HÍREK
A Rovatból

Csodával határos módon mentették meg egy koronavírusos kismama és gyermeke életét a kecskeméti orvosok

Balás Barbara nyolc napot volt lélegeztetőgépen, voltak olyan időszakok, amikor az egészségügyi dolgozók minimális esélyt adtak annak, hogy felépüljön.


„Az még megvan, hogy bemegyek a kórházba, várok a váróban, és csinálnak egy gyorstesztet. A következő kép, hogy a műtőben fekszem a császármetszés előtt” – mesélte a Telexnek Balás Barbara, akinek ettől a ponttól kezdve minden kiesett. A kismama összesen 21 napot volt kórházban, ebből nyolcat lélegeztetőgépen. Voltak olyan periódusok, amikor az orvosok minimális esélyt adtak annak, hogy túlélje és felépüljön.

Balás Barbara 35 hetes terhes volt, amikor a koronavírus tipikus tüneteit kezdte produkálni. December 13-ra várta harmadik gyermekét, de a vírus miatt november 11-én az orvosok a császármetszés mellett döntöttek, az anya tüdőgyulladása ugyanis két életet veszélyeztetett. Kecskeméten ez volt az első súlyos állapotú, nehezített körülmények között végzett covidos császármetszés.

Miközben a házaspár koraszülött kislánya a Covid-gyermekintenzíven légzéstámogatást kapott, Barbara állapota olyan gyorsan romlott, hogy november 14-én lélegeztetőgépre kellett őt tenni.

„Hajnali 2 óra 10 perc, még írt, hogy »elaltatnak«. Válaszoltam, de arra már nem jött reakció. Onnantól nem is aludtam, amíg reggel el nem értem valakit a kórházban, de csak az ápolókkal tudtam beszélni, ők viszont azt mondták »nem mondhatnak semmit«. Kértem, hogy mondjanak már valamit, mégiscsak elaltatták a feleségemet, aggódjak, ne aggódjak? Azt válaszolták, hogy »nem mondhatnak semmit, de jól van«”

– mesélte Dávid, a kismama férje.

Barbara azt mondta, az altatás alatt végig az zakatolt benne, hogy mi van a kisbabájával, él-e, jól van-e.

„Hol van Dávid? Mikor jön? Mikor mehetek haza? Mert én úgy éreztem, hogy jól vagyok, és nincs semmi bajom, mégis itt tartanak, és le vagyok kötözve csak azért, mert valami nem tetszett, és nem kapok semmilyen információt”.

Barbara állapota az altatás 3-4. napján kezdett javulni, majd végül november 21-én levették a lélegeztetőgépről. Ezután sokáig nem volt tiszta a tudata és nagyon letargikus állapotban volt.

„A mély altatás, nyugtatás, erős kábító- fájdalomcsillapító utóhatása lehetett az édesanya letargikus állapota, de ez a kritikus állapotú betegek esetében a gyakori poszttraumás stresszállapotnak is betudható”

– magyarázta a lapnak Fülep Zoltán vezető főorvos, aki hozzátette, jelen esetben fontosnak érezték, hogy a kismama meg tudjon győződni arról is, hogy gyermeke egészséges, biztonságban van. Lényegesnek tartották azt is, hogy kialakulhasson az elengedhetetlen lelki kapocs anya és gyermeke között.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„A kis ribanc lány megerőszakolta a mi szeretett miniszterelnökünket” – a Tisza jelöltjének botrányos mondatai után Magyar Péter a színpadon fegyelmezett
Judák Zsolt, a Tisza Párt kalocsai jelöltje Hartán egy saját dallal és a provokatív történettel lépett a közönség elé. A politikus később bocsánatot kért, miután Magyar Péter nyilvánosan helyreigazította.


Zavarba ejtő jelenetnek lehettek tanúi a Tisza Párt országjárásának hartai állomásán: a párt kalocsai képviselőjelöltje egy bizarr, kitalált történettel és egy saját dallal állt elő, mire Magyar Péter nyilvánosan, a színpadon dorgálta meg. Judák Zsolt, a Bács-Kiskun vármegye 3-as számú választókerületének jelöltje már felszólalása elején jelezte, hogy nem szokványos beszéddel készült, amit azzal indokolt, hogy „Péterről biztosan tudja mindenki, hogy szereti a humort, velem együtt” – írta a 24.hu.

A jelölt előre mentegetőzött, mondván: „Én mindig azt vallottam, hogy egy politikusnak nem mindig kell komolynak lennie, az emberi oldalából a humor ne vesszen el soha, erre én mindig fogok törekedni.” Ezt követően éneklésbe kezdett, miután Magyar Péter még a mikrofonját is megigazította. A dal így szólt: „Tiszta búzát öntöttem a garatba, / Most vagyok a neresekkel haragba’, / Addig leszek én a neresekkel haragba’, / míg a Tisza be nem jut a nagy házba.”

A könnyedebb felütés után Judák egy történetet mesélt el, amellyel a „vérfideszes” gondolkodást kívánta bemutatni.

„A Karmelita hosszú sötét folyosójának utolsó szobájában Orbán Viktort egy fiatalkorú lánnyal találják. Ezt lehozza a TV, és azt fogják felénk mondani, hogy ez a kis ribanc lány megerőszakolta a mi szeretett miniszterelnökünket”

– mondta a jelölt, majd levonta a következtetést: „Tehát ennyit a vérfideszesekről. Nem kell velük foglalkozni.”

Ezután a látványosan feszengő Magyar Péter lépett a színpadra, és elhatárolódott a hallottaktól. „Sokan azt mondják, hogy a mi jelöltjeink nem beszélhetnek, és hogy előre átnézik a beszédeiket. De nem biztos, hogy nem kéne megtörténnie” – jegyezte meg. Hozzátette, hogy bár lehet viccelni, de van jó és rossz vicc.

„Én azzal nem értek egyet, hogy fideszesekkel nem lehet beszélni, magával a vérfideszes kifejezéssel sem, hiszen ő is volt fideszes, és én is voltam. Az utolsó viccet azt meg nem tartom jó viccnek”

– jelentette ki Magyar, aki szerint a jelölt a médiába bekerülést akarta ezzel elérni. „Szerintem ezt meg fogja kapni, mert már dolgoznak a Megafonban és a köztelevízióban meg a HírTV-ben, hogy bekerüljön néhány idézet az esti híradóba” – zárta rövidre.

Az eset után Judák Zsolt a Facebook-oldalán kért bocsánatot. „Nálunk nem profi politikusok, hanem hétköznapi emberek vannak. Én is ilyen vagyok, egy kertész. Mi hibázunk és fogunk is hibázni. A mai nap én is hibáztam. A mai napon viszont volt mondatom, ami sajnos nem volt vicces, sokak számára bántó lehetett. Hibáztam, amelyért elnézést kérek mindenkitől. Izgultam, ez látszott rajtam, kertészként nem vagyok hozzászokva, hogy hétköznap kora délután sok száz ember előtt beszéljek. A hibámból tanulni fogok” – írta bejegyzésében.

Kalocsa egyébként erősen fideszes kerület, a térséget 2002 óta Font Sándor képviseli a parlamentben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter már 30 százalékpontos előnyben a Polymarketen, Orbán Viktor győzelmére egyre kevesebben fogadnak
Magyar Péter győzelmét már 65 százalékra árazzák az itthon elérhetetlenné tett oldalon, ami 30 százalékpontos előnyt jelent Orbánnal szemben. A portálon már 32 millió dollár értékben fogadtak az áprilisi választások eredményére.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. március 18.



Kedden már mintegy harminc százalékpontos előnyt áraztak Magyar Péter javára a Polymarketen, így kevesebb mint négy héttel az április 12-i választás előtt a pénzpiaci fogadók szerint soha nem volt még ekkora esélye a kormányváltásnak.

A Polymarket egy valós idejű előrejelző piac, ahol a részvényár a bekövetkezés becsült valószínűségét tükrözi. A magyar választással foglalkozó felület forgalma március közepén meghaladta a 32 millió dollárt, ami több mint 10 milliárd forintot jelent, a rendszer nem egy hagyományos közvélemény-kutatás, hanem a saját pénzüket kockáztató, tétre menő kereskedők kollektív ítélete. A fogadóoldal szabályai szerint kizárólag az a személy számít nyertesnek, akit a parlamenti választás után hivatalosan is kineveznek miniszterelnöknek.

A keddi állás szerint a Tisza Párt elnöke nagyjából 65 százalékon, míg Orbán Viktor 35 százalék körül mozgott.

Magyarországon a Polymarketet idén januárban tették elérhetetlenné, és tiltott szerencsejáték szervezésének gyanúja miatt indítottak hatósági eljárást a platform üzemeltetőjével szemben. A portált nem hagyományos módon betiltották, hanem egy ideiglenes hozzáférés-blokkolást rendeltek el, amely az eljárásban hozott végleges döntésig maradhat hatályban. A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy magyar IP-címről az oldal nem elérhető január 19. óta. Azonban a Polymarketet elemző oldalak továbbra is elérhetők hazánkban, köztük a Polymarket Analytics is.

A Polymarket Analytics egy olyan külső adatelemző oldal, amely a Polymarket prediction marketjeihez kapcsolódó adatokat gyűjti és rendezi: piacokat, tradereket, pozíciókat, PnL-t, aktivitást és rangsorokat mutat. A saját leírása szerint „minden trader, market, position és trade” áttekintésére szolgál, és a leaderboardokat nagyjából 5 percenként frissíti.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Politikai gyilkosokat pénzel az Orbán-kormány orosz partnere, aki a 3-as metrót is felújította
A The Insider szerint Andrej Bokarjev egy Center 795 nevű, ex-GRU ügynökökből álló egységet pénzel. Cége a Dunakeszi Járműjavítót is megszerezte, amit az állam 20 milliárdért vett vissza.


Politikai gyilkosságokat és külföldi szabotázsakciókat finanszíroz az az orosz oligarcha, akinek cége, a Transzmasholding, milliárdos magyar állami megbízásokhoz jutott az elmúlt években, írja a Válasz Online. A The Insider oknyomozó portál március 13-án derítette ki, hogy a Transzmasholding elnök-tulajdonosa, Andrej Bokarjev egy eddig ismeretlen orosz titkosszolgálati egységet, a Center 795 nevű szervezetet pénzeli. A nagyjából ötszáz fős csoportot jórészt az orosz katonai és polgári titkosszolgálat (GRU és FSZB) volt embereiből toborozták. A szervezetet Vlagyimir Putyin egykori KGB-s kollégája, Szergej Csemezov felügyeli, és közvetlenül az orosz hadsereg vezérkari főnökének, Valerij Geraszimovnak jelentenek.

Andrej Bokarjev Oroszország egyik leggazdagabb embere, akinek a vasúti ipar mellett a szénbányászatban és a fegyvergyártásban is komoly érdekeltségei vannak, 2014-ben bevásárolta magát a Kalasnyikov fegyvergyárba is. Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia szankciós listára tette, amiért cégei az orosz hadsereg beszállítói, de európai uniós szankció nincs érvényben ellene.

A Center 795 nevű egységet 2022-ben hozták létre, miután 2018-ban lebukott az a GRU-ügyosztály, amelyik novicsok idegméreggel próbálta meggyilkolni Szergej Szkripal volt orosz-brit kettős ügynököt Angliában. A merényletben végül egy vétlen, 44 éves brit nő halt meg. A privatizált titkosszolgálat központi irodáját és gyakorlóterét a Kalasnyikov gyár biztosítja, utóbbit a fegyvergyár tesztlőterének álcázzák.

A szervezet feladatai közé tartozik gyilkosságok, szabotázsakciók és megfigyelések végrehajtása Oroszországon kívül, ügynökeik például külföldön élő orosz ellenzékiekre vadásznak.

A nyomozás azután kapott új lendületet, hogy február végén Kolumbia fővárosában, az El Dorado repülőtéren letartóztatták a szervezet egyik fontos ügynökét, Gyenyisz Alimovot. Az FBI már régóta figyelte, ahogy Alimov megpróbált beszervezni egy szerb bérgyilkost, hogy fejenként másfélmillió dollárért öljön meg emigráns csecsen ellenzékieket. Bár titkosított csatornán kommunikáltak, a közös nyelv hiánya miatt a Google fordítóját használták, az amerikai szervereken átfutó üzenetekhez pedig az FBI nyomozói könnyedén hozzáfértek.

A nemzetközi botrány Magyarországot is érzékenyen érinti, a Transzmasholding ugyanis a 3-as metró szerelvényeinek felújításáról vált ismertté.

A 2015-ben, kormányzati nyomásra megkötött szerződés körülményei máig vitatottak, mivel hasonló áron teljesen új, légkondicionált kocsikat ígérő uniós pályázó is akadt. Tarlós István akkori főpolgármester elmondta, hiába akart volna új metrókocsikat venni, a kormány csak a felújítást támogatta, amire az oroszok adtak ajánlatot. A BKV azóta is pereskedik a gyártóval a kocsik hibái miatt, a közlekedési vállalat korábbi vezérigazgatója pedig 2025 februárjában ismerte el, hogy az oroszok a régi kocsikat valójában „újragyártották”.

A cég emellett a dunakeszi vagongyártásban is kulcsszereplővé vált.

2019-ben a Transzmasholding a jelenlegi honvédelmi miniszterrel, Szalay-Bobrovniczky Kristóffal közösen vásárolta meg a Dunakeszi Járműjavítót egy hatalmas, 1300 vasúti kocsiról szóló egyiptomi megrendelés teljesítésére.

Az ukrajnai háború és az uniós szankciók miatt azonban az oroszok 2022-ben kénytelenek voltak eladni a részüket. Az orosz alkatrészek nélkül a gyártás ellehetetlenült, a cég tavaly őszre csődbe ment. Idén januárban a magyar állam a MÁV-on keresztül 20 milliárd forintért visszavásárolta a gyárat, és további 6,5 milliárd forintot költött a hoppon maradt alvállalkozók kifizetésére.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Nagy Ervin videóban üzent Orbán Viktor fóruma előtt: öt kérdést tenne fel a kormányfőnek a dunaújvárosiak helyében
A Tisza Párt képviselőjelöltje nyílt üzenetben kérte számon a város problémáit a Dunaújvárosba érkező miniszterelnöktől. A színész a város leromlott állapotával szembesítené az országjáró Orbánt.


Dunaújvárosba látogat szerdán Orbán Viktor a hétfőn kezdődött országjáró körútja harmadik állomásaként. Érkezését a Tisza Párt helyi jelöltje, a dunaújvárosi kötődésű Nagy Ervin egy nyílt üzenettel várta, amelyben a várost érintő problémákat kéri számon a miniszterelnökön. A tiszás képviselőjelölt egy Facebook-videóban arra biztatja a helyieket, hogy kérdezzék meg Orbántól,

„miért van ilyen állapotban a vasútállomás, az iskola, ahol felnőttem, az öcsém iskolájának az udvara, a Dunai Vasmű, ahonnan 3000 embert küldtek utcára, a kézilabdacsarnok, ami folyton beázik és hamarosan összedől.”

A színész az üzenetet azzal zárta, hogy Orbánnak ezzel nem is kell foglalkoznia, „majd mi április 12-e után megoldjuk.”

A videó mellé írt szövegben hozzátette:

„A kérdések természetesen költőiek: mindannyian tudjuk, hogy a 16 éve tartó rendszerszintű lopás eredménye az, ami a közintézményeink teljes leépüléséhez vezetett.”

„Azoknak, akik kimennek, pedig azzal a jó hírrel szolgálhatok, hogy a miniszterelnök közelébe úgysem juthat senki, csak a helyi Fidesz-irodában regisztrált pártkatonák – micsoda emberközeli megoldás!” – zárta üzenetét Nagy Ervin.

A miniszterelnök hétfőn Kaposváron kezdte, kedden pedig Egerben folytatta nyilvános országjárását. A sorozat harmadik állomása lesz a Fejér megyei város szerda este.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk