FELFEDEZŐ
A Rovatból

5 ország, ahol a leginkább érdemes gyereket vállalni

Ide érdemes költözni, ha a legmagasabb életszínvonalat szeretnénk biztosítani a gyermekeinknek.

Link másolása

A BBC Travel összeszedte, hogy melyek azok az országok, amelyekben a legkönnyebb a szülők dolga, ha gyermeknevelésről van szó - írta meg az rtl.hu.

Az utazással foglalkozó honlap az alábbi kritériumok alapján szedte össze azoknak az országoknak a listáját, ahol a legjobb gyereket vállalni:

• az oktatás minősége,

• a családtámogatások mértéke,

• a családi szabadságok rendszere,

• az egy gyerekre jutó zöldterület vagy játszótér aránya,

• ezen kívül fontos volt a bűnözési ráta is.

Természetesen fontos szempont volt az is, hogy hogyan érzik magukat a gyerekek, és milyen lehetőségeik vannak a kikapcsolódásra.

Japán

A szigetországban van a legkevesebb túlsúlyos gyerek, és a gyermekhalálozási adatok is itt a legkedvezőbbek. A 2022-es jelentés már azt is vizsgálta, hogy a gyerekeket körülvevő környezet mennyire alkalmas az egészséges fizikai és szellemi fejlődéshez.

Japán emellett kifejezetten jól áll a városi zöldterületek terén is, emellett rendkívül alacsony a gyermeket érintő levegő- és vízszennyezettség.

Észtország

Az itt élő gyerekek sokkal kisebb lég- és zajszennyezésnek vannak kitéve, mint máshol, emellett még abban is kiemelkedően jó hely, hogy több városi zöldterülettel rendelkezik. Az észteknél kiemelkedően sok a játszótér, és nagy hangsúlyt fektetnek a sportra és az egészséges életmódra.

Spanyolország

A spanyoloknál nagyon alacsony a gyermekek megbetegedési aránya, mindez a remek levegőnek és a jó minőségű víznek köszönhető. Általánosságban az is elmondható, hogy az itt élő gyerekek mentális egészsége kiváló, emellett jól teljesítenek a szociális készségek terén is nemzetközi összevetésben.

Finnország

A finn oktatás a világ egyik legjobb oktatási rendszere, itt kiemelten erősek a gyermekek írás-olvasási és matematikai készségei. A szülők ebben az országban a legelégedettebbek a gyerekekkel foglalkozó szakemberek munkájával.

Hollandia

Az összesített pontszámokat tekintve az UNICEF gyermekjóléti listájának élén Hollandia áll. Az ország a gyerekek mentális egészségének megőrzésében is az első helyen végzett, az oktatás és készségfejlesztés kategóriában pedig a harmadik helyen áll.

Az sem elhanygolható szempont, hogy ebben az országban a családok együtt mehetnek szabadságra, a gyermek születésekor 16 hét fizetett szülési szabadság jár és legfeljebb hat hét fizetett apasági szabadság is megilleti őket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
Napelemes töltéssel alacsony karbonlábnyommal autózhat
A tisztán elektromos autók egyik előnye, hogy nem bocsátanak ki káros anyagot, de a valódi zéró emisszió eléréséhez érdemes a töltést megújuló energiaforrásból termelt árammal biztosítani. Az E.ON rendszereivel már ez is lehetséges.

Link másolása

A zöld energia alappillére a fenntarthatóságnak: hiába a törekvés és a modern technológia, környezetbarát forrásból származó energia nélkül nem lépünk igazán nagyot a fenntarthatóság felé. Az E.ON ma már olyan komplex energetikai megoldásokat is kínál, amelyek a felelősen gondolkodó emberek környezeti igényeire is megnyugtató, energiahatékony válaszokat adnak. A SolarHome napelemes rendszer kiépítésével Ön is fenntartható módon láthatja el villamosenergiával háztartását, amelyet akár elektromos autója töltésére is használhat. Mutatjuk, hogyan.

A fosszilis energiahordozók kiváltására az egyik fenntartható és egyre népszerűbb megoldás a napenergiát hasznosító háztartási méretű kiserőművek – azaz a napelemes rendszerek – telepítése.

Kinek éri meg a napelemes rendszer telepítése?

Az új házat építőknek, vagy a régit felújítóknak mindenképpen érdemes napelemes rendszer telepítésében gondolkodniuk, hiszen egy jól beállított és folyamatosan monitorozott rendszer mellett csökkenthető az áramszámla. Az E.ON SolarHome rendszerének különlegessége, hogy más okosotthon eszközökkel is össze lehet kapcsolni és távolról vezérelni. Az E.ON saját E.ON Home nevű (webes felületen vagy mobil applikációban elérhető) alkalmazásában, internet kapcsolaton keresztül ellenőrizhető az otthoni napelem rendszer működése, látható a megtermelt áram mennyisége, illetve – megfelelő szolgáltatási csomag esetén - az elektromos autó otthoni töltése is irányítható ezen a felületen keresztül.

A napelemes rendszer kiépítése egy helyszíni felméréssel kezdődik, ugyanis az éves átlagos áramfogyasztás alapján számítják, ki, hogy mekkora teljesítményű rendszerre lesz szükség, valamint az ingatlan adottságai alapján a napelemes rendszer milyen műszaki paraméterekkel létesíthető. Ilyenkor érdemes már azzal is kalkulálni, hogy az elektromos autót is a napelemes rendszer által megtermelt villamosenergiával töltjük majd.

Az E.ON otthontöltési megoldásai Magyarország egész területén elérhetőek. A kiválasztott töltőkészülék csomag részét képezi a professzionális telepítés mellett a 3 év jótállás, valamint a tanácsadás is. A telepített eszközöket az E.ON Home rendszerhez (webes felületen, vagy applikáción) is lehet csatlakoztatni és internet kapcsolaton keresztül akár távolról is vezérelhetők. Emellett az E.ON havidíjas kiegészítő szolgáltatásaként az E.ON nyilvános elektromos autó töltőit a mindenkor érvényes eseti töltés áránál 15 százalékkal kedvezőbben veheti igénybe.

Nemcsak a családi házban élőknek érdemes számításba vennie az elektromos autó töltő telepítését, hanem privát, közforgalom elől elzárt parkolóval rendelkező társasházakban élőknek is kedvező alternatíva lehet, hiszen elérhetőek olyan e-töltő megoldások is, amelyek igény esetén olyan elszámolási rendszerrel is telepíthetőek, mely segítségével elkülöníthető, és külön elszámolható a lakók, bérlők egyéni töltőhasználata.

Miért jó az otthoni elektromos autó töltő?

Az energiaárak változása jelentős kihatással van az elektromos autók töltésére, ennek jelentősége azonban csökkenthető, ha ehhez a saját magunk által termelt villamosenergiát használjuk. Ha az otthoni napelemes rendszerrel összekötjük az elektromos autó töltést akkor összeségében a napelemes rendszer és otthontöltési megoldás telepítése is hamarabb megtérülhet. Nagyon fontos tényező mindemellett, hogy ezáltal sokkal inkább elérhető az alacsonyabb emissziós autózás, mivel az elektromos autó működése mellett az annak töltéséhez szükséges villamosenergia termelése sem jár károsanyag-kibocsátással. Az otthoni, napelemes rendszer által megtermelt villamosenergiával való töltés időt is megtakarít, mivel a speciálisan kialakított töltőkészülék nagyobb teljesítményű, így a hagyományos, hálózati csatlakozón keresztül végzett folyamathoz képest rövidebb idő alatt végezhető el az elektromos autó feltöltése.

A fenntartható, kibocsátásmentes energiatermelés és okos és energiahatékony felhasználás már nem a jövő, hanem a jelen.

Advertisement
Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
Videón, ahogy egy nagy pörölycápa váratlanul kiemelkedik a tengerből
A csúcsragadozót egy texasi tengerparthoz meglepően közeli, sekély területen vette videóra egy férfi, amikor a cápa többször is a vízfelszín fölé emelkedett.

Link másolása

Jason Schilling öt napja töltötte fel a TikTokra a nagy pörölycápát megörökítő videóját, amely már több mint hárommillió megtekintésnél tart. A cápák ritkán úsznak ilyen közel a parthoz.

Az amerikai férfi a texasi Galveston-szigeten, a San Luis Pass Beachen élvezte a napsütést, amikor a parthoz közel megpillantotta a tengerben egy nagy pörölycápa hátúszóját. A csúcsragadozó a parthoz közel, sekély területen úszott, és többször is a vízfelszín fölé emelkedett.

Schilling videóra vett a cápát, és a TikTokra feltöltött felvétele rögtön nagy sikert aratott a közösségi médiában, már több mint hárommillióan látták.

„Mi a fene? Ez nagyon közel jött a parthoz. Ez őrület! Nem tudtam, hogy ilyen sekély vízben is előfordulhatnak” – mondja a videóban a texasi férfi.

Lapozz a cikk folytatásához és a videó megtekintéséhez!



Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
Eszedbe se jusson leszedni, ha ezzel a különleges vadvirággal találkozol!
Virágzik Magyarország legdrágább vadon élő orchideája, a boldogasszony papucsa, melyből egy tő természetvédelmi értéke 250 ezer forint. Fokozottan védett növény.

Link másolása

Szirmot bontott a hazánkban szigorúan védett boldogasszony papucsa (Cypripedium calceolus), más néven rigópohár, amely külföldön Vénusz papucsaként, Vénusz-sarucskaként is ismert.

A Magyarország legdrágább vadon élő orchideájának számító, fokozottan védett boldogasszony papucsából egy tő természetvédelmi értéke 250 ezer forint.

Hazánkban eddig összesen 86 lelőhelyét regisztrálták, ám ebből mára csupán 29 maradt fenn, itthoni egyedszáma 2000 alatti.

Magyarországon hegy- és dombvidékeken él, elsősorban az Északi-középhegységre, azon belül főként a Bükkre, kisebb mértékben a Tornai-karsztra, a Cserhátra, a Heves–Borsodi-dombságra jellemző.

Ennek a fokozottan védett vadvirágnak a Bükki Nemzeti Parkban, Felsőtárkány határában lévő élőhelye a látogatók elől elzárt,

a terület kutatási céllal történő látogatása a természetvédelmi hatóság engedélyéhez kötött.

Forrás: Sokszínű vidék, Wikipédia


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A legdurvább akciófilmekbe illő balesetet rögzített egy rendőr testkamerája
Az amerikai rendőrök egy balesetnél helyszíneltek, amikor az egyik bámészkodó autós az egyik vontató rámpájára felhajtva ugratott egy hatalmasat.

Link másolása

Egy rendőr testkamerája rögzítette, ahogy egy bámészkodó amerikai sofőr véletlenül ráhajtott egy vontatókocsi rámpájára és egy hatalmasat ugratott.

A vontató és a rendőrök egy korábban történt balesethez vonultak ki a georgiai Lowndes megyében.

A felvételen az látszik, hogy a rendőr éppen lassan sétál vissza a járművéhez, amikor egyszer csak egy közeledő autót pillant meg, amely teljes gázzal felhajt a vontató rámpájára, majd a levegőben megpördül, mielőtt lezuhanna a földre.

Információk szerint az autóban többen is utaztak és szerencsére mindannyian túlélték a hollywoodi akciófilmekbe illó balesetet.


Link másolása
KÖVESS MINKET: