HÍREK
A Rovatból

Vannak olyan egészségügyi szakdolgozók, akik a kormánytól kapott tíz nap extra szabadságukat sem tudták kivenni

Sokan a a szolgálati elismeréstől is elestek az új egészségügyi szolgálati törvény életbe lépésével a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke szerint.


Továbbra is várják a megoldást az egészségügyi szakdolgozók azokra a problémákra, amelyeket még a júliusi demonstrációjukra fogalmaztak meg és el is juttattak a kormányhoz. 12 pontban határozták meg kéréseiket, amelyekre eddig nem érkezett érdemi válasz. Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár csak egy mindössze három mondatból álló, augusztus 31-én kelt levélben reagált ezekre, amelyben azt írta, a kormány elismeri az egészségügyi szakdolgozók áldozatos munkáját, és lehetőségeihez mérten a jövőben is mindent megtesz a dolgozók erkölcsi és anyagi megbecsüléséért.

Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) elnöke szerint a szakdolgozókat érő legnagyobb hátrány a jubileumi jutalmak elmaradása - mondta el a 24.hu-nak.

Az új egészségügyi szolgálati törvényben, amely március elsején lépett életbe, megváltozott a szolgálati elismerés, (vagyis az a jublieumi jutalom, amit minden közalkalmazott kap egyszeri juttatásként) mértékének számítása. Továbbra is 25, 30 és 40, szolgálatban eltöltött év után jár a jutalom, de mostantól már nemcsak a közalkalmazotti jogviszonyban eltöltött éveket számítják bele, hanem magánszolgáltatónál vagy akár külföldön ledolgozottakat is.

Sokan, akik a törvény hatályba lépése környékén töltötték volna be valamelyik kerek évfordulót, emiatt elestek a jutalomtól.

Balogh Zoltán becslése szerint több ezer szakdolgozót érint ez, amit lehetne orvosolni, de a kormány ezt egyelőre nem tette meg.

De a Covid-ellátásban résztvevőknek járó plusz tíz nap szabadságot sem tudták sokan kihasználni. A MESZK elnöke tud olyan intézményről, ahol nem adták ki ezt a plusz szabadságot azoknak, akiknek járt volna.

Ennek oka pedig az, hogy a harmadik hullám lecsengése után a visszarendeződő ellátásban az elhalasztott műtétek és a visszaáramló betegek miatt óriási volt a hajtás. A szakdolgozói kamarát több szálloda is megkereste azzal, hogy a szakdolgozók ingyen, vagy jelentős kedvezménnyel szállhatnak meg náluk, sokan viszont nem tudtak elszabadulni a munkahelyükről.

A létszámhiány továbbra is problémát jelent az egészségügyben, ráadásul tovább nehezítette a helyzetet az, hogy március elsején háromezer szakdolgozó távozott, miután nem írta alá az új munkaszerződést. Balogh Zoltán szerint úgy is 1300 szakdolgozó hiányzik, hogy az állomány az Országos Kórházi Főigazgatóság tájékoztatása szerint nagyjából 1700 fővel bővült. Ráadásul további szakdolgozók eshetnek ki az ellátásból, ha nem oltatják be magukat. Az egészségügyi dolgozóknak ugyanis kötelezővé tette a kormány a koronavírus elleni oltást, az, aki nem adatja be magának a vakcinát, szeptember 15-től nem dolgozhat tovább.

A MESZK elnöke arról is beszélt, hogy a szolgálati jogviszonyban alkalmazott szakdolgozók többségénél bércsökkenést okozott az új munkaszerződés abból adódóan, hogy ügyeleti rendszerben foglalkoztatták őket, és ebben kedvezőtlenebb az új bérszámítás. Bár az orvosoknál a jelentősen megemelkedett alapbér valamelyest kompenzálja a változó illetmény összegét, a szakdolgozóknál azonban az alacsonyabb ügyletei díj jelentősen alacsonyabb összjövedelemhez vezetett, 50, 80, de akár 100 ezer forintos jövedelemkiesést okozva.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Egy utas lefotózta a Ryanair gépéről, mekkora volt a tömeg a Nemzeti Meneten
A hatalmas tömegről készült felvételt Fekete-Győr András osztotta meg a Facebookon. A Momentum korábbi elnöke Orbán Viktornak is üzent a rövid posztban.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 23.



Ugyan légtérzár volt Budapest felett október 23-án délután, ám ez nem érintette a menetrendszerinti járatokat. Fekete-Győr András, a Momentum korábbi elnöke látványos fotót osztott meg arról, amit a Ryanair egyik utasa látott a repülőgépe ablakából.

A fotó alapján egybefüggő sötét csíknak látszik csak a tömeg az Andrássy úton, ami a Deák tértől egészen a Hősök teréig ért, ahol szintén rengetegen gyűltek össze.

„Azért a víz az úr” - írta a politikus a felvétel mellé egy magyar zászló kíséretében, majd egy kommentben Orbán Viktornak is üzent.

„Egy honfitársunk lőtte a Ryanair Frankfurtról Budapestre tartó járatán. Látja ezt, miniszterelnök úr? Habár fölűl a gálya, S alúl a víznek árja, Azért a víz az úr!”

A repülőgép ablakából lőtt fotót itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Deák Dániel szerint nem telt meg a Hősök tere Magyar Péter beszéde alatt, fotót is mellékelt
Beindult a számháború: a politikai elemző szerint 35 ezren voltak Magyar beszéde alatt a Hősök terén. Ezt rövid posztjában háromszor is leszögezte.


„Nem telt meg a Hősök tere Magyar Péter rendezvényére. Bizonyítékként mellékelek egy fotót” - írta csütörtök esti bejegyzésében Deák Dániel.

A XXI. Század Intézet vezető elemzője szerint a kép 17 óra 4 perckor készült, Magyar Péter ekkor már bőven a színpadon beszélt. Deák egy szoftver segítségével azt is kiszámolta, hányan voltak Magyar Péter beszéde alatt a Hősök terén.

„Bárki könnyedén kiszámíthatja a mapchecking segítségével, hogy hányan voltak a rendezvényén. Mindössze 35 ezren. Ezért is nevetséges, amikor Magyar Péter a számokról beszél. Ez csupán 35 ezer ember. A Békemeneten ennél sokkal többen voltak! A Békemenet résztvevőinek száma sokszorosa volt a háborús menetének. Így a 35 ezres létszám egyértelműen kudarcnak számít”

- szögezte le a kormánypárti influenszer.

Deák Dániel drónfotóját itt lehet megnézni:

Fekete-Győr András a tiszás vonulás után egy repülőgép ablakából készült fotót osztott meg. Ezen az látszik, hogy a Deák tértől egészen a Hősök teréig ért a tömeg.

Nem sokkal korábban Orbán Viktor arról posztolt, hogy kétszer annyian voltak a Békemeneten, mint Magyarék rendezvényén:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Ezt miből számolta ki? Matematikus ön?” - Záporoznak a kommentek Orbán Viktor tömegszámolós fotója alá
Szétszedik a hozzászólók a miniszterelnököt a Facebookon. Orbán korábban két fotóval próbálta bizonygatni, hogy kétszer annyian voltak a Békemeneten, mint Magyar Péterék Nemzeti Menetén.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 23.



Már majdnem tízezren szóltak hozzá Orbán Viktor csütörtök délutáni fotójához. A miniszterelnök nem sokkal 17 óra, vagyis Magyar Péter beszédének kezdete előtt posztolt egy képet, amin a Békemenet és a Nemzeti Menet résztvevőinek számát hasonlította össze. A fotóhoz csak annyit írt: Kétszer annyian voltunk!. Az azonban nem derült ki, hogy ezt miből számolta ki a kormányfő.

Erre kérdezett rá az egyik kommentelő is, aki Mészáros Lőrinc egyik leghíresebb interjújából idézve kérdezte Orbánt:

„Ezt miből számolta ki? Matematikus ön?”

- írta a hozzászóló. Másvalaki Rákay Philip elhíresült kétmilliós megjegyzésére utalva azt írta:

„Sztem 7 millió körül lehetett, és ez csak az eleje volt.”

„Képet nem lehet feltölteni a hozzászólásban, már értem hogy miért...” - tette hozzá egy nevetős emoji kíséretében egy harmadik kommentelő, akinek a hozzászólása már majdnem négyezer lájknál jár.

„Akiknek egy kis esze van, a Fideszre szavaz. Akinek több, az nem”

- fogalmazta meg gondolatait a miniszterelnöki posztot látva egy hozzászóló.

„Ezt úgy számoljátok, mint az átlagkeresetet, mi?” - kérdezte egy kommentelő.

„Ennyi embert sikerült megvásárolni. A délutáni meneten mindenki önszántából volt, van jelen. Óriási különbség” - tette hozzá másvalaki.

A miniszterelnök tömegszámolós posztjáról itt írtunk korábban:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Lakner Zoltán: Orbán Viktor emlékezetpolitikai vereséget szenvedett
A politikai elemző a Partizánnak értékelte az október 23-i eseményeket. Szerinte Orbán Viktor élő adásban szenvedett súlyos vereséget.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 23.



„Az innováció nem a Fidesznél van” - kezdte gyorselemzését az október 23-i rendezvényekről Lakner Zoltán a Partizánban. Szerinte egy ideje Orbán Viktor „mindig teljesen ugyanolyan”, legyen szó hatalmas lézershowról, parlamenti beszédről, vagy a mostani, nagy kivetítőkkel megtámogatott eseményről.

„Én egyáltalán nem emlékszem olyanra, hogy egy október huszonharmadika kapcsán (..) szenvedjen emlékezetpolitikai vereséget Orbán Viktor”

- szögezte le a politikai elemző. Úgy látta, hogy a miniszterelnök ezúttal „az egyik szomszédos ország gyalázásról” beszélt szinte végig, ezzel szemben a Tisza Párt vezetője szólt igazán az ünnepről, és arról, hogy ez hogyan kapcsolódik a jelen politikájához.

A beszélgetésben később arról is beszélt, hogy melyik párt nyerhette a mozgósítást.

„Ilyen látványos, élő adásban közvetített vereség utoljára a Gyurcsány-Orbán vitában érte szerintem Orbán Viktort” - mondta Lakner, aki szerint „ezt saját magának csinálta” a miniszterelnök. Úgy véli, hogy hiba volt „felsrófolni” a várakozásokat például a később lemondott Trump-Putyin budapesti békecsúccsal kapcsolatban, de szerinte a két párthoz kötődők érzelmi állapota is jelentősen eltér jelenleg.

„Hozzánk már kopogott be olyan Fidesz-aktivista a tavalyi EP-választás előtt, aki azzal kezdte szinte, hogy bocsánatot kért, hogy ő a Fidesznek gyűjt aláírást” - hozta fel példaként a vele történteket Lakner.

Lakner szerint a tavasz folyamán gondolkozhattak a Fideszben arról, hogy valahogyan megakadályozzák a Tisza indulását a jövő évi választáson, de a Pride-on és a mai Nemzeti Meneten megjelent tömeg után erről letehettek.

„Én azt gondolom, hogy erről a vonatról lemaradt a Fidesz”

- mondta a politikai elemző.

A teljes beszélgetést itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET: