HÍREK
A Rovatból

CNN: Biden több fontos csatatér államban magabiztosan vezet Trump előtt

Michigan, Wisconsin, Arizona és Észak-Karolina is a demokrata jelölté lehet kedden.


Több kulcsfontosságú államban is magabiztosan vezet Joe Biden a CNN legfrissebb, szombaton megjelent közvéleménykutatása szerint.

Donald Trump mind a négy szóban forgó csatatér államot megnyerte 2016-ban, és ezúttal is döntő fontosságú lehet a keddi szavazás eredményhirdetésénél, hogy a republikánusok vagy a demokraták kerülnek többségbe.

A CNN pollja szerint Michiganben a biztosan szavazók 53 százaléka Bident támogatja majd november 3-án, szemben Trump 41 százalékával. Wisconsinban valamivel kisebb, de még így is jelentős Biden előnye: 52 százalék voksol tervei szerint a demokrata jelöltre, míg Trumpot 44 százalék tartaná hatalomban. Arizonában 4 százalékkal (50%-46%) vezet Joe Biden Donald Trump előtt, míg Észak-Karolina is a demokrata jelöltnek áll egyelőre 51%-45% arányban.

Amennyiben Donald Trump mind a négy fontos csatatér államot elveszíti, könnyen elbukhatja az újraválasztásért folyó küzdelmet is.

A legtöbb közvéleménykutatónál Joe Biden 10 százalék körüli előnnyel vezet Trump előtt. Mindez azonban semmit nem jelent: négy évvel ezelőtt elsöprő Hillary Clinton győzelmet vártak a szakemberek. A demokrata jelölt akkor ugyan nagyjából 3 millióval több szavazatot gyűjtött végül, de az amerikai választási rendszer sajátosságának köszönhetően - többek között a kulcsfontosságú csatatér államokban aratott győzelmeinek köszönhetően - végül Donald Trump lett az Egyesült Államok 45. elnöke.

A telefonos mintavétel október 23. és 30. között zajlott. Az SSRS közvéleménykutató cég mindegyik esetben 1000 főnél nagyobb mintavétel alapján kalkulálta ki a jelöltek esélyeit.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Ruszin-Szendi Romulusz a lengyelországi drónincidensről: A Karmelitában ennyi idő alatt még a kávéfőzők sem indultak be, Varsóban viszont már hadrendben állnak
A Tisza Párt politikusa szerint hat óra alatt a lengyelek mozgósították haderejüket, a NATO is a levegőben járőrözött, míg Magyarországon eközben semmi nem történt.


Ruszin-Szendi Romulusz a Tisza Párt politikusa élesen bírálta a magyar kormányt, amiért szerinte nem reagált megfelelően arra, hogy szerda éjjel több orosz drón is megsértette Lengyelország légterét.

„Az órám szerint most szeptember 10-én, dél elmúlt már. Több mint hat órával vagyunk túl azon, hogy Oroszország dróntámadást intézett Lengyelország ellen. Ez idő alatt a NATO gépei már a levegőben járőröznek, Varsóban vészhelyzeti intézkedések léptek életbe, egyes megyékben a katonai behívási időt hat órára csökkentették. Magyarországon eközben teljes a csend” – fogalmazott a volt vezérkari főnök.

Szerinte nyoma sincs a Védelmi Tanács összehívásának vagy bármiféle megelőző intézkedésnek, sőt közlemény sem született a szövetségeseinkkel való szolidaritásról. Úgy fogalmazott:

„A Karmelitában ennyi idő alatt még a kávéfőzők sem indultak be, Varsóban viszont már hadrendben állnak. Szijjártó Péternek pedig annyira futotta, hogy párbeszéd kell.”

„Egy katona pontosan tudja: a reakcióidő életeket ment. Egy drón- vagy légitámadás után minden perc kritikus; a hadseregnek azonnal fel kell mérnie a fenyegetés típusát, aktiválni a légvédelmi rendszereket, mozgósítani a gyorsreagálású egységeket, és biztosítani a szövetségesi kommunikáció folyamatos működését” – tette hozzá Ruszin-Szendi, megemlítve, hogy Varsóban már kijelölték a védendő területeket, felszállt a légierő, parancsokat adott a hadműveleti központ, és a tartalék erők mozgósítása is megkezdődött.

Ezzel szemben Budapesten szerinte hat óra telt el anélkül, hogy akár egyetlen katonai vagy politikai lépés történt volna. „Hat óra alatt egy NATO-hadművelet már működésbe lép, de nálunk még mindig csak hallgatás van, a stratégiai parancsok késnek, és senki nem adja meg a katonáknak az irányítást ahhoz, hogy érdemben reagáljanak a fenyegetésre.”

Ruszin-Szendi azt is felvetette:

vajon kit fog hibáztatni a magyar kormány: a lengyeleket, amiért megvédik magukat, vagy „mindenkit, aki nem hajlandó tétlenül nézni az orosz agressziót”.

„A biztonság nem plakátkampány. A biztonság gyors döntés, világos állásfoglalás és szövetségi kiállás. Lengyelország ma megmutatta, mi a honvédelem. Orbán Viktor pedig megmutatta, mi a csend. Ez a rezsim „biztonságpolitikája”: hangos hirdetések, de néma cselekvés, amikor valóban számítana” – zárta közleményét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Medián: 13 százalékponttal vezet a Tisza a Fidesz előtt, kétpárti parlament körvonalazódik, a Mi Hazánk 4, a DK 2 százalékon
A választók valamivel derűlátóbbak lettek júniushoz képest. A Medián szerint a Fidesz támogatottsága két százalékponttal nőtt.


A Medián legújabb felmérése szerint a Tisza Párt 13 százalékponttal előzi meg a Fideszt a teljes népesség körében. A biztos szavazók között a Mi Hazánk már nem éri el a parlamenti küszöböt, az MKKP 3 százalékon áll, a DK pedig 2 százalékra esett vissza.

A nyár folyamán a két nagy párt teljesen más stratégiát követett. A Fidesz online kampánnyal próbálta utolérni a Tisza sikerét, míg Magyar Péterék személyesen járták az apró településeket, hogy megszervezzék az aktivista hálózatukat. A választói magatartásban azonban ez nem hozott nagy változást – írja a hvg.hu.

A portál szerint a magyar politika kétosztatúsága stabil maradt az elmúlt hónapokban. A szeptember elején készült reprezentatív kutatás azt mutatja, hogy öt százalékponttal többen gondolják, hogy jó irányba mennek a dolgok, és ebből leginkább a Fidesz tudott profitálni.

A kormányváltást akarók aránya 62-ről 60 százalékra csökkent, miközben a Fidesz támogatottsága két százalékponttal nőtt.

Arra is többen számítanak, hogy a kormánypárt győzhet, mint három hónappal korábban.

Ugyanakkor a magyarok kétharmada továbbra is borúlátó. A változást akarók vannak többségben, és szűk előnnyel, de még mindig többen gondolják úgy, hogy a Tisza esélyesebb a választási győzelemre.

A Medián szerint Magyar Péter számára figyelmeztető lehet, hogy a teljes népességben három százalékponttal csökkent a pártja támogatottsága. A biztos szavazók körében viszont továbbra is 51 százalékon áll, ami azt mutatja, hogy a szimpatizánsok elköteleződése erősödött. A Fidesz hívei kevésbé lelkesek, ezért a két nagy tömb között megmaradt a kétszámjegyű különbség.

A részletes adatok szerint a Fidesz júniushoz képest a kisebb városokban és falvakban, valamint az alacsonyabb végzettségűek körében tudott erősödni – ott, ahol egyébként is jobban állt a Tiszánál.

A biztos szavazók között a Mi Hazánk a küszöb alatt van, az MKKP továbbra is 3 százalékos, a DK pedig 2 százalékon áll. Ez a helyzet jelenleg kétpárti parlamentet vetít előre – írja a hvg.hu a Medián alapján.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Mark Rutte: A NATO megvédi területének minden négyzetcentiméterét, beleértve a légteret is
Mark Rutte kijelentette, hogy az értékelés még folyamatban van. A főtitkár Putyint arra szólította fel, hogy fejezze be Ukrajna elleni háborúját.


A NATO főtitkára, Mark Rutte reagált a Lengyelországban történt éjszakai incidensre, amikor Oroszország több drónja (jelenlegi információk szerint 19) is megsértette a lengyel légteret.

Azt mondta: „A teljes értékelés még folyamatban van”, de hangsúlyozta: „akár szándékos volt, akár nem, ez teljesen felelőtlen, teljesen veszélyes.”

„Putyinnak az üzenetem egyértelmű: fejezze be a háborút Ukrajnában, fejezze be a háború eszkalálását, amelyet most alapvetően ártatlan civilek és polgári infrastruktúra ellen folytat, és hagyja abba a szövetségesek légterének megsértését. Tudja, hogy mi készen állunk, éberek vagyunk, és megvédünk minden egyes centiméternyi NATO-területet”

– fogalmazott a főtitkár.

Rutte szerint a tegnap esti reakció „nagyon sikeres” volt: „Mindig biztosítanunk kell, hogy egy lépéssel előrébb járjunk, de úgy gondolom, a tegnap este megmutatta, hogy képesek vagyunk megvédeni a NATO teljes területét, beleértve természetesen a légterét is” – áll a közleményében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Udvaros Dorottyát jogerősen is felmentették a Fertő-tavi tiltakozásai után
A bíróság szerint nem volt társadalomra veszélyes, amit a színésznő a Greenpeace aktivistáival együtt tett. A természet védelme felülírta a hálóval védett cölöpház bontási terveit.


Véget ért a négy éve húzódó pereskedés: a Győri Ítélőtábla jogerősen is felmentette Udvaros Dorottyát és a Greenpeace Magyarország aktivistáit a Fertő tónál történt fecskementő akciójuk miatt – közölte közleményében a szervezet.

A természetvédelemért kiálló színésznőnek és a zöld szervezet tagjainak azért kellett bíróság elé állniuk, mert még 2021-ben egy lebontásra ítélt cölöpházról eltávolították a madárhálót, hogy az Afrikából hazatérő füsti fecskék visszatérhessenek fészkeikhez. Ha a fecskék tojásokat raktak volna, az épületet már nem lehetett volna elbontani – a fészkek tönkretétele ugyanis bűncselekmény lett volna.

A bíróság most kimondta: az aktivisták nem követtek el bűncselekményt, amit tettek, az nem volt veszélyes a társadalomra. Sőt, a bíróság hangsúlyozta: a természeti értékek védelme közös felelősségünk.

Udvaros Dorottya boldogan fogadta az ítéletet. Korábban úgy fogalmazott: „Egy percig sem éreztem bűnösnek magam, sőt! Büszke vagyok arra, amit cselekedtem. (...) Hiába minősítették korábban tettünket bűncselekménynek, semmilyen bírósági ítélet nem változtatna azon a meggyőződésemen, hogy amit tettünk, az a társadalom számára hasznos volt, és nem veszélyes.”

A Greenpeace Magyarország is üdvözölte a döntést. Dr. Rodics Katalin, a szervezet biodiverzitás-szakértője szerint ez egy újabb fontos lépés volt a Fertő élővilágának megóvásáért folytatott küzdelemben:

„Nagyon örülök, hogy végre a hazai természetvédelem egyik legabszurdabb perében is az aktivistáinkat felmentő jogerős ítélet született.”

A helyiek és környezetvédők által sokat kritizált Fertő tavi állami beruházás terveire eddig 13 milliárd forintot költöttek, és bár az idei nyilatkozatok szerint újratervezés várható, a Greenpeace továbbra is figyel – közölték.

A szervezet egyébként korábban a Kúrián is nyert már: a bíróság nekik adott igazat a beruházás környezetvédelmi engedélyének ügyében is.


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET: