HÍREK
A Rovatból

Biden országértékelőt tartott: „Amerika ismét mozgásba lendült”

Az amerikai elnök első ilyen beszédében azt mondta, országa a súlyos válság után újra ragyog.


Joe Biden amerikai elnök kijelentette szerda esti kongresszusi országértékelő beszédében, hogy alig száz nappal a beiktatása után Amerika ismét mozgásba lendült. Amikor januárban letette hivatali esküjét, egy válságban lévő nemzetet örökölt - jelentette ki.

"Az évszázad legsúlyosabb járványát, a legsúlyosabb gazdasági válságot a nagy gazdasági válság óta és a legsúlyosabb támadást a demokráciánk ellen a polgárháború óta" - mondta, hozzátéve: mostanra az ország "válságból lehetőségre" váltott.

"Amerika újból ragyog és megmutattuk a világnak, hogy nem adja fel"

- tette hozzá.

Az országértékelő, vagyis az "Unió állapotáról szóló" beszéd hagyományosan az amerikai politika egyik méltóságteljes eseménye. Az elnök ilyenkor a kongresszus két háza előtt számol be a választott politikusoknak és a nemzetnek az ország helyzetéről és várható politikája főbb elemeiről. Az Egyesült Államok alkotmánya kimondja, hogy az elnök "időről időre tájékoztatást ad a kongresszusnak az Unió állapotáról, és figyelmébe ajánlja azokat az intézkedéseket, amelyeket szükségesnek és célszerűnek ítél".

Biden beszéde elején kiemelte:

hivatalba lépése óta mintegy 220 millió koronavírus elleni vakcinát adtak be az Egyesült Államokban, amely "messze meghaladja" a január 20-án kitűzött 100 milliós célt.

Hozzátette: az idősek halálozási aránya zuhan, és ma már minden 16 év feletti amerikai jogosult az oltásra. "Mindannyiótok segítségének köszönhetően" - mondta Biden a törvényhozóknak. Az elnök ismét felszólította az embereket, hogy oltassák be magukat. Az első kongresszushoz intézett beszéde során Biden elmondta, hogy az Amerikai Foglalkoztatási Terv "mérnököket és építőmunkásokat fog foglalkoztatni, akik energiahatékony épületeket és otthonokat fognak építeni." A környezetvédelmi tervek részleteiről szólva bejelentette, hogy 500 ezer elektromos töltőállomást telepítenek az autópályák mentén, a gazdák takarónövényeket ültetnek majd, hogy így csökkentsék a levegőben lévő szén-dioxidot. Leszögezte: nincs ok arra, hogy a szélturbinák ne Pittsburghben épüljenek meg Peking helyett.

"Az Amerikai Foglalkoztatási Terv milliónyi jól fizető munkahelyet fog teremteni, olyan munkahelyeket, amelyek segítségével az amerikaiak fel tudják nevelni a családjukat" - tette hozzá. Kiemelte, hogy

emberek millióinak fognak segíteni abban, hogy visszatérhessenek a munkahelyükre, és rámutatott arra is, hogy a tervezett munkahelyek közel 90 százaléka nem igényel majd főiskolai végzettséget.

Beszédében felszólította az Országos Egészségügyi Központot (NIH), hozzanak létre olyan kutatási központot, amelynek célja, hogy áttöréseket érjenek el az olyan betegségekkel szemben, mint például a daganatos megbetegedések, az Alzheimer-kór, vagy a cukorbetegség. "Nem tudnék mást mondani, ami ennél kétpártibb lenne. Vessünk véget a ráknak!" - fogalmazott Biden.

Az elnök kétpárti megegyezést sürgetett a tervezett gazdasági csomag elfogadásával kapcsolatban. "Belföldi konszenzusra van szükség ahhoz, hogy fenntartható legyen az Egyesült Államok globális versenyképessége, különösen Kínával szemben" - tette hozzá. "Szeretnék találkozni olyanokkal, akiknek eltérő elképzeléseik vannak. Örömmel fogadjuk az ötleteket. De (.) nem lehetünk annyira elfoglaltak egymással versenyezve, hogy elfelejtjük azt a versenyt, amelyet a világ többi részével vívunk a 21. század megnyeréséért" - fogalmazott.

A tervezet finanszírozásával kapcsolatban az elnök ismét elmondta, hogy a leggazdagabb amerikaiaknak több adót kell majd fizetniük a jövőben.

"Itt az ideje, hogy az amerikai vállalatok és az amerikai emberek leggazdagabb 1 százaléka tisztességesen kivegye a részét az adózásból"

- tette hozzá.

Az afganisztáni csapatkivonást illetően azt mondta: vannak olyan amerikai katonák az ázsiai országban, akiknek már a szüleik is ott szolgáltak. "Megfizettünk Oszama Bin Ladennek, csökkentettük az al-Kaida terrorfenyegetését Afganisztánban, és most, két évtizeddel később ideje, hogy hazahozzuk a csapatainkat" - fogalmazott.

Oroszországgal kapcsolatban Biden azt mondta:

"Putyin elnöknek egyértelművé tettem, hogy bár nem törekszünk a feszültség súlyosbítására, de cselekedeteiknek következményei lesznek, ha igaznak bizonyulnak".

A szankciók ügyében kifejtette: az Egyesült Államok arányosan reagált az orosz lépésekre. "Putyin most már megérti, hogy válaszolni fogunk " - tette hozzá.

Biden egyúttal sürgette a kongresszust, hogy tegyen lépéseket a rendvédelmi szervezetek reformja érdekében, kiemelve, hogy helyre kell állítani a bizalmat a bűnüldöző szervek és az emberek között. A republikánusok ellenvetéseire utalva úgy fogalmazott: "együtt kell működnünk, hogy konszenzusra jussunk, de végezzük el a feladatot jövő hónapig, George Floyd halálának első évfordulójáig".

A bevándorlást nélkülözhetetlennek nevezte az Egyesült Államok szempontjából, és felszólította a törvényhozókat, tegyenek lépéseket a "számtalan ember ügyében", akik állampolgárságra vágynak.

"Harminc éve beszélnek a politikusok a bevándorlási reformról, de semmit nem tettek. Ezt ideje kijavítani"

- szögezte le. Több mint egy órás beszédének végén az elnök a január 6-i Capitolium elleni támadást egzisztenciális válságnak nevezte, amely "próbára tette a demokráciát." Úgy vélte, a küzdelem nem ért véget, "a világ autokratái" ugyanis az amerikai demokrácia megszűnésére fogadtak. "Be kell bizonyítanunk, hogy tévedtek. Csak annyit kérek, hogy tegyük meg a magunkét mindannyian. Az autokraták nem fogják megnyerni a jövőt. Mi fogjuk. Amerika fogja megnyerni" - fogalmazott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Török Gábor az ATV-s Orbán-interjúról: A miniszterelnök egyik legtanulságosabb, gondolkodásáról és jelenlegi helyzetéről nagyon sokat eláruló interjúja
A politológus szerint Rónai Egon jó munkát végzett az interjúval. Úgy véli, többek között ennek köszönhető, hogy beleláttunk kicsit a kormányfő gondolkodásmódjába.


Rövid helyzetértékelést adott Orbán Viktor keddi ATV-s interjújáról Török Gábor. A politológus előre bocsátotta, hogy bővebben a 24.hu Törökülés podcastjában elemzik majd a miniszterelnöki interjút, ezúttal hosszabban kitért a kérdező, Rónai Egon szerepére. Mint írta: „Sokféle újságírói szerepfelfogás és habitus létezik, nyilván mások másképp kérdeztek volna – a magukat újságíróknak nevező propagandisták (innen vagy onnan) pedig különösen. Azt azonban szerintem nem lehet állítani, hogy Rónai Egon ne végzett volna jó munkát.”

Szerinte:

„Ha nem így lett volna, ez a másfél óra nem lehetett volna a miniszterelnök egyik legtanulságosabb, gondolkodásáról és jelenlegi helyzetéről nagyon sokat eláruló interjúja.”

Ahogy arról korábban is írtunk, Orbán Viktor 15 év után adott interjút az ellenzéki véleményeket is felvonultató, de több szálon a kormányhoz köthető csatornának. Ebben beszélt többek között az amerikai kormányzattal történt megállapodásról, arról, hogy „Magyarország mindig bajban van” és a felmerült, de végül elvetett elnöki rendszer bevezetéséről hazánkban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor megmutatta, mit rajzolt a Rónai Egon-interjú közben
Nonfiguratívnak és modernnek jellemezték a művet, amiről kiderült: absztrakt módon az egész interjú témakörét ábrázolja. A rajzot végül oda is adta Rónai Egonnak.


Orbán Viktor keddi ATV-s interjúja közben sokaknak feltűnhetett, hogy a miniszterelnök beszéd közben tollat ragadott, és az előtte lévő papírra jegyzetelt. Azonban, mint kiderült, valójában nem írogatott, hanem rajzolt. Ezt pedig egy általa megosztott videóból tudhatjuk.

Orbán a Facebook-oldalán megosztott egy rövid felvételt arról, hogy mi történt az interjú előtt és után. Mint kiderült, a miniszterelnök által „bongyor hajúnak” leírt (valójában erősen kopaszodó) Csizmadia Ervin, a Méltányosság Politikaelemző Központ vezetője többször javasolta már, hogy menjen el Rónai Egon műsorába, és hogy beszélgessenek Európáról.

Az interjú után Rónai kölcsönkérte Orbán papírját, hogy lefényképezze, amit a kormányfő az interjú alatt rajzolt. Ő azonban végleg oda is adta neki a papírt, mondván neki már nem kell.

A rajzot Rónai Egon és Orbán nonfiguratívnak és modernnek nevezte.

Ekkor egy érdekes jelenet is lezajlott: Orbán Viktor megmagyarázta, hogy az egyes ábrákat az interjú melyik részében rajzolta, és mit ábrázoltak. Mint kiderült, illusztrálta magának az új gazdasági rendszert, a munkaügyi szabályozást és a közmunkarendszert. Orbán Viktor a magyarázathoz hozzátette:

„Ebből én fel tudom mondani a teljes interjút úgy, mintha mi sem történt volna.”

Mindez egyébként így néz ki:

A rajzolgatáson kívül egyébként Orbán beszélt többek között a gazdaság helyzetéről, az MNB gazdálkodásáról és az Amerikával kötött megállapodásról is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Sokkolt ez az ítélet” – Jakabos Zsuzsáék mégsem kapják meg a 120 milliót, a Kúria megsemmisítette a jogerős ítéletet
Hosszú pereskedés végére került pont, de nem úgy, ahogy a sportolók remélték. Ügyvédjük szerint a döntés ellentétes a korábbi bírói gyakorlattal.


Precedensértékű ítéletet hozott kedden a Kúria, amely

a jogerős másodfokú ítéletet felülbírálva elutasította nyolc magyar sportoló keresetét, így az államnak mégsem kell kifizetnie a 2022-es Világjátékokon elért eredményeik után járó, csaknem 120 millió forintos jutalmat

– írta a Telex.

A döntés értelmében a kétmillió forintot meghaladó perköltséget is a sportolóknak kell állniuk.

„Sokkolt ez az ítélet, a szóbeli indoklása is. Ami valahogy így szólt: »a sporttörvény felhatalmazása alapján fizetendő állami jutalommal kapcsolatos igény nem hoz létre olyan Ptk.-n alapuló polgári jogviszonyt, amely alapján a kifizetés polgári peres eljárásban a kifizetésre kötelezett alperessel szemben bírósági úton érvényesíthető«. A Kúria szerint az igény ily módon történő érvényesítésére nincs jogi lehetőség, ami ellentétes a korábbi ítélkezési gyakorlattal” – nyilatkozta a sportolókat képviselő Bognár Viktor ügyvéd.

Jakabos Zsuzsa, Verrasztó Evelyn, Balog Gábor, Gyárfás Bence, Senánszky Petra, Szabó Szebasztián, Takács Krisztián és Ugrai Panna azért indított pert, mert a 2022-es birminghami Világjátékok után nem kapták meg a kormányrendeletben rögzített eredményességi jutalmukat. Az ügyben első fokon a bíróság még az alperes államnak adott igazat, elfogadva a Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) érvelését, miszerint a kvalifikáció során nem indult el a jutalom feltételéül szabott számú nemzet.

A Fővárosi Ítélőtábla azonban 2025 áprilisában jogerősen megváltoztatta ezt a döntést. A másodfokú bíróság dokumentumokkal alátámasztottnak látta, hogy a versenyeken megvolt a megfelelő számú induló, így a sportolókat megilleti a 119,5 millió forint és annak kamatai. Ezt a jogerős ítéletet támadta meg 2025 júniusában a sportügyekért felelős Honvédelmi Minisztérium felülvizsgálati kérelemmel a Kúrián.

A per tétje jelentős volt: Balog, Takács, Szabó és Gyárfás két váltóban nyert aranyérmet, amiért fejenként 17,5 millió forint járt volna nekik. Senánszky Petra és Ugrai Panna 16,5 millió, Jakabos Zsuzsa 12,5 millió, Verrasztó Evelyn pedig 4 millió forintra számíthatott volna a másodfokú ítélet alapján.

Az ügyet különösen furcsává tette, hogy miközben a kormány a sportot stratégiai ágazatként kezeli, és a 2025-ös, csengtui Világjátékok után járó jutalmakat három hónapon belül kifizette, a három évvel korábbi tartozást vitatta. Ráadásul a 2022-es viadal több versenyszámában más magyar sportolók vita nélkül megkapták a pénzüket.

Bognár Viktor ügyvéd korábban már nyert egy hasonló pert a 2013-as, cali Világjátékok után, akkor a Magyar Olimpiai Bizottsággal szemben érvényesítette a sportolók jutalomigényét. Az ügyvéd a mostani döntés után elmondta, az írásos indoklás kézhezvétele után döntenek az esetleges további jogi lépésekről.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter Orbán Viktor interjújáról: Egy ilyen ember nem lehet tovább miniszterelnök. És nem is lesz
A TISZA párt alelnöke azonnal reagált az ATV interjújára. Kemény szavakkal üzente meg, hogy szerinte miért kellene távoznia a kormányfőnek.


Magyar Péter Facebook-posztban bírálta Orbán Viktor miniszterelnököt, aki szerinte egy propagandainterjút adott, ahol előre leírt kérdésekre kellett válaszolnia. A politikus állítja, az interjúban szó esett a fociról és a milliárdos haverokról, de amikor a gyermekszegénység került szóba, a miniszterelnök nem adott érdemi választ.

Magyar Péter azt írta: „Amikor azt kérdezte a műsorvezető, hogy mit szól ahhoz, hogy minden ötödik magyar gyermek mélyszegénységben él, akkor Orbán Viktor ezt válaszolta: "Szegénység ügyben jó pályán vagyunk…"”

Erre visszakérdezett a műsorvezető, hogy akkor miért él több százezer szegény gyermek az országban. Orbán Viktor ezt válaszolta: "… szívesen felkészülök, és a következő alkalommal térjünk erre vissza."

„Döbbenet. Egy ilyen ember nem lehet tovább miniszterelnök. És nem is lesz”

– fogalmazott a Tisza Párt elnöke.

Az ATV interjújában Rónai Egon kérdezte Orbán Viktort. A miniszterelnök 15 év után adott ismét interjút a csatornának. A beszélgetés során a kormányfő vitatta a műsorvezető által említett, minden ötödik gyereket érintő szegénységfenyegetettségről szóló statisztikát, és azt állította, nincs olyan gyermek Magyarországon, akit a családtámogatás ne érne el. Arra a kérdésre, hogy ez jó pálya-e, a miniszterelnök úgy fogalmazott: „szegénységügyben abszolút”, majd hozzátette, hogy a következő interjúban térjenek vissza a témára.

Korábban a miniszterelnök több témát is érintett, beszélt például arról, hogy – korábbi állításával ellentétben – nem „korlátlan időre” kapott Magyarország felmentést az orosz energiahordozók elleni szankciók alól. Szerinte addig él a felmentés lehetősége, amíg Donald Trump az elnök és ő a magyar miniszterelnök.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk