SIKERSZTORIK
A Rovatból

Aki betanítja a négylábú színészeket

Halász Árpád 25 éve foglalkozik állatok kiképzésével, a Fehér Isten című filmben rekordnak számító 200 kutyát irányított.


Nem túl gyakori szakmát választottál magadnak, honnan jött a kutyák iránti érdeklődésed?

Így visszagondolva fogalmam sincs, miért akartam kutyakiképző lenni, engem tulajdonképpen csak az érdekelt, hogy legyen kutyám. A szüleim ezt sokáig nem engedték, mivel panelházban laktunk. Aztán 14 éves korom környékén elkezdett foglalkoztatni a motorozás, amitől anyámék még nagyobb frászt kaptak. Végül egy olyan választási lehetőséget kaptam tőlük, hogy vagy kutya, vagy motor. Az előbbit választottam, így lett az első kutyám egy kuvasz kan, a hetedik emeleten. Vele kezdtem el kutyaiskolába járni, ahol nagyon sokat tanultam a szakmáról. Pár év múlva már oktattam, és csak azért nem rögtön én lettem az iskola vezetője, miután a mesterem nyugdíjba ment, mert még nem voltam 18 éves. Így az egyik nálam idősebb tanítványom vette át a pozíciót, de 1991 óta, szóval lassan már 25 éve én vagyok a vezető.

IMG_3715k

Minden kutya alkalmas arra, hogy kiképezzék és filmekben szerepeljen, vagy kell hozzá bizonyos affinitás?

Nem az összes, ahogy az emberek között is vannak lámpalázasak, vagy olyanok, akik kevésbé bírják a kamerát. Minden szerephez ki kell választani a megfelelő egyedeket. Előfordul, hogy egy kutya csak bizonyos típusú jelenetekben állja meg a helyét, az igazán jó filmes kutyák viszont bármilyen szituációban és környezetben otthon érzik magukat. Például Ízisz, aki most itt van velem, tipikusan ilyen: neki aztán mindegy, milyenek a körülmények, csak a társaságomban lehessen és kapjon bőven jutalomfalatot... Kicsit érdekkutya is ebből a szempontból. (mosolyog)

IMG_3671

Fajtán múlik ez, vagy inkább csak a személyiségtől függ?

Valamennyire a fajtából is lehet következtetni, ki mire alkalmas, de én leginkább a személyiséget tartom mérvadónak. Hiába van például egy kinézetre megfelelő német juhászom, ha egyébként félénk, így nem sokra megyek vele. Illetve arra is figyelni kell, hogy a fekete kutyákat kevésbé szeretik a filmesek, mert nehéz őket jól megvilágítani, a világosabb színűek ebből a szempontból szerencsésebbek. De a keverékek is nagyon jók, hiszen szinte bármilyen szerepre lehet alkalmazni őket, kortól és műfajtól függetlenül: akár királyi kutyának a középkorban, akár csavargó utcai kutyának, vagy egy cuki otthoni házi kedvencnek napjainkban.

IMG_3666
Halász Árpád 1973-ban született, 1991 óta vezeti a Gödöllői Kutyasport Központot. Filmezéssel 1999 óta foglalkozik, az eltelt másfél évtizedben iskolája nemcsak országos, de világszinten is jelentős hírnévre tett szert a szakmában.

Olyan neves filmek és sorozatok állatszínészeinek betanításában működött közre, mint például az Anthony Hopkins-féle Rítus, az Asterix és Obelix, a Katedrális, a Hold hercegnő, vagy éppen a Jean Reno-féle Razzia. Mundruczó Kornél legújabb filmjében, a Fehér Istenben eddig példa nélkül álló módon 200 kutyát képzett ki munkatársaival – ezt a feladatot rajtuk kívül mindenki lehetetlennek tartotta.

Filozófiája az úgynevezett tükörmódszer, melynek lényege, hogy a kutyák saját értékeik alapján megmutatják, milyenek a gazdáik és miben kell még fejlődniük. A hozzá forduló kutyatulajdonosoknak ezért abban nyújt segítséget, hogy felismerjék ezeket a visszatükröződéseket, ami által maguk is jobb emberré válhatnak.

Az itt található kutyák a sajátjaid?

Jó részük az enyém, akiket többnyire menhelyekről vettem magamhoz. De sok olyan is van, akik szintén onnan származnak és egy-egy kölcsönkutyás tanfolyam után örökbe adjuk őket, ha akad rájuk megfelelő érdeklődő. Viszont ezekben az esetekben az a feltételünk, hogy ha adódik mondjuk egy forgatás, ahová passzolnak, visszakérhetjük őket annak az időtartamára. Összesen nagyjából 150 kutya áll ilyen módon rendelkezésünkre a sajátjaimmal együtt.

IMG_3658

Mennyivel volt nagyobb kihívás a Fehér Isten forgatása során egyszerre 200 kutyával dolgozni?

Már logisztikailag is irtó komoly feladat volt, hiszen csak a leszállításukhoz 15 teherautó kellett. Az összeválogatásuk sem volt egyszerű, figyelni kellett arra, hogy ne legyenek se túl kicsik (akiket a többiek eltaposhatnak), se túl fiatalok (akik még nem annyira alkalmasak az utasítások végrehajtására), se túl nagyok, mert nekik meg a szállításuk bonyolult. Ezen belül már mindegy volt, hogy milyen színűek vagy fajtájúak, csak az számított, hogy egészségesek legyenek. Ezután indulhattak a tréningek, ami szintén rengeteg energiát követelt az oktatóktól. Az ország több neves kutyaiskolájának vezetőjét hívtam el, hogy segítsenek be, mert a mi trénereink egyedül nem tudták volna megcsinálni. Vagyis meg tudtuk volna, de akkor a többi munkára nem maradt volna kapacitás, hiszen azért nem ez volt az egyetlen megbízásunk. Makóról, Szolnokról, Érdről, Tárnokról és Pécelről is jöttek többek között segítők.

IMG_3643

Mindenkinél nulláról indult a tréning, vagy van, aki már rendelkezett alapokkal?

A keménymag nagyjából 60 állatból állt, közülük a többség vagy a sajátom, vagy a trénereim kutyája volt. Ők voltak a legjobban képzettek, a kisebb létszámú jeleneteket és támadásokat velük hajtottuk végre. A fennmaradó részt pedig három menhelyről szedtük össze (Vácról, Gödöllőről és Budaörsről), mindegyikről 50 és 60 közötti példányt. Ők teljesen nulláról indultak, úgyhogy kezdésként fel kellett zárkóztatni őket a többiekhez.

IMG_3622

Mi az első lépés egy ilyen kiképzés során?

A legelső dolog a kapcsolatteremtés, hogy egyáltalán hajlandó legyen kommunikálni az emberrel. Már itt eldől, az adott állatban van-e potenciál az együttműködésre (tehát figyel a trénerre, elveszi a falatot és ilyesmi), vagy csak az érdekli, hogy minél hamarabb elszaladhasson. Sok választási lehetőségünk mondjuk nem volt, mivel eleve kevés menhely mutatott hajlandóságot az együttműködésre. Sajnos nem mindenhol olyan emberek dolgoznak, akik a szakmát képviselik, sokkal inkább olyanok, akiknek a tudása érzelmi alapokon nyugszik. Ha például azt látod, hogy egy hatalmas húsos tál közepén fekszik a kutya, amit csak azért adtak neki, hogy csendben maradjon, az nem annyira egészséges hozzáállás. Azt kéne elérni, hogy az állatok energiaszintje rendszeres testmozgásnak köszönhetően álljon be a normális szintre.

IMG_3568

Mundruczó Kornéltól milyen utasításokat kaptál és mennyire adott neked szabad kezet a forgatás során?

Ő azt várta el, hogy keverékek legyenek, vagy ha nem azok, csináljunk velük valamit, hogy annak tűnjenek. Magát a forgatókönyvet többször átdolgoztuk, tevékenyem részt vettem az alakításában. Sok jelenetnél eleve nekem kellett megterveznem, hogy az adott szituációból mit tudunk kihozni. A futásokon kívül rengeteg akciójelenet is készült, aminek végül csak a töredékét használtuk fel, a teljes anyag 6 óra hosszú lett. Hatalmas kihívást jelentett ez az egész, de Kornéllal abszolút kellemes volt együtt dolgozni, megtaláltuk az összhangot.

IMG_3608

Mennyi ideig tartott a forgatás?

Négy hónapunk volt a felkészülésre, ezalatt folyamatosan kooperáltunk a stábbal, hiszen nekik is meg kellett tanulniuk a kutyákkal való közös munka szabályait. A bánásmódon túl például azt is, hogy a kamerát milyen szögben tartsák ahhoz, hogy megfelelő képet adjon. Nagyon sokat tréningeztünk, amiről folyamatos videónapló készült. Ezután kezdődött a két hónapos forgatás, de a tréningeket továbbra is folytattuk, hiszen sok idő kellett hozzá, amíg mindenkiben rögzültek az új ismeretek.

IMG_3516

Teresa Millerrel, az amerikai trénerrel mi volt a munkamegosztás?

A dolog ott indult, hogy az egész világon sehol nem találtak olyan trénert, aki vállalta volna a 200 kutyával való munkát. Mindenhonnan olyan visszajelzések jöttek, hogy a maximum az 4-5 állat egyszerre, és aztán különféle összetett utómunkákkal lehetne megoldani a dolgot. Én voltam az egyetlen, aki azt mondta, hogy igen, ezt meg lehet csinálni. Kornél egyébként eleve külföldön kezdett el keresgélni, csak azután keresett meg engem, mikor már annyian ajánlottak, hogy világossá vált számára, ebben a műfajban megkerülhetetlen vagyok. Ugyanakkor mindenképp szükség volt rá, hogy a két főszereplő kutya és a többiek kiképzését elválasszuk egymástól. Mi vállaltuk az utóbbit, a főszereplőket pedig Teresa Millerre és csapatára bízták, akiknek szintén nagy nevük van a szakmában, például Rex felügyelőt is ők képezték ki.

IMG_3514
A Fehér Istenről:

„A legrégebbi szövetségek is felbomolhatnak. A hosszú békét is követheti háború. Az ember legjobb barátja a kutya, de ha rosszul bánik vele, a hű társ a gazdája ellen fordulhat. És mert erősebb, gyorsabb, vadabb nála, nagyon veszélyes ellenfél válhat belőle. Egy új rendelet szerint a korcsokat be kell jelenteni, minden példányt összeírnak, amelyik nem fajtiszta. Dániel viszont nem akar súlyos ebadót fizetni átmenetileg nála lakó lánya kedvencéért, Hágenért. A kislány hiába tiltakozik, kidobja a kutyát.

Míg Lili egyre kétségbeesettebben keresi az állatot, az egyre borzasztóbb helyekre sodródik. Egy kóbor falka tagja lesz, harci kutyává képezik ki, viadalokon fogadnak rá, majd a sintérek fogják el. Amikor az egyre dühösebb négylábúnak sikerül kiszabadulnia a rács mögül, társai követik, és elözönlik Budapest utcáit. Aki valaha ártott nekik, meglakol. De a régi gazdi nem adja fel. Ő szembe akar nézni egykori barátjával, még akkor is, ha az addigra félelmetes, pusztító fenevad lett.”

A film az idei Cannes-i fesztiválon megnyerte az Un Certain Regard kategória fődíját, ami a lehető legnagyobb elismerésnek számít, mivel nem a hivatalos versenyprogramban indult, így az Arany Pálmára nem volt esélye. A hazai mozik június 12-től játsszák.

IMG_3511

Miért volt szükség két főszereplő kutyára?

Nagyon sok volt a rájuk háruló feladat, valamelyikük az egyiket, valamelyikük meg a másikat tudta jobban végrehajtani. Így dolgozhattak váltásban, többet tudtak pihenni, emellett pedig azt sem kockáztattuk, hogy ha egyikük esetleg lebetegedett volna, az egész forgatásnak le kelljen állnia.

Ha egy kutyát kiképeznek, onnantól mindig emlékezni fog az elsajátított tudásra, vagy egy idő után halványulnak az ismeretei?

Olyan ez a dolog, mint a biciklizés: lehet, hogy ha valaki pár évig hanyagolja, utána nehezebb lesz ismét felülni rá. De az alapok mindig megmaradnak, és adott esetben könnyen fel lehet frissíteni őket.

IMG_3679

Hogy telik egy átlagos napotok itt az iskolában?

Folyamatosan forgatunk, nem telik el úgy nap, hogy ne lenne valami ezzel kapcsolatos feladatunk. Ha nem filmekben, akkor reklámokban, színházi előadásokon, vagy bárhol máshol. Fontos is, hogy a kutyáinknak mindig legyen dolga, hiszen akit kiképeztek, az onnantól igényli a rendszeres foglalkoztatást, kell neki ahhoz, hogy kiegyensúlyozott legyen. Egyébként pedig nem csak a filmes megbízásokból áll a munkánk, rendes kutyaiskolaként is működünk, ahová bárki behozhatja a kedvencét kiképzésre, vagy csak egyszerűen különféle energialevezető foglalkozásokra.

IMG_3631

Van a filmben az a jelenet, amikor a kutyákat lelövik az Alagútban – ezt hogy oldottátok meg?

Mi egy amerikai állatvédő kódex szerint dolgozunk, aminek szigorú feltétele, hogy egyáltalán semmilyen trauma nem érheti az állatokat. Emiatt még a lövések hangjait is csak utómunkával adtuk hozzá, hiszen az alagút akusztikája rettentően felerősítette volna a zajt. A kutyákat síppal irányítottuk, illetve különféle kéz- és hangjelekkel kommunikáltunk velük, hogy mikor imitálják azt, mintha lelőtték volna őket. Egyébként maga Mundruczó is teljesen el volt képedve, mikor meglátta a felvételeket, mondván „ilyet tényleg lehet?”

IMG_3534

Létezik szerinted valamiféle határ azzal kapcsolatosan, mire lehet képes egy kutya?

Van egy fizikai határ, illetve egy szellemi is, de mindkettő folyamatosan tolódik ki, illetve nem is egyenletes minden állatnál. Szerintem leginkább az adott kutya habitusától függ, hogy mire képes. Például egy komondortól nem várhatok el gyors „halált”, hiszen nem olyan a testfelépítése, ő inkább egy szép lassú haláltusa imitálására megfelelő.

IMG_3663

Ez a 200 fős forgatás gondolom azért mindenképp egyfajta szakmai csúcs neked. Merre lehet még innen továbblépni, egyáltalán célod-e, hogy egy ennél is nagyobb dobással állj elő?

Nekem igazából nem volt célom, hogy ezzel az egésszel bárkit lefőzzek. Egyszerűen jött egy megkeresés, aminek igyekeztünk legjobb tudásunk szerint eleget tenni. Az, hogy most ettől zeng a világsajtó és ez adja meg az egész film sava-borsát, csak egy járulékos dolog. Egyébként nem is biztos, hogy feltétlenül a létszámon múlik, egy-egy feladat mennyire nagyszabású. Én kutyák mellett még rengeteg más állattal is foglalkozom, most például sok egyéb munka mellett épp egy bikát képzek ki egy filmhez – ami hasonlóan extrém feladat, hiába nem 200 kutyáról van szó, „mindössze” egy 800 kilós bikáról.

Ha tetszett az interjú, nyomj egy lájkot!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SIKERSZTORIK
A Rovatból
„Ha itt valaki azt mondja, hogy magyar, azonnal rokonként tekintenek rá” – Tünde Isztambul városfejlesztési vezetőjeként büszke magyarságára
Tülin Tünde nagyapja csak átutazóban volt, de a sors közbeszólt, és Törökországban ragadtak. Unokája most a város egyik vezetőjeként kutatja magyar gyökereit, és közben beteljesítette nagymamája álmát.


Isztambul utánozhatatlan lüktetésében Tülin Tünde hat éve azon dolgozik, hogy a hatalmas metropolisz minél élhetőbb, ellenállóbb legyen. Miközben földrengésre készít fel egy óriásvárost, esténként magyarul olvas, és egy bársony mellényt varr – hogy megőrizze azt, ami a családját megtartotta.

Amikor Isztambul 2019-ben létrehozta régóta hiányzó városi tanácsát, a főpolgármester kollégái őt keresték meg.

„Akkoriban a közigazgatás és a magánszektor szereplői jól ismerték egymást, teljes mértékben egyetértettek szinte mindenben. A civil szféra azonban egyáltalán nem tudott befolyást gyakorolni a meghozott döntésekre” – meséli. Ez a hatalmi egyenlőtlenség zavarta.

Építészként és egyetemi előadóként a közjavak védelmével foglalkozott, így a felkérés jó alkalmat kínált.

„Jelöltből elnök lettem, és ma már hat éve vagyok benne a városfejlesztésben. Ez egy lehetőség számomra, hogy egyensúlyt hozhassak létre a városban” - mondja.

Vezetői hitvallása egyértelmű. „Feminista vagyok, és szerintem a nők látásmódjára nagy szükség van minden területen” – jelenti ki. Ez nem csak elv, a gyakorlatban is megvalósul: irodájában és tanácsadói körében is a nők vannak többségben.

A feladat monumentalitása megkérdőjelezhetetlen. Isztambul területe tízszer nagyobb Budapestnél, 39 kerületében hivatalosan 18 millió ember él.

A kihívások listája hosszú: környezeti kérdések, kulturális örökség megőrzése, közlekedésfejlesztés, városi szegénység. A legsürgetőbb probléma a reziliencia.

„A katasztrófák, mint például a földrengés, kiemelten fontos kérdések, fő helyen vannak. Egy olyan erősségű rengés, mint ami két évvel ezelőtt történt Kelet-Törökországban, várható Isztambulban is, csak nem tudjuk, mikor. Akkor itt elég nagy baj lehet, mert erre nincsen felkészülve senki.”

Amikor Hatayban megtörtént a tragédia, csapata azonnal segített a lakások újjáépítésének megtervezésében.

Munkája mellett a Magyarországhoz fűződő kapcsolatait is tudatosan építi: szeptember elején járt Budapesten, és hamarosan újra utazik. Van egy kis lakása is itt, hogy legyen hova hazatérnie.

Az identitása mélyen gyökerezik a családi múltban, de a megélése tudatos, felnőttkori döntés. Magyar állampolgárságát 2007-ben kapta meg, miután unokatestvérei javaslatára utánajárt a lehetőségeknek.

„Szerencsére a nagymamám Magyarországon is bejelentette már akkor, amikor születtek” – mondja édesapjáról és testvéreiről. A nagymama régi útlevele is előkerült, ami jelentősen megkönnyítette az ügyintézést. A nyelvvel való kapcsolata azonban csak később kezdődött. „Ezt a vágyat, hogy magyarul beszéljek, nem tudtam elengedni, és az utóbbi 7–8 évben elkezdtem tanulni. Ez a mindennapi életem része lett: magyarul olvasok és műsorokat hallgatok, minden nap gyakorlok.”

A motivációja belülről fakad. „Azt érzem, hogy ez tesz teljessé engem, ez hozzám tartozik.”

A keresztnevét a nagymama nővérének tanácsára kapta, a Tünde nevet a törökök is kedves hangzásúnak tartják. Családi nevét, a Hadit is sokáig viselte, mert fontos volt neki. Öccse, Imre nevének érdekessége, hogy Törökországban lánynévnek számít.

A családja tisztelettel és némi humorral figyeli a magyarság iránti elkötelezettségét. Férje alapszinten már tud magyarul, a gyerekei pedig megígérték, hogy belevágnak a tanulásba. „A nagy családban olykor tréfásan mondják, hogy belőlem árad leginkább a magyarság.”

Ez a kötődés azonban mély sebeket is hordoz. Amikor a „Tárgyak Törökországból” című kiállításra beadta a nagymamája féltve őrzött, hímzett párnahuzatait, azok a kiállítás után elvesztek. „Számomra ez pótolhatatlan veszteség. Talán otthon ez nem ennyire mélyen fontos, de nekünk ezek a kapaszkodók, ezek a személyes emlékek sokat jelentenek az identitásunknak.”

A veszteség feldolgozásaként most maga próbálja újraalkotni azokat, és éppen egy hagyományos bársony mellényt varr, hogy egy ünnepen viselhesse.

Családja kalandosan került Törökországba. A történet az 1920-as években kezdődött, amikor Tünde nagyapja a nagy világválság idején Magyarországon nem talált munkát, ezért Irak felé indult. „Az utazás közben azonban megbetegedett, elkapta a maláriát, és emiatt kórházba került itt, Törökországban.” A betegség elgondolkodtatta. „Akkor arra gondolt, ha itt, Törökországban elkapta a maláriát, mi lesz vele Irakban?”

Helyi magyarokkal találkozott, akik meggyőzték, hogy az alakuló Török Köztársaságnak nagy szüksége van a jól képzett műszaki szakemberekre. Maradt, és bejött a számítása: erőművek és gyárak építésében vett részt, és jól keresett. A megtakarított pénzét hazaküldte a nővérének, de a sógora mindent eljátszott. A csalódás után a nagyapa úgy döntött, saját családot alapít, és megkérte a mezőtúri rokonokat, keressenek neki feleséget. Egy túrkevei lányt találtak számára.

A házasságot 1931. január 28-án kötötték meg Magyarországon, a vőlegény ehhez hazautazott. A ki- és beutazás zökkenőmentes volt, mivel olyan megbecsült szakembernek számított, hogy az engedélyeit maga Atatürk írta alá. A 34 éves férfi és 30 éves felesége Anatóliában kezdte meg közös életét, de a kezdeti reményeket hamar beárnyékolta a valóság. „Főleg az ország miatt keseregtek, mert idegennek tartották őket, és ez nehéz volt annak ellenére, hogy kedvelték őket a társadalomban.”

A hivatalos világban nehezen boldogultak, a politikai légkör változása pedig tovább mélyítette a válságukat.

Három fiuk született: Hadi Sándor, Jenő és László. A második világháború kitörésekor vissza akartak költözni, de a hatóságok a gyerekek biztonságára hivatkozva lebeszélték őket az utazásról. A család helyzete egyre nehezebbé vált.

„Akkoriban apukám már nyolcéves volt, de nem járhatott általános iskolába, mert nem voltak törökök, és a nagymamám otthon tanította a gyerekeit.” A család kényszerűségből kettévált: a nagymama a fiúkkal Isztambulba költözött a jobb lehetőségek reményében, a nagyapa pedig Anatóliában maradt a munkája miatt. A nagymama nem nyugodott bele a fiai kilátástalan helyzetébe, bement a városi hivatalba, és kiharcolta, hogy a gyerekeket beírassák az iskolába. Mindhárman ugyanabba az osztályba kerültek, jóval idősebben, mint a társaik.

„A háború végén újra megpróbáltak hazatérni Magyarországra, de a magyar állam nem fogadta vissza őket.” Az indoklás szerint azért, mert a nagyapa nem vett részt katonaként a háborúban. A család reményei szertefoszlottak. Amíg nem kapták meg a török állampolgárságot, az Egyesült Nemzetek által biztosított, úgynevezett világpolgár- vagy hontalan státuszban éltek.

Később a vasfüggöny tette végleg lehetetlenné a hazatérést. „Sohasem valósulhatott meg többé, hogy újra hazajuthassanak a nagyszüleim.”

A fiúk Törökországban nőttek fel, és a szüleikkel ellentétben könnyebben illeszkedtek be. Tünde édesapja, Hadi Sándor elismert építész lett, díjnyertes épülete ma is áll Isztambul központjában. A legkisebb fiú ügyvéd lett, a középső, Jenő azonban az 1950-es évek végén Ausztráliába vándorolt.

„Amikor sok évvel később megtaláltam a nagybátyám leveleit, meglepett, hogy milyen jól és helyesen írt magyarul” – idézi fel Tünde, aki ezt a nagymamája érdemének tartja. A vándorlás nemcsak az apai ágon volt meghatározó. Tünde édesanyjának családja Rodoszról költözött Törökországba, amikor a sziget olasz fennhatóság alá került. „Szóval a vándorlás központi téma a családomban.”

A szülei, mindketten építészek, a munka révén ismerkedtek meg, és ezzel megalapították az építész dinasztiát, amelyet Tünde és öccse, Imre visz tovább a családi vállalkozásban.

Az isztambuli magyar közösség ma már nem túl nagy, nagyjából háromszáz főt számlál - meséli Tünde. A régi családok közül kevesen maradtak. A törökök és magyarok viszonya azonban kifejezetten baráti. A 2024-es török–magyar barátság évében a helyi magyar programok hatalmas érdeklődés mellett zajlottak.

„Ha itt valaki azt mondja, hogy magyar, azt azonnal rokonként azonosítják.” Ez a barátság a történelemben is megmutatkozott: Törökország menedéket adott Thököly Imrének, II. Rákóczi Ferencnek, Kossuth Lajosnak és otthont Széchenyi Ödönnek, aki a török tűzoltóságot szervezte meg.

Tünde számára a jövő egyszerre szól Isztambulról és Magyarországról. Városvezetőként az a küldetése, hogy egyensúlyt teremtsen és felkészítse a várost a jövő kihívásaira. Magánemberként pedig a gyökereihez való visszatérés hajtja.

„Az álmom, hogy hosszabb ideig Magyarországon maradhassak, és így fejleszthessem a magyar tudásomat, hogy folyékonyan beszélhessek.” A budapesti utazások számára többet jelentenek egyszerű látogatásnál. „Gyakran utazom vissza, mindig érzelmi okok miatt megyek, mintha hazamennék.”

Ezzel a nagymamája beteljesületlen álmát is valóra váltja.

„A legfontosabb ok az volt, hogy mivel a nagymamám a legnagyobb példaképem, neki tiszteletből szerettem volna beteljesíteni az életét. Ezzel úgy érzem, én visszajuthattam Magyarországra, amit ők már soha nem élhettek meg.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SIKERSZTORIK
A Rovatból
Brutális ajánlatot kapott a Cápák között című műsorban a magyar vállalkozó: Orbók Ilona az egész cégét kérte
Kuszkó Gábor élelmiszermérnök büszkén mutatta be kézműves magtejeit, de a befektetők kritikával illették.


A Cápák között január 18-i adásában két vállalkozás is révbe ért: egy lítiumion-akkumulátor tüzeket előrejelző szenzor és egy bőrproblémákra specializálódott kozmetikai márka is milliós befektetéssel távozott.

Másoknak, köztük egy kézműves magtej-készítőnek és egy zeneterapeutának végül nem jutott a befektetői tőkéből.

Elsőként Sőnfeld Mátyás gyógypedagógus és zeneterapeuta lépett a stúdióba, aki Zenebatyu nevű élményprogramjához és a Xilofun nevű zenélő társasjátékához kért 6 millió forintot 10 százalékos cégtulajdonért cserébe.

Bár a zenés bemutatkozó egyedi volt, a befektetők végül nem láttak fantáziát az üzletben.

Kuszkó Gábor élelmiszermérnök PlantSoul nevű, friss, kézműves magtejeket gyártó cégébe keresett partnert, aki 12 millió forintért 20 százalékos tulajdonrészt kért.

Balogh Levente szerint Gábor inkább menedzser, mint vállalkozó, amivel Orbók Ilona is egyetértett, és meglepő ajánlatot tett: 12 millió forintért megvásárolta volna az egész céget, Gábort pedig termékfelelősként alkalmazta volna tovább.

Bojinka Miklós egy közös, 40-40 százalékos tulajdonrészt ajánlott volna Ilonával, meghagyva 20 százalékot az alapítónak, de Orbók Ilona ezt nem fogadta el, és visszavonta eredeti ajánlatát is, ígyKuszkó Gábor befektetés nélkül távozott.

Kerekes Péter, a Magyar Padelszövetség elnöke Premier Padel nevű vállalkozásával érkezett, amely már most is rendkívül sikeres: három helyszínen 10 pályával 360 milliós bruttó bevétel mellett 110 millió nettó profitot termel.

A debreceni terjeszkedéshez 70 millió forintot kért 25 százalékért, amire Lakatos István egy új, közös debreceni cég létrehozását javasolta 50 százalékos részesedésért, licencdíj-konstrukcióval.

Az este egyik nagy nyertese Varsányi Péter lett, aki a Preion nevű, lítiumion-akkumulátorok kigyulladását 8-10 perccel előrejelző szenzorral érkezett.

A rendszer 98 százalékos pontossággal jelzi a hibát, ami életeket menthet. Négy befektető gyorsan kiszállt, Bojinka Miklós pedig szkeptikus volt azzal kapcsolatban, hogy az autóipar miért nem használ már hasonló technológiát.

Balogh Petya azonban meglátta a lehetőséget. "Négy Cápa elúszott, én még itt vagyok!" – mondta, majd 37 millió forintot ajánlott a cég 25 százalékáért, amit Péter el is fogadott.

A másik sikertörténet

Orbán Cintiáé volt, aki saját bőrproblémája, a seborrhea miatt hozta létre a Sébiologie nevű bőrápolási márkát.

A vegyésztechnikus és kozmetikus végzettségű vállalkozó 6 millió forintért cserébe 20 százalékos tulajdonrészt ajánlott.

A koncepció annyira meggyőzte a befektetőket, hogy Balogh Levente azonnal ajánlatot tett, azzal a feltétellel, ha egy másik Cápa is csatlakozik hozzá.

Orbók Ilona azonnal beszállt mellé, és bár Lakatos István is tett egy külön ajánlatot, Cintia végül a Levente-Ilona páros befektetését fogadta el.

Via Pénzcentrum


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SIKERSZTORIK
A Rovatból
„Mi vagyunk az egyik utolsó, harmadik generációs kávés vállalkozás Európában” - ők pörkölnek kávét világszínvonalon Budaörsön
Federico Roncadi családjával karöltve a kontinens egyik legkorszerűbb pörkölőjét szerezte meg – egyenesen a termelőtől érkező, fairtrade – kávéihoz a Caffé Perté üzemébe. De mellette még üzemel a ’Mamma’ is, amelyet a felmenői is használtak: ez volt a rendszerváltás utáni egyik első, Nyugatról érkező kávépörkölő gép Magyarországon.
Tóth Noémi - szmo.hu
2026. január 23.



Federico Roncadi, azaz Fede fiatal kora ellenére elhivatott és profi szakember: ő az egyik vezetője Európa egyik legrégebbi, ma is családi kézben lévő kávés vállalkozásának, a Caffé Pertének, ahol a tudás nagypapáról, apára, apáról fiúra szállt. A papa vadászat révén ismerte meg Magyarországot a ’80-as években, majd szinte elsőként hozatott hazánkba kávépörkölőt. A családi garázsüzem hamar kinőtte magát, fiával később már az ország nagyvárosaiba szállították rendszeresen a minőségi kávékat.

Az új, kibővült és korszerűsített üzem 2003 óta működik Budaörsön, ahol a pörkölőberendezések mellett helyet kapnak a zsákokban érkező nyers kávék, a becsomagolt késztermékek, családi ereklyék – például egy oldtimer Wartburg, amit Fede maga vont be kávészsák-vászonnal kívül-belül (ld.a képen) –, egy kávégép-szerelő műhely, valamint sok száz régi kávéautomata egyaránt.

Az üzemlátogatás során azonban a kedvenc tárgyam egy bájos ön-vállveregető szerkezet volt, amelyet Fede maga készített az ajtófélfára erősítve, hogy ha ő nincs ott, akkor is elismerve érezzék magukat az emberei.

– Egy ilyen családba születve, ahol szinte anyatej helyett is kávét kaptál, hány évesen szippantott be a kávék világa?

– Egészen kicsi korom óta része voltam a cég életének: a szüleim már babakoromban is vittek magukkal különböző szakmai eseményekre, kiállításokra. Bár az első kávémat talán 13 évesen ittam meg, a kávéhoz mindig is különleges érzelmi kötődésem volt. Már akkor is éreztem, hogy ez több számomra, mint egy ital: egy világ, amely körülvesz és amelyben felnőttem.

– Sokszor hallani olyanról, hogy az örökös nem érdeklődik a felmenői hivatása iránt, hiába adott az életpálya-modell számára, de a te szemedben igazi lelkesedést és tüzet látok csillogni. Hogy kell elképzelni a mentorálási, ráhangolódási szakaszt a nagyapád és apukád részéről, mielőtt átvetted az irányítást?

– Nagyon hálás embernek tartom magam. Úgy gondolom, nemcsak a kultúrát, az értékeket és az örökséget kell megőrizni, hanem azt az egész életen át tartó munkát is, amit a nagypapám és a szüleim beletettek ebbe a vállalkozásba. Harmadik generációsként ez számomra különösen fontos felelősség: megbecsülni, ápolni és továbbfejleszteni mindazt, amit felépítettek. Szeretném megmutatni, hogy nem csupán beleszülettem ebbe a szerepbe, hanem méltó vagyok a harmadik generációs titulusra.

– Mutattál egy régi fotót a kétségkívül sármos nagypapádról, amelyen a kávétörténelem egyik ikonjával látható egy autóban, mi a fénykép története?

– A fotón a nagyszüleim láthatók egy autóban, éppen a templom felé tartanak. A kép azért különleges, mert egy nagyon szoros, máig meghatározó kapcsolatot örökít meg: a nagypapám egy globálisan ismert márka alapítójának dolgozott, akivel nemcsak szakmailag, hanem emberileg is mély kapcsolatot ápoltak. Abban az időben nagyapám Reggio Emilia tartomány egyik legtehetségesebb és legsikeresebb értékesítője volt. Az autó maga Giampiero Segafredóé volt, aki szintén szerepel a képen. Az iránta érzett tiszteletből kapta édesapám is a Giampiero nevet.

– Egy családi vállalkozásban nehéz lehet különválasztani a szakmázást az érzelmektől, illetve kiéleződhetnek a generációk közötti konfliktusok is. Ti hogyan kezelitek a munka-magánélet egyensúlyt, illetve hogyan oldjátok fel ezeket az esetleges súrlódásokat? Hiszen Európában gyakorlatilag egyedülálló módon van családi kézben ez a kávébirodalom, nem eshet szét a logisztika holmi családi perpatvar miatt…

– Erre mindig nehéz válaszolni, mert számomra a munka és a magánélet nagyon korán összefonódott. Gyerekként szó szerint a cégben nőttem fel: az udvar volt a „játszóterem”, raklapokból építettem bunkert, felmásztam a kávészsákokra. A kávé pedig természetes módon az ebédlőasztalnál is állandó téma volt – sokszor stratégiai döntések is ott születtek meg a szüleim között.

Ha a nagyszüleimnél voltunk Olaszországban, a klasszikus, temperamentumos olasz családi ebédek sem csak az ételekről szóltak: gyakran üzleti kérdések, irányok, jövőbeli tervek kerültek szóba. Természetesen konfliktusok és véleménykülönbségek mindig vannak, hiszen teljesen más világ volt, amikor a nagypapám, majd később az édesapám kezdte a pályáját, és egészen más kihívásokkal szembesülünk ma. Egy dolog azonban mindig közös nevező volt: a szolgáltatásnak minden körülmények között kifogástalannak kell lennie. A nézeteltéréseket konszenzussal kezeljük, közös cél mentén.

– Hogyan juttok hozzá a fair trade módon szedett, nyers kávészemekhez?

Van egy mottónk, ami mindent összefoglal: „cserjéktől a csészéig”. Úgy gondolom, talán kevesen vannak, akik valóban képesek átlátni és felügyelni a kávé teljes útját a termesztéstől egészen a fogyasztó csészéjéig. Ez óriási felelősség és hatalmas feladat, de egyben csoda is – és számunkra ez az egyetlen módja annak, hogy valódi garanciát vállaljunk az élményért. A fair trade sokak számára „csupán” egy licenc vagy címke. Számomra ennél sokkal többet jelent: fontos, hogy ne csak jól hangzó gesztus legyen, hanem valóban meg is valósuljon.

A kávétermesztő családok többsége a harmadik világbeli országok legkevésbé tehetős rétegeihez tartoznak. A kávé nem nagyvárosok közelében terem, hanem gyakran a dzsungel közepén, elszigetelt területeken. Ezek az emberek kis falvakban élnek, ahonnan sokszor másfél órás dzsungelúton lehet csak eljutni az első aszfaltos útra, majd onnan még további fél óra az első város. Számukra a kávé nem egy termék, hanem a megélhetésük.

Gyakori jelenség, hogy úgynevezett „coyote”-ok érkeznek, akik már a szüret előtt, áron alul felvásárolják a termést, majd jóval drágábban továbbértékesítik. Sok termelőcsaládnak nincs más választása: elfogadják ezeket az ajánlatokat, mert különben nem tudnák finanszírozni a szüret végéig tartó időszakot. Éppen ezért tartjuk kulcsfontosságúnak, hogy tisztességes, átlátható és hosszú távú kapcsolatokat építsünk velük.

– És hány lépésben készül el belőlük a becsomagolt szemes kávé vagy kapszula itt Budaörsön?

– A folyamat a nyers kávéval indul: az egyes tételek a silókba kerülnek, ahol egy kódolt rendszer kilogramm pontossággal keveri össze őket a nagypapám receptje alapján. Innen magas nyomású levegő segítségével jutnak át a kávék a következő terembe, a pörkölőhöz, amely Európa egyik legnagyobb és legmodernebb berendezése. A gép beüzemelésére Bolognából érkeztek mérnökök, akik egy teljes héten át dolgoztak azon, hogy digitálisan „beleprogramozzák” a nagypapám kezét – vagyis azt a pörkölési filozófiát és tapasztalatot, amit ő képviselt. Így minden egyes pörkölési ciklus pontosan azonos minőségű. Számunkra ez hatalmas mérföldkő volt, mert itt találkozott először igazán a családi tradíció a modern technológiával. A pörkölés után, miután a kávé lehűlt, ismét silókba kerül, majd azonnal megkezdődik a csomagolás folyamata. A kész termék innen kerül a raktárba, készen arra, hogy eljusson a fogyasztókhoz.

– Jól néz ki egymás mellett ez a futurisztikus pörkölő és ez a régi pörkölő, hiszen lászik, hogy honnan hová jutottatok el az idővonalon. Mi a története az eredeti gépnek?

– Az új, hatalmas pörkölő mellett ott áll a „Mamma” – vagyis az „anya”, ahogy édesapám hívja. Ennek a gépnek az egyik legnagyobb erőssége a története: mindhárom generáció dolgozott rajta, és nagyapám is ezzel a pörkölővel indult el Olaszországban. A rendszerváltást követően pedig ez volt az egyik első, Nyugatról érkező kávépörkölő gép Magyarországon. A „Mammát” teljesen restauráltuk, és a mai napig aktívan használjuk. Ezzel a géppel kisebb tételeket pörkölünk, hiszen a nagy, modern berendezés óránként akár egy tonna kávét is képes előállítani, és vannak olyan különleges kávék, amelyekből nincs szükség ekkora mennyiségre. Így a múlt és a jelen nemcsak egymás mellett állnak, hanem valóban együtt dolgoznak.

– A bérbe adott kávégépek hatalmas műhelyében egy terjedelmes kávégép-múzeumhoz való gyűjteményt is látok, sok évtizednyi kinccsel – ezekkel a szépen karbantartott masinákkal van valamilyen célod?

– Minden egyes gépünket nagy tisztelettel és szeretettel kezeljük. Inkább építünk egy újabb raktárt, minthogy bármelyikük a szabad ég alá kerüljön. Vannak köztük olyan kávégépek, amelyek több mint egymillió kávét főztek le – ha beszélni tudnának, egészen elképesztő történeteik lennének.

Megőriztük azokat a gépeket is, amelyeket a nagypapám hozott be az országba a ’90-es években, valamint azt a legelső kávéfőzőgépet is, amely az első magyar partnerünknél működött – egy olyan ügyfélnél, akivel a mai napig együtt dolgozunk, és nagyon jó kapcsolatot ápolunk.

Régi tervem, hogy a központunkban létrehozzak egy kisebb kávégép-múzeumot, ahol ezek a gépek nem raktári környezetben, hanem méltó módon, a történetükkel együtt lennének bemutatva. Az épületen belül még a nagypapám teherautóját is megőriztük, amellyel annak idején az első kiló kávét szállította Magyarországra – számomra ez az egész örökség egyik legszebb szimbóluma.

– Feltételezem, hogy világszerte több kávéültetvényt meglátogattatok már. Felidézed nekünk a legemlékezetesebb kalandod?

– Talán a legemlékezetesebb élményem a hondurasi ültetvények látogatása volt. Itt szembesültem igazán azzal, mennyire fárasztó és aprólékos a kávészüret: képzeld el, egy eszpresszónyi adaghoz hatvanszor kell leszedni a kávécseresznyéket az ágról. Ez az élmény teljesen új perspektívát adott számomra a munkánk értékére és a termelő családok munkájára. Az egyik legmeghatározóbb tapasztalásunk az volt, amikor egy többórás utazás után a hegyekben meglátogattunk egy hatfős családot, akik egy vályogházban éltek. Nem volt padló, víz vagy fürdőszoba – mégis mérhetetlen szeretettel fogadtak bennünket. Megfőzték az utolsó krumplijukat, azzal kínáltak meg minket, és mézes vizet adtak inni. Az általunk hozott nyers kávét a tűzhelyen pörkölték meg, mert nekik már egy szem sem maradt, a szüret pedig még messze volt. Bizony, könnyekig meghatódtunk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SIKERSZTORIK
A Rovatból
Orvosi bravúr: aranybevonatú, személyre szabott pacemakert kapott egy beteg Pécsen
Az országban elsőként a A Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Szívgyógyászati Klinikáján ültettek be ilyen pacemakert, amelyre eddig világszinten is csak nagyon kevés példa volt.


Itthon eddig példátlan beavatkozást hajtottak végre a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Szívgyógyászati Klinikáján: októberben az országban elsőként ültettek be aranybevonatú pacemakert.

Ez azért is komoly bravúr, mert a nemzetközi szakirodalomban is csak elenyésző számú hasonló beavatkozásról számoltak be ezidáig.

A klinika közleménye szerint a beavatkozásra egy különleges eset kapcsán volt szükség: a beteg a hagyományos, titántartalmú generátorral szemben túlérzékenységi reakciót mutatott. A titánérzékenység egy rendkívül ritka állapot, amelynek kapcsán a szervezet allergiás reakcióval reagál a beültetett eszközzel szemben.

A pacemaker-generátort egyedileg, a beteg alapbetegségének megfelelően gyártották le részletes kivizsgálást követően.

A piacon nem is érhető el ilyen eszköz, hiszen minden esetben a beteg kórtörténetének részletes elemzését követően gyártják le, majd ültetik be. A speciális aranybevonat megakadályozza, hogy a beteg szervezete allergiás reakcióval reagáljon a beültetett generátorral szemben.

A közleményben azt is írják, hogy

a pacemaker-generátor nem csak összetétele miatt számít különlegesnek, hanem jól példázza azt is, hogy a modern orvoslás egyre inkább a személyre szabott ellátás irányba halad.

„A Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Szívgyógyászati Klinikájának célja, hogy hazai és nemzetközi szinten élvonalbeli terápiás megoldásokat kínáljon betegeinek – az egyéni különbségek és a magas szintű szakmai gondoskodás szem előtt tartásával” – írták.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk