KULT
A Rovatból

Az elszakadás a megoldás? Megnéztük az Aranyéveink – Végül újrakezdjük? című filmet

Bár nem mondható remekműnek a film, arra kétségtelenül jó, hogy az ember elgondolkozzon arról, hogyan érdemes élni, és hogyan nem.

Link másolása

Édesapám még aktív korában gyakran emlegette, hogy ha majd egyszer nyugdíjas lesz, mi mindent fog csinálni: krimiket ír, zenét szerez, még az is lehet, hogy elszerződik bárzongoristának. Aztán valóban nyugdíjas lett, valóban új életet kezdett – dolgozott még vagy 20 évet egy teljesen más területen, amely révén még 70 felett is tanult új dolgokat és változott a világképe. Tíz évvel később, nem sokkal halála előtt azt mondta nekem: „Tulajdonképpen gazdag, tartalmas életem volt.”

Immár én is, Párom is nyugdíjasok vagyunk. Nem tettünk nagy fogadalmakat, az unokák mellett hódolunk eddigi kedvteléseinknek, természet-szeretetünknek, az utazásoknak, a legkülönbözőbb kulturális élményeknek, kedvenc sportjainknak. És nem változott a köztünk lévő szeretet, harmónia sem, de miért is változott volna, hiszen eddig is erősek voltak a közös hullámaink, és mindig figyeltünk egymásra, miközben hagytuk a másikat élni.

Éppen itt a nagy tévedése a magyar származású, zürichi születésű rendezőnő, Barbara Kulcsar Aranyéveink – Végül újrakezdjük? című filmje főhőseinek, a frissen nyugdíjba vonult házaspárnak. Alice (Esther Gemsch) azt reméli, hogy most újra közelebb kerülnek egymással Peterrel (Stefan Kurt). Csakhogy az új életet a férje egészen másképpen képzeli, mint ő és az a bizonyos közelebb kerülés sem attól függ, hogy elvileg most több időnk van párunkra, ha addig, éveken, évtizedeken át együttlétüket a közös fedél, a közös háztartás jelentette, valamint a gyerekek, akiknek a magánélete szintén teljes csőd, amiből nem is látszik a kiút.

Pedig lehet, hogy néha nem kellett volna más, mint egy kis csendes beszélgetés, egy apró meghitt gesztus, de tudjuk, hogy sokszor ezek a legnehezebb dolgok, miként úgy szeretni, hogy ne csak nekünk, hanem a másiknak is jó legyen.

Alice és Peter valószínűleg korábban is teljesen különböző egyéniségek voltak, csak nem vették észre, vagy nem akarták észre venni. Így aztán egy, Alice által puccsszerűen befizetett tengeri hajóút is balul sül el, amelynek kudarcát legfeljebb ürügyként lehet ráfogni az asszony váratlanul elhunyt barátnőjének férjére, akit Peter, hogy ne szomorkodjon, mintegy „elefántként” elhív az Alice által „második nászútnak” megálmodott útra. Az asszony teszi meg az első lépést arra, hogy fejest ugorva az ismeretlenbe, új életet kezdjen, a férfi hamarosan kényszerből teszi ugyanezt. Végül együtt is maradnak, meg nem is, de felmerül a kérdés: valóban csak az elszakadás a megoldás?

Nem tudom, minek nevezzem az Aranyéveinket, ódzkodnék a „családi vígjáték” kifejezéstől, mert nem annyira vidám, mint amennyi nevetés kísérte a sajtóbemutatón, humora inkább groteszknek mondható. Nekem egy kicsit sokat markol az idős kori szexualitástól a társkereső közösségi médiáig, az alkoholizmustól a leszbikusságig eljutó feminizmusig, az önmagáért való „egészséges életmódtól” a gyász és az együttérzés fogadásáig. Még némi utánérzésünk is lehet olyan filmklasszikusokból, mint a Furcsa pár. Mindeközben azonban azt látjuk, hogy Alice és Peter még önmagát sem ismeri, és biztosak lehetünk abban, hogy az az út, amit a film végére megtalálnak, hosszú távon nem fog működni.

Bár mint mozi, nem mondható remekműnek, arra kétségtelenül jó, hogy az ember, akár a főszereplők kortársa, akár fiatalabb, elgondolkozzon arról, hogyan érdemes élni, és hogyan nem. Mit lehet és kell elvárni az élettől, és mit tehetünk azért, hogy mindez megvalósuljon.

Miután Párommal kijöttünk a Művész moziból, első megállapításunk az volt, hogy bár imádjuk a tengert, nem szeretnénk egy tízemeletes szuperluxus hajón utazni, ahol folyton-folyvást szórakoztatni akarnak minket. Csak később esett le, hogy az előcsarnokban mit keresett az a nagy rózsaszín, felfújható hattyú. Egy ilyenben ringatózott szomorú magányában Alice az óceánjáró egyik medencéjében az éjszaka kellős közepén a csillagokat bámulva…

Barbara Kulcsár filmje csütörtökön kerül a hazai mozikba a Juno11 forgalmazásában.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„A bicskei áldozatok elnézést kértek, végre, Balog Zoltántól, Varga Judittól és Novák Katalintól” – Bödőcs Tibor retró Híradó-paródiával jelentkezett
Teli van erős utalásokkal a humorista legújabb videója, amiben körülmetélik Gyöngyösi Mártont, és Karácsony Gergely is férfivá műtteti magát.

Link másolása

A régi idők Híradójának paródiájával jelentkezett Bödőcs Tibor. Az alig ötperces szösszenetben számos közéleti eseményt figurázott ki a népszerű humorista.

A humor azonban sok helyütt maró társadalomkritikát rejtett: szóba került többek között, hogy Szijjártó Péter Szergej Lavrovval együtt nevette ki az orosz börtönben meghalt Alekszej Navalnij nyitott koporsóját, hogy Orbán Viktor megtanította cipőfűzőt kötni Donald Trumpot vagy hogy a bicskei gyerekotthon áldozatai bocsánatot kértek – végre – Balog Zoltántól, Varga Judittól és Novák Katalintól.

Ezen kívül a Vágó István-klón Bödőcs „beszámolt” arról is, hogy az amerikai nagykövetségen körülmetélték Gyöngyösi Mártont, hogy Magyar Péter eltávolíttatja Schmidt Mária-tetoválását a válláról, és megtudhattuk, hogy Karácsony Gergely férfivá műtteti magát.

A rövid videó végén, mintegy bónuszként, értesülhettünk a legújabb Rákay Philip-filmről is – ezúttal igen meglepő stílusban.

Bödőcs Tibor retró Híradó-paródiája


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
95 éves lenne Audrey Hepburn, aki előre tudta, hogy meg fog halni
Az ikonikus angol-holland származású színésznő 1929-ben született és 1993-ban halt meg egy hospice házban. Kemoterápiával kezelték, de tudta, hogy nem fogja túlélni a betegséget.

Link másolása

Idén ünnepelné 95. születésnapját Audrey Hepburn, melynek apropóján a Blikk képgalériát közölt a híres színésznőről.

Audrey Hepburn sikeres modell is lehetett volna, ha fiatal nem happolják el a filmes szakemberek. Pályája elején modellkedésből és táncos szerepekből keresett pénzt, de 1948-ban kapta meg az első szerepét a Nederlands in zeven lessen című filmben.

Az '50-es években Angliában dolgozott, ahonann az Egyesült Államokba vezetett az útja, ahol az első világraszóló sikerét a Római vakációval szerezte. 1967-ben visszavonult a filmes szakmától, ám Steven Spielberg amerikai filmrendező felkérésére elvállalta később az Örökké című film egyik szerepét.

1992-ben derült ki, hogy vastagbélrákkal küzd. A diagnózist követően megműtötték, kemoterápiával kezelték, de tudta, hogy nem fogja túlélni a betegséget.

Egy hospice házban halt meg 1993. január 20-án.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Így tudta meg Kulka János, hogy a Nemzet Színésze lett – Máris sokan gratuláltak neki
A színészt egy kollégája hívta fel telefonon, és a bejelentéssel nagyon meglepte őt - árulta el Kulka János, aki nagyon köszönte a kitüntető címet.

Link másolása

Ahogy arról mi is beszámoltunk, Kulka Jánost választották a Nemzet Színészének a nemrégiben elhunyt Tordy Géza helyére.

A művészt az RTL Híradó kérdezte meg arról, honnan tudta meg a hírt:

Kulka János válasza:

"Molnár Piroska hívott, gratulált nekem. Nemzet Színésze vagy. Meglepődtem. Nagyon köszönöm, nagyon"

- árulta el a színész, majd hozzátette: sokan gratuláltak neki, sok sms-t és hívást kapott.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Premier: „Síneken guruló no-go zóna” – A négyes-hatos villamosról írt dalt a Bankrupt
Az utóbbi pár évben egymás után hozták ki a társadalomkritikus slágereket, most szerettek volna kicsit elszakadni a politikai témáktól, de csak félig sikerült.

Link másolása

A négyes-hatos villamos lenyűgöző élővilágát már-már Sir David Attenborough-t idéző aprólékossággal mutatja be a Bankrupt új slágere. Az Interrupters-féle lendületes, modern ska-punk vonalat képviselő szám refrénje garantáltan meg fog ragadni mindenkiben, aki kénytelen rendszeresen igénybe venni a körúti fegyencjárat szolgáltatásait.

A számhoz készült montázsvideó ezúttal a tömegközlekedési akciójelenetek tematikájára épül, és hogy minden igényt kielégítsenek, ehhez a számhoz is készült angol változat.

„Az elmúlt másfél évben sorozatban kihozott virális társadalomkritikus slágerek (Keresett a Feri, Viktorland, A hülyeség ára, Illiberal Holiday, Hol van a pénz?) után szerettünk volna kicsit elszakadni a politikai témáktól. De amikor realizáltuk, hogy pont az önkormányzati kampány közepére esik majd a megjelenés, muszáj volt ebbe is beletenni pár sort arról, hogy ígérhet bárki bármit, a négyes-hatos ilyen marad. És ha már így alakult, belekerült Budapest legádázabb ellensége is” – meséli a csapat frontembere, Sarkadi Balázs.

Négyes-Hatos:

Four-Six:

A zenekart legközelebb május 11-én Veszprémben, a Teremben, utána pedig június 1-én Budapesten, az Instantban lehet élőben megnézni.

A zseniális borító Vass Richárd munkája, a kiváló hangzásról pedig ezúttal is Botlik Mátyás (Grenma Stúdió) gondoskodott.


Link másolása
KÖVESS MINKET: