A Rovatból

Nem tudtam, mit csinál az első aktusnál, csak hagytam, hadd csinálja

T. egy vidéki, néhány tízezres kisvárosban tanít évtizedek óta. Nagyon szoros kapcsolatban van a tanítványaival, leginkább a lányokkal. Harminc éve szerelembe is esett egyikükkel
Szurovecz Illés írása, Abcúg, Címkép: Pixabay - szmo.hu
2018. augusztus 06.



T. egy vidéki, néhány tízezres kisvárosban tanít évtizedek óta. Nagyon szoros kapcsolatban van a tanítványaival, leginkább a lányokkal. Harminc éve szerelembe is esett egyikükkel, pedig a lány akkor még csak 13 éves volt. Járni kezdtek, aminek a szex is része volt, a férfi az együttlétek után esemény utáni tablettákat adott neki.

Az iskola és a lány szülei szótlanul nézték végig az egészet, a nő mára úgy érzi, ez a viszony valójában bántalmazó volt, és az egész életére rányomta a bélyegét.

A férfi szerint mindketten jól érezték magukat, és ez a lényeg. Tanítványai apjukként szeretik, akivel a legmélyebb titkaikat is megoszthatják. És hiába bukkannak fel róla időről időre szexizmusról szóló pletykák, elmozdíthatatlan a pályáról.

1986. december 30-án V. elhatározta, hogy kísérletezni fog. Lassan a kémia volt az egyetlen dolog, ami izgalomban tartotta a hosszúra nyúló karácsonyi szünetben, nem számítva persze a könyveket.

Bámulatos sebességgel tudott olvasni. Ahogy elkezdett egy regényt, néhány nap múlva már ugrott is a következőre. Nem volt megállás, egymás után falta Michael Ende Végtelen történetét és Leslie L. Lawrence Földalatti piramisát.

Tisztában volt vele, és nem is tagadta, hogy okosabb az osztálytársainál, akik a fontos és mély dolgok helyett felszínes hülyeségekkel foglalkoztak. Hiába voltak barátnői, úgy érezte, beszélgetés helyett csak üres locsogásra képesek. Lenézte őket emiatt, de közben vágyott rá, hogy olyan legyen, mint a többiek. Elege volt belőle, hogy ő a kényes, nyávogós, könyvmoly kislány, akire mások ferde szemmel néznek.

Egyedül a kedvenc tanára, T. értette meg. Vele jól el lehetett beszélgetni, és lelket tudott önteni V.-be, ha szüksége volt rá. Neki köszönhette a kémia és az irodalom iránti rajongását, úgyhogy alig várta, hogy a szünidő után végre beszámolhasson az apja műhelyében végzett titkos kísérleteiről. Egyszerűen nem tudta eldönteni, hogy ha a tej és a fogkrémoldat színe fenolftalein hatására nem változik, akkor ezek most savas vagy semleges kémhatású oldatok.

V. ekkor tizenkét és fél éves volt, a fentieket a naplójából tudom. T. huszonhat és fél éves volt, és szerelmes volt V.-be.

Ami a keze ügyébe kerül, az arannyá változik

T. igazi csodabogárnak számított ebben a néhány tízezres kisvárosban. Budapesti értelmiségi családból érkezett, az apja irodalommal, az anyja zenével és rádióműsorok szerkesztésével foglalkozott. Máig büszke a rokonságára és arra, hogy másfél szobás lakásukba csak 16 éves korában vettek tévét.

A művészvilág híres tagjai voltak hozzájuk bejáratosak, gyerekként a vacsoraasztalnál találkozott olyanokkal, akiket mások csak színpadon láttak. Odahaza a lemezjátszó és a társasjátékok jelentették a szórakozást, a családi barátokkal tarokkot és bridzset játszottak.

Az érettségi után matematika-kémia szakos tanárnak tanult egy vidéki egyetemen, onnan került V. iskolájába, amit a 80-as években alapítottak egy nagyon fiatal tantestülettel.

“Úgy tudott magyarázni, hogy mindent azonnal megértettünk, a matekot és a kémiát is. Nem magoltunk, hanem átadta a lényeget, és arra bármit ráépíthettünk. Egyetemi szintű kémiaképleteket is meg tudtunk oldani”

– emlékezett vissza azokra az időkre V. harminc évvel később.

“Izgalmasak, pezsgőek voltak az órái. Lendületes, dinamikus, szenvedélyes, igazi bohém ember benyomását keltette. Más volt az öltözködési stílusa, mint bárkinek abban az unalmas kisvárosban. Mindenben egy kicsit más volt, mint a többiek”.

T. hosszú, lobogó hajával és karizmájával elbűvölte a környezetét, humán műveltségével az irodalomtanárokat is simán lepipálta. Egyrészt amatőr színjátszókört alapított, amellyel komoly hazai és nemzetközi művészeti fesztiválokra is eljutottak, másrészt diákokat készített fel vers- és prózamondó-versenyekre.

Sokszor ismeretlen szerzők verseit adta nekik, amiket még a versenyek nagytudású bírái sem ismertek. Ahol a gyerekek elindultak, szinte borítékolható volt, hogy nyerni fognak, de legalábbis jó helyezést érnek el. Úgy tűnt, ami T. keze ügyébe kerül, az arannyá változik.

“Engem is felkészített kémiából, pedig síkhülye voltam”

– mondta egy korábbi tanítványa, aki a kilencvenes években játszott T. társulatában. Ebben az öt-tízéves gyerekektől a huszonévesekig mindenféle korosztály jelen volt, és egészen a kétezres évek elejéig működött.

“A módszere nem megszokott, de hatásos. Ha kellett, nyíltan kimondta, milyen borzasztóan szarul mondja az ember a verset vagy a prózát. Nem akart finom lenni, úgyhogy aki nem bírta a stílusát, az hamar lemorzsolódott”. De hiába volt szókimondó, ezzel nem nyomta el a tanítványait, inkább nyitottságra nevelte őket.

“Nem féltünk vitába szállni vele. Ha úgy éreztük, hogy igazságtalanul küld el valakit az anyjába, kiálltunk a társunk mellett. Akik nála tanultak, azok szociálisabb emberekké váltak, vezetők lettek a baráti társaságokban”.

Egy másik, szintén kilencvenes évekbeli színjátszókörös növendék szerint T. zseniális pedagógus volt, aki egy-két évre előre látta, ki, milyen szerepeket fog tudni eljátszani. Amatőrök voltak, de nem egyszerű műkedvelők. A társulati tagok közül néhányan ma is kisebb-nagyobb társulatokban, színházakban játszanak.

“Ritkán dicsért minket a szemünkbe, sőt szinte soha, de mindig tudtuk, hogy mikor büszke ránk. Versenyek után volt olyan, hogy akkor is lebaszott minket, ha elsők lettünk, mert a próbán sokkal jobban teljesítettünk”

– mondta egy lány, akit az utóbbi néhány évben készített versmondó-versenyekre.

A versmondós tanítványok, vagyis a T.-gyerekek szűk kört alkottak, többnyire lányokból álltak, és nem feltétlenül voltak tagjai a társulatnak. Köztük volt V. is, aki akkoriban sokat írt a naplójába a készülésekről. Lelkesen számolt be arról, hogy T. éppen melyik könyvet ajánlotta olvasásra, miféle versmondási tanácsokkal látta el, vagy milyen filmre vitte el őket a társaival.

“Mostanában túl gyakran pirulgatok T. előtt. Nem vagyok én rózsaszál! (…) Képzeld, pénteken megyünk, megnézzük a fakttal a Végtelen történetet a moziban. Jó lenne megint T. mellé kerülni”.

Alig tizenhárom éves fejjel nem vette észre, hogy T. fokozatosan átlépi a határokat, és a hetedik utáni nyári szünetben már egy erdőben csókolóztak.

Nagy baj van

V. harminc évvel később, egy pszichológusi diplomával a zsebében úgy látja, ez bántalmazás volt a javából. Azt viszont utólag már nem tudja összerakni, hogyan lettek a szűk körű fakultációkból személyes foglalkozások, és hogyan vezetett mindez szerelmi, majd később szexuális viszonyhoz.

“Nem nagyon fogtam fel, mi történik, csak sodródtam. Hiányzott belőlem a nemet mondás képessége. A neveltetésem szerint tilos volt érvényesíteni az akaratomat olyannal szemben, aki a hierarchiában felettem állt”.

A szertárban töltött idők, az apró érintések, végül a csók híre az iskolában is elterjedt. Egy alkalommal az igazgató behívta V. édesanyját, aki azzal ment haza a lányához, hogy: “Nagy baj van, te szerelmes vagy a tanárodba!”

“Emlékszem a döbbenetre. Hogy én vagyok szerelmes? Tényleg? Fogalmam sem volt erről. Azt éreztem, hogy valami nem oké, de hogy ez lett volna a szerelem? Hát, végül is, ők a felnőttek”.

A következő időszakban mindenki elfogadta, hogy V. rajongásig szerelembe esett.

“Ha ez így lett volna, akkor sem lett volna szabad visszaélnie vele. De bennem nulla nemi vágy volt. Tetszett, hogy egy tanár komolyan vesz, hiszen életemben először volt erre példa. Figyelt rám, de nem gondoltam, hogy ez a női mivoltomnak szól. Annyi idősen fogalmam sem volt, mit jelent az, hogy én nő vagyok”.

A csókot követő utolsó általános iskolai évben a tanároktól a diákokon át V. szüleiig mindenki felvállalt kapcsolatként kezelte a viszonyukat. T. gyakran vacsorázott náluk, egyszer még a Balatonra is elkísérte a családot, és plüssjátékokkal halmozta el az akkor 13-14 éves lányt.

“Persze, hogy érzelmileg valahogy engem is bevont az egészbe. De utólag úgy látom, a bennem élő, érzelmileg elhanyagolt gyerek csimpaszkodott belé. Honnan tudtam volna, mi az a szerelem? Senki nem mondta, hogy nem helyénvaló ilyesmit érezni a tanárod iránt. A szüleim látták, ahogy hozzábújok, a többi tanár látta, ahogy az ölében ülök a szertárban. És ezt mindenki jóváhagyta, senki sem szólalt meg, hogy állj, ez nem oké”.

V. számára ma sem teljesen világos, hogy a szülei miért hagyták jóvá ezt a helyzetet, “az anyámnak talán imponálhatott T. figyelme és jelenléte, üde színfolt volt az életében a sok munka mellett. Néhány éve egy veszekedésben a fejemhez vágta, hogy annak idején milyen megengedő és modern felfogású volt azzal, hogy hagyta működni ezt a viszonyt. De igazán sosem beszéltük ki ezt a dolgot, és nem is szeretném. Nem hibáztatom őket”.

Miközben a vele egykorúak épp az első, kiskamaszos szerelmeikkel voltak elfoglalva, V.-nek esélye sem volt ilyesmire. “Valahogy mindig ott cirkált körülöttem, a fiúk nem mertek a közelembe jönni. Mintha valami bűvkört vont volna körém. Két fiúra emlékszem, akik udvarolni próbáltak nekem, de T. mindent megtett, hogy elvágjon tőlük”.

Nyolcadik év végére V.-t kiközösítették az osztálytársai. Leprásnak hívták, és úgy érezte, néhány fiatal tanárnő még féltékeny is rá, amiért elhappolta előlük a főnyereményt.

Ma már nem érti, hogyan tekinthették őt “kis kurvának” 14 évesen, ahelyett, hogy megvédték volna.

Nem maradt egyetlen barátnője sem, akivel meg tudta volna ezt beszélni.

T. tudatosan várta meg, míg a lány betölti a 14-et, és csak a ballagás után feküdt le vele.

V. ezután egy közeli nagyvárosban tanult tovább, délutánonként viszont rendszeressé váltak a szexuális együttlétek. T. gondoskodott róla, hogy mindig legyen nála esemény utáni tabletta. “A maximális mennyiségeket tömte belém 14-15 évesen, egy fejlődő szervezetbe.

Olyan naiv voltam ebben a történetben, emlékszem, az első aktust is azért hagytam megtörténni, mert nem tudtam, mi történik konkrétan. Fogalmam sem volt, mit csinál, csak hagytam, hadd csinálja”.

“Amikor elvesztettem a szüzességem, anyám megdöbbent és sírt, apám pedig csak akkor szólalt meg, amikor iskola után feljártam T.-hez. Aggódott, hogy mit szólnak majd a szomszédok, de fogalmam sincs, hol voltak az azt megelőző másfél évben”.

Nagyon rossz alku

Az első középiskolai év után V. újra találkozott egy gyerekkori levelezőtársával, akit még tizenegy éves korában, egy balatoni nyaraláson ismert meg. “Együtt töltöttünk néhány napot, és úgy éreztem, ilyen kapcsolatot szeretnék, egy kortársammal, mert ez a normális”. Mindez erőt adott neki ahhoz, hogy 1989 augusztusában szakítson T.-vel.

“Most is megvan a jelenet. Ott állt a hosszú utcán, nézett utánam, mint valami nyálas, szentimentális izé. Utána ősszel beköltöztem a kollégiumba, de még sokáig hívogatott telefonon, leveleket küldött, verseket írt nekem”.

A lány hamarosan összejött egy vele egyidős fiúval, de a T.-vel való kapcsolata ekkor sem szakadt meg teljesen. “Visszajártam hozzá, mint egy mentoromhoz. Be is mutattam az új barátomnak, és beszéltem neki a párkapcsolatomról. Az a furcsa, hogy ekkor sem úgy tekintettem rá, mint egy volt szerelmemre. Nem gondolkodtam azon, hogy az exünkhöz nem szoktuk visszavinni az új partnerünket. Valószínűleg az egész kapcsolatunkat nem kapcsolatként éltem meg, hanem valahogy úgy élt a fejemben, mint egy mentor. Csak hát, a tanácsaiért, az odafigyelésért és a segítségért cserébe szexszel fizettem. És nem vettem észre, hogy ez egy nagyon rossz alku”.

T. ezután egy 19 éves lánnyal kezdett járni, aki azelőtt szintén a tanítványa volt. Szerettem volna vele is beszélni, de sajnos nem válaszolt a megkeresésemre.

V. évekkel később, 26 éves korában kezdett először azon gondolkodni, hogy ez egy bántalmazó kapcsolat lehetett, ami életre szóló károkat okozott neki.

“Az akkori pszichológusom vezetett rá erre, de még majdnem húsz év kellett, hogy tényleg megértsem, hogyan volt ez bántalmazás, és milyen apróságokban tudom ma is tetten érni a hatását”.

“Nagyjából mostanra, a negyvenes éveimre ért véget az a trend, hogy minden kapcsolatomban kislányszerepbe kényszerítettem magam. Általában nálam idősebb, szuperintelligens, különleges férfiakhoz vonzódtam, amibe kódolva volt az alá-fölérendeltségi viszony. T. ültette el bennem, hogy egy átlagos, hétköznapi fiú nem lehet elég számomra”.

“Volt olyan kapcsolatom, amelyből 12 éven át nem tudtam kilépni, hiába éreztem, hogy nem jó nekem. Akkor nyúlt értem, amikor csak akart, teljesen alárendeltem magam. A T.-vel való első szexuális élményem belém égette a passzivitást és a tehetetlenséget, hogy én csak tűrhetek. A negyvenes éveimben jöttem rá, hogy mondhatok nemet is egy férfi közeledésére, addig senkitől sem tudtam megvédeni magam, aki szemet vetett rám. Ha ezt előbb megtanulom, sok bántalmazástól megkímélhettem volna magam”.

V. tudja, hogy valószínűleg T. nélkül is hasonló csapdákba sétált volna bele, hiszen a kapcsolati mintázatait a gyerekkora, a szülei és egy sor más dolog is meghatározta. Viszont abban is biztos, hogy a T.-vel való viszonya, az első szexuális élmény bevésődése alaposan ráerősített ezekre a problémákra.

Olyan mellei voltak, mintha 18 éves lett volna

T.-vel egy hétfői délutánon, a kedvenc kocsmája kerthelyiségében találkoztam. Meglepődött, hogy sokat kérdeztem V.-ről, akit évtizedek óta nem látott, de ma is élete nagy szerelmének tartja. “Azt gondoltam, én ezt a lányt el fogom venni feleségül. Nem menekült előlem akkor sem, amikor gimnáziumba járt, gyakran jött hozzám. Aztán kijelentette, hogy összejött egy fiúval, és szakít velem. Összeomlottam, öngyilkos akartam lenni. Én erre a kapcsolatra építettem mindent”.

T. vonzónak találta, hogy V. szellemileg és fizikailag is érettebb volt a társainál. “A koránál jóval fejlettebb, széparcú lány volt. Ha tudtam volna, hogy ennyit fogunk beszélni róla, elhoztam volna egy régi fényképet. Látta volna, hogy 15 évesen már úgy nézett ki, olyan mellei voltak, mintha 18 éves lett volna. Vannak ilyen lányok, és vannak olyanok is, akiknek még 18 évesen sincs semmi mellük, 25 évesen meg már bombázók. Ez mindenkinél más” – mondta T., majd később hozzátette,

“a legtöbb férfinak egyébként is egész életében a 15-25 év közötti lányok tetszenek”.

Úgy érzi, V.-vel kölcsönösen szerelmesek voltak egymásba, és mindezt egészen a lány 14 éves koráig a közös munkában kamatoztatták. Néhány kollégájában ugyan felmerült, hogy olyasmi történhet köztük, aminek nem lenne szabad, szerinte tévedtek. Szerinte ugyanígy az sem igaz, amire V. emlékszik, hogy egy tanár észrevette őt a szertárban, amint T. ölében ül.

“A kémiaszertár az egyetlen olyan helyiség minden iskolában még manapság is, ahová még a takarítónők sem lépnek be. Hogy láthattak volna bennünket? Sosem éltem magánéletet a nyilvánosság előtt. Azt hihették, hogy mi ott kefélünk a szertárban, de erről szó sem volt, kemény készülések voltak. Egyszer az anyját is felhívták, hogy tudja-e, hol tölti a lánya a délutánjait. Azt mondta, tudja, és nagyon jó helyen van ott”.

T. “filozófiai értelemben liberális” embernek tartja magát, vallásos neveltetése viszont nem engedte, hogy a ballagás előtt fizikai síkra terelje a dolgot. “Az alapvető törvényeket mindig betartom”.

Az esemény utáni tablettákkal kapcsolatban azt mondta, túlzás, hogy ezekkel tömte volna V.-t, de igaz, hogy adott neki belőle. “Tényleg nem akartam, hogy az első szexuális együttlétét óvszerrel élje át. Az esemény utáni tablettát, ami ekkor forgalomban volt, havonta négyszer lehetett használni, többet nem írt fel az orvos. Én úgy emlékszem, az első aktust V. kezdeményezte. Nem viselkedett fabábuként sem akkor, sem később”.

Órákon át beszélgettem T.-vel, jelentős részben erről a kapcsolatról, és úgy tűnt, alapvetően ma sem alakítaná másképp a dolgokat. Felvetettem neki, hogy felnőttként az ő feladata lett volna ezt a viszonyt a szokásos tanár-diák kereteken belül tartani, vagy ha egyedül nem megy, akkor segítséget kérni valakitől. Talán úgy érezte, tényleg kölcsönös a vonzalom, mégsem tudhatta, mi van egy kiskamasz lány fejében, ráadásul nem túl szerencsés, ha egy tanár járni kezd a 13-14 éves tanítványával.

“Két ember együtt volt, és baromi jól érezte magát. Ez egy partneri viszony volt. Minek kellett volna eszembe jutnia? Huszonéves tanárként jóformán én is gyerek voltam. Megismertem az egész családját, mindenről tudtak. Az első szex után megmondtam az anyjának, hogy komolyan gondolom a dolgot. Ez nem mentegetőzés, csak nem értem”.

Néhány órával azután, hogy elváltunk, T. e-mailben még hozzáfűzte: “Mivel többször is az életkorra, az életkori különbségre tért vissza. Emlékszik-e, hogy Shakespeare (talán) leghíresebb tragédiájában hány éves volt Júlia? Vörösmarty Mihály Laurája? (A merengőhöz). Mennyi volt a korkülönbség Kodály Zoltán, vagy Faludy György és felesége között? Még oldalakon át írhatnám a listát”.

Papa

Az iskolát – a gyereklétszám csökkenése miatt – a kilencvenes években bezárták, majd T. néhány évig a művelődési központban dolgozott. Az ezredforduló környékén aztán visszatért a katedrára, azóta az egyik helyi középiskolában tanít. Ikonikus alaknak számít a városban, de még a környéken is. Kulturális mindenesnek nevezik, aki a színházrendezéstől a programszervezésen át a szavalásig szinte mindenhez ért.

Azóta is készít fel lányokat versmondó-versenyekre, nemcsak a saját iskolájából, hanem máshonnan is. A diákjai ugyanúgy rajonganak érte, csak az elnevezés változott: a hozzá legközelebb álló T.-gyerekekből T.-istálló lett. Négy olyan tanítványával beszéltem, akik az utóbbi években jártak hozzá verset mondani, mindannyian a legszűkebb körhöz tartoznak.

Az elmondásuk alapján egy szokásos tanár-diák viszonynál jóval szorosabb kötelék van köztük, de nincs szó szerelmi-szexuális közeledésről.

“Nem egy adonisz, sőt kifejezetten egy esztétikai katasztrófa. És ezzel ő is tisztában van, fiatalkorában se lehetett sokkal szebb. Lehet, hogy bunkón hangzik, de mi a kinézetével is poénkodhatunk már, vagyunk annyira jóban vele. Mi például Hagridnak hívtuk, mert az is egy szőrös, csúnya, duci, de egy csuda jó ember! Ha valakinek ez kellene, az már beteges, és fordítva se gondolnám, hogy bármelyik csaj felé kialakulhatott volna a részéről bármi. Nincs gyereke, mi lettünk azok” – mondta egyikük.

T.-t viccből még Papának is szokták szólítani, ami “sosem volt furcsa, már akkor is csináltuk, amikor még magáztuk”. Ez a kapcsolat nem szakad meg az érettségi után sem, T. gyakran kíséri a lányokat felvételikre, segít nekik ügyet intézni az egyetemen is, ha kell.

Mindanyiunkat úgy szeretett, mint a saját gyerekeit. Gyakran mondogatta, hogy a lányai vagyunk, csak épp nem vagyunk a nevén – mondta egyikük.

Egy másik lány szerint T. “nem egy tökéletes ember, iszik, mint általában minden nagytudású ember, aki nem érzi a helyét a világban. Az egészségi állapota a romokban, ami negyed részben az alkoholnak is köszönhető. De egy mérhetetlenül jó ember, nekem a fogadott apukám! És a versmondós barátnőimnek is az”.

Volt olyan nehéz helyzetű lány, akit T. szinte szó szerint örökbe fogadott, fizette a szalagavatós költségeit, majd az egyetemi tanulmányait is. A lányok egy része kollégista, sokan szegény, netán egyszülős családokból érkeznek.

“Sokaknak nincs apjuk, apapótlékot keresnek, és van, aki megtalálja bennem. A versmondás eleve egy intim dolog”

– mondta T., aki ezzel arra célzott, hogy a jó versmondónak muszáj felszínre hoznia a saját, személyes problémáit. A lányok a próbák idején szívesen megosztják T.-vel a családi, párkapcsolati bajaikat, akár női dolgokról sem szégyellnek beszélni vele.

“Megismeri azt az embert, aki vagy, majd megpróbálja belőled kihozni azokat az érzéseket, amikre neked a versben szükséged lehet” – írta le egy volt diákja. T. elmesélt egy történetet egy tanítványáról, akit nagyon megviselt az édesanyja agyvérzése, ezért sehogy sem tudott számára összeállni egy vers. T. arra kérte, hogy egy-egy sornál gondoljon az anyja betegségére. Végül megnyerte a következő versenyt.

De akkor hogyhogy nem találni egyetlen fiút sem a T.-istállóban? Erre T. azt mondta, a fiúk általában inkább tantárgyi korrepetálásban kérik a segítségét, de ha el is kezdenek versmondással foglalkozni, egy idő után abbahagyják. Nem mesélik el neki a személyes gondjaikat, pedig erre lenne szükség a sikeres versmondáshoz.

Téged is megnéznélek

Néhány éve három lány tett panaszt T. ellen, mindhárman osztálytársak voltak.

• Az egyikük azt állította, két évvel korábban látta, amint T. megpaskolta egy tanítványa fenekét az utcán.

• Egy másik történet szerint T. éppen egy hastánc-produkciót nézett egy országos kulturális fesztiválon, amikor megjegyezte a mellette álló tanítványának, hogy “téged is szívesen elnéznélek egy ilyenben”.

• A harmadik, legsúlyosabb vád szerint T. azt ajánlotta egy tanítványának, hogy akkor adja meg neki a kettest, ha cserébe szexuálisan szolgáltat valamit.

Az első és a harmadik vád T. szerint úgy, ahogy van hazugság.

“Az igazgató kivizsgálta az eseteket. Az elsőnél bebizonyosodott, hogy a lány által megjelölt időpontban nem is voltam együtt a versmondós lányokkal. Olyasmi pedig egyáltalán nem hangzott el, amit a harmadik vádban állítottak”

– mondta.

Utóbbi is fontos, mert eljutott hozzám egy kísértetiesen hasonló eset a kétezres évek elejéről, amikor egy lány azt állította, T. csak szopásért cserébe akarta átengedni a matek érettségin. Ez a lány aztán meg is bukott, és végül egy másik iskolában kellett leérettségiznie.

T. szerint ez sem igaz, eleve nem szokása buktatni, bár végül eszébe jutott egy lány, aki valóban annyira kevesett tudott, hogy muszáj volt egyest adni neki. “Megbukott a javítóvizsgán, de erről egyedül nem dönthettem, csakis a bizottsággal együtt”. Ez a lány aztán tényleg máshol érettségizett le, de T. azt állította, szexuális ajánlatot biztosan nem tett neki. “

Soha nem mondanék ilyet. Amúgy meg látja ott azt a lányt?” – kérdezte, és a kocsma másik végébe, egy teltebb nő felé mutatott. “Ez a lány még nála is kövérebb volt, nekem pedig mindig a vékony lányok tetszettek”.

A hastáncos megjegyzést viszont T. is elismerte. “Mi a baj ezzel? Színházzal foglalkozó szakemberként úgy láttam, hogy a tanítványom jobban passzolt volna egy hastáncos produkcióba. Egyszerűen jobb húsban volt, mint azok a 14 éves vézna lányok a színpadon”.

Beszéltem az igazgatóval, aki a panaszok idején vezette az iskolát. Azt mondta, utánajárt a panaszoknak, és nem tűnt úgy, hogy reális alapjuk lenne. Ezt leginkább azért gondolja, mert amikor egyesével leült a lányokkal beszélgetni, visszakoztak, nem ragaszkodtak az eredeti állításukhoz.

“Nem lehet kizárni, hogy valaki óvatlanul, akaratán kívül olyan megjegyzést tenne, ami esetleg félreérthető lehet. De úgy láttam, hogy az állításoknak nem volt reális, kézzelfogható alapjuk” – mondta az igazgató, aki hozzátette, hogy a panaszosok a gyengébb matekosok közül kerültek ki, T.-nek pedig általában nehezebb dolga volt a gyengébb tanítványokkal.

“Vannak tanárok, akik inkább a tehetséges gyerekekkel tudnak jól dolgozni, T. is közéjük tartozik. Régen mondtam is neki, hogy talán inkább főiskolán vagy egyetemen kellene tanítania, ott csodát tudna művelni a hallgatókkal”.

T. ma is az iskola alkalmazottja, de jelenleg kollégiumi nevelőtanárként dolgozik, vagyis nem tanít komplett osztályokat, inkább kiscsoportos, néhány fős foglalkozásokat tart.

Caligula

T. úgy gondolja, a lányok azért álltak elő ezekkel a történetekkel, mert egy kollégája felbujtotta őket. Ugyanígy egy kollégáját hibáztatja azért is, amiért egy osztályban a szülők kérvényt írtak, hogy ne T. tanítsa a gyerekeket matekból.

“Arról van szó, hogy sokan irigykednek rám, mert vannak bizonyos adottságaim, például több mérés szerint 148-as az IQ-m. A magyarszakosokat rohadtul tudja idegesíteni, ha többet tudok az irodalomról, mint ők. Ugyanígy a matekosokat is”.

Mentegetőzni viszont nem akar, mert feleslegesnek tartja. Azt mondta, úgy van ezzel, ahogy a “Caligula helytartója” című dráma utolsó mondatában áll. “Csak ott van szükség mentségre, ahol nincs mentség”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Tarjányi Péter a vagyonkimentésről: A NER-lovagok nem szaladgálnak bőröndökkel a határon
Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő szerint a NER-vagyonok visszaszerzése egy hosszú és bonyolult jogi folyamat lesz. Úgy látja, a nemzetközi szinten tartott vagyonok felkutatása nem hónapok, hanem évek kérdése.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. május 02.



Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő egy bejegyzésében árnyalja a „vagyonkimentésről” szóló közbeszédet, amelynek már a nyitánya is egyértelművé teszi az álláspontját: „A NER pénz nem fut. A NER vagyon fel lett építve.”

Úgy látja, a jelenlegi diskurzus túlságosan leegyszerűsíti a helyzetet. „Az elmúlt napokban azt látom, hogy egyre többen beszélnek úgy »vagyonkimentésről«, mintha az egy hirtelen, kapkodó mozdulat lenne” – írja, hozzátéve, hogy ez a kép félrevezető.

Kifejti, hogy ezek a vagyonok nem pillanatok alatt jöttek létre, és nem egyetlen helyen tárolják őket. Szerinte egy ilyen mértékű vagyon felépítése évekig tartó, sokszínű folyamat.

„Mit jelent ez? Azt, hogy: több országban van jelen, több eszközben van tartva, cégeken, alapokon, befektetéseken keresztül működik”.

Tarjányi hangsúlyozza, ez a nagy vagyonok általános működési módja. A szakértő szerint a legnagyobb félreértés a folyamat jellegét övezi. Azt állítja, a kommunikáció gyakran azt a benyomást kelti, mintha a NER-hez köthető személyek készpénzzel teli táskákkal menekülnének. „Ez nem a valóság” – szögezi le.

Úgy látja, a pénz nem tűnik el, hanem a pénzügyi rendszeren belül mozog. „Átrendeződik. Átkerül. Átstrukturálják.” Rámutat, hogy a globális pénzügyi rendszerben léteznek olyan szolgáltatók, különösen a Közel-Keleten, Ázsiában vagy Latin-Amerikában, amelyek éppen az ilyen helyzetekre specializálódtak, amikor a tulajdonosok biztonságos helyet keresnek a vagyonuknak.

A kulcskérdés szerinte nem az, hogy van-e pénzmozgás, hanem az, hogy ezt hogyan értelmezzük: pánikreakcióként, vagy egy olyan rendszer előre megtervezett lépéseként, amelynek mindig is volt forgatókönyve a vészhelyzetekre.

Ezzel kapcsolatban a sajtó felelősségét is felveti: „Kevesebb hangulatkeltés és nagyobb pontosság kellene a médiában…”

Tarjányi szerint a jövőbeli kormány feladata rendkívül nehéz lesz. Óva int attól, hogy bárki könnyűnek állítsa be ezt a folyamatot.

„Az új kormánynak a vagyonok visszaszerzése hosszú menet lesz. Évek!!!”

Végül a jogállami garanciákra hívja fel a figyelmet. „Ha valaki – legyen az személy vagy cég – bizonyítani tudja, hogy jogszerűen rendelkezett a pénzzel, akkor az államnak vissza kell adnia azt.” A szakértő szerint ilyen esetekben a zárolásokat fel kell oldani, sőt, az államnak akár kártérítési felelőssége is felmerülhet. „Egyszóval ez kemény munka lesz…” – zárja gondolatait.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Hankó Balázs nem emlékezett rá, pontosan miért adott 500 milliót egy két héttel azelőtt létrejött cégnek
A miniszter az Egyenes Beszédben próbált válaszolni arra, hogyan kerülhetett 17 milliárd forint Fideszhez köthető szervezetekhez és előadókhoz a választások előtt a Nemzeti Kulturális Alapból. Hankó szerint a hazaszeretet, az életigenlés és a hagyományok melletti kiállás döntött.


Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter az ATV Egyenes beszéd című műsorában reagált a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) körüli pénzosztási botrányra. A miniszter szerint az eljárás jogszerű volt, a döntések pedig ízlésbeli kérdések, amelyek a hazaszeretetet és a magyar büszkeséget erősítő kultúrát hivatottak támogatni.

A beszélgetés elején Hankó Balázs kifejtette, hogy az NKA ideiglenes kollégiumát, amely a vitatott támogatásokat kiosztotta, maga a Nemzeti Kulturális Alap bizottsága hozta létre a korábbi évekből megmaradt, az ötöslottó bevételeiből származó „tartalék” szétosztására. Azt állította, hogy a testület tagjai, köztük saját minisztériumának munkatársai, több mint egy évtizedes tapasztalattal rendelkeznek, így „az ő kulturális rálátásuk megalapozott”.

Rónai Egon műsorvezető felvetésére, miszerint a testület egyik tagja, Ughy Attila szerint lényegében csak jóváhagyták az eléjük tett javaslatokat, a miniszter nem reagált érdemben. A tárcavezető elmondta, hogy az elmúlt másfél évben összesen mintegy 17 milliárd forintot osztottak szét közel 1100 nyertes pályázó között.

Amikor a műsorvezető felhozta, hogy Kis Grófo és Dopeman is úgy kapott 5-5 millió forintot, hogy állításuk szerint felhívták őket, hogy pályázzanak, a miniszter azzal hárított: „Hát ha nem tudott volna róla, akkor nem nyújtotta volna be a pályázatot.”

A miniszteri keretből kiosztott százmilliós támogatásokkal kapcsolatban Hankó Balázs több ponton is bizonytalannak tűnt. Amikor Rónai Egon Fásy Ádám lánya, Fásy Zsüli 101 milliós támogatásáról kérdezte, a miniszter először egy Munkácsy-kiállításra emlékezett, majd javított, mondván:

„A magyar kultúráról szóló, többrészes dokumentumfilm készítése” volt a cél. A Mága Zoltán fotósához köthető, alig egy héttel a támogatás elnyerése előtt bejegyzett cégnek juttatott félmilliárd forintról azt mondta, az egy országos koncertsorozatot finanszíroz.

Arra a felvetésre, hogy egy frissen alapított, múlt nélküli cégnek hozomra adtak ekkora összeget, úgy reagált: „Nézzük meg, hogy milyen kulturális tartalmat fog biztosítani.”

Hasonlóan kitérő választ adott a szintén újonnan alapított, egy Fidesz-alkalmazott tulajdonában álló Part Event Magyarország 450 milliós támogatására is, mindössze annyit közölt, a cég által szervezett koncertek egy része már lezajlott. A miniszter azzal védekezett, hogy a döntéseket nem a cégek múltja, hanem a benyújtott pályázatok tartalma alapján hozzák meg.

„Lehet, hogy ön cég alapján dönt – vagy lehet, hogy mások cég alapján döntenek –, én a kulturális tartalom alapján hozom meg a döntést” – mondta.

Amikor Rónai Egon megkérdezte, hogy mi volt ez a kulturális tartalom, Hankó azt válaszolta: „A kulturális tartalom, mint, hogy végigbeszéltük, az adott koncertek, események, amelyeket a miniszteri keret esetén a felterjesztések tartalmaztak”.

„Szóval nem emlékszik rá, hogy mire adta?” - jött a kérdés.

„Tulajdonképpen a miniszteri keret esetében meghatározott szakmai konzultációt követően az adott kulturális tartalom kerül támogatásra, és ennek megfelelően a születnek maga döntések” - válaszolta a miniszter, Azt nem volt hajlandó elárulni, kikkel konzultál szakmailag, többszöri visszakérdezésre is csak annyit mondott, hogy a kollégáival.

Az érintett Fidesz-alkalmazott épp az, akinek a lakásában sajtóértesülések szerint a Magyarországra menekült lengyel igazságügyi miniszter-helyettes lakik, aki ellen hazájában büntetőeljárás folyik. De Hankó szerint ennek semmi köze a támogatáshoz.

A miniszter a botrány hatására bejelentette, hogy a Nemzeti Kulturális Alap bizottságától részletes beszámolót kért, és kezdeményezte, hogy mind az 1100 támogatott nyújtson be egy időközi pénzügyi és szakmai beszámolót.

Amikor a műsorvezető szembesítette azzal, hogy az Edda egyetlen Aréna-koncertre 150 millió forintot kapott, ami a piaci árakat messze meghaladja, a miniszter azzal érvelt, hogy egy Kossuth-díjas előadóművészről van szó, akinek „a magyar kultúrában jelentős volt a hozzáadott értéke”. A fővárosi független társulatok ehhez képest összesen kaptak 1,3 milliárd forintot. Hankó Balázs szerint a függetlenek támogatása a tavalyi 800 millióhoz képest így is emelkedett.

A miniszter a politikai részrehajlás vádját azzal utasította vissza, hogy a kulturális döntések ízlésbeli kérdések. Szerinte a támogatási politikát egyértelmű elvek vezérlik.

„Akik a hazaszeretet, az életigenlés és a hagyományok mellett állnak, az alapvető döntési elv kell, hogy legyen a kulturális döntések során – legalábbis mi ezt az elvet követjük.”

Arra a kérdésre, hogy létezik-e olyan magyar kultúra, amely nem a hazaszeretet mellett áll ki, igennel felelt.

Van olyan kultúra, amely magyar nyelven szól, de nem a magyar hazaszeretet mellett áll ki.

Hozzátette, a kormány feladata az, hogy a nemzeti büszkeséget erősítő alkotásokat támogassa. „Az ember érti és érzi azt, hogy a hazáját szereti, és nekünk büszke magyarokként kell azt a kultúrát támogatni, amely ezt a büszkeségünket erősíti meg” – fogalmazott.

A beszélgetés végén Hankó Balázs megerősítette, hogy a parlamentben az Oktatási Bizottság alelnöke lesz. Védelmébe vette az egyetemi modellváltást, mondván, annak eredményeként megduplázódott a világ legjobb 5 százalékába tartozó magyar egyetemek száma. „6 egyetemünk volt a világ legjobb 5 százalékában; most úgy adom át, hogy 12 egyetemünk van a világ legjobb 5 százalékában” – jelentette ki. Az SZFE-n és a MOME-n zajló tiltakozásokat azzal magyarázta, hogy a művészeti területeken mindig vannak „ízlések közötti viták”.

A teljes interjú

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
A Vidéki Prókátor megvédte Magyar Péter sógorát: Nem oligarchának, strómannak és biobukszának lett kiválasztva
Szerinte Melléthei-Barna Márton igazságügyi miniszterként felelős szolgálatra kapott felkérést. Élesen kritizálta a Fidesz-kormányok gyakorlatát a rokonok - más típusú - helyzetbe hozását illetően.


A Vidéki Prókátor álnéven író jogász a Fidesz támogatóinak címezte bejegyzését, akik szerinte éppen a választási eredményeket próbálják feldolgozni. A poszt írója szerint Magyar Péter sógorának felkérése alapvetően különbözik a Fidesz-kormány alatt megszokott gyakorlattól.

A kegyelmi botrányt kirobbantó ügyvéd szerint „Melléthei-Barna Márton felelős szolgálatra és embert próbáló feladat teljesítésére kapott megtisztelő felkérést a sógorától, nem pedig oligarchának, strómannak és biobukszának lett kiválasztva, mint a fideszes rokonok.”

A Vidéki Prókátor szerint a két helyzet közötti különbség óriási. Úgy fogalmaz,

„ez pontosan akkora különbség, mint amekkora különbség a hazájáért dolgozó államférfi és a ruszki diktátornak felajánlkozó kisegér-maffiafőnök között van.”

A bejegyzést azzal a mondattal zárja, hogy „Örülök, ha segíthettem”, majd azt írja, hogy

szerinte Melléthei-Barna Márton számíthat a jogállamiság iránt elkötelezett magyar jogászok támogatására.

Magyar Péter tegnap bejelentette: sógorát, Melléthei-Barna Mártont jelöli igazságügyi miniszternek. A Tisza Párt jogi igazgatójaként ismert szakember, aki Magyar Péter bizalmasának számít, már a választások után a Parlamentben is feltűnt a pártelnök mellett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Pankotai Lilinek nem annyira tetszik Magyar Péter sógorának miniszteri kinevezése
Szerinte a családtag kinevezése sok mindent jelezhet, de nem feltétlenül cseng jól a nepotizmus ellen kampányoló Magyartól, és támadási felületet biztosít vele. Minden választót éberségre kért, hogy ne ismétlődjön meg az, ami 2010 és 1989 után.


Pankotai Lili egy bejegyzésben elemzi Magyar Péter döntését, miszerint sógorát, Melléthei-Barna Mártont jelölte igazságügyi miniszternek. A poszt írója szerint a leendő tárcavezető feladatai Magyar Péter nyilatkozata alapján egyebek mellett „a jogállam helyreállítása, az igazságszolgáltatás függetlenségének biztosítása, a magyar emberek jog előtti egyenlőségének megteremtése, a korrupció megszüntetése, az átláthatóság megteremtése, a hatóságok szakmaiságának és a független ellenőrző intézmények helyreállítása, valamint azok politikamentes működése.”

Pankotai elismeri, hogy a jelöltnek megvan a szükséges szakmai múltja. „De néhány szempontot nem engedhetünk el, és nem hagyhatunk figyelmen kívül” – teszi hozzá. A szerző azt a kérdést veti fel, milyen következményei lehetnek a közeli rokoni szálnak egy kormányon belül.

„Lehetséges-e, hogy a minisztériumi dolgozók nemcsak a szimpla főnöküket látják majd a miniszterben, hanem az is befolyásolja őket, hogy családtagja a miniszterelnöknek?”

A poszt szerint felmerül az is, hogy a többi tárcavezető vagy a képviselők nem „csak” egy minisztert látnak majd benne, hanem a „nagyfőnök” rokonát. Pankotai szerint ezek a folyamatok a mindennapokban is ismerősek lehetnek. „Ilyen lehet az öncenzúra, a kritikák elhallgatása, ha esetleg nem jeleznek egy-egy problémáról, vagy nem jeleznek feljebb egy-egy kényesebb ügy kapcsán.”

A poszt írója szerint a dolog fordítva is működhet. „Az is előfordulhat, hogy mivel szoros rokoni szál köti össze a miniszterelnökkel, ezért pont hogy megkörnyékezik annak reményében, hogy közelebb férkőzhessenek a közvetlen hatalomhoz, kedvében járjanak, vagy harcoljanak a »kegyeiért« egy magasabb pozíció elnyerésének reményében.”

A bejegyzés azt is feszegeti, hogy Magyar Péter vajon képes lesz-e pusztán miniszterként tekinteni a rokonára. Pankotai szerint ez „kétélű kimenetel lehet”. Egyfelől elképzelhető, hogy elnézőbb lesz vele, sőt, annyira azonosulhat a sógorával, hogy a neki szóló kritikákat személyes támadásnak érezheti. „Az azonosulás veszélyes, és kizárja az objektivitás lehetőségét.”

Másfelől, írja, „az is lehetséges természetesen, hogy ebből fakadóan akár szigorúbb lesz sógorával szemben, és 170%-ot vár majd el tőle annak érdekében, hogy a döntése bizonyítva legyen a teljesítmény által, hogy az jónak bizonyult.”

A bejegyzés szerint mindez könnyen azt az üzenetet közvetítheti a választók és a fiatalok felé, hogy nem a teljesítmény, hanem a kapcsolatok számítanak. A poszt szerzője szerint ez támadási felületet adhat, amely azt sugallja, hogy a Magyar Péter által korábban bírált rendszer „most csak brandet váltott”.

Pankotai Lili szerint persze lehetséges, hogy nem egy családi vállalkozás kiépítése a cél. „Sőt, sokat agyaltam, mi lehetett vajon a szándék emögött. És én nem a kifizetőhelyet láttam benne, sokkal inkább azt, hogy erre a pozícióra Magyar Péter minél közelebb, minél bizalmasabb embert szeretne.” A poszt írója szerint bár ez egy „kevésbé fájdalmas forgatókönyv”, mégis van benne némi rossz szájíz.

Úgy véli, a korábbi rendszer is a személyes lojalitáson alapult, amit le kellene bontani: „Hogy ne személyekre legyen építve a rendszer, és ne személyes bizalmakra, hanem az intézménybe vetett bizalom épüljön vissza.”

Pankotai Lili felidézi Magyar Péter korábbi nyilatkozatát, amely szerint azért nem lépett fel korábban az Orbán-kormánnyal szemben, mert a családi érdek – volt felesége pozíciója – ezt felülírta. A poszt szerint ebből az következik, hogy a politikában újra előállhat olyan helyzet, amikor „a helyes döntést felülírja a családi szempont”.

A poszt végkövetkeztetése szerint a jelölés sok mindennek a jele lehet, de hogy valóban az-e, az a jövőben dől el. A szerző szerint a döntés mindenesetre azt jelzi, hogy a választóknak ébernek kell maradniuk. „És nem hagyhatjuk meg csak a lehetőségét sem annak, hogy abba a hibába essünk, mint ’89 vagy 2010 után.”

A kritikákra reagálva Magyar Péter bejelentette, hogy húga a férje és bátyja kormányzati megbízatásának idejére [felfüggeszti aktív bírói tevékenységét], hogy elkerüljék a hatalmi ágak összefonódásának látszatát is. A leendő miniszterelnök egyúttal átlátható miniszteri döntéseket és nyilvánosan kezelt összeférhetetlenségi helyzeteket ígért.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk