Tévedés, hogy csak sportoló vagy "problémás" gyerekekből lesznek magántanulók
Van egyfajta szülői álomvilágom, amelyben a gyerekeim benne vannak egy egészségesen korrekt, az életkoruknak megfelelően izgalmas burokban - ami mégis csak burok. Éppen ezért imádtam a két gyerekem kétszer négy évét az óvodában, de a kétszer négy év alsó tagozat az általános iskolában is ide sorolható. Kellett hozzá két anyatigris osztályfőnök tanárnéni, aki igazán értett a gyerekekhez és nem utolsó sorban szerette is őket.
Aztán eljött a felső tagozat és én, az anya, körülbelül egy hónap elteltével kaptam az első agyvérzést amiatt, hogy a felnőtt munkahelyemen nem éreztem magam olybá leterheltnek, mint amilyennek a gyerekemet láttam. Kezdjük ott, hogy a 6-7 tanórát követően napi szinten pistultunk bele a házi feladatok, tanulandók dzsungelébe, miközben jöttek az extrák is, szorgalmi feladatok, ilyen-olyan fakultatív valamik jelentek meg, amikkel aztán pláne betelt a naptárunk.
Még iskolásak a gyerekeim, de azért egy vallomást engedjetek meg: az iskolai versíró versenyre leginkább az általam faragott "költemények" lettek beadva, míg az Egri csillagokat csakis filmen láttuk - és ezt akkor is bevallom, ha utánam a vízözön, és emiatt most roppant mód kikapok.
Valahol tehát ötödik osztály első hónapjaiban jött az első sóhajsikoly, miért nem megy magántanulónak szerencsétlen gyerek.
A magántanulói intézményről, valamint a szülői összefogással létrejött tanulói csoportokról beszélgettem Kiss Virággal és Tölgyi Orsolyával, a SzabadON Magántanulói csoport megálmodóival, akik Kistelek-Ópusztaszer vonzáskörzetében élő gyerkőcöket várják szeretettel.
- Mikor fogalmazódott meg bennetek, hogy valami "más" kell?
- Kiss Virág: Eddig minden izgalmas dologba úgy kerültem, mint Pilátus a Krédóba. Ebben a történetben is csak véletlenül bukkantam fel. Megismertem pár embert, akik akkor már ki-kikacsingattak a Waldorf-pedagógia felé.
Felmerült, hogy csinálnának egy tanuló csoportot, ahol magántanuló gyerekek csoportosulhatnának és a közoktatáson kívül végre meg lehetne valósítani egy gyerekközpontú, normális légkörű, normális tempójú oktatási formát.
Akkor találkoztam először a magántanuló kifejezéssel. Korábban meg voltam arról győződve, hogy magántanulónak csak az elfoglalt sportoló vagy művészgyerekek mennek, esetleg a vándorcirkuszisták. És persze a problémás kölkök, akiktől alig várja az iskola, hogy megszabaduljon, mert csak a gond van velük.
Elkezdtem összejárni ezzel a társasággal, akik egyébként egy környezetvédelmi egyesület lelkes tagjai és igen összetartó közösség is egyben. Aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy kezdek kissé jobban belefolyni.Konkrétan már mindenféle tervet szőttem, hogy az akkor nagycsoportos fiamnak milyen jó lenne ez a közeg, mennyire inspiráló lenne egy ilyen csoport.
- Tölgyi Orsolya: Nagyon kreatív,
ötletekkel, álmokkal teli fiunk van, szerettem volna, ha marad ideje kibontani az ajándékcsomagot, amit magában rejt. Mindeközben azt láttam, hogy az iskolás gyerekek nagy többsége fáradt, tudásszerzés iránti tettvágyuk hamar elhal a rendszerben.
Vekerdy Tamás írásai az évek alatt mindig nagyon megérintettek, elgondolkodtattak, arra ösztönöztek, hogy nem panaszkodni, hanem mozdulni, változtatni kell.
- Ki lehet ma magántanuló?
- Kiss Virág: Kevesen tudják, pedig a közoktatási törvény ezen a téren szabadságot biztosít a szülőknek, hiszen Magyarországon jelenleg tankötelezettség van, de iskolalátogatási kötelezettség nincs. Amennyiben a szülő úgy dönt, hogy gyermeke magántanulóként folytatja tanulmányait, az ő felelőssége, hogy gyermeke számára megfelelő kereteket biztosítson a tanuláshoz.
- Hogyan indult a tényleges munka?
- Kiss Virág: 2018 tavaszán már gőzerővel kerestük azt a tanítót, aki a csoport vezetője lehetne, miközben találkozókat szerveztünk az érdeklődő szülőknek. Rengetegen érdeklődtek, de a végső döntésnél előjöttek a félelmek.
Egyelőre ketten vagyunk és eltántoríthatatlanok. Tapasztaljuk, a szülők számára rettentően ijesztő kézbe venni egy ilyen történetet és ekkora felelősséget felvállalni a gyermekünk oktatásában. Másrészt nem akarok igazságtalan lenni: a magántanuló csoport egy remek keret, de nem funkcionál gyermekmegőrzőként (legalábbis abban az értelemben nem, mint egy hagyományos iskola).
Ráadásul itt a szülőknek komolyan ki kell venni a részüket a melóból: mi például magunk főzünk a gyerekeknek Orsival, mi takarítunk, szerezzük be a szükséges dolgokat, szervezzük az ünnepeket, szereljük fel a táblát/fogast/polcokat és világítást, fizetjük a működési költségeket, szállítjuk felváltva a gyerekeket.
- Tölgyi Orsolya: Helyet a Vackor Környezet- és Természetvédelmi Egyesület adott, ahol már néhány éve baráti kapcsolataink alakulnak.
Ezután ketten összefogva meghirdettük a tanítói állást, interjúztattunk és végül egymásra találtunk Kovácsné Kaczur Andi tanárnővel. Gyakran eszembe jutott ebben a szakaszban az a mondás, hogy az álmok és a valóság között a kitartás tesz különbséget.
- Hogyan néz ki egy tanítási nap?
- Kiss Virág: 8.30-tól 15.30-ig tart heti két alkalommal.
A gyerekek viszik magukkal a tízórait és uzsonnát, az ebédet pedig szintén mi főzzük nekik felváltva, amit a suliban esznek meg.
Jelenleg írás, olvasás, matematika, rajz (és technika), ének, környezetismeret és mozgás adja a tanulmányaik gerincét. A gyerekek nem kapnak pontokat, jegyeket, nem írnak dolgozatokat, nincs házi feladat.
- Hogyan lesz ebből bizonyítvány?
- Kiss Virág: A gyerekek be vannak íratva a helyi iskolába, és félévkor valamint év végén mindenből vizsgáznak. Ehhez megkapjuk a részletes vizsgakövetelményeket. Az első vizsgán már túlvagyunk, szuperek voltak a srácok. Magabiztosan, nyitottan és ügyesen oldották meg a teszteket és feladatokat. A vizsgáztató tanárok visszajelzése alapján egyértelműen érződik a személyre szabott oktatás és kreativitás.
A csoport hitvallása
“Gyermekeink nem feltöltésre váró kelyhek, nem is meggyújtásra váró fáklyák: lobogó tüzek, amelyeket soha nem szabadna kioltanunk”. (André Stern)
A SzabadON Magántanuló csoport egy erős szülői közösség, amely hisz abban, hogy egy szeretetteljes, támogató közegben a gyerekek nyitottak, rugalmasak és céltudatosak lesznek.
Hiszünk abban, hogy a mozgás és a játék lehetősége, a fantázia és az érzelmi világ támogatása, az alkotás örömének elsajátítása és egy természetközeli, boldog gyerekkor a kulcsa annak, hogy gyermekeink felelős, tettrekész felnőttekké váljanak.
Olyan generációt szeretnénk nevelni, amelynek tagjai tudni fogják, hogyan válhatnak sikeressé és mi teheti őket boldoggá.
- Milyen buktatókat tapasztaltok?
- Tölgyi Orsolya: Fontos a csoportnak jól definiálni és szabályozni önmagát ahhoz, hogy hosszútávon működőképes legyen. Még mi is úton vagyunk ezen a téren. Meghatározó az erős összefogás a gyerekeinkért.
Lényegesen nagyobb energiabefektetést igényel, mint a hagyományos oktatás,
viszont van egy boldog gyereked, és ez mindenért kárpótol. Ha buktatót kell említeni, akkor a rossz kommunikációt emelném ki, erre nagyon kell figyelni.
- Mennyire életképes vagy életképesebb a tudás ilyetén módon, mint az állami iskola?
- Tölgyi Orsolya: Erre a válasz a jövőben van.
Arra törekszünk, hogy a környezetükre érzékeny, önállóan gondolkodó, tanuló, magabiztos, boldog gyerekeket neveljünk.
Nagyon szoros az együttműködés szülő-szülő, szülő-pedagógus, gyerek-pedagógus, gyerek-gyerek, gyerek-szülő, tehát minden szinten. Szülőként is sokat tanulunk kommunikációból, empátiából, rugalmasságból, kreativitásból.
Nagy hangsúlyt kap az önállóságra nevelés, ami magával vonja a felelősségvállalást, feladattudatot.
Sokan azt hiszik, hogy nem tanuljuk meg azt, amit az iskolában vagy legalábbis csak felületesen. Ez nem így van. Egyszerűen csak hatékonyabbak vagyunk, módszereinkben mások, így jut idő zenére, mozgásra, pihenésre vagy arra, ami aktuálisan a gyereket érdekli.
Egyelőre azt látom, hogy a fiam tele van tudásvággyal, roppant motivált, energikus, jókedvű, emellett kihozza magából a maximumot. Kell ennél több?
