450 ezer forint lett volna egy éjszaka ebben a Birodalmi lépegetőre emlékeztető, elhagyatott katonai erődben
Amikor először hallottam a világ legkisebb, bár el nem ismert országáról, a Sealand hercegségről, azonnal szerettem volna filmet készíteni róla. Csakhogy se létra, se lift nem visz fel a hatalmas, olajfúró-tornyokra emlékeztető platformra, ami az Északi-tengeren áll, az Egyesült Királyság partjaitól néhány kilométerre. Egy csörlőre akasztott függőhintán lehet megközelíteni, ami bevallom, nem vonz annyira. Még nem mondtam le a látogatásról, de időt kérek.
A létesítmény eredetileg egy haditengerészeti erőd volt, és az U1 Roughs nevet viselte. Két, 26 méter átmérőjű, 120 méter magas betongyűrűre erősítettek fel kosárlabda pályányi acéllemezt. Nemcsak a tetőn rendezkedtek be, hanem a lábak felső részében is van 5 szint, ami lakható. A második világháború után néhány évvel kivonultak a katonák,
Egy évvel később őfelsége kormánya egy kisebb hadihajót küldött a platformhoz, csakhogy Bates és emberei néhány figyelmeztető lövéssel és Molotov-koktéllal megvédték magukat.
Ezután Nagy-Britannia bírósághoz fordult, de általános megdöbbenésre az első fokú bíróság arra jutott, hogy nem illetékes a vitában, mivel az erőd nemzetközi vizeken áll. Bates ezt úgy értelmezte, hogy a bíró gyakorlatilag legitimálta a hercegségét. Bár a világ egyetlen állama sem ismerte el Sealand függetlenségét,
1978-ban azután egy német üzletember holland és német zsoldosok bevetésével elfoglalta Sealandet, és foglyul ejtette Bates fiát. De ő gyorsan verbuvált egy másik zsoldossereget és visszaszerezte hercegségét.
Bates családi cége sokat keresett azon, hogy havi 1500 dollárért golyóálló betonnal védett szervereken biztosított helyet különböző weboldalaknak, 2006-ban azonban a szerverpark egy tűzben megrongálódott. Később szóba került, hogy ide települ a Pirate Bay internetes cég, a Wikileaks, vagy egy kaszinó, de egyikből sem lett semmi.
Bates 2012-ben, 91 évesen hunyt el, most fia, illetve ma már két unokája viszi tovább a címet és e különleges hely gondozását. Sealand-nek ma papíron 3oo lakója van. Van hét szobájuk, amit turistáknak adnak ki. Bár hivatalosan továbbra sem ismerik el a hercegséget, de ez a tulajdonosokat nem érdekli, ahogy azokat sem, akik állampolgárságot vagy nemesi rangokat kérnek tőlük.
A Sealand otthonául szolgáló erődöt egy különcnek tartott építőmérnök, Guy Maunsell tervezte a második világháborúban. Ilyenekből négyet építettek, mindegyiket az Északi-tengeren helyezték el. 1942-ben született három 7-tornyos változat is, amiket a Temze torkolatánál, a parttól hat mérföldnyire telepítettek. Ezekből az egyik nem túl messze van angliai otthonunktól.
Whitstablenél ültünk egy hajóba, hogy közelről is lássuk a tengerben álló hadi csodát, ami bármennyire is hasonlít a Birodalmi lépegetőkre, nincs rá bizonyíték, hogy ez mozgatta meg a Star Wars készítőinek fantáziáját.
Negyed óra alatt értünk oda. Menet közben megtudtuk, hogy a második világháborúban a Temze torkolatánál azért volt szükség ezekre az erődökre, mert innen lehetett jól védeni Londont és a hajókat, amelyek oda vitték a szükséges szállítmányokat. A mindössze 40 nap alatt felépült U6 Red Sands fő feladata is a légvédelem volt, és innen riasztottak, ha az ellenség támadott.
Az erődök sikeresen teljesítették feladatukat. IU6 Red Sands tornyaiból például 22 repülőgépet lőttek le, megsemmisítettek harminc V1-es rakétát célbaérés előtt, és megrongáltak egy tengeralattjárót is.
Amikor odaértünk, azt láttuk, hogy a rozsdásodó, egyre több helyen hiányos tornyok között már nincs egyetlen híd sem. Sirályok lakják, emberek nagyon ritkán mennek fel az egyetlen biztonságos toronyba, amelyet elkezdtek felújtani.
Elsőre ijesztő látvány, hogy mindig van egy apró mozgás, a torony még akkor is rezeg, ha nincs vihar. Ha nagy szél volt, akkor nem is hagyhatta el senki az építményt.
Egy ilyen börtönszerű ketrecben, körbevéve vízzel, különösen megterhelő lehetett az élet. A rendkívül egyhangú, hosszú tétlenség után hirtelen kellett akcióba lendülni, ha jött a támadás. A katonák hat hét szolgálat után tíz nap pihenőt kaptak a szárazföldön, mielőtt újabb másfél hónap következett.
A kétszintes toronyban volt kádas fürdőszoba. Aggregátor biztosította az áramot, szenes kályhával fűtöttek. Az erődben javitották a fegyvereket is. Volt egy lift, amivel a szárazföldről érkező ételeket, felszereléseket felvitték, de a lövedékeket például kézzel kellett felcipelni a tetőre.
A második világháború után csökkentett állománnyal, de fenntartották az erődöket, egészen 1956-ig.
Ekkor lehetett igazán unalmas itt élni. A tengeren feladat nélkül folyamatosan készenlétben állni komoly küzdelem. Egy kutató szerint a katonák festettek, rajzoltak, kötöttek, faragtak, kártyáztak vagy épp a sirályokkal játszottak, hogy elüssék az időt. Például egy madzag két végére kötöttek ételt és odadobták a madaraknak. Volt egy kis kötélhúzás a levegőben, és fogadtak, melyik sirály nyer.
Miután a katonákat végül kivonták,
Az U6 Red Sands tornyaiban a Radio King kezdett 64-ben. Fél évig működött, majd átvette a Radio 390. Ők 1967-ig adtak műsort, amíg be nem záratta a kalózrádiókat kormány.
A magánkézben lévő Sealanden kívül az U6 Red Sands a legjobb állapotú megmaradt erőd. A többit baleset vagy az idő tette tönkre, illetve leszerelték.
A Red Sands megmentésére azonban külün csapat alakult, Projekt Redsands néven. Azon dolgoznak, hogy biztonságosan látogathatóvá tegyék a létesítményt, és megmutassák, hogy épült, hogyan működött évtizedekkel ezelőtt. A felújítás három éve kezdődött. Biztonságosabbá tették az egyik tornyot, és pótolták, szigetelték az ablakokat. Ez 3-5 fokkal melegebbé tette a helyet. Azonban úgy tűnik, a csoport jelenleg csak pénzt gyűjt a következő fázishoz, egyelőre a levelekre sem válaszolnak.
Az elmúlt évtizedekben több kalandvágyó ember felmászott ide, volt aki még tüzet is rakott, további károkat okozva. Akkor vették le az utolsó létrát is, hogy ne lehessen felelőtlenül felmászni.
A CNN szerint pár éve komolyan felvetődött, hogy luxushotelt csinálnak a második világháborúból itt maradt, futurisztikus erődből.
A projekthez még egy katari befektetőt is találtak, azonban ő később visszalépett. Így egyelőre nem tudni, lesz-e pénz a luxushotelre, és ha igen, meghagyják-e az egyik tornyot múzeumnak.
Az erőd közelében van egy másik erőd, ami innen is látszik. 2005-ben itt próbálta ki egy művész, Stephen Turner , hogy milyen 36 napot egyedül tölteni. Meg akarta tapasztalni az elszigeteltséget, a magányt.
Azt mondja, különleges élményei is voltak. Egy alkalommal például tisztán hallott hangokat, pedig nem volt ott senki. Utólag úgy gondolja, a hangokat messzebbről hozhatta oda a víz, végigvisszhangozhattak a torony üreges lábain, és felerősödhettek a dobozszerű lakótérben.
Arról is beszélt, a tornyok csak emberi szemmel tűnnek sivárnak, elhagyottnak. A kormoránok például rendszeresen használják halászat közben, ott pihennek és alszanak.
Turner örül, hogy meg akarják őrizni a második világháborús emléket, és múzeumot szeretnének belőle kialakítani, ugyanakkor a természetben szerinte semmi sem örök, és lehet, hogy ezeknek a tornyoknak is az lenne a sorsuk, hogy visszasüllyedjenek a sós tengerbe.
