Menő vagy teljesen haszontalan a filozófia?
Forrai Gábor filozófus, egyetemi tanár a Budapesti Műszaki Egyetem munkatársa.
1993-ban szerzett PhD-t filozófiából a University of Notre Dame-en, 2003-ban lett az MTA doktora. Pár évig az MTA Filozófiai Kutatóintézetében, tizenhat évig a Miskolci Egyetemen dolgozott. 2013 szeptemberétől dolgozik a BME Filozófia és Tudománytörténet tanszékén.
Soros-ösztöndíjasként hosszabb időt töltött Oxfordban, Mellon-ösztöndíjasként Edinburgh-ban, Humboldt-ösztöndíjasként Marburgban és Frankfurtban.
Elsősorban a tudással és a megismeréssel kapcsolatos kérdések foglalkoztatják.
- Miért kezdett filozófiát tanulni?
- Amikor felvételiztem az egyetemre, teljesen világos volt, hogy az angol szakot fogom választani, mert jól tudok angolul, s erre a szakra jó eséllyel felvesznek, és néztem, milyen szakpárosítással hirdették meg. A filozófia volt az egyik. Gondoltam, megpróbálom, aztán beleszerettem, mert izgalmas és jó kérdések merültek fel, én pedig szerettem ezeken törni a fejemet.
- Akkoriban milyen kérdések érdekelték a legjobban?
- Elsősorban a megismerés kérdései. Mi a tudás? Hogyan szerezhetjük meg? Mikor mondhatjuk azt, hogy tudunk valamit? Milyen garanciák vannak a tévedések ellen? Milyen bizonyosságra tehet szert a hétköznapi megismerés, illetve a tudományos megismerés?
A BME Filozófia és Tudománytörténeti Tanszék könyvtára a Kutatók Éjszakáján
- Mi az izgalmas a filozófia kérdéseiben?
- Az, hogy ha alaposabban utánagondolunk bizonyos dolgoknak, akkor kiderül: a világról alkotott hétköznapi elképzeléseinkben van egy rakás különös konfliktus, ellentmondás, érthetetlenség. Ami egészen addig nem zavaró, amíg el nem kezdünk ezekről gondolkodni.
- Megvilágítaná egy példával?
- Ilyen például a szabadság kérdése. Kialakult egy rutinunk, amely alapján el tudjuk dönteni, hogy valaki szabad akaratából tett-e valamit, amiért erkölcsileg vagy jogilag is felelősnek tartjuk, vagy pedig kényszerítették, illetve olyan állapotban volt, amely döntési képességét befolyásolja.
Másfelől a tudományunk azt mondja, két típusú folyamat létezik a természetben: determinisztikus és indeterminisztikus. Úgy tűnik, egyik sem vezet a szabadsághoz. Ha a determinizmus igaz, akkor a világ adott állapotából megjósolható a világ egy későbbi állapota, tehát nincsenek választási lehetőségek, nincsen szabadság. Ha viszont az indeterminizmus igaz, a természeti folyamatok véletlenszerűek, és az emberi cselekedetek is éppen olyan véletlenszerűek, mint az elektronok mozgása. Ez sem szabadság.
Tehát mindennapi ítéleteinkben különbséget teszünk szabad és nem szabad cselekedet között, ami feltételezi az, hogy legalábbis létezik szabad cselekvés, csakhogy a természet rendjébe a szabad cselekvés nem fér bele. Ha nagyon megkapirgáljuk a felszínt, a gondolkodásunkban akadnak hasonló belső feszültségek. Vagy azért, mert a gondolkodásunk fogalmi zűrzavaroktól és ellentmondásoktól szenved, vagy pedig azért, mert a hétköznapi gondolkodásunk ütközik bizonyos tudományos elképzelésekkel. Ez persze nem az egyetlen lehetséges felfogás a filozófiáról.
Én a filozófiát leginkább úgy látom, mint egy kísérletet arra, hogy ezeket a dolgokat megpróbálja kibogozni.
- Mi az, amit már sikerült kibogozni?
- Olyan játék ez, mint az Az útvesztő (The Maze Runner) című film cselekménye: egy csapat fiatal él egy tisztáson, amelyet falak vesznek körül, a falakon túl pedig labirintus található. Az útvesztőben éjszaka elszabadul a pokol, de nappal ezek a fiatalemberek futva indulnak a felderítésére, hogy megtalálják a kiutat. Megpróbálják megjegyezni, hogy ha erre kanyarodom, akkor ide jutok, és így előbb-utóbb kialakul egy térkép, amely segítségével kijuthatnak.
A filozófia ilyesfajta tevékenység.
És ma már lényegesen jobban eligazodunk a labirintusban, hiszen egy sor megközelítésről tudjuk, hogy zsákutca.
Abban viszont nincsen egyetértés, hogy a még le nem zárt útvonalak közül melyik vezet ki. Ezért óvakodok én attól a kijelentéstől, hogy valamit végérvényesen kibogoztam.
VIDEÓ: Az útvesztő előzetese
- Ezek szerint a filozófia újabb és újabb kérdéseket tesz fel?
- Igen, illetve a válaszok új kérdésekhez vezetnek. A válaszok többnyire ideiglenesnek és problematikusnak bizonyulnak. A filozófia területén felhalmozott ismeretek nagy része negatív tudás: bizonyos álláspontokról, megközelítésekről nagyon jól tudjuk, hogy tévesek.
Szerzőtársával, Pavlovits Tamással arra törekszenek, hogy a laikus olvasókhoz közelebb hozzák a filozófiát. Nem száraz ismeretanyagot közölnek, hanem játékos posztok formájában próbálják a filozófia szellemiségét átadni. A bejegyzések egy-egy problémát mutatnak be, a posztok pedig mindig nyitott kérdéssel végződnek.
- Milyen visszajelzéseket kapnak az olvasóktól?
- Vannak, akik rendesen beleállnak ezekbe a kérdésekbe és elkezdenek vitatkozni. Van, aki félreérti azt, amit leírtunk, van, aki nem érti félre, ám amit mond, arról filozófusként tudom, hogy már egy lezárt út… de a lényeg az, hogy próbálnak a felvetett kérdéseken gondolkodni. És persze akad, aki szerint „az egész hülyeség, kár hogy ide kattintott”.
El tudom képzelni, hogy az utóbbi típust egyszerűen bosszantja, mert alapjában véve nem szeretjük a kérdéseket és a problémákat. Azt szeretjük, ha a világban minden szépen a helyén van. És amikor valamiről, amiről úgy tudom, hogy tudom – például hogyan kell összeadni - kiderül, hogy mégsem ennyire egyértelmű, akkor felháborodom, hogy „miféle hülyeség ez, hagyjanak engem békén!”
- Tényleg, miért fontos, hogy mi, laikusok is foglalkozzunk filozófiai kérdésekkel? Nem elég a mi kis hétköznapi életünkben az, hogy eligazodjunk egy szerződésen és képesek legyünk egyedül közlekedni?
- Természetesen az egyes ember szintjén ez elég, és ha a legtöbb embernek annyi dolga van, hogy esze ágában sincsen ilyeneken törni a fejét, azt teljesen érthető. Bizonyos kérdésekre azonban a kultúránknak választ kell adnia. Hogyan vélekedünk az emberi szabadságról? Ennek konkrét jelentősége van bizonyos ügyekben. Vagy például: hogyan is vélekedünk a tudomány céljairól és esélyeiről? Mi az, amit műalkotásnak tekintünk? Hiszen emiatt fogunk bizonyos alkotásokat tisztelni vagy nem tisztelni.
Persze akadnak olyan kérdések is, amelyekben egyetlen kultúrának sem kell egyértelműen állást foglalnia. Például abban az absztrakt kérdésben, hogy csak egyedi dolgok léteznek-e, vagy univerzálék is, amelyek több egyidejű dologban egyszerre jelen lehetnek.
- Akkor miért kell mégis kérdéseken és megoldásokon töprengenünk?
- Ezeknek a kérdéseknek pedagógia szempontból van jelentőségük. Az ember elméjét hihetetlenül élessé teszi, ha ilyen dolgokon töri a fejét. Magyarországon azonban az a kép él a filozófiáról, hogy „Teljesen haszontalan dolog, túl sok a filozófus, mit csinálnak?” Ehhez képest
a gonosz, materialista Egyesült Államokban a filozófia kifejezetten sikerágazat.
A New York Times arról ír, hogy egyre nehezebb bejutni a filozófiai programokra, egyre nagyobb számban vesznek részt ezeken a hallgatók.
- Hogyhogy?
- Ott az 1970-es években már lezajlott az, ami Magyarországon az elmúlt pár évben történt: a társadalmi és bölcsésztudományok erősen visszaszorultak, a filozófia azonban visszanyerte a helyét. A filozófusok fizetése pályájuk közepére utoléri és meg is haladja az üzleti tanulmányokat folytatókét.
A The Chronicle of Higher Education, vagyis a legfontosabb amerikai felsőoktatási folyóirat egyik cikkében arról értekezik, milyen nagy baj van az üzleti oktatással. Az egyik nagy iskola vezetője elmondta, hogy a hallgatóiknak filozófiát is tanítanak, mert azok a konkrét üzleti megoldások, amiket oktatnak, pár év múlva elavulttá válhatnak, de ha azt akarják, hogy ezek az emberek életük végéig képesek legyenek bármilyen üzleti környezetben megállni a helyüket, akkor örök érvényű tudást kell számukra nyújtani.
- Különösnek tűnik, hogy éppen az üzleti képzésben veszik hasznát a filozófiának.
- Az Economist leközölt tavaly egy cikket Filozófus királyok címmel. Azt írják, hogy
a vezetőknek nem csapatépítő tréningeken és topmenedzser képzéseken kellene részt venniük, hanem inkább el kellene vonulniuk egy szállodába Platónt olvasni. Hasznosabb is, olcsóbb is, és bölcsebbek lesznek.
A Salon.comon egy újságíró pedig azt közölte, hogy számára nem az újságírás kurzusok voltak a leghasznosabbak, hanem a filozófia kurzus, amikor egy fél éven át semmi mással nem foglalkoztak, csupán megpróbálták definiálni a szék fogalmát. Lehet, hogy ennél unalmasabbat nehéz elképzelni, ám aki egy ilyen kurzust végigcsinál, megtanul olyan fegyelmezetten gondolkodni, hogy véletlenül sem fog pontatlanságot írni.
- Minden kornak, korszaknak, kornak megvan a maga divatos vagy hangsúlyos kérdése, amivel sokat foglalkozik?
- Ez valamennyire igaz; filozófiai kérdések jönnek és mennek. Az egyik elgondolás szerint az egyes korszakoknak megvannak a maguk jellegzetességei, amelyek bizonyos témákat a központba állítanak, a filozófusok gondolkodóként reflektálnak a korukra, bizonyos problémákra, és mások a kérdések a 21. század elején, mint amelyek a 19. század elején felmerültek.
A magam részéről úgy vélem, ez a filozófia egyes területeire igaz. A társadalomfilozófia ás a politikai filozófia természetesen ilyen módon korfüggő, akár csak az esztétika. De nagyon sok filozófia meglehetősen független a társadalmi körülményektől, ugyanolyan módon fejlődik a saját belső logikája vagy logikátlansága alapján, mint egyes természettudományok.
- A 21. század elején van most ilyen, korra jellemző kérdés?
- Ilyet most nem tudnék mondani. Ennek az egyik oka - amivel a filozófia kicsit küszködik is -, hogy a kutatási szintű filozófia elég távol csúszott a társadalmi valóságtól és igen kevéssé reflektál rá. Slavoj Žižeket és a hozzá hasonló, a médiában szereplő filozófusokat a szakma "popfilozófusnak" tekinti, akiket nem kell olyan komolyan venni.
A polgárosodás hajnalán, a 17-18. század fordulóján jelentős részben filozófusok találták ki, milyen társadalmat építsünk fel. Most a jövő kitalálásában a filozófusoknak lényegesen kisebb szerepük van. És a filozófiát is utolérte a nagy társadalmi folyamatokra való reflektálás halála: a specializáció. Ha valaki publikálni akar egy cikket, akkor arról a területről nagyon sokat kell tudnia, és olyan szigorúak igényességi standardok vannak, amelyek az ember felettes énként nyomják abban az esetben is, hogy ha általános kérdéshez szeretne hozzászólni. Például: „Milyen irányba megy az emberiség? Ja, ahhoz igazából nem értek!”
- Miért van szükség filozófusokra?
Vannak bizonyos kérdések, amelyekre a társadalomnak valamilyen választ kell adnia. Elképzelhető, hogy ezeket a válaszokat nem hivatásos filozófusi réteg fogja megadni, hanem mások. A szabadság kérdésével foglalkozhatnak a jogászok, a műalkotások mibenlétéről a kurátorok törhetik a fejüket.
A nevelő szerepet, azt, hogy jót tesz az ifjúságnak, ha időnként absztrakt, nagy precizitást igénylő és a mindennapi élethez nem szorosan kapcsolódó kérdéseken gondolkodik – elvben ezt is elláthatja valamilyen más szakma.
De ha ellátatlan marad ez a feladat, vagy ha olyan kérdések maradnak megválaszolatlanok, amelyekre egy kultúrának választ kell adnia, az veszteség. Ha a filozófusok munkáját senki nem végzi el, az szerintem baj.
Ha érdekes volt az interjú, ajánld másoknak is!
