KÉK HÍREK
A Rovatból

Marics Petiék is keresik a rejtélyes körülmények között eltűnt 18 éves Egressy Mátyást

A fiú péntek éjjel egy belvárosi szórakozóhelyről indult haza, de nem érkezett meg. Családja attól tart, bedrogozták és kifosztották, miközben az egész ország érte aggódik.


Egy emberként mozdult meg a hazai celeb- és zenésztársadalom a 18 éves budapesti fiú eltűnésének hírére. Egressy Mátyásnak január 16-án, péntek éjjel veszett nyoma, miután a belvárosban szórakozott a barátaival. A rendőrség azóta is nagy erőkkel keresi, a felkutatásába pedig egyre több ismert ember kapcsolódik be.

A felhívást többek között Görög Zita, Marics Peti, Valkusz Milán, Curtis és Pachert Balázs is megosztotta, a keresésbe pedig időközben bekapcsolódott Nagy László ismert eltűntkereső is, miközben egy külön Facebook-csoport is alakult a kutatás segítésére.

Ahogy korábban megírtuk, a kamasz édesapja elmondta, hogy fia ittasan indult el az Ötkert nevű szórakozóhelyről, de az állapota „csak annyira, ami egy ilyen bulinál nem szokatlan”. A térfigyelő kamerák felvételei és a beszámolók alapján a fiú a Március 15. téren felszállt a 907-es buszra, amelyen vélhetően elaludt, mert hajnal négy óra körül az Örs vezér terénél szállították le. Kálváriája itt nem ért véget: ezt követően HÉV-vel kiment Csömörre, majd visszautazott Budapestre, metróra szállt, és eljutott a Kossuth térre, reggel fél hét körül pedig a Lánchídon is áthaladt.

A legutolsó, egyben legnyugtalanítóbb információ vasárnap hajnalról származik: egy óra tíz perckor Pestszentlőrincen futott össze ismerősökkel, akik szerint zavart volt a tekintete, majd hirtelen megijedt és elszaladt.

Az apa hangsúlyozta, hogy fia nem szenved mentális betegségben, a testvére szerint pedig elképzelhető, hogy a fiatalt egy banda bedrogozta és kifosztotta. Az édesanyja szerint fia „rendkívül felelősségteljes, nem vall rá ez a viselkedés.” Az eltűnt fiú nagynénje arra kéri az embereket, hogy aki látja, ne ijedjen meg tőle. „Valószínűleg nincs beszámítható állapotban, fél, retteg” – mondta, hozzátéve, hogy aki észleli, kövesse biztonságos távolságból, és azonnal hívja a hatóságokat.

A rendőrség hivatalos közleménye szerint Egressy Mátyás körülbelül 183 centiméter magas, sportos testalkatú, rövid barna haja van. Eltűnésekor barna kabátot és fekete nadrágot viselt. Aki bármilyen információval rendelkezik a tartózkodási helyéről, jelezze a nap 24 órájában elérhető 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámon, illetve a 112-es segélyhívón.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Szörnyethalt a motoros, aki elé őz ugrott, majd a hozzá siető mentő is karambolozott Szombathelyen
Az 51 éves motoros halálával végződő balesethez riasztott mentőegység maga is balesetet szenvedett Szombathelyen. A Brenner Tóbiás körúton egy Opellel ütköztek, a karambolban mindkét sofőr megsérült.
M.M. / Kép: RTL - szmo.hu
2026. március 22.



Egyetlen pillanat alatt történt a tragédia pénteken Rábahídvég közelében: egy motoros elé őz ugrott, a férfi átsodródott a szemközti sávba, ahol frontálisan ütközött egy autóval. A motoros a helyszínen meghalt.

A BMW motorkerékpár Rábahídvég felől tartott Sorokpolány irányába a 8704-es úton, amikor a vad az úttestre lépett. A motoros az ütközés után elvesztette uralmát a jármű felett, áttért a bal oldalra, és egy szemből érkező Renault-nak csapódott

– írta a 112 Press. Mindkét jármű az árokba sodródott, a Renault pedig teljesen kiégett, a lángok az aljnövényzetre is átterjedtek.

Az 51 éves szombathelyi férfi az ütközés pillanatában életét vesztette, az életének megmentésére nem volt reális esély. Az autóban utazó két nőt kórházba szállították, sérüléseikről ellentmondóak a sajtóinformációk: az egyik portál súlyos, a másik könnyebb sérülésekről írt.

A tragédiát egy újabb baleset követte: a helyszínre siető, megkülönböztető jelzést használó mentőautó Szombathelyen, a Brenner Tóbiás körúton ütközött egy Opellel, amely a Jáki útról hajtott ki elé. Ebben a balesetben mindkét jármű sofőrje megsérült.

Az utat a helyszíni szemle idejére teljesen lezárták, a mentésben vasvári tűzoltók is részt vettek. A balesetet okozó őz a helyszínen elpusztult.

Vasárnap délelőttig nem érkezett újabb hivatalos tájékoztatás a sérültek állapotáról vagy a balesetek körülményeinek vizsgálatáról.

Via RTL Híradó


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Szörnyű tragédia! A síneken feküdt, a mozdonyvezető már nem tudott fékezni – gázolt a Mecsek InterCity
A balesetet a vonat vezetője jelentette fél hat után a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányságnak. Az InterCity utasait a MÁV pótlóbuszokkal szállította tovább Simontornya felé.


A Déli pályaudvarról Pécsre tartó Mecsek InterCity Pincehelynél elgázolt egy embert szombat kora este. Az esetet a mozdonyvezető jelentette fél hat után – írja a Teol A vonat utasait pótlóbuszokra kellett átszállítani.

Farkas Kinga, a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense arról tájékoztatta a lapot, hogy

a bejelentés szerint a pincehelyi vasútállomástól mintegy 500 méterre egy ember feküdt a síneken, a vonat pedig már nem tudott időben megállni. A MÁV közlése szerint a baleseti helyszínelés idejére Tolnanémedi és Pincehely között lezárták a vasúti pályát, ezért a pécsi fővonalon utazóknak hosszabb eljutási idővel kellett számolniuk.

A vasúttársaság pótlóbuszokat rendelt az utasok elszállítására, amelyek Pincehelyen a vasútállomásnál, Tolnanémediben a községházánál, Simontornyán pedig szintén a vasútállomásnál álltak meg.

A MÁV hivatalos tájékoztató oldalán vasárnap délután már nem szerepelt korlátozás a Tolnanémedi és Pincehely közötti szakaszon, ami arra utal, hogy az éjszaka folyamán a helyszínelés befejeződhetett és a forgalom helyreállhatott. A vasúttársaság és a rendőrség egyelőre nem közölt további részleteket az esetről.

A pécsi fővonalon nem ez az első hasonló eset az idén. Január elején Keszőhidegkút-Gyönk közelében gázolt el egy embert a Mecsek InterCity, akkor a helyszínelés után nagyjából másfél órával tudott továbbhaladni a szerelvény.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Megdöbbentő videó: dühöngő Merci-sofőr terrorizálta a szabályosan közlekedő nőt Budapesten
Egy fedélzeti kamera rögzítette, ahogy egy férfi a II. kerületben büntetőfékezett, majd inzultált egy sávot váltó nőt. A Budapesti Autósok Közössége által közzétett videó nagy felháborodást váltott ki.


Dudálás, bevágás, hirtelen fékezés, majd kiszállva üvöltés és köpködés – egy fehér Mercedes sofőrje nemcsak egy szabályosan közlekedő autóst, hanem a környék forgalmát is veszélybe sodorta csütörtökön a Komjádi uszoda közelében. Az esetet egy fedélzeti kamera rögzítette.

A Budapesti Autósok Közössége által közzétett videó szerint az eset a II. kerületben, az Óbuda felé vezető úton történt.

A felvételt készítő nő sávot akart váltani, amikor egy fehér Mercedes sofőrje agresszívan akadályozta, majd büntetőfékezett és kiszállva inzultálta.

A nő elmondása szerint a konfliktus a sávváltási szándékának jelzésekor kezdődött. „Amikor kitettem az indexemet, a mögöttem jövő fehér autós azonnal dudálva a gázra lépett, majd folyamatosan nyomta a dudát” – írta a videó beküldője. A kialakult helyzetben a nő egy ideig két sáv között haladt, mert nem tudta, mire készül a másik sofőr. A Mercedes vezetője ezután mutogatva megelőzte, bevágott elé, és hirtelen megállt.

A sofőr beszámolt a legijesztőbb pillanatokról is, amikor a férfi kiszállt a járművéből.

„Üvöltve felém rohant, szidalmazott, leköpte az ablakot, a telefonjával hadonászott, a tükrömet valószínűleg csak azért nem törte le, mert jeleztem neki, hogy veszi a kamera”

– számolt be az esetről.

A büntetőfékezés az elmúlt években elterjedt jelenség lett a magyar utakon. Korábban az M0-s autópályán is rögzítettek már hasonlóan veszélyes jelenetet. A megijedt nő elmondása szerint sok mindent látott már az utakon, de ilyen agresszív viselkedéssel még sosem találkozott.

Via TV2


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Akkora tűz volt a Nemzeti Atlétikai Központ közelében, hogy még a Széchenyi-hegyről is látták
Hulladéktűz keletkezett szombat délután a IX. kerületi Szabad Hongkong úton. A Fővárosi Katasztrófavédelem megerősítette, hogy a tűzoltók megfékezték a lángok továbbterjedését.


Sötét füstfelhő gomolygott szombat délután a főváros déli részén, miután a IX. kerületben, a Szabad Hongkong úton kigyulladt a hulladék egy körülbelül 200 négyzetméteres területen - írta az Időkép. A Fővárosi Katasztrófavédelem tájékoztatása szerint

a helyszínre érkező tűzoltók körbekerítették a lángoló területet, és megakadályozták a tűz továbbterjedését.

Azt sem lehet tudni egyelőre, hogy mi okozta a tüzet, és arról sem érkezett hír, hogy a beavatkozás forgalomkorlátozással jár-e a környéken.


Link másolása
KÖVESS MINKET: