KULT
A Rovatból

Cowboy Bebop: gyenge űrwestern az újragondolt klasszikus anime

Végignéztük a kultikus anime élőszereplős, netflixes változatát – szerettük is, meg nem is. Van értelme megnézni azoknak, akik nem ismerik az eredetit?


1998-ban Haijime Yatate megalkotta a modern anime-sorozatok egyik nagy klasszikusát, melynek sikere vitathatatlan. Mert újat alkotni a régi klisékből, mert kölcsönözni jobbaktól, és ami a legjobb volt benne, hogy

sikerült ügyesen ötvöznie a nyugati és a keleti kultúra világait.

Gyakorlatilag olyan volt, mint a Szárnyas fejvadász: egy klasszikus neo-noir, amiben fel lehet fedezni a western és az anime-zsánerek jellemzőit, mindezt fűszerezte egy kis jazz zenével. A mai napig az egyik legjobban fogyasztható animék közé tartozik, még olyanok is megnézték, akik nem szerették a japán animációk világát.

Én sem voltam nagy rajongója a sorozatnak, mert túl lassúnak és vontatottnak éreztem. Most, hogy 2021-ben a Netflix úgy döntött, elkészítik az élőszereplős változatot, újra megnéztem az eredetit, és sokkal jobban tetszett, mint elsőre.

A ritmusa még mindig lassú, de a karakterek elvitték hátukon a történetet,

illetve a látvány: atya-gatya! Az eredeti anime látványvilága elképesztően részletgazdag, koszos, mocskos és egyszerűen imádnivaló. Nem tudom eléggé dicsérni a készítőket, egyszerűen az eredeti Cowboy Bebop világa mesés, amiben a néző órákra képes lenne elveszni.

A netflixes verzió első előzetese után nagyon lelkes lettem, hangulatosnak tűnt és a casting is tökéletesnek hatott,

legalábbis a három főszereplőt tekintve, akiket ezekben az első reklámokban megmutattak. De a sorozat nézése közben kiderült számomra, hogy nem véletlenül velük dolgoztak a marketingesek, sajnos szinte mindenki más mellélövés ebben a kis kalandban.

Kezdjük a színészekkel: mindhárom főszereplőnk fejvadász (a sorozatban Cowboy-ként említik őket), akik természetesen elsőre nem bírják egymást elviselni, de a történet végére már egy családként funkcionálnak. Mustafa Shakir játssza Jet Black-et, aki az „apuka” karakter, idősebb és megviseltebb fejvadász társainál, aki még rendőri múlttal is rendelkezik. A két fiatalabb karaktert pedig Daniella Pienda és John Cho játszák, előbbi a tűzrőlpattant Faye Valentine, míg utóbbi

a sztoikus űrcowboy Spike Spiegel szerepében brillírozik.

Nem érzem jogosnak, hogy a nemzetközi sajtóban minden kritikus nekiesett szegény John Cho-nak, mert én pont így képzeltem el Spike-ot, a kapott alapanyagból szerintem mindent kihozott. A folyamatos civódás a partnerek között kifejezetten szórakoztató és a kémia is működik, az elhibázott casting fő problémája nem itt keresendő.

Térjünk rá a nem igazán jól sikerült választásokra: Alex Hassell, mint Vicious (angol neveket fogok használni, mert a szinkron által használt Kőszívet egy kicsit röhejesnek érzem) működhetett volna, azonban a forgatókönyvírók semmit nem adtak a kezébe,

a sminkesek pedig egy olyan parókát raktak a szerencsétlen színészre, hogy folyamatosan olyan érzésem volt, Daenerys Targaryen fog leugrani a képernyőről.

A másik félrecsúszott karakter pedig Julia, az eredeti sorozat femme fatale-ja. Bár Elena Satine a kinézete alapján tökéletes lehetne Julia megformálására, de amit színészként hoz, az sajnos nagyon kevés. Egy jól felépített drámai szerepben lehetett volna esélye megmutatni, hogy mit tud, de azon kívül, hogy szép, sokat nem tett hozzá a szöveg felolvasásához.

Történet: itt fog az új sorozat sok-sok rajongót elveszíteni. Nem csak a szokásos netflixes effekt miatt, – hogy nemet vált egy-egy karakter, vagy bőrszínt, esetleg teljesen kihagyják, vagy megváltoztatják a közönségkedvenc szereplőket, vagy leszbikus, transznemű, non-bináris, ez már elfogadott a köztudatban –, 2021-ben ez már nem fog nagy meglepetést okozni.

A probléma az, hogy a nagy kozmikus kalandból egy kis mindennapos hercehurcát csináltak.

Nem érezni a világot, az atmoszférát, maximum a vágóképek erejéig jön át, hogy itt bizony egy sci-firől van szó, mert amit lehetett imádni egy Mandalorianban, az itt is működhetett volna. A nagy, részletgazdag, tömött, csillogó-villogó űrkalandból lett egy gyenge noir mint űr-western. Ez alapvetően nem lenne baj, de még a klasszikus, rajongók által imádott történeteteket sem sikerült jól adaptálni. A 98’-as anime bővelkedett grandiózus látványban és merész történetekben – akadt ugyan egy átívelő történet, de azt inkább csak háttérinformációkból rakjuk össze.

A korábbi sorozatban a karakterek háttértörténete rengeteg misztikumot tartogatott és amikor megtudunk belőlük valamit, azt nagy dolognak éreztük. Itt sajnos semmit nem tartanak homályban, eltelik 10 perc, és már mindent tudtunk mindenkiről. Vicious az animében alig szerepelt, egy titokzatos fenyegető alak volt, akivel főszereplőnk talán kétszer ha találkozott, és azok az összecsapások jelentettek valamit. Juliáról nem is tudtuk, hogy életben van, talán az utolsó előtti részig.

Itt majdnem annyit foglalkoznak a gonosz karakterekkel, mint a jókkal,

elhagyjuk a szedett-vedett kis csapatunkat és belecsöppenünk egy Trónok harca szintű belpolitikai viszályba egy bűnszervezet életében, ami ugyan szerepelt az eredetiben is, csak sokkal finomabban és hatásosabban. Valahogy mindenki elveszti az étvágyát, ha elmagyarázzák, hogyan készül a virsli.

A forgatókönyv meglehetősen gyengére sikerült, és a rendezés sem segít a dolgon. Az alkotók próbálták bővíteni az alapanyag világát, hogy folytatni is lehessen a későbbiekben, s más karaktereket is be tudjanak építeni, de sajnos a nagy igyekezetben a végeredmény elég halvány lett. Az igazi akciójelenetek ugyan szórakoztatóak, de

nem tudok elmenni az operatőr „döntött kamera” fétise mellett.

Az angolban ezt „dutch angle”-nek nevezik, és megvan a maga helye a filmkészítésben, viszont itt annyira túltolják, hogy néha én is oldalra döntött fejjel néztem a képernyőt.

A hangulat olykor működik a 2021-es Cowboy Bebopban, némelyik rész kimondottan jól sikerült, viszont úgy érzem, sokat spóroltak a CGI-on. A zene könnyen feledhető, annak ellenére, hogy a nagy részét az eredetiből kölcsönözték. A ritmus pedig nem olyan lassú, mint az eredeti 98’-as verzióban, kár volt ezen változtatni, mert ez is inkább visszafele sült el.

Nem tudom tiszta szívvel ajánlani,

hiszen a 20 évvel ezelőtti anime egy letisztult klasszikus western/noir/sci-fi hőstoposz volt, annak minden szépségével és szörnyűségével, egy lezárt, keserédes kis kaland, míg az új, sajnos egy végiggondolatlan összevisszaság.

Egy gyengébb cosplaybe oltott súlytalan viccelődés.

Sokkal komolyabb feldolgozást érdemelt volna Hajime Yatate klasszikusa. Kicsit savanyú, kicsit PC, kicsit lassú, valahogy túl modern a megközelítése.

Ha elvonatkoztatok tőle, hogy ez egy feldolgozás, akkor sem tudom pozitívan értékelni,

ez egy közepesen működő sci-fi/noir sorozat,

aminek csupán azért remélem, hogy lesz folytatása, mert meg szeretném tudni, hogy Edward kosztümje tényleg annyira béna-e, mint amilyennek az évadzáró utolsó perceiben láthattuk. Ha tényleg ennyire gagyin fog kinézni az egyik legnagyobb közönségkedvenc karakter, akkor a második évaddal temethetjük majd a Netflix anime-adaptációját.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Nem látok jönni egy szebbik világot, itt ti loptátok el tőlünk a jövőt” – újabb rendszerkritikus dalt írt Mehringer Marci, Puzsér Róbert is szerepel a klipben
A kritikus egy közmédiás szerkesztőt alakít a klipben. A dalhoz Petőfi klasszikusa adta az ihletet a fiatal zenésznek.


Új dallal jelentkezett Mehringer Marci. A fiatal zenész néhány hónapja adta ki a Szar az élet című, rendszerkritikus dalát, ami hatalmas visszhangot váltott ki.

Mehringer ezúttal is hasonló szerzeménnyel állt elő. A Szeptember végén (stressz) című dal szintén a mai fiatalok gondolatairól szól, és a zenész azt szerette volna, hogy a magyar valóságot tükrözze egy olyan szemszögből, ami minden korosztálynak ismerős lehet.

„Petőfi Sándor Szeptember végén című költeménye volt a kiindulópont, mert vannak érzések és gondolatok, amik évszázadokon át is relevánsak maradnak. Ezek azok, amik összekötnek minket, akár fiatalok vagyunk, akár idősebbek, egyszerűen generációkon keresztül összeköt mindenkit”

– mondja Mehringer a dalról, melynek klipjében Puzsér Róbert, Dietz Gusztáv és Füsti Molnár Éva is közreműködött.

Puzsérék a klipben a propaganda hatására egymástól egyre jobban eltávolodó családot alakítanak. Az énekes szerint a szám allegorikus látomás a mai Magyarországról: „a közmédia egyik szerkesztőjének történetén keresztül, aki a saját lelkiismeretével küzd, majd végül angyallá válik, hogy a magasból tekinthessen le az országra, amelyet addig a képernyő mögül formált.”

A dalban például ilyen sorok hallhatóak:

„itt összeomlik minden,

piros-fehér-zöld az ingem

forog a világ, elfolyik minden,

nekem tényleg senkim sincsen”

A refrén pedig így szól:

„nem nyílnak a völgyben a kerti virágok

nem zöldell a nyárfa az ablak előtt

nem látok jönni egy szebbik világot

itt ti loptátok el tőlünk a jövőt”

Mehringer Marcival a Szar az élet című száma után interjúztunk is. Akkor azt mondta, a pozitív fogadtatáson túl, sok negatív kommentet, sőt még fenyegető üzenetet is kapott a dal miatt.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Tarr Béla Krasznahorkai Nobel-díjáról: A Sátántangót egy éjszaka alatt olvastam el, és rögtön tudtam, hogy ez egy remekmű
Az író és a filmrendező sokáig dolgozott együtt. Tarr Béla nagyon örül, hogy Krasznahorkai László megkapta a Nobel-díjat.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 09.



A Népszava telefonon érte utol Tarr Bélát, miután csütörtökön irodalmi Nobel-díjat kapott Krasznahorkai László. Tarr több Krasznahorkai-regényből is filmet készített, hosszú ideig dolgoztak együtt.

Tarr így fogalmazott:

„Nagyon örülök, hogy nyert, úgyhogy egyelőre mást nem tudok mondani. Hosszú éveken keresztül együtt dolgoztunk, és hogy nyert, hihetetlen nagy öröm.”

A rendező a Sátántangót és Az ellenállás melankóliáját is vászonra vitte, utóbbi Werckmeister harmóniák címen került a mozikba. Alkotótársi kapcsolatuk A torinói lóig (2011) tartott.

Arra a kérdésre, miként hatottak az író szövegei a filmekre, Tarr ezt mondta: „Nem konkrét szöveg segített, hanem az a pozíció, ahonnan a világot nézi, mert az univerzális. Abban tudott nagyon segíteni. De hát ez két külön nyelv, az irodalom és a film. A Sátántangót egy éjszaka alatt olvastam el, és rögtön tudtam, hogy ez egy remekmű.”

A magyar kormány és a hazai művészeti élet több szereplője is gratulált a friss Nobel-díjas írónak:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Megszólalt Krasznahorkai László: Ha néhány pillanat úgy telt el Magyarországon, hogy sokan boldognak érezték magukat, talán még meg is lehet szokni
A Nobel-díjas író pár mondatban reagált ma a díjra, az azt követő jókívánságokra, és meg is köszönte az olvasóinak őket. Záporoznak is a kommentek a poszt alá.


Néhány napja jelentették be, hogy Krasznahorkai László kapta a 2025-ös irodalmi Nobel-díjat, akkor volt egy rövid nyilatkozata, de azóta nemigen szólalt meg az író. Most a közösségi média oldalán írt pár sort a követőinek a maga fanyar humorával:

„Krasznahorkai László hálás az Elkerülhetetlen Véletlennek, hogy ennyi embernek okozott örömöt. Köszöni a jókívánságokat. Ha néhány pillanat úgy telt el Magyarországon, hogy sokan boldognak érezték magukat, talán még meg is lehet szokni”
– írta a Facebookon.

A kommentek túlnyomó része pozitív reakciókat tartalmaz, köszönik a könyveket, az olvasás élményét, és gratulálnak a frissen díjazott írónak:

"Pont a mester kötetét olvasva kaptam a híreket. Hát persze hogy boldogság."

"Itt Erdélyben is nagy volt az öröm. Egy könyves kávézóban dolgozom, jó volt elsőnek két német egyetemi hallgatónak elújságolni a hírt, hallottak a szerzőről!"

"Mikor évekkel ezelőtt egy brit könyvtárban dolgoztam karbantartóként, mindig megpróbáltam becsempészni a Wenckheim báró hazatér angol nyelvű, keménykötésű kiadását az ajánlott irodalom polcra, de valaki mindig észrevette és visszatették. Végig nekem volt igazam. Gratulálok a díjhoz!"

"Igen, végre önfeledten lehetett örülni, egy időre ki lehetett lépni a nyomasztó, nehezen elviselhető mindennapjainkból. Köszönjük!"

"Hatalmas öröm és boldogság,hogy egy magyar ember ismét feltette hazámat a kultúra felső polcára.Szívből gratulálok,jó egészséget és kreatív energiákat kívánok az elkövetkezendő időkre is!"


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Aktnaptárt készít Tóth Enikő új főszerepében - egy pikáns darab a Játékszín színpadán
A darab a bátorságról és egy női közösség erejéről szól, és a világ számos helyén színpadra állították már. De Tóth Enikő egy másik tabudöntögető színdarabban is játszik, ami a menopauzáról szól.


Tóth Enikő nagy dobásra készül: a Játékszín Naptárlányok című előadásának egyik főszerepét viszi, amelyben egy kisvárosi női közösség aktnaptárt készít egy nemes ügyért. „Van egy női közösség, amelynek tagjai egy nemes ügy mellett elindítanak valamit, és rendkívül bátor döntést hoznak a kissé színtelen kis életükben.” – mondta erről a Blikknek.

A Naptárlányok Tim Firth műve, amelyet egy valós történet ihletett: Angliában, Yorkshire-ben egy női klub tagjai jótékonysági aktnaptárt készítettek, hogy pénzt gyűjtsenek egy barátnőjük férje emlékére és a leukémiakutatás támogatására.

A darab a barátságról, a közösség erejéről, az önelfogadásról és a veszteség feldolgozásáról mesél, sok humorral és megható pillanattal.

A színpadi jelenetek a pikáns szituációkat játékosan, ízléssel oldják meg: a szereplők a „kényes” pillanatokban hétköznapi tárgyakkal – teáskannákkal, süteményekkel, virágokkal – takarják el magukat, miközben egyre nagyobb önbizalommal állnak ki az ügyük mellett. A történet a 2000-es évek elején bemutatott, nagy sikerű film után került színpadra a 2000-es évek végén, és azóta világszerte számos színház műsorán szerepelt.

A mi kis falunk című sorozatban Zömbiknét alakít Tóth Enikő a Menopauza című darabban is brillírozik, és erős visszajelzéseket kap a nézőktől.

„Nagyon sok nőnek hozott megkönnyebbülést, hogy például a menopauzáról beszélünk a színpadon, ráadásul humorral, öniróniával, de közben úgy, hogy belefacsarodhat az emberek szíve.

Sok hölgy mondta, hogy az előadás után a férje már jobban érti, miért volt olyan a változókorban, amilyen. A nők szemében meg azt a boldogságot látom, hogy megértve érzik magukat, van bennük egy felszabadult érzés” - fogalmazott Tóth Enikő a Blikknek.


Link másolása
KÖVESS MINKET: