Delhusa Gjon szerint elnézést kért tőle a hatóság a parkolási botránya után
A zenész állítólag sorozatosan tilosban parkolt, majd mikor ezért felelősségre akarták vonni, rendőrigazolványokat lobogtatott. Most elmondta azt is, megbánta-e, amit tett.
A tavaly év vége egyik nagy celebbotránya volt Delhusa Gjon tilosban parkolása Újbudán. A zenész Mercedesével állt rossz helyen, mint kiderült nem egyszeri alkalommal. Ám amikor a közterület-felügyelők felelősségre vonták volna, egy lejárt rendőrigazolványt mutogatott nekik. Később emiatt eljárás is indult ellene közokirat-hamisítás miatt, és házkutatást is tartottak nála.
Delhusa Gjon most újra beszélt a parkolási ügyről. Azt mondta, hogy elnézést kértek tőle a hatóságok, és szerinte az egész botrány felesleges volt. Az esetről készült felvételen egyébként az látszott, hogy az énekes nagyon ideges lett, és elővett két igazolványt. Az egyik a Nemzetközi Rendőrszövetség (International Police Association – IPA) igazolványa volt, a másik pedig egy magyar rendőrségi igazolványnak tűnt. A vita közben azt is mondta, hogy ő „baleseti helyszínelő”. Később a Blikknek elmagyarázta, hogy az IPA tagja, ami azt jelenti, hogy támogatja a szervezetet, amely a szolgálat közben megsérült vagy hősi halált halt rendőrök családját segíti.
„Egyedül csak az én butaságom volt, hogy felidegesítve felmutattam azt a pártoló tagsági igazolványt, amit nem kellett volna. Valójában ez a nagy felhajtás az ügy körül, sok hűhó volt a semmiért.”
Azt is elmondta, hogy az intézkedés után elnézést kértek tőle: „Szerencsére helyére került a dolog, sőt még ennél is több történt: elnézést kért tőlem a hatóság. És minden jogszerű volt: minden, ami nálam volt, minden, amit megmutattam.”
Delhusa szerint mindenki követ el hibákat: „Mindenki követ el butaságot, mindenki parkol szabálytalanul, amikor szorítja az idő.” Elmesélte, hogy neki is nagyon kellett sietnie, ezért nem tudott megfelelően parkolni.
Azt mondta, néha előfordul, hogy valaki „felkényszerül egy járdára és akkor annak megfelelően számol azzal, hogy jönnek a parkolóőrök, és akkor ott helyben ki kell fizetni a bírságot”.
Állítása szerint ő is rögtön kifizette a bírságot.
A tavaly év vége egyik nagy celebbotránya volt Delhusa Gjon tilosban parkolása Újbudán. A zenész Mercedesével állt rossz helyen, mint kiderült nem egyszeri alkalommal. Ám amikor a közterület-felügyelők felelősségre vonták volna, egy lejárt rendőrigazolványt mutogatott nekik. Később emiatt eljárás is indult ellene közokirat-hamisítás miatt, és házkutatást is tartottak nála.
Delhusa Gjon most újra beszélt a parkolási ügyről. Azt mondta, hogy elnézést kértek tőle a hatóságok, és szerinte az egész botrány felesleges volt. Az esetről készült felvételen egyébként az látszott, hogy az énekes nagyon ideges lett, és elővett két igazolványt. Az egyik a Nemzetközi Rendőrszövetség (International Police Association – IPA) igazolványa volt, a másik pedig egy magyar rendőrségi igazolványnak tűnt. A vita közben azt is mondta, hogy ő „baleseti helyszínelő”. Később a Blikknek elmagyarázta, hogy az IPA tagja, ami azt jelenti, hogy támogatja a szervezetet, amely a szolgálat közben megsérült vagy hősi halált halt rendőrök családját segíti.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Ritka pillanat: Ungár Anikó fia esküvőjén mutatta meg a párját
Baronits Gábor házasságkötése kapcsán osztott meg közös képet a 76 éves bűvésznő és Tibor. Kapcsolatukat közel húsz éve tartják távol a reflektorfénytől, most azonban kivételt tettek.
Ungár Anikó ritkán oszt meg részleteket a magánéletéről, párját, Tibort eddig szinte soha nem láthattuk nyilvánosan. Most azonban különleges okból kivételt tett: fia esküvőjén egy közös fotót mutatott kettejükről, vette észre a Femina.
A bűvésznő számára felejthetetlen élményt jelentett, hogy egyetlen fia, Baronits Gábor kimondta a boldogító igent. Az esküvőről kevés kép készült, de az egyik felvétel minden figyelmet magára vont, hiszen
Anikó kedvesével együtt látható rajta.
A 76 éves művésznő elegáns, pezsgőszínű ruhát viselt, amely kiemelte alakját és hosszú lábait, Tibor pedig törtfehér öltönyben és napszemüvegben állt mellette. A kommentelők nem győzték dicsérni őket, sokan írták, milyen szépen mutatnak egymás mellett.
A pár már közel húsz éve van együtt, kapcsolatukat mégis távol tartották a nyilvánosságtól. A most megosztott fotó azonban jól mutatja, hogy a köztük lévő összhang ma is töretlen.
Ungár Anikó és Tibor közös fotóját itt lehet megnézni:
Ungár Anikó ritkán oszt meg részleteket a magánéletéről, párját, Tibort eddig szinte soha nem láthattuk nyilvánosan. Most azonban különleges okból kivételt tett: fia esküvőjén egy közös fotót mutatott kettejükről, vette észre a Femina.
A bűvésznő számára felejthetetlen élményt jelentett, hogy egyetlen fia, Baronits Gábor kimondta a boldogító igent. Az esküvőről kevés kép készült, de az egyik felvétel minden figyelmet magára vont, hiszen
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Rubint Réka állami kitüntetést kapott, a honvédelmi miniszter adta át a díjat
A fitneszedző a közösségi oldalán jelentette be, hogy Magyar Ezüst Érdemkeresztet vehetett át, és azt is felidézte, hogyan nevezték egykor genetikai selejtnek.
Rubint Réka állami kitüntetést kapott augusztus 20. alkalmából, vette észre a hvg.hu. A Magyar Ezüst Érdemkeresztet Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter adta át Sulyok Tamás köztársasági elnök nevében.
„Ma délután állami kitüntetést kaptam a munkásságomért, a több mint két évtizede tömegeket megmozgató, egészségesebb és aktívabb életre ösztönző, közösségépítő sportprogramjaimért” – írta a fitneszedző a Facebook-oldalán.
„Hála és köszönet van a szívemben és bízom benne, hogy mindazt amiben hiszek, még nagyon- nagyon sokáig tudom Veletek együtt csinálni” – fogalmazott a bejegyzésben. Felidézte, hogy
testnevelő tanára meg akarta buktatni és genetikai selejtnek nevezte, amivel összetörte a szívét, de a jász vére arra ösztönözte, hogy bebizonyítsa az ellenkezőjét annak, amit a tanárnő mondott.
A fitneszedző így vette át a kitüntetést:
Kedden Lázár János építési és közlekedési miniszter adott át 14 kitüntetést augusztus 20-a alkalmából, ő építészeket, építőket és közlekedési szakembereket díjazott.
Rubint Réka állami kitüntetést kapott augusztus 20. alkalmából, vette észre a hvg.hu. A Magyar Ezüst Érdemkeresztet Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter adta át Sulyok Tamás köztársasági elnök nevében.
„Ma délután állami kitüntetést kaptam a munkásságomért, a több mint két évtizede tömegeket megmozgató, egészségesebb és aktívabb életre ösztönző, közösségépítő sportprogramjaimért” – írta a fitneszedző a Facebook-oldalán.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Fejes Tamás a közösségi oldalán osztott meg egy képet, amelyen Erős Antóniával és az RTL híradósának fiával, Tóth Matyival szerepel. A fotón a Street Sixteen zenekar tagjai is láthatók.
A Tankcsapda dobosa Esztergomban találkozott a fiatal bandával, akik az ő fellépésük előtt adtak koncertet. Bejegyzésében ezt írta:
„Esztergomban @erosantonia fiáék zenéltek előttünk, a @streetsixteen_official. Érdemes lesz rájuk odafigyelni. További sok sikert!”
A Street Sixteen 2022-ben került a figyelem középpontjába, amikor kiderült, hogy Tóth Matyi Czutor Zoli fiával, Simonnal, valamint egy Tóth Csanád nevű fiúval zenél együtt.
Fejes Tamás a közösségi oldalán osztott meg egy képet, amelyen Erős Antóniával és az RTL híradósának fiával, Tóth Matyival szerepel. A fotón a Street Sixteen zenekar tagjai is láthatók.
A Tankcsapda dobosa Esztergomban találkozott a fiatal bandával, akik az ő fellépésük előtt adtak koncertet. Bejegyzésében ezt írta:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Először mutatta meg magát bikiniben az RTL híradósa
Major Eszter ritkán enged bepillantást a magánéletébe, most azonban horvátországi nyaralásáról posztolt. A videóban egy gyönyörű öbölben csobbant a tengerbe.
Az RTL híradósa, Major Eszter most egy egészen más oldaláról mutatta meg magát: bikiniben posztolt a horvát tengerpartról, vette észre a Femina.
A híradós 2020 óta erősíti az RTL csapatát, a nézők pedig nemcsak a képernyőről, hanem visszafogott stílusáról is ismerhetik. Eleganciája a hétköznapokban és a közösségi oldalain is megjelenik, ezért különleges alkalomnak számít, amikor bikinis fotó vagy videó kerül fel tőle.
Ezúttal a horvát tengerparton pihen, és egy hangulatos videóban osztotta meg legszebb nyaralási élményeit.
A felvételen látható, ahogy egy gyönyörű öbölben csobban a tengerben, falatnyi bikiniben.
Major Eszter szabadidejét gyakran tölti a természetben, sokszor indul túrázni a családjával, és olykor extrém sportokat is kipróbál.