FELFEDEZŐ

„Andi, akarsz köztársasági elnök lenni?” – elárasztották a netet a mémek Novák Katalin lemondása után

Mélységes mély a Facebook-mémek kútja. A legtöbben Varga Juditot is megemlítik.

Link másolása

Fél napnak sem kellett eltelnie, és az internet népét máris megihlette Novák Katalin lemondása. A mémgyárosok nem voltak restek Varga Juditot sem bevenni az alkotásaik közé

Van olyan, aki már tudni véli nemcsak a következő köztársasági elnök személyét, de a kiválasztás okát is:

(Azt persze nem tudni, hogy a művész szerint az ország első számú gázszerelője magának vagy szerelmének nézte-e ki a pozíciót.)

Volt, aki egy régi képet portolt le, egy csepp frissítéssel:

Akadt olyan, akiknek a mozi világa jutott eszébe a két prominens női szereplő távozásáról:

Míg más egy szép emlékű, régi televíziós műsorra asszociált:

Valaki szerint Orbán Viktor már meg is alkotta az álláshirdetést Novák Katalin megüresedett helyére:

Míg más úgy gondolja, Novák véleménye változhatott a rendszerről, amit esetleg fülbevalója cseréjével is bizonyíthat:

(Az eredeti ékszert pl. ebben a cikkben lehet megtekinteni.)

És végül olyan is akadt, akinek eszébe jutott, ki fogja betölteni ideiglenesen a köztársasági elnöki pozíciót az új államfő megválasztásáig:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Kamulagzit szerveztek a NAV-osok: megbüntették a sminkest, a tortakészítőt és a DJ-t is
Egy hónap alatt hozták össze az álesküvőt, ahol aztán csak úgy röpködtek a büntetések. A legtöbben ugyanis nem adtak számlát.
K. A., fotó: Unsplash - szmo.hu
2024. február 24.


Link másolása

Minden szolgáltatót megbüntettek azon a „kamuesküvőn”, amit a NAV dolgozói szerveztek. Szinte alig volt olyan szakember, aki adott volna a számlát.

A különös történetet egy NAV-os hölgy mesélte el Balázsék műsorában a Rádio 1-en. Ahogy elmondta, az álesküvőt körülbelül egy hónap alatt szervezték meg és körülbelül félmillió forintba került. Azonban például fotóst és vőféjt nem is sikerült leszervezni ilyen rövid idő alatt.

A legtöbb probléma abból adódott, hogy szinte alig volt szolgáltató, aki számlát adott volna a kamu párnak.

Így megbüntették a dj-t, a tortakészítőt és a sminkest is, de bírságot kapott az az autómosó is, akihez a lagzi előtt bementek.

„A rendezvényszervező megtámadott minket, hogy megszondáztat mindenkit, mert az adóellenőrök munkában nem ihatnak. Akkor mondtam neki, hogy ezzel egy probléma van: azok, akik a jegyzőkönyvet felvették nem ittak” - mondta el a hölgy, aki a menyasszony szerepét játszotta.

via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
10 ezer dolláros borravalót kapott egy pincérnő – ezután azonban nem várt fordulat következett
Az éttermi alkalmazottat váratlanul elbocsátották a munkájából. Mást állít a nő és mást a hely vezetése.
Malinovszki András / Fotó: Robert Owen-Wahl / Pixabay (illusztráció) - szmo.hu
2024. február 19.


Link másolása

Alaposan elkerekedett a szeme egy Chicago közeli étterem pincérnőjének. A Michigan tó partján fekvő Benton Harborban egy Mark nevű vendég 32 dollár 43 centért evett és ivott, majd jött a döbbenetes meglepetés:

nem kevesebb mint 10 ezer dolláros (mintegy 3,6 milliós) borravalót adott.

Az esetet az egyik pincérnő, Linsey Boyd mesélte el a sajtónak. Mint mondta, először biztos volt benne, hogy tévedés történt, ám a férfi megmagyarázta az irreálisan magas díjazást. Mark egy közeli barátja temetésén vett részt a városban, és ezzel a gesztussal akart tisztelegni az emléke előtt, plusz egy kis örömöt okozni a pénzzel.

A pincérnő elmondása szerint megölelte az ismeretlen férfit, majd nyolc kollégájával megosztoztak a pénzen: így mindenki 1100 dollár (közel 400 ezer forint) körüli pénzzel lett gazdagabb.

A sztori azonban itt még nem ért véget.

Linsey ugyanis nem sokkal később már arról számolt be, hogy elveszítette az állását. Azóta törölt Facebook-bejegyzésében ráadásul azt állította:

azért rúgták ki, mert elfogadta a több hónapi bérének megfelelő összeget.

Elmondása szerint február 13-án telefonon kérték meg, hogy vegyen ki szabadságot, amíg „tisztázódik a helyzet”, majd nem sokkal később hivatalosan közölték, hogy megválnak tőle.

Abel Martinez és Jayme Cousins ​​étteremtulajdonosok azóta közleményben tudatták, hogy az elbocsátásnak semmi köze nem volt a hatalmas borravalóhoz. Azt állítják, puszta üzleti oka volt, és hangsúlyozzák: nem hirtelen meghozott, átgondolatlan döntés állt a kirúgás mögött.

LADBible


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Maradékot evett, kirúgták, most perel a takarítónő
Gabriela Rodriguez egy ügyvédi irodában dolgozott, amikor megette egy másfél font értékű szendvics maradékát. Kálváriája itt kezdődött.

Link másolása

Az ecuadori Gabriela Rodriguez két éve dolgozik a Total Clean takarító cégnél az Egyesült Királyságban. Egy ügyvédi irodát tesz rendbe minden nap – most úgy tűnik, pechére, írja az Unilad.com. Tavaly egy őszi napon tárgyalás volt az ügyvédi irodában. Ahogy ez lenni szokott az iroda szendvicseket rendelt a megbeszélésre, de nem fogyott el mind.

Egy tonhalas ott maradt az asztalon. Ez lett a takarítónő veszte, mert megette. Igaz a szendvics nem került többe, mint másfél font, ez forintban cirka hétszáznak felel meg.

A Total Clean társaság mégis fegyelmit indított a nő ellen, annak ellenére, hogy az ügyvédi iroda nem tett panaszt náluk. A fegyelmi tárgyalás tavaly novemberben meg is történt, Gabrielát kirúgták.

Ekkor léptett közbe az a szakszervezet, ami a bevándorló dolgozókat képviseli. A Facebookon felhívást tettek közzé, tüntetést is szerveztek. „Gabriela egy ecuadori egyedülálló anya, akit 2 év után egy közvetlenül karácsony előtt "lopás" miatt kirúgtak – a szóban forgó "lopás" egy 1,50 GBP értékű Tesco tonhalos szendvics volt, amelyet megevett, és egy ügyvédi értekezletről maradt vissza, és el kellett volna dobni” – mondták. Kollégái egységesen kiálltak mellett, még „Igazságot Gabrielának!” (Justice for Gabriela!”) táblákkal is tüntettek mellette.

Az ügyet bíróság elé viszik. A Total Clean a 39 éves Gabriela állításait „félrevezetőnek és pontatlannak” nevezte, és továbbra is kiállnak a döntésük mellett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
Videó: Puszta kézzel fogta ki a méretes cápát a férfi, majd szépen visszaterelte a tengerbe
Imádják a követői a bevállalós floridai horgász videóját. Szerinte a cápák félnek tőle, nem pedig fordítva.

Link másolása

Óriásit megy az Instagramon egy floridai férfi videója, aki láthatóan puszta kézzel fogott ki egy cápát, amit után vissza terelgetett a tengerbe.

A férfi neve ugyan nem derül ki, de a Hood Fishing Entertainment nevű oldalon rendszeresen beszámol a horgász kalandjairól. Nem is sikertelenül: az Instagramon több mint 600 ezer, a YouTube-on pedig több mint 200 ezer követője van.

A napokban a férfi közzétett egy bejegyzést „egy újabb nap, egy újabb cápa” címmel, ami óriási sikert ért el a követői körében.

A bevállalós horgász ugyanis egy méretes élő cápával pózol a képeken mosolyogva, és egy videón az is látható, ahogy a ragadozót szépen visszatereli a vízbe.

Eközben láthatóan egyáltalán nem zavarja, hogy a sekély vízben a közelében úszkál a cápa. Szerinte ugyanis a cápák félnek tőle, és nem pedig fordítva.

via LadBible


Link másolása
KÖVESS MINKET: