A Rovatból

Nem tudtam, mit csinál az első aktusnál, csak hagytam, hadd csinálja

T. egy vidéki, néhány tízezres kisvárosban tanít évtizedek óta. Nagyon szoros kapcsolatban van a tanítványaival, leginkább a lányokkal. Harminc éve szerelembe is esett egyikükkel
Szurovecz Illés írása, Abcúg, Címkép: Pixabay - szmo.hu
2018. augusztus 06.



T. egy vidéki, néhány tízezres kisvárosban tanít évtizedek óta. Nagyon szoros kapcsolatban van a tanítványaival, leginkább a lányokkal. Harminc éve szerelembe is esett egyikükkel, pedig a lány akkor még csak 13 éves volt. Járni kezdtek, aminek a szex is része volt, a férfi az együttlétek után esemény utáni tablettákat adott neki.

Az iskola és a lány szülei szótlanul nézték végig az egészet, a nő mára úgy érzi, ez a viszony valójában bántalmazó volt, és az egész életére rányomta a bélyegét.

A férfi szerint mindketten jól érezték magukat, és ez a lényeg. Tanítványai apjukként szeretik, akivel a legmélyebb titkaikat is megoszthatják. És hiába bukkannak fel róla időről időre szexizmusról szóló pletykák, elmozdíthatatlan a pályáról.

1986. december 30-án V. elhatározta, hogy kísérletezni fog. Lassan a kémia volt az egyetlen dolog, ami izgalomban tartotta a hosszúra nyúló karácsonyi szünetben, nem számítva persze a könyveket.

Bámulatos sebességgel tudott olvasni. Ahogy elkezdett egy regényt, néhány nap múlva már ugrott is a következőre. Nem volt megállás, egymás után falta Michael Ende Végtelen történetét és Leslie L. Lawrence Földalatti piramisát.

Tisztában volt vele, és nem is tagadta, hogy okosabb az osztálytársainál, akik a fontos és mély dolgok helyett felszínes hülyeségekkel foglalkoztak. Hiába voltak barátnői, úgy érezte, beszélgetés helyett csak üres locsogásra képesek. Lenézte őket emiatt, de közben vágyott rá, hogy olyan legyen, mint a többiek. Elege volt belőle, hogy ő a kényes, nyávogós, könyvmoly kislány, akire mások ferde szemmel néznek.

Egyedül a kedvenc tanára, T. értette meg. Vele jól el lehetett beszélgetni, és lelket tudott önteni V.-be, ha szüksége volt rá. Neki köszönhette a kémia és az irodalom iránti rajongását, úgyhogy alig várta, hogy a szünidő után végre beszámolhasson az apja műhelyében végzett titkos kísérleteiről. Egyszerűen nem tudta eldönteni, hogy ha a tej és a fogkrémoldat színe fenolftalein hatására nem változik, akkor ezek most savas vagy semleges kémhatású oldatok.

V. ekkor tizenkét és fél éves volt, a fentieket a naplójából tudom. T. huszonhat és fél éves volt, és szerelmes volt V.-be.

Ami a keze ügyébe kerül, az arannyá változik

T. igazi csodabogárnak számított ebben a néhány tízezres kisvárosban. Budapesti értelmiségi családból érkezett, az apja irodalommal, az anyja zenével és rádióműsorok szerkesztésével foglalkozott. Máig büszke a rokonságára és arra, hogy másfél szobás lakásukba csak 16 éves korában vettek tévét.

A művészvilág híres tagjai voltak hozzájuk bejáratosak, gyerekként a vacsoraasztalnál találkozott olyanokkal, akiket mások csak színpadon láttak. Odahaza a lemezjátszó és a társasjátékok jelentették a szórakozást, a családi barátokkal tarokkot és bridzset játszottak.

Az érettségi után matematika-kémia szakos tanárnak tanult egy vidéki egyetemen, onnan került V. iskolájába, amit a 80-as években alapítottak egy nagyon fiatal tantestülettel.

“Úgy tudott magyarázni, hogy mindent azonnal megértettünk, a matekot és a kémiát is. Nem magoltunk, hanem átadta a lényeget, és arra bármit ráépíthettünk. Egyetemi szintű kémiaképleteket is meg tudtunk oldani”

– emlékezett vissza azokra az időkre V. harminc évvel később.

“Izgalmasak, pezsgőek voltak az órái. Lendületes, dinamikus, szenvedélyes, igazi bohém ember benyomását keltette. Más volt az öltözködési stílusa, mint bárkinek abban az unalmas kisvárosban. Mindenben egy kicsit más volt, mint a többiek”.

T. hosszú, lobogó hajával és karizmájával elbűvölte a környezetét, humán műveltségével az irodalomtanárokat is simán lepipálta. Egyrészt amatőr színjátszókört alapított, amellyel komoly hazai és nemzetközi művészeti fesztiválokra is eljutottak, másrészt diákokat készített fel vers- és prózamondó-versenyekre.

Sokszor ismeretlen szerzők verseit adta nekik, amiket még a versenyek nagytudású bírái sem ismertek. Ahol a gyerekek elindultak, szinte borítékolható volt, hogy nyerni fognak, de legalábbis jó helyezést érnek el. Úgy tűnt, ami T. keze ügyébe kerül, az arannyá változik.

“Engem is felkészített kémiából, pedig síkhülye voltam”

– mondta egy korábbi tanítványa, aki a kilencvenes években játszott T. társulatában. Ebben az öt-tízéves gyerekektől a huszonévesekig mindenféle korosztály jelen volt, és egészen a kétezres évek elejéig működött.

“A módszere nem megszokott, de hatásos. Ha kellett, nyíltan kimondta, milyen borzasztóan szarul mondja az ember a verset vagy a prózát. Nem akart finom lenni, úgyhogy aki nem bírta a stílusát, az hamar lemorzsolódott”. De hiába volt szókimondó, ezzel nem nyomta el a tanítványait, inkább nyitottságra nevelte őket.

“Nem féltünk vitába szállni vele. Ha úgy éreztük, hogy igazságtalanul küld el valakit az anyjába, kiálltunk a társunk mellett. Akik nála tanultak, azok szociálisabb emberekké váltak, vezetők lettek a baráti társaságokban”.

Egy másik, szintén kilencvenes évekbeli színjátszókörös növendék szerint T. zseniális pedagógus volt, aki egy-két évre előre látta, ki, milyen szerepeket fog tudni eljátszani. Amatőrök voltak, de nem egyszerű műkedvelők. A társulati tagok közül néhányan ma is kisebb-nagyobb társulatokban, színházakban játszanak.

“Ritkán dicsért minket a szemünkbe, sőt szinte soha, de mindig tudtuk, hogy mikor büszke ránk. Versenyek után volt olyan, hogy akkor is lebaszott minket, ha elsők lettünk, mert a próbán sokkal jobban teljesítettünk”

– mondta egy lány, akit az utóbbi néhány évben készített versmondó-versenyekre.

A versmondós tanítványok, vagyis a T.-gyerekek szűk kört alkottak, többnyire lányokból álltak, és nem feltétlenül voltak tagjai a társulatnak. Köztük volt V. is, aki akkoriban sokat írt a naplójába a készülésekről. Lelkesen számolt be arról, hogy T. éppen melyik könyvet ajánlotta olvasásra, miféle versmondási tanácsokkal látta el, vagy milyen filmre vitte el őket a társaival.

“Mostanában túl gyakran pirulgatok T. előtt. Nem vagyok én rózsaszál! (…) Képzeld, pénteken megyünk, megnézzük a fakttal a Végtelen történetet a moziban. Jó lenne megint T. mellé kerülni”.

Alig tizenhárom éves fejjel nem vette észre, hogy T. fokozatosan átlépi a határokat, és a hetedik utáni nyári szünetben már egy erdőben csókolóztak.

Nagy baj van

V. harminc évvel később, egy pszichológusi diplomával a zsebében úgy látja, ez bántalmazás volt a javából. Azt viszont utólag már nem tudja összerakni, hogyan lettek a szűk körű fakultációkból személyes foglalkozások, és hogyan vezetett mindez szerelmi, majd később szexuális viszonyhoz.

“Nem nagyon fogtam fel, mi történik, csak sodródtam. Hiányzott belőlem a nemet mondás képessége. A neveltetésem szerint tilos volt érvényesíteni az akaratomat olyannal szemben, aki a hierarchiában felettem állt”.

A szertárban töltött idők, az apró érintések, végül a csók híre az iskolában is elterjedt. Egy alkalommal az igazgató behívta V. édesanyját, aki azzal ment haza a lányához, hogy: “Nagy baj van, te szerelmes vagy a tanárodba!”

“Emlékszem a döbbenetre. Hogy én vagyok szerelmes? Tényleg? Fogalmam sem volt erről. Azt éreztem, hogy valami nem oké, de hogy ez lett volna a szerelem? Hát, végül is, ők a felnőttek”.

A következő időszakban mindenki elfogadta, hogy V. rajongásig szerelembe esett.

“Ha ez így lett volna, akkor sem lett volna szabad visszaélnie vele. De bennem nulla nemi vágy volt. Tetszett, hogy egy tanár komolyan vesz, hiszen életemben először volt erre példa. Figyelt rám, de nem gondoltam, hogy ez a női mivoltomnak szól. Annyi idősen fogalmam sem volt, mit jelent az, hogy én nő vagyok”.

A csókot követő utolsó általános iskolai évben a tanároktól a diákokon át V. szüleiig mindenki felvállalt kapcsolatként kezelte a viszonyukat. T. gyakran vacsorázott náluk, egyszer még a Balatonra is elkísérte a családot, és plüssjátékokkal halmozta el az akkor 13-14 éves lányt.

“Persze, hogy érzelmileg valahogy engem is bevont az egészbe. De utólag úgy látom, a bennem élő, érzelmileg elhanyagolt gyerek csimpaszkodott belé. Honnan tudtam volna, mi az a szerelem? Senki nem mondta, hogy nem helyénvaló ilyesmit érezni a tanárod iránt. A szüleim látták, ahogy hozzábújok, a többi tanár látta, ahogy az ölében ülök a szertárban. És ezt mindenki jóváhagyta, senki sem szólalt meg, hogy állj, ez nem oké”.

V. számára ma sem teljesen világos, hogy a szülei miért hagyták jóvá ezt a helyzetet, “az anyámnak talán imponálhatott T. figyelme és jelenléte, üde színfolt volt az életében a sok munka mellett. Néhány éve egy veszekedésben a fejemhez vágta, hogy annak idején milyen megengedő és modern felfogású volt azzal, hogy hagyta működni ezt a viszonyt. De igazán sosem beszéltük ki ezt a dolgot, és nem is szeretném. Nem hibáztatom őket”.

Miközben a vele egykorúak épp az első, kiskamaszos szerelmeikkel voltak elfoglalva, V.-nek esélye sem volt ilyesmire. “Valahogy mindig ott cirkált körülöttem, a fiúk nem mertek a közelembe jönni. Mintha valami bűvkört vont volna körém. Két fiúra emlékszem, akik udvarolni próbáltak nekem, de T. mindent megtett, hogy elvágjon tőlük”.

Nyolcadik év végére V.-t kiközösítették az osztálytársai. Leprásnak hívták, és úgy érezte, néhány fiatal tanárnő még féltékeny is rá, amiért elhappolta előlük a főnyereményt.

Ma már nem érti, hogyan tekinthették őt “kis kurvának” 14 évesen, ahelyett, hogy megvédték volna.

Nem maradt egyetlen barátnője sem, akivel meg tudta volna ezt beszélni.

T. tudatosan várta meg, míg a lány betölti a 14-et, és csak a ballagás után feküdt le vele.

V. ezután egy közeli nagyvárosban tanult tovább, délutánonként viszont rendszeressé váltak a szexuális együttlétek. T. gondoskodott róla, hogy mindig legyen nála esemény utáni tabletta. “A maximális mennyiségeket tömte belém 14-15 évesen, egy fejlődő szervezetbe.

Olyan naiv voltam ebben a történetben, emlékszem, az első aktust is azért hagytam megtörténni, mert nem tudtam, mi történik konkrétan. Fogalmam sem volt, mit csinál, csak hagytam, hadd csinálja”.

“Amikor elvesztettem a szüzességem, anyám megdöbbent és sírt, apám pedig csak akkor szólalt meg, amikor iskola után feljártam T.-hez. Aggódott, hogy mit szólnak majd a szomszédok, de fogalmam sincs, hol voltak az azt megelőző másfél évben”.

Nagyon rossz alku

Az első középiskolai év után V. újra találkozott egy gyerekkori levelezőtársával, akit még tizenegy éves korában, egy balatoni nyaraláson ismert meg. “Együtt töltöttünk néhány napot, és úgy éreztem, ilyen kapcsolatot szeretnék, egy kortársammal, mert ez a normális”. Mindez erőt adott neki ahhoz, hogy 1989 augusztusában szakítson T.-vel.

“Most is megvan a jelenet. Ott állt a hosszú utcán, nézett utánam, mint valami nyálas, szentimentális izé. Utána ősszel beköltöztem a kollégiumba, de még sokáig hívogatott telefonon, leveleket küldött, verseket írt nekem”.

A lány hamarosan összejött egy vele egyidős fiúval, de a T.-vel való kapcsolata ekkor sem szakadt meg teljesen. “Visszajártam hozzá, mint egy mentoromhoz. Be is mutattam az új barátomnak, és beszéltem neki a párkapcsolatomról. Az a furcsa, hogy ekkor sem úgy tekintettem rá, mint egy volt szerelmemre. Nem gondolkodtam azon, hogy az exünkhöz nem szoktuk visszavinni az új partnerünket. Valószínűleg az egész kapcsolatunkat nem kapcsolatként éltem meg, hanem valahogy úgy élt a fejemben, mint egy mentor. Csak hát, a tanácsaiért, az odafigyelésért és a segítségért cserébe szexszel fizettem. És nem vettem észre, hogy ez egy nagyon rossz alku”.

T. ezután egy 19 éves lánnyal kezdett járni, aki azelőtt szintén a tanítványa volt. Szerettem volna vele is beszélni, de sajnos nem válaszolt a megkeresésemre.

V. évekkel később, 26 éves korában kezdett először azon gondolkodni, hogy ez egy bántalmazó kapcsolat lehetett, ami életre szóló károkat okozott neki.

“Az akkori pszichológusom vezetett rá erre, de még majdnem húsz év kellett, hogy tényleg megértsem, hogyan volt ez bántalmazás, és milyen apróságokban tudom ma is tetten érni a hatását”.

“Nagyjából mostanra, a negyvenes éveimre ért véget az a trend, hogy minden kapcsolatomban kislányszerepbe kényszerítettem magam. Általában nálam idősebb, szuperintelligens, különleges férfiakhoz vonzódtam, amibe kódolva volt az alá-fölérendeltségi viszony. T. ültette el bennem, hogy egy átlagos, hétköznapi fiú nem lehet elég számomra”.

“Volt olyan kapcsolatom, amelyből 12 éven át nem tudtam kilépni, hiába éreztem, hogy nem jó nekem. Akkor nyúlt értem, amikor csak akart, teljesen alárendeltem magam. A T.-vel való első szexuális élményem belém égette a passzivitást és a tehetetlenséget, hogy én csak tűrhetek. A negyvenes éveimben jöttem rá, hogy mondhatok nemet is egy férfi közeledésére, addig senkitől sem tudtam megvédeni magam, aki szemet vetett rám. Ha ezt előbb megtanulom, sok bántalmazástól megkímélhettem volna magam”.

V. tudja, hogy valószínűleg T. nélkül is hasonló csapdákba sétált volna bele, hiszen a kapcsolati mintázatait a gyerekkora, a szülei és egy sor más dolog is meghatározta. Viszont abban is biztos, hogy a T.-vel való viszonya, az első szexuális élmény bevésődése alaposan ráerősített ezekre a problémákra.

Olyan mellei voltak, mintha 18 éves lett volna

T.-vel egy hétfői délutánon, a kedvenc kocsmája kerthelyiségében találkoztam. Meglepődött, hogy sokat kérdeztem V.-ről, akit évtizedek óta nem látott, de ma is élete nagy szerelmének tartja. “Azt gondoltam, én ezt a lányt el fogom venni feleségül. Nem menekült előlem akkor sem, amikor gimnáziumba járt, gyakran jött hozzám. Aztán kijelentette, hogy összejött egy fiúval, és szakít velem. Összeomlottam, öngyilkos akartam lenni. Én erre a kapcsolatra építettem mindent”.

T. vonzónak találta, hogy V. szellemileg és fizikailag is érettebb volt a társainál. “A koránál jóval fejlettebb, széparcú lány volt. Ha tudtam volna, hogy ennyit fogunk beszélni róla, elhoztam volna egy régi fényképet. Látta volna, hogy 15 évesen már úgy nézett ki, olyan mellei voltak, mintha 18 éves lett volna. Vannak ilyen lányok, és vannak olyanok is, akiknek még 18 évesen sincs semmi mellük, 25 évesen meg már bombázók. Ez mindenkinél más” – mondta T., majd később hozzátette,

“a legtöbb férfinak egyébként is egész életében a 15-25 év közötti lányok tetszenek”.

Úgy érzi, V.-vel kölcsönösen szerelmesek voltak egymásba, és mindezt egészen a lány 14 éves koráig a közös munkában kamatoztatták. Néhány kollégájában ugyan felmerült, hogy olyasmi történhet köztük, aminek nem lenne szabad, szerinte tévedtek. Szerinte ugyanígy az sem igaz, amire V. emlékszik, hogy egy tanár észrevette őt a szertárban, amint T. ölében ül.

“A kémiaszertár az egyetlen olyan helyiség minden iskolában még manapság is, ahová még a takarítónők sem lépnek be. Hogy láthattak volna bennünket? Sosem éltem magánéletet a nyilvánosság előtt. Azt hihették, hogy mi ott kefélünk a szertárban, de erről szó sem volt, kemény készülések voltak. Egyszer az anyját is felhívták, hogy tudja-e, hol tölti a lánya a délutánjait. Azt mondta, tudja, és nagyon jó helyen van ott”.

T. “filozófiai értelemben liberális” embernek tartja magát, vallásos neveltetése viszont nem engedte, hogy a ballagás előtt fizikai síkra terelje a dolgot. “Az alapvető törvényeket mindig betartom”.

Az esemény utáni tablettákkal kapcsolatban azt mondta, túlzás, hogy ezekkel tömte volna V.-t, de igaz, hogy adott neki belőle. “Tényleg nem akartam, hogy az első szexuális együttlétét óvszerrel élje át. Az esemény utáni tablettát, ami ekkor forgalomban volt, havonta négyszer lehetett használni, többet nem írt fel az orvos. Én úgy emlékszem, az első aktust V. kezdeményezte. Nem viselkedett fabábuként sem akkor, sem később”.

Órákon át beszélgettem T.-vel, jelentős részben erről a kapcsolatról, és úgy tűnt, alapvetően ma sem alakítaná másképp a dolgokat. Felvetettem neki, hogy felnőttként az ő feladata lett volna ezt a viszonyt a szokásos tanár-diák kereteken belül tartani, vagy ha egyedül nem megy, akkor segítséget kérni valakitől. Talán úgy érezte, tényleg kölcsönös a vonzalom, mégsem tudhatta, mi van egy kiskamasz lány fejében, ráadásul nem túl szerencsés, ha egy tanár járni kezd a 13-14 éves tanítványával.

“Két ember együtt volt, és baromi jól érezte magát. Ez egy partneri viszony volt. Minek kellett volna eszembe jutnia? Huszonéves tanárként jóformán én is gyerek voltam. Megismertem az egész családját, mindenről tudtak. Az első szex után megmondtam az anyjának, hogy komolyan gondolom a dolgot. Ez nem mentegetőzés, csak nem értem”.

Néhány órával azután, hogy elváltunk, T. e-mailben még hozzáfűzte: “Mivel többször is az életkorra, az életkori különbségre tért vissza. Emlékszik-e, hogy Shakespeare (talán) leghíresebb tragédiájában hány éves volt Júlia? Vörösmarty Mihály Laurája? (A merengőhöz). Mennyi volt a korkülönbség Kodály Zoltán, vagy Faludy György és felesége között? Még oldalakon át írhatnám a listát”.

Papa

Az iskolát – a gyereklétszám csökkenése miatt – a kilencvenes években bezárták, majd T. néhány évig a művelődési központban dolgozott. Az ezredforduló környékén aztán visszatért a katedrára, azóta az egyik helyi középiskolában tanít. Ikonikus alaknak számít a városban, de még a környéken is. Kulturális mindenesnek nevezik, aki a színházrendezéstől a programszervezésen át a szavalásig szinte mindenhez ért.

Azóta is készít fel lányokat versmondó-versenyekre, nemcsak a saját iskolájából, hanem máshonnan is. A diákjai ugyanúgy rajonganak érte, csak az elnevezés változott: a hozzá legközelebb álló T.-gyerekekből T.-istálló lett. Négy olyan tanítványával beszéltem, akik az utóbbi években jártak hozzá verset mondani, mindannyian a legszűkebb körhöz tartoznak.

Az elmondásuk alapján egy szokásos tanár-diák viszonynál jóval szorosabb kötelék van köztük, de nincs szó szerelmi-szexuális közeledésről.

“Nem egy adonisz, sőt kifejezetten egy esztétikai katasztrófa. És ezzel ő is tisztában van, fiatalkorában se lehetett sokkal szebb. Lehet, hogy bunkón hangzik, de mi a kinézetével is poénkodhatunk már, vagyunk annyira jóban vele. Mi például Hagridnak hívtuk, mert az is egy szőrös, csúnya, duci, de egy csuda jó ember! Ha valakinek ez kellene, az már beteges, és fordítva se gondolnám, hogy bármelyik csaj felé kialakulhatott volna a részéről bármi. Nincs gyereke, mi lettünk azok” – mondta egyikük.

T.-t viccből még Papának is szokták szólítani, ami “sosem volt furcsa, már akkor is csináltuk, amikor még magáztuk”. Ez a kapcsolat nem szakad meg az érettségi után sem, T. gyakran kíséri a lányokat felvételikre, segít nekik ügyet intézni az egyetemen is, ha kell.

Mindanyiunkat úgy szeretett, mint a saját gyerekeit. Gyakran mondogatta, hogy a lányai vagyunk, csak épp nem vagyunk a nevén – mondta egyikük.

Egy másik lány szerint T. “nem egy tökéletes ember, iszik, mint általában minden nagytudású ember, aki nem érzi a helyét a világban. Az egészségi állapota a romokban, ami negyed részben az alkoholnak is köszönhető. De egy mérhetetlenül jó ember, nekem a fogadott apukám! És a versmondós barátnőimnek is az”.

Volt olyan nehéz helyzetű lány, akit T. szinte szó szerint örökbe fogadott, fizette a szalagavatós költségeit, majd az egyetemi tanulmányait is. A lányok egy része kollégista, sokan szegény, netán egyszülős családokból érkeznek.

“Sokaknak nincs apjuk, apapótlékot keresnek, és van, aki megtalálja bennem. A versmondás eleve egy intim dolog”

– mondta T., aki ezzel arra célzott, hogy a jó versmondónak muszáj felszínre hoznia a saját, személyes problémáit. A lányok a próbák idején szívesen megosztják T.-vel a családi, párkapcsolati bajaikat, akár női dolgokról sem szégyellnek beszélni vele.

“Megismeri azt az embert, aki vagy, majd megpróbálja belőled kihozni azokat az érzéseket, amikre neked a versben szükséged lehet” – írta le egy volt diákja. T. elmesélt egy történetet egy tanítványáról, akit nagyon megviselt az édesanyja agyvérzése, ezért sehogy sem tudott számára összeállni egy vers. T. arra kérte, hogy egy-egy sornál gondoljon az anyja betegségére. Végül megnyerte a következő versenyt.

De akkor hogyhogy nem találni egyetlen fiút sem a T.-istállóban? Erre T. azt mondta, a fiúk általában inkább tantárgyi korrepetálásban kérik a segítségét, de ha el is kezdenek versmondással foglalkozni, egy idő után abbahagyják. Nem mesélik el neki a személyes gondjaikat, pedig erre lenne szükség a sikeres versmondáshoz.

Téged is megnéznélek

Néhány éve három lány tett panaszt T. ellen, mindhárman osztálytársak voltak.

• Az egyikük azt állította, két évvel korábban látta, amint T. megpaskolta egy tanítványa fenekét az utcán.

• Egy másik történet szerint T. éppen egy hastánc-produkciót nézett egy országos kulturális fesztiválon, amikor megjegyezte a mellette álló tanítványának, hogy “téged is szívesen elnéznélek egy ilyenben”.

• A harmadik, legsúlyosabb vád szerint T. azt ajánlotta egy tanítványának, hogy akkor adja meg neki a kettest, ha cserébe szexuálisan szolgáltat valamit.

Az első és a harmadik vád T. szerint úgy, ahogy van hazugság.

“Az igazgató kivizsgálta az eseteket. Az elsőnél bebizonyosodott, hogy a lány által megjelölt időpontban nem is voltam együtt a versmondós lányokkal. Olyasmi pedig egyáltalán nem hangzott el, amit a harmadik vádban állítottak”

– mondta.

Utóbbi is fontos, mert eljutott hozzám egy kísértetiesen hasonló eset a kétezres évek elejéről, amikor egy lány azt állította, T. csak szopásért cserébe akarta átengedni a matek érettségin. Ez a lány aztán meg is bukott, és végül egy másik iskolában kellett leérettségiznie.

T. szerint ez sem igaz, eleve nem szokása buktatni, bár végül eszébe jutott egy lány, aki valóban annyira kevesett tudott, hogy muszáj volt egyest adni neki. “Megbukott a javítóvizsgán, de erről egyedül nem dönthettem, csakis a bizottsággal együtt”. Ez a lány aztán tényleg máshol érettségizett le, de T. azt állította, szexuális ajánlatot biztosan nem tett neki. “

Soha nem mondanék ilyet. Amúgy meg látja ott azt a lányt?” – kérdezte, és a kocsma másik végébe, egy teltebb nő felé mutatott. “Ez a lány még nála is kövérebb volt, nekem pedig mindig a vékony lányok tetszettek”.

A hastáncos megjegyzést viszont T. is elismerte. “Mi a baj ezzel? Színházzal foglalkozó szakemberként úgy láttam, hogy a tanítványom jobban passzolt volna egy hastáncos produkcióba. Egyszerűen jobb húsban volt, mint azok a 14 éves vézna lányok a színpadon”.

Beszéltem az igazgatóval, aki a panaszok idején vezette az iskolát. Azt mondta, utánajárt a panaszoknak, és nem tűnt úgy, hogy reális alapjuk lenne. Ezt leginkább azért gondolja, mert amikor egyesével leült a lányokkal beszélgetni, visszakoztak, nem ragaszkodtak az eredeti állításukhoz.

“Nem lehet kizárni, hogy valaki óvatlanul, akaratán kívül olyan megjegyzést tenne, ami esetleg félreérthető lehet. De úgy láttam, hogy az állításoknak nem volt reális, kézzelfogható alapjuk” – mondta az igazgató, aki hozzátette, hogy a panaszosok a gyengébb matekosok közül kerültek ki, T.-nek pedig általában nehezebb dolga volt a gyengébb tanítványokkal.

“Vannak tanárok, akik inkább a tehetséges gyerekekkel tudnak jól dolgozni, T. is közéjük tartozik. Régen mondtam is neki, hogy talán inkább főiskolán vagy egyetemen kellene tanítania, ott csodát tudna művelni a hallgatókkal”.

T. ma is az iskola alkalmazottja, de jelenleg kollégiumi nevelőtanárként dolgozik, vagyis nem tanít komplett osztályokat, inkább kiscsoportos, néhány fős foglalkozásokat tart.

Caligula

T. úgy gondolja, a lányok azért álltak elő ezekkel a történetekkel, mert egy kollégája felbujtotta őket. Ugyanígy egy kollégáját hibáztatja azért is, amiért egy osztályban a szülők kérvényt írtak, hogy ne T. tanítsa a gyerekeket matekból.

“Arról van szó, hogy sokan irigykednek rám, mert vannak bizonyos adottságaim, például több mérés szerint 148-as az IQ-m. A magyarszakosokat rohadtul tudja idegesíteni, ha többet tudok az irodalomról, mint ők. Ugyanígy a matekosokat is”.

Mentegetőzni viszont nem akar, mert feleslegesnek tartja. Azt mondta, úgy van ezzel, ahogy a “Caligula helytartója” című dráma utolsó mondatában áll. “Csak ott van szükség mentségre, ahol nincs mentség”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Ligeti Miklós: Mészáros Lőrinc névjegyén talán csak annyi állhatna: „Orbán Viktor”
Mészáros Lőrinc hihetetlen gazdagodása, akárcsak a többi NER-milliárdosé, közpénzből történt - mondja a Transparency International vezetője. Ezt a rendszert mára lebontani sem lenne egyszerű, mert tíz- és százezrek megélhetése függ tőle.


A Forbes szerint először lépte át az ezermilliárdos nagyságot egy magyar családi cég: a Mészáros-csoportot 1549,8 milliárd forintra taksálták. A magyarázat egyszerű, legalábbis a számok szerint: tavaly ugyanis minden érdekeltségük ugrásszerűen javította az eredményét, így az összérték a 2023-as, 627,5 milliárdos becsléshez képest közel ezermilliárddal ugrott. Miközben a legnagyobb családi vállalkozások többsége stabilan nő az inflációs válság és a recessziós félelmek közepette is,

a NER-közeli szereplők, élükön a Mészáros családdal, messze katapultáltak a mezőnyből.

Hogy mindez mit mond el a közpénzből hízó, állami megrendelésekre épülő gazdasági modellről, és hogyan lehetne rajta változatni, arról Ligeti Miklóssal, a korrupciókutatással foglalkozó Transparency International Magyarország elnökével beszélgettünk.

– Egy év alatt ezermilliárd forinttal nőtt a Mészáros-család vagyona. Ez valóságos tündérmese. Hogyan sikerült?

– Nem mondanám, hogy Mészáros Lőrinc-kutatók vagyunk, de sokat foglalkozunk vele. Zeisler Judit, a Transparency International Magyarország szakpolitikai vezetője jegyzi a tenderbajnok.hu projektünket, amely a közpénzekből legnagyobb mértékben részesülő oligarchákat és az általuk elnyert közbeszerzéseket vizsgálja. Ebben többek között a Mészáros-csoport, illetve a hozzá köthető gazdasági érdekháló vagyonosodását is nyomon követjük.

A legfontosabb sajátossága ennek a vagyonosodásnak az, hogy közpénzből történik.

Az úgynevezett gazdaglistákon és hasonló kiadványokban, amelyek nem a családi vállalkozásokat, hanem a leggazdagabb személyeket gyűjtik össze, rendre a NER-es oligarchák állnak az élen. Ha mindezt a magyar gazdaságtörténet múltjához hasonlítjuk, amire korábban például a Korrupciókutató Központ tett kísérletet, amikor összevetette Weiss Manfréd és Mészáros Lőrinc vagyonosodását, láthatjuk, hogy a polgári korszak iparbárói nem adófizetői pénzekből gyarapodtak. Az iparosodás idején a vagyonosodás alapja a saját teljesítmény volt, nem az állami források.

– Weiss Manfrédéknál is volt ilyen exponenciális növekedés?

– Bizonyos szakaszokban igen, de az ő felemelkedésük a rátermettségüknek volt köszönhető. Erről olvashatunk például a g7.hu-n is. A Gründerzeit idején valóban volt fellendülés, de olyan ütemű gazdagodás, mint Mészáros Lőrincé, nem történt. Ő 2014–15-ben még csak kezdő milliárdos volt, 7–8 milliárd forintos vagyonnal, amit nagyjából

tíz év alatt a 200-szorosára növelt.

Ilyen gyors felemelkedés Weiss Manfréd esetében nem volt. Neki, és a hozzá hasonló gazdasági szereplőknek egy teljes élet munkájára volt szükség, hogy a vagyonukat felépítsék.

– Mészáros Lőrinc 2014-ben a Heti Válasznak úgy fogalmazott: „Abban, hogy eljutottam idáig, bizonyára szerepet játszik a Jóisten, a szerencse és Orbán Viktor személye, de én soha nem privatizáltam, nem nyúltam le semmit, mindent a munkámmal és az eszemmel szereztem meg.”

– Van egy mondás: minél fontosabb valaki, annál kevesebb információt ír a névjegyére. De Gaulle állítólag csak annyit írt: „Charles”. Ez persze nem igaz, de jól hangzik. Ha a metaforát alkalmazzuk,

Mészáros névjegyén talán csak annyi állhatna: „Lőrinc”, vagy rosszabb esetben: „Orbán Viktor”. A kulcs ugyanis itt a kormányzati hátszél és a kapcsolatok.

Az elmúlt 15–16 év NER-es tapasztalata mutatja, hogy az exponenciális gazdagodás mindig az állam által dominált ágazatokban történik, ahol a nagy bizniszeket közbeszerzéseken lehet elnyerni: út-, vasút-, közmű- és hídépítés. Magánmegrendelésben ritkán épít valaki viaduktot vagy autópályát. A következő lépésben az étvágy nőtt: szállodaipar, bank, pénzügyi szektor, távközlés, de ezeken a területeken is erős állami hátszéllel és támogatással. Gondoljunk például a jelenleg is futó gigantikus méretű budapesti irodaházépítkezésekre, ahol a kész épületeket az állam haveri, sőt ha Tiborcz István érintettségét nézzük, akkor családi alapon, 600 milliárd forintot közelítő összegű adófizetői pénzből vásárolja meg. Mindezt úgy, hogy az építési oldalon is állami forrásokat találunk, hiszen

a beruházó cégek mögött állami forrásokkal is ellátott magántőkealapok húzódnak meg.

A Jászai Gellért-féle 4iG csoport is erős állami támogatással működik: a versenyszabályokat kreatív jogértelmezéssel elkerülve jutott hozzá az Antenna Hungáriához, a Vodafone-ba pedig úgy vásárolhatta be magát, hogy az állam csak kisebbségi tulajdont szerzett, miközben hitelgaranciával is segítette az ügyletet.

– Tehát nem arról van szó, hogy az első milliárdok után már tisztán piaci versenyben működnek.

– Nem, ők továbbra sem versenyeznek. Az állam kijelöli a célpontokat, megszerzésükben támogatja őket, és ők egyik területről repülnek a másikra.

– Azt is tudjuk, hogy gyakran alvállalkozókkal végeztették a munkát.

– Ez ma is így történik. Például a vasútépítésben Mészáros Lőrinc generálkivitelező pozícióban lévő cége mindent alvállalkozóknak ad ki. A Mészáros-csoport egyik legnagyobb cége azonban ma már az MBH Bank.

– Ott viszont már látni, hogy nem gond megfizetni a legjobb szakembereket. Így aztán már a saját teljesítmény is versenyképes lehet.

– Két külön dologról van szó. Ma már profik menedzselik azokat a cégeket is, amelyek a NER kezdetén még tényleg családi méretű vagy annál nem sokkal nagyobb vállalkozásokként indultak. Ezzel szemben az MBH Bankba részben eleve jól működő egységeket vontak össze: a Budapest Bank patinás és stabil volt, az MKB-t adófizetői pénzből tisztították meg a rossz hitelektől, a takarékszövetkezetek rendben működtek, csak nem voltak tőkeerősek. Ezeket az állam kikupálta, így nem volt nehéz növekedni.

– Ez alatt a 10–15 év alatt, a morális és társadalmi veszteségeken túl, mennyi anyagi kárt okozhatott mindez az országnak?

– Rettenetesen sokat. És valóban, nemcsak anyagi kárt, hanem erkölcsit is. Sajnos ez ismét megerősít egy régi toposzt a magyar közgondolkodásban: hogy nem a tudás, hanem a kapcsolatok, nem a tőke, hanem az állami járadék, nem az innováció, hanem a politikai helyezkedés hozza a sikert.

Ez leértékeli a valódi versenyt.

Ha ezek a cégek igazi versenybe kerülnének, többségük elbukna. Nyilván a NER-rel nem ér véget a Vodafone örökébe lépett szolgáltató működése, ahogy az MBH-é sem, és az építőiparban sem áll le minden azonnal. De valószínű, hogy a Mészáros-csoport építési részei, ha a politikai támogatásból szőtt körkörös védelem a NER végeztével leomlik, nem állják meg a helyüket a versenyben, mert nem ehhez szoktak.

– Ha már meg tudják fizetni a profi munkatársakat, nem történhet meg, hogy olyan versenyelőnyre tesznek majd szert, hogy azáltal meg fogják állni a helyüket piaci körülmények között is?

– Biztos lesz olyan, amelyik nem bukik el hamar. De azok a lefölöző cégek, amelyek kizárólag arra rendezkedtek be, hogy a drága közbeszerzésekből lehúzzák a sápot, és a tényleges munkát továbbpasszolják, igazi versenyben, függetlenül attól, mennyire profi a menedzsmentjük, kihullanak. A piac kiszelektálja őket, mert felesleges árdrágító tényezőnek bizonyulnak.

– Ehhez új törvények kellenének?

– Inkább olyan elhatározás, hogy a megbízásokat tényleg versenyben adják oda. Ha az állam azt tapasztalja, hogy a cégek, amelyeket soha nem kell félteni, összejátszanak, kartelleznek és mesterségesen magasan tartják az árakat, akkor inkább senkivel ne építtessen. „Ha leosztottátok a piacot, hogy megkapjátok a zsíros profitot anélkül, hogy tényleg dolgoznátok érte, akkor ne kapjon munkát senki.” A harmadik vagy az ötödik ilyen körben majd megtanulnak tisztességesen ajánlatot tenni.

Ehhez az kell, hogy a meglévő előírásokat a Versenyhivatal és a közbeszerzési hatóság keményen érvényesítse,

és a szabálytalankodókat elrettentő erővel szankcionálja. Ez most nem történik meg.

– A felderített és dokumentált korrupció képezheti-e alapját későbbi büntetőeljárásoknak, amelyek végzetesek lehetnek egyes cégekre vagy cégbirodalmakra?

– Az kérdés, hogy egy büntetőeljárás mennyire lesz „végzetes”, és megéri-e olyan eljárásokat lefolytatni, amelyek ezeket a cégeket megbuktatják. Itt a beszállítói körrel és a dolgozókkal együtt egész térségek, akár megyék, több tízezer, akár százezer fős közösségek megélhetéséről van szó.

Ha bukik a fő munkaadó építőipari cég Tiszakécskén Békés megyében vagy Fejér megyében, vele bukik az összes beszállító és az ő dolgozóik, családtagjaik munka és megélhetés nélkül maradnak.

Eközben a NER tolvajai a pénzt már rég kivitték oda, ahova biztonságba akarták helyezni. Viszont a bebukott cég magával rántja a fél megyét. Ez még csak nem is pürrhoszi győzelem, hanem vereség.

– Felmerülhet, hogy államosítják, majd újraprivatizálják ezeket a cégeket, hogy elkerüljék a tömeges bedőlést?

– Igen, lehetséges ilyen kísérlet is, ezt persze jobban ki kell dolgozni. Egyensúlyt kell teremteni az igazságtétel jogállami parancsa, és a gazdaság, illetve a társadalom működtetésére vonatkozó elementáris igény között. Különben a magyar társadalom úgy érezheti, hogy a „nagy igazságtétel” jegyében saját maga ellen visel háborút.

– Milyen károkat okozhat egy ilyen háborúskodás?

– Annyi biztos, hogy a tőke nagyon gyorsan tud mozogni. Ha bizonytalanságot érez – kormányváltás, a hatalom gyengülése vagy beomlása fenyeget, könnyen menekül. A „capital flight” jól ismert jelenség, nem csak a „bűnös” tőke esetében. Életszerűtlen azt gondolni, hogy bármely befektető itt tartalékolja a párnacihában a pénzét, várva, hogy a NER vége után mi következik. Persze hogy menekíti. Aztán ha megéri, visszahozza; ha nem, azt mondja: jó, a magyarországi operációt bezárom. Ez nem csak a NER közpénzen hizlalt oligarcháira jellemző: a német autóipar is kétszer meggondolja, bővíti-e a kapacitásait, épít-e új gyárat, vagy kivonja a profitot, eredménytartalékba teszi, és majd ha az új kormány megfelelő feltételeket kínál, visszajön.

– A NER-érdekeltségű tőke is menekülhet?

– Ha valaki az igazságtétel és vagyonvisszaszerzés körében abban gondolkodik, hogy a NER utáni hatalom szépen berendezkedik, visszaveszi mindazt, amit a NER elvett a közösből, és a pénz, amire rá akar csapni, itt türelmesen vár, hogy elkobozzák, meg a gyárra lakatot tegyenek, akkor nagyon fog csalódni. Ennél sokkal jobb stratégiával kell hozzálátni az elszámoltatáshoz. Egyelőre ez inkább vágyálom a fejekben.

– Ezek szerint az is lehet, hogy egy esetleges kormányváltás után hasonló évek jönnének, mint a ’90-es évek elején?

– Más a feladat. Sokkal nehezebb kihívás a NER-hez szokott gazdasági szereplőket megtanítani versenyezni, és rá is szorítani őket a versenyre. Ez lenne az ország „NERtelenítése”. Nem elég csupán kipöckölni néhány vezetőt és fideszteleníteni a NER-t. Az a dilemma, hogy mi történik a NER után? Csak annyi, hogy

a NER-nek a Fideszen túli szakasza következik csak, vagy Magyarország NER-en túli szakasza?

– Milyen lehet egy fidesztelenített NER?

– Az azt jelentené, hogy a NER-ben a Fidesz által kialakított, kézhez szoktatott, kézi vezérelt, versenytől védett, nem teljesítményalapú gazdaság és politika megmarad, csak a kulcsfigurákat lecserélik. Ekkor csak annyi történne, hogy mások adnák a parancsokat és új haszonhúzók fölöznék le a profitot, de a lényeg változatlan maradna.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Amerikai kommandósok szálltak partra Észak-Koreában, a Trump által elrendelt titkos akcióról most számolt be a New York Times
A SEAL kommandósai egy lehallgatókészüléket akartak elhelyezni, de a 2019-es akció kudarcba fulladt, mert egy halászhajó felfedezte őket. A küldetést szigorúan titokban tartották, sem az amerikaiak, sem az észak-koreaiak nem beszéltek róla, egészen mostanáig.


Mint a filmekben: egy 2019-es téli éjszakán egy csapat amerikai tengerészgyalogos bukkant fel a tengerből Észak-Korea partjainál. A New York Times szerint a szigorúan titkos küldetésüket személyesen Donald Trump hagyta jóvá, és az volt a céljuk, hogy elhelyezzenek egy elektronikus lehallgatókészüléket, amellyel az Egyesült Államok lehallgathatta volna Kim Dzsongun kommunikációját. Az észak-koreai vezető ugyanis egyre kiszámíthatatlanabbnak és veszélyesebbnek tűnt, hol barátilag beszélt Trumppal, hol atomcsapásokkal fenyegetőzött. Mivel Trump tárgyalásokra készült vele, az amerikaiak nagyon szerették volna tudni, valójában hogyan gondolkodik.

A feladatot SEAL Team 6 elit egységének Vörös Osztagára bízták, ők végeztek korábban Oszáma bin Ládennel is. Az akciót hónapokig készítették elő, méghozzá a legnagyobb titokban, mert a New York Times szerint könnyen végződhetett volna túszdrámával, vagy akár egy nukleáris konfliktust is kirobbanthatott volna.

A küldetés rendkívül veszélyes volt.

A csapatot egy kétszáz méter hosszú atomtengeralattjáró vitte az észak-koreai partok közelébe, ahol a katonák hangtalan motorokkal felszerelt mini tengeralattjárókba szálltak. Ezek azonban nyitottak voltak, tehát a tengerészgyalogosoknak órákat kellett eltölteniük a fagyos, mindössze 4 fokos vízben, amíg partot értek. Ezért fűthető búvárruhákat vettek fel.

A terv az volt, hogy miután partra szállnak, percízen elhelyezik a lehallgatókészüléket, majd észrevétlenül távoznak. De azután minden rosszul alakult.

Az első probléma az volt, hogy menet közben nem kommunikálhattak a parancsnoksággal, és a szokásokkal ellentétben drónokat sem küldhettek a terület fölé, mert azonnal lebuktak volna. Emiatt a küldetést gyakorlatilag vakon kellett végrehajtaniuk, nem tudták, hogy mi vár ott rájuk.

A felderítési adatok alapján olyan időpontot választottak, amikor a térségben a lehető legkisebb a forgalom. És sokáig úgy is tűnt, hogy senki sincs körülöttük. A két mini-tengeralattjárók körülbelül 90 méterre a parttól állt meg a sekély, átlátszó vízben. Az egyik azonban túlfutott a célon, ezért visszafordult. Ennek ellenére folytatták az akciót.

A SEAL-ek hangtalanul a parthoz úsztak, majd kiemelkedtek a vízből, és elkezdték levenni a búvárfelszerelésüket. Közben a rossz irányba álló mini tengeralattjárót megpróbálták a többiek megfordítani, és bekapcsolták a villanymotort.

Csakhogy ekkor hangokat hallottak, és észerevettek egy közeledő hajót.

A fedélzetén lévő észak-koreai legénység az amerikai lap szerint azért maradhatott ilyen sokáig észrevétlen, mert a SEAL-ek éjjellátó szemüvegei részben hőérzékelők alapján működtek — és a koreai halászok ruhája annyira átvizesedett, hogy testhőmérsékletük nem különbözött sokban a tenger hőmérsékletétől. A mini tengeralattjátó motorja által keltett hullámok azonban felkelthették a halászok figyelmét, és ha arra néztek, megláthatták a mini tengeralattjárók nyitott fülkéjéből kiszűrődő fényt.

A hajó elindult a tengeralattjárók irányába. A fedélzeten lámpákat kapcsoltak fel, és beszélgetés hallatszott. Az egyik SEAL ekkor tüzet nyitott, és társai követték a példáját.

Fogalmuk sem volt, hogy egy járőrhajóra vagy egy halászhajóra tüzelnek, de úgy érezték, nincs más választásuk. A közeledő hajón mindenki meghalt. A tengerészgyalogosok a holttesteket a vízbe húzták, és késekkel átszúrták az áldozatok tüdejét, hogy a testek biztosan elsüllyedjenek. Ezután vészjelzést küldtek az atomtengeralattjárónak, ugyanis a parancsuk az volt, ha lelepleződnek, azonnal szakítsák félbe a műveletet és meneküljenek.

Az atomtengeralattjáró hatalmas kockázatot vállalva a sekély vizekbe manőverezett, hogy a part közelében vegye fel az egység tagjait. Mindenki kijutott, de az elektronikai lehallgatóeszközt nem helyezték el, az akció tehát kudarcba fulladt.

Minderről a New York Times szerint a Trump kormány semmit sem közölt a katonai és hírszerzési ügyekért felelős kongresszusi bizottság tagjaival, pedig a tájékoztatást törvény írja elő. Később a Biden kormány kivizsgáltatta az esetet, de azt a jelentést is titkosították. Nyilvánosan sem beszélt soha senki az akcióról, egészen mostanáig, így azt sem tudni, hogy az észak-koreaiak mennyit tudtak róla.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Tölgyessy: Orbán megszegett egy súlyos tabut, miközben egyre inkább orosz mintára építi fel a társadalmat
Tölgyessy Péter szerint a rendszerváltó hangulat egyre több települést elér, és kezdik megunni Orbán Viktort. A politikai elemző a Partizán évadnyitó műsorában beszélt arról, miért látja veszélyben Orbán Viktor hatalmát, és hogyan próbálja a kormány mozgósítani a saját híveit.


Tölgyessy Péter úgy látja, Orbán Viktor most sokkal gyakrabban jelenik meg a nyilvánosság előtt, mint korábban. „Egész biztos, hogy átgondolta a helyzetet, a teljes politikai pályafutását. Szembesült azzal, hogy a trendek hallatlanul kedvezőtlenek a Fidesznek” – mondta. Hozzátette, hogy a miniszterelnök csak a saját táborának szóló fórumokon beszél, ami szerinte azt mutatja, hogy a saját közönségét akarja feltüzelni.

Az elemző szerint a Fidesz lefelé tartó pályán van. Példaként az MSZP összeomlását említette, amely korábban a legerősebb pártnak tűnt az országban.

„Ha Orbán elveszíti a hatalmat, az egész építmény, a rendszer romba dől, méghozzá pillanatok alatt”

– jelentette ki a Partizán évadnyitó műsorában.

A választások elhalasztásáról szóló találgatásokra úgy reagált: „Ez egy olyan félelem, ami nem valóságos. A Fidesznek meg kell győznie a választókat, hogy a változás, az veszélyes.” Tölgyessy szerint ha a voksolást elhalasztanák, azonnal kiesne Magyarország az unióból, és összeomlana a gazdaság.

Úgy látja, hogy a főváros és a nagyvárosok többsége végleg elveszett a kormánypártnak, a közepes települések is eltávolodhattak, és már csak a kisebb falvakban lehet igazán erős a Fidesz.

Közben a kormány havonta újabb „ajándékokat” ad a választóknak, mint a kedvezményes lakáshitel vagy a többgyermekes anyák adómentessége. „Ilyen mértékű osztogatásnak meg kellene fordítani a választást, de nem fogja” – mondta, hozzátéve, hogy a korrupció érzékelése és a magyar panaszkultúra erősebb.

Tölgyessy szerint három dolog változott meg: nincs gazdasági növekedés, a Fidesz leszállóágban van, és Orbán megszegte a tabut, hogy a politikai vezető ne gyűjtsön vagyont.

„Ferenc József, Horthy Miklós és Kádár János nem gyűjtött vagyont. Ez egy nagyon súlyos tabu volt” – hangsúlyozta. Úgy véli, Orbán Viktor próbálta a „hurkatöltő, pálinkafőző, hozzánk hasonlóan meghízó politikus képét” magára venni, de ez a kép megsérült.

Az elemző szerint az Orbán-rendszer egyre inkább orosz mintára építi fel a társadalmat. Példaként a Pride betiltásának tervét említette. „Magyarországon csak 34 százalékos az ukrán EU-tagság támogatása: a háború kérdésében a fideszes politika hallatlanul sikeres” – tette hozzá. „Magyar Péter nem is mer ellentmondani neki ebben a dologban.”

Szerinte a választás arról fog szólni, hogy az ország folytatja-e szabadelvű hagyományait, vagy az állam orosz mintájú, piramisszerű hatalmi rendszere erősödik.

Tölgyessy arról is beszélt, hogy az orosz agresszió megteremtette az ukrán nemzetet. Magyarország azzal, hogy Ukrajnával szemben az agresszor mellé áll, azt a jogot vitatja el az ukránoktól, hogy nem akarnak orosz alattvalók lenni. „Nem találok rá szavakat, hogy ez mekkora tagadása a régi magyar hagyománynak.”

A háború valójában egy súlyos orosz kudarc Tölgyessy szerint, iszonyú vérveszteségek árán tud csak egy-egy falut elfoglalni – fogalmazott.

Az Egyesült Államokkal kapcsolatban pedig így nyilatkozott: „Hihetetlen mértékig átalakította a világot. A legjobb amerikai elemzők állítják, hogy a roosevelt-i New Deal óta nem voltak olyan jelentős változások, mint amiket a Trump csinál.”

A politikai elemző szerint egyre erősebb a rendszerváltó igény, amit a Tisza párt előretörésében látni. Úgy véli, sok száz új politikus léphet be a közéletbe, és a választás népszavazásszerű lehet: arról szólhat, hogy akarják-e az emberek, hogy Orbán folytassa a kormányzást. „Nem volt még az újkori magyar történelemben ennyire fölkészületlen és alakulatlan párt, mint a Tisza, de ennek a választásokig nem tulajdonítok túl sok jelentőséget” – mondta.

Tölgyessy szerint a rendszerváltó hangulat egyre több települést elér, és kezdik megunni Orbán Viktort. Úgy gondolja, Magyar Péter támadhatatlan a Fidesz számára, mert híveinek reményt ad, és pártja száguldásban van. A Tisza tábora azonban nagyon vegyes, régi ellenzékiek és új fideszes szavazók is vannak benne.

A kampány szerinte rendkívül dühös lesz, és a tiszások lelkesedése nagyobb, mint a fideszeseké. „Lehetséges, hogy rosszabb lesz, de ha marad a Fidesz-rendszer, az csak egy ismert rossz. A váltás egy hatalmas kaland, ami nagyon rosszul is végződhet. Ennyire még sohasem aggódtam az országért” – összegezte Tölgyessy Péter.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Indul az Otthon Start: egyértelműen a panellakások lesznek a legkapósabbak
A panelek árai meredeken el is indultak felfelé. Budapesten az Otthon Startnál szóba jöhető lakások kínálata csökkent, miközben a kereslet megduplázódott. Az új lakások megjelenése később változtathat majd a matekon - mondja Balogh László ingatlanszakértő.


Egymásra licitáló vásárlók, a bútorokat és a parkolóhelyeket külön szerződésben felszámító eladók, egyre nehezebben kiadható albérletek, épp az induláskor egy hétre szünetelő földhivatalok, rohamra készülő bankok - az elmúlt hetek hírei arról szóltak, hogy az Otthon Start sokak fantáziáját megmozgatta, és komoly hatással lehet az ingatlanpiacra, valamint a lakáshitelezésre.

A legnagyobb hazai ingatlanportál, az ingatlan.com közben egy meglepő felméréssel jött ki nemrég: saját adatbázisuk alapján arra jutottak, hogy miközben a teljes lakáspiacon emelkedtek az árak, a program feltételeinek megfelelő használt lakások medián négyzetméterára országosan csökkent. Igaz, az is kiderült, hogy például a panellakásokra, vagy a program szempontjából népszerűbb budapesti kerületekre ez korántsem igaz. Balogh Lászlóval a részletekről beszélgettünk.

– Ma indul élesben az Otthon Start. Az elmúlt időszak alapján azt írták, a bejelentés óta Budapesten 3,5%-os áremelkedés volt, vidéken pedig 4,6%. A programnál szóba jöhető, tehát a másfél milliós négyzetméterár alatti és 150 millió Ft-nál olcsóbb ingatlanoknál azonban országosan más a helyzet. Hogy lehet ez?

– A tanyákat, házrészeket és más, marginális szerepet játszó kategóriákat nem vizsgáltuk, hanem a hat legnépszerűbb típust: a társasházi lakások közül a panelt, a téglát és a csúsztatott zsalust, a házak közül pedig a sorházat, a kertes házat és a családi házat. Ezek adják a lakóingatlanpiac legnagyobb részét. Megnéztük, hogyan viselkedtek ezen belül azok a lakások, amelyek megfelelnek az Otthon Start feltételeinek, és hogyan azok, amelyek nem. Tehát amelyek a másfél milliós négyzetméterár-korlát felett vannak, illetve a 100, illetve a 150 milliós értékhatár felett.

Azt láttuk, hogy az Otthon Startos lakások medián négyzetméterára országos szinten 1%-kal csökkent, miközben a teljes kínálatban, ugyanezen hat legnépszerűbb típus esetében az ár nőtt.

Ez azt jelenti, hogy a teljes piac csak úgy tud drágulni, ha azok az ingatlanok, amelyek nem felelnek meg az Otthon Startnak, jobban drágulnak annál, amennyivel az Otthon Startos lakások ára csökken. A teljes kínálat drágulása 1%-os volt. Az átlag persze csalóka, ezért megnéztük településtípusonként és ingatlantípusonként is. Így jöttek ki az ön által említett számok is: Budapesten 3,5% körüli, a megyei jogú városokban 1,5%, a városokban 0,4%, a községekben pedig 0,3%-os volt a lakásdrágulás az elmúlt közel két hónapban.

– Korábban beszéltünk arról, hogy leginkább a panelek lesznek keresettek, nagy része meg is felel az Otthon Start feltételeinek. Itt hogy alakultak a számok?

– A panelek mindenhol átlag felett drágultak.

Budapesten kb. 3,5%-kal, a megyei jogú városokban és a kisebb városokban 2% körül, a városokban 5%-kal, a községekben pedig, ahol kevés panel van, szintén 3% körüli volt az áremelkedés.

Ennek oka, hogy az Otthon Startos kereslet jelentős része a paneleknél csapódik le, hiszen ezek azok a lakások, amelyek nagyrészt megfelelnek a program feltételeinek. Ráadásul kb. 25–26%-kal olcsóbbak, mint a hasonló helyen lévő, hasonló állapotú téglaépítésű ingatlanok.

– Ha az Otthon Startos panelek ára nőtt, minek kellett csökkennie ahhoz, hogy a matek kijöjjön, vagyis hogy összességében az Otthon Startos lakások négyzetméterára csökkenjen?

– A panelek csak egy részét adják a piacnak. Az átlagos négyzetméterár csökkenése nem feltétlenül azt jelenti, hogy egy konkrét lakás olcsóbb lett, hanem azt, hogy a kínálatban nagyobb arányt képviselnek az olcsóbb ingatlanok. Az is igaz, hogy Budapesten jobban csökkent a kínálat, mint a kisebb településeken, így a kisebb települések súlya nőtt, márpedig ott alacsonyabb a négyzetméterár. Ezért tudott az átlag csökkenni.

– De abban egyetérthetünk, hogy a legtöbben inkább városokban fognak lakást keresni.

– Igen, a kereslet főleg a nagyobb városokra koncentrálódik, mert a kistelepüléseken kisebb a forgalom. Például a program kihirdetése előtti héthez képest az augusztus 20. előtti héten már 90%-kal több érdeklődést mértünk eladó lakásokra és házakra.

Minél nagyobb volt a település, annál nagyobb volt a kereslet: Budapesten 94%, a megyei jogú városokban 110%, a városokban 84–85%, a községekben pedig 64–65% volt a növekmény.

Tehát minél kisebb egy település, annál kevésbé nőtt intenzíven a kereslet.

– Tehát ahol nagyobb a kereslet, ott az Otthon Startos lakásoknak is emelkedett az ára. Aki nagyobb városban akar lakást venni, inkább áremelkedéssel néz szembe, nem árcsökkenéssel...

– Igen, és ez a számokból is látszik. A teljes kínálatra vetített négyzetméterár-növekedés a nagyobb településeken sokkal magasabb volt, mint a kisebbeken.

– Van-e elég lakás az Otthon Startos kategóriában? Nem hajtja-e fel a kereslet az árakat egészen a megszabott plafonig?

– Hogy elég-e, az relatív. A vevők szerint sosem elég. Az eladók viszont nyilván azt fogják mondani, hogy bőven elég, mert így kevésbé kell versenyezniük a vevőkért, könnyebben emelhetik az árakat. Érzékelhető, hogy a tulajdonosok és a közvetítők is egyre több hirdetést adnak fel, mert őket is megmozgatja a kereslet. De a kínálat növekedésének dinamikája nem olyan erős, mint a keresleté, ezért emelkednek az árak. Egy dolgot érdemes hozzátenni: most csak használt lakásokról beszélünk.

Ha megjelennek a nagyobb városokban az új fejlesztések másfél milliós négyzetméteráron, azok széthúzhatják a piacot.

Mert ha ugyanannyiért van új és használt lakás, akkor a vevők inkább az újat választják.

– És akkor a használtak árát lejjebb nyomhatják az újak?

– Én inkább azt mondanám, hogy lassítják a drágulást. Ritka, hogy ténylegesen csökkenjenek az árak. De ha új és használt lakás is kapható másfél milliós négyzetméteráron, akkor a vevők inkább az újat választják, mert az műszakilag korszerűbb.

– Amikor múltkor beszéltünk, akkor még csak a spekuláció volt, most viszont már vannak számok is. Akkor megkérdeztem, hogy érdemes-e rohanni, és azt a választ kaptam, hogy nem. Ez most is így van?

– Rohanni most sem érdemes. Akkor még nem volt rendelet, most már ismerjük a részletszabályokat. Inkább azt kell nézni, kinek mi fér bele. Sokan már előzetes hitel-előminősítést kérnek, hogy tudják, mennyi hitelre jogosultak, és ezzel az igazolással tudnak alkudni az eladóval.

– Tehát ilyen trükkökkel felvértezve lehet nézelődni. És minél előbb lép valaki, annál olcsóbban tud vásárolni, mert az árak idővel nőnek.

– Igen, ezért érdemes előminősítést kérni. Ha valaki lefoglalóz egy lakást, majd kiderül, hogy nem hitelképes, nagyot bukhat. Egy ilyen előminősítéssel ezt a csapdát el lehet kerülni.

– Ez online is elindítható?

– Igen, és a tapasztalataink szerint a bankok nagyjából egy napon belül visszajeleznek. Több banktól is lehet előminősítést kérni, és akkor az ajánlatok között lehet válogatni.

– Szeretnék felolvasni egy kommentet egy Otthon Start Facebook-csoportból: „Sziasztok! Oda jutottunk, hogy a harmadik lakásról csúszunk le, mert készpénzben leraknak mások 100 milliókat. Mikor meghallják, hogy hitelre vennénk, Otthon Startra, már ott azt mondja az ingatlanos, hogy nem fog működni, sajnálja, de az nagyon hosszú folyamat és bizonytalan. Más is járt így? Budapesten a tapasztalat, peremkerületben.” Ez általános, vagy peches eset?

– Inkább peches. Kevés olyan vevő van, aki azonnal 100 milliót le tud tenni. Akik megtehetik, általában befektetők, vagy olyan tulajdonosok, akik most adták el lakásukat, és gyorsan tovább akarnak lépni. De az igaz, hogy az eladók valóban jobban szeretik a készpénzes vevőket.

– Hosszú az ügymenet a hitelnél?

– Ez attól függ, de a bankok felkészültek. Ráadásul 30%-kal kevesebb hiteligénylés volt a nyáron, mert sokan kivártak szeptemberig, hogy Otthon Start-hitelt vehessenek fel. Tehát van kapacitás. A legnagyobb buktató az értékbecslés lehet.

– Mennyire lehet probléma az értékbecslés, ha közben nőnek az árak?

– A banki értékbecslések mindig megvalósult tranzakciók alapján készülnek. Ez gond lehet, ha az eladó magasabb árat szab, viszont a közelmúltban még alacsonyabb árakon zárultak az adásvételek.

Ha az értékbecslés alacsonyabb, akkor a bank nagyobb önrészt vár el.

Ha pedig 20%-nál nagyobb az eltérés, akkor jogszabály tiltja a hitelnyújtást.

– 20%-os drágulás azért nem történt, igaz?

– Ezek átlagok. Egy-egy lakásnál akár előfordulhat ennél nagyobb eltérés is, tehát nem zárható ki teljesen.

– Várható, hogy megjelennek lakásnepperek, akik felvásárolják a lakásokat, majd továbbadják?

– Ez csak akkor érné meg, ha rövid távon drasztikus áremelkedés lenne. Budapesten nem valószínű, mert ott van a másfél milliós korlát: ha ennél drágább egy lakás, nem jogosult Otthon Startra. Ez fékezi az árnövekedést.

– Minden tiszta már?

– Biztos lesznek még pontosítások, banki gyakorlatok, minisztériumi állásfoglalások, akár jogszabály-módosítások is. Ez minden állami támogatásnál így volt.

– Az Otthon Startos ármozgások kihatnak a programon kívüli ingatlanokra is?

– Igen, mert aki eladja az első lakását egy mostani első lakásvásárlónak, az is tovább tud lépni, és ez láncreakciót indíthat. A számok is mutatják, hogy a teljes kínálat nagyobb arányban drágult, mint az Otthon Startos lakások. Az Otthon Startos ingatlanoknál a másfél milliós plafon lassítja a növekedést, míg a programon kívüliek szabadabban drágulnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk