„A divatnihilben könnyű dolgunk volt a Látomással”
Egy lány, aki Franciaországban nőtt fel, 1997 őszén Magyarországra érkezik, azzal a szándékkal, hogy itt éljen. A következő évben betársul egy Látomás nevű ruhaüzletbe, nem sokkal később pedig egyedül vezeti a boltot; 2000-es évek közepén tovább bővíti az üzletet, és már nem akar visszaköltözni Lyonba. A tipikusnak nem mondható történetet Szontágh Julie, a Látomás üzletek tulajdonosa teszi kerekké.
- Miért választottad Budapestet?
- A gimnáziumig imádtam Franciaországban élni. Aztán nem találtam a helyem, éreztem, hogy már kevés nekem Lyon, el akartam menni. Anyám győzködött, hogy menjek Párizsba vagy Provence-ba, én pedig drasztikusabb váltásra vágytam. A tesóm akkoriban Londonban élt. Gondolkodtam rajta hogy utána menjek-e, felmerült még Berlin, Barcelona, Róma, Tel Aviv, de végül Budapest mellett döntöttem.
- Ismerted a várost?
- Édesapám, bár Franciaországban élte le életét, Magyarországon született, évtizedekig nem látogatott vissza Magyarországra, majd mégis vettünk vidéken egy műemlék jellegű régi parasztházat, ahol kiskoromtól a nyaraimat töltöttem, ott tanultam meg magyarul. Budapesten csak egyszer voltam, a Diákszigeten, ’93-ban, úgy, hogy a szüleim nem tudtak róla, és Budapestből csak a Keleti pályaudvart láttam, meg egy ismerősöm lakását, ahol sziget alatt elmentünk egy "rendeset" fürödni. Mégis amikor felmerült Budapest mint lehetőség, úgy éreztem, egyértelműen ide kell jönnöm. Nem bántam meg a döntést.
- Milyen emlékeid vannak az akkori Budapestről?
- Minél délebbre, minél keletebbre van egy ország, minél nagyobb a káosz, engem annál jobban vonz, én ott annál jobban érzem magam. Utálom a túlságosan steril helyeket, ahol minden nagyon ki van találva, minden szép, egyenes tiszta. Megtörtént, hogy hazamentem Franciaországba, és bosszankodtam, hogy emberek halnak éhen, ott meg a sarki pékség ajtaja is automata. Budapesten pont azt imádom, hogy a mai napig van egy kis rendetlenség. Amikor ideérkeztem, szó szerint ittam a várost. Mindenhová mentem, semmiből nem akartam kimaradni, ezért sikerült is hihetetlenül sok embert megismernem már az első hónapokban. Az tetszett a kilencvenes években, hogy bármit meg lehetett valósítani, igazi Eldorádó volt. Most sokkal nehezebb labdába rúgni. Akkoriban, ha egy kicsit jól csináltál valamit, akkor az ment szinte magától.
A Látomás Dohány utcai női divatüzlete
- Hogyan indult a Látomás?
- Teljesen véletlenül csöppentem bele. Akkoriban még főiskolára jártam. A Látomás pár hónapja létezett, a Gozsdu udvar mellett közvetlenül, egy barátnőm csinálta. Rengeteget lógtam ott suli után. Hamar rájött, hogy jó kereskedelmi érzékem van, ezért megkért, hogy szálljak be és legyek az üzlettársa.
- Nem volt nehéz dolgod külföldiként?
- De, az elején féltem, mert nem rendelkeztem szakmai tudással, nem értettem a könyveléshez, ráadásul alig beszéltem magyarul. Azzal viszont már az indulás előtt tisztában voltam, hogy egy divatüzlet a későbbiekben nem magától megy, azzal folyamatosan kell foglalkozni. Pár nap gondolkodási időt adtam magamnak, és aztán azt mondtam, oké, vágjunk bele.
"A legtöbb újságíró azt szeretné hallani, hogy Franciaországból ezzel az álommal jöttem, hogy üzletet nyissak, és ezért lett az üzlet neve Látomás. Az igazság az, hogy már 1998-ban ez volt az üzlet neve. Az üzlettársam spirituális személyiség volt, tőlem viszont távol áll az ezotéria, két lábbal a földön állok és racionálisan gondolkodom, ezért az elején furcsa volt a név, kissé irritált is. De aztán megszerettem a Látomás nevet. Azt szeretem benne, hogy nem akar több lenni, mint ami. Magyar név, míg a legtöbb divattal foglalkozó bolt vagy cég angolos vagy franciás nevekkel próbálkozik. Néha bánom, hogy nem lovagoltam meg a franciaságomat, de miután a Látomás bekerült több útikönyvekbe is, rájöttem, hogy magammal szúrnék ki, ha változtatnék."
- Azt mondják, évek kellenek ahhoz, hogy egy üzlet nyereséget termeljen.
- Ez egy városi legenda. Bár az is igaz, hogy az elején kevés költségünk volt, például új ruhaállványok helyett régi sztendereket fújtunk le. Induló készletnek a fél ruhatáramat betettem a boltban. Az elejétől fogva jól ment a bolt. Itthon a kilencvenes években nem volt semmi, nem volt itt a Zara, a H&M vagy más nagyobb divatmárka, nem voltak dizájner üzletek, divatlapok sem, képzelj egy nagy divatnihilt. Ezért volt könnyű dolgunk a Látomással, hiszen monopolhelyzetbe voltunk. Budapest elég kicsi, hamar híre ment a boltnak. Tíz évig szinte alig reklámoztam az üzletet, szájhagyomány útján találtak ránk. Még ki sem nyitottunk, már törtek be a vevők.
- Milyen darabokat kerestek a vásárlóitok?
- Akkoriban, a régi partik idején, mindenki hülye göncökben járt, népszerű volt a vintage: régi Adidas melegítő felsők, régi farmerdzseki, szőrmés bundák, óriás virágmintás ruhák, katonai kabátok. Jártam bolhapiacra, eldugott kilós turkálókba, akkoriban ott kánaán volt, mivel itthon egy nagyon kis réteg tudta, hogy ezek értékes ruhadarabok, míg Londonban például aranyárban mérték már akkor a vintage darabokat a Portobello Road-on.
- Hogyan lett a vintage boltból a mai Látomás?
- Az üzlettársam terhes lett, és rám hagyta a boltot, vigyem egyedül. Ez ’98-ban volt. Hamar felkerestek a MOMÉsok, mert látták, hogy különleges dolgokat árulok, illetve hogy jól megy a bolt. A 2000-es évek elején odajárt a fél MOME, vásárolni és eladni is.
Abban az időben kezdtek megjelenni a dizájner üzletek.
- A konkurrencia inspiráló vagy inkább nehezíti a boldogulást?
- Sokáig egyedül voltam a porondon, és ahogy kezdett élénkülni a színtér, egyre többen nyitottak üzletet. 2001-ben jött a Retrock aztán pár évre rá nyílt egy rakás dizájn üzlet, 2004-től pedig jött a MOME új generációja, nagyon tehetséges emberek, egyre komolyabbá vált itthon a divatszakma. Megalakult időközben a WAMP is, ott is megjelentek a tervezők ruhái. Már annyian foglalkoztak tervezöői ruhákkal hogy tucattá vált számomra az egész. Éreztem, hogy itt az ideje váltani.
2007-ig nem volt logó, rengeteg grafikus próbálkozott, de nekem egyik változat sem tetszett. Jerôme Andrieux barátom, aki szintén Franciaországból érkezett, egy óra alatt dobta össze. Elmondtam neki, körülbelül mit szeretnék. Neki akkoriban a halálfejek tetszettek; a logó először koponyának indult keresztbe tett lábszárcsontokkal, ebből alakult át gyémánttá két varrótűvel. Egyébként pont most újult meg a logó, itt látható az új, nőiesített változat: facebook.com/latomas.
- Mikor váltottál?
- 2006-ban elkezdtem külföldi gyártókat keresni, így alakult ki a Látomás jelenlegi stílusa. Először csak 50 db ruhát hoztam, a vevők rögtön kiszúrták őket és pár nap alatt elvitték. Láttam, hogy működik ez az irány, behoztam egy nagyobb készletet. A kinti gyártóknál, nagykereknél van méretsor (ami a tervezőknél hiányzik), lehet utánrendelni, tetszik, hogy ténylegesen magam választok minden egyes darabot. Sokkal hordhatóbb, naprakészebb darabok és könnyebben adhatók el, mint a tervezők munkái. Azóta is mindent külföldi cégektől, nagykerektől vagy gyártóktól szerzek.
- Azt számolom, hogy a váltás után nem sokkal kezdődött a gazdasági válság.
- Hihetetlen volt, hogy míg sorra zártak be a boltok, a Látomás szárnyalt. Mindenhol azt lehetett hallani, hogy nem megy az üzlet, nincs pénz. Hozzánk meg egyre többen jöttek az új darabok miatt a vevők. Hála Istennek, azóta is megy a üzlet, és stabilnak számít. Abban az időben nyitottam új helyeket, később elindíthattam a fiúknak szánt boltot, pár hónapja pedig a webshopot.
- Voltak olyan lépéseid, amelyek szerencsétlennek bizonyulnak?
- Persze, rengeteg, de ebből tanul az ember. A Látomás olyan, mint egy soha véget nem érő kísérlet, mindig alakítunk rajta, fejlődünk, változunk, közben az emberek, korszakok is változnak, mindig meg kell újulni.
- Milyen érzés másokon látni a ruháidat?
- A legjobb. Sőt, ha elmegyek egy buliba, sokszor kiszúrom több emberen a ruháimat.
A Kertész utcai, férfiaknak nyitott lakásbolt
Nők: rendszerint 25-30 évesek, a belvárosban laknak, aktívan járnak szórakozni illetve kulturális rendezvényekre, tanulnak vagy dolgoznak. Érzékenyek a divatra, fontos számukra az öltözködés, követik a divat blogokat és céltudatosak. Azért szeretik a Látomást, mert különleges darabokat kapnak elérhető áron.
Férfiak: 30-as és 30 fölötti korosztály, szintén kultúra- és divatérzékeny emberek, gyakran budaiak, jól szituált férfiak, az ár nem számít nekik. A férfiak szeretik egy-egy alkalommal letudni az egész vásárlást, egyszerre felújítani a ruhatárukat. Szeretik, hogy az üzlet egy lakásban van, nem lát be senki a portálból a boltba, szeretik, hogy nem megszokott vásárlói környezetben vannak. Élvezik azt a fajta rugalmasságot, amit más, utcai boltokban nem kapnak meg.
- 15-16 év alatt mekkora rutinra lehet szert tenni a divatszakmában?
- 2000 körül, ha 3 napig rossz bevétel volt, mély depresszióba estem. 16 évnyi tapasztalattal a hátam mögött az ilyesmi már nem izgat annyira. Mindig vannak nehezebb időszakok, tavaly a korai ősz volt ilyen, de túllendültünk rajta.
- Feltűnt, hogy ha a jelenlegi Látomásról van szó, gyakran többes számban beszélsz. Kik állnak mögötted?
- Remek, összeszokott, rutinos csapat van nálunk, mindenki 5-7 éve dolgozik a Látomásnál. 2006 óta már nem állok a pult mögött a boltban, az irányítás és a beszerzés a dolgom. Az eladókra lehet hagyni az üzletet, nem kell állandóan ellenőriznem őket. Mindegyikük szereti és becsüli a Látomást, sajátjuknak is érzik. Az üzletvezető 7 éve dolgozik velem, és remélem, nálam öregszik meg.
Igazából lehetett volna a Látomás nagyobb üzletlánc is, ám minél nagyobb egy üzlet, annál több fejfájással jár. Én meg nem akarok monstrummá válni, mert nagyon jó életem van a bolt mellett.
- Ezen mit értesz?
- Számomra a legfontosabb az élet minősége. Közel lakom a boltokhoz, gyalog vagy biciklivel járok mindenhova, szabadon oszthatom be az időmet, nem kell reggelre felhúznom az ébresztőórát. Minden sínen van, és ezért nincs nagy stresszfaktor, sokat utazhatok, most például alig várom hogy a bizonyos vidéki meseházban tölthessük a tavaszt, és nyár nagy részét a párommal. Az, hogy megmaradjon a magánéletem, fontosabb, mint hogy legyen hatszáz üzletem.
Ha tetszett a cikk, nyomj egy lájkot!
