ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

Az egyetemistákra fókuszál az idei Száraz November – merj te is nemet mondani!

Borzasztóan téves irány, hogy a diákévek középpontjában a piálásnak kell állnia. Ahogy az is, hogy ha nem iszol, vagy nem bírod, nem vagy igazi férfi.


Minden baráti találkozón előkerül az ital. Azt hisszük, hogy a fogyasztásunkkal semmi baj, a barátaink is ugyanezt csinálják, ez teljesen normális. A tízes éveink vége – húszas éveink eleje a legsérülékenyebb ebből a szempontból, ilyenkor az alkoholfogyasztás a szórakozással és a pozitív élményekkel függ össze. Ez könnyen életstílussá alakulhat, és meggátolhatja akár a karrier kialakulását is, ha az italozás problémás méreteket ölt.

Ezekkel a szavakkal vezették fel az idei Száraz Novembert beharangozó sajtóreggelit, ahol mindent megtudhattunk az ötödik alkalommal meghirdetett kihívás célkitűzéseiről.

Tavaly a nők ivási szokásai, ezúttal pedig az egyetemisták alkoholfogyasztási mintái állnak a középpontban. Az „Ital a padban” névvel fémjelzett kampány célja, hogy megmutassa, veszélyes is lehet ebben a sérülékeny időszakban a mértéktelen alkoholfogyasztás.

Dávid Ferenc, a Kék Pont Alapítvány projektkoordinátora vezette a beszélgetést, ő nyitotta meg hivatalosan a holnapután kezdődő akciót. Az egyetemistákat Kiss Dániel, az ELTE doktorandusza interjúzta Száraz November és az egyetemi nemivás nehézségeiről. Ő egy kutatást is készít a felsőoktatásban tanulók alkoholfogyasztásáról.

A kampány szakmai partnere az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar. A dékán, Demetrovics Zsolt addiktológus videóüzenetében elmondta: bár Magyarországon az alkoholizmus népegészségügyi probléma, mégis hajlamosak vagyunk alábecsülni ennek a függőségnek a káros következményeit. Minden ünnepünket átszövi az alkoholfogyasztás.

A Kék Pont alapítvány 1996 óta működik. Üzemeltetnek drogambulanciát, prevenciós programokat szerveznek, hozzájuk kötődik a tűcsere-program is, mindent megtesznek azért, hogy megszüntessék a függőségek körüli stigmákat, és egészséges párbeszédet kezdeményezzenek az addikciókról. Ők hívták életre 2015-ben a Száraz Novembert.

A kulcsszó a mérték

„Merj kevesebbet” – így a mottó. A cél a mértékletesség népszerűsítése. Ezt nem lehet tanítani, csak gyakorolni. Felfoghatjuk egyfajta lázadásként a fogyasztói társadalom ellen. Az inspiráció legfőbb forrása Michel Foucault (ő nem összekeverendő az inga névadójával, aki nagyjából 100 évvel korábban élt).

Foucault francia filozófus, aki drogfüggő, homoszexuális és AIDS-es volt (később a halálát is ez okozta). Tehát halmozta a stigmákat rendesen. Ő emelte az antik filozófiából a közgondolkodásba a mértékletesség fogalmát. A folytonos kielégülés hajhászása helyetti önmegtartóztatással és öngondozással az örömünket is gondozzuk, hosszútávon növeljük azt. A mértékletesség az a módszer, amivel tartósan szélesre tárhatjuk a gyönyör fotocellás ajtóit.

A kihívás nem azoknak szól, akik alkoholproblémákkal küzdenek. Számukra nagy veszélyt jelenthet az ilyen hirtelen leállás, elvonási tüneteket okozhat, és delirium tremenshez is vezethet. Akik évente kétszer isznak, ugyancsak nem képezik a célközönséget, mert nyúlként teknősökkel futóversenyezni nem túl igazságos.

Ha naponta megiszol legalább egy pohár vörösbort, esetleg egy doboz sört, kockázati ivó vagy. Neked szól a Száraz November! Ilyenkor ugyanis egy esetleges magánéleti vagy munkahelyi negatív esemény után könnyebben eshetünk az alkoholos öngyógyítás hibájába, ami komoly következményekhez vezethet.

Heti 14 egységnyi ital felett már kockázatos ivásról beszélünk. Szóval, ha hetente lecsúszik 7 korsó sör, 7 pohár fehér bor (vörösből picit kevesebb is elég), vagy 7 feles, akkor kezdhetünk aggódni.

A kampány célja nem az, hogy mindenkit leszoktasson az alkoholról. És az sem, hogy stigmatizálja az aktuálisan megszólított réteget. A lényeg öröm megtartása. Az alkohol is tud örömöt okozni. Ráadásul többet, ha kevesebbet fogyasztunk.

Ital a padban

Az alkoholizálásra már a középsuli végén kondicionálják a diákokat, akik tudatosan készülnek arra, hogy bizony a fősulin masszív ivás lesz. A felvételizők biztosak benne, hogy az egyetemisták negyede hetente legalább egyszer részeg.

A Debreceni Egyetem kutatása szerint az egyetemisták 3,9%-a gyakran részeg. Ez egy kérdőíves, önbevallásos kutatás volt. A valós arány valószínűleg ennél magasabb.

Az egyetemi társadalomban formalizált az alkoholfogyasztás – kari bulik, gólyatáborok és egyéb rendezvények. A közkeletű vélekedés szerint az egyetlen mód, hogy ekkora embertömeget összekössünk, az alkohol.

Vodkaváltók, nyelv alá dugott, előtte órákon át szeszben ázó gumicukrok. Minden csütörtök este alkoholmérgezés. (Ezek az események ilyenkor persze melegágyai más problémáknak is, gyakoriak fizikai sérülések, értékek elveszítése, előfordulnak szexuális zaklatások is.)

Azok, akik megtagadják ezeket az ivós feladatokat, ezzel kevésbé vesznek részt a gólyatáborban vagy egyéb rendezvényekben, könnyen kerülhetnek a „rossz fej” skatulyába, aki megöli a bulit, így könnyen perifériára szorulhatnak.

Vannak olyan kulturális egyetemi programok és diákkörök, amelyek nem élnek ezzel az eszközzel. Nem is meglepő, hogy nagyon alacsony számú érdeklődőket vonzanak.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
5 hasznos tanács, hogy a pihenés valóban gondtalan legyen - Így óvd meg a pénzügyeidet nyaralás közben
Egy gyanús telefonhívás a bankod nevében, egy hamis fizetési oldal vagy akár egy zsebtolvajlás. Elmondjuk, mit tehetsz, hogy mindezek ne árnyékolják be az utazásodat és felkészülten indulhass útnak.


A nyári utazások idején nemcsak az útvonalat, a szállást és a programokat érdemes előre megtervezni, hanem a pénzügyeink biztonságát is.

Egy óvatlan kattintás vagy egy figyelmetlen pillanat elég ahhoz, hogy illetéktelenek hozzáférjenek érzékeny adatainkhoz, és ez komoly kellemetlenséget okozhat – akár még a pihenésünket is tönkreteheti.

Az OTP Bank és a Visa segítségével most összegyűjtöttünk öt hasznos tanácsot, amelyekkel elkerülheted a leggyakoribb pénzügyi buktatókat a nyaralás alatt. Ezeket nemcsak itt olvashatod, hanem egy videóban is megnézheted, hogy felkészülten, biztonságban élvezhesd a nyári élményeket.

KATTINTS ÉS NÉZD MEG VIDEÓNKAT A TIKTOKON!

@szeretlekmagyarorszag.hu 5 hasznos tanács, hogy a pihenés valóban gondtalan legyen - Így óvd meg a pénzügyeidet nyaralás közben #otpbank #visahun #biztonsagosfizetes #penzugyitippek #reklam ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu

Lássuk, hogy mi is az öt legfontosabb tanács, amit érdemes szem előtt tartanod!

1. Ne kattints gyanús linkekre!

Előfordulhat, hogy akár egy jól ismert szállásfoglaló oldal nevében kapsz üzenetet, amelyben arra kérnek, hogy egy külön linken keresztül intézd a fizetést.

Ez könnyen lehet egy hamis felület, amelyen illetéktelenek megszerezhetik az adataidat.

A biztonság érdekében a szállást mindig az eredeti, hivatalos foglalási felületen vagy a helyszínen fizesd ki és semmiképp ne kattints ismeretlen linkekre.

2. Ellenőrizd, kivel beszélsz telefonon!

Biztos te is hallottál már olyan esetről, amikor valakit telefonon hívtak azzal, hogy most azonnal cselekedniük kell, menekíteni a pénzt a számlájukról. A csalók gyakran a bank nevében telefonálnak, hogy érzékeny adatokat csaljanak ki. Tartsd észben, hogy a bankod soha nem fogja megkérdezni a bankkártyád adatait vagy a netbanki belépésed jelszavát – bárki ilyesmit kér tőled, legjobb, ha nem válaszolsz. Ha gyanús hívást kapsz, ellenőrizheted valós időben az OTP Mobilbank alkalmazásban, hogy valóban ügyintézővel beszélsz-e. Amennyiben kiderül, hogy nem, azonnal szakítsd meg a hívást.

3. Használd a push-értesítéseket és kezeld tudatosan a limiteket!

A MobilBankban bekapcsolt push-értesítések segítségével azonnal értesülhetsz minden tranzakcióról, így a gyanús pénzmozgásokat is gyorsabban kiszűrheted. Érdemes alacsonyabb vásárlási és készpénzfelvételi limiteket beállítani, majd szükség esetén – például egy nagyobb értékű foglalásnál – ideiglenesen megemelni, és utána visszaállítani az eredeti értékeket.

4. Óvatosan a nyaralási fotókkal!

Bár a legszebb pillanatokat sokan szeretnénk megosztani, fontos óvatosnak lenni: egy beszállókártyán, belépőjegyen vagy okmányon megjelenő adat az adathalászok számára is érték lehet. Mielőtt közzéteszel egy képet, gondold át, nem tartalmaz-e ilyen információt.

5. Digitális fizetés: praktikus és biztonságos

Zsúfolt turistalátványosságoknál vagy a strandon jobb elkerülni, hogy a pénztárcánkat magunkkal vigyük. Helyette fizess digitálisan – kártyával, mobiltelefonnal vagy okosórával.

Ha a Visa kártyádat hozzáadod a telefonodhoz, a kártyaadatokat a Visa egy egyedi számsorral helyettesíti, ami csak az adott eszközön érvényes.

Ez pedig a biometrikus azonosítással kiegészítve, extra védelmet nyújt. Ha a telefonod netán eltűnik, elég csak a digitalizált kártyát letiltani – a fizikai kártyád továbbra is használható marad.

Ha ezeket a tanácsokat szem előtt tartod, sokat tehetsz azért, hogy biztonságban tudd a pénzedet, és a nyaralás valóban a feltöltődésről szóljon.

A cikk az OTP Bank és a Visa támogatásával készült.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Jön a nyár leglátványosabb meteorraja, mutatjuk, mikor érdemes az eget kémlelni
A Perseidák meteorraj augusztus 12-én hajnalban éri el maximumát. Ebben az időben óránként akár 100 hullócsillagot is láthatunk.


A Perseidák meteorraj augusztus 12-én hajnalban éri el maximumát, óránként 50-70 hullócsillaggal - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló csütörtökön az MTI-t; az obszervatórium augusztus 9-től több napon át különleges csillagászati programokkal várja a látogatókat.

A közleményben úgy fogalmaztak, hogy bár a telihold fénye idén zavarni fogja a "meteorlest", a meteorzápor megfigyelése így is szép élménynek ígérkezik.

A Perseidák meteorraj a maximum idején óránként akár 100 hullócsillagot is produkál. A rajból származó csillaghullás várhatóan augusztus 12-én hajnalban lesz a legsűrűbb. Hajnali 4-kor a raj radiánsa, azaz a hullócsillagok kisugárzási pontja a Perseus csillagképben, kb. 65 fok magasan helyezkedik majd el, így ideális pozícióban lesz a megfigyeléshez

- írták a szakemberek, hozzátéve, hogy

a Perseidák radiánsa már este 22 órakor is 25 fok magasan jár, így egész éjszaka láthatóak lesznek hullócsillagok.

A sajtóanyag szerint a Perseidák aktivitása július 17-től augusztus 24-ig tart, így az érdeklődők a maximum előtt és után is megfigyelhetnek Perseida meteorokat.

Mivel a hullócsillagok szabad szemmel látszanak, nem szükséges távcső a megfigyelésükhöz. Különösen sötét, fényszennyezéstől mentes helyről nézve szépek. A meteorok az égbolt bármelyik részén feltűnhetnek - olvasható a tájékoztatóban, amelyben arra is kitértek, hogy a Svábhegyi Csillagvizsgáló augusztus 9-től több napon át különleges csillagászati programokkal várja a látogatókat. Az érdeklődők nemcsak hullócsillagokat láthatnak, de távcsővel a nyári este legszebb csillaghalmazait és a hold sugárkrátereit is megfigyelhetik - olvasható a tájékoztatóban.

A szakemberek hozzátették, hogy augusztus 12-én hajnalban a Vénusz és a Jupiter is egészen közel, alig egy fok távolságra kerülnek majd egymástól, az év leglátványosabb bolygóegyüttállását rajzolva az égre. Úgy fogalmaztak, hogy "a két legfényesebb bolygó egy erőteljes fénnyel világító "csillagpárost" formáz majd, közel 15 fokkal a látóhatár felett". Mint írták, a jelenség augusztus 11-én és 13-án is látványos közelségből lesz megfigyelhető.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Ez hogy lehetséges? Kétszer született meg egy csecsemő Texasban
A szükségszerű beavatkozás miatt a babát 23 hetesen kiemelték az anyaméhből, majd a műtétet követően visszahelyezték. Három hónappal később a baba újra megszületett.


A texasi Margaret Boemer ikreket várt, de a terhesség első trimeszterében elvesztette az egyik babát, írja cikkében a CNN. Egy későbbi vizsgálaton az orvosok észrevették, hogy a másik magzat, Lynlee, egy sacrococcygealis teratoma nevű ritka daganatot növesztett. Ez a daganat a magzat vérét vonta el, ami súlyos szívproblémákat okozhatott volna.

A daganat majdnem akkora volt, mint maga a baba, és az orvosok szerint mindössze egy a 30–70 ezer élve születésből fordul elő ilyen eset. Lynlee túlélési esélyét 50 százalékra becsülték.

Margaret a CNN-nek így mesélte a döntést: „A 23. héten a daganat leállította a szívét, és szívelégtelenséget okozott, így választanunk kellett, hogy hagyjuk a daganatot átvenni az uralmat a teste felett, vagy esélyt adunk neki az életre. Könnyű döntés volt számunkra: életet akartunk neki adni.”

A terhesség 23. hetében tehát, amikor Lynlee mindössze 0,53 kilogrammot nyomott, az orvosok kiemelték az anyaméhből, hogy eltávolítsák a daganatot. A műtét közben a szíve majdnem leállt, miközben a levegőben tartották. A daganat nagy részét sikerült eltávolítani. A beavatkozást követően a babát visszahelyezték az anyaméhbe, és a méhet összevarrták.

Margaret a terhesség hátralévő részét ágyban fekve töltötte. Lynlee 13 héttel később, június 6-án, császármetszéssel született meg, 2,4 kilogrammos súllyal. Nyolcnapos korában újabb műtétet végeztek rajta, hogy eltávolítsák a daganat maradékát a keresztcsont környékéről.

Ma, kilenc évvel később, Lynlee egészségesen él.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kétszer érkezik a családi pótlék augusztusban, és az is kiderült, hogy miért
A júliusi összeget augusztus elején, az augusztusit a hónap végén utalják. Szeptemberben ennek okán már nem lesz újabb kifizetés.


Augusztusban kétszer érkezik a családi pótlék. A júliusi hónapra járó összeget augusztus elején, várhatóan 2–4. között utalja a Magyar Államkincstár, míg az augusztusi juttatást már a hónap végén, várhatóan 23–27. között kapják meg a jogosultak – számolt be róla az atv.hu.

Az iskolakezdés sok család számára jelentős kiadással jár a tanszerek és az iskolatáska megvásárlása miatt, ezért a szeptemberre járó családi pótlékot előrehozzák augusztusra.

Az előrehozott utalás következtében szeptemberben már nem érkezik újabb családi pótlék.


Link másolása
KÖVESS MINKET: