SZTÁRVILÁG

Dér Heni: „Aki a tévé előtt ül, és csipszet zabál, az ne siránkozzon, hogy dagadt”

Az énekesnő arról beszélt közösségi oldalán, hogy fogadjuk el magunkat olyannak, amilyenek vagyunk. Ezzel egy kis zavart okozott, mivel pár hónappal ezelőtt még Schobert Norbi mellett állt ki, amikor a fitneszedző a nők elhízásával indokolta a válásokat.


Dér Heni nem is lehetne boldogabb, hisz nemrég tudta meg, hogy kisbabát vár. A rajongói bár persze osztoznak a kismama örömén, mégsem tudták szó nélkül hagyni szombati Instagram-bejegyzését, amiben a celeb hosszasan kifejtette: nem a külső számít, és szerinte mindenkinek meg kéne próbálnia elfogadnia magát olyannak, amilyen. Hozzátette, őt nem érdeklik az olyan emberek, akik a kinézetük alapján bántják meg a másikat.

Mindezzel semmi baj nem lenne, csakhogy az énekesnő januárban még Schobert Norbi mellett állt ki, amikor a fitneszedző egy videóban arról beszélt, hogy szerinte azért mennek tönkre a házasságok, mert a nők képtelenek lefogyni szülés után.

A poszt alatti kommentszekcióban az énekesnő emiatt kapta is rendesen a támadásokat:

„És mikor Schobert Norbit védted? Akkor nem így gondoltad...”

„Elég hülyén hangzik pont tőled, nemrég te voltál, aki nagy egyetértéssel kiálltál Schobert Norbi mellett. Emlékszel, szülés után az a nő nem tiszteli a férjét, aki nem fogy le, remélem, te kockahassal jössz ki szülés után a kórházból.”

„Sok igazság van sajnos eb­ben. Tényleg bántotta őket. Engem is. De mivel ő még nem volt anya, nem foglalkoztam a véleményével. Majd megtudja ő is, milyen ez.”

A Bors magazin megkereste a történtekkel kapcsolatban az énekesnőt, aki szerint a két kijelentése nem üti egymást:

„Én nem a várandósakhoz, vagy az egy napja megszült anyukákhoz szóltam akkor, hanem azokhoz a kövér emberekhez, akik nem tesznek magukért, és ezt tartom is. Aki a tévé előtt ül, és csipszet zabál, az ne siránkozzon, hogy dagadt! Igenis azt gondolom – ahogy ezt most is leírtam a posztomban – hogy a maximumot attól még hozzuk ki magunkból!”

– mondta Heni, aki az őt kritizáló embereknek azt üzeni, tegyék egymás mellé a két bejegyzést, és próbálják meg úgy ér­telmezni őket.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Emberek!! Egy pár gondolatot én is leírnék nektek: 1. Nem, nem támogat @norbi_schobert , mégis igazat kell adnom neki nagyon sok mindenben, ami elhangzott a live videóiban! 2. Nagyon sok mindent nem sikerült megérteni abból, amit próbált üzenni.. Rengeteg nebáncsvirág ember magára vette azokat a sorokat, amik nem is nekik szóltak.. 3. Itt nem a most szült édesanyákat vette górcső alá, hanem azokhoz szólt, akik évek óta plusz 20, 30 kg felesleggel élnek és közben elégedetlenkednek magukkal, s nem tesznek érte semmit!! Ez a férfiakra is vonatkozik!! 4. Nagyon sokan lusták kezdeni bármit az életükkel, de elsőként veszik sértésnek, ha valaki motiválni próbálja őket!! 5. Igen, nagyon várom már én is a várandós időszakot és lehet hogy én is dübbenve közelítem majd a hálószobát!!:)) De biztos vagyok benne, hogy a kisugárzásom megmarad, mert gyereknevelés mellett majd időt próbálok szakítani magamra is, és az igyekezetet értékelni fogja a párom is!! 6. Azok az emberek, akik most ekézik Norbit azt az időt, energiát guggolásba is fektethetnék és meglátják a változást!! 7. Nem idolokat kell követni, magadból igyekezz kihozni a maximumot!! Igen fáradságos, de megéri és édesebb lesz a munkád gyümölcse, ha nem műtétekkel és pszichológusokkal próbálod magad jobbá tenni!! 8. Rengeteg olyan szexi mamit tudnék példaként felhozni, akik nem genetikailag, hanem munkával tartják magukat gyerekek mellett kíváló formában!! 9. Csak elkezdeni nehéz, @norbi_schobert sem nézett ki mindig így, és ha neki és sok másnak sikerült, miért ne motiválhatna másokat!! 10. Nagyon sok olyan férfi ismerősöm lépett félre vagy hagyta ott a családját, mert a szeretett párja elengedte magát és nem is próbált jobban kinézni önmagához képest! 11. Nagyon sok női ismerősöm panaszkodott férjére, hogy otthon tesped sörrel a tv előtt és a nagy böfögő arcát és hasát nem tudja megkívánni!! 12. Minden csak rajtad múlik! Sértődés helyett és mártírkodás helyett inkább gondolkodjunk el!! Mindenkinek csodaszép, meghitt estét!!! Peace and love❤️?

Dér Heni (@heni_der_official) által megosztott bejegyzés,

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Udvaros Dorottya: Kedves Nagy Feró, ne várjon másokra, adja vissza a Kossuth-díjat!
A színésznő szerint Feró szavai megbocsáthatatlanok. Úgy véli, a zenész csak hárít, és nem vállalja a tettei következményét.


Nagy Feró a Békemeneten adott interjúban úgy fogalmazott, hogy a Szőlő utcai ügyben érintett lányok kerestek pénzt, tehát „mindenki jól járt”. A kijelentését később sem vonta vissza, sőt, több alkalommal is kiállt mellette. Az RTL Híradónak annyit azért elismert, hogy „lehet, kicsit túllőtt a célon”, de továbbra is azt gondolja, hogy nem mondott olyat, ami ne lenne vállalható. Időközben felmerült az is, hogy Őrbottyánban visszavonják a díszpolgári címét, de ez sem érintette különösebben.

A történtekre Udvaros Dorottya is reagált, és a Magyar Hangnak adott interjúban elmondta a véleményét.

„Nem hiszem, hogy Nagy Ferónak másokra kellene várnia, adja vissza magától a Kossuth-díját.”

A Kossuth-díjas színésznő és a Nemzet Színésze szerint Nagy Feró „szörnyű kijelentése” után nem méltó a kitüntetésre.

„Miért kell megvárnia, amíg tízen erre kérik, nem az lenne a legtermészetesebb, hogy egy ilyen nyilatkozat után magától lemond az elismerésről? Kedves Nagy Feró, ne várjon másokra, adja vissza a díjat” – fogalmazott Udvaros.

Szerinte a zenész kijelentései a kihasznált és bántalmazott lányokról felháborítóak, és még az egyre durvább közbeszédben is különösen kegyetlenek.

„Nagyon felzaklatott az ügy, botrány, hogy ma elhangozhat egy ilyen mondat, ahogy Nagy Feró későbbi kijelentései is szörnyűek. Azt mondja, hajlandó bocsánatot kérni, mintha ez valamiféle kegy lenne, de ahhoz már nem elég bátor, hogy viselje a szavai következményeit.”

„Ne mások javaslatára és védelmére várjon, a saját lelkében tegyen rendet, kérjen bocsánatot és adja vissza a Kossuth-díjat. Így talán még megőrizheti a méltóságát” – mondta a színésznő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Miért nem szégyelled magad, Feró??? – Wolf Kati is kérdőre vonta egykori mentorát vállalhatatlan szavai miatt
Szerinte „förtelmes gyalázat”, ha a rocker komolyan gondolta, amit a fiatalkorú Szőlő utcai prostituáltakról mondott.


Tovább gyűrűződik a botrány, ami Nagy Feró körül alakult ki, miután a Békemeneten vállalhatatlan kijelentéseket tett. A Kossuth-díjas zenész a Szőlő utcai, fiatalkorú prostituáltak futtatását érintő hír kapcsán úgy fogalmazott: „Ő csak kereste a pénzt ezzel, lányokat futtatott, a lányok is keresnek pénzt, mindenki jól járt, nem?” Azóta többen követelték, hogy vegyék el a Beatrice egykori frontemberének Kossuth-díját, de szóba került az is, hogy visszavonják őrbottyáni díszpolgári címét. Az énekes ennek ellenére nem hajlandó bocsánatot kérni.

Most újabb sztár szólalt meg az ügyben. Wolf Kati az X-Faktorban Feró mentoráltja volt, de legújabb Facebook- és Instagram-posztjában nem kíméli a rockert. Mint írja:

„Miért nem szégyelled magad, Feró???”

„Gondolkodtam, mit lehet reagálni arra, amit mondtál, Feró, egykori X-faktor mentorom... Valójában csak annyit, hogy szégyelld magad!”

Hozzáteszi: „Két lánygyerek anyja vagyok. De ehhez egyáltalán nem kell szülőnek lenni.”

„Akár a nem nyugvó szereplési vágyad, akár valamilyen rosszul értelmezett vicceskedés mondatja veled ezeket az óriási hülyeségeket, akkor is rettenetesen káros, amit csinálsz. De ha – ráadásul apaként, nagyapaként - valóban így is gondolod, akkor meg förtelmes gyalázat”

– zárja posztját az énekesnő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Soha többet ne is köszönjön” - Nagy Feró bocsánatkérést vár Wolf Katitól
Szerinte az énekesnő félreértette, miről beszélt a Szőlő utcai ügy kapcsán.


Kemény választ küldött Nagy Feró Wolf Katinak a javítóintézeti botrány kapcsán. A Beatrice frontembere szerint az énekesnő félreértette a szavait, és bocsánatkérést vár tőle.

A zenészt még a csütörtöki Békemeneten kérdezték a Szőlő utcai ügy kapcsán, amelyben jelenleg emberkereskedelem és kényszermunka gyanújával nyomoznak. Feró többek között azt monmdta:

„Ő csak kereste a pénzt ezzel, lányokat futtatott, a lányok is keresnek pénzt, mindenki jól járt, nem?”

A kijelentését később sem vonta vissza, sőt, több alkalommal is kiállt mellette.

Feró szavaira többek között Wolf Kati is reagált. Az énekesnő a Facebook-oldalán azt írta:

„Gondolkodtam, mit lehet reagálni arra, amit mondtál, Feró, egykori X-faktor mentorom... Valójában csak annyit, hogy szégyelld magad!”

Feró az Indexnek most arról beszélt, hogy Wolf Katinak fogalma sincs az ügyről, mégis beszállt a „baloldali kórusba”.

„Nagyon várom, hogy Wolf Kati bocsánatot kérjen tőlem, mert én nem erről beszéltem, de ő beszáll ebbe a liberális kórusba, lelke rajta. De megkérem, hogy soha többet ne is köszönjön vissza nekem, mert én sem fogok köszönni neki. Befejeztük”

– mondta. Hozzátette, hogy csalódott volt mentoráltjában, aki szerinte anélkül alkotott véleményt, hogy tisztában lett volna a tényekkel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
X-Faktor-botrány: Valkusz Milán vérig sértette Tóth Andit
Az RTL X-Faktor Táborában a CFL nevű rapduó miatt elszabadultak az indulatok. Majka is megpróbálta leállítani a heves vitát a zsűriasztalnál.


Az X-Faktor Táborában mind a négy mentor a CFL nevű rapduót szerette volna a saját csapatába. A jelenet az RTL-en futó műsor szombati adásában zajlott le – derült ki az RTL X-Faktor adásából.

Valkusz Milán azzal érvelt, hogy az ő stílusa áll a legközelebb a duóéhoz, és közben Tóth Andi alkalmasságát is minősítette.

„Szerintem nekik halál lehozó, ha hozzád kerülnek”

– mondta Valkusz Milán, a Valmar énekese és X-Faktor mentora Tóth Andinak.

Tóth Andi azonnal visszakérdezett. „Tényleg? Honnan tudod?” A riportszobában tovább árnyalta a véleményét.

„Tudtam, hogy a Milán hogy tud reagálni egyes helyzetekben. Én nem gondolom azt, hogy egymást kell ott minősítenünk a mentorszékben, és nekem az sértő, hogy ő ezt személyeskedésnek titulálta.”

Majka próbálta leállítani a vitát, és így szólt Valkuszhoz. „Én el akarom felejteni, hogy ezzel érvelj, mert ez nem igaz, Milcsi, hogy te vagy a zenekészítő-producer ennél az asztalnál.”

Valkusz visszakérdezett. „Jó, akkor az érv, hogy szerzek egy zenekészítőt, szerzek egy rappeset, meg elvileg eddig rappelgettem otthon, amit nem hallott senki?”

A szóváltás végén Tóth Andi lezárta a helyzetet.

„Milán, az van, hogy senki nem veszekszik, mert halálnyugodtan próbált mindenki erről beszélni, te pedig elkezdesz veszekedni, meg másokat lealacsonyítani. Akkor legyen a tied, mert engem konkrétan nagyon megsértettél, szóval legyen a tied!”

Ezzel a CFL Valkusz mentorálása alá került.


Link másolása
KÖVESS MINKET: