ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

10 tapasztalat arról, milyen is, ha 100 napig keressük a boldogságot

A boldogság világnapján kolléganőnk felidézi egy korábbi kihívását: boldogabb lesz-e az ember, ha 100 napon keresztül folyamatosan keresnie kell a boldog pillanatokat?
Ganzler Orsolya - szmo.hu
2021. március 20.



„Tudnál 100 napig folyamatosan boldog lenni?” – ezzel a kérdéssel találja magát szemben az ember, ha 100happydays.com oldalra téved. Ráadásul magyarul is akár, merthogy létezik a honlapnak magyar verziója is. Kicsit lentebb az is kiderül, hogy

az emberek 71%-a elvérzik ebben a kihívásban, nincs elég idejük rá, hogy boldogok legyenek.

Furán hangzik, nem? Pedig tényleg időhiányra hivatkozva tesznek le sokan arról, hogy befejezzék a „100 boldog nap”-projektet.

Én egy német ismerősömnek, Rebekkának köszönhetem, hogy a 100hapydays oldalra tévedtem – ő kérdezte meg tőlem egyszer, hogy ismerem-e már ezt a dolgot, mert szerinte teljesen illene hozzám, őt legalábbis mindig mennyire inspirálják a képeim. Ugyanis a feladat az, hogy az ember 100 napon keresztül minden nap posztoljon egy képet, ami kifejezi számára, hogy aznap épp miben találta meg a boldogságot. Az élet apró örömét. És aztán ezzel motiváljon másokat is, de leginkább magát próbálja abba az irányba terelni, hogy észrevegye mindig, minden körülmények között, hogy hol rejlenek a pozitívumok.

Az oldal ráadásul felsorolja, miket tapasztalnak a 100 napig kitartók:

„Az emberek, akik sikeresen el tudták végezni ezt a kihívást azt tapasztalták, hogy a kihívás előre haladtával :

– egyre könnyebben és könnyebben vették észre maguk körül azokat a dolgokat amelyek boldoggá teszik őket,

– minden nap jobb és jobb hangulatuk lett,

– egyre több kedves megjegyzést kaptak a körülöttük élő emberektől,

– észre tudták venni, hogy milyen szerencsések igazából az életben,

– egyre optimistábbak lettek,

– és szerelembe estek.”

Belevágtam – 100 napra főállású „boldogságkutató” lettem.

Ugyan ez nem most történt, a tapasztalatok ma is érvényesek, sőt, az egész projektnek jellemzően hosszú távú a hatása. Az Instagramra töltöttem fel a napi boldogság-pillanatképeket, amik sokszor kész montázsok voltak, mert képtelenség volt választani a pozitív történések közül. Figyelemmel kísérte néhány közeli barát, akik tudták, hogy miben sántikálok, néhány távolabbi ismerős, akik egyébként is követtek az Instagramon, és idővel akadt néhány teljesen ismeretlen új követőm is, más országokból, akik szintén megpróbáltak 100 napon keresztül boldognak lenni.

Lehetséges ez? És egyáltalán mire jó ez? Van bármi értelme? A tipikus kételkedő kérdésekre a pontokba szedett tapasztalatok adhatják meg a választ:

1. Nincs egzakt definíciója a boldogságnak

100 nap „boldogságkutatás” után még kevésbé gondolom úgy, hogy pontosan definiálni lehetne, mi a boldogság. Mindenkinek más. És jól van ez így.

2. A boldogságot nem állandóan éljük meg

Azt gondolom, hogy a boldogság nem egy hosszan tartó állapot, még csak 24 órára sem kivetíthető. Nem lehet mindig a legmagasabb amplitúdón lenni, mindig van kilengés. A fontos az, hogy ha valamiért lentebb ereszkedünk, ne ragadjunk meg azon a szinten, találjunk mindig kapaszkodót, ami elindít felfelé.

3. A lényeg az apró részletekben rejlik

A „boldogságkutatás” pont arra vezetett rá, hogy nem a tartósság a lényeg, hanem hogy észrevegyük egyáltalán a jót. A legkisebb jót is. És nevezhetjük akár boldog pillanatnak is – mindegy, hogy színes macaronok megkóstolásáról, egy délutáni szundításról, vagy egy régi baráttal való találkozásról van szó.

4. Egy igazán boldog nap sok képkockából áll össze

Nem feltétlen lehet egyetlen képet kiragadni a napból, hogy na, ez volt nekem „A Boldog Pillanat”. Ha a nap volt boldog, – mert hát a projekt neve ez, „100happydays” – akkor az attól volt az, hogy sok szép pillanat volt benne. Én ezért gyártottam sokszor, nagyon sokszor mozaikokat. És már a nap indulásától kezdve képes voltam úgy gondolkodni, mint egy filmrendező: „Most akkor erről a teázásról kellene egy fotó a mobillal, mert lehet, hogy ez lesz a nap (egyik) fénypontja?!”

5. Van, ami boldoggá tesz, de nem fér fel egy képre

Nem lehet mindent képben kifejezni. Van olyan, ami fotón nem megörökíthető. Egy hang. Egy illat. Egy mondat. Erre ott az írás – bár ez az én sajátos kiegészítő eszközöm volt, ahogy teltek a „boldog napok”, egyre inkább.

6. A boldogságkeresés iránti lelkesedés ragadós

A projekt lényege, hogy másokat is inspiráljunk. Ez nálam eleve korlátozottan teljesülhetett, mert csak nagyon ritkán használtam a központi, #100happydays kulcsszót, de tudok olyan ismerősről, nem egyről, akire hatott az én lelkesedésem – és ez jó. Akár úgy is, hogy magának kezdte gyűjtögetni a boldog pillanatképeket, Instagram profil helyett a számítógépére.

7. Vannak dolgok, amik másoknál is gyakori boldogságforrások

Olykor ránéztem, mit raknak ki mások, akik benne vannak a mókában – rákerestem az Instagramon erre a bizonyos #100happydays kulcsszóra. Megdöbbentő volt látni, hogy kb. 6 kategóriába besorolhatók a képek. Szelfi, étel-ital, szép táj, sport, szépségápolás, emberek. Ennyi kellene a boldogsághoz?

8. 100 nap alatt pozitívra hangolódunk

A projekt célja az is, hogy saját magunk egy változáson menjünk át – oh, hát volt itt fejlődési procedúra, már csak azért is, mert a 100 nap alatt rengeteg minden történt. De talán kimondható, hogy pozitívra hangoltabb lettem. Mert depressziós, vagy pesszimista előtte sem voltam.

9. A külvilág könnyen hiheti azt, hogy minden nagyon rendben van, akkor is, ha nincs

Felmerült az a kérdés, – másoktól is megkaptam, de én is gondolkodtam rajta – hogy ha mindig csak a jó dolgokat pakolja ki az ember az ismerőseinek, akkor az nem ámítás-e, mert hát nyilván vannak mélypontok is. Voltak. Vannak. Szerintem én eddig sem zártam magamba mindent, ami rossz. Ott volt a korábbi weboldalam, aztán blogom, amit a rákból való meggyógyulás után kreáltam, rajta a történetemmel, a kevésbé napos oldallal is, példának okáért. De tény, a projekt elvitt egy olyan irányba, hogy a rólam leginkább csak közösségi média posztokon keresztül infókat begyűjtők azt feltételezték, az én életemben mindig minden totálisan rendben van.

10. Kipróbálni érdemes

Hogy ajánlanám-e másnak ezt az egészet? Oh, hát persze! Egy ideig kifejezetten hiányoztak a naptáremlékeztetők este fél 10-ről, amikor a telefonom jelzett, hogy ne felejtsek majd el posztolni. És jó utólag is belelapozni a pillanatgyűjteménybe, pláne ilyenkor, amikor holmi vírus garázdálkodása miatt még a következő hét is olyan bizonytalannak tűnik. A visszatekintés a korábban megélt boldog időszakra ad némi megerősítést abban, hogy az élet szép, a borús napok után jönnek majd még napsugarasok, és annyi, de annyi dolog várhat még ránk, miért ne tekintenénk bizakodással előre?!

De azon kívül, hogy én rendkívül büszke voltam magamra, hogy lám, a 29%-hoz tartozom, mit nekem időhiány, amit eltervezek, véghez is viszem, maximum virtuális vállveregetéseket kaptam attól a néhány ismerőstől, aki képben volt a projektet illetően – a „100 nap boldogság’” oldaltól nem jött semmi.

Ez akkor egy darabig csalódást okozott, de idővel rá kellett jönnöm, hogy nem egy esetleges plecsni vagy oklevél a lényege a projektnek, hanem a saját tapasztalás. A Boldog Pillanatok Képeskönyve pedig bármikor fellapozható. Sőt, újraírható és bővíthető.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kétszeresére nőhet a skizofrénia kockázata a macskatartóknál egy új elemzés szerint
Egy 17 tanulmányt összegző ausztrál metaanalízis szerint a macskatartók körében kétszeres lehet a skizofrénia esélye. A kutatók a háttérben a macskák által terjesztett Toxoplasma parazitát sejtik.


Egy ausztrál kutatócsoport 17 korábbi tanulmányt összegző elemzése szerint a macskatartás a skizofréniával összefüggő rendellenességek nagyjából kétszeres kockázatával járhat együtt. Bár a statisztikai kapcsolat szignifikáns, a kutatók hangsúlyozzák, hogy ez önmagában nem bizonyít ok-okozati összefüggést, és a vizsgált tanulmányok minősége is vegyes – írja a ScienceAlert.

A metaanalízis szerint a macskáknak kitett személyeknél tapasztalt emelkedett esély mögött számos, még nem tisztázott tényező állhat. A szerzők kiemelik, hogy az elemzésbe bevont vizsgálatok többsége úgynevezett eset-kontroll típusú volt, amely nem alkalmas az ok-okozati viszonyok feltárására.

„Azt a következtetést vontuk le, hogy a macskáknak kitett személyeknél körülbelül kétszeres eséllyel alakul ki skizofrénia” – írja az ausztrál kutatócsoport.

Egyes tanulmányok a macskaharapások és a pszichózisszerű élmények között találtak kapcsolatot, de a háttérben nem feltétlenül a régóta gyanúsított toxoplazma parazita áll. Elképzelhető, hogy más kórokozók is szerepet játszhatnak.

„Áttekintésünk alátámasztja a kapcsolatot a macskatartás és a skizofréniával összefüggő rendellenességek között” – fogalmaznak a szerzők, de azonnal hozzáteszik, hogy a végső szó kimondásához sokkal további kutatásokra van szükség.

A szakértők szerint elengedhetetlenek a nagy, reprezentatív mintákon alapuló, előre megtervezett vizsgálatok, amelyek pontosabban képesek kontrollálni a lehetséges zavaró tényezőket, mint például a családi kórtörténet vagy a szocioökonómiai státusz. Amíg ezek az eredmények nem állnak rendelkezésre, a legfontosabb a megfelelő higiéniai szabályok betartása, beleértve a rendszeres kézmosást a macskaalom tisztítása után.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kiderült végre, mi számít a legbiztonságosabb alkoholnak
Több mint 340 ezer főt vizsgált a kutatás, hogy megtalálja a legbiztonságosabb alkoholt. Nagyon nem mindegy tehát, hogy mivel koccintasz.


Egy pohár vörösbor a vacsorához: sokak számára ez a kép a megérdemelt pihenés, a kulturált gasztronómia és a mediterrán életérzés szinonimája. De vajon ez a rituálé egy szívbarát szokás, vagy csupán önámítás, amivel az alkoholfogyasztás kockázatait próbáljuk palástolni? A tudomány válasza bonyolultabb, mint gondolnánk.

Friss, több százezres adathalmazt elemző kutatások szerint a bor, mértékkel fogyasztva, valóban a legalacsonyabb kockázati profillal társul a szív- és érrendszeri halálozás szempontjából,

miközben a közegészségügyi üzenet továbbra is kőbe van vésve: nincs biztonságos alkoholszint.

A központi állítás, amely szerint a bor lehet a legbiztonságosabb alkoholfajta, egy nagyszabású, az idei kardiológiai világkongresszuson bemutatott elemzésen alapul. A UK Biobank több mint 340 ezer brit felnőtt adatait feldolgozó munka szerint a mérsékelten bort fogyasztók körében

körülbelül 21 százalékkal alacsonyabb a szív- és érrendszeri betegségek miatti halálozás kockázata azokhoz képest, akik egyáltalán nem isznak.

Ezzel éles ellentétben a sört vagy égetett szeszes italokat előnyben részesítők körében már alacsony fogyasztás mellett is mintegy 9 százalékkal magasabb kockázatot mutattak ki – írja az American College of Cardiology. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy ezek megfigyeléses adatok, amelyek összefüggést mutatnak, de nem feltétlenül jelentenek egyértelmű ok-okozati kapcsolatot. Zhangling Chen, a kutatás vezető szerzője szerint az eredményeik segítenek tisztázni a korábbi, gyakran ellentmondásos bizonyítékokat.

„Még az égetett szeszes italok, a sör vagy a cider alacsony vagy mérsékelt fogyasztása is magasabb halálozáshoz kapcsolódik, míg a bor alacsony vagy mérsékelt fogyasztása alacsonyabb kockázattal járhat”

– tette hozzá a professzor.

A számok mögött azonban ott rejlik a fogyasztás mintázata is. Egy másik, szintén a UK Biobank adataira épülő vizsgálat szerint az étkezéshez kötött, és a hét több napjára elosztott alkoholfogyasztás kedvezőbb kimenetelekkel járt, mint az étel nélkül, vagy ritkán, de akkor nagyobb mennyiségben történő ivás – áll a BMC Medicine tudományos folyóiratban.

De ha nem csak a mennyiség, hanem a „hogyan” és a „mit” is számít, mi különbözteti meg a borivókat másoktól? A különbségek egy része az életmódban keresendő.

A kutatók szerint a borfogyasztók általában jobb minőségű étrendet követnek és egészségesebb viselkedésmintákat mutatnak.

Maga a bor összetétele is szerepet játszhat: a vörösborban található polifenolok elméletileg támogathatják az erek egészségét, bár ez a hatás embereken egyértelműen nem bizonyított.

A száraz vörösbor emellett jellemzően kevesebb cukrot tartalmaz, mint sok hozzáadott sziruppal készült koktél. Míg a nemzetközi szabványok szerint egy száraz bor maradékcukor-tartalma alacsony, addig egyetlen cukros koktél is több tíz gramm hozzáadott cukrot rejthet.

Miközben egyes kutatások a mérsékelt borfogyasztás lehetséges előnyeit vizsgálják, a nagy nemzetközi egészségügyi szervezetek álláspontja sokkal szigorúbb.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egyértelműen fogalmaz: a kockázat az első korty alkoholtól kezdődik, különösen a daganatos megbetegedések szempontjából. „Nem beszélhetünk úgynevezett biztonságos alkoholfogyasztási szintről. Nem számít, mennyit iszik az ember – az ivó egészségét érintő kockázat bármely alkoholtartalmú ital első cseppjével elkezdődik” – mondta Dr. Carina Ferreira-Borges az Egészségügyi Világszervezet közleményében.

Az Amerikai Szív Szövetség pragmatikusabb megközelítést alkalmaz:

aki nem iszik, az egészségügyi okokból ne is kezdjen el, aki pedig fogyaszt alkoholt, az tegye mértékkel, és egyeztessen orvosával az egyéni kockázatairól.

Iránymutatásuk szerint a mértékletesség nők esetében napi egy, férfiaknál napi legfeljebb két standard italt jelent, ami nagyjából 1,5 deciliter bornak, egy pohár sörnek, vagy 4 centiliter tömény italnak felel meg.

Bizonyos esetekben pedig még a mérték is túl sok. Várandósság alatt, bizonyos gyógyszerek szedése mellett, máj- vagy hasnyálmirigy-betegségben szenvedőknek, illetve szívritmuszavar-hajlam esetén a teljes absztinencia javasolt.

Összességében a jelenlegi bizonyítékok alapján a bor mértékletes fogyasztása a tömény italokhoz vagy a sörhöz képest valóban kedvezőbb szív- és érrendszeri kockázati profillal társulhat. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a bor „védőoltás” a szívnek, és nem ad általános felmentést az alkohol ismert egészségkockázatai alól. A döntést mindig három pillérre érdemes alapozni: az egyéni egészségi állapotra, a fogyasztás mennyiségére és mintázatára, valamint az ital típusára. A hosszú élet receptjében ugyanis a bor legfeljebb fűszer lehet – a fő hozzávalók továbbra is a mozgás, a kiegyensúlyozott étrend, a minőségi alvás és a stressz hatékony kezelése.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Évekkel tolódhat el a nyugdíj a Nők40-nél egy gyakori számítási hiba miatt
A Nők40 programnál a téves számítás miatt sok igénylést utasítanak el, és a tervezett nyugdíjazás akár évekkel is csúszhat.


Papíron megvan a 40 év, mégsem mehetsz nyugdíjba? A legtöbben itt csúsznak el: a Nők40 nem a teljes szolgálati időt, hanem a jóval szűkebb jogosultsági időt nézi – és ebből több, sokak által „biztosnak” hitt év egyszerűen kiesik.

A program megköveteli a 40 év jogosultsági időt, amin belül főszabály szerint legalább 32 évnek keresőtevékenységgel szerzett időnek kell lennie.

A legfontosabb tudnivaló, hogy a Nők40 esetében nem minden, szolgálati időnek minősülő időszak számít – írta szombaton a Meglepetés magazin. A fennmaradó, legfeljebb 8 év jellemzően gyermekneveléssel kapcsolatos ellátásokból jöhet össze.

A jogosultsági időből azonban kiesnek a tanulmányi évek, az álláskeresési járadék, a rehabilitációs és rokkantsági ellátás, a 18 év feletti hozzátartozó ápolásáért kapott díj, a passzív táppénz, valamint a nem gyermekgondozási célú fizetés nélküli szabadság is.

A probléma gyökere a szolgálati idő és a jogosultsági idő közötti különbség. Míg a nyugdíj összegének kiszámításánál a szolgálati idő a mérvadó, ami egy tágabb kategória, addig a Nők40-re való jogosultsághoz egy szigorúbb feltételekhez kötött időszakot, a jogosultsági időt kell összegyűjteni. Ezért fordulhat elő, hogy valakinek papíron már megvan a 40 éve, a valóságban mégsem teljesíti a feltételeket.

A leggyakoribb buktatót a tanulmányi évek jelentik: a középiskola, szakiskola vagy egyetem évei hiába számíthatnak bele más esetben a szolgálati időbe, a Nők40 szempontjából nem jogosítanak nyugdíjra. Ugyanez a helyzet a munkanélküli ellátásokkal, amelyek szintén nem visznek közelebb a 40 évhez.

Meglepő lehet, de a rehabilitációs és rokkantsági ellátás ideje sem vehető figyelembe, ahogy a 18 év feletti, tartósan beteg hozzátartozó gondozásáért kapott ápolási díj sem.

Szintén kiesik a számításból a passzív táppénz – vagyis amikor a biztosítási jogviszony már megszűnt, de még folyósítanak ellátást –,

és a nem gyermekgondozás miatt kivett fizetés nélküli szabadság is. Itt a szabályozás azt is kimondja, hogy az 1998. január 1-je előtti, nem gyermekgondozás vagy -ápolás miatti fizetés nélküli szabadság első 30 napja sem számít bele.

Aki biztosra akar menni, annak érdemes végigvennie az elmúlt évtizedeit: gyűjtse össze az összes munkaviszonyát, az ellátások és a munkahelyváltások közötti szünetek időszakát, majd a fenti lista alapján húzza ki azokat az éveket és hónapokat, amelyek nem számítanak bele a jogosultsági időbe.

A legbiztosabb módszer a hivatalos adategyeztetés kezdeményezése, ahol pontosan kiderül, mi hiányzik a 40 évhez.

Különösen azoknak érdemes újraszámolniuk, akiknek több munkahelyváltás között volt munkanélküli időszakuk, hosszabb ideig tanultak, egészségügyi ellátást kaptak, vagy 18 év feletti hozzátartozót ápoltak.

Egy rossz becslés komoly következményekkel járhat: az igény elutasítása és a tervezett nyugdíjazás elhalasztása.

Ha a számítások után kiderül, hogy csak pár hónap hiányzik, akkor egy reális menetrend felállításával elkerülhető a kellemetlen meglepetés az igényléskor.

Az idei politikai vitákban új lendületet kapott az ötlet, hogy a Nők40 mintájára a férfiaknak is járna a korábbi nyugdíjba vonulás. A javaslatot, amely május végén a Parlamentben is téma volt, azzal indokolják, hogy sok férfi nem éri meg a korhatárt. A kezdeményezés ugyanakkor komoly költségvetési kockázatokat vet fel: szakmai becslések szerint a kiterjesztés éves szinten több százmilliárdos többletkiadást okozhatna, ezért a támogatói gyakran gazdasági feltételekhez kötnék a bevezetést.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Forradalmi kínai találmány: mosószer nélkül is tiszták lesznek a ruháink
Kínai anyagtudósok olyan polimerbevonatot fejlesztettek, ami a textíliákra fújva öntisztulóvá teszi azokat. A „molekuláris vízpáncél” több mint 80 százalékkal csökkentheti a mosás víz- és energiaigényét.


Mosás, mosószer nélkül? Kínai kutatók olyan, textíliára fújható bevonatot mutattak be, amely a szálak felszínén molekuláris vízpáncélt rendez, és egyetlen öblítéssel eltávolítja a foltok jó részét – a víz- és energiaigényt pedig több mint 80 százalékkal csökkentheti.

Az új eljárás lényege, hogy a kutatók váltakozó pozitív és negatív töltésű polimerek rétegeit fújják a textíliára, legyen az pamut, selyem vagy poliészter. A kialakuló felületen a kéntartalmú szulfonátcsoportok egy ultravékony, rendezett vízréteget vonzanak magukhoz és tartanak a helyükön. Ez a „molekuláris vízpáncélként” leírt réteg fizikai gátat képez a szövet és a szennyeződések között – írja a Live Science.

A kutatók szerint a fejlesztés alapjaiban változtatja meg a tisztításhoz való hozzáállást.

„Ahelyett, hogy mosószerre támaszkodnánk az erősen tapadó szennyeződések eltávolításához, a textil felületét módosítjuk úgy, hogy a foltok eleve ne tapadjanak meg erősen” – magyarázta a kutatás két szerzője.

A laboratóriumi teszteken a bevont anyagokról egyetlen vizes öblítéssel lejött a ketchup-, a chiliolaj- és a szójaszószfolt, a tisztítás hatékonysága pedig elérte vagy meg is haladta a hagyományos, mosószeres mosásét. A számítások szerint a módszer közel 82 százalékkal csökkentheti a mosás víz- és energiaigényét, ráadásul a bevonat a mosás közben leváló mikroműanyag-részecskéket is csapdába ejti, megakadályozva, hogy a szennyvízbe jussanak.

A szakértők szerint a védőréteg megnehezíti, hogy az olajok, ételfoltok, izzadságmaradványok és mikroorganizmusok közvetlen, erős kapcsolatot alakítsanak ki a bevont szál felületével. A módszer hatása több mint száz mosási cikluson át megmaradt.

A háztartási mosásnak jelentős a környezeti lábnyoma a hatalmas vízfelhasználás, a mosószerekből származó vegyi anyagok és a szintetikus ruhákból kioldódó mikroműanyagok miatt.

Ez az elv eltér a korábbi „öntisztuló” szövetekétől, amelyek többnyire a vízlepergető, úgynevezett lótusz-hatásra épültek. Azok a szuperhidrofób bevonatok a vizet egyszerűen leperegtetik magukról, ahelyett hogy a tisztítási folyamatban hasznosítanák.

A kínai kutatócsoport szerint a bevonat előállítási költsége magasabb, mint a hagyományos textíliáké, de a víz-, energia- és mosószer-megtakarítás miatt ez a kiadás a mosószer árától függően akár 15 mosási ciklus alatt megtérülhet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk