KULT
A Rovatból

Az - akkor igazán jó ez a horror, amikor inkább nem horror, és a tinik problémáival foglalkozik

Bemutatták Stephen King egyik leghíresebb könyvének, az Az című 'bohócos horrornak' a legújabb filmadaptációját.


Papírhajót visz a víz az esőben egy amerikai kertvárosi kis utcában, nyomában egy sárga esőkabátos, öt-hatéves forma kisfiú szalad nevetve. Az idilli jelenet azonban rémálomba fordul, amikor a víz a csatornába sodorja a hajót, és amikor a kisfiú utánakapna, egy sárga szempár néz vissza rá a sötétből. Krajcáros az, a táncos bohóc, akinek – felnőttfejjel – elég egyetlen pillantást vetni az ábrázatára, hogy tudjuk: nem sok jóra számíthatunk tőle.

Ismerős a jelenet? Így kezdődik Stephen King egyik legikonikusabb rémtörténete, az Az.

It_09202016_Day 59_18199.dng

„Az egyik legfélelmetesebb kis jelenet, amit valaha láttam” – ezt már Guillermo del Toro mondta az argentin Andrés Muschietti Mama című rövidfilmje láttán, majd gyorsan össze is kalapozott az ifjú reménység számára néhány millió dollárt, hogy produceri felügyelete alatt egész estés filmet csináljon a rövidke rémálomból.

Muschietti pedig bebizonyította, hogy nem hiába szavaztak bizalmat neki.

Bár maga a film borzasztóan sablonos volt, 15 millió dolláros költségvetésével 146 millió dolláros bevételt produkált. Ez pedig nem akármilyen ajánlólevél: Hollywoodban annyit érsz, amennyit a legutóbbi filmed, Muschietti pedig már bemutatkozó munkájával komoly profitot hozott a konyhára.

Így esett hát, hogy amikor a True Detective első évadjáért is felelős Cary Fukunaga „kiesett” – jobban mondva kivágták – Stephen King magnum opusának, az Az legújabb feldolgozásának rendezői székéből, a Warner fejeseinek beugrott Muschietti neve. Muschietti, aki néhány évvel ezelőtt még saját 3 perces szösszenetét adaptálta, most hirtelen King egyik legszemélyesebb, egyben leggrandiózusabb regényét vihette vászonra, ráadásul úgy, hogy a forgatókönyvet gyakorlatilag készen kapta.

It_09162016_Day 57_16230.dng

King neve persze önmagában nem garancia a sikerre: minden egyes ünnepelt adaptációjára jut legalább kettő, de inkább három csúfos bukás, esetenként pedig egyazon regényből is készült egy kiváló és egy harmatgyenge adaptáció (lásd a Carrie vagy a Ragyogás esetét). Arról nem is beszélve, hogy a szóban forgó Az 1990-ben már megért egy egész generáció számára meghatározó, igaz, a King-rajongók körében meglehetősen lesajnált tévéfilmes feldolgozást.

Aki pedig már fellapozta King több mint ezer oldalra rúgó regényét, az tudja, hogy az Az valójában megfilmesíthetetlen: nemcsak méretében eposzi a két idősíkon haladó történet, hanem hangvételében is szerteágazó mű:

egyfelől keserű felnövekvéstörténet, másfelől lovecrafti ihletettségű kozmikus horror.

It_03192017_Day 61_18998.dng
A történetről

Derryben 27 évente feltámad a gonosz, és vadászni kezd a városka legvédtelenebb lakóira: a gyerekekre. Így megy ez ősidők óta, és a város felnőtt lakossága bénultan tűri a pusztítást. Most azonban néhány iskolás gyerek összefog, hogy legyőzze saját félelmét, és megállítsa a városra zúduló iszonyatot, amely egy esős napon kezdődik, mikor egy kisfiú a papírhajóját üldözve egy kanálisból kikandikáló bohóccal találkozik…

Nem árulok el sokat, ha elmondom, az Az legújabb inkarációja is csak egy szeletét nyújtja annak, amit King megálmodott. De jelen esetben ez a szó szoros értelmében is igaz: az alkotók ugyanis úgy döntöttek, kettévágják a gigászi történetet, és ahelyett, hogy a regényhez híven párhuzamosan mutatták volna be hőseink gyerek- és felnőttkorát, első körben kizárólag a cselekmény első felvonását, a Vesztesek Klubja tagjainak tinikorában lezajló eseményeket vitték vászonra,

a jelenkori divatnak megfelelően a 80-as évekre „aktualizálva”.

Ez a lépés egyfelől logikus – hiszen lehetetlenség volna 2 órába sűríteni egy több mint ezeroldalas könyvet -, másfelől azonban árt is a filmnek. Azzal ugyanis, hogy elvetették az eredeti mű gazdag flashback-szerkezetét, az új adaptáció vesztett is jelentésrétegeiből, valamint drámai erejéből, és egy „egyszerű” coming-of-age (felnövéstörténet) horror lett belőle, amelyben egy csapat számkivetett kölyök együttes erővel felülkerekedik legmélyebb félelmein. Az, hogy felnőttkorukra micsoda emberroncsokká válnak, majd a következő film meséli el.

It_09162016_Day 57_16310.dng

Jó hír, hogy azt, amit felvállal, legalább átlagon felüli szinten hozza a film. Ha ijesztgetésről van szó, Muschietti továbbra is tolakodó, direkt és monoton megoldásokkal él (értsd: a rémek többnyire hangos effektek kíséretében rohannak a kamera felé), meglepő módon azonban

kiváló alakításokat hoz ki a gyerekszínészekből, akiknek köszönhetően az egyébként kissé alulírt, egysíkú figurák is megtelnek élettel.

It_07122016_Day 11_2810.dng

A film akkor szárnyal igazán, amikor az Állj mellém!-et idézi, és a csatornában lapuló szörnyeteg helyett inkább a kistinik mindennapos problémái kerülnek fókuszba. A filmnek azok a legélvezetesebb pillanatai, amikor ezekkel a szabad szájú kissrácokkal lógunk, a legfélelmetesebbek pedig azok, amikor a való életből ismerős félelmeikkel – a túlságosan védelmező anyákkal és az erőszakoskodó apákkal – szembesülünk.

Szerencsére elég időt hagynak rá, hogy megismerkedjünk mind a hét „vesztessel”.

Hozzájuk képest a Bill Skarsgård által alakított, kissé ripacskodó Krajcáros másodlagossá válik, bár tagadhatatlan, hogy a bohócnak így is kijár egy-két vérfagyasztó pillanat. Mindjárt az első – a cikk elején felidézett – jelenet például közel hibátlanra sikeredett. Ahogyan Krajcáros az ujja köré csavarja a gyanútlan kisfiút, hogy aztán egy pillanattal később tőből tépje ki a karját, tényleg hátborzongató. Ami a játékidő maradékát illeti, ott a kölykök bizony ellopják tőle a show-t.

It_08172016_Day 36_9117.dng

A film előzetese:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
30 órája gyászzene szól a TV2 helyén – 10 ezer magyar család maradt Tények nélkül a nagy lekapcsolás után
A TV2 Csoport tartozásra hivatkozva függesztette fel a jeltovábbítást az EuroCable felé Budapesten és több vidéki településen. A szolgáltató a lépést ellehetetlenítésnek tartja és bírósághoz fordul.


Temetői gyászzene és egy fekete-fehér üzenet fogadja azokat a nézőket, akik a TV2 Csoport csatornáira kapcsolnának az EuroCable hálózatán. A TV2 Csoport szerdán lekapcsolta csatornáit több évtizedes üzleti partnere, az EuroCable Magyarország kábelszolgáltató hálózatáról – írta a Media1.

A döntés közel 10 ezer háztartást, valamint több kórházat, állami intézményt és hivatalt érint. A lekapcsolás miatt Budapest XIII. kerületének és a Budai Várnak a lakói mellett Epöl, Bajót, Máriahalom, Szomor, Szécsény, Kocs, Pöstyénpuszta, Benczúrfalva, Nógrádmegyer, Téglás, Bocskaikert, Hajdúhadház, Sáránd és Balatonaliga térségében sem láthatják a kormányközeli csatorna műsorait.

A TV2 Csoport arra hivatkozik, hogy az EuroCable lejárt kábeldíj-tartozással rendelkezik feléjük. A magyar tulajdonú szolgáltató ezzel szemben üzleti konfliktust és a cég ellehetetlenítésének szándékát látja a háttérben. Közölték: különféle jogi lépéseket tettek a médiavállalattal szemben, a TV2 közleménye miatt pedig jó hírnevének megsértése miatt bírósági eljárást is indítanak.

Pataki Tamás, az EuroCable ügyvezető igazgatója szerint a temetői gyászzene indokolt, mert a TV2 nem vette figyelembe a nézők érdekeit. „A TV2 nem vette figyelembe a nézők, Piri néni és Józsi bácsi törvény által védett érdekeit” – mondta Pataki, hozzátéve:

„Piri néni jogaiért állunk ki vele.”

Az ügyvezető az egységes hírközlési törvényre hivatkozik, amely álláspontja szerint védi a fogyasztókat, és a szolgáltatóknak 60 napos türelmi időt kellene biztosítaniuk, mielőtt kivesznek egy csatornát a kínálatból.

Az EuroCable már korábban eljárást kezdeményezett a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnál és a Gazdasági Versenyhivatalnál a kábeltévés piacon tapasztalható anomáliák miatt. Amennyiben a vita elhúzódik, az érintett háztartások hosszabb ideig is TV2-csatornák nélkül maradhatnak.

A szolgáltató időnként fekete szalagba öltöztetett távkapcsolókkal is illusztrálja a helyzetet, de általában a lekapcsolt csatornák helyén jelenleg a TV2 Csoport közleménye látható, amely szerint az EuroCable tartozik nekik, alatta pedig nagy betűkkel az a felirat olvasható, hogy a kábelszolgáltató jogi lépéseket tett a TV2-vel szemben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
A Tankcsapda bejelentette, ki lesz az új gitárosuk
A Retro Rádió Bochkor-műsorában árulta el a Tankcsapda, hogy Vörös Attila az új gitáros. A zenekar hivatalos, új felállása március 28-án debütál a Papp László Arénában.


Hónapokig tartó találgatás végére tett pontot csütörtökön a Tankcsapda: a Retro Rádió Bochkor című műsorában kiderült, hogy Vörös Attila lett a zenekar új gitárosa. A hírt a zenekar a Facebook-oldalán is megerősítette.

A gitároscserére azért volt szükség, mert Sidlovics Gábor Sidi tavaly bejelentette, hogy tizenhárom év után elhagyja a bandát. Az új, hivatalos felállásban a hazai közönség először március 28-án, a Papp László Budapest Sportarénában láthatja a zenekart.

Vörös Attila neve a hazai metaléletben nem ismeretlen: a gitáros az amerikai Nevermore turnézenekarában, valamint a Leander Rising alapító tagjaként szerzett ismertséget.

Első önálló albuma 2016 decemberében jelent meg Strength Of Will címmel. Zenei kötődése családi örökség: édesapja, Vörös Zoltán az egykori BTK együttes billentyűse és a Headbanger metalshop tulajdonosa, nagybátyja, Vörös Gábor pedig az Ossian egykori, jelenleg pedig az Omen basszusgitárosa.

Sidi távozása után a zenekar 2025-ben több vendéggitárossal játszott, a végleges tag személyét pedig hónapokig tartó találgatás övezte.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Chris Evans, mint szexfüggő egyházfő és drogdíler? Margaret Qualley, mint leszbikus magándetektív? A Nyugi, Honey! sokakat kiakaszt majd
Egyelőre úgy tűnik, kár volt külön utakra váltania a filmtörténet egyik legegyedibb rendező-író-producer testvérpárjának, Ethan és Joel Coennek.


A Coenek számtalan örökbecsű, ma is szórakoztató és sokatmondó klasszikust tettek le együtt az asztalra, olyan filmeket, mint a Véresen egyszerű (1984), A halál keresztútján (1990), a Hollywoodi lidércnyomás (1991), a Fargo (1996), A nagy Lebowski (1998), a Nem vénnek való vidék (2007), az Egy komoly ember (2009) vagy A félszemű (2010). Több mint 15 Oscar-jelölést gyűjtöttek be fejenként, 4 díjat pedig meg is kaptak (a Fargo forgatókönyvéért, valamint a Nem vénnek való vidék forgatókönyvéért, rendezéséért és produceri teendőiért). A „Coen fivérek fogalom a szakmában. A karrierjük első 20 évében az volt a felállás köztük, hogy bár az elejétől fogva együtt írták és rendezték a filmjeiket, a stáblistán mindig az idősebb Joel volt feltüntetve rendezőként, a fiatalabb Ethan producerként, íróként pedig mindketten.

Ezt a csacskaságot a 2004-es Betörő az albérlőmnél hagyták el először, azután már mind a három posztnál mindkettejük neve ott díszelgett… egészen 2018-ig, akkor készítették ugyanis utolsó közös filmjüket, a Buster Scruggs balladája című szkeccswesternt a Netflixre.

Ezt követően döntöttek úgy, hogy külön-külön folytatják a karrierjüket. Joel azóta megrendezte a 2021-es Macbeth tragédiáját, amely, bár vizuálisan megkapó volt, mellette hihetetlenül unalmas is, s az a bizonyos coenes íz egyértelműen hiányzott belőle (nem is nagyon beszélünk róla azóta, ugye?).

Ethan pedig megrendezett egy dokumentumfilmet Jerry Lee Lewisról 2022-ben (Jerry Lee Lewis: Trouble in Mind), 2024-ben kijött a Szökevény csajok című gyengécske akció-vígjátékkal, tavaly pedig a Nyugi, Honey!-val, amely nemrég jelent meg nálunk a Telekom TV GO kínálatában, a mozis premierje Magyarországon elmaradt, csupán a miskolci Cinefesten lehetett látni a vásznon tavaly szeptemberben.

Elöljáróban csak annyit, hogy sajnos a Nyugi, Honey! sem erősíti meg az elgondolást, amely szerint Joelnek és Ethannek külön kellene filmezniük, úgy tűnik, mindkettejük munkáiból hiányzik valami a másik nélkül, ami oly egyedi hangulatúvá, oly abszurddá és oly emlékezetessé tette a közös darabjaikat.

Talán Joel nemsokára ránk cáfol majd új filmjével, a már leforgott Jack of Spades című, az 1880-as évek Skóciájában játszódó krimi-drámával, amelynek főszerepeiben Josh O’Connor, Frances McDormand, Damian Lewis és Lesley Manville lesznek láthatók.

De térjünk vissza a Nyugi, Honey!-hoz, amelyben a humorfelelős Ethan próbált egy kicsit rákontrázni a klasszikus film noirokra, csak a modernkor sivatagos Kaliforniájába helyezve a kifacsart sztorit: ezúttal a kisvárosi, fiatal, leszbikus magánnyomozó, Honey O’Donahue (Margaret Qualley) van a középpontban, aki egy halálos közúti balesetnek tűnő ügyben nyomoz (egy fiatal nő az áldozat), majd egyre több késelésben elhunyt áldozatra bukkan, a nyomok pedig egy, a városban működő felekezethez, pontosabban annak szexfüggő és drogbizniszben utazó fejéhez, Drew Devlin tiszteleteshez (Chris Evans) vezetnek. Közben látjuk, azt is, ahogy Honey próbálja előkeríteni az eltűnt unokahúgát, Corinne-t (Talia Ryder) is, illetve tanúi lehetünk újdonsült kapcsolatának és hálószobai rutinjainak is a rendőrnő MG-vel (Aubrey Plaza).

Vagyis több szálra ágazik a cselekmény, ám sajnos egyiket sem tudja kibontani igazán.

Erre mondjuk nincs is sok ideje a filmnek, mivel csupán 89 perces a játékideje, így viszont egy ebbe-abba belekapó, kapkodó és összecsapott sztorival van dolgunk, amely több kérdést hagy maga után, mint választ.

Ethan Coen ugyanakkor nem pironkodik. A film tele van szexszel, meztelen testekkel (Qualley és Plaza sem szégyellősek) és nihilista erőszakkal is: a karakterek olyan szenvtelenül gyilkolásszák egymást, nyilván a kopár, kiüresedett kisvárosi léttel való összecsengésben, hogy azt öröm lenne nézni, ha mindez nem tűnne erőltetettnek.

Laza hangvételű a Nyugi, Honey!, de inkább azt érezni rajta, hogy Ethan Coen próbálja visszaidézni a Joellel közös egykori stílusukat, ez azonban egy idő után eléggé görcsösnek érződik. Persze így is akadnak jó poénok, azzal pedig egyáltalán nem lehet vádolni a filmet, hogy kiszámítható lenne, a legváratlanabb dolgok történhetnek meg bármelyik percben (és meg is történnek). Így kétségtelenül nézeti magát a film, s kíváncsivá teszi a nézőt, hogy mi lesz mindennek a megoldása, a finálé azonban sokaknak csalódást okoz majd.

Ha belegondolunk, az igazán kreatív, stílusos és a film atmoszférájába a nézőt pillanatok alatt belehelyező főcím a Nyugi, Honey! legjobb része, ez azonban csak első látásra dicséret, valójában szomorú a film egészére nézve. Ethan és Joel, újabb közös filmet követelünk!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Visszatér az X-akták, de már semmi sem lesz a régi: a Fekete Párduc rendezője baromi ijesztővé varázsolná a kultikus sorozatot
A Hulu pilotot rendelt Ryan Coogler X-akták-rebootjából, a főszerepben Danielle Deadwylerrel. A sorozat új FBI-ügynökpárost és a korábbinál sokkal ijesztőbb hangvételt ígér.


Az igazság talán nincs odaát, de egyre közelebb van: hétfőn kiderült, hogy a Hulu pilot epizódot rendelt Ryan Coogler (Fekete Párduc) régóta várt X-akták-rebootjából.

Sajtóhírek szerint az egyik főszerepet a Till és A zongoralecke című filmekből ismert Danielle Deadwyler kapta. A hivatalos leírás szerint a széria

„két kitüntetett, ám egymástól gyökeresen különböző FBI-ügynök valószínűtlen szövetségét” követi, akiket „egy régóta bezárt, megmagyarázhatatlan jelenségekkel foglalkozó részleghez osztanak be”.

A pilot epizódot maga Coogler írja és rendezi, emellett Proximity Media nevű cégén keresztül executive producerként is részt vesz a munkában. A showrunneri feladatokat a The Copenhagen Test című sorozatot is jegyző Jennifer Yale látja el. A projekt a Disney-hez tartozó Onyx Collective és a 20th Television stúdiók égisze alatt készül.

Fontos adalék, hogy az eredeti sorozat alkotója, Chris Carter is a fedélzeten van, de írói feladatok nélkül, executive producerként támogatja az újragondolást.

Coogler korábban már utalt rá, hogy az új verzió a korábbinál sötétebb tónusú lehet.

„Néhány epizód, ha jól végezzük a dolgunkat, tényleg baromi ijesztő lesz”

– ígérte egy interjúban, hozzátéve, hogy a célja valami igazán jót alkotni a régi rajongóknak, miközben újakat is találnak.

Az eredeti stáb áldását adta a projektre. Chris Carter egyértelművé tette, hogy teljes mértékben támogatja Coogler vízióját. „Szabadon azt csinálhatnak vele, amit jónak látnak. Megtisztelő, hogy hozzám jöttek, és nem az engedélyemet, hanem az áldásomat kérték” – mondta a TheWrap-nek. Gillian Anderson, az eredeti Dana Scully megformálója sem zárkózott el egy esetleges visszatéréstől. „Mondd, hogy hívj fel!” – üzente a színésznő Cooglernek a People magazinban, jelezve, hogy nyitott a közös munkára.

Az eredeti X-akták 1993 és 2002 között futott a Fox csatornán, és a popkultúra megkerülhetetlen részévé vált. A szériából két mozifilm is készült (1998, 2008), majd 2016-ban és 2018-ban két rövid évad erejéig visszatért a képernyőre. Coogler verziója új ügynökpárost, friss látásmódot és a mai kor összeesküvés-elméleteire reflektáló tematikát ígér, miközben tiszteleg az ikonikus előd előtt. Azt egyelőre nem tudni, ki játssza Danielle Deadwyler partnerét, ahogy a forgatás kezdetéről és a lehetséges premierdátumról sincs még információ.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk