ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

7 dolog a szexualitásról, amit minél hamarabb meg kell tanítanunk a gyereknek – mondják a szakértők

Sosem késő elkezdeni, de minél előbb megtanulják ezeket a dolgokat, annál felkészültebbek lesznek mikor eljön az idő.


Magyarországon a szexuális témákat a biológia órákon szokás átbeszélni az emberi test tanulása közben. Tanárfüggő, hogy ki mennyire mélyed el a témában, azonban ez már gimnázium vége felé esedékes, amikor a diákok jó része túl van az első alkalmakon. A Huffingtonpost szakértők segítségével körüljárta a témát, akik szerint van pár dolog, amit jobb minél előbb elmagyarázni a gyerekeknek, hiszen fontos, hogy mélyen beléjük ivódjon.

1. Fontos beszélni magáról a szexről, a nemi identitásokról és a szexuális orientációkról

A legjobb minél hamarabb átbeszélni ezeket a dolgokat, kb. 5 éves kor környékén, hiszen ekkor még a gyerekek nem találkoznak szexel az interneten vagy a pop kultúrában, amik később rossz alapokat adhatnának nekik. A másik előnye a dolognak, hogy a gyerekek sokkal toleránsabbak, mint a kiskamaszok, azaz nem fogja zavarni, ha kínosnak érezzük a témát. Fontos, hogy olyan kifejezéseket használjunk, amik minden nemi identitásra és szexuális orientációra alkalmazható. Pár havonta térjünk vissza a témára, kérdezzük meg mire emlékeznek, hiszen az ismétlés a tudás anyja.

2. Te vagy a tested ura, még ha csak egy ölelésről van szó

Beleegyezés. Ez a szexualitás egyik legfontosabb része, ezt a gyerekeknek is meg kell érteniük. Ők a testük urai, nekik kell eldönteniük, hogy mit engednek meg. Természetesen nem kell engedélyt kérnünk hogy lecserélhessük a pelusukat, vagy elvigyük őket a doktorhoz. Meg kell velük beszélni, hogyan tiszteljék a testüket, miért vigyázzanak rá, tartsák tisztán és egészségesen. Miután ezt megértették kell nekik elmagyarázni, hogy másik is így vannak ezzel, és el kell fogadniuk, ha valaki nem akarja, hogy megcsikizzék, megöleljék, vagy pacsit adjanak neki. Senki sem rendelkezhet a testükkel és ők sem rendelkezhetnek máséval.

3. Megtanítani a testrészek pontos neveit

Az egyéb testrészek mellett meg kell tanulniuk a nemi szervek pontos neveit. Ez is megkönnyíti a beszélgetést, nem fogják tabu témának érezni. Azok a gyerekek, akik tudják a megfelelő kifejezéseket, könnyebben számolnak be egy esetleges szexuális bántalmazásról, szóval a helyes nyelvhasználat egy biztonsági eszköz is lehet.

4. Ne használják a pornót modellként

Mivel nagyon könnyű elérni, a legtöbb gyerek a pornót használja a szex titkainak felfedezésére. Vagy egy barátjuk mutatja meg nekik, vagy véletlenül bukkannak rá, esetleg maguk kutatják fel, mikor már tudnak írni és számítógépet használni. Mindennek elejét vehetjük, ha 9 éves kor környékén átbeszéljük a témát a gyerekkel. Elmagyarázzuk neki, hogy a pornó felnőtteknek való, és nem tükrözi a valóságot, igazából nem így szexelnek az emberek és nem így néz ki a testük (hiszen a legtöbb pornó színész plasztikázott). Ha mégis kiderül, hogy gyermekünk pornót látott ne reagáljuk túl, a gyermeki kíváncsiság természetes és ha nem mi magyarázzuk el ezeket a gyerekeknek, akkor maguk fogják megkeresni a kérdéseikre a válaszokat.

5. A szexualitás nem csak a szexből áll

A legjobb egyben legnehezebb ezekben a beszélgetésekben, hogy a szexualitás egy hatalmas téma, aminek minden pontját érintenünk kell. Sosem késő elkezdeni! ÉS még a sorrendben sincsenek megkötések, csak tetszés szerint kezdjük el valahol: nemi identitás és kifejezések, szexuális orientáció, szexuális aktivitás, testkép és önértékelés, kommunikáció és határok, egészséges barátságok és párkapcsolatok, szexuális erőszak és bántalmazás, anatómia és higiénia, fogamzásgátlás, testi autonómia, terhesség, élvezet. Nem kell közvetlenül leültetni a gyereket és átrágni vele egy témát, bármi kapcsán bele lehet kezdeni. Közösen láttatok valamit a tévében, egy esküvő a családban, vélemény egy sztárnak a ruhájáról vagy egy hírtéma.

6. A kérdéseket mindig fel lehet tenni

A népszerű kijelentéssel ellentétben, a tinik igenis szeretnének beszélgetni a szüleikkel a szexről, kutatások igazolják, ha a szülők segítik a tiniket, sokkal tudatosabban élnek majd szexuális életet. Tehát folyamatosan válaszoljuk meg kérdéseiket, ahogy egyre idősebbek lesznek, hogy ne vesszen el ez a bizalom. Ha nem vagyunk biztosak a válaszban, mondjuk meg nekik őszintén, és ajánljuk fel a segítségünket, fejtsük meg vele együtt a kérdést. Sokszor a barátok, a média, néha még a tanárok is félreinformálják a gyerekeket. Szülőként arra kell figyeljünk, hogy egy biztonságos és szégyen mentes teret biztosítsunk a gyereknek, ahol rendbe rakhatja gondolatait. Ezek a beszélgetések ijesztőnek tűnnek, de fontos, hogy higgadtak maradjunk, főleg, ha egy olyan kérdés érkezik, ami után köpni-nyelni nem tudunk. Ilyen esetben érdemes visszakérdezni, mit gondol a témáról, ezzel feltérképezzük, mennyit tud, honnan kell kezdenünk a beszélgetést és van kis időnk arra is, hogy lenyugodjunk.

7. Lehet valami számodra fura vagy undorító, másnak nem az

Témától függetlenül a szakemberek sokszor hallják a gyerekeket felkiáltani, hogy ez mennyire undorító. Ilyenkor egyszerűen csak annyit mondanak, hogy nem illik undorítónak nevezni azt, ami másnak örömet okoz. Ez segít a gyerekeknek megérteni, hogy hogyan élik az életüket, ami az ő egyéni döntésük és mindenki mást választ: házasság előtti szex, azonos nemű párkapcsolat, leszedni (vagy meghagyni) a testszőrzetet, stb. Lehet nem felel meg az ő ízlésüknek, de másnak ez tetszik és ezt el kell fogadni. Ez az üzenet segít a gyerekeknek megfejteni, hol vannak az ő határaik és ha egy olyan szituációba kerülnek, ami kényelmetlen számukra, tudni fogják, hogy nem kell benne részt venniük és nem szabad megakadályozniuk mások szexuális önkifejezését.

Címlapkép: Unsplash


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
5 hasznos tanács, hogy a pihenés valóban gondtalan legyen - Így óvd meg a pénzügyeidet nyaralás közben
Egy gyanús telefonhívás a bankod nevében, egy hamis fizetési oldal vagy akár egy zsebtolvajlás. Elmondjuk, mit tehetsz, hogy mindezek ne árnyékolják be az utazásodat és felkészülten indulhass útnak.


A nyári utazások idején nemcsak az útvonalat, a szállást és a programokat érdemes előre megtervezni, hanem a pénzügyeink biztonságát is.

Egy óvatlan kattintás vagy egy figyelmetlen pillanat elég ahhoz, hogy illetéktelenek hozzáférjenek érzékeny adatainkhoz, és ez komoly kellemetlenséget okozhat – akár még a pihenésünket is tönkreteheti.

Az OTP Bank és a Visa segítségével most összegyűjtöttünk öt hasznos tanácsot, amelyekkel elkerülheted a leggyakoribb pénzügyi buktatókat a nyaralás alatt. Ezeket nemcsak itt olvashatod, hanem egy videóban is megnézheted, hogy felkészülten, biztonságban élvezhesd a nyári élményeket.

KATTINTS ÉS NÉZD MEG VIDEÓNKAT A TIKTOKON!

@szeretlekmagyarorszag.hu 5 hasznos tanács, hogy a pihenés valóban gondtalan legyen - Így óvd meg a pénzügyeidet nyaralás közben #otpbank #visahun #biztonsagosfizetes #penzugyitippek #reklam ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu

Lássuk, hogy mi is az öt legfontosabb tanács, amit érdemes szem előtt tartanod!

1. Ne kattints gyanús linkekre!

Előfordulhat, hogy akár egy jól ismert szállásfoglaló oldal nevében kapsz üzenetet, amelyben arra kérnek, hogy egy külön linken keresztül intézd a fizetést.

Ez könnyen lehet egy hamis felület, amelyen illetéktelenek megszerezhetik az adataidat.

A biztonság érdekében a szállást mindig az eredeti, hivatalos foglalási felületen vagy a helyszínen fizesd ki és semmiképp ne kattints ismeretlen linkekre.

2. Ellenőrizd, kivel beszélsz telefonon!

Biztos te is hallottál már olyan esetről, amikor valakit telefonon hívtak azzal, hogy most azonnal cselekedniük kell, menekíteni a pénzt a számlájukról. A csalók gyakran a bank nevében telefonálnak, hogy érzékeny adatokat csaljanak ki. Tartsd észben, hogy a bankod soha nem fogja megkérdezni a bankkártyád adatait vagy a netbanki belépésed jelszavát – bárki ilyesmit kér tőled, legjobb, ha nem válaszolsz. Ha gyanús hívást kapsz, ellenőrizheted valós időben az OTP Mobilbank alkalmazásban, hogy valóban ügyintézővel beszélsz-e. Amennyiben kiderül, hogy nem, azonnal szakítsd meg a hívást.

3. Használd a push-értesítéseket és kezeld tudatosan a limiteket!

A MobilBankban bekapcsolt push-értesítések segítségével azonnal értesülhetsz minden tranzakcióról, így a gyanús pénzmozgásokat is gyorsabban kiszűrheted. Érdemes alacsonyabb vásárlási és készpénzfelvételi limiteket beállítani, majd szükség esetén – például egy nagyobb értékű foglalásnál – ideiglenesen megemelni, és utána visszaállítani az eredeti értékeket.

4. Óvatosan a nyaralási fotókkal!

Bár a legszebb pillanatokat sokan szeretnénk megosztani, fontos óvatosnak lenni: egy beszállókártyán, belépőjegyen vagy okmányon megjelenő adat az adathalászok számára is érték lehet. Mielőtt közzéteszel egy képet, gondold át, nem tartalmaz-e ilyen információt.

5. Digitális fizetés: praktikus és biztonságos

Zsúfolt turistalátványosságoknál vagy a strandon jobb elkerülni, hogy a pénztárcánkat magunkkal vigyük. Helyette fizess digitálisan – kártyával, mobiltelefonnal vagy okosórával.

Ha a Visa kártyádat hozzáadod a telefonodhoz, a kártyaadatokat a Visa egy egyedi számsorral helyettesíti, ami csak az adott eszközön érvényes.

Ez pedig a biometrikus azonosítással kiegészítve, extra védelmet nyújt. Ha a telefonod netán eltűnik, elég csak a digitalizált kártyát letiltani – a fizikai kártyád továbbra is használható marad.

Ha ezeket a tanácsokat szem előtt tartod, sokat tehetsz azért, hogy biztonságban tudd a pénzedet, és a nyaralás valóban a feltöltődésről szóljon.

A cikk az OTP Bank és a Visa támogatásával készült.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Jön a nyár leglátványosabb meteorraja, mutatjuk, mikor érdemes az eget kémlelni
A Perseidák meteorraj augusztus 12-én hajnalban éri el maximumát. Ebben az időben óránként akár 100 hullócsillagot is láthatunk.


A Perseidák meteorraj augusztus 12-én hajnalban éri el maximumát, óránként 50-70 hullócsillaggal - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló csütörtökön az MTI-t; az obszervatórium augusztus 9-től több napon át különleges csillagászati programokkal várja a látogatókat.

A közleményben úgy fogalmaztak, hogy bár a telihold fénye idén zavarni fogja a "meteorlest", a meteorzápor megfigyelése így is szép élménynek ígérkezik.

A Perseidák meteorraj a maximum idején óránként akár 100 hullócsillagot is produkál. A rajból származó csillaghullás várhatóan augusztus 12-én hajnalban lesz a legsűrűbb. Hajnali 4-kor a raj radiánsa, azaz a hullócsillagok kisugárzási pontja a Perseus csillagképben, kb. 65 fok magasan helyezkedik majd el, így ideális pozícióban lesz a megfigyeléshez

- írták a szakemberek, hozzátéve, hogy

a Perseidák radiánsa már este 22 órakor is 25 fok magasan jár, így egész éjszaka láthatóak lesznek hullócsillagok.

A sajtóanyag szerint a Perseidák aktivitása július 17-től augusztus 24-ig tart, így az érdeklődők a maximum előtt és után is megfigyelhetnek Perseida meteorokat.

Mivel a hullócsillagok szabad szemmel látszanak, nem szükséges távcső a megfigyelésükhöz. Különösen sötét, fényszennyezéstől mentes helyről nézve szépek. A meteorok az égbolt bármelyik részén feltűnhetnek - olvasható a tájékoztatóban, amelyben arra is kitértek, hogy a Svábhegyi Csillagvizsgáló augusztus 9-től több napon át különleges csillagászati programokkal várja a látogatókat. Az érdeklődők nemcsak hullócsillagokat láthatnak, de távcsővel a nyári este legszebb csillaghalmazait és a hold sugárkrátereit is megfigyelhetik - olvasható a tájékoztatóban.

A szakemberek hozzátették, hogy augusztus 12-én hajnalban a Vénusz és a Jupiter is egészen közel, alig egy fok távolságra kerülnek majd egymástól, az év leglátványosabb bolygóegyüttállását rajzolva az égre. Úgy fogalmaztak, hogy "a két legfényesebb bolygó egy erőteljes fénnyel világító "csillagpárost" formáz majd, közel 15 fokkal a látóhatár felett". Mint írták, a jelenség augusztus 11-én és 13-án is látványos közelségből lesz megfigyelhető.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Ez hogy lehetséges? Kétszer született meg egy csecsemő Texasban
A szükségszerű beavatkozás miatt a babát 23 hetesen kiemelték az anyaméhből, majd a műtétet követően visszahelyezték. Három hónappal később a baba újra megszületett.


A texasi Margaret Boemer ikreket várt, de a terhesség első trimeszterében elvesztette az egyik babát, írja cikkében a CNN. Egy későbbi vizsgálaton az orvosok észrevették, hogy a másik magzat, Lynlee, egy sacrococcygealis teratoma nevű ritka daganatot növesztett. Ez a daganat a magzat vérét vonta el, ami súlyos szívproblémákat okozhatott volna.

A daganat majdnem akkora volt, mint maga a baba, és az orvosok szerint mindössze egy a 30–70 ezer élve születésből fordul elő ilyen eset. Lynlee túlélési esélyét 50 százalékra becsülték.

Margaret a CNN-nek így mesélte a döntést: „A 23. héten a daganat leállította a szívét, és szívelégtelenséget okozott, így választanunk kellett, hogy hagyjuk a daganatot átvenni az uralmat a teste felett, vagy esélyt adunk neki az életre. Könnyű döntés volt számunkra: életet akartunk neki adni.”

A terhesség 23. hetében tehát, amikor Lynlee mindössze 0,53 kilogrammot nyomott, az orvosok kiemelték az anyaméhből, hogy eltávolítsák a daganatot. A műtét közben a szíve majdnem leállt, miközben a levegőben tartották. A daganat nagy részét sikerült eltávolítani. A beavatkozást követően a babát visszahelyezték az anyaméhbe, és a méhet összevarrták.

Margaret a terhesség hátralévő részét ágyban fekve töltötte. Lynlee 13 héttel később, június 6-án, császármetszéssel született meg, 2,4 kilogrammos súllyal. Nyolcnapos korában újabb műtétet végeztek rajta, hogy eltávolítsák a daganat maradékát a keresztcsont környékéről.

Ma, kilenc évvel később, Lynlee egészségesen él.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kétszer érkezik a családi pótlék augusztusban, és az is kiderült, hogy miért
A júliusi összeget augusztus elején, az augusztusit a hónap végén utalják. Szeptemberben ennek okán már nem lesz újabb kifizetés.


Augusztusban kétszer érkezik a családi pótlék. A júliusi hónapra járó összeget augusztus elején, várhatóan 2–4. között utalja a Magyar Államkincstár, míg az augusztusi juttatást már a hónap végén, várhatóan 23–27. között kapják meg a jogosultak – számolt be róla az atv.hu.

Az iskolakezdés sok család számára jelentős kiadással jár a tanszerek és az iskolatáska megvásárlása miatt, ezért a szeptemberre járó családi pótlékot előrehozzák augusztusra.

Az előrehozott utalás következtében szeptemberben már nem érkezik újabb családi pótlék.


Link másolása
KÖVESS MINKET: