13 hónapig volt kórházban a koronavírus miatt egy 38 éves brit nő, újra kellett tanulnia járni
Egyszerre kapta el a koronavírust és alakult ki hasnyálmirigy-gyulladás egy 38 éves brit nőnél, 13 hónapot kellett kórházban töltenie - írja a Daily Mail.
Rachel Booth tavaly áprilisban éppen az esküvőjére készült, amikor hirtelen gyomorégés kezdte kínozni. A foglalkozási terapeutaként dolgozó nő állapota rohamosan romlott, hamarosan már sem állni, sem beszélni nem tudott, ezért a middlesborough-i kórházba vitték, ahol szinte azonnal az intenzív osztályra került.
A gyulladás az életét veszélyeztette, a fertőzés pedig teljesen legyengítette, amíg az életmentő műtétre várt, gyakran kellett lélegeztetőgépre kapcsolni - négy nap volt a legtöbb idő, amit mesterséges lélegeztetéssel élt át. Booth-t átszállították a Freeman Egyetemre az eset különlegessége miatt, ahol azt vizsgálták, hogy okozhat-e a koronavírus hasnyálmirigy-gyulladást, illetve milyen kapcsolat van a két betegség között. A jelenlegi eredmények alapján azonban még nem lehet egyértelműen bizonyítani az összefüggést a kettő között.
A bent töltött időszak testileg és lelkileg egyaránt megviselte a nőt.
A testi megrázkódtatások mellett azonban nagyon komoly mentális nehézségei is voltak, hiszen 13 hónapon át szinte egyáltalán nem látta a családját - egyedül édesanyját és vőlegényét engedték be hozzá néha, a belőle kilógó csövek miatt sem telefonálni, sem videocsetelni nem tudott. Az egyedüllét miatt depresszióba zuhant.
Állapota ezt követően romlott meg újra, és került vissza az intenzívre.
Az is nyomasztotta, hogy egy év alatt rengeteg fontos eseményt kihagyott - többek között saját esküvőjét is, ami tavaly szeptemberben lett volna. Vőlegénye aznap talpig öltönybe öltözve meglátogatta, és vitt neki egy csokor műanyag virágot - igazit ugyanis nem lehetett bevinni a higiéniai szabályoknak megfelelően.
A nő idén április végén, 13 hónappal a bekerülése után hagyhatta el a kórházat, és otthon folytatja a lábadozást. Állni és járni ugyanis még továbbra sem tud, egy motorizált bicikli segítségével próbálja visszaépíteni az izmait. Édesapjával és nagybátyjával azt tervezik, hogy Anglia északkeleti részét átszelik közösen, és az elmaradt esküvőt is pótolják majd.