SIKERSZTORIK

Lantai-Csont Gergely Afrika vad tájain

A hatodik afrikai expedícióján van túl a 24 éves fotográfus, Lantai-Csont Gergely. Beszámoló Etiópiáról és Szomáliáról.

Lazáry Fanni, Fotók: Lantai-Csont Gergely - szmo.hu
2014. január 22.

Lantai-Csont Gergely ezzel a blogbejegyzéssel hozta nyilvánosságra 2013 augusztusában, hogy terepjárójával 11 afrikai országon keresztül fog 4 hónapon át autózni:

„Szeptember közepén egy négy hónapos expedícióra indulunk. Elképesztő, általam soha nem tapasztalt csapatmunkával, összefogással és közel 8 hónapnyi kőkemény pénzügyi, logisztikai, antropológiai munkával tudtuk megvalósítani az expedíció indulását. Közel 50 ember dolgozott értünk Magyarországon és Afrikában. Ki kell emeljem az Afrikai-Magyar Egyesület és Balogh Sándor segítségét és munkáját, aki nélkül most sem tudnánk elutazni. Szintén ki kell emeljem Ildikó Szilasi munkáját, aki az Utazzafrikaba.hu Utazási Irodáján keresztül számos hasznos helyi kapcsolattal, témaötlettel segíti háttérből az expedíciót, amíg mi terepen vagyunk. A felvételeket, cikkeket az Aytassou Articles Cikkügynökségen keresztül publikáljuk 2014-től szerte Európában. Őszintén köszönöm mindenkinek aki segítette munkámat!”

Az négy hónap azóta el is telt, Gergely és csapata már hazaért, és most Budapesten mesélt nekünk az elképesztő élményeiről, a nem mindennapi sztorijairól.

© Aytassou Articles www.facebook.com/aytassou - www.aytassou.com; Fotó: Gergely Lantai-Csont www.facebook.com/lantai.gergely

- Milyen céllal indultatok neki Afrikának?

- Fő célunk az volt, hogy feltárjuk és bemutassuk azokat a zárt közösségeket, kultúrákat, vallásokat, társadalmi és természeti jelenségeket, melyek az expedíció 24.000 km-t érintő útvonalába estek. Igazából az útvonalat rajzoltuk a témákhoz, természetesen. Az út másodlagos célja volt egy makro és mikro szintű közgazdaságtani jelentés elkészítése az Afrikai-Magyar Egyesület számára, mely teljes körképet ad az érintett országok gazdasági helyzetéről, befektetési, üzleti lehetőségeikről, valamint tartalmazza az ezek megvalósításához szükséges helyi kapcsolatokat, elérhetőségeket, jogszabályi háttereket.

Lantai-Csont Gergely:

24 éves fotográfus, de két diplomával is tudja bizonyítani, hogy pénzügyes közgazdász. "Olyan zárt közösségeket, kultúrákat, vallásokat, szektákat mutatok be, amelyekkel hosszú ideje vagy soha nem is foglalkozott a sajtó" - mutatkozik be a La Femme 50 tehetséges magyar fiataljai között, ugyanis 2013-ban beválasztották a legjobbak között. Ám nem csak ezt az egy sikert tudhatja magának az elmúlt évben: a Tata Honda nevű szekta nőtagjairól készült fotója bekerült a National Geographic Traveler fotópályázat 11 legjobb alkotása közé. Képét 15 ezer fotó közül választották ki. Anyagait a legnagyobb hazai magazinok, mint például a National Geographic és a Földgömb is publikálja.

© Aytassou Articles www.facebook.com/aytassou - www.aytassou.com; Fotó: Gergely Lantai-Csont www.facebook.com/lantai.gergely

- Amikor hazafelé ültél a repülőn, akkor posztoltál Facebookra egy érdekes adatsort (alább közöljük is ezeket a számokat), amiből a legérdekesebb számomra ez volt: "21,68 USD-t fizettünk ki kenőpénzre, segítőkre, motivációra". Csak pénz ellenében voltak hajlandóak segíteni nektek a helybeliek?

- Nem, de inkább elmesélném az egyik élményünket. Megindultunk Dzsibutiból Szomáliába, 380 km sivatagi hardcore road. Éjjel 12 felé újra elakadtunk a homokban, és nem volt semmilyen kocsi a környéken, csak 4-en voltunk. Karina, én, egy tartalék sofőr és egy katona. Három órája ástam a homokot és nem tudtam megmozdítani se a kocsit. Sehol senki, Szomália, éjjel. Telefonon sikerült elérnem a rendőrfőnököt, aki azt mondta, hogy lehetetlen lesz lejutnunk Hargeisába, mert a következő 80 kilométeren egy méteres homok van. Vissza kell menni Dzsibutiba, és Etiópia felől kerülni. Dzsibutiba viszont már nem volt vízumunk, mert az egyszeri belépésre jogosított csak. Tehát csapdában vagyunk. Na ekkora összeestem kicsit, csak úgy 2-3 percre, ezután újra felhívtam a rendőrfőnököt, hogy segítsenek, nem tudunk visszamenni, csak előre tudunk menni, bármi áron. Azt mondta, hogy OK, segít. Mondom köszönöm, de nincs pénzem fizetni neki a segítségért. Azt mondta, hogy ne vicceljek, ha valaki bajba kerül, akkor tőle pénzt kérni abszolút ellenkezik a Korán tanításaival. Küldött 2 land crusiert és 20 embert. Éjjel! Amikor megérkeztek hozzánk hideg vizet és kólát is hoztak. Még erre is gondoltak! A rendőrfőnök félreértette azt, hogy nincs pénzem, mivel én azt akartam mondani, hogy nem tudok megfizetni 20 embert, de ő úgy értette, hogy egyáltalán nincs pénzem, ezért a pénztárcájából egy köteg pénzt is akart adni, persze nem fogadtam el. Van mit tanulni ezektől a szomáliföldi srácoktól! Végül a 380 kilométert 26 óra alatt tettük meg, 110 liter benzint felhasználva. Az utolsó kilométerig kísértek minket...

© Aytassou Articles www.facebook.com/aytassou - www.aytassou.com; Fotó: Gergely Lantai-Csont www.facebook.com/lantai.gergely

- Volt olyan utatok, ahol nagyon kellett figyelni a biztonságotokra?

- Amikor az Etióp Turisztikai Minisztérium vendégeként eljutottunk az Erta Ale Vulkánhoz, akkor a biztonságunkról 14 jól képzett katona gondoskodott. Ez a régió utazásra nem javasolt. 2012 januárjában a magyar kutatókat 39 lázadó rohanta le és szinte mindenkit megöltek. (Fábián Tamást a Szegedi Egyetemen dolgozó geográfus, és dr. Szabad Gábor bőrgyógyász vesztette életét - a szerk.) Annak ellenére, hogy minket itt 14 etióp katona védett, nem gondolom, hogy nem lett volna meg annak az esélye, hogy valami nagyobb baj történjen. Az éjszakát a vulkánon töltöttük, a terepjáróknál maradt két katona, a kráterhez vezető utakat további 2-2 katona őrizte. A többiek pedig a szállásunkat védték. Sokat nem aludtam aznap... A terület a hivatalos álláspont szerint teljesen biztonságos, kiemelt turisztikai célpont. Ezt nincs módom megcáfolni. Nagyon köszönjük az etióp kormány segítségét, és hálásak vagyunk nekik most is.

© Aytassou Articles www.facebook.com/aytassou - www.aytassou.com; Fotó: Gergely Lantai-Csont www.facebook.com/lantai.gergely

- A Facebookon követtelek, figyeltem az Afrikából küldött posztjaidat. Egyszer csak láttam, hogy elakadt a sárban az autótok. Mi történt pontosan?

- Úgy kezdődött az eset, hogy éjjel kiindultunk helyszínre, hogy hajnalban már fotózhassak. Ehhez a feladathoz megbíztuk a legjobb útvonal gájdot (értsd: helyi józsibá'), aki a sötétben is elnavigál. A kedves jóember pont beleirányította a kocsit a legjobb helyre, egy süllyedős mocsaras tóba. Miután rájöttünk, hogy egyedül nem tudjuk kiszedni a kocsit, segítséget kértünk német turisták sofőrjeitől. A segítségünkre siető Land Crusier rögtön elsüllyedt. Hamarosan jött még egy, de az is elsüllyedt. Ekkora már 3 terepjáró volt teljesen a sárban... Műholdason sikerült elérnünk a legközelebbi etióp katonai bázist, mire kivonult az Etióp Hadsereg 20 katonával, hogy segítsenek. Mindenki elsüllyedt. Alsónadrágban, sárosan, nyakukban AK47-esekkel rohangáló és üvöltöző katonákkal volt tele a táj. (Itt agybajt kaptam és a németek utolsó, harmadik terepjárójával elmentem fotózni.) Mire visszaértem a fotózásból, a szépen lemosott, kiszabadított terepjáróink a falu központjában csillogtak. A helyzet megoldását csak Karina tudja azóta is...

- És Karina hogy bírta az ilyen viszontagságokat? Nőként megélni egy ilyen kalandot, sőt az egész expedíciót biztos más, mint férfiként...

- Karina nagyon segítőkész volt végig, de még itt Magyarországon megállapodtunk az ő szerepéről. Lehetőséget biztosítottunk neki, hogy részt vegyen az expedíción, amennyiben az út ráeső költségeit kifizeti, illetve kint mindenben, amiben kérem, a segítségemre lesz. Bármilyen operatív szintű munkát neki kellett elvégezni: hotelszobák megkeresése, beszélgetés helyiekkel, emellett mint antropológus hallgató, kutatási lehetőséget biztosítottam neki olyan helyekre, ahová amúgy soha nem jutott volna el.

© Aytassou Articles www.facebook.com/aytassou - www.aytassou.com; Fotó: Gergely Lantai-Csont www.facebook.com/lantai.gergely

- Melyik volt a legszebb hely, ahol a négy hónap alatt jártatok?

- Ez a fotó Kenyában, a Turkána-tó alatt 200 kilométerre fekvő Wamba városánál készült. Ez a szamburuknak az egyik központja, nagyon sok szamburu harcos él itt. Csodálatos élmény volt ezen a helyen eltölteni pár napot, szamburu harcosok jelenlétében. Lenyűgöző a környezet, az élővilág, és hogy ebben az idillben még mindig dárdával szaladgáló harcosok élnek. Éjjel még elefántcsorda is átvonult mellettünk.

© Aytassou Articles www.facebook.com/aytassou - www.aytassou.com; Fotó: Gergely Lantai-Csont www.facebook.com/lantai.gergely

- Négy hónap hosszú idő. Mi az, ami a legjobban hiányzott?

- A legjobban az edzés hiányzott. Afrikában nincs nagyon lehetőség arra, hogy az ember eddzen. Én küzdősportolok, heti négy edzésre járok, és nagyon hiányzott, hogy nem tudtam ilyen jellegű mozgással kiadni magamból a fölösleges energiákat. Nyilván hiányzott a családom, de alapvetően ilyen lelki problémákon nem is volt nagyon időm gondolkozni, mert annyira pörgős volt a program, hogy gyakorlatilag hat-hét hónap anyagát sűrítettem bele a szervezéskor négy hónapba, tehát folyamatosan pörgés volt. Rinyálásra nem volt idő, hogy úgy mondjam...

- Maradt megvalósítatlan álom?

- Az expedíción mindent megvalósítottunk, amit terveztünk megvalósítani, de még vannak Afrikában olyan helyek, ahová elszeretnék jutni. Két-három év múlva szeretnék majd egy hasonló expedíciót csinálni a kontinens nyugati partján, illetve nyáron kijutni Mozambikba és Zimbabwebe.

© Aytassou Articles www.facebook.com/aytassou - www.aytassou.com; Fotó: Gergely Lantai-Csont www.facebook.com/lantai.gergely

- Sajnos minden kaland véget ér egyszer, gondolom vissza kellett térned a régi kerékvágásba, a mindennapi mókuskerékbe. A te esetedben mit kell értenünk ezalatt?

- Most, hogy hazaértem gőzerővel tanulok a mesterképzésem felvételijére. Egy G-math nevezetű angol nyelvű pénzügyi matematika és angol nyelvtannal keveredett brutál nehéz vizsgát kell egy nagyon jó szintre letegyek, ez biztosítja a felvételemet a külföldi mesterképzésre. A következő két hónapon ezzel telik, rohanok össze-vissza tanárhoz, képzésre, de most csak erre van időm. Ősztől pedig mennék mesterképzésre, London, Frankfurt és Párizs közgazdaságtudományi és pénzügyi egyetemeit jelöltem meg.

Összesen közel 150 ember egyéves munkája járult hozzá ahhoz, hogy az expedíció megvalósuljon, de nézzük a számokat is:

• Összesen 28.077 db fénykép készült az expedíción.

• 16 nagycikkre való fotóesszé készült el.

• Közel 26 óra FULL-HD videóanyagot dokumentáltunk.

• 114 napot töltöttünk el 11 afrikai országban,

• ahol összesen 84 helyi emberrel dolgoztunk huzamosabb ideig.

• Összesen 24.187 km-t tettünk meg terepen, ebből közel 8000 km off-read volt.

• 3386 liter benzint égetett el az autó a megtett kilométereken,

• 14,4 liter/100km-es átlagfogyasztással.

• Összesen 4831 USD ért vásároltunk üzemanyagot a 4 hónap alatt.

• Átlagosan napi 9,43 USD-t fizettünk ki hotelért.

• 10,6 USD-t költöttünk élelmiszerre és italra naponta.

• 3,43 USD-ért kommunikáltunk haza egy átlagos napon, valamint napi

• 21,68 USD-t fizettünk ki kenőpénzre, segítőkre, motivációra.

• Az expedíció 4 résztvevője összesen 9 one-way repülőjeggyel csatlakozott ki/be az expedícióba.

• Vízumokra az expedíció tagjai 2205 USD-t költöttek.

Ha kíváncsi vagy Gergely többi fotójára, amit az expedíción készített, KATT IDE!

KÖVESS MINKET:

Népszerű

Ajánljuk

KÉK HÍREK

Meglátott egy pókot az apa, félrerántotta a kormányt, felborult és kigyulladt az autójuk az M7-esen

A családnak csak másodpercei voltak kimenekülni a lángoló roncsból. 11 éves lányuk súlyosan megsérült, a 14 éves lánytestvér is sérüléseket szenvedett, és a szülőket is kórházba szállították.

KÉK HÍREK

Beleesett a forró bográcsba, és súlyosan megégett egy 5 éves kislány Hajdúszoboszlón

A családi kertészkedés közben történt a borzalmas baleset. A gyereket súlyos égési sérülésekkel ápolják egy miskolci kórház speciális osztályán.

KULT

Még a The Boys is eltörpül mellette? Az Invincible új szezonja tényleg letarol mindent!

Egy sorozat, ahol minden rész felér egy fináléval. Az Amazon PrimeVideo-sorozat negyedik évada már az elején bedobja a legkeményebb morális kérdéseket. És innen még csak durvább lesz…

Címlapról ajánljuk

SIKERSZTORIK

„Ha itt valaki azt mondja, hogy magyar, azonnal rokonként tekintenek rá” – Tünde Isztambul városfejlesztési vezetőjeként büszke magyarságára

Tülin Tünde nagyapja csak átutazóban volt, de a sors közbeszólt, és Törökországban ragadtak. Unokája most a város egyik vezetőjeként kutatja magyar gyökereit, és közben beteljesítette nagymamája álmát.

Barnyák Mónika, fotók: Tünde Tülin - szmo.hu
2026. január 03.

Isztambul utánozhatatlan lüktetésében Tülin Tünde hat éve azon dolgozik, hogy a hatalmas metropolisz minél élhetőbb, ellenállóbb legyen. Miközben földrengésre készít fel egy óriásvárost, esténként magyarul olvas, és egy bársony mellényt varr – hogy megőrizze azt, ami a családját megtartotta.

Amikor Isztambul 2019-ben létrehozta régóta hiányzó városi tanácsát, a főpolgármester kollégái őt keresték meg.

„Akkoriban a közigazgatás és a magánszektor szereplői jól ismerték egymást, teljes mértékben egyetértettek szinte mindenben. A civil szféra azonban egyáltalán nem tudott befolyást gyakorolni a meghozott döntésekre” – meséli. Ez a hatalmi egyenlőtlenség zavarta.

Építészként és egyetemi előadóként a közjavak védelmével foglalkozott, így a felkérés jó alkalmat kínált.

„Jelöltből elnök lettem, és ma már hat éve vagyok benne a városfejlesztésben. Ez egy lehetőség számomra, hogy egyensúlyt hozhassak létre a városban” - mondja.

Vezetői hitvallása egyértelmű. „Feminista vagyok, és szerintem a nők látásmódjára nagy szükség van minden területen” – jelenti ki. Ez nem csak elv, a gyakorlatban is megvalósul: irodájában és tanácsadói körében is a nők vannak többségben.

A feladat monumentalitása megkérdőjelezhetetlen. Isztambul területe tízszer nagyobb Budapestnél, 39 kerületében hivatalosan 18 millió ember él.

A kihívások listája hosszú: környezeti kérdések, kulturális örökség megőrzése, közlekedésfejlesztés, városi szegénység. A legsürgetőbb probléma a reziliencia.

„A katasztrófák, mint például a földrengés, kiemelten fontos kérdések, fő helyen vannak. Egy olyan erősségű rengés, mint ami két évvel ezelőtt történt Kelet-Törökországban, várható Isztambulban is, csak nem tudjuk, mikor. Akkor itt elég nagy baj lehet, mert erre nincsen felkészülve senki.”

Amikor Hatayban megtörtént a tragédia, csapata azonnal segített a lakások újjáépítésének megtervezésében.

Munkája mellett a Magyarországhoz fűződő kapcsolatait is tudatosan építi: szeptember elején járt Budapesten, és hamarosan újra utazik. Van egy kis lakása is itt, hogy legyen hova hazatérnie.

Az identitása mélyen gyökerezik a családi múltban, de a megélése tudatos, felnőttkori döntés. Magyar állampolgárságát 2007-ben kapta meg, miután unokatestvérei javaslatára utánajárt a lehetőségeknek.

„Szerencsére a nagymamám Magyarországon is bejelentette már akkor, amikor születtek” – mondja édesapjáról és testvéreiről. A nagymama régi útlevele is előkerült, ami jelentősen megkönnyítette az ügyintézést. A nyelvvel való kapcsolata azonban csak később kezdődött. „Ezt a vágyat, hogy magyarul beszéljek, nem tudtam elengedni, és az utóbbi 7–8 évben elkezdtem tanulni. Ez a mindennapi életem része lett: magyarul olvasok és műsorokat hallgatok, minden nap gyakorlok.”

A motivációja belülről fakad. „Azt érzem, hogy ez tesz teljessé engem, ez hozzám tartozik.”

A keresztnevét a nagymama nővérének tanácsára kapta, a Tünde nevet a törökök is kedves hangzásúnak tartják. Családi nevét, a Hadit is sokáig viselte, mert fontos volt neki. Öccse, Imre nevének érdekessége, hogy Törökországban lánynévnek számít.

A családja tisztelettel és némi humorral figyeli a magyarság iránti elkötelezettségét. Férje alapszinten már tud magyarul, a gyerekei pedig megígérték, hogy belevágnak a tanulásba. „A nagy családban olykor tréfásan mondják, hogy belőlem árad leginkább a magyarság.”

Ez a kötődés azonban mély sebeket is hordoz. Amikor a „Tárgyak Törökországból” című kiállításra beadta a nagymamája féltve őrzött, hímzett párnahuzatait, azok a kiállítás után elvesztek. „Számomra ez pótolhatatlan veszteség. Talán otthon ez nem ennyire mélyen fontos, de nekünk ezek a kapaszkodók, ezek a személyes emlékek sokat jelentenek az identitásunknak.”

A veszteség feldolgozásaként most maga próbálja újraalkotni azokat, és éppen egy hagyományos bársony mellényt varr, hogy egy ünnepen viselhesse.

Családja kalandosan került Törökországba. A történet az 1920-as években kezdődött, amikor Tünde nagyapja a nagy világválság idején Magyarországon nem talált munkát, ezért Irak felé indult. „Az utazás közben azonban megbetegedett, elkapta a maláriát, és emiatt kórházba került itt, Törökországban.” A betegség elgondolkodtatta. „Akkor arra gondolt, ha itt, Törökországban elkapta a maláriát, mi lesz vele Irakban?”

Helyi magyarokkal találkozott, akik meggyőzték, hogy az alakuló Török Köztársaságnak nagy szüksége van a jól képzett műszaki szakemberekre. Maradt, és bejött a számítása: erőművek és gyárak építésében vett részt, és jól keresett. A megtakarított pénzét hazaküldte a nővérének, de a sógora mindent eljátszott. A csalódás után a nagyapa úgy döntött, saját családot alapít, és megkérte a mezőtúri rokonokat, keressenek neki feleséget. Egy túrkevei lányt találtak számára.

A házasságot 1931. január 28-án kötötték meg Magyarországon, a vőlegény ehhez hazautazott. A ki- és beutazás zökkenőmentes volt, mivel olyan megbecsült szakembernek számított, hogy az engedélyeit maga Atatürk írta alá. A 34 éves férfi és 30 éves felesége Anatóliában kezdte meg közös életét, de a kezdeti reményeket hamar beárnyékolta a valóság. „Főleg az ország miatt keseregtek, mert idegennek tartották őket, és ez nehéz volt annak ellenére, hogy kedvelték őket a társadalomban.”

A hivatalos világban nehezen boldogultak, a politikai légkör változása pedig tovább mélyítette a válságukat.

Három fiuk született: Hadi Sándor, Jenő és László. A második világháború kitörésekor vissza akartak költözni, de a hatóságok a gyerekek biztonságára hivatkozva lebeszélték őket az utazásról. A család helyzete egyre nehezebbé vált.

„Akkoriban apukám már nyolcéves volt, de nem járhatott általános iskolába, mert nem voltak törökök, és a nagymamám otthon tanította a gyerekeit.” A család kényszerűségből kettévált: a nagymama a fiúkkal Isztambulba költözött a jobb lehetőségek reményében, a nagyapa pedig Anatóliában maradt a munkája miatt. A nagymama nem nyugodott bele a fiai kilátástalan helyzetébe, bement a városi hivatalba, és kiharcolta, hogy a gyerekeket beírassák az iskolába. Mindhárman ugyanabba az osztályba kerültek, jóval idősebben, mint a társaik.

„A háború végén újra megpróbáltak hazatérni Magyarországra, de a magyar állam nem fogadta vissza őket.” Az indoklás szerint azért, mert a nagyapa nem vett részt katonaként a háborúban. A család reményei szertefoszlottak. Amíg nem kapták meg a török állampolgárságot, az Egyesült Nemzetek által biztosított, úgynevezett világpolgár- vagy hontalan státuszban éltek.

Később a vasfüggöny tette végleg lehetetlenné a hazatérést. „Sohasem valósulhatott meg többé, hogy újra hazajuthassanak a nagyszüleim.”

A fiúk Törökországban nőttek fel, és a szüleikkel ellentétben könnyebben illeszkedtek be. Tünde édesapja, Hadi Sándor elismert építész lett, díjnyertes épülete ma is áll Isztambul központjában. A legkisebb fiú ügyvéd lett, a középső, Jenő azonban az 1950-es évek végén Ausztráliába vándorolt.

„Amikor sok évvel később megtaláltam a nagybátyám leveleit, meglepett, hogy milyen jól és helyesen írt magyarul” – idézi fel Tünde, aki ezt a nagymamája érdemének tartja. A vándorlás nemcsak az apai ágon volt meghatározó. Tünde édesanyjának családja Rodoszról költözött Törökországba, amikor a sziget olasz fennhatóság alá került. „Szóval a vándorlás központi téma a családomban.”

A szülei, mindketten építészek, a munka révén ismerkedtek meg, és ezzel megalapították az építész dinasztiát, amelyet Tünde és öccse, Imre visz tovább a családi vállalkozásban.

Az isztambuli magyar közösség ma már nem túl nagy, nagyjából háromszáz főt számlál - meséli Tünde. A régi családok közül kevesen maradtak. A törökök és magyarok viszonya azonban kifejezetten baráti. A 2024-es török–magyar barátság évében a helyi magyar programok hatalmas érdeklődés mellett zajlottak.

„Ha itt valaki azt mondja, hogy magyar, azt azonnal rokonként azonosítják.” Ez a barátság a történelemben is megmutatkozott: Törökország menedéket adott Thököly Imrének, II. Rákóczi Ferencnek, Kossuth Lajosnak és otthont Széchenyi Ödönnek, aki a török tűzoltóságot szervezte meg.

Tünde számára a jövő egyszerre szól Isztambulról és Magyarországról. Városvezetőként az a küldetése, hogy egyensúlyt teremtsen és felkészítse a várost a jövő kihívásaira. Magánemberként pedig a gyökereihez való visszatérés hajtja.

„Az álmom, hogy hosszabb ideig Magyarországon maradhassak, és így fejleszthessem a magyar tudásomat, hogy folyékonyan beszélhessek.” A budapesti utazások számára többet jelentenek egyszerű látogatásnál. „Gyakran utazom vissza, mindig érzelmi okok miatt megyek, mintha hazamennék.”

Ezzel a nagymamája beteljesületlen álmát is valóra váltja.

„A legfontosabb ok az volt, hogy mivel a nagymamám a legnagyobb példaképem, neki tiszteletből szerettem volna beteljesíteni az életét. Ezzel úgy érzem, én visszajuthattam Magyarországra, amit ők már soha nem élhettek meg.”

KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK

„Mintha csak direkt el akarta volna ütni!” – a Veszprémben elgázolt 23 éves rendőr apja nem hisz a véletlen balesetben

Zalavári Bálint Zsolt és társa egy elütött szarvas tetemét mozgatták az útról Veszprém vármegyében, amikor egy autó elsodorta őket. A fiatal rendőr meghalt, apja szerint a sofőr áttért a sávjukba a belátható úton.

KÉK HÍREK

Letartóztattak egy fiatal férfit a Pócs János által szervezett G.w.M-koncert utáni balhé miatt, öt embert még mindig keresnek

A nyomozási bíró elrendelte egy 25 éves férfi letartóztatását a jászberényi verekedés után. Az eddig elfogott négy ember tagadta a bűnösségét a gyanúsítotti kihallgatáson, volt, aki azzal védekezett, hogy ott sem volt.

KÉK HÍREK

Brutális medvetámadás Székelyföldön, mentőhelikopter vitte kórházba az 58 éves túrázót

Egy 58 éves férfit ért medvetámadás a Maros megyei erdőben, Torboszló és Székelyabod között. A súlyos, nyílt sebekkel és töréssel küzdő sérültet a marosvásárhelyi kórházba szállították műtétre.

SIKERSZTORIK

Brutális ajánlatot kapott a Cápák között című műsorban a magyar vállalkozó: Orbók Ilona az egész cégét kérte

Kuszkó Gábor élelmiszermérnök büszkén mutatta be kézműves magtejeit, de a befektetők kritikával illették.

Szabó Anikó, Fotó: RTL - szmo.hu
2026. január 19.

A Cápák között január 18-i adásában két vállalkozás is révbe ért: egy lítiumion-akkumulátor tüzeket előrejelző szenzor és egy bőrproblémákra specializálódott kozmetikai márka is milliós befektetéssel távozott.

Másoknak, köztük egy kézműves magtej-készítőnek és egy zeneterapeutának végül nem jutott a befektetői tőkéből.

Elsőként Sőnfeld Mátyás gyógypedagógus és zeneterapeuta lépett a stúdióba, aki Zenebatyu nevű élményprogramjához és a Xilofun nevű zenélő társasjátékához kért 6 millió forintot 10 százalékos cégtulajdonért cserébe.

Bár a zenés bemutatkozó egyedi volt, a befektetők végül nem láttak fantáziát az üzletben.

Kuszkó Gábor élelmiszermérnök PlantSoul nevű, friss, kézműves magtejeket gyártó cégébe keresett partnert, aki 12 millió forintért 20 százalékos tulajdonrészt kért.

Balogh Levente szerint Gábor inkább menedzser, mint vállalkozó, amivel Orbók Ilona is egyetértett, és meglepő ajánlatot tett: 12 millió forintért megvásárolta volna az egész céget, Gábort pedig termékfelelősként alkalmazta volna tovább.

Bojinka Miklós egy közös, 40-40 százalékos tulajdonrészt ajánlott volna Ilonával, meghagyva 20 százalékot az alapítónak, de Orbók Ilona ezt nem fogadta el, és visszavonta eredeti ajánlatát is, ígyKuszkó Gábor befektetés nélkül távozott.

Kerekes Péter, a Magyar Padelszövetség elnöke Premier Padel nevű vállalkozásával érkezett, amely már most is rendkívül sikeres: három helyszínen 10 pályával 360 milliós bruttó bevétel mellett 110 millió nettó profitot termel.

A debreceni terjeszkedéshez 70 millió forintot kért 25 százalékért, amire Lakatos István egy új, közös debreceni cég létrehozását javasolta 50 százalékos részesedésért, licencdíj-konstrukcióval.

Az este egyik nagy nyertese Varsányi Péter lett, aki a Preion nevű, lítiumion-akkumulátorok kigyulladását 8-10 perccel előrejelző szenzorral érkezett.

A rendszer 98 százalékos pontossággal jelzi a hibát, ami életeket menthet. Négy befektető gyorsan kiszállt, Bojinka Miklós pedig szkeptikus volt azzal kapcsolatban, hogy az autóipar miért nem használ már hasonló technológiát.

Balogh Petya azonban meglátta a lehetőséget. "Négy Cápa elúszott, én még itt vagyok!" – mondta, majd 37 millió forintot ajánlott a cég 25 százalékáért, amit Péter el is fogadott.

A másik sikertörténet

Orbán Cintiáé volt, aki saját bőrproblémája, a seborrhea miatt hozta létre a Sébiologie nevű bőrápolási márkát.

A vegyésztechnikus és kozmetikus végzettségű vállalkozó 6 millió forintért cserébe 20 százalékos tulajdonrészt ajánlott.

A koncepció annyira meggyőzte a befektetőket, hogy Balogh Levente azonnal ajánlatot tett, azzal a feltétellel, ha egy másik Cápa is csatlakozik hozzá.

Orbók Ilona azonnal beszállt mellé, és bár Lakatos István is tett egy külön ajánlatot, Cintia végül a Levente-Ilona páros befektetését fogadta el.

Via Pénzcentrum

KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK

Szörnyű tragédia! A síneken feküdt, a mozdonyvezető már nem tudott fékezni – gázolt a Mecsek InterCity

A balesetet a vonat vezetője jelentette fél hat után a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányságnak. Az InterCity utasait a MÁV pótlóbuszokkal szállította tovább Simontornya felé.

KULT

Hipnotizőr kellett neki a szexhez, azt hazudta egy rendőrnek, hogy terhes, és Little Spoon néven rappelne – 50 dolog, amit nem tudtál az 50 éves Reese Witherspoonról

Hollywood legjobban fizetett színésznője volt, máig viseli egy autós gázolás nyomát a homlokán, és antik ágyneműket gyűjt. Vannak még ilyen infók a tarsolyunkban.

KÉK HÍREK

Apa és fia is a csörögi támadók között, akik baltával és bottal estek egy férfinak

A 48 éves áldozat súlyos, többszörös töréseket szenvedett a Pest vármegyei támadásban. A bíróság mindhárom gyanúsított letartóztatását elrendelte életveszélyt okozó testi sértés miatt.

SIKERSZTORIK

„Mi vagyunk az egyik utolsó, harmadik generációs kávés vállalkozás Európában” - ők pörkölnek kávét világszínvonalon Budaörsön

Federico Roncadi családjával karöltve a kontinens egyik legkorszerűbb pörkölőjét szerezte meg – egyenesen a termelőtől érkező, fairtrade – kávéihoz a Caffé Perté üzemébe. De mellette még üzemel a ’Mamma’ is, amelyet a felmenői is használtak: ez volt a rendszerváltás utáni egyik első, Nyugatról érkező kávépörkölő gép Magyarországon.

Tóth Noémi - szmo.hu
2026. január 23.

Federico Roncadi, azaz Fede fiatal kora ellenére elhivatott és profi szakember: ő az egyik vezetője Európa egyik legrégebbi, ma is családi kézben lévő kávés vállalkozásának, a Caffé Pertének, ahol a tudás nagypapáról, apára, apáról fiúra szállt. A papa vadászat révén ismerte meg Magyarországot a ’80-as években, majd szinte elsőként hozatott hazánkba kávépörkölőt. A családi garázsüzem hamar kinőtte magát, fiával később már az ország nagyvárosaiba szállították rendszeresen a minőségi kávékat.

Az új, kibővült és korszerűsített üzem 2003 óta működik Budaörsön, ahol a pörkölőberendezések mellett helyet kapnak a zsákokban érkező nyers kávék, a becsomagolt késztermékek, családi ereklyék – például egy oldtimer Wartburg, amit Fede maga vont be kávészsák-vászonnal kívül-belül (ld.a képen) –, egy kávégép-szerelő műhely, valamint sok száz régi kávéautomata egyaránt.

Az üzemlátogatás során azonban a kedvenc tárgyam egy bájos ön-vállveregető szerkezet volt, amelyet Fede maga készített az ajtófélfára erősítve, hogy ha ő nincs ott, akkor is elismerve érezzék magukat az emberei.

– Egy ilyen családba születve, ahol szinte anyatej helyett is kávét kaptál, hány évesen szippantott be a kávék világa?

– Egészen kicsi korom óta része voltam a cég életének: a szüleim már babakoromban is vittek magukkal különböző szakmai eseményekre, kiállításokra. Bár az első kávémat talán 13 évesen ittam meg, a kávéhoz mindig is különleges érzelmi kötődésem volt. Már akkor is éreztem, hogy ez több számomra, mint egy ital: egy világ, amely körülvesz és amelyben felnőttem.

– Sokszor hallani olyanról, hogy az örökös nem érdeklődik a felmenői hivatása iránt, hiába adott az életpálya-modell számára, de a te szemedben igazi lelkesedést és tüzet látok csillogni. Hogy kell elképzelni a mentorálási, ráhangolódási szakaszt a nagyapád és apukád részéről, mielőtt átvetted az irányítást?

– Nagyon hálás embernek tartom magam. Úgy gondolom, nemcsak a kultúrát, az értékeket és az örökséget kell megőrizni, hanem azt az egész életen át tartó munkát is, amit a nagypapám és a szüleim beletettek ebbe a vállalkozásba. Harmadik generációsként ez számomra különösen fontos felelősség: megbecsülni, ápolni és továbbfejleszteni mindazt, amit felépítettek. Szeretném megmutatni, hogy nem csupán beleszülettem ebbe a szerepbe, hanem méltó vagyok a harmadik generációs titulusra.

– Mutattál egy régi fotót a kétségkívül sármos nagypapádról, amelyen a kávétörténelem egyik ikonjával látható egy autóban, mi a fénykép története?

– A fotón a nagyszüleim láthatók egy autóban, éppen a templom felé tartanak. A kép azért különleges, mert egy nagyon szoros, máig meghatározó kapcsolatot örökít meg: a nagypapám egy globálisan ismert márka alapítójának dolgozott, akivel nemcsak szakmailag, hanem emberileg is mély kapcsolatot ápoltak. Abban az időben nagyapám Reggio Emilia tartomány egyik legtehetségesebb és legsikeresebb értékesítője volt. Az autó maga Giampiero Segafredóé volt, aki szintén szerepel a képen. Az iránta érzett tiszteletből kapta édesapám is a Giampiero nevet.

– Egy családi vállalkozásban nehéz lehet különválasztani a szakmázást az érzelmektől, illetve kiéleződhetnek a generációk közötti konfliktusok is. Ti hogyan kezelitek a munka-magánélet egyensúlyt, illetve hogyan oldjátok fel ezeket az esetleges súrlódásokat? Hiszen Európában gyakorlatilag egyedülálló módon van családi kézben ez a kávébirodalom, nem eshet szét a logisztika holmi családi perpatvar miatt…

– Erre mindig nehéz válaszolni, mert számomra a munka és a magánélet nagyon korán összefonódott. Gyerekként szó szerint a cégben nőttem fel: az udvar volt a „játszóterem”, raklapokból építettem bunkert, felmásztam a kávészsákokra. A kávé pedig természetes módon az ebédlőasztalnál is állandó téma volt – sokszor stratégiai döntések is ott születtek meg a szüleim között.

Ha a nagyszüleimnél voltunk Olaszországban, a klasszikus, temperamentumos olasz családi ebédek sem csak az ételekről szóltak: gyakran üzleti kérdések, irányok, jövőbeli tervek kerültek szóba. Természetesen konfliktusok és véleménykülönbségek mindig vannak, hiszen teljesen más világ volt, amikor a nagypapám, majd később az édesapám kezdte a pályáját, és egészen más kihívásokkal szembesülünk ma. Egy dolog azonban mindig közös nevező volt: a szolgáltatásnak minden körülmények között kifogástalannak kell lennie. A nézeteltéréseket konszenzussal kezeljük, közös cél mentén.

– Hogyan juttok hozzá a fair trade módon szedett, nyers kávészemekhez?

Van egy mottónk, ami mindent összefoglal: „cserjéktől a csészéig”. Úgy gondolom, talán kevesen vannak, akik valóban képesek átlátni és felügyelni a kávé teljes útját a termesztéstől egészen a fogyasztó csészéjéig. Ez óriási felelősség és hatalmas feladat, de egyben csoda is – és számunkra ez az egyetlen módja annak, hogy valódi garanciát vállaljunk az élményért. A fair trade sokak számára „csupán” egy licenc vagy címke. Számomra ennél sokkal többet jelent: fontos, hogy ne csak jól hangzó gesztus legyen, hanem valóban meg is valósuljon.

A kávétermesztő családok többsége a harmadik világbeli országok legkevésbé tehetős rétegeihez tartoznak. A kávé nem nagyvárosok közelében terem, hanem gyakran a dzsungel közepén, elszigetelt területeken. Ezek az emberek kis falvakban élnek, ahonnan sokszor másfél órás dzsungelúton lehet csak eljutni az első aszfaltos útra, majd onnan még további fél óra az első város. Számukra a kávé nem egy termék, hanem a megélhetésük.

Gyakori jelenség, hogy úgynevezett „coyote”-ok érkeznek, akik már a szüret előtt, áron alul felvásárolják a termést, majd jóval drágábban továbbértékesítik. Sok termelőcsaládnak nincs más választása: elfogadják ezeket az ajánlatokat, mert különben nem tudnák finanszírozni a szüret végéig tartó időszakot. Éppen ezért tartjuk kulcsfontosságúnak, hogy tisztességes, átlátható és hosszú távú kapcsolatokat építsünk velük.

– És hány lépésben készül el belőlük a becsomagolt szemes kávé vagy kapszula itt Budaörsön?

– A folyamat a nyers kávéval indul: az egyes tételek a silókba kerülnek, ahol egy kódolt rendszer kilogramm pontossággal keveri össze őket a nagypapám receptje alapján. Innen magas nyomású levegő segítségével jutnak át a kávék a következő terembe, a pörkölőhöz, amely Európa egyik legnagyobb és legmodernebb berendezése. A gép beüzemelésére Bolognából érkeztek mérnökök, akik egy teljes héten át dolgoztak azon, hogy digitálisan „beleprogramozzák” a nagypapám kezét – vagyis azt a pörkölési filozófiát és tapasztalatot, amit ő képviselt. Így minden egyes pörkölési ciklus pontosan azonos minőségű. Számunkra ez hatalmas mérföldkő volt, mert itt találkozott először igazán a családi tradíció a modern technológiával. A pörkölés után, miután a kávé lehűlt, ismét silókba kerül, majd azonnal megkezdődik a csomagolás folyamata. A kész termék innen kerül a raktárba, készen arra, hogy eljusson a fogyasztókhoz.

– Jól néz ki egymás mellett ez a futurisztikus pörkölő és ez a régi pörkölő, hiszen lászik, hogy honnan hová jutottatok el az idővonalon. Mi a története az eredeti gépnek?

– Az új, hatalmas pörkölő mellett ott áll a „Mamma” – vagyis az „anya”, ahogy édesapám hívja. Ennek a gépnek az egyik legnagyobb erőssége a története: mindhárom generáció dolgozott rajta, és nagyapám is ezzel a pörkölővel indult el Olaszországban. A rendszerváltást követően pedig ez volt az egyik első, Nyugatról érkező kávépörkölő gép Magyarországon. A „Mammát” teljesen restauráltuk, és a mai napig aktívan használjuk. Ezzel a géppel kisebb tételeket pörkölünk, hiszen a nagy, modern berendezés óránként akár egy tonna kávét is képes előállítani, és vannak olyan különleges kávék, amelyekből nincs szükség ekkora mennyiségre. Így a múlt és a jelen nemcsak egymás mellett állnak, hanem valóban együtt dolgoznak.

– A bérbe adott kávégépek hatalmas műhelyében egy terjedelmes kávégép-múzeumhoz való gyűjteményt is látok, sok évtizednyi kinccsel – ezekkel a szépen karbantartott masinákkal van valamilyen célod?

– Minden egyes gépünket nagy tisztelettel és szeretettel kezeljük. Inkább építünk egy újabb raktárt, minthogy bármelyikük a szabad ég alá kerüljön. Vannak köztük olyan kávégépek, amelyek több mint egymillió kávét főztek le – ha beszélni tudnának, egészen elképesztő történeteik lennének.

Megőriztük azokat a gépeket is, amelyeket a nagypapám hozott be az országba a ’90-es években, valamint azt a legelső kávéfőzőgépet is, amely az első magyar partnerünknél működött – egy olyan ügyfélnél, akivel a mai napig együtt dolgozunk, és nagyon jó kapcsolatot ápolunk.

Régi tervem, hogy a központunkban létrehozzak egy kisebb kávégép-múzeumot, ahol ezek a gépek nem raktári környezetben, hanem méltó módon, a történetükkel együtt lennének bemutatva. Az épületen belül még a nagypapám teherautóját is megőriztük, amellyel annak idején az első kiló kávét szállította Magyarországra – számomra ez az egész örökség egyik legszebb szimbóluma.

– Feltételezem, hogy világszerte több kávéültetvényt meglátogattatok már. Felidézed nekünk a legemlékezetesebb kalandod?

– Talán a legemlékezetesebb élményem a hondurasi ültetvények látogatása volt. Itt szembesültem igazán azzal, mennyire fárasztó és aprólékos a kávészüret: képzeld el, egy eszpresszónyi adaghoz hatvanszor kell leszedni a kávécseresznyéket az ágról. Ez az élmény teljesen új perspektívát adott számomra a munkánk értékére és a termelő családok munkájára. Az egyik legmeghatározóbb tapasztalásunk az volt, amikor egy többórás utazás után a hegyekben meglátogattunk egy hatfős családot, akik egy vályogházban éltek. Nem volt padló, víz vagy fürdőszoba – mégis mérhetetlen szeretettel fogadtak bennünket. Megfőzték az utolsó krumplijukat, azzal kínáltak meg minket, és mézes vizet adtak inni. Az általunk hozott nyers kávét a tűzhelyen pörkölték meg, mert nekik már egy szem sem maradt, a szüret pedig még messze volt. Bizony, könnyekig meghatódtunk.

Kapcsolódó

Karikó Katalin első díjazottja a jövő antibiotikumain dolgozik: próbálja előre látni és lassítani a rezisztencia kialakulását

Czikkely Márton kapta meg elsőként a JATE-díjat, amelyet a Nobel-díjas kutatónk hozott létre fiatal tehetségeknek. Lapunknak elmesélte, hogyan jutott el a kutatói hivatásig, hogy milyen tanácsot kapott Karikó Katalintól – valamint azt is, hogy mit változtatna meg a magyar egészségügyben.

KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK

Egy egész sícsoportot sodort el a lavina az olasz Alpokban, ketten meghaltak

Az olasz hegyi mentőszolgálat két halálos áldozatról és öt sérültről számolt be a dél-tiroli baleset után. A mentéshez 6 helikopter kellett.

KÉK HÍREK

Szörnyethalt a motoros, aki elé őz ugrott, majd a hozzá siető mentő is karambolozott Szombathelyen

Az 51 éves motoros halálával végződő balesethez riasztott mentőegység maga is balesetet szenvedett Szombathelyen. A Brenner Tóbiás körúton egy Opellel ütköztek, a karambolban mindkét sofőr megsérült.

SIKERSZTORIK

Viccből küldte ki élete első ginjét világversenyre, és aranyérmet nyert vele

Misit – aki 44 évesen kóstolt egyáltalán gint először – a családja unszolta, hogy bíráltassa el a saját párlatát, amelynek még nevet sem tudott adni, így lett belőle véletlenül Misi’s Gin.

Tóth Noémi, fotó: Orosz Dóra, Cocktailgrapher - szmo.hu
2026. március 20.

Kenyeres Mihály ugyan középkorúként kóstolt bele elsőként a ginbe, hamar behozta a lemaradást, és vegyészi ismereteire alapozva bele is vetette magát a ginkészítésbe. A hobbi hamar hivatássá vált, amikor szerettei nyomására benevezte első saját készítésű italát a Las Vegas World Spiritre, amelyen ezüstérmes lett, illetve az angliai World Gin Awardsra, amelyen pedig kapásból aranyérmet szerzett. A mesébe illő történetben tehát nem a dzsinn, hanem a gin a palackban teljesített egy kívánságot. Kifaggattuk Misit erről a rendhagyó sikerélményről, a mosolyra fakasztó kezdetekről és a nagyszabású terveiről.

– Négy éve kóstoltál egyáltalán először gint, ami önmagában meglepő - hogy-hogy ilyen későn kortyoltál bele, és az első találkozás mitől volt ennyire sorsdöntő?

– Vidéken, ahol felnőttem, a VBK volt a diszkó hivatalos itala, amit én mindig utáltam. És olyan hülye voltam, hogy azt hittem, hogy akkor az összes ehhez hasonló ital (pl. vodka-narancs, gin-tonic) is ugyanolyan rossz. Az első gin-kóstolásnál még csak azt éreztem, hogy ez ízlik, viszont a történetét megismerve kialakult bennem egy késztetés, hogy nekem ezzel dolgom van.

– A legenda szerint a fürdőkádban ülve álmodtad meg az egész gin-koncepciódat. Az egy jó kiindulópontnak tűnik, hogy vegyész végzettséged van, de ez még nem jelenti azt, hogy ismered a desztillálás rejtelmeit: hogyan készültél fel az italfőzésre otthon a lepárló beszerzése után, milyen előkészületeket igényelt a bravúr?

– Élelmiszermérnök vagyok, úgyhogy láttam már lepárlót korábban is. De ami számomra is a legmeglepőbb volt, hogy nem nagyon kellett rákészülnöm semmire. Valahogy jött minden magától.

– Saját kezűleg, minimális segítséggel építetted fel a lepárlóüzemed – azért csak felmerültek nehézségek eközben, amelyre előtte nem gondoltál…

– Annyira váratlan volt ez a nemzetközi elismerés, hogy szinte semmire sem gondoltam az elején. Szerencsére mindenhonnan kaptam segítséget, úgyhogy legalább azzal gyorsan tisztába kerültem, hogy milyen feladataim vannak ahhoz, hogy saját lepárlóm legyen. Az egyetlen terület, ahol magamra voltam utalva, az a technológiai kialakítás, de itt meg segítség volt, hogy mérnök vagyok, és inkább rejtvénynek fogtam fel, mintsem problémának.

– Szerinted mi volt az a bizonyos plusz (akár lepárlási technológiában vagy ízesítésben), ami miatt elsöprő sikert aratott a gined a 2022-es világversenyen?

– Na ez az, amire nem tudom a választ. Egyedi technológiát találtam ki a fűszerek előkészítésére és a lepárlásra, illetve elég egyedi a két különleges fűszer kombinációja is. Ez biztos különbséget jelent a többi ginhez képest, de valószínűleg az lehet a titka, hogy ez egy szerelemprojekt. Én ezt csak negyed- vagy ötödsorban tartom üzleti vállalkozásnak. Imádok a lepárlóban lenni, szeretem ezt csinálni, és ez biztosan visszaköszön a végtermékben is.

– És miért pont Misi’s gin lett a brand neve - nem akartad túlbonyolítani?

– Amikor kiküldtem bírálatra az első ginem, akkor az angol cég szólt, hogy címke és név nélkül nem fogják babonából elbírálni, úgyhogy ezeket mindenképpen intézzem el a kiküldés előtt. Készítettem egy címkét, amiért még az óvodában is kinevetnének, de nevet továbbra sem adtam. Írtam nekik, hogy ez csak viccből készült, és ha a barátaim nem nyaggatnak vele, akkor ki sem küldtem volna bírálatra, úgyhogy tekintsenek el ettől, de közölték, hogy vagy adok két héten belül nevet a ginemnek, vagy nincs bírálat. Mondanom sem kell, hogy nem sikerült nevet adnom: ami nekem tetszett, az a családomnak nem, ami pedig nekik tetszett, az meg nekem nem.

Ezt elunták az angolok, és ráírták a számlára, hogy Misi’s Gin, vagyis Misi ginje. Mivel én ekkor még tényleg viccnek vettem az egészet, megrántottam a vállam, hogy akkor legyen ez a neve. Az angliai verseny után, amin aranyérmet nyert, meg már nem is lehetett volna megváltoztatni.

– Milyen szempontjaid voltak a palack jelenlegi designját illetően, amikor már jobban átgondoltad?

– Amikor először kóstoltam gint, akkor utánaolvastam a történetének, és a legenda szerint egy holland gyógyszerész-alkimista kezdte el árulni a gyógyszertárában a mai ginek elődjét. Mivel én is vegyész vagyok, ezért azt gondoltam, hogy tiszteletadásból az én ginem is úgy fog kinézni, mint egy gyógyszertári üveg.

Ezért van a viaszos zárás, mert néhány száz évvel ezelőtt ez volt az egyetlen biztonságos zárás. A címkén pedig azért van nagy méretben a termék neve, és nem a brand, mert a gyógyszeres dobozon is az aszpirin, vagyis a terméknév van kiemelve, és nem a gyártó. Illetve mivel a gyógyszerészek is ráírják a termékekre, hogy mire javasolják, és a gin egy társasági ital, ezért az én „gyógyszerészetem” a Misi’s Gint a barátságra írja fel.

Annak is van jelentősége, hogy az aranyérmet hirdető kártyát tartó spárga hányszor van körültekerve a palack nyakán. Mivel az első ginemben öt fűszer van, ezért azon ötször, a másodikon pedig hatszor, amely tavaly áprilisban nyert aranyérmet Angliában, mivel abban hatféle fűszer van.

– Nyilatkoztad az egyik videódban, hogy nem vagy hajlandó rózsaszínű gint készíteni, mert a szín mindig valamilyen utólagos adalékkal készül, hanem inkább rózsaszín ízű gint készítesz. Ezt hogy kell elképzelni, mitől lesz ízében rózsaszín egy ital?

– Az agyunk automatikusan összekapcsolja az ízt egyéb, hozzá kapcsolódó emlékkel. Ha megérezzük a málnát, akkor rögtön a színére gondolunk. Ez persze egy poén, de remélem, hogy idővel a fogyasztók is tudatosabban kezdenek italt választani, mint ahogy más élelmiszereknél ez már elindult.

– Milyen ambícióid vannak még a ginkészítés terén?

– Nagyon szeretnék Sloe Gint készíteni. Ez egy gin alapú kökénylikőr, amit én nagyon szeretek, és sajnálom, hogy Magyarországon kevesen ismerik. Már el is készítettem az első tesztet, ami alapján azt már biztosan tudom, hogy megvan a recept. Már csak az a kérdés, hogy mikor kezdem el gyártani. Ennek még annyi különlegessége lesz, hogy nem kerül klasszikus kereskedelmi forgalomba, mivel ebből egy évben csak egyszer tudok gyártani, és akkor sem sokat. Azt tervezem, hogy kizárólag aukción lesz értékesítve, és a teljes bevétel jótékony célra fog menni.

A meglévő két ginem esetén pedig a külföldi értékesítés a legfőbb célom. Ez az év ennek lesz alárendelve.

KÖVESS MINKET:

Ajánljuk