Nem enyhül a tél: a fagyos reggel után kisüt a nap, de estétől újabb havazás és ónos eső jön
A helyenként mínusz 20 fokot is elérő hétfő reggeli fagyok után sem lélegezhetünk fel: estétől nyugat felől egyre nagyobb területen kell havazásra, majd veszélyes ónos esőre számítani.
Míg északkeleten felhős éggel és gyenge havazással indul a nap, addig az ország többi részén többnyire derült, napos idő köszönt be a HungaroMet előrejelzése szerint. Napközben azonban nyugat felől gyorsan megnövekszik és megvastagszik a felhőzet, estére pedig már országszerte beborul az ég. A nap első felében még élénk nyugati szél fúj, ez azonban később délire fordul és mindenütt legyengül. A legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 8 és 0 fok között alakul.
A HungaroMet ónos eső veszélye miatt Győr-Moson-Sopron, Veszprém, Vas és Zala vármegyékre adott ki elsőfokú (citromsárga) riasztást. Az éjfélig érvényes figyelmeztetés szerint északkeleten délelőttig lepel és 2 centiméter közötti hó eshet, késő délutántól pedig előbb a Dunántúlon, majd a főváros térségében is kisebb havazás kezdődik.
A helyzetet a rendkívüli hideg teszi különösen veszélyessé:
Extrém hideg miatt Heves, Nógrád, Somogy, Jász-Nagykun-Szolnok, Vas, Veszprém és Zala vármegyékre adtak ki elsőfokú riasztást.
Kedden eleinte borult időre számíthatunk, majd délnyugat felől elkezd szakadozni a felhőzet.
A csapadék a nap folyamán nyugat felől fokozatosan megszűnik. Hatalmas lesz a hőmérsékleti kontraszt: míg a délnyugati országrészben 0 és plusz 7 fok között alakulnak a maximumok, addig északkeleten mínusz 8 és mínusz 1 fok között marad a hőmérséklet.