500 halottja is lehet egy gázai kórház felrobbantásának – hatalmas a káosz
A Hamász háborús bűnökről beszél, Mahmúd Abbász palesztin elnök lemondta találkozóját Joe Bidennel. Az izraeliek tagadják, hogy ők találták volna el a kórházat, szerintük a Hamász egyik rakétája robbant fel.
Felrobbantottak egy baptista kórházat a Gázai övezetben, többszáz – palesztin források szerint akár 500 – halálos áldozat is lehet – tudósít a BBC.
A detonáció a a Gázaváros központjában lévő Al-Ahli Arabi Baptista Kórházban történt.
A helyzetet súlyosbítja, hogy a kórházban épp gázai családok kaptak menedéket az izraeli légicsapások elől.
Palestinian father holds the remains of his son’s body parts as he was torn into pieces in the latest lsraeli airstrike targeting Al-Ahli (Al-Ma’madani) hospital in Gaza. pic.twitter.com/PN2PRM94t5
A Hamász szerint izraeli légicsapás érte a kórházat, amit háborús bűnnek neveztek. Izrael szerint a Hamász egyik ellenük kilőtt rakétája téveszthetett célt. Netanjahu azt mondta, barbár terroristák állnak a robbantás mögött.
A BBC-nek az egyik kórházi dolgozó elmondta: mintegy 4000-en lehettek az épületben a támadás idején, a pusztulást teljesnek írta le, a kórház egyes részei jelenleg is lángokban állnak. Arról beszélt, hogy az intézmény 80 százaléka nem üzemel, és több száz ember meghalt vagy megsérült a robbanásban.
Ciszjordániában ezzel egy időben több ezren vonultak utcára, hogy tiltakozzanak az izraeli bombázások ellen.
Tens of thousands of Palestinians are demonstrating across the West Bank in support to Gaza after the Israeli massacre in Anglican Hospital murdering 500 Palestinian civilians sheltering inside. pic.twitter.com/p4pSdZ4Pdk
A palesztin média jelentése szerint Mahmúd Abbász palesztin elnök háromnapos gyászt hirdetett, és lemondta találkozóját Joe Biden amerikai elnökkel. Jordánia ezek után az egész csúcstalálkozót törölte, így az amerikai elnök csak Izraelbe megy.
Felrobbantottak egy baptista kórházat a Gázai övezetben, többszáz – palesztin források szerint akár 500 – halálos áldozat is lehet – tudósít a BBC.
A detonáció a a Gázaváros központjában lévő Al-Ahli Arabi Baptista Kórházban történt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A Tisza Párt rendelkezik olyan ukrán kapcsolatokkal, amelyek sérthetik az ország szuverenitását - jelentette ki a Fidesz frakcióvezetője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Kocsis Máté felidézte, hogy Ruszin-Szendi Romolusz felszólalásai során a NATO vezérkari főnöki értekezleteken kifejezetten ukránbarát álláspontot képviselt, és ezeket a „Slava Ukraini!” (Dicsőség Ukrajnának!) felkiáltással zárta. Szerinte ezzel szembement a hivatalos magyar állásponttal, amely a háború befejezését és a fegyverszállítások leállítását szorgalmazza.
Kocsis Magyar Péter hangfelvételéről is beszélt. Szerinte a Magyar Péter által felhozott vádaknak "se füle, se farka" nem volt, ezt követően alig pár órával később az ukránok mindenféle bizonyíték nélkül azzal vádoltak két kárpátaljai magyart, hogy kémkedtek, és azon dolgoztak, hogy felmérjék az ukrán katonai erőt Kárpátalján.
Megjegyezte, ezek ugyan súlyos vádak, de miután semmilyen bizonyíték nincsen erre, ezért teljesen nyilvánvaló, hogy az elmúlt évek propagandaháborújába illik bele.
"Van egy ukránbarát egykori altábornagy, ahogy egyébként a szakzsargon hívja, fennáll a gyanúja annak is, hogy be van ütve az ukránokhoz, tehát hogy ukrán titkosszolgálati kapcsolatai lehetnek, ez az ő esetében külön vizsgálatot érdemelne"
- fogalmazott.
Hozzátette, az eseményláncolat "teljesen nyilvánvaló" következtetése szerint fennáll a gyanúja annak, hogy ez a kapcsolat maga Ruszin-Szendi Romulusz volt.
A velünk szemben álló politikai erő, a Tisza Párt rendelkezik olyan ukrán kapcsolatokkal, amelyek, mondjuk úgy, hogy sérthetik az ország szuverenitását - hangsúlyozta Kocsis Máté. A Fidesz frakcióvezetője emlékeztetett, a következő hetekben fontos döntést kell meghozniuk a magyaroknak a véleménynyilvánító szavazáson, Ukrajna gyorsított csatlakozása pedig "húsbavágó", nemcsak a gazdasági, társadalmi, hanem a közbiztonsági helyzetét is meghatározhatja Magyarországnak.
Műsorvezetői kérdésre Kocsis Máté elmondta, szerinte az ukrán ügy miatt nem fognak többen szavazni Ukrajna gyorsított csatlakozására, annak ellenére, hogy ebben reménykedik az ellenzék.
"Szerintem nem ez a cél, a cél a zavarkeltés" - fogalmazott a frakcióvezető, hozzátéve, ez tipikus titkosszolgálati eszköz, amit az ukránok propagandaügyként használnak. Kifejtette, az ő céljuk nyilvánvalóan az, hogy az Ukrajnával kapcsolatos ügyek megítélése minimum zavaros legyen Magyarországon, vagyis minden olyan eszköz kedvező számukra, ami gyengíti a szavazás erejét.
"Ezzel szemben a mi álláspontunk az, hogy nem az ukrán titkosszolgálat központjából, vagy a Tisza Párt brüsszeli irodájából kell megmondani, hogy mit gondoljanak a magyarok, mert Ukrajna európai uniós tagságáról kizárólag ők dönthetnek" - egyértelműsítette a Fidesz frakcióvezetője.
Kocsis Máté a két, Ukrajnában őrizetbe vett magyarról szólva azt mondta, nem hiszi, hogy az érintett személyek védelmében fel lehet lépni, elsősorban azért nem, mert nem lehet tudni, hogy milyen bizonyítékok és vádak vannak ellenük.
"Vagy az van, hogy az ilyen kémelfogó akciók a nyilvánosság kizárásával történnek és nincs ez ügyben kommunikáció, vagy ha van, akkor viszont meg kell mondani, hogy mi történt, kik ők, mi a bűnük és mi a bizonyíték ellenük" - vélekedett Kocsis Máté, megjegyezve, ez azonban nem történt meg, ami a Tisza Párt időzítésével kapcsolatban is gyanússá teszi ezt az ügyet.
A Tisza Párt rendelkezik olyan ukrán kapcsolatokkal, amelyek sérthetik az ország szuverenitását - jelentette ki a Fidesz frakcióvezetője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Kocsis Máté felidézte, hogy Ruszin-Szendi Romolusz felszólalásai során a NATO vezérkari főnöki értekezleteken kifejezetten ukránbarát álláspontot képviselt, és ezeket a „Slava Ukraini!” (Dicsőség Ukrajnának!) felkiáltással zárta. Szerinte ezzel szembement a hivatalos magyar állásponttal, amely a háború befejezését és a fegyverszállítások leállítását szorgalmazza.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A magyar kormány az utolsó pillanatban mondta le az ukránokkal tervezett találkozót Ungváron
A találkozót a nemzeti kisebbségek jogairól tartották volna május 12-én, hétfőn Ungváron. Az ukrán fél már megérkezett, de hiába várta a magyar delegációt.
Magyarország úgy döntött, hogy elnapolja a május 12-re tervezett ukrán–magyar egyeztetést, amelyet Ungváron tartottak volna. Az ukrán igazságügyi minisztérium vasárnap számolt be erről a Facebook-oldalán. Azt írták, hogy a találkozó a kisebbségi kérdésekről folytatott rendszeres párbeszéd első állomása lett volna. A Népszava vette észre a bejegyzést, amelyben nem szerepelt indoklás a magyar fél döntésére.
A kijevi minisztérium jelezte, hogy
az ukrán delegáció már meg is érkezett Ungvárra, és hétfőn eredményekre számítottak. Az egyeztetés az Orbán-kormány által korábban javasolt 11 pont alapján zajlott volna, és a nemzeti kisebbségek helyzetéről szólt volna.
Néhány nappal korábban Olha Sztefanyisina, Ukrajna EU-ügyi és igazságügyi minisztere – aki egyben miniszterelnök-helyettes is – Budapesten tárgyalt. Ekkor jelentette be, hogy május 12-én szakértői találkozót tartanak Ungváron. Azt mondta: Kijev nagyon komolyan veszi az EU-ba vezető utat, valamint minden ezzel kapcsolatos kötelezettséget, beleértve a kisebbségvédelmet is. Hozzátette, hogy az, hogy hosszabb szünet után újraindul a párbeszéd, önmagában is fontos üzenet.
A lap szerint
feltételezhető, hogy a napokban kirobbant titkosszolgálati ügy állhat a háttérben.
Magyarország nemrég kiutasított két ukrán diplomatát, miután az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) leleplezte a magyar katonai hírszerzés két emberét.
Magyarország úgy döntött, hogy elnapolja a május 12-re tervezett ukrán–magyar egyeztetést, amelyet Ungváron tartottak volna. Az ukrán igazságügyi minisztérium vasárnap számolt be erről a Facebook-oldalán. Azt írták, hogy a találkozó a kisebbségi kérdésekről folytatott rendszeres párbeszéd első állomása lett volna. A Népszava vette észre a bejegyzést, amelyben nem szerepelt indoklás a magyar fél döntésére.
A kijevi minisztérium jelezte, hogy
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Toroczkai László Orbán Viktornak: A globalisták ellen kell a globális összefogás, de nem olyanokkal, akik magyar temetőket gyaláznak meg
A Mi Hazánk elnöke keményen nekiment a miniszterelnöknek George Simion támogatása miatt. Szerinte ez hátba szúrás az erdélyi magyaroknak és elfogadhatatlan lépés.
Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke éles hangvételű bejegyzésben reagált arra, hogy Orbán Viktor elismerően nyilatkozott a romániai elnökválasztás első fordulóját megnyerő George Simionról – szúrta ki a 24.hu. A miniszterelnök a tihanyi apátságban beszélt Simionról, aki a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szerint magyarellenes politikát folytat.
A Mi Hazánk elnöke arra emlékeztetett, hogy Simion pártja, az AUR 2019-ben „magyarellenességben fogant”, és szerinte elfogadhatatlan, hogy Orbán Viktor pozitívan nyilatkozik róla. Toroczkai felidézte az úzvölgyi katonai temető ügyét is, ahol magyar sírokat gyaláztak meg. Úgy fogalmazott:
„Sohasem fogjuk elfelejteni az úzvölgyi katonai temető magyar sírjainak meggyalázását.”
A politikus szerint az AUR vezetői nem lehetnek a magyarok szövetségesei addig, amíg nem változtatnak politikájukon, és nem tesznek konkrét lépéseket a magyarság érdekében. Mint írta:
„A globalisták ellen kell a globális összefogás, de nem olyanokkal, akik magyar temetőket gyaláznak meg! Ajánljuk ezt a Simionnal összekacsintó Orbán Viktor figyelmébe.”
A témához az RMDSZ is hozzászólt, és közölte: George Simion számukra nem támogatható jelölt, ezért a második fordulóban a bukaresti főpolgármestert, Nicusor Dant támogatják. Orbán Viktor erre reagálva hangsúlyozta: a magyar kormány számára meghatározó az RMDSZ álláspontja, és a nemzetpolitikai kérdésekben az erdélyi magyarság érdekei az irányadók.
A bejegyzés kapcsán megszólalt Magyar Péter is, aki szerint Orbán ezzel „elárulta a határon túli magyarokat”. Toroczkai őt sem hagyta szó nélkül. Úgy fogalmazott, hogy bár Magyar Péter kiállt a külhoni magyarok mellett, közben olyan globalista nézeteket hangoztat Ukrajnáról, amelyek szerinte nem képviselik a magyar közösségek érdekeit.
Toroczkai ezen a héten a honvédelmi minisztert is megvédte. Szalay-Bobrovniczky Kristófról a Tisza Párt egy hangfelvételt hozott nyilvánosságra, amelyen arról beszél, hogy a kormány „szakít a békementalitással”. Emellett Toroczkai kezdeményezte a nemzetbiztonsági bizottság összehívását is, miután hírek jelentek meg állítólagos magyar kémek ukrajnai letartóztatásáról. A politikus szerint „az ukrán rezsimnek és titkosszolgálatának semmit sem lehet elhinni”.
Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke éles hangvételű bejegyzésben reagált arra, hogy Orbán Viktor elismerően nyilatkozott a romániai elnökválasztás első fordulóját megnyerő George Simionról – szúrta ki a 24.hu. A miniszterelnök a tihanyi apátságban beszélt Simionról, aki a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szerint magyarellenes politikát folytat.
A Mi Hazánk elnöke arra emlékeztetett, hogy Simion pártja, az AUR 2019-ben „magyarellenességben fogant”, és szerinte elfogadhatatlan, hogy Orbán Viktor pozitívan nyilatkozik róla. Toroczkai felidézte az úzvölgyi katonai temető ügyét is, ahol magyar sírokat gyaláztak meg. Úgy fogalmazott:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Zelenszkij reagált Putyin tárgyalási javaslatára: Pozitív fejlemény, hogy Oroszország fontolóra vette a háború lezárását
Kijev kész tárgyalóasztalhoz ülni, miután Putyin közvetlen egyeztetést javasolt. Emmanule Macron francia elnök viszont arra figyelmeztet, hogy ez csak egy első lépés, ami mögött időhúzás is lehet.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vasárnap arról beszélt, hogy Kijev kész részt venni tűzszüneti tárgyalásokon Oroszországgal – írja a BBC. Ezt azután jelentette ki, hogy Vlagyimir Putyin közvetlen egyeztetést ajánlott Ukrajnának.
Az ukrán elnök szerint pozitív fejlemény, hogy Oroszország elkezdte fontolóra venni a háború lezárását. Úgy fogalmazott:
„Az egész világ erre várt régóta. És bármilyen háború lezárásának első lépése a tűzszünet. Nem szól semmi amellett, hogy akár még egy napig folytatódjon a gyilkolás. Azt várjuk Oroszországtól, hogy megerősítse a tűzszünetet holnaptól, május 12-től.”
Zelenszkij nem tért ki arra, hogy elfogadja-e Putyin meghívását a csütörtöki, isztambuli tárgyalásra.
Emmanuel Macron francia elnök a lengyelországi Przemysl városában úgy nyilatkozott: „A feltétel nélküli tűzszünetet definíció szerint nem előzik meg tárgyalások.” Macron szerint Putyin javaslata egy első lépés lehet, de nem elégséges. Úgy véli, az orosz elnök továbbra is időt akar nyerni, bár keresi a megoldás módját.