News here
hirdetés

HÍREK
A Rovatból
hirdetés

A Hősök terén tüntettek az egészségügyi dolgozók „egymásért, a betegekért, a jövőjükért”

Azt akarták elérni, hogy hallgassák meg őket a döntéshozók, és kezdődjenek el köztük az érdemi tárgyalások.

Link másolása

hirdetés

Nagy tüntetésre hívta a kollégákat a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara július 31-én. Szombat délelőtt 10 órakor kezdődött a Nagygyűlés, amelynek célját így fogalmazták meg:

"Álljunk ki közösen, politikamentesen hivatásunkért, egymásért, betegeinkért, az egészségügy jövőjéért, valamint emlékezzünk meg a járvány alatt elveszített szakdolgozó társainkról!"

Élőben rögzített közvetítésónk a tüntetésről

Hogy miért szükséges most a demonstráció, arról azt írták:

"Azért, mert a döntéshozók nem hallgattak meg bennünket. Üzenjünk jelenlétünkkel a Hősök teréről!

hirdetés
Megjelenésünkkel erősítsük meg a döntéshozók felé meg nem hallgatott kéréseinket, a bérrendezésről, az új jogviszonnyal kapcsolatban minket érintő anomáliákról, a szakdolgozókat sújtó kiszolgáltatott helyzetről és a méltánytalan bánásmódról.

Azért, hogy közösen mondjuk ki: az egészségügyi szakdolgozók által nyújtott szakmai tevékenység egy SZOLGÁLAT, de nem jelenthet szolgaságot! Azért, hogy tiszteleghessünk a Covid-ellátást végző elhunyt munkatársaink, barátaink emléke előtt."

A tüntetés célja, hogy

"kezdődjenek el az érdemi tárgyalások! A Hősök teréről személyes jelenlétünkkel üzenünk a döntéshozóknak: fizikai és lelki erőnk a végét járja, terheink és bérünk nincs egyenes arányban egymással, a szakdolgozók fizetése a mai napig méltánytalanul alacsony, az új szolgálati jogviszony kötelezővé tétele pedig kiszolgáltatott és hátrányos helyzetbe hozta a szakdolgozó munkavállalókat.

Eljött a pillanat, hogy mi, az immár másfél éve tartó Covid-járvánnyal küzdő egészségügyi szakdolgozók a kérdéseinkre válaszokat, a jelzéseinkre reakciókat kapjunk, a problémáinkra intézkedést lássunk."

Arról, hogy miért most került sor az eseményre, azt írták:

"2020 októbere óta folyamatosan követjük az érvényes járványügyi rendelkezéseket, (kijárási- és rendezvénytilalom, gyülekezés korlátozása stb.), mikor és hol kerülhet sor tömeges megjelenésre.

Az új szolgálati jogviszony váratlan bejelentését követően a Kamara azonnal megtette a szükséges jelzéseket a döntéshozók felé, és megkezdte a tiltakozó gyűlés egyeztetését a hatóságokkal és saját területi szervezeteivel. A Területi Elnökök Tanácsa (megyei) és az Országos Elnökség a létszámkorlátozott rendezvények tartására vonatkozó rendelkezés megszűnését követően azonnal elkezdte szervezni a Nagygyűlést, ám a helyszínnel kapcsolatban több elutasító válasz érkezett.

A nyári nagy budapesti rendezvények (EB, Maraton, Pride stb.) dátumai mellett a július 31-i volt az első szabad időpont.

A 4. hullámmal kapcsolatos várható intézkedések előtt fontosnak tartottuk, hogy megmutassuk: a betegágyak mellett, mi, a méltánytalanul kiszolgáltatottak állunk!"

A szervezők politikamentesen, a pártoktól távol tartva magukat szervezték az eseményt. Erre azért volt szükség,

"mert az egészségügyi szakdolgozók problémái több évtizeddel ezelőtt kezdődtek, és egy folyamat eredményeként csúcsosodtak ki napjainkra. Az egészségügyi ellátás és az egészségügy helyzete társadalmi kérdés, a szakdolgozók helyzete pedig mindkettőre hatással van.

A szakdolgozói szféra elégedettsége – vagy elégedetlensége – egy szintmérő, ami nem lehet politikai kampánytéma egyik oldal számára sem, hiszen közügy. A MESZK vezetése kitart álláspontja mellett: pártsemleges esemény lesz a Nagygyűlés, mert mindannyiunk közös érdeke, hogy MINDENKI támogassa a JÖVŐNKET!

- írják a közösségi oldalukon.

Még több információ ITT.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés
A bolygó legnagyobb, 2400 kiliméteres zivatarlánca alakult ki tegnap Kelet-Európában
Moldovától a sarkkörig nyúló zivatarlánc alakult ki tőlünk keletre. A zivatarrendszer szombat délután, este öltött testet a Baltikum és Finnország felett, ahol több helyen heves kifutószéllel érkezve okozott jelentős károkat.

Link másolása

hirdetés

Elképesztő méretű zivatarlánc alakult ki tőlünk keletre egy hosszan elnyúló hidegfront mentén. A zivatarrendszer szombat délután, este öltött testet a Baltikum és Finnország felett, ahol több helyen heves kifutószéllel érkezve okozott jelentős károkat.

Hossza már ekkor 1600-1800 kilométer között mozgott, vasárnap kora délutánra pedig egy 2400 kilométer hosszúságú zivatarrendszerré fejlődött, ami Moldovától egészen a Barents-tengerig nyúlik

- írta az Időkép.

Még az északi sarkkörön túl is előfordultak zivatarok, ami meglehetősen ritkának számít. De a front előoldalán még ebben a sarkköri régióban is 30 fok közelébe melegedett a levegő, így kellően labilissá tudott válni a légkör a zivatarok számára.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK
Lerobbant Orbánék motorcsónakja, partra kellett vontatni őket Horvátországban
Az esetet lehozó lap egyik volt munkatársa járt épp arra, és segítette kis a magyar miniszterelnököt a bajból.

Link másolása

hirdetés

Orbán Viktor jelenleg Horvátországban nyaral, de vannak kis anomáliák a kikapcsolódásban.

A hvg.hu talált rá a Slobodna Dalmacija cikkére, amely szerint Orbán Viktor motorcsónakja lerobbant.

Az eset nem messze történt Vistől, de szerencsés véget ért a miniszterelnök számára, ugyanis épp a lap egykori munkatársa, Boris Vrkic vontatta partra őt és a feleségét a csónakkal együtt, és még egy közös fotóra is futotta.

Vrkic szerint volt egy testőr is a csónakban. Az újságíró egy éttermet is javasolt nekik, ahol kipihenhetik a történteket, el is látogattak oda, de az étterem dolgozói csak később szerezhetetk tudomást az illusztris vendégükről, mert nem ismerték fel a magyar kormányfőt.

Korábban egy braci vendéglő posztolta ki, hogy Orbán ott járt náluk.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés
Egy bejegyzése miatt nem vette fel a fideszes igazgató - ezt állítja egy kecskeméti tanárnő, aki pert nyert az intézmény ellen
Borosné Kerekes Lívia ügyvéd nélkül vágott neki az eljárásnak, végül a bíróság kártérítésre kötelezte az intézményt.

Link másolása

hirdetés

Pert nyert a Kecskeméti Szakképzési Centrum ellen egy helyi tanárnő, aki szerint azért nem kezdhetett el dolgozni tavaly szeptemberben a Szent-Györgyi technikumban, mert korábban egy Facebook-bejegyzésben bírálta a helyi Fidesz-vezetést - írja a Népszava.

A cikk szerint Borosné Kerekes Lívia tavaly augusztus 28-án állt volna munkába az intézményben. A magyar szakos tanárnő július 7-én egyeztetett volna az iskola vezetésével a tantárgyfelosztásról, a találkozóra azonban már nem került sor, mert

előző nap kapott egy rövid levelet a Szent-Györgyiből, amelyben közölték, mégsem kívánják foglalkoztatni.

Az iskolában a megállapodásuk után igazgatóváltás történt, így a levelet már az új vezető, Papp Gábor jegyezte, aki a kecskeméti önkormányzat egyik fideszes képviselője is.

Borosné Kerekes Lívia szerint az elutasítás oka egy korábbi Facebook-bejegyzése volt, amelyben „az egyenlő bánásmód és a szakmaiság hiányáról, a politikai összefonódásokról” írt, megemlítve helyi fideszes közszereplőket is.

A pedagógus ezt követően bírósághoz fordult, és bár ügyvéd nélkül vágott neki a pernek, sikert aratott. A Kecskeméti Törvényszéken ugyanis kimondták, hogy

hirdetés
181 ezer forint kártérítés illeti meg a munkaszerződés meghiúsulása miatt. Emellett az ítélet szerint a Szent-Györgyi újonnan kinevezett igazgatója megsértette a jóhiszeműség, a tisztesség és az együttműködés elvét is.

Arra azonban nincs bizonyíték, hogy Borosnét valóban az említette Facebook-bejegyzése miatt utasították el.

„Amikor belefogtam, mindenki azt gondolhatta, a pénz motivál. Tévedtek. Az igazságtalanság az, ami mellett nem tudok szó nélkül elmenni. A kollégáim közül sokan úgy vannak vele, hogy inkább ne szóljunk, mert akkor bajba kerülünk. Nekem ez nem tetszik” - mondta a pedagógus a lapnak.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
300 millió forintos fogyasztóvédelmi bírságot kapott a Ryanair
A légitársaság szabadszájú vezetője korábban idiótának nevezte a kormánytagokat a különadók bevezetése miatt. Vajon mit szól majd a büntetéshez Michael O'Leary?

Link másolása

hirdetés

A Ryanair tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatával megtévesztette a fogyasztókat, a légitársaság 300 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot kapott - közölte Varga Judit igazságügyi miniszter hétfőn Facebook-oldalán.

A tárcavezető felidézte, hogy június 10-én Budapest Főváros Kormányhivatala fogyasztóvédelmi hatósági eljárást indított a Ryanair-DAC légitársasággal szemben az extraprofit-különadó áthárítása témájában.

„Szakmai irányító szervként az Igazságügyi Minisztérium végigkövette a vizsgálatot, amelynek végén a fogyasztóvédelmi hatóság hétfőn jogsértést állapított meg, a légitársaság tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatával megtévesztette a fogyasztókat. A fogyasztóvédelmi bírság összege 300 millió forint”

- írja Facebook bejegyzésében a miniszter.

Varga Judit azt is kiemelte, hogy a kormány megígérte, hogy meg fogja védeni a magyar embereket, az extraprofit-különadó áthárítása esetén mindig fogyasztóvédelmi vizsgálatot fog indítani.

„Magyarországon a törvények mindenkire vonatkoznak. Az extraprofit-különadó megkerülését vagy áthárítását fogyasztóvédelmi vizsgálattal és bírsággal fogják büntetni a továbbiakban is” - közölte Varga Judit.

hirdetés

A különadók bejelentése után az ír légitársaság vezére kendőzetlen stílusban bírálta a magyar kormányt emiatt: Michael O'Leary többek között Dumb és Dumbernek, illetve idiótának nevezte a kormány tagjait.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: