HÍREK
A Rovatból

„6 év alatt nem tudtam annyit elérni, hogy egy diákom megtanulja, mindig igazat kell mondani” – nyílt levelet írt a propagandistához a volt osztályfőnöke

Deák Dániel felmondta a propagandaszöveget a Facebookon, a volt tanára pedig helyretette.


Pénteken nagy számban vettek részt diákok, szülők és tanárok a Hősök teréről a Belügyminisztériumig tartó vonuláson és demonstráción.

A többezres tömeg megtöltötte az Andrássy utat, és olyan sokan voltak, hogy még a belügyminisztérium mellett az Akadémia elé is bőven jutott belőlük.

A résztvevők a beszédek közben megdobálták Pintér Sándor belügyminiszter kartonból készült mását, majd felgyújtották a tanároknak küldött fenyegető leveleket.

A kormánypropaganda megpróbálta bagatellizálni és hitelteleníteni a megmozdulást, ennek keretében posztolt egyet Deák Dániel is.

A propagandista szerint sikertelen volt a tüntetés, mert „a magyarok a tanárokat támogatják, nem pedig a tüntetéseket szervező és most is csak a politikai hasznot leső baloldalt.” A posztban van még pár csúsztatás és valótlanság ezen kívül is, nyilván ezeken háborodott fel Deák volt osztályfőnöke, Farkas Zoltán is, aki a máig az Ady Endre Gimnáziumban tanít.

A történelem- és földrajz-szakos tanár hat évig volt Deák osztályfőnöke és leginkább azt sajnálja, h"hat év alatt nem tudtam annyit elérni, hogy egy diákom megtanulja: mindig és mindenkor hitelesnek kell lenni, igazat kell mondani! Akkor is, ha nem lesz belőle hasznom!"

Íme, a tanár nyílt levele:

"Kedves Dani!

2004 szeptemberében kezdte tanulmányait a harmadik osztályom, melynek egyik tagja te voltál.

Lehet már elfelejtetted, de az első történelem órákon arról beszélgettünk, hogy mi is a történettudomány feladata. Ha egy mondatban kellene erre válaszolni (és mindig így tanítom azóta is), akkor az így hangzik: a történettudomány feladata a múlt hiteles bemutatása. Hogyan lehet ezt megtenni? Úgy, hogy igyekezni kell mindent körüljárni, tájékozódni, több forrásból keresni az igazság magvait. És önmagamnak is hitelesnek kell maradnom.

Nemrég értem haza az általad „sikertelen baloldali tüntetésnek” nevezett megmozdulásról, ahol együtt sétáltam végig egy véget nem érő tömegben a Hősök terétől a Széchenyi térig. Bizony, voltak a bal, meg a jobb oldalamon is sokan: tanár kollégák, értelmes fiatalok, szülők, sőt kicsi gyermekek is édesanyjuk karján.

A Deák tér (minő véletlen!) magasságában értem utol a kölcseys diákok hatalmas kifeszített lepedőjét. Dani! Azok a gyerekek méltóságteljesen, szomorúan vonultak, a kirúgott, megalázott tanáraikért, magukért, hogy legyen jövőjük ebben az országban.

Ott mentem mellettük, 53 évesen, ősz fejjel, magam se gondoltam pár héttel ezelőttig (amíg a végtelenségig nem alázták meg a kölcseys kollégáimat), hogy megint el fogok menni tüntetni, mint 1988-89-ben, a demokráciáért, azért, hogy a hatalom ne porig alázza, de megbecsülje ennek az országnak az értelmiségét.

Felemelő volt látni a gyerekeket, a fiataljainkat. Nem voltak ők sem bal-, sem jobboldaliak. Emberek voltak a javából. Akik kulturáltan, fegyelmezetten, végtelen tisztelettel a tanáraik iránt egy igazabb Magyarországért álltak ki és nem azon gondolkodtak, hogy péntek este hová menjenek bulizni.

Jóval kevesebben voltak, ahogy írod? Nem! Tele volt az Andrássy út, az Akadémia előtti tér. Ha az igazat akarnád, ha hiteles akarnál lenni, tudnád és le mernéd írni!

Szégyellem magam, mert ezek szerint hat év alatt nem tudtam annyit elérni, hogy egy diákom megtanulja: mindig és mindenkor hitelesnek kell lenni, igazat kell mondani! Akkor is, ha nem lesz belőle hasznom!

Farkas Zoltán

hat évig osztályfőnököd, történelem és földrajz tanárod"

A propagandista ma válaszolt ebben a stílusban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Meghalt Dusciza Ferenc
Az RTL-lel dolgozó lelkész hosszan tartó betegség után hunyt el. Dusicza Ferenc a képernyőn és a kollégái között is példaképnek számított.


73 éves korában elhunyt Dusicza Ferenc református lelkész, az RTL korábbi vallási és kulturális szerkesztője. A halálhírt az RTL jelentette be a híradójában.

Kotroczó Róbert, az RTL hírigazgatója így emlékezett rá:

„Dusicza Ferenc több volt, mint kolléga: sokszor lelki támaszt is nyújtott munkatársainak”, majd hozzátette: „Dusicza Ferenc remek ember volt.”

Dusicza Ferenc Budapesten született 1951-ben. Az 1990-es években kezdett vallási műsorokban szerepelni, először az MTV-nél, majd az RTL Klub indulásától dolgozott a csatornának. Gyakran szerepelt a képernyőn is.

Közreműködött az Üzenet című műsorban, ahol híradós felvételeket kommentáltak evangéliumi tanításokkal. A Reggeliben állandó rovata volt Szívvel-lélekkel címmel. A Híradóban és a Fókuszban is gyakran kérdezték őt. Néhány alkalommal az augusztus 20-i tűzijátékokat is ő közvetítette.

Egyetemeken is tartott előadásokat, és vallási témájú cikkeket írt. Hosszan tartó betegség után hunyt el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
Itt a lista: ezekre a háztartási termékekre jöhet az árrésstop
Május közepétől akár 18 százalékkal is olcsóbbak lehetnek a legnépszerűbb tisztálkodó- és tisztítószerek. A részleteket csütörtökön árulhatja el a kormány az Index információi szerint.


Az Index birtokába került egy kormányzati táblázat, ami részletesen felsorolja azt a 30 háztartási termékkategóriát, amelyeknél a kormány árréscsökkentést tervez.

A dokumentum szerint ezeknek a termékeknek az ára akár 16–18 százalékkal is csökkenhet május közepétől.

Az intézkedés csak a drogériákra vonatkozik, például a DM-re, a Rossmannra vagy a Müllerre. A vegyesboltokat, ahol élelmiszert és nem élelmiszert is árulnak, nem érinti a lépés.

A kormány már márciusban is bevezetett árrésstopot, akkor alapvető élelmiszerekre. A korábbi döntés alapján a boltok tojásra, étolajra, cukorra, krumplira, tejre, csirkemellre, sertéscombra és lisztre legfeljebb 10 százalékos árrést számolhattak fel.

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter kedden azt mondta, hogy „a háztartási cikkeket árusító drogériákra” vonatkozik majd az új intézkedés. Hozzátette: „Ők adják el a háztartási cikkek több mint 40 százalékát, ennyi a piaci részesedésük. A vegyeskereskedőkre, ahol élelmiszer és nem élelmiszer van, rájuk nem, de mivel a drogériaüzletek jelentős árcsökkentést fognak végrehajtani, ez lefelé fogja nyomni minden termék árát, ők is fognak árat csökkenteni.”

A listára olyan termékek kerültek fel, mint a mosogatószer, a mosópor, a papír zsebkendő és a tusfürdő.

Információk szerint a kormány csütörtökön, a kormányinfón jelenti be hivatalosan az új árréscsökkentést. A tervek alapján az intézkedés május közepétől szeptember elejéig lehet érvényben.

A teljes lista szerint ezek a termékek lehetnek olcsóbbak:

  • toaletttpapír
  • papírzsebkendő
  • alufólia
  • papír kéztörlő
  • öblítő
  • folyékony mosószer
  • mosópor
  • mosogatószer
  • általános tisztítószer
  • folyékony súrolószer
  • gépi mosogatótabletta
  • tusfürdő
  • fogkrém
  • folyékony szappan
  • sampon
  • szappan
  • fogkefe
  • kézfertőtlenítő gél
  • borotvahab
  • borotvazselé
  • testápoló
  • golyós dezodor
  • izzadásgátló stift
  • dezodor
  • eldobható borotva
  • utántöltő borotvafej
  • egészségügyi betét
  • tampon
  • hintőpor
  • eldobható nadrágpelenka.

Márciusban a fogyasztói árak 4,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Akkor az élelmiszer-árrésstop hatása még csak részben érvényesült, mivel a szabály március 17-től lett hatályos. Márciusban az élelmiszerek ára nem változott februárhoz képest, ahogy a fogyasztói árak sem.

Januárban 1,9, februárban 1,2 százalékkal drágultak az élelmiszerek. A kormány szerint az intézkedés megtörte ezt a drágulási trendet. Az elemzők alábecsülték az árrésstop hatását, ami végül erősebben érvényesült a vártnál.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Biden kiakadt: „Mi a fene folyik itt?” – Trumpot és Putyint is kiosztotta az egykori elnök
Joe Biden először szólalt meg hivatalos távozása óta, és nem finomkodott. A volt elnök Trump terveit őrültnek, Putyin politikáját veszélyesnek nevezte.


Joe Biden a BBC-nek adta első interjúját, amióta elhagyta a Fehér Házat. Az egykori amerikai elnök többek között Donald Trumpról, Vlagyimir Putyinról, Ukrajnáról és a demokrácia jövőjéről is beszélt.

Biden szerint a demokrácia fenntartása minden pénzt megér, és a demokratikus országok szövetségének erősítése a lehető legbiztonságosabb befektetés. Úgy fogalmazott, nem érti, hogy a jelenlegi amerikai kormányzat miért nem képes ezt megérteni.

Donald Trump ukrajnai rendezési stratégiáját, amely területi engedményeket kínálna Oroszországnak a háború lezárása érdekében, Biden a „modernkori lekenyerezés” megfelelőjének nevezte. Az appeasement kifejezés a második világháború előtti brit politikát idézi, amikor Neville Chamberlain miniszterelnök területeket engedett át Hitlernek a háború elkerülése reményében.

Biden azt mondta, Vlagyimir Putyin úgy gondolja, hogy Ukrajna „az orosz anyaország része”, ezért Oroszország történelmi jogot formálhat rá. Szerinte az orosz elnök „újra létre akarja hozni a Varsói Szerződést, és nem tudja elviselni azt a tényt, hogy a Szovjetunió összeomlott”.

Kijelentette: nem érti, hogy gondolhatják egyesek, hogy ha „egy diktátornak, egy huligánnak” megengedik, hogy olyan területeket vegyen el, amelyek nem az övéi, akkor majd megelégszik.

Hozzátette: attól tart, hogy az Oroszországgal határos NATO-országok is erre a következtetésre juthatnak.

A volt elnök szerint az Egyesült Államok jelenlegi béketerve, amely elismerné a Krím annexióját és befagyasztaná a mostani területi viszonyokat, szintén egy „modernkori lekenyerezés” Putyin felé.

Biden arról is beszélt, hogy szerinte Európa el fogja veszíteni a bizalmát az Egyesült Államokkal kapcsolatban. Szerinte az európai vezetők máris felteszik a kérdést, hogy lehet-e még bízni Amerikában és az amerikai vezető szerepben.

Trump terveiről is szó esett, például arról, hogy visszaszerezné a Panama-csatornát, megszerezné Grönlandot, és Kanadát „51. államként” csatolná az Egyesült Államokhoz. Biden ezt így kommentálta

„Mi a fene folyik itt? Melyik elnök beszélt így valaha? Mi nem ilyenek vagyunk.”

Hozzátette: az Egyesült Államok „nem ez”, hanem a demokráciáról, a szabadságról, a lehetőségekről szól, nem pedig arról, hogy másoktól területeket ragad el.

Az Ovális Irodában történt szóváltásról, amely Trump és Volodimir Zelenszkij között zajlott, Biden azt mondta, ami ott történt, az nem volt méltó Amerikához.

A volt elnök arra is reagált, hogy sokak szerint a Biden-kormányzat csak annyi támogatást adott Ukrajnának, ami az ellenálláshoz volt elég, de nem a háború megnyeréséhez. Biden ezzel szemben azt állította, hogy az ő elnöksége alatt az Egyesült Államok mindent megadott Ukrajnának ahhoz, hogy megőrizhesse függetlenségét.

Arra a kérdésre, hogy félti-e Trumptól az amerikai demokráciát, Biden azt mondta: jelenleg kevésbé aggódik emiatt, mint korábban, mert érzése szerint a Republikánus Párt is kezd ráébredni arra, „hogy ki is Donald Trump”.

Donald Trump a múlt héten győzelemként beszélt a hivatalban eltöltött első 100 napjáról. Biden erre csak annyit mondott: „Ezt majd a történelem megítéli. Nem látok semmi olyat, ami diadalmas volt.” Egy chicagói konferencián úgy fogalmazott, lélegzetelállító, hogy Trumpék mennyi pusztítást végeztek kevesebb mint száz nap alatt.

(via MTI)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Ókori építészet, Mátyás király, hidegháború – ilyen feladatokat kaptak a töriérettségin a diákok
Feladatlapot kell kitöltetni és két esszét is kell írni a diákoknak az idei középszintű érettségi harmadik napján.


Szerdán történelemből vizsgáznak a középszintet választó érettségizők. A feladatsor megoldására összesen 180 percük van. A vizsga két részből áll: az első részben rövid feladatokat kapnak, a második részben esszéket kell írniuk.

A rövid feladatok között szerepel az ókori görög és római építészet, Hunyadi Mátyás háborúi, az iszlám vallás, a kapitalizmus, a magyarországi katolikus megújulás, az első ipari forradalom, a zsidó emancipáció, a II. világháború, a Tanácsköztársaság, a hidegháború, a Rákosi-korszak és a Magyarországon élő nemzetiségek – írja az Eduline.hu.

A vizsgázóknak két esszét is kell írniuk: egy rövidet és egy hosszút.

A rövid esszék témái a liberalizmus vagy Európa népessége a 20. század közepétől. A hosszú esszéknél a Rákóczi-szabadságharc vagy a bethleni konszolidáció közül választhatnak.

Fontos szabály, hogy a két esszé különböző korszakokra kell, hogy vonatkozzon. Az egyik esszének az ókortól 1849-ig tartó időszakról kell szólnia, a másiknak pedig az 1849 utáni korszakról.

A rövid esszének 100–130 szóból, a hosszúnak pedig 210–260 szóból kell állnia.


Link másolása
KÖVESS MINKET: