A Rovatból

Nem tudtam, mit csinál az első aktusnál, csak hagytam, hadd csinálja

T. egy vidéki, néhány tízezres kisvárosban tanít évtizedek óta. Nagyon szoros kapcsolatban van a tanítványaival, leginkább a lányokkal. Harminc éve szerelembe is esett egyikükkel
Szurovecz Illés írása, Abcúg, Címkép: Pixabay - szmo.hu
2018. augusztus 06.



T. egy vidéki, néhány tízezres kisvárosban tanít évtizedek óta. Nagyon szoros kapcsolatban van a tanítványaival, leginkább a lányokkal. Harminc éve szerelembe is esett egyikükkel, pedig a lány akkor még csak 13 éves volt. Járni kezdtek, aminek a szex is része volt, a férfi az együttlétek után esemény utáni tablettákat adott neki.

Az iskola és a lány szülei szótlanul nézték végig az egészet, a nő mára úgy érzi, ez a viszony valójában bántalmazó volt, és az egész életére rányomta a bélyegét.

A férfi szerint mindketten jól érezték magukat, és ez a lényeg. Tanítványai apjukként szeretik, akivel a legmélyebb titkaikat is megoszthatják. És hiába bukkannak fel róla időről időre szexizmusról szóló pletykák, elmozdíthatatlan a pályáról.

1986. december 30-án V. elhatározta, hogy kísérletezni fog. Lassan a kémia volt az egyetlen dolog, ami izgalomban tartotta a hosszúra nyúló karácsonyi szünetben, nem számítva persze a könyveket.

Bámulatos sebességgel tudott olvasni. Ahogy elkezdett egy regényt, néhány nap múlva már ugrott is a következőre. Nem volt megállás, egymás után falta Michael Ende Végtelen történetét és Leslie L. Lawrence Földalatti piramisát.

Tisztában volt vele, és nem is tagadta, hogy okosabb az osztálytársainál, akik a fontos és mély dolgok helyett felszínes hülyeségekkel foglalkoztak. Hiába voltak barátnői, úgy érezte, beszélgetés helyett csak üres locsogásra képesek. Lenézte őket emiatt, de közben vágyott rá, hogy olyan legyen, mint a többiek. Elege volt belőle, hogy ő a kényes, nyávogós, könyvmoly kislány, akire mások ferde szemmel néznek.

Egyedül a kedvenc tanára, T. értette meg. Vele jól el lehetett beszélgetni, és lelket tudott önteni V.-be, ha szüksége volt rá. Neki köszönhette a kémia és az irodalom iránti rajongását, úgyhogy alig várta, hogy a szünidő után végre beszámolhasson az apja műhelyében végzett titkos kísérleteiről. Egyszerűen nem tudta eldönteni, hogy ha a tej és a fogkrémoldat színe fenolftalein hatására nem változik, akkor ezek most savas vagy semleges kémhatású oldatok.

V. ekkor tizenkét és fél éves volt, a fentieket a naplójából tudom. T. huszonhat és fél éves volt, és szerelmes volt V.-be.

Ami a keze ügyébe kerül, az arannyá változik

T. igazi csodabogárnak számított ebben a néhány tízezres kisvárosban. Budapesti értelmiségi családból érkezett, az apja irodalommal, az anyja zenével és rádióműsorok szerkesztésével foglalkozott. Máig büszke a rokonságára és arra, hogy másfél szobás lakásukba csak 16 éves korában vettek tévét.

A művészvilág híres tagjai voltak hozzájuk bejáratosak, gyerekként a vacsoraasztalnál találkozott olyanokkal, akiket mások csak színpadon láttak. Odahaza a lemezjátszó és a társasjátékok jelentették a szórakozást, a családi barátokkal tarokkot és bridzset játszottak.

Az érettségi után matematika-kémia szakos tanárnak tanult egy vidéki egyetemen, onnan került V. iskolájába, amit a 80-as években alapítottak egy nagyon fiatal tantestülettel.

“Úgy tudott magyarázni, hogy mindent azonnal megértettünk, a matekot és a kémiát is. Nem magoltunk, hanem átadta a lényeget, és arra bármit ráépíthettünk. Egyetemi szintű kémiaképleteket is meg tudtunk oldani”

– emlékezett vissza azokra az időkre V. harminc évvel később.

“Izgalmasak, pezsgőek voltak az órái. Lendületes, dinamikus, szenvedélyes, igazi bohém ember benyomását keltette. Más volt az öltözködési stílusa, mint bárkinek abban az unalmas kisvárosban. Mindenben egy kicsit más volt, mint a többiek”.

T. hosszú, lobogó hajával és karizmájával elbűvölte a környezetét, humán műveltségével az irodalomtanárokat is simán lepipálta. Egyrészt amatőr színjátszókört alapított, amellyel komoly hazai és nemzetközi művészeti fesztiválokra is eljutottak, másrészt diákokat készített fel vers- és prózamondó-versenyekre.

Sokszor ismeretlen szerzők verseit adta nekik, amiket még a versenyek nagytudású bírái sem ismertek. Ahol a gyerekek elindultak, szinte borítékolható volt, hogy nyerni fognak, de legalábbis jó helyezést érnek el. Úgy tűnt, ami T. keze ügyébe kerül, az arannyá változik.

“Engem is felkészített kémiából, pedig síkhülye voltam”

– mondta egy korábbi tanítványa, aki a kilencvenes években játszott T. társulatában. Ebben az öt-tízéves gyerekektől a huszonévesekig mindenféle korosztály jelen volt, és egészen a kétezres évek elejéig működött.

“A módszere nem megszokott, de hatásos. Ha kellett, nyíltan kimondta, milyen borzasztóan szarul mondja az ember a verset vagy a prózát. Nem akart finom lenni, úgyhogy aki nem bírta a stílusát, az hamar lemorzsolódott”. De hiába volt szókimondó, ezzel nem nyomta el a tanítványait, inkább nyitottságra nevelte őket.

“Nem féltünk vitába szállni vele. Ha úgy éreztük, hogy igazságtalanul küld el valakit az anyjába, kiálltunk a társunk mellett. Akik nála tanultak, azok szociálisabb emberekké váltak, vezetők lettek a baráti társaságokban”.

Egy másik, szintén kilencvenes évekbeli színjátszókörös növendék szerint T. zseniális pedagógus volt, aki egy-két évre előre látta, ki, milyen szerepeket fog tudni eljátszani. Amatőrök voltak, de nem egyszerű műkedvelők. A társulati tagok közül néhányan ma is kisebb-nagyobb társulatokban, színházakban játszanak.

“Ritkán dicsért minket a szemünkbe, sőt szinte soha, de mindig tudtuk, hogy mikor büszke ránk. Versenyek után volt olyan, hogy akkor is lebaszott minket, ha elsők lettünk, mert a próbán sokkal jobban teljesítettünk”

– mondta egy lány, akit az utóbbi néhány évben készített versmondó-versenyekre.

A versmondós tanítványok, vagyis a T.-gyerekek szűk kört alkottak, többnyire lányokból álltak, és nem feltétlenül voltak tagjai a társulatnak. Köztük volt V. is, aki akkoriban sokat írt a naplójába a készülésekről. Lelkesen számolt be arról, hogy T. éppen melyik könyvet ajánlotta olvasásra, miféle versmondási tanácsokkal látta el, vagy milyen filmre vitte el őket a társaival.

“Mostanában túl gyakran pirulgatok T. előtt. Nem vagyok én rózsaszál! (…) Képzeld, pénteken megyünk, megnézzük a fakttal a Végtelen történetet a moziban. Jó lenne megint T. mellé kerülni”.

Alig tizenhárom éves fejjel nem vette észre, hogy T. fokozatosan átlépi a határokat, és a hetedik utáni nyári szünetben már egy erdőben csókolóztak.

Nagy baj van

V. harminc évvel később, egy pszichológusi diplomával a zsebében úgy látja, ez bántalmazás volt a javából. Azt viszont utólag már nem tudja összerakni, hogyan lettek a szűk körű fakultációkból személyes foglalkozások, és hogyan vezetett mindez szerelmi, majd később szexuális viszonyhoz.

“Nem nagyon fogtam fel, mi történik, csak sodródtam. Hiányzott belőlem a nemet mondás képessége. A neveltetésem szerint tilos volt érvényesíteni az akaratomat olyannal szemben, aki a hierarchiában felettem állt”.

A szertárban töltött idők, az apró érintések, végül a csók híre az iskolában is elterjedt. Egy alkalommal az igazgató behívta V. édesanyját, aki azzal ment haza a lányához, hogy: “Nagy baj van, te szerelmes vagy a tanárodba!”

“Emlékszem a döbbenetre. Hogy én vagyok szerelmes? Tényleg? Fogalmam sem volt erről. Azt éreztem, hogy valami nem oké, de hogy ez lett volna a szerelem? Hát, végül is, ők a felnőttek”.

A következő időszakban mindenki elfogadta, hogy V. rajongásig szerelembe esett.

“Ha ez így lett volna, akkor sem lett volna szabad visszaélnie vele. De bennem nulla nemi vágy volt. Tetszett, hogy egy tanár komolyan vesz, hiszen életemben először volt erre példa. Figyelt rám, de nem gondoltam, hogy ez a női mivoltomnak szól. Annyi idősen fogalmam sem volt, mit jelent az, hogy én nő vagyok”.

A csókot követő utolsó általános iskolai évben a tanároktól a diákokon át V. szüleiig mindenki felvállalt kapcsolatként kezelte a viszonyukat. T. gyakran vacsorázott náluk, egyszer még a Balatonra is elkísérte a családot, és plüssjátékokkal halmozta el az akkor 13-14 éves lányt.

“Persze, hogy érzelmileg valahogy engem is bevont az egészbe. De utólag úgy látom, a bennem élő, érzelmileg elhanyagolt gyerek csimpaszkodott belé. Honnan tudtam volna, mi az a szerelem? Senki nem mondta, hogy nem helyénvaló ilyesmit érezni a tanárod iránt. A szüleim látták, ahogy hozzábújok, a többi tanár látta, ahogy az ölében ülök a szertárban. És ezt mindenki jóváhagyta, senki sem szólalt meg, hogy állj, ez nem oké”.

V. számára ma sem teljesen világos, hogy a szülei miért hagyták jóvá ezt a helyzetet, “az anyámnak talán imponálhatott T. figyelme és jelenléte, üde színfolt volt az életében a sok munka mellett. Néhány éve egy veszekedésben a fejemhez vágta, hogy annak idején milyen megengedő és modern felfogású volt azzal, hogy hagyta működni ezt a viszonyt. De igazán sosem beszéltük ki ezt a dolgot, és nem is szeretném. Nem hibáztatom őket”.

Miközben a vele egykorúak épp az első, kiskamaszos szerelmeikkel voltak elfoglalva, V.-nek esélye sem volt ilyesmire. “Valahogy mindig ott cirkált körülöttem, a fiúk nem mertek a közelembe jönni. Mintha valami bűvkört vont volna körém. Két fiúra emlékszem, akik udvarolni próbáltak nekem, de T. mindent megtett, hogy elvágjon tőlük”.

Nyolcadik év végére V.-t kiközösítették az osztálytársai. Leprásnak hívták, és úgy érezte, néhány fiatal tanárnő még féltékeny is rá, amiért elhappolta előlük a főnyereményt.

Ma már nem érti, hogyan tekinthették őt “kis kurvának” 14 évesen, ahelyett, hogy megvédték volna.

Nem maradt egyetlen barátnője sem, akivel meg tudta volna ezt beszélni.

T. tudatosan várta meg, míg a lány betölti a 14-et, és csak a ballagás után feküdt le vele.

V. ezután egy közeli nagyvárosban tanult tovább, délutánonként viszont rendszeressé váltak a szexuális együttlétek. T. gondoskodott róla, hogy mindig legyen nála esemény utáni tabletta. “A maximális mennyiségeket tömte belém 14-15 évesen, egy fejlődő szervezetbe.

Olyan naiv voltam ebben a történetben, emlékszem, az első aktust is azért hagytam megtörténni, mert nem tudtam, mi történik konkrétan. Fogalmam sem volt, mit csinál, csak hagytam, hadd csinálja”.

“Amikor elvesztettem a szüzességem, anyám megdöbbent és sírt, apám pedig csak akkor szólalt meg, amikor iskola után feljártam T.-hez. Aggódott, hogy mit szólnak majd a szomszédok, de fogalmam sincs, hol voltak az azt megelőző másfél évben”.

Nagyon rossz alku

Az első középiskolai év után V. újra találkozott egy gyerekkori levelezőtársával, akit még tizenegy éves korában, egy balatoni nyaraláson ismert meg. “Együtt töltöttünk néhány napot, és úgy éreztem, ilyen kapcsolatot szeretnék, egy kortársammal, mert ez a normális”. Mindez erőt adott neki ahhoz, hogy 1989 augusztusában szakítson T.-vel.

“Most is megvan a jelenet. Ott állt a hosszú utcán, nézett utánam, mint valami nyálas, szentimentális izé. Utána ősszel beköltöztem a kollégiumba, de még sokáig hívogatott telefonon, leveleket küldött, verseket írt nekem”.

A lány hamarosan összejött egy vele egyidős fiúval, de a T.-vel való kapcsolata ekkor sem szakadt meg teljesen. “Visszajártam hozzá, mint egy mentoromhoz. Be is mutattam az új barátomnak, és beszéltem neki a párkapcsolatomról. Az a furcsa, hogy ekkor sem úgy tekintettem rá, mint egy volt szerelmemre. Nem gondolkodtam azon, hogy az exünkhöz nem szoktuk visszavinni az új partnerünket. Valószínűleg az egész kapcsolatunkat nem kapcsolatként éltem meg, hanem valahogy úgy élt a fejemben, mint egy mentor. Csak hát, a tanácsaiért, az odafigyelésért és a segítségért cserébe szexszel fizettem. És nem vettem észre, hogy ez egy nagyon rossz alku”.

T. ezután egy 19 éves lánnyal kezdett járni, aki azelőtt szintén a tanítványa volt. Szerettem volna vele is beszélni, de sajnos nem válaszolt a megkeresésemre.

V. évekkel később, 26 éves korában kezdett először azon gondolkodni, hogy ez egy bántalmazó kapcsolat lehetett, ami életre szóló károkat okozott neki.

“Az akkori pszichológusom vezetett rá erre, de még majdnem húsz év kellett, hogy tényleg megértsem, hogyan volt ez bántalmazás, és milyen apróságokban tudom ma is tetten érni a hatását”.

“Nagyjából mostanra, a negyvenes éveimre ért véget az a trend, hogy minden kapcsolatomban kislányszerepbe kényszerítettem magam. Általában nálam idősebb, szuperintelligens, különleges férfiakhoz vonzódtam, amibe kódolva volt az alá-fölérendeltségi viszony. T. ültette el bennem, hogy egy átlagos, hétköznapi fiú nem lehet elég számomra”.

“Volt olyan kapcsolatom, amelyből 12 éven át nem tudtam kilépni, hiába éreztem, hogy nem jó nekem. Akkor nyúlt értem, amikor csak akart, teljesen alárendeltem magam. A T.-vel való első szexuális élményem belém égette a passzivitást és a tehetetlenséget, hogy én csak tűrhetek. A negyvenes éveimben jöttem rá, hogy mondhatok nemet is egy férfi közeledésére, addig senkitől sem tudtam megvédeni magam, aki szemet vetett rám. Ha ezt előbb megtanulom, sok bántalmazástól megkímélhettem volna magam”.

V. tudja, hogy valószínűleg T. nélkül is hasonló csapdákba sétált volna bele, hiszen a kapcsolati mintázatait a gyerekkora, a szülei és egy sor más dolog is meghatározta. Viszont abban is biztos, hogy a T.-vel való viszonya, az első szexuális élmény bevésődése alaposan ráerősített ezekre a problémákra.

Olyan mellei voltak, mintha 18 éves lett volna

T.-vel egy hétfői délutánon, a kedvenc kocsmája kerthelyiségében találkoztam. Meglepődött, hogy sokat kérdeztem V.-ről, akit évtizedek óta nem látott, de ma is élete nagy szerelmének tartja. “Azt gondoltam, én ezt a lányt el fogom venni feleségül. Nem menekült előlem akkor sem, amikor gimnáziumba járt, gyakran jött hozzám. Aztán kijelentette, hogy összejött egy fiúval, és szakít velem. Összeomlottam, öngyilkos akartam lenni. Én erre a kapcsolatra építettem mindent”.

T. vonzónak találta, hogy V. szellemileg és fizikailag is érettebb volt a társainál. “A koránál jóval fejlettebb, széparcú lány volt. Ha tudtam volna, hogy ennyit fogunk beszélni róla, elhoztam volna egy régi fényképet. Látta volna, hogy 15 évesen már úgy nézett ki, olyan mellei voltak, mintha 18 éves lett volna. Vannak ilyen lányok, és vannak olyanok is, akiknek még 18 évesen sincs semmi mellük, 25 évesen meg már bombázók. Ez mindenkinél más” – mondta T., majd később hozzátette,

“a legtöbb férfinak egyébként is egész életében a 15-25 év közötti lányok tetszenek”.

Úgy érzi, V.-vel kölcsönösen szerelmesek voltak egymásba, és mindezt egészen a lány 14 éves koráig a közös munkában kamatoztatták. Néhány kollégájában ugyan felmerült, hogy olyasmi történhet köztük, aminek nem lenne szabad, szerinte tévedtek. Szerinte ugyanígy az sem igaz, amire V. emlékszik, hogy egy tanár észrevette őt a szertárban, amint T. ölében ül.

“A kémiaszertár az egyetlen olyan helyiség minden iskolában még manapság is, ahová még a takarítónők sem lépnek be. Hogy láthattak volna bennünket? Sosem éltem magánéletet a nyilvánosság előtt. Azt hihették, hogy mi ott kefélünk a szertárban, de erről szó sem volt, kemény készülések voltak. Egyszer az anyját is felhívták, hogy tudja-e, hol tölti a lánya a délutánjait. Azt mondta, tudja, és nagyon jó helyen van ott”.

T. “filozófiai értelemben liberális” embernek tartja magát, vallásos neveltetése viszont nem engedte, hogy a ballagás előtt fizikai síkra terelje a dolgot. “Az alapvető törvényeket mindig betartom”.

Az esemény utáni tablettákkal kapcsolatban azt mondta, túlzás, hogy ezekkel tömte volna V.-t, de igaz, hogy adott neki belőle. “Tényleg nem akartam, hogy az első szexuális együttlétét óvszerrel élje át. Az esemény utáni tablettát, ami ekkor forgalomban volt, havonta négyszer lehetett használni, többet nem írt fel az orvos. Én úgy emlékszem, az első aktust V. kezdeményezte. Nem viselkedett fabábuként sem akkor, sem később”.

Órákon át beszélgettem T.-vel, jelentős részben erről a kapcsolatról, és úgy tűnt, alapvetően ma sem alakítaná másképp a dolgokat. Felvetettem neki, hogy felnőttként az ő feladata lett volna ezt a viszonyt a szokásos tanár-diák kereteken belül tartani, vagy ha egyedül nem megy, akkor segítséget kérni valakitől. Talán úgy érezte, tényleg kölcsönös a vonzalom, mégsem tudhatta, mi van egy kiskamasz lány fejében, ráadásul nem túl szerencsés, ha egy tanár járni kezd a 13-14 éves tanítványával.

“Két ember együtt volt, és baromi jól érezte magát. Ez egy partneri viszony volt. Minek kellett volna eszembe jutnia? Huszonéves tanárként jóformán én is gyerek voltam. Megismertem az egész családját, mindenről tudtak. Az első szex után megmondtam az anyjának, hogy komolyan gondolom a dolgot. Ez nem mentegetőzés, csak nem értem”.

Néhány órával azután, hogy elváltunk, T. e-mailben még hozzáfűzte: “Mivel többször is az életkorra, az életkori különbségre tért vissza. Emlékszik-e, hogy Shakespeare (talán) leghíresebb tragédiájában hány éves volt Júlia? Vörösmarty Mihály Laurája? (A merengőhöz). Mennyi volt a korkülönbség Kodály Zoltán, vagy Faludy György és felesége között? Még oldalakon át írhatnám a listát”.

Papa

Az iskolát – a gyereklétszám csökkenése miatt – a kilencvenes években bezárták, majd T. néhány évig a művelődési központban dolgozott. Az ezredforduló környékén aztán visszatért a katedrára, azóta az egyik helyi középiskolában tanít. Ikonikus alaknak számít a városban, de még a környéken is. Kulturális mindenesnek nevezik, aki a színházrendezéstől a programszervezésen át a szavalásig szinte mindenhez ért.

Azóta is készít fel lányokat versmondó-versenyekre, nemcsak a saját iskolájából, hanem máshonnan is. A diákjai ugyanúgy rajonganak érte, csak az elnevezés változott: a hozzá legközelebb álló T.-gyerekekből T.-istálló lett. Négy olyan tanítványával beszéltem, akik az utóbbi években jártak hozzá verset mondani, mindannyian a legszűkebb körhöz tartoznak.

Az elmondásuk alapján egy szokásos tanár-diák viszonynál jóval szorosabb kötelék van köztük, de nincs szó szerelmi-szexuális közeledésről.

“Nem egy adonisz, sőt kifejezetten egy esztétikai katasztrófa. És ezzel ő is tisztában van, fiatalkorában se lehetett sokkal szebb. Lehet, hogy bunkón hangzik, de mi a kinézetével is poénkodhatunk már, vagyunk annyira jóban vele. Mi például Hagridnak hívtuk, mert az is egy szőrös, csúnya, duci, de egy csuda jó ember! Ha valakinek ez kellene, az már beteges, és fordítva se gondolnám, hogy bármelyik csaj felé kialakulhatott volna a részéről bármi. Nincs gyereke, mi lettünk azok” – mondta egyikük.

T.-t viccből még Papának is szokták szólítani, ami “sosem volt furcsa, már akkor is csináltuk, amikor még magáztuk”. Ez a kapcsolat nem szakad meg az érettségi után sem, T. gyakran kíséri a lányokat felvételikre, segít nekik ügyet intézni az egyetemen is, ha kell.

Mindanyiunkat úgy szeretett, mint a saját gyerekeit. Gyakran mondogatta, hogy a lányai vagyunk, csak épp nem vagyunk a nevén – mondta egyikük.

Egy másik lány szerint T. “nem egy tökéletes ember, iszik, mint általában minden nagytudású ember, aki nem érzi a helyét a világban. Az egészségi állapota a romokban, ami negyed részben az alkoholnak is köszönhető. De egy mérhetetlenül jó ember, nekem a fogadott apukám! És a versmondós barátnőimnek is az”.

Volt olyan nehéz helyzetű lány, akit T. szinte szó szerint örökbe fogadott, fizette a szalagavatós költségeit, majd az egyetemi tanulmányait is. A lányok egy része kollégista, sokan szegény, netán egyszülős családokból érkeznek.

“Sokaknak nincs apjuk, apapótlékot keresnek, és van, aki megtalálja bennem. A versmondás eleve egy intim dolog”

– mondta T., aki ezzel arra célzott, hogy a jó versmondónak muszáj felszínre hoznia a saját, személyes problémáit. A lányok a próbák idején szívesen megosztják T.-vel a családi, párkapcsolati bajaikat, akár női dolgokról sem szégyellnek beszélni vele.

“Megismeri azt az embert, aki vagy, majd megpróbálja belőled kihozni azokat az érzéseket, amikre neked a versben szükséged lehet” – írta le egy volt diákja. T. elmesélt egy történetet egy tanítványáról, akit nagyon megviselt az édesanyja agyvérzése, ezért sehogy sem tudott számára összeállni egy vers. T. arra kérte, hogy egy-egy sornál gondoljon az anyja betegségére. Végül megnyerte a következő versenyt.

De akkor hogyhogy nem találni egyetlen fiút sem a T.-istállóban? Erre T. azt mondta, a fiúk általában inkább tantárgyi korrepetálásban kérik a segítségét, de ha el is kezdenek versmondással foglalkozni, egy idő után abbahagyják. Nem mesélik el neki a személyes gondjaikat, pedig erre lenne szükség a sikeres versmondáshoz.

Téged is megnéznélek

Néhány éve három lány tett panaszt T. ellen, mindhárman osztálytársak voltak.

• Az egyikük azt állította, két évvel korábban látta, amint T. megpaskolta egy tanítványa fenekét az utcán.

• Egy másik történet szerint T. éppen egy hastánc-produkciót nézett egy országos kulturális fesztiválon, amikor megjegyezte a mellette álló tanítványának, hogy “téged is szívesen elnéznélek egy ilyenben”.

• A harmadik, legsúlyosabb vád szerint T. azt ajánlotta egy tanítványának, hogy akkor adja meg neki a kettest, ha cserébe szexuálisan szolgáltat valamit.

Az első és a harmadik vád T. szerint úgy, ahogy van hazugság.

“Az igazgató kivizsgálta az eseteket. Az elsőnél bebizonyosodott, hogy a lány által megjelölt időpontban nem is voltam együtt a versmondós lányokkal. Olyasmi pedig egyáltalán nem hangzott el, amit a harmadik vádban állítottak”

– mondta.

Utóbbi is fontos, mert eljutott hozzám egy kísértetiesen hasonló eset a kétezres évek elejéről, amikor egy lány azt állította, T. csak szopásért cserébe akarta átengedni a matek érettségin. Ez a lány aztán meg is bukott, és végül egy másik iskolában kellett leérettségiznie.

T. szerint ez sem igaz, eleve nem szokása buktatni, bár végül eszébe jutott egy lány, aki valóban annyira kevesett tudott, hogy muszáj volt egyest adni neki. “Megbukott a javítóvizsgán, de erről egyedül nem dönthettem, csakis a bizottsággal együtt”. Ez a lány aztán tényleg máshol érettségizett le, de T. azt állította, szexuális ajánlatot biztosan nem tett neki. “

Soha nem mondanék ilyet. Amúgy meg látja ott azt a lányt?” – kérdezte, és a kocsma másik végébe, egy teltebb nő felé mutatott. “Ez a lány még nála is kövérebb volt, nekem pedig mindig a vékony lányok tetszettek”.

A hastáncos megjegyzést viszont T. is elismerte. “Mi a baj ezzel? Színházzal foglalkozó szakemberként úgy láttam, hogy a tanítványom jobban passzolt volna egy hastáncos produkcióba. Egyszerűen jobb húsban volt, mint azok a 14 éves vézna lányok a színpadon”.

Beszéltem az igazgatóval, aki a panaszok idején vezette az iskolát. Azt mondta, utánajárt a panaszoknak, és nem tűnt úgy, hogy reális alapjuk lenne. Ezt leginkább azért gondolja, mert amikor egyesével leült a lányokkal beszélgetni, visszakoztak, nem ragaszkodtak az eredeti állításukhoz.

“Nem lehet kizárni, hogy valaki óvatlanul, akaratán kívül olyan megjegyzést tenne, ami esetleg félreérthető lehet. De úgy láttam, hogy az állításoknak nem volt reális, kézzelfogható alapjuk” – mondta az igazgató, aki hozzátette, hogy a panaszosok a gyengébb matekosok közül kerültek ki, T.-nek pedig általában nehezebb dolga volt a gyengébb tanítványokkal.

“Vannak tanárok, akik inkább a tehetséges gyerekekkel tudnak jól dolgozni, T. is közéjük tartozik. Régen mondtam is neki, hogy talán inkább főiskolán vagy egyetemen kellene tanítania, ott csodát tudna művelni a hallgatókkal”.

T. ma is az iskola alkalmazottja, de jelenleg kollégiumi nevelőtanárként dolgozik, vagyis nem tanít komplett osztályokat, inkább kiscsoportos, néhány fős foglalkozásokat tart.

Caligula

T. úgy gondolja, a lányok azért álltak elő ezekkel a történetekkel, mert egy kollégája felbujtotta őket. Ugyanígy egy kollégáját hibáztatja azért is, amiért egy osztályban a szülők kérvényt írtak, hogy ne T. tanítsa a gyerekeket matekból.

“Arról van szó, hogy sokan irigykednek rám, mert vannak bizonyos adottságaim, például több mérés szerint 148-as az IQ-m. A magyarszakosokat rohadtul tudja idegesíteni, ha többet tudok az irodalomról, mint ők. Ugyanígy a matekosokat is”.

Mentegetőzni viszont nem akar, mert feleslegesnek tartja. Azt mondta, úgy van ezzel, ahogy a “Caligula helytartója” című dráma utolsó mondatában áll. “Csak ott van szükség mentségre, ahol nincs mentség”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
„Amikor az emberek meghallották ezt a 15 százalékot, sokaknál elszakadt a cérna” – a szociális szférában dolgozóknak korábban átütő erejű béremelést ígért Orbán Viktor
Négy éve vártak a fizetésemelésre, miközben vágtatott az infláció. Most átlagosan nettó 297 ezer forintot keresnek havonta. Boros Péterné, a szakszervezet vezetője szerint a kormány lekezeli a gyerekvédelemben, idősgondozásban, hajkéktalanellátásban dolgozókat.


Nemrég lyukas cipőket öntöttek a szociális szférában dolgozók a Karmelita elé, jelezve, hogy míg a miniszterek sok milliós fizetéseket visznek haza, és minden évben automatikusan nő a bérük, náluk tarthatalanná vált a helyzet. A gyerekvédelemben, szociális otthonokban, idősgondozásban, hajléktalanellátásba dolgozók bére évek óta nem emelkedett, és sokáig idén is csak ígéreteket kaptak. A jövő évi költségvetésbe ugyanis megint nem tervezték be a béremelésüket.

Végül kiderült, januártól 15%-kal számíthatnak nagyobb fizetésre, ami azonban átlagosan mindössze 30-40 ezer forint emelést jelent. Boros Péternével, a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezetének elnökével arról beszélgettünk, hogyan fogadta ezt a hírt az ezen a területen dolgozó majdnem 100 ezer ember.

– A csütörtöki kormányinfón jelentették be, hogy 15 százalékkal emelik a szociális szférában dolgozók bérét 2026 januárjától. Elégedettek?

– Az emberek négy éve vártak arra, hogy emeljenek a bérükön. Amikor a miniszterelnök átütő bérfejlesztésről beszélt, az reménykeltő volt. Még azt is benyelte mindenki, hogy nem idén, hanem csak jövőre lesz béremelés. De amikor az emberek meghallották ezt a 15 százalékot, sokaknál elszakadt a cérna.


– Milyenek a bérek most? Mennyit keresnek átlagban azok, akik ezen a területen dolgoznak?


– A bérek egyenként eltérhetnek, de a kollégák elmondásai alapján

átlagosan nettó 297 ezer forintot visznek haza egy hónapban.

Ez az átlagkereset. Utoljára 2022-ben volt béremelés, akkor az ágazati pótlékon emeltek, ezen felül viszont csak a minimálbér és a garantált bérminimum emelkedésével számolhattak a kollégák. A fizetések összege tehát rettentően alacsony, emiatt erős a szakemberhiány, így sokan 2-3 munkahelyen is dolgoznak, tehát a kollégák elképesztően leterheltek. De nem csak ezzel vannak problémák.
A fizetési rendszer elavult. 2010 óta a közszféra munkajogi szabályozása és illetményrendszere ágazatspecifikussá vált. A szociális ágazaton belül is több illetmény- és pótlékrendszer született.

A szociális ágazat illetményrendszerének alapját hivatalosan még közalkalmazotti bértábla adja meg, ennek alapszámait és szorzóit 2008 óta nem módosították.

2024-re pedig a közalkalmazotti illetménytáblát teljesen lefedte a minimálbér és a bérminimum. Itt fontos megjegyezni, hogy Magyarországon úgy állapítják meg a minimálbér és a garantált bérminimum emelését, hogy a közszférának nincs beleszólása, hiszen a kormány csak a versenyszféra képviselőivel egyeztet. Viszont míg az emelés a versenyszférában csupán egy ajánlás, addig a közszférában az állam egy fillérrel nem ad többet annál, amiben a szakszervezetekkel megegyeznek. Mi nem vagyunk jogosultak, hogy elmondjuk a problémáinkat, az ügyeinket, ez a kormány kvázi lekezeli a közszférát. De a szociális ágazat bérszintje nemcsak a versenyszférától, hanem más közszféra ágazatoktól is elmarad. Az egészségügyi és pedagógus bérfejlesztések miatt a szociális terület hatalmas bérhátrányba került.

A bölcsődei dolgozók fizetése például még a diplomás szociális dolgozók bérét is lehagyja.

Mindemellett az is egy fontos probléma, hogy a jelenlegi bérrendszerben a magasabb besorolású munkatársak bére fokozatosan veszít a pozíciójából. Különösen a hosszabb szolgálati idő és a magasabb végzettség esetén jelenik meg ez látványosan. Tehát rengeteg probléma van, amiről párbeszédet kellene folytatni.

– A kormány nem egyeztetett Önökkel?

– Nem, egyeztetés nem volt. Kinyilatkoztatás volt, amiben a helyettes államtitkár elmondta, hogy hány százszorosára emelték a szociális ágazati béreket, és a jelenlévők mind pofákat vágtak, mert mindenki tudta, hogy ez nem a valóság, ez egy bullshit. Ez sajnos egy olyan szöveg, amelyet kötelező elmondani, meg is tette a helyettes államtitkár. Mi viszont elmondtuk a valóságot, megfogalmaztuk a javaslatainkat. Aztán ebből lett a 15 százalékos emelés, ami egyébként semelyik oldalról sem hangzott el.


– Mik az Önök javaslatai? Mi eredményezne változást?

– Két éve kidolgoztunk egy javaslatot, amelyben kifejtettük, hogy szakmai végzettséget és tapasztalatot figyelembe vevő, kiegyensúlyozottan progresszív bértáblára lenne szükség. Leírtuk, hogy fontos lenne, hogy a nem diplomás szakdolgozók bérhelyzete ne legyen rosszabb, mint a bölcsődei dolgozóké. A diplomás dolgozók nagyságrendileg zárkózzanak fel az egészségügyi dolgozók szintjére, a bértábla pedig tartalmazzon garanciákat az értéktartó bérrendszerre.

Szakemberek segítségével kidolgoztunk egy emelést is. Ez azt jelentette volna, hogy 2024-től átlagosan 23 százalékkal emelkedett volna a kollégák a bére, 2025-ben pedig 35,4 százalékkal.

A javaslatainkat befogadta a szociális tárca, és megígérték, hogy ennek alapján készül el az átütő erejű bérfejlesztés. Na most ehhez képest jött egy 15 százalékos emelés. Kérdem én, ez az átütő erejű bérfejlesztés?

– A béremelés mellett nemrég bejelentettek egy lakhatási támogatást is. Ez azt jelenti, hogy a közszolgák 2026 januárjától évi nettó egymillió forintos otthontámogatást vehetnek igénybe. Ezt az összeget lakáshitelek tehermentesítésére illetve önerőhöz is felhasználhatják. Ehhez mit szóltak?


– Ez alapból egy nagyszerű dolog, de nem helyettesíti a bért. Ráadásul nem is mindenki lesz erre jogosult, hiszen sokan nem keresnek annyit, hogy egyáltalán hitelképesek legyenek. Illetve vannak, akiknek már eleve van egy csomó hitelük, amit azért kellett felvenni, mert a gyereknek cipőre volt szüksége, vagy elromlott a hűtő. De összességében minden segítség nagyon-nagyon fontos és jó. Bár a lakhatás kérdése inkább a fiataloknak lenne segítség.

– A szociális ágazat pedig alapvetően egy elöregedő szféra, hiszen egyre kevesebb fiatal választ ilyen jellegű pályát. Ezzel kapcsolatban mi a tapasztalat?


– Nagyon elöregedett a csapat. Többnyire azok dolgoznak ebben a szférában, akiknek nincs más lehetőségük. A fiatalok többsége külföldre megy. De lehetne ez máshogy is! Szerintem sokan hazajönnének, ha jobbak lennének a fizetések, ha ez az otthontámogatás hosszútávon is maradna, ha lenne mondjuk 13. havi fizetés, és ami a legfontosabb: kiszámíthatóvá válna ez a szektor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
„Csak annyit mondtam neki, hogy Danikám mindent megbeszéltünk, nagyon szeretlek, mindig hiányozni fogsz, Bro’” – Szívszorító megemlékezés Karsai Dánielről
Az ALS-betegséggel diagnosztizált Karsai Dániel alkotmányjogász 47 éves korában, egy éve hunyt el. Testvére most egy megható bejegyzésében emlékezett vissza bátyjára.


Egy éve, 2024 sszeptemberében halt meg dr. Karsai Dániel, az eutanáziáért küzdő, ALS-betegségben szenvedő alkotmányjogász. Testvére, Karsai Péter a bátyja közösségi oldalán írt meg, hogy nagyon sok írást és üzenetet kapott az elmúlt időszakban barátoktól, rokonoktól. Ezek mind a testvérérő szólnak. Úgy döntött, hogy közzéteszi az írásokat, amelyek "Mind sírós kacagós, készíthetitek a 100as zsepit" - üzente.

Az első bejegyzést ő maga írta. Karsai Péter néhány fiatalkori közös emléküket idézte fel, majd mesélt arról, hogyan támogatták egymást, hogyan tartottták a kapcsolatot, mikor távol voltak egymástól. Végül szívszorító sorokkal emlékezett vissza bátyja utolsó óráira a kórházban.

"Gondolatok Daniról

Mit jut eszembe a bátyámról? Minden.

1998. november 7-én a SZAC ellen játszottuk soros bajnoki mérkőzésünket. Dani csatárt játszott én középhátvédet. Második félidő elején saját csapattársammal szerencsétlenül szaladtunk egymásba, azonnal a földre kerültem és csak a térdemet tudtam szorítani a fájdalomtól. Dani a pályán köztünk lévő 50-60 méter távolságot villámgyors sebességgel küzdötte le és talán elsőként ért oda hozzám. Karjaiban vitt le a pályáról. Kb. ötven napig feküdtem otthon fekvőgipszben, minden nap jött és meglátogatott, még Győrbe se ment le azokban a hetekben, hozta minden nap a Nemzeti Sportot, kivett filmeket a videotékából, tanult velem, hogy ne maradjak le a suliban, egyszóval segített ahol tudott, amiben tudott. Mint egy szerető báty".

Arról is írt, hogy testvére nagyon elkötelezett volt: "Ha futóedzésről volt szó ő sosem kocogott, mindig futott. Egy szigetkör sosem volt elég, futott még egyet. Ha úszni mentünk, sosem volt elég 1 km, úszott még 1 km-t".

Péter felidézett egy kamaszkori emléket is:

"Még gimibe jártam, amikor Dani megkérdezte, hogy lenne e kedvem külsősként a nívós jogász bajnokságban játszani. Nem gondolkoztam két szempillantásnál többet. Dani ekkor már harmadéves joghallgató volt. Amint felépültem a 98’ őszi sérülésemből, azonnal csatlakoztam a Csontbrigád csapatához.

Sok szép sportélmény mellett egy Danihoz köthető konkrét esetet szeretnék most feleleveníteni. Rangadót játszottunk a bajnokság legerősebb csapata ellen, napokig készültünk az összecsapásra, amelyen mindannyian szívünket lelkünket kitettük a pályára. Az egész mérközésen a meccset vezető bíró az ellenfelet támogatta ítéleteivel, teljesen egyértelmű volt, hogy részrehajlóan vezeti a meccset. Ha jól emlékszem számunkra kedvezőtlen 2-2-es döntetlen lett a rangadó vége, ami miatt ellenfelünk ünnepelhette a bajnoki címet, mi nagyon elkeseredettek és frusztráltak voltunk főleg a bíró ténykedése okán. Amikor elhangzott a mérkőzés végét jelző hármas sípszó Dani öles léptekkel közelítette meg a bírót, eléállt 188 cm magas full izom alkatával, hátratette mind a két kezét és kb. 5 centiméterről a spori arcától közölte vele, hogy ‘Spori, maga egy csaló.’

Az esetet, Dani mellett, nála semmivel sem higgadtabb állapotban néztem végig. Arra gondoltam akkor ott, abban a pillanatban, hogy Daniból elképesztően jó jogász lesz, ha ezt a teljesen nyilvánvaló csalást ilyen higgadtan és kíméletlenül tudta lereagálni. Danit természetesen az eset után azonnal kiállította a bíró".

A testvérek kapcsolata különleges volt:

"Dani életében különleges státusznak örvendhettem. Bármi történt vele, jó vagy kevésbé jó, mindig én voltam az első, akit hívott. Akkor is ha tanácsra volt szüksége 2005-ben, elfogadja-e a strasbourgi 4 éves munkalehetőséget az EJEB-nél vagy sem. Dani nem akarta elfogadni, attól tartott, hogy akkori párjával nem tudnának Strasbourgban boldogok lenni, és akkor is, mint oly sokszor máskor, Daninak nem saját maga, hanem valaki más, hozzá közel álló volt a fontos, fontosabb.

Szerencsére Dani hallgatott rám és elfogadta a strasbourgi munkalehetőséget, ami később megalapozta a sikeres ügyvédi praxisát, és sok más értékes tapasztalattal, élménnyel ajándékozta meg a kint töltött 4 esztendő.

Éveket éltünk egymástól távol, de mindig megoldottuk, hogy Európa különböző pontjain találkozzunk évente egy-két alkalommal. Ilyenkor mindent igyekeztünk bepótolni, amit csak lehet megbeszélni, átbeszélni, szórakozni, közös hobbinknak a meccsnézéseknek hódolni. Minden közösen töltött idő Danival mindig tartalmas volt, sosem erőltetetten tartalmas, csak olyan programokat szerveztünk, amihez mindig mindkettőnknek volt kedve".

Péter az utolsó pillanatig ott volt testvére mellett:

"Valamiért a Sors más utat rajzolt elénk. 44 évesen vesztettem el az akkor 47 éves bátyámat, siralmasan fiatalon.

2022 májusában voltunk utoljára Londonban Fulham meccsen (minő meglepetés), akkor kérdeztem Danitól viccesen, hogy szerinte jönni fogunk-e Londonba Fulham meccsre 75 évesen is. Danisan annyit válaszolt, hogy ugyan Pit azt se tudni holnap élni fogunk-e.

2024. szeptember 28-án este 10 óra magasságában kettesben lehettem Danival az intenzív osztályon. Pár órával korábban mondta nekem az ügyeletes orvos, hogy le fogják kapcsolni Danit a lélegeztetőgépről. Ott ültem mellette az intenzíven, néztem a kisimult nyugodt arcát, mintha picit mosolygott volna. Néztem a csuklóján lévő vasasos VIP-belépőket. Csak annyit mondtam neki, hogy Danikám mindent megbeszéltünk, nagyon szeretlek, mindig hiányozni fogsz, Bro’.

- áll Karsai Péter bejegyzésében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Tölgyessy: Magyar Péter és Orbán Viktor között a verseny teljesen nyílt, a választás kimenetele egyáltalán nem dőlt el
Bár korábban Tölgyessy Péter többször beszélt arról, hogy a Fidesz lejtmenetben van, ami már csak nagyon nehezen fordítható vissza, az elmúlt hónapokban megváltoztatta véleményét - derült ki a Partizán műsorából.


Két hónapja Tölgyessy Péter még arról beszélt a Partizánban, Orbán Viktor és a Fidesz egyértelműen „lefelé tartó pályán” van, a miniszterelnök a szokásaival ellentétben rengeteget szerepel, ami „erőlködést” mutat, és bár a kormány „hihetetlen tűzijátékra készül, amit már el i„ kezdett a háromgyerekes anyák adókedvezményével, és az otthonteremtési hitellel, ez gazdasági növekedés nélkül önmagában még „nem fogja megfordítani” a választást. Úgy vélte, a korrupció „gyilkos hatású lehet”, és Orbán Viktor Hatvanpusztával személyesen sértette meg azt a tabut, hogy a legfőbb vezetők nem gyarapíthatják személyes vagyonukat.

Ehhez képest pénteki interjújában az elemző már nagyon határozottan amellett érvelt, hogy a választás kimenetele egyáltalán nem dőlt el, a verseny Magyar Péter és Orbán Viktor között teljesen nyílt.

Szerinte az ellenzéki oldalon tapasztalható győzelmi eufória, eksztázis ellenére a Fidesz korántsem veszítette el az esélyét a győzelemre.

Erről győzte meg október 23. is. „Számomra október 23-nak a legfontosabb üzenete az volt, hogy nem dőlt el a választás. Nem billent meg a magyar közvélemény. Tehát én azt képzeltem valamikor a nyár elején, hogy megbillenőben van a magyar közvélemény. Most ez a trend Budapesten végigszaladt, viszont az ország egészén nem” - fogalmazott.

Szerinte a Fidesz eleinte teljesen félrekezelte a Magyar Péter-jelenséget, mert azt hitték, magától el fog bukni. Amikor megjelent Magyar Péter, akkor a Fidesz úgy érezte csak egy férj. Lenézték. A Fidesz-közeli elemzők azt mondták, hogy tőlük nem mentek át szavazók, tehát csak megsemmisítette az egyébként is borzalmas régi ellenzéket, és ennyi.

Utána azonban kiderült, hogy korántsem erről van szó. „A leghatározottabban állítható, hogy Budapesten egyharmad alatt van a Fidesz, de lehet, hogy 20% körül van. Tehát itt tényleg megbillent a közvélemény. Olyannyira Fidesz-ellenes a hangulat, és olyan lázban ég a város, olyan szinte extázisban van, hogy nemsokára itt kormányváltás lesz.”

Vidéken más a helyzet. „Az igazi Fidesz-szavazó kistelepülésen, idősebb, alacsony státuszon.”

A Békemeneten ez problémát is jelentett. Nehéz rávenni őket, hogy eljöjjenek Budapestre, „mert ki fogja kiengedni reggel a csirkét, ha én elmegyek Budapestre tüntetni?” Tölgyessy szerint emiatt a Fidesz csak úgy tud tömegeket hozni a fővárosba, ha „buszoztatja, pénzt ad, élelmiszercsomagot ad” a résztvevőknek.

Amikor Orbán Viktorban tudatosult, hogy a Tisza Párt jelentette probléma „igen jelentős, és elkezdett olyasmit csinálni, amit korábban nem csinált.” Interjúk özönét kezdte adni.

„Szabályosan leszállt, ha úgy tetszik, a miniszterelnöki trónusáról.”

Személyesen vette át a kampány irányítását, és a kommunikáció megváltoztatása mellett komoly osztogatásba, "tűzijátékba" kezdett. Ennek hatását Tölgyessy Péter szerint nem szabad lebecsülni. „Elindított egy elképesztő tűzijátorozatot, kifejezetten a választások megnyeréséhez elindított egy fogyasztás-támogató programot, aminek a fő eleme a reálbér emelkedése.” Ide sorolta például a 14. havi nyugdíj terve és a közigazgatásban dolgozók "elképesztő" mértékű, kétszer 15%-os béremelése.

Tölgyessy szerint ezek nem csak ígéretek. „Hogyha lesz 14. havi nyugdíj, azt fogja hozni a postás, vagy ott lesz a számlán. Tehát azok valós lépések lesznek” - mondja. Ezzel szemben Magyar Péter 9%-os adóvisszatérítés ígérete „tényleg ígéret.”

Az elemző szerint Magyar Péter sikere elsősorban nem a programjában, hanem abban a hatalmas reményben rejlik, amit a kormányváltást akarók számára nyújt. „Elindult ez a csodavárás, és ő valami egészen elképesztő módon a reményt jelenti rengeteg választó számára” - mondta.

„Emiatt a remény páncélja van rajta. Tehát ha valaki elkezdi bírálni, akkor nem Magyar Pétert bírálja, hanem engem, mármint azt a szavazót, aki végre-végre úgy érzi, hogy megszabadulhat ettől a 15-16 évnek a szörnyűségétől.”

Az egyik legfontosabb újítása a korábbi ellenzékhez képest, hogy komolyan veszi a vidéket. Ennek legfontosabb kifejeződése az országjárás. Míg a korábbi ellenzék lesajnálta, lenézte a vidéket, amit Magyar Péter csinál, az „egy nagyon komoly innováció.”

Ugyanakkor Tölgyessy úgy érzi, Magyar menekül a nehéz, koncepcionális kérdések megválaszolása elől. Azt mondta, néha úgy érzi, a Tisza Párt elnöke „azért megy a vidéki színpadokra, mert addig se kell beszélni az igazán fontos jövendő dolgokra.”

Az elemző szerint ráadásul Magyar Péter kampánya elérte a csúcsát. „Az érzésem, hogy a Magyar Péter kampánya elakadóban van. Tehát az ő felhajtóereje már nem olyan, mint volt egy évvel vagy fél évvel ezelőtt” - vélte.

Bár hatásosnak tartja Magyar Péter beszédeit, hiányolja belőlük a koherens programot. Szerinte ez igaz az október 23-i beszédre is.

„Jellegzetes internetvilág-beszéd volt” - fogalmazott Tölgyessy. De szerinte nem volt eleje, vége, közepe, hiányzott belőle az államférfiúi vízió. „Ilyen rövid, pergős valamik voltak, amiket, mint az aranypénzt, dobálta kifelé. De én nem vettem észre a vörös fonalat” - mondta az elemző. „Nem láttam benne egy államférfői koncepciót Magyarország bajainak a megoldására. Ígéreteket láttam.”

Ezek az ígéretek azonban Tölgyessy szerint túlzóvá váltak, Magyar Péter még Orbán Viktort is túllicitálta velük. A Tisza ígéreteit a 2006-os Fidesz-kampányhoz hasonlította. „A Fidesz volt az, aki sztratoszférába vitte föl az ígéreteket.” Csakhogy szerinte „a sztratoszférának az a sajátossága, hogy ott már nincs levegő. Az érzésem, hogy a Magyar Péter hajtóereje is ebben a mezőben van már.”

Tölgyessy arról is beszélt, hogy Magyar Péter téved, amikor Orbán Viktor mostani helyzetét Kádár János utolsó éveihez hasonlítja.

„Ez tetszetős hasonlat, de téves. Orbán Viktor nem az öreg Kádár. Ő nagyon is hisz abban, hogy az ő rendszere a jövő. Kádár utódai ezzel szemben már nem hittek a saját rendszerükben.”

De nemcsak a hitről van szó. Tölgyessy szerint a Fidesz számára ez a választás egzisztenciális tétet is hordoz: nem egyszerűen a kormányzás a tét, hanem a "minden".

Ha a Fidesz veszít, „azzal akár mindent elveszíthet” és „még a miniszterelnök családjának a Magyarországon maradhatósága is kérdéses lehet egy bizonyos szituációban. Tehát itt nem arról van szó, hogy ha veszítünk, akkor majd visszajövünk, hanem végzetes következményei is lehetnek.”

Ellenben ha győznek, „az annyit jelentene, hogy a fák úgy látszik, mégiscsak az égig nőnek. A főnök az egy zseni mert mindig megoldja a dolgokat. Bármit meg lehet csinálni ezzel az országgal.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
„Arra, hogy a marhafelsál is árrésstopos lesz, nincs közgazdasági magyarázat” – Nem látja a koncepciót a Kereskedelmi Szövetség elnöke
Kozák Tamás szerint minél később vezetik ki az árréstopot, annál nagyobb lesz a sokk, akár 20%-kal is nőhetnek majd az árak. Közben a szektor szenved, csak tavaly 1300 bolt zárt be, és a trend folytatódik.


Nem kivezeti, hanem kiterjeszti az árrésstopot a kormány. 14 újabb termék kerül be decembertől ebbe a körbe: a marha fehérpecsenye, a marha felsál, a sertésmájas és a májkrém, a félkemény sajt, a sajtkrém és a kenhető sajt, az alma, a körte, a szilva, a szőlő, a fejes káposzta, a paradicsom, a vöröshagyma, a zöldpaprika és a bébiétel is. A kormány az infláció elleni harcra hivatkozik, Nagy Márton szerint 60-70 milliárd forintot hagynak így a vásárlók zsebébe.

A kereskedők szerint azonban ugyanennyitől esik a szektor. Úgy látják, a márciusban, eredetileg 3 hónapra bevezetett intézkedés rengeteg kárt okoz, boltok zárnak be, és csökken a verseny. Az árréstop jelen állás szerint legalább jövő februárig marad, de a választások előtt már aligha vezetik ki. Milyen következményekkel jár mindez a vásárlókra nézve, és mire számíthatunk, ha egyszer megszűnik? Erről beszélgettünk Kozák Tamással, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ)  elnökével.

– Legutóbb úgy fogalmazott, hogy ha az árrésstop a választásig marad, sok kisbolt bezárhat. Most is tartja ezt a véleményét? Esetleg már el is kezdődtek ezek a bezárások?

– Nézze, az, hogy mintegy 400 településen nincs semmilyen kisbolt, sajnos tény, de friss statisztikai adataink még nincsenek; viszont a visszajelzések alapján azt látjuk, hogy a boltzárások trendje tovább folytatódott. Pontos számot most nem tudok mondani,

tavaly éves szinten körülbelül 1300 bolt zárt be, és nagyon nagy valószínűséggel ez a folyamat nem lassult. Legalább ennyi boltzárás lehet idén is éves szinten.

A kisboltok ennek az intézkedésnek az egyik nagy vesztesei, mert azt a fajta árversenyt nem tudják tartani. Gondoljon bele: egy falusi vagy községi élelmiszerbolt kínálatának 90%-a élelmiszer. Egy kisbolt soha nem tudja elérni azt a nagyvevői alkupozíciót a szállítókkal szemben, mint akár egy hazai, akár egy nemzetközi élelmiszerlánc. Ilyen szempontból nagy valószínűséggel a kisboltok is vesztesei lesznek az árrésstop szabályozásának: ezt a versenyt nem bírják, vagy nagyon nehezen bírják.

– Ugyanakkor a kormányzat azzal érvel, hogy ez remek eszköz az infláció ellen.

– A kommunikációban valóban ez hangzik el, de az árrésstopnak maguknak az inflációhoz hosszabb távon kevés köze van. Ettől még a beszállító megemelheti az árait. Ez nem árstop, hanem árrésstop, ami nem gátolja meg a beszállítót abban, hogy érvényesítse a nála akár energia-, akár nyersanyagbeszerzési okból jelentkező költségnövekedést. Ennek az a következménye, hogy a kereskedő – mint vállalkozás – pozíciója romlik. Ez gazdasági szempontból azért sem jó hír, mert a kereskedelem hagyományosan jelentősen hozzájárul a GDP-hez. A legutóbbi statisztikák szerint a harmadik negyedéves GDP gyakorlatilag stagnált; így ezt a potenciált elveszítjük: a kereskedelem nem tudja húzni a GDP-t, nem járul hozzá a növekedéshez. Ez nagyon komoly makrogazdasági szempont.

– Ha már nagyobb gazdasági szempontokról beszélünk: közép- és hosszabb távon milyen hátrányai vannak ennek a most már régóta tartó intézkedésnek?

– Gyakorlatilag felborítja a piaci alapú gondolkodást a szállító és a kereskedő között. Az online Árfigyelőnek köszönhetően az egyes cégek fillérre pontosan ki tudják számolni a beszerzési árakat, hiszen több ezer élelmiszer ára szerepel benne naponta frissülve. Amikor a beszerzési árak ennyire transzparenssé válnak, a piaci verseny torzulhat.

– Ma bejelentettek 14 további terméket, amelyekkel bővítik az árrésstopot. Látszik-e benne valamilyen tudatos megfontolás, irány, hogy miért éppen ezek?

– Ez egy nagyon érdekes felvetés. Például bekerült a marhafelsál. A marhahús önmagában a fogyasztói kosárban kevesebb, mint egy százalékot képvisel.

Ha a marhahús – azon belül a marhafelsál – a fogyasztói kosárnak egy százalékát sem éri el, akkor milyen megfontolások alapján terjesztették ki éppen erre a termékre a rendeletet? Ezt közgazdasági logikával nehéz levezetni.

Nem tudjuk, milyen gazdaságpolitikai cél húzódik a marhafelsál bevonása mögött. Ugyanez a kérdés merül fel például a bébiételek esetében is. Nem látjuk e lépések mögött a koherens koncepciót. A félkeménysajtok behozatala pont annak a trappista sajtnak a piaci pozícióját veszélyeztetheti, amivel kapcsolatban „fogyasztói bizalmat erősítő” rendelet jelent meg pár héttel ezelőtt.  Nem látjuk e lépések mögött a koncepciót.

– Önök folyamatosan jelzik az aggályaikat. Van-e lehetőségük a kormányzattal tárgyalni, vagy a sajtón, médián kívül más módon jelezni ezeket? Egyáltalán figyelembe veszik-e?

– Nem volt egyeztetés; teljesen meglepetésszerűen ért minket a mostani döntés. Mi épp a kivezetés mellett érveltünk, és szerintem racionális érveket tettünk le az asztalra; ezzel szemben most kiterjesztés jött. Tényleg nem látjuk, hogy a meghatározás során mi volt a koncepció, néhány kategórián belül áruféleség inkább a luxuskategóriába tartozhat.

– Közelednek a választások. Lehet-e a hosszabbításban politikai megfontolás?

– Nehéz úgy tenni, mintha nem tudnánk a választásokról. Ha ezt szociálpolitikai intézkedésként kezeljük, akkor viszont felmerül: egy szociálpolitikai intézkedés árát, költségét miért a piaci szektor fizeti meg? Ráadásul a legalsó jövedelmi ötödben a bruttó keresetek gyakorlatilag nem nőttek az év eleje óta. Ha szociálpolitikai célról van szó, azt is érdemes látni, hogy ha a legszegényebbek jövedelme nem nő, ők nem fognak többet fogyasztani. Ennek a pozitív hatása tehát nem látszik a számokban.

– Elképzelhető, hogy áruhiány keletkezhet az árrésstop miatt?

– Nem tartom valószínűnek, hogy áruhiány lenne. A hazai láncok igyekeznek hazai forrásból beszerezni az élelmiszereket, de ha nem megy, és nincs elérhető mennyiség, akkor importálnak. A számok alapján az élelmiszerimport nőtt, miközben a hazai élelmiszer-gazdaság teljesítménye csökkent. Ha szükséges, az import nőni fog, de áruhiánnyal nem számolunk.

– A fogyasztók valószínűleg nem bánják, ha olcsóbbak az árak. Van-e olyan megoldás, ami az árrésstop alternatívájaként megfogná az elszálló élelmiszerárakat úgy, hogy a vásárló se járjon rosszul, ugyanakkor ne hozzon ilyen nehéz helyzetbe kiskereskedelmi hálózatokat?

– Egyrészt a valódi verseny. Másrészt ne felejtsük el: ha az élelmiszer-inflációt nézzük, a legutóbbi adat 4,7% volt, de ami a boltokban történt, az 3% körül alakult. Persze minden tizedszázaléknyi infláció sem jó az embereknek, de a 3% messze van a vágtató inflációtól. Közgazdászként szoktuk mondani, hogy minket a tények ismerete nem zavar: ha a KSH adatai szerint a boltokban 3% körüli volt a legutóbbi inflációs adat, akkor milyen „vágtató” inflációt kell megfékezni?

– Horvátországban, Olaszországban is bevezettek hasonló intézkedéseket. Azoknak milyen hatásuk volt?

– Ezek az intézkedések többnyire csak néhány hónapig tartottak, és sehol nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Olyan, mint nálunk, sehol nem volt. Volt olyan, ahol az árszabályozás nem a kereskedőkre, hanem az egész ellátási láncra vonatkozott. Megmondták, hogy az egyes szereplőknél hogyan történhet az árképzés. Nálunk a kereskedő viseli az intézkedés teljes költségét. Ilyen nincs máshol, hogy az összes teher egyetlen piaci szereplőre háruljon.

– Van-e olyan számítás, hogy az árrésstoppal érintett termékek ára valójában mennyivel lehet a piaci ár alatt? Vagy másként megfogalmazva: ha hirtelen kivezetnék az árrésstopot, mennyivel nőnének az árak?

– Ha egy az egyben visszakorrigálnának, akkor 20% feletti növekedés is lehetne az érintett termékeknél. Ez statikus számítás. Éves szinten ezt persze más jelentené a bázishatás miatt. Attól is függ, mikor vezetik ki:

ha mondjuk márciusban jelentették be, és márciusban vagy áprilisban vezetnék ki, elméletileg 20% feletti sokk is bekövetkezhetne.

Hozzá kell tenni: ez nem törvényszerű, mert a cégek között verseny van, és a verseny az árképzésre is kiterjed.

– Magyarul a kereskedőknek a kivezetés is okozhat majd gondot? Mi lesz, amikor megtörténik?

– Ha mától megszüntetnék az árréstopot, akkor a kereskedő visszaállítaná az eredeti árait, megspékelve azzal, hogy időközben mennyivel nőttek a költségek. Természetesen egyértelmű, hogy van infláció, de nem törvényszerű az egy az egyben történő visszakorrigálás. Az viszont biztos: minél később történik meg a kivezetés, annál jelentősebb lehet az inflációs sokkhatás.

– Milyen következményekkel járhat mindez jelenleg a kereskedőknél?

– A vállalatok elhalasztják a beruházásaikat és az innovációs projektjeiket – eddig is ezt tették, és ez folytatódik. Ez látszik a beruházási számokból is: gyakorlatilag nem indulnak be érdemben a fejlesztések. Az ingatlanfejlesztések egyik nagy területe a kereskedelem – értem ez alatt a nagy- és a kiskereskedelmet is. Minden közgazdasági logika azt diktálja, hogy ez gazdasági szempontból nem jó, ki kellene vezetni. Még egyszer mondom: figyelembevéve a szociálpolitikai lépések remélt hatását is nem szabad megfeledkeznünk a gazdaságra gyakorolt negatív hatásokról.


Link másolása
KÖVESS MINKET: