KULT
A Rovatból

A Kísértés még a prosztó kategóriából is lefelé lóg ki

A TV2 műsora a legrosszabbat hozza ki szereplőkből és nézőből egyaránt, játékká silányítja a párkapcsolatokat. Kritika.


Rögtön az elején leszögezem, én tudom, hogy nehéz olyan műsort csinálni, ami nézők széles rétegeit tudja megszólítatni. Ráadásul már Kellér Dezső, a kitűnő konferanszié megmondta, hogy az embereket a rossz hírek sokkal jobban érdeklik.

Ennek tudom be, hogy ma a tévékben látható tartalmak 90 százaléka tulajdonképpen szappanopera, a hírműsoroktól a tehetségkutatókig bezárólag. Mindent úgy tálalnak, hogy legyen kellő mennyiségű dráma, könny és fogaknak csikorgatása. Ezzel együtt azért vannak egyszer megnézhető, szórakoztató műsorok, de olyanok is, amik a prosztóságon kívül nem sok mindent tudnak felmutatni.

Nem tagadom, számomra az utóbbi kategóriából is lefelé lóg ki a Kísértés.

Alapkoncepciója az, hogy adott négy pár, akik szétválnak egy időre. A lányok mennek a lány villába, ahol egy csomó szingli pasi várja őket, a fiúk a fiú villába, ahol – igen, kitaláltátok – szingli csajok mellett senyvednek. A szinglik a „kísértők”, akinek az a feladata, hogy megpróbálják elcsábítani a versenyzőket. (A szingli csajok egyike amúgy Nati, aki már Jákob Zoli kegyeiért is versengett a Nagy Ő-ben.)

Vannak még további turpisságok is. Például a villákban van egy-egy lámpa, ami pirosan felvillan, ha a másik villában történt valami „huncutság”. Ez azért jó, mert innentől mindenki azon idegeskedhet, vajon az ő párja volt-e az, aki tilosba tévedt.

Időnként megtartják az úgynevezett Tábortűz ceremóniát, ahol a műsorvezető, Kasza Tibi levetít egy kis videót arról, hogy a versenyzők párja hogyan viseli az átmeneti cölibátust. Mindenki eldöntheti, hogy a látottak beleférnek-e még a kapcsolatba, és ha nem, akkor ez mit jelent a továbbiakra nézve.

Tényleg nem tudom, mi vesz rá valakit, hogy jelentkezzen ebbe a műsorba. A párkapcsolat nem játék, és hát már Jókai Mór is megmondta:

„Ne vigyenek engem a kísértésbe, mert ottmaradok.”

Legyen bármilyen sziklaszilárd egy kapcsolat, a Kísértésben nem csak arról van szó, hogy pár hétig jól kell viselkedni egy csomó szép lány és sármos pasi társaságában – erre azért a normális emberek többsége képes –, hanem hogy a műsorkészítők mindent elkövetnek azért, hogy ezt megnehezítsék.

Mesterségesen olyan szituációkat hoznak létre, amik során legalábbis félreérthető helyzetek alakulnak ki. Ha egy lány spontán átölel, vagy egy pasi kicsit jobban magához szorít tánc közben, nem biztos, hogy mindenki képes reflexből jól lereagálni a dolgot. A szerkesztőknek pedig nincs is más dolga, mint ezt az apró szerencsétlenkedést kivágni, és kontextusából kiemelve megmutatni a pár másik tagjának, kész is a félreértés.

Pedig amúgy az alapkérdés érdekes is lehetne: kinek hol a megcsalás határa? Mi az, amire még azt lehet mondani, hogy apró botlás, és mi az, ami azt mutatja, hogy az illető egy utolsó tróger vagy trógerina?

Mi az, ami az általános társadalmi normák megszegése és mi az, ami egyéni értékrenden múlik?

A műsor célja persze egyáltalán nem az, hogy az élet nagy igazságait keresse, hanem hogy a fotelbe szegezze azt a réteget, aki akkor is megveszi a drága mobilt és a síkképernyős tévét, ha amúgy segélyből él.

Érdekes volt számomra Lóri és Inge párosa. Inge (az alapján, amit láttam) abszolút korrekten hárított minden olyan közeledést, ami akár csak félreérthető helyzetekhez vezetne. Ehhez képest, amikor Lórinak az egyik lány reggelit vitt, ő simán hagyta, hogy a csaj befeküdjön az ágyába. Nem történt köztük semmi, de Inge már attól is kiakadt, hogy egyáltalán a fiú beengedte a szobájába a kísértőjét.

Ez például számomra még az a kategória, amire azt mondom, nekik kell egymással tisztázni, mi fér bele, és mi nem. Gimis és főiskolás koromban bulikon rengetegszer aludtunk együtt fiúk és lányok vegyesen anélkül, hogy bármi történt volna alváson kívül. Úgyhogy én önmagában nem látok skandallumot abban, hogy a csaj leheveredett Lóri ágyára és úgy beszélgettek.

Mielőtt bárki belekötne: a fordítottját sem tartanám gáznak, ha Inge beszélgetne valamelyik pasival hasonló körülmények között. Nyilván valakinek belefér, valakinek nem. Minden esetre ez tisztázható, erre nem kell, hogy rámenjen egy kapcsolat.

Aztán persze vannak egyértelmű szituációk is. Gergő csókolózott Cynthiával, erről senki nem gondolja, hogy belefér, maga Gergő sem. Ha valakit szeretsz és tisztelsz (!), nem ugrasz rá az első szembe jövő csajra.

Nem megcsalás, hanem talán még súlyosabb, és sokat elárul Noel jelleméről, amikor egy beszélgetésben lazán „nyomoréknak” nevezi a barátnőjét mások előtt.

Ez például olyan momentum, ami után magára valamit adó, önérzetes ember azonnal pontot tesz a kapcsolat végére.

A Kísértés az a műsor, ami nélkül szerintem jobb hely lenne a világ. Egyetlen pozitívum – már ha ez az – hogy itt az egyenjogúság nevében a pasikat is tárgyiasítják. Emberek, műsorkészítők, valami minimális igényesség legyen már bennünk önmagunkkal szemben!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Tragédia a Netflix velencei forgatásán: a stáb szeme láttára meghalt a sikersorozat rendezőasszisztense
Diego Borella az Emily Párizsban ötödik évadának munkálatai közben esett össze. Az orvosok a Hotel Danieli épületébe siettek, de már nem tudták megmenteni a 47 éves rendezőasszisztenst.


Tragikus esemény árnyékolta be az Emily Párizsban forgatását Velencében: váratlanul elhunyt Diego Borella, a Netflix népszerű sorozatának rendezőasszisztense.

A Daily Mail beszámolója szerint az ötödik évad utolsó jeleneteinek felvétele zajlott a lagúnák városában, amikor Borella a stáb jelenlétében összeesett.

A La Repubblica információi szerint

az orvosok csütörtök este, 7 óra körül érkeztek a történelmi Hotel Danieli épületébe, de már nem tudták megmenteni az életét.

A rendezőasszisztens mindössze 47 éves volt. A hírek szerint halálát valószínűleg szívroham okozta.

A tragédia után a forgatást ideiglenesen felfüggesztették. Az ötödik évad velencei jeleneteit augusztus 15-én kezdték rögzíteni, és eredetileg hétfőn fejezték volna be a munkát.

Diego Borella 1978-ban született Velencében. Elismerést szerzett rendezőként és íróként, tanulmányait Rómában, Londonban és New Yorkban folytatta. Közösségi oldalain meséket, haikukat és színdarabokat is megosztott.

(via Femina)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Az év legjobban titkolt sci-fije? – Visszatért az Invázió, és te valószínűleg még mindig nem hallottál róla
Két évet ugrott az időben az AppleTV sorozata. A világ megmenekült? Az Invázió harmadik évadának nyitánya bebizonyítja: az idegenekkel a rémálom még csak most kezdődik. Hősök támadnak fel, titkok szivárognak ki, és minden pillanatban ott lappang a kérdés: tényleg vége van a fenyegetésnek? Dehogy van, itt a harmadik évad…
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2025. augusztus 24.



A televíziós science fiction világában ritkán akad olyan alkotás, amely egyszerre képes intim, emberi drámát és globális katasztrófát bemutatni, mégis az Invázió pontosan erre vállalkozott 2021-ben. Simon Kinberg sorozata, amely az AppleTV+ megbízásából készült, apró mozaikokból építtette fel egy idegen támadás történetét – nem világmegváltó hősökre, hanem hétköznapi emberekre fókuszálva. Ez a nézőpont kezdettől fogva a széria legerősebb sajátossága, és a harmadik évad nyitánya sem tagadja meg gyökereit:

ismét a kisemberek szemén keresztül látjuk, hogyan alakul az emberiség sorsa egy újabb, látszólag lezárt, de mégis tovább élő fenyegetés árnyékában.

Kinberg neve önmagában is sokatmondó: producerként és íróként egyaránt dolgozott remek és kevésbé sikeres projektekben. A Deadpool 2, a Légió vagy a Sherlock Holmes mellé sajnos olyan címek is feltűnnek a listáján, mint a hírhedt Fantasztikus Négyes (2015), a felejthető 355, vagy a borzalmas X-men: A sötét főnix. Ez a kettősség kíséri végig pályáját, így az Invázió esetében sem lehetett tudni előre, mire számíthatunk. Az viszont két évad alatt már bebizonyosodott, hogy a sorozat képes komoly feszültséget teremteni, miközben nem szuperhősökkel, hanem sebezhető, esendő emberekkel dolgozik.

Az első két szezon nagy erénye a több szálon futó történet volt: egy közel-keleti háborúban rekedt katona, egy japán űrmérnök személyes tragédiája, egy iráni-amerikai család menekülése és egy csapat bajban rekedt diák mind-mind más perspektívából tapasztalta meg az idegenek pusztítását, más-más kontinensen. Ahogy teltek az epizódok, a mozaikdarabok fokozatosan összeálltak, és egyre világosabbá vált, hogy az emberi sorsok közötti látszólag apró döntések globális következményekkel járhatnak.

A második évad végén egy igazi cliffhanger zárta le a történetet: két szereplő kézen fogva lépett be az idegenek anyahajójába, majd vágás, sötét, és vége az évadnak.

A harmadik szezon első része azonban rögtön keresztülhúzza a néző várakozásait. Az évadzáró katarzisa után ugyanis nem folytatódik a történet: két évet ugrunk előre az időben. Az anyahajó lezuhant, a fenyegetés papíron megszűnt, és a világ lassan próbál visszatérni a normalitásba. A hősi halottak között emlegetik Trevante Cole őrmestert (Shamier Anderson) és a fiatal Caspar Morrow-t (Billy Barratt). Csakhogy rögtön az epizód elején kiderül, nem minden az, aminek látszik: Trevante megjelenik egy térkapuban, és semmire sem emlékszik az elmúlt két évből. Innen indul újra a történet, a bizonytalanság, a katonai titkolózás és az emberi bizalmatlanság szorításában.

A forgatókönyv egyik legerősebb húzása, hogy nem próbál hosszan magyarázni, hanem szinte azonnal visszaránt a bizonytalanságba. Ismeretlen gravitációs anomáliák, eltűnő emberek, félrevezető hírszerzési jelentések – minden azt sugallja, hogy az idegenek inváziójának még messze nincs vége. Trevante és a közben felnőtté vált Jamila (India Brown) újra központi figurákká lépnek elő. Jamila bűntudattal küszködik Caspar halála miatt, ám kettejük találkozása újra beindítja az események láncolatát. Amikor katonák támadnak rájuk, menekülni kényszerülnek, és világossá válik, hogy ismét nem számíthatnak senkire – legfeljebb egymásra.

Érdekes módon a nyitány inkább szűkíti, mintsem tágítja a fókuszt.

Nem látjuk egyszerre a régi kedvenceket, a szálak nem futnak párhuzamosan. Aneesha Malik (Golshifteh Farahani) és Clark Evens (Enver Gjokaj) egyelőre még csak az előzetesekből sejthetők, de bizonyosan visszatérnek majd. Más karakterek sorsa kérdéses: Monty (Paddy Holland) újra felbukkanása sok rajongónak örömet okozna, míg Mitsuki (Shioli Kutsuna) halála talán véglegesnek tűnt a második szezonzáróban, bár az Invázió világában soha semmi sem biztos.

Az új évad első epizódja ugyan nem robban be olyan látványos erővel, mint ahogy a második évad fináléja lezárult, de ez nem is áll szándékában. Inkább felépíti az új status quót, miközben lassan, csepegtetve adja a jeleket: a veszély nem múlt el, sőt, valami sokkal komplexebb játszma van kibontakozóban. A katonai erők bizalmatlansága, a titkolózó hírszerzés, és az, hogy még a saját hősüket sem hajlandóak elfogadni, finoman reflektál a hatalom és az egyén konfliktusára. Ez a politikai árnyalat talán eddig is jelen volt a sorozatban, de most még hangsúlyosabbá válhat.

Az idegenek ábrázolása továbbra is különleges. Nem a hollywoodi sablonokra épít, nincsenek klasszikus „szürke kis emberkék” vagy túlzó CGI-szörnyek.

A lények furcsa, folyamatosan fejlődő fiziológiája egyszerre idegen és félelmetes emberi szemmel nézve. Eközben a tudományos magyarázatok ugyan sokszor sántítanak, mégis képesek megőrizni a hitelesség látszatát. Ez a balansz tartja a sorozatot a tudományos fantasztikum keretein belül, anélkül, hogy saját paródiájába fordulna. Nagy kár, hogy vizuálisan a lények gyengébbek, mint a 2025-ben elvárt színvonal.

Az Invázió harmadik évadának nyitánya tehát nem ad mindenre választ, és nem is akar azonnal sokkolni. Ehelyett egy lassan kibontakozó új krízis alapjait fekteti le. A karakterdrámákra koncentrál, ahogy eddig is, miközben apró jelekkel és rejtélyekkel teremt feszültséget. Ez a tempó talán frusztráló lehet azoknak, akik pörgős akciót keresnek, ám a sorozatot mindig is a lassabb építkezés jellemezte.

Összességében az évadnyitó ígéretesen folytatja a történetet: nem szakít a sorozat eddigi filozófiájával, miszerint a világ sorsa hétköznapi emberek apró döntésein múlik. Nem tökéletes, vannak vontatott részei, és az időugrás elsőre kicsit kizökkentheti a nézőt, de mindez hozzájárul a rejtélyhez. Egy biztos, aki hajlandó türelmesen követni a mozaikdarabokból épülő narratívát, annak ismét jutalom lesz a kitartás. Az Invázió továbbra is az egyik legkülönlegesebb idegenes sorozat az elmúlt években – talán tényleg a legjobb, amiről még nem hallottál.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Meghalt Kalmár Tibor
A Rádió Bézs osztotta meg a szomorú hírt, megható sorokkal búcsúzva tőle. Kalmár több mint száznyolcvan tévéműsort rendezett.


93 éves korában elhunyt Kalmár Tibor, Jászai Mari-díjas rendező és érdemes művész. A hírt a Rádió Bézs közölte, ahol megható sorokkal emlékeztek rá.

A Facebookon azt írták: a szórakoztatás nagymestere csak 93 éves volt. Hozzátették, hogy cselekvési kedve, szelleme és humora nem volt korhoz köthető.

„Kalmár a Valahol Európában című filmben "csak" epizódszereplő volt. Ott azt kérdezte tőle a gyerekfőszereplő Kuksi, hogy "Még mindig verik őket?" Mire ő azt válaszolta, hogy "tudja a rosseb". Ezen aztán mindenki nevetett. Mi most nem nevetünk. Meghalt Kalmár Tibor, akiről mindenki azt hitte, hogy 120 évig él majd, aki több mint száznyolcvan egész estés tévéműsort rendezett, aki legnagyobbakkal dolgozott. Korai volt. Mulattattam és mulattam volt az egyik könyvének a címe. Reméljük Kalmár Tibor jól szórakozott. A közönsége egészen biztosan” – fogalmaztak a bejegyzésben.

A Szeretlek Magyarország 2018-ban készített interjút a népszerű szerző-rendezővel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Meghalt Gyökössy Zsolt
A legendás tévérendező 96 éves volt. Többek között a Szeszélyes évszakok és az MTV-n sugárzott Gálvölgyi-show-k is az ő nevéhez fűződtek.


Augusztus 21-én, 96 éves korában elhunyt Gyökössy Zsolt színházi- és televíziórendező. A szomorú hírt az IdőJel Kiadó osztotta meg a Facebookon.

Nevéhez fűződik a legendás Szeszélyes évszakok, de rengeteg más színházi és televíziós produkcióban is maradandót alkotott. Nemrég még Sztárok-Sztorik című könyvét mutatta be, amelyben pályájának emlékeit gyűjtötte össze.

„Még fél éve sincs, hogy a Jókai Szalonban együtt ünnepelhettük kötetének bemutatóját – lám, a Fennvaló még megadta neki azt a nagyszerű ajándékot, hogy ebben a maga nemében páratlan emlékezés-gyűjteményben mintegy tisztelegve nemcsak előttünk, de Előtte is felvonulhattak különleges rendezői, televíziós pályájának jólismert művészei – Antal Imrétől Máthé Erzsiig, Dörner Györgytől Latinovits Zoltánig, Alfonzótól és Bodrogi Gyulától Kabos Lászlóig és tovább. Mindnyájuk munkatársa volt – a velük megélt élményeket, a közös munka sok közös történetét örökre emlékezetes módon osztotta meg közönségével e kiadónk által útjára bocsájtott, feledhetetlen könyvében” – írta a kiadó.

Gyökössy Zsolt 1929. június 8-án született Körösladányban. 1952-ben szerezte meg rendezői diplomáját, és közel tíz éven át több magyar nagyváros színházában dolgozott. Rendezett prózai és zenés darabokat, operetteket, operát és daljátékokat is.

Budapesten a Tarka Színpad, majd a Kamara Varieté művészeti vezetőjeként tevékenykedett több mint egy évtizeden át. Később a Magyar Televízióban folytatta munkáját, ahol a főszerkesztőség vezető rendezője lett.

A Szeszélyes évszakok mellett olyan műsorok fűződnek a nevéhez, mint a Fejezetek a cirkuszlexikonból, a Gálvölgyi-show, a szilveszteri műsorok, a Kató néni kabaréja, a Hogy volt! Hogy volt?, a Sportolók a porondon és az Antal-show.


Link másolása
KÖVESS MINKET: