SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Döbbenetes fordulat: Lagzi Lajcsi visszaadja minden állami kitüntetését

„Szerbusz, itt a Dáridó” – írta a címzéshez.


Arról korábban már többször írtunk, hogy bár mindent megtesz Galambos Lajos, hogy ne kelljen börtönbe vonulnia az áramlopási ügye miatt, úgy tűnik nehéz helyzetben van. A bíróság elutasította kérelmét, amivel halasztani szerette volna 3 év 6 hónap börtönbüntetését.

Bár a trombitaművész továbbra is kitart ártatlansága mellett, gyakorlatilag bármelyik pillanatban megérkezhet a behívó, amivel meg kell kezdenie büntetése letöltését.

Elkeseredettségében a sztár drámai lépésre szánta el magát:

minden létező kitüntetését és díját, címét visszaadja.

Rögtön a két legnagyobb elismerésével kezdi: visszaküldi a köztársasági elnöki hivatalhoz a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét és Lovagkeresztjét – írja a Blikk.

„Sokan irigylik tőlem ezt a két igencsak magas állami kitüntetést, bár számomra a kisebb elismerések ugyanolyan megtisztelőek. Ezek fényét nem kívánom csorbítani a velem kapcsolatos ügy méltatlan lezárásával” – nyilatkozta a lapnak Lajcsi. Hozzátette: „Abban a reményben szolgáltatom vissza ezeket a kitüntetéseket, hogy be tudom bizonyítani az igazamat, hiszen a bíróságon kívül senki sem állította, hogy áramot vagy vizet loptam volna, egyetlen tanú sem!

Március 15-én, eme jeles napon döntöttem úgy, visszaadok mindent, de őszintén bízom abban, hogy az ügyem lezárta után ezek visszajutnak majd hozzám. Merthogy én ugyanaz a Galambos Lajos vagyok, aki 2001 augusztusában Mádl Ferenctől és Orbán Viktortól, 2006 márciusában pedig Sólyom Lászlótól és Gyurcsány Ferenctől átvehettem ezeket a kitüntetéseket.”

Galambos precízen meg is címezte a küldeményt, amihez feladónak kottát is rajzolt, és mellé írta egykori híres műsorának első sorait: „Szerbusz, itt a Dáridó!” A levélben egyébként ez áll:

„Tisztelt Köztársasági Elnök Asszony, Kedves Novák Katalin!

Mint talán Ön előtt is ismert, 2 alkalommal kaptam a Magyar Köztársaság elnökétől elismerő kitüntetést, 2001. augusztus 20-án Mádl Ferenctől és Orbán Viktortól a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét 2001/51-es sorszámmal, míg 2006. március 15-én a Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti keresztjét 2006/17-es sorszámmal Sólyom Lászlótól és Gyurcsány Ferenctől vehettem át a Parlamentben.

Mindkét kitüntetés óriási megtiszteltetés volt számomra és az is, hogy 2 különböző kormánytól vehettem át azt a kitüntetést, melyhez az általam igen tisztelt és nagyra becsült közönségem, a műsoraim, a munkásságommal kapcsolatos eredményeim juttattak, a zenei és politikai függetlenségemet is bizonyítva.

Az elmúlt közel 8 évben számos meghurcolás és megpróbáltatás ért, amelyet nehezen dolgozok fel és jelentősen megviselte egészségi állapotomat is. A velem kapcsolatos jogerős bírósági döntéssel, amely elmarasztal, vitatkozni nem tudok, de számomra elfogadhatatlan, és hiszek benne, hogy be tudom bizonyítani az igazamat.

Annak érdekében, hogy ennek a díjnak a fényét és a méltóságát ne árnyékolja be a személyem és a velem kapcsolatos ügy, és más kitüntetéssel jutalmazottakat ne érjen kellemetlenül, úgy döntöttem, hogy annak ellenére, hogy nem tartom magam méltatlannak a díjakra, a mai nappal mindkét komoly és zene munkásságom szempontjából is valamint a teljes életművem szempontjából is fontos díjról lemondok, és visszaadom tisztelettel a Köztársasági Elnök Asszonynak.

Egyéb díjaimmal, díszpolgári kitüntetéseimmel ugyanígy járok el, és visszaszolgáltatom mindazokat.

Társadalmi szerepvállalásomat ugyanolyan fontosnak tartom, mint eddig az elmúlt 3 évtizedben, de ezeket anonim módon a nyilvánosság kizárásával végzem, kivéve, ahol a támogatási cél eléréséhez elengedhetetlen a nyilvánosság, a széles körű ismertetés.

Őszintén reménykedem abban, hogy az ügyemmel kapcsolatos további jogorvoslatokat követően olyan eredményt hoznak, hogy ismét méltó leszek a nagy nyilvánosság előtt is díjaim viselésére úgy, hogy ez senkiben ne okozzon rosszallást, és a további jogorvoslatok, melyek bizonyíthatják az általam vallottakat, további elismerések és díjak is gazdagíthatnak, melyek az elmúlt 8 évben legalább ugyanolyan tehetségem, szorgalmam és kitartó munkásságom ellenére elmaradtak.

Tisztelettel:

Galambos Lajos – Lajcsi

A sajtóban Magyarország Dáridós daloló trombitásaként titulált előadóművész”

A teljes levelet, a díjakat és a különleges címzést a Blikk honlapján lehet megtekinteni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Nem fogok magamból bohócot csinálni” – Kiara Lordot annyira megalázta Stohl András, hogy azonnal összepakolt
Kiara Lord fülébe jutott, hogy Stohl András Ginát nevezte a legfontosabbnak, ami után teljesen összeomlott. A vita hevében a színész-műsorvezető is keményen odaszólt neki, a következmény pedig egy összepakolt bőrönd lett.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. február 07.



Drámai fordulat A Nagy Ő-ben: Kiara Lord a bőröndjét pakolja, miután Stohl András egy másik nőről, Gináról azt mondta, „ő neki a legfontosabb”. A hétfői adás előzetese alapján úgy tűnik, az egykori felnőttfilmes sztár kész feladni a versenyt a színész-műsorvezető szavai miatt, vette észre a 24.hu.

A konfliktus a TV2 párkereső műsorának február 9-i epizódjának promójából derül ki. A felvételeken Stohl András éppen Ginával randevúzik, amikor a kijelentés elhangzik. Miután ez eljut Kiara fülébe, félrehívja a férfit, hogy számonkérje. „Hallod, idegbeteg vagyok. Én azért nem fogok magamból bohócot csinálni…” – mondja Stohlnak, aki erre így reagál: „Ha te ilyen könnyen azt mondod, hogy én hátralépek, akkor jó, csináljuk ezt, menjél haza.”

A következő jelenetben Kiara már a bőröndjét csomagolja össze, és kisétál a szobájából.

A helyzetet különösen feszültté teszi, hogy Kiara nemrég különleges kiváltságot kapott. Stohl egy fehér rózsát adott neki, amellyel a következő rózsaceremónián ő döntheti el, hogy ki az, aki biztosan nem kaphat virágot. A döntésjogot azzal érdemelte ki, hogy Danny Blue mentalista szerint ő tiszta szívvel, valóban Stohlért érkezett a műsorba.

A mostani vita éles ellentétben áll azzal a beszélgetéssel, amit nemrég folytattak a közös jövőjükről és a lehetséges támadásokról. „Azt nem akarod, ha mi együtt vagyunk, akkor azért bántást kapjunk? Ezt bízd rám. Ha én úgy döntök, akkor vállalom ezeknek az ódiumát. Kaptam én már eleget. Tettem is érte eleget. Szerintem ez nem olyan horderejű dolog, még akkor is, ha tudjuk, hogy az. Hogy mi ketten összeállunk. Nem szeretném, ha visszahúzódnál, azt szeretném, ha ugyanúgy harcolnál értem, mint eddig” – biztosította akkor Stohl a nőt.

Hogy Kiara Lord valóban feladja-e a versenyt és otthagyja a műsort, az a hétfő esti adásból fog kiderülni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Ami rajta volt ruha, a tartozás többszörösét érte” – Döbbenetes titkok derültek ki Jákli Mónika szlovákiai cégeiről
Egy ismerőse döbbenten áll a hír előtt, mert az influenszer boldognak és gazdagnak tűnt. A szlovák cégnyilvántartások azonban árnyaltabb képet mutatnak.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. február 07.



Bár sírján még el sem száradtak a virágok, a január 21-én halálos közlekedési balesetet szenvedett fitneszmodell, Jákli Mónika múltjából sorra kerülnek elő a megválaszolatlan kérdések. A 31 évesen elhunyt nő a szlovák cégnyilvántartások szerint hatalmas tartozásokat halmozott fel azokon a címeken, ahol évek óta nem is látták. Végrehajtók is jártak már azon a két szlovákiai, csallóközi címen, ahol marketinges vállalkozásait 2022-ben bejelentette - tudta meg a Blikk.

A felsővámosi (szlovákul Horné Mýto) ingatlanról azóta már a házszám is lekerült, míg az albári (Dolný Bar) címet szinte lehetetlen megtalálni. A helyi postás szerint Jákli Mónika cégnyilvántartásban szereplő címére az utóbbi tíz évben semmilyen küldeményt nem kellett kézbesítenie. Egy felsővámosi nyugdíjas, Ilonka szerint a fitneszmodell sosem élt a településen.

„A 197-es ház az utca főúthoz közeli végén van, 30 éve épült. Itt ismerünk mindenkit, egészen biztos hogy az a szerencsétlenül járt fiatal lány egy percet sem lakott itt. Voltak távoli rokonai a településen, de Mónikát itt nem láttuk, csak a médiából értesültünk arról, mit is csinál, na meg hogy mi történt vele. Rettenetesen sajnálom, nagyon fiatal volt.”

A szomszédok elmondták, tartozások miatt még végrehajtó is járt az utcában, ahol korábban több cég telephelye is volt.

A szlovák társadalombiztosítás a felsővámosi címen közel 8 millió forintnak megfelelő követelést tart nyilván. Ezen felül a néhai Jákli Mónika nevére bejegyzett cég itt 20 ezer eurót is meghaladó tartozást halmozott fel, ha a cégtulajdonos felelőssége az adósságért fennáll, akkor ez is az örökség részét képezheti. Az albári lakásban, ahol egykor szüleivel lakott, több mint félmillió forintnyi tartozást tartanak nyilván be nem fizetett céges járulékok után.

Egy helyi fiatal nő, aki egykorú volt Mónikával, megerősítette, hogy a fitneszmodell már régen nem élt a családi címen. „Korábban Jákliék három háztömbbel arrébb, az úgynevezett kék blokkban laktak, onnan költöztek ide, de Mónika akkor már nem élt itt. Mi több, sosem láttam erre, pedig egykorúak vagyunk, gyerekkoromból még emlékszem rá a korábbi házuk környékéről, mindig is ő volt a legcsinosabb, legszebb lány a környéken. Nem tudtam, hogy ide be van jelentkezve bármilyen formában is, itt senki nem kereste, nem lakott soha.”

A nő két-három évvel ezelőtt véletlenül futott össze Mónikával egy bolt előtt, és a tartozások híre teljesen meglepte.

„Úgy vettem ki a szavaiból, Dunaszerdahelyen él, azt mondta vállalkozik is, de a szereplésekért is szép pénzt kap, a párja is jól keres, nincsenek anyagi gondjai. Boldognak, kiegyensúlyozottnak tűnt, nem olyannak, mint akinek tartozásai lennének.

Hogy itt, az albári címen egy 1390 eurós tartozása lenne? Hát, ami akkor rajta volt ruha, ékszer, óra, telefon, az ennek az összegnek a többszörösét érte, szerintem ez csak tévedés vagy figyelmetlenség lehet.

Nagyon sajnálom ami vele történt, ez a 63-as út, az a kanyar ott Nagymegyer felé egy elátkozott rész. Ott voltam a temetésén, elsirattam. Szörnyű ez az egész, főleg a kislányának, akinek öt év jutott az édesanyjából.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Tőlem ment a sínekre a kisfiam” – Újabb részletek derültek ki Kontra György tragédiájáról
A korábbi híradós Kiskunfélegyházán vesztette életét vonatgázolásban. A család a tragédiát egy friss szakítással magyarázza, amelyről utolsó beszélgetése is szólt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. február 07.



„Tőlem ment a sínekre a kisfiam” – ezekkel a szavakkal emlékezett vissza Kontra György édesanyja a 45 évesen elhunyt televíziós utolsó estéjére. A híradóst csütörtökön hajnalban Kiskunfélegyházán érte a halálos gázolás, a rendőrség közigazgatási eljárást indított az ügyben.

„Az utolsó estén még feljött hozzám a kisfiam, nálam vacsorázott. Nóráról mesélt, hogy mennyire megviselte a szakítás. Dehogy sejtettem, hogy akkor beszélek vele utoljára” – mondta az édesanya a Propellernek. Hozzátette:

„Valószínű, hogy a kisfiam tőlem ment a sínekre.”

A pár kapcsolata három és fél évig tartott. „Bár a fiamék többször is szakítottak, de mindig visszataláltak egymáshoz. Olyan se veled se nélküled kapcsolat volt ez.”

A rendőrség közigazgatási eljárásban vizsgálja a haláleset körülményeit. A MÁV közlése szerint a holttestet egy másik vágányon közlekedő mozdonyvezető vette észre reggel nyolc óra előtt nem sokkal, a gázolást nem az érintett szerelvény vezetője jelentette.

„Másnap a rendőrség értesítette a tragédiáról a lányomat. Tőle tudom, hogy a fiam elkeseredésében mit tett. Az a legszörnyűbb, amikor a szülőnek kell eltemetni a gyerekét” – mondta a lapnak a híradós édesanyja.

Kontra György 2015-től az MTVA munkatársa volt, az M1 Híradó bemondójaként és a Világhíradó műsorvezetőjeként dolgozott. Korábban a Sirius Rádiónál, a Kiskun és Trió TV-nél, valamint a kiskunfélegyházi Rádió Smile-nál is megfordult. Sajtóinformációk szerint az utóbbi hónapokban már a Mathias Corvinus Collegium budapesti központjában dolgozott multimédiás csoportvezetőként.

„Nóra még nem jelentkezett a tragédia óta. Nem haragszom rá. Nem tudom, mi volt a szakításuk oka. De mindenhez két ember kell”

– mondta az édesanya. Kontra Györgyöt szülővárosában, Kiskunfélegyházán, katolikus szertartás szerint temetik el.

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged vagy rokonodért, ismerősödért aggódsz, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy látogass el ERRE AZ OLDALRA, ahol többféle segítséget kaphatsz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Árpa Attila megint beszólt Stohl Andrásnak A Nagy Ő miatt
Árpa Attila már a nyáron sem rejtette véka alá a véleményét, amikor kiderült, Stohl András lesz az új Nagy Ő. Most, friss díjjal a zsebében, az élő adásban is odapörkölt neki.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. február 07.



Miközben Stohl András estéről estére a TV2 képernyőjén keresi a szerelmet A Nagy Ő legújabb évadában, a műsor egyik korábbi főszereplője, Árpa Attila az RTL Reggelijében tett egy csípős megjegyzést a rózsaosztogatásról. Árpa a csatorna reggeli műsorának vendége volt, ahol arról beszélt, hogy nemrég őt választották az év műsorvezetőjének a Big Picture Awards díjátadón Az Árulók – Gyilkosság a Kastélyban című műsorért – írta a 24.hu. A beszélgetés során a színész-műsorvezető elmondta, a mostani sikerek nem a véletlennek köszönhetők, és ironikusan utalt vissza egy korábbi szerepvállalására.

„Lehet, hogy összeértek a dolgok, igen. Ez így jól hangzik, ahogy elmondod, de ez nem pusztán a szerencse műve, hanem meghozta gyümölcsét a munka, a kitartás, a türelem. Azért ez nem mindig volt így. Osztogattam én is rózsákat olykor-olykor, és azt nem nevezném éppen a karrierem csúcsának”

– mondta nevetve Árpa. Amikor Jakupcsek Gabriella műsorvezető felvetette, hogy a „szépfiúság berakja az embert egy vonalra”, Árpa viccelődve folytatta: „Igen, de az nem túl hízelgő, hogy most már csak a teljesítményemet díjazzák, és nem a külsőmet. Így ötven felett sajnos ez történik!”

A rózsaosztogatással Árpa a 2022-es A Nagy Ő-re utalt, amelynek ő volt a főszereplője a TV2-n. A műsor végén Timit választotta, de kapcsolatuk nem tartott sokáig. Árpa korábban az Útközben elmeséled című műsorban beszélt arról, miért vállalta el a realityt. A döntés hátterében többek között az állt, hogy éppen szünetet tartott akkori párjával, nem volt más ajánlata, és komoly anyagi nyomás nehezedett rá. „Édesanyámnak akkor volt két sztrókja. Mivel német állampolgár, nincs magyar TB-je, és igen, tény és való, hogy elkezdtem megijedni attól, milyen számla vár rám hat hónap szanatórium és rehabilitáció után.”

A mostani évad főszereplője Stohl András, aki nem sokkal a műsor előtt jelentette be válását harmadik feleségétől. Árpa már múlt nyáron, Stohl szerepének bejelentésekor is reagált a hírre.

„Megáll az ész! Tehetséges színész miért vállal el ilyesmit? Felfoghatatlan”

– írta akkor nem kevés iróniával.

Árpa Attila magánélete azóta révbe ért: 2024-ben feleségül vette Czakó Alexandrát, akivel A Nagy Ő forgatása alatt éppen szüneteltették a kapcsolatukat. A pár tavaly a Nyerő Párosban is szerepelt együtt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk