hirdetés

FELFEDEZŐ

Elfogták a napok óta a Bükkben kószáló szervált

Az afrikai ragadozó nagyon legyengült, mire megtalálták, most a budapesti állatkertben gondoskodnak róla.

Link másolása

hirdetés

Sikerült megtalálni és elfogni azt a szervált, amely napok óta kószált Borsodnádasd és Ózd környékén - jelentette be a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (BNPI).

A BNPI Természetvédelmi Őrszolgálata kedden kora délután új információt kapott a kóborló ragadozóról. Egy kárpáti borzdereseket tartó borsodnádasdi gazda látta az állatot Ózd szélén és értesítette a helyi rendőrőrsöt, ők pedig a BNPI Természetvédelmi Őrszolgálatát. Két természetvédelmi területfelügyelő a szükséges felszereléssel haladéktalanul a helyszínre indult, ahol hamar megtalálták az állatot.

A szervál a házaktól 150 méterre, egy erdős területen napozott. Minthogy ismeretlen eredetű volt az állat, viselkedése pedig kiszámíthatatlan, körültekintően közelítették meg. A ragadozó a hangokra reagált, majd a magukkal vitt csalétek is felkeltette az érdeklődését. A szervál óvatosan indult feléjük, s az élelemmel centiméterről centiméterre irányították a ketrechez. Hosszabb időbe telt, míg végül sikerült figyelmét kijátszva teljesen beterelni abba és bezárni.

Viselkedése alapján látszott, hogy emberhez szokott példány. Előélete miatt az elmúlt napokban önálló táplálékszerzésre csak korlátozottan lehetett lehetősége, amit rossz kondíciója is sejtetett.

A szervált az esti órákban a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság átadta a Fővárosi Állat- és Növénykertnek.

A nemzeti park szerint

hirdetés
a befogott, idegenhonos állat jelenleg jól van, bár nagyon legyengült állapotban került a budapesti állatkertbe. Ez is jól szemlélteti azt, hogy a hazai körülmények (pl. november végi hideg időjárás, a zsákmányolás nehézsége vagy inkább lehetetlensége egy feltehetően fogságban nevelt ragadozó esetében) gyakorlatilag nem teszik lehetővé számára, hogy tartósabban megmaradjon a szabad természetben

- teszik hozzá.

A szervál a Természetvédelmi Világszervezet (IUCN) Vörös Listáján (CITES II.) a nem veszélyeztetett (LC) listáján szerepel, hazánkban idegenhonos fajnak minősül. A befogott példány esetében, a hatóságok bevonásával, az előző tartó felelősségi körének megállapítása folyik, azaz megpróbálják kideríteni, hogy ki lehetett a szervál tartója, milyen engedélyek birtokában és milyen úton került hozzá az állat. A karantén időszakban jelenleg a Fővárosi Állat- és Növénykertben szakállatorvosi felügyelet alatt van.

A borsodi szervál


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
FELFEDEZŐ

Csupán odafigyeléssel is kevesebb lehet az energiaszámlánk

Átlagosan 7-10 százalékkal, a legelkötelezettebbek esetében akár 15-30 százalékkal is csökkenthető háztartásunk energiafogyasztása költséges beruházások nélkül.

Link másolása

hirdetés

A GreenDependent Intézet EnergiaKözösségek programja már tizedik éve nyújt szakmai segítséget kisebb közösségeknek, hogy tudatosan hatékonyabbá tegyék energiafelhasználásukat, költségeik mellett karbonlábnyomukat is csökkentve ezzel. Az E.ON Hungária Csoport támogatásával megvalósuló magyar program nemrég a rangos Európai Fenntartható Energia Díjat is elnyerte.

Az EnergiaKözösségek program 2011-ben indult és 2013 óta az E.ON Hungária Csoport támogatásával valósul meg annak érdekében, hogy energiatakarékosságra ösztönözzék a környezetükért tenni akaró embereket. A résztvevőknek könnyen teljesíthető, egyszerű módszerekkel 9 százalékos energiamegtakarítást tűznek ki célul, és ennek eléréséhez tippek, képzések, kihívások és szakmai anyagok révén kapnak útmutatást. A közösségek megtanulják, hogy érhetnek el jelentős energiamegtakarítást különösebb befektetés nélkül a saját otthonaikban úgy, hogy közben életminőségük se változzon.

Mára már több mint ezer háztartásnak segített fenntarthatóbbá tenni a hétköznapokat a GreenDependent Intézet EnergiaKözösségek programja, amely összesen 5 ezer emberhez jutott el az elmúlt években. Ezt az erőfeszítést európai szinten is értékelték: 2021 októberében a rangos Európai Fenntartható Energia Díjat nyerte el a magyar program, „Bevonás-Szerepvállalás” (Engagement) kategóriában.

Az EnergiaKözösségekben a csapatok, kis közösségek olyan praktikákat, egyszerűen megvalósítható ötleteket kapnak, melyekkel az energiafogyasztásuk mellett karbonkibocsátásukat is jelentősen csökkenthetik. A siker kulcsa az összefogás: közösségben a kihívások könnyebben teljesíthetőek, a szemléletformáló hatás, az új szokások hosszabb távra szólnak, jelentősebb eredményeket lehet elérni. Az E.ON Hungária Csoport évek óta kiemelten fontosnak tartja a közösség jövőalakító erejét, és támogat olyan kezdeményezéseket, melyek a közösségre épülnek.

Az energiacég nemrég indított kampánya is arra hívja fel a figyelmet, hogy a zöld, fenntartható jövőt csak összefogással tudjuk megvalósítani. A Föld bajnokai kihívássorozathoz csatlakozva egyszerű hétköznapi döntésekkel, például környezetbarát közlekedési eszköz használatával bárki, egyéni szinten is tehet a zöld jövőért. A Föld bajnokai kihívást az E.ON Hungária Csoport hívta életre, hogy segítsen a fenntartható gondolkodást egyre inkább a mindennapok részévé tenni. Az E.ON hisz az összefogás erejében, és abban, hogy közösen mérsékelhetjük az éghajlatváltozás negatív hatásait.

hirdetés

Az E.ON elkötelezett a fenntartható jövő megteremtése és biztosítása iránt, éppen ezért nemzetközi szinten vállalta, hogy 2030-ra minden tagvállalata felére csökkenti károsanyag-kibocsátását, 2050-re pedig teljesen karbonsemlegessé teszi működését.

Amennyiben szeretne többet tudni az E.ON EnergiaKözösségekről, kattintson ide. Csatlakozzon a Föld bajnokai kihívásához, látogasson el a https://eonapps.hu/egyutt/ oldalra!

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
FELFEDEZŐ

Kibérli magának a boltokat egy órára egy amerikai nő, hogy elkerülje a „mocskos embereket”

Azt állítja, nem bacifóbiás, egyszerűen csak nem szereti a baktériumokat.

Link másolása

hirdetés

Az Indy100.com elképesztő tudósításban számol be egy állítólag nem is bacifóbiás nőről. Az amerikai TikTok-felhasználó elárulta, hogy állítólag egy egész szupermarketet bérel ki férjével egy órára, hogy elkerüljék a többi általuk fertőzőnek tartott embert. Az @ItsACreteLife nevű, egy Emma nevű nő által működtetett fióknak több mint 38 000 követője van a közösségi média platformon.

Különc vásárlási szokását magyarázva azt mondta: "Ugyanúgy megyünk vásárolni, mint mindenki más - normális emberek vagyunk. Igazából elég jól állunk, és ezt a javunkra fordítjuk."

"Valójában egy élelmiszerboltot bérlünk ki, egy órára, hetente egyszer, mielőtt kinyitnának. Fizetünk a boltnak, hogy mindent fertőtlenítsenek, és csak mi legyünk ott, hogy ne legyen ott más mocskos ember."

Ebben a videóban meg is mutatta, milyen amikor rajta kívül nincs senki a boltban:

@itsacretelife

Reply to @kenna0531 when we rented out the grocery store today #groceryshopping #richlife #target #fortunate #KFCSecretMenuHacks #SaveIt4TheEndZone ♬ original sound - itsaCretelife

Egy másik kérdésre válaszolva a tartalomkészítő megerősítette, hogy emiatt az éttermeket sem látogatják – hozzátéve, hogy "ha tudnád, mi folyik a színfalak mögött egy étteremben, akkor te sem tennéd".

hirdetés
A kérdésre, hogy mennyibe kerül egy szupermarket kibérlése egyes-egyedül, csak magadnak, azt mondta, hogy nem tenné meg, "ha nem lennénk gazdagok", és hogy "elég drága".

És hogy hogyan engedhetik meg maguknak, Emma azt állította, hogy férje, Luke "meggazdagodott egy lottószelvényből", még tizenkilenc éves korában.

Mindezen őrület és pénzszórás ellenére, az anya ragaszkodik ahhoz, hogy "nem bacifóbiás". "Egyszerűen nem szeretjük a baktériumokat" - tette hozzá.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
FELFEDEZŐ

Feltámadt a hullaházban egy halottnak nyilvánított indiai férfi

Hét órát töltött a fagyasztóban. Csak reggel vették észre, hogy még mozog.

Link másolása

hirdetés

Hét órát töltött egy halottnak vélt indiai férfi a hullaház hűtőjében, majd váratlanul magához tért, írja az Indy100.

Sreekesh Kumart még csütörtökön gázolta el egy motoros az Új-Delhihez közeli Moradabadban. A 45 éves villanyszerelőt válságos állapotban szállították kórházba, ahol röviddel az érkezése után halottnak nyilvánították. Kumart ezután rögtön a halottasház hűtőjébe tették a másnapi boncolásig.

A férfi hozzátartozói csak órákkal később érkeztek a kórházba, ahol azonosították a holttestet, és aláírták a boncolásba beleegyező nyilatkozatot. Eközben vette észre Kumar sógornője, hogy a férfi még mozog, annak ellenére, hogy az orvosok szerint már hét órája meghalt.

A nő ekkor felkiáltott:

"Nem halt meg, messze van még attól. Hogyan fordulhatott elő ez? Nézze csak, mondani akar valamit. Lélegzik!"

A hullaházban feltámadt indiai férfiról videó is készült, amit itt lehet megnézni:

A moradabadi főorvos szerint a sürgősségi osztályon szolgálatban lévő kollégája hajnali 3 óra körül vizsgálta meg többször is az elgázolt férfit, akinek akkor már nem volt szívverése, ezért halottnak nyilvánította. Ennek ellenére találta életben reggel a hullaházba érkező családja és a rendőrök.

Kumar azóta is kómában van, az orvosok küzdenek a korábban halottnak hitt férfi életéért. A család panasz benyújtását fontolgatja, amiért az orvos hanyagsága kis híján a 45 éves férfi életébe került.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
FELFEDEZŐ
A Rovatból
hirdetés

Egy férfiba lesz szerelmes a Mikulás a norvég posta kisfilmjében

Ezzel ünneplik, hogy Norvégiában ötven éve dekriminalizálták a homoszexualitást.
Címkép: Posten/YouTube - szmo.hu
2021. november 24.


Link másolása

hirdetés

A When Harry Met Santa című kisfilm egy olyan férfiról szól, aki évente csak egyszer találkozik a Mikulással, és szép lassan beleszeret. Egy idő után nem bír az érzelmeivel, és levelet ír neki, amiben az áll, hogy

"Kedves Mikulás, csak téged akarlak karácsonyra."

A norvég postaszolgálat az alábbi kisfilmmel ünnepelte meg, hogy ötven éve nem bűn az országban homoszexuálisnak lenni.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: