A Rovatból

Eladják a hírhedt magyar sorozatgyilkos házát Dunakeszin

A horrorház a magyar állam tulajdona lett, miután mindenki lemondott az örökségről.

Link másolása

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő eladja a néhai sorozatgyilkos, Pándy András ingatlanát. A minden idők leggonoszabb magyar emberének tartott lelkész háza Dunakeszi egyik kertvárosi utcájában áll, amely időközben állami tulajdon lett - írja a Blikk.

Az ingatlan 44/100-ad tulajdonrésze a néhai Pándy András hagyatéki eljárása eredményeként került az állam tulajdonába, most azonban megválnának tőle.

Pándy atya saját felesége, gyermekei és szeretői lemészárlása miatt került egy belga börtönbe, ahol 9 éve meghalt.

A hidegvérű gyilkos megerőszakolta nevelt lányait és viszonyt folytatott saját lányával. Miután végzett áldozataival feldarabolta és lefolyótisztító vegyszerben, vagyis savban feloldotta őket, majd egy vágóhídra vitte a csomagokat.

A lelkész a kilencvenes években vásárolta meg az ingatlant Dunakeszin, amikor Belgiumban már szorult nyaka körül a hurok. Néhány évet töltött el itt, miközben hamis bizonyítékokat gyártott, hogy eloszlassa a vele kapcsolatos gyanúkat. Például statisztákkal eljátszatta eltűnt családtagjait, a felvételeket pedig elküldte Belgiumba.

A házat 1997-ben, mikor Pándyt őrizetbe vették, a nyomozók teljesen átkutatták, de itt nem találtak bizonyítékokat. Az ingatlanban azóta nem lakott senki, sűrű bozótos nőtte be a környékét. A sorozatgyilkos háza egy közös telken áll, amiről maga a szomszéd férfi sem tudott.

„Pándy András házának helyén az ötvenes években még disznóólak álltak. A hatvanas években kerítették el és építették fel az akkori tulajdonosok a házat. Ha mégis a mi családunk a telek résztulajdonosa, gondolkodunk rajta, hogy megvesszük. Minket nem zavar a múlt, annak már vége, és itt nem is gyilkoltak meg senkit”

- nyilatkozta a névtelen szomszéd a Blikknek.

A helyzet annyiban nehezíti meg a vásárlást, hogyha osztatlan közös tulajdonban van egy telek, a társtulajdonosokat elővásárlási jog illeti meg. Szakértők szerint nem lesz kelendő a horrorház, annak ellenére sem, hogy itt nem történt konkrét gyilkosság. A vevők gyakran érzelmi alapon döntenek, ezért egy sorozatgyilkos korábbi tulajdonos eltántoríthatja őket.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Magyar Péter Orbánról: nem olyan ostobák, hogy megöljenek, akkor forradalom törne ki
Magyar talán minden eddiginél többet árult el arról, mit gondol Orbán Viktorról, vagy az ukrajnai háborúról. Kiderült: nem célja börtönbe juttatni Orbánt és úgy érzi, Oroszországgal szemben sem politizálhat.

Link másolása

Két cikkben is foglalkozik a Rzeczpospolita című lengyel lap Magyar Péterrel, aki – mint a 444.hu szemléjéből kiderül – szokatlanul nyíltan beszélt Orbán Viktorról és az ukrajnai háborúról is.

„Orbán Viktor 2000 embert állított rám. Az ügynökeit. De nem olyan ostobák, hogy megöljenek. Akkor forradalom törne ki Magyarországon”

Idézik például azt, amit Magyar akkor mondott, amikor jelenlegi helyzetéről és a miniszterelnökhöz fűződő viszonyáról kérdezték. Emellett az is kiderült, hogy a TISZA Párt elnöke nem csak a negatív példát látja Orbánban:

„Az 1998-as Orbánhoz szeretnék visszatérni, azokhoz az időkhöz, amikor a gazdaság remekül fejlődött, és semmi sem fenyegette a demokráciát.”

A közelgő EP-választásról Magyar azt mondta, szerinte Orbán már tudja, hogy elveszítette az emberek bizalmát, noha a választási eredménynek ezt még igazolnia kell. Majd azzal folytatta:

„Meglátjuk, mi lesz a jelenlegi ellenzékkel, ami véleményem szerint az Orbán által kiépített rendszer része volt, a volt miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc szocialistái mindenképpen.”

Amikor megkérdezték, hogy szerinte Orbánnak börtönbe kellene-e mennie, úgy válaszolt, hogy nem rajta fog múlni, noha nem ez a célja:

„Orbán okos. Nem hiszem, hogy elkövetett volna bármi törvénytelenséget. Könnyedén meg tud változtatni bármilyen törvényt, egy nap alatt. A célom nem az, hogy börtönbe zárassam, hanem hogy olyan rendszerváltást érjek el, hogy az igazságszolgáltatás újra függetlenné váljon, és dönthessen Orbán sorsáról. Ma ez teljesen a Fidesztől függ.”

A riportcikk mellett az újság interjút is közölt Magyar Péterrel, mely ezzel a címmel jelent meg:

„Magyar Péter: Senki sem segített a magyaroknak. Miért kéne most segítenünk az ukránoknak?”

Magyar leszögezte, hogy ha hatalomra kerülne, Magyarország nem küldene fegyvereket Ukrajnának. Ezt a magyar kisebbség védelmével, illetve történelmi eseményekkel indokolta. Magyar ezek után arról beszélt, hogy a tíz éven át tartó fideszes „agymosás” miatt nem folytathat nyíltan oroszellenes politikát:

„Ha elkezdenék rosszakat mondani Oroszországról, azonnal elveszíteném minden támogatottságomat.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Karinthy vagy Babits között választhattak a magyarból érettségizők hétfőn
A középszinten érettségizők egy 500-800 szavas műértelmezés és egy témakifejtő esszé közül választhattak, amivel maximum 60 pontot lehetett szerezni.

Link másolása

Karinthy Frigyes Az olasz fagylaltos című novelláját kellett elemezniük a magyarérettségi második részében a középszinten vizsgázó diákoknak. Akik nem a műelemzést választottak, azoknak Babits Mihály költészetéről kell egy általános témakifejtő esszét írniuk – írta meg a hvg.hu.

A diákok két és fél órát kaptak az esszé megírására.

A középszinten érettségizők egy 500-800 szavas műértelmezés és egy témakifejtő esszé közül választhattak, amivel maximum 60 pontot lehetett szerezni.

Az emelt szinten vizsgázóknak pedig 40+20 pontot érő szövegalkotási feladatokat kell megoldaniuk: egy műértelmező szöveget és egy reflektáló szöveget kell írniuk. A műértelmezés elvárt terjedelme ebben az esetben 600-800 szó, a reflektáló szövegé 250-450 szó.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Szóról szóra ugyanazt a felszólalást mondta el a parlamentben a fideszes Halász János
Csak a nyakkendő különbözött a március 19-i és az április 29-i napirend előtti felszólalásban. Az elmondott szöveg betűről betűre megegyezett.

Link másolása

Hadházy Ákos számolt be a Facebook-oldalán arról, hogy a fideszes képviselő alig több mint egy hónap különbséggel ugyanazt a felszólalást mondta el.

A független képviselő szerint csak a nyakkendő különbözött a március 19-i és április 29-i napirend előtti felszólalás alkalmával, de az elmondott szöveg betűről betűre megegyezett.

Hadházy szerint „a kétszer elmondott beszéd mindent megmutat a magyar parlamentarizmusról és persze a propagandáról is”.

"A nagy kérdés, hogy miért asszisztálnak még mindig ehhez az ellenzéki pártok, és miért csodálkoznak azon, hogy az emiatt kiábrándult tömegek biankó csekket adnak egy olyan új pártnak, amely ugyanazt mondja, mint ők, csak még nem kompromittálta magát"

– tette hozzá Hadházy.

(via 24.hu)

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Bevallotta a kormány: alig lenne nagyobb a növekedés, ha véget érne az orosz-ukrán háború
Az összesítés szerint 0,3 százalékpontnyi pozitív vagy 0,6 százalékpontnyi negatív különbség a gazdasági növekedésben ahhoz képest nem számít sokat, hogy a kormány az eredeti 2023-as költségvetésben még 4,1 százalékos növekedéssel kalkulált.

Link másolása

A Pénzügyminisztérium számításai szerint 0,3 százalékponttal lenne nagyobb a hazai gazdasági növekedés itthon, ha „rendeződnének a geopolitikai feszültségek”.

Ezzel arra utaltak, hogy akkor lenne nagyobb a gazdasági növekedés, ha véget érne az ukrajnai háború és a közel-keleti konfliktus.

Mindezt a Hvg360 írta meg az EU-nak nemrég beadott konvergenciaprogram alapján.

Az összesítés szerint 0,3 százalékpontnyi pozitív vagy 0,6 százalékpontnyi negatív különbség a gazdasági növekedésben ahhoz képest nem számít sokat, hogy a kormány az eredeti 2023-as költségvetésben még 4,1 százalékos növekedéssel kalkulált, a 2024-es költségvetést 4 százalékos GDP-növekedésre alapozta, a most beadott konvergenciaprogramban viszont már csak 2,5 százalékot vár.

(via Telex)

Link másolása
KÖVESS MINKET: