KÉK HÍREK
A Rovatból

250 métert zuhanhatott, 2 méterrel a hó alatt találták meg a szlovén Alpokban eltűnt magyar túrázót

Egyelőre nem teljesen tisztázottak a tragédia körülményei, így az sem, hogy az áldozat pontosan mikor halhatott meg.


Részletes beszámolót tett közzé a Szlovén Hegyimentő Szövetség (GRZS) a december 26-án, csütörtökön lezárult mentőakcióról, amely során megtalálták a vasárnap eltűnt magyar túrázót. A férfi a Kamniki-Alpokban szenvedett balesetet: a rossz idő miatt nem tudott lejutni a hegyről, lába eltört, és végül egy szakadékban találták meg – életjelek nélkül.

„Sajnos életjelek nélkül, de a baleset helyszínétől 250 méterrel lejjebb megtaláltuk a magyar hegymászót, amivel ma délután véget ért az év egyik legnagyobb kihívást jelentő mentőakciója. (…) Csütörtökön az időjárás olyan szintre javult, hogy folytatni tudtuk az akciót. Egy rendőrségi helikopternek sikerült a mentőcsapatot a baleset helyszínének közelébe szállítani. A csapat köteleken ereszkedett le [abba] a szakadékba, [amelyben a hegymászót sejtettük.]

Megkezdték a sérült felkutatását, akit végül 250 méterrel a baleset helyszíne alatt, több mint két méterrel a hó alatt találtak meg”

– írják közleményükben.

A helikopteres mentés rendkívüli nehézségekbe ütközött, de végül a holttestet sikerült lehozni a hegyről. A GRZS köszönetet mondott a helikopter személyzetének és a mentőcsapatoknak, és őszinte részvétét fejezte ki az elhunyt hozzátartozóinak.

Az eset hátterében egy tragikus szerencsétlenség áll: a férfi és társa december 22-én, vasárnap indult túrázni a Kamniki-nyereg környékén, mintegy 1930 méter magasságban. Az időjárás azonban drámai fordulatot vett: a havazás és a viharos szél miatt a túrázók nem tudtak tovább haladni. A férfi lába eltört, a két túrázó pedig különvált egymástól.

A hegyimentők először december 23-án, hétfőn próbálták elérni őket, de a helikopteres megközelítést a rossz idő lehetetlenné tette. Végül gyalogosan érték el a nőt, akit hipotermiás állapotban találtak meg, de sérülés nélkül. A nő reményt vesztve várta a mentőket, de miután melegítőpárnákkal és forró itallal stabilizálták, segítséggel sikerült leereszkednie a völgybe. Csak a megfelelő ruházata és hálózsákja mentette meg attól, hogy teljesen kihűljön.

A férfi helyzetét már korábban azonosították a hegyimentők, de a rossz időjárás – köztük 100 km/órás széllökések – megakadályozta, hogy a csapatok a szurdok közelébe jussanak. Kedden és szerdán is lehetetlen volt megközelíteni a területet. Csütörtökre viszont az időjárási viszonyok javultak annyira, hogy egy rendőrségi helikopter segítségével elindulhatott az újabb mentési kísérlet.

A férfit végül több mint két méter hó alatt találták meg, és holttestét a rendkívül nehéz körülmények között sikerült a helikopter fedélzetére emelni. A baleset pontos részletei – például hogy a férfi meddig lehetett életben a zuhanás után – egyelőre nem teljesen tisztázottak.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Két órán belül két vonatgázolás is történt szombat reggel Magyarországon
Előbb Velencénél gázolt a vonat, majd nem egész két órával később Hegyeshalomnál történt tragédia. Mindkét településen zajlik a helyszínelés.


Gázolt a vonat Velencén és Hegyeshalomban is szombat reggel, emiatt késésekre kell számítani a székesfehérvári vasútvonalon és a Győr-Hegyeshalom vonalszakaszon - írja az MTI a Mávinform közlése alapján.

Azt írták,

a budapesti Déli páIyaudvarról Nagykanizsára 5.30-kor elindult Tópart InterCity elgázolt egy embert Velence megállóhelynél.

A helyszínelés ideje alatt Kápolnásnyék és Gárdony között egy vágányon szünetel a forgalom. A Budapest-Székesfehérvár vonalon és a csatlakozó vonalakon 5-10, esetenként 10-20 perccel hosszabb menetidőkre, kimaradó vagy rövidebb szakaszon közlekedő vonatokra kell számítani. Egyes InterCity vonatok csak Székesfehérvártól közlekednek.

Hegyeshalomban, az Orgona utcai átjáróban a Győrből Hegyeshalomba tartó, Mosonmagyaróvárról szombaton 7.12-kor elindult személyvonat gázolt el egy embert.

A helyszínelés ideje alatt csak egy vágányon haladhatnak a vonatok Mosonmagyaróvár és Hegyeshalom között.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Teljesen kifosztottak egy Alza-automatát Tiszaújvárosban
Ismeretlenek törték fel a tiszaújvárosi COOP ABC mellett álló AlzaBoxot péntekre virradó éjszaka. A hatóságok a helyszínen szemléztek, és a nyomozáshoz a lakosok segítségét kérik.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. február 07.



A Borsod24 írta meg a Tisza TV tájékoztatása alapján, hogy ismeretlenek

feltörték és a jelek szerint teljesen kifosztották a tiszaújvárosi COOP ABC oldalában található Alza csomagküldő automatát még péntekre virradó éjszaka.

A rendőrség a helyszínen szemlézett, a munka még délelőtt is folyt. A hatóságok egyelőre azt vizsgálják, pontosan mikor és hogyan történt a bűncselekmény, és a lakosság segítségét kérik: aki az éjszaka folyamán a környéken gyanús mozgást, szokatlan zajt vagy bármi rendelleneset észlelt, jelezze a rendőrségen.

A nyomozás érdekeire hivatkozva a hatóságok egyelőre nem közöltek részleteket sem az elkövetőkről, sem a kár mértékéről. Az Alza.hu PR-specialistája, Nagy Dávid a Forbes megkeresésére az esettel kapcsolatban elmondta:

„Az AlzaBoxokat feltörni azonban nem éri meg, mert azokat 24 órában, a hét minden napján figyeli riasztó és kamerarendszer. Ahogyan az AlzaBoxba történő kézbesítés, úgy az elkövető elfogása is általában ugyanolyan gyors.”

A cég ilyenkor azonnal értesíti az érintett vásárlókat, az előre kifizetett rendelések árát visszatéríti, és ingyenes újrakézbesítést ajánl fel.

A Tisza TV videót is megosztott a kifosztott automatáról:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Nyílt állkapocstörése volt, mégis hazaküldték a veszprémi kórházból, Ausztriában azonnal megoperálták
Egy karácsonyi családi verekedés után került kórházba a férfi, akit azonban hazaküldtek. Ausztriában viszont életmentő beavatkozás várt rá, miután légzési nehézségei lettek.


Egy családi karácsonyi vacsora végződött verekedéssel. Majd egy kálvária következett a magyar egészségügyben egy férfi számára, akit nyílt állkapocstöréssel küldtek haza a veszprémi kórházból. Végül Ausztriában azonnal megoperálták. Az eset még 2025. december 24-én, Szenteste kezdődött, amikor a Kétfarkú Kutyapárt egyik aktivistájára egy ideológiai vita hevében rátámadt az édesanyja párja.

A sérült a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház sürgősségi osztályára ment, ahol röntgen és CT is készült. A vizsgálatok kimutatták, hogy a férfinak nemcsak az arccsontja, de az állkapcsa is eltört, utóbbi ráadásul nyílt töréssel. Az ügyeletes orvos műtétet javasolt, a férfit pedig éjszakára a traumatológián helyezték el azzal az ígérettel, hogy reggel átviszik a szájsebészetre.

Másnap reggel, december 25-én azonban egy ápoló közölte vele, hogy menjen haza, és december 29-én jöjjön vissza.

A férfi ezután visszautazott Ausztriába, ahol dolgozik. Mivel a fájdalmai erősödtek és már légzési nehézségei is voltak,

a bécsújhelyi kórházba ment, ahonnan St. Pöltenbe irányították. Ott azonnal felvették, és másnap, december 26-án reggel meg is operálták. Mindeközben a veszprémi kórház négy nappal a sérülés után kiadott zárójelentésében az állt, hogy a műtétet nem tartották szükségesnek.

Az RTL Híradónak a férfi részletesen mesélt a történtekről.

„Először rám támadt, aztán azt is megütötte egyszer, aki meg akart védeni. Súlyosan megsérültem” – idézte fel a Kétfarkú Kutyapárt aktivistája. Mikor elment a veszprémi kórházba, akkor „Az ügyeletes orvos mondta, hogy ezt biztosan meg kell műteni. A traumatológián éjszakára elhelyeztek, és azt mondták, mivel a szájsebészeten nem volt ügyelet, reggel átvisznek, amikor megérkezik az ügyeletes orvos” – mesélte. „Azt mondták, jöjjek vissza 29-én, mert addig nem tudnak ellátni. Utólag megnéztem: azon az estén a veszprémi kórház volt az ügyeletes szájsebészet, de nem volt ügyeletes szájsebész orvos” – tette hozzá. Az osztrák ellátásról pedig így számolt be: „Azt mondták, ezt azonnal meg kell műteni, olyan helyen, ahol van ügyeletes szájsebészet; ez St. Pölten volt. Aznap este már fogadtak, és másnap reggel azonnal meg is műtöttek.”

Az RTL Híradó megkereste a veszprémi Csolnoky Ferenc kórházat, ahonnan azt a választ kapták, hogy az ügyet „betegpanaszként” kezelik és belső vizsgálatot indítottak.

A történetet a Kétfarkú Kutyapárt hozta először nyilvánosságra.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Tragédia a Tátrában: Két magyar férfi vesztette életét egy lavinában
Egy 30 és egy 37 éves férfit sorodt el a lezúduló lavina. A rendőrségi közlés szerint a Csorba-tótól néhány kilométerre lévő Tupá hegycsúcs alatt történt a tragédia.


Két magyar férfi életét vesztette pénteken egy lavinában a szlovákiai Magas Tátrában - jelentette hatósági közlésre hivatkozva a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.

Az eperjesi (Presov) kerületi rendőrség közlése szerint a lavina pénteken délelőtt tizenegy óra körül zúdult le a Csorba-tótól néhány kilométerre lévő Tupá hegycsúcs alatt.

A lavina két férfit sodort maga alá, akik nem élték túl a hóomlást

- közölte a rendőrség. Információik szerint a tragédiában két magyar, egy 30 és egy 37 éves férfi vesztette életét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk