HÍREK
A Rovatból

„Olyan mintha száz évvel visszamentünk volna az időben” - még az infarktusos betegek sem jutottak el mind orvoshoz a covid miatt

A kamara alelnöke szerint az elmaradt vizsgálatok következtében 5-10 év múlva magasabb lehet majd a halálozás.


Tavaly a tavaszi koronavírus-járvány miatt rendelték el, hogy a szakrendelők csak sürgős eseteket látnak el. Májustól aztán újból megnyitottak a szakrendelők. Több beteg azonban nem ment vissza és azóta is kevesebben fordultak orvoshoz a Magyar Orvosi Kamara szerint. Szerintük sokan azért halogatják, mert félnek a koronavírustól, vagy éppen nem működik az a rendelés, amire szükségük lenne.

"Borzasztóan lecsökkent a betegek száma. A betegek nem jönnek a rendelőbe, és az történik, hogy nincs karban tartva az ő gondjuk. Akár cukorbetegségről beszélünk, akár beszélünk a daganatos szűrésről. Rettenetes elmaradások vannak, olyan mintha száz évvel visszamentünk volna az időben. Mintha nem lennének képalkotó eljárások, mintha nem lennének szűrővizsgálatok"

- mondta Lénárd Rita.

Gyakran épp a kontroll vizsgálatok, szűrések és beavatkozások maradnak el, amivel meg lehetne előzni egy-egy betegség kialakulását vagy súlyosbodását. Nem sürgős műtétre is több tízezren várnak, sokan pedig fel sem kerülnek a várólistára Lénárd Rita szerint, mert az azt megelőző vizsgálat elmaradt.

A Magyar Kardiológusok Társaságának adatai szerint a járvány óta ötödével kevesebben mentek orvoshoz infarktussal is. Az enyhébb eseteknél maradhatnak inkább otthon vagy csak napokkal később mennek el orvoshoz. A 2-3 nap, ez infarktus esetén azt jelenti, hogy ott már az elzárt ér megnyitása nem jár haszonnal.

A kamara alelnöke szerint az elmaradt vizsgálatok következtében 5-10 év múlva magasabb lehet majd a halálozás.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma nem válaszolt az RTL Híradó kérdésére, hogy mennyi vizsgálat, szűrés és beavatkozás maradhatott el a járvány miatt. Azt közölték, az eltelt több mint egy év alatt valamennyi beteg számára biztosították az első helyen szereplő sürgősségi ellátásokat, műtéteket és az életmentő szűréseket, vizsgálatokat.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Ettől szenved a fél ország: itt a Covid új variánsa, ami enyhébb, mint a pandémia idején, de a java még csak most jöhet
Rusvai Miklós szerint a mostani kb. 40 ezres esetszám néhány héten belül akár meg is négyszereződhet. Influenzaoltások csak novembertől lesznek elérhetőek.
Malinovszki András / Fotó: Engin Akyurt/Pixabay (illusztráció) - szmo.hu
2025. október 02.



Köhögés, torokfájás, fáradtság – bizonyára sokaknak feltűnt, hogy a környezetükben sokan – vagy akár ők maguk – értik ezeket a tüneteket – és ez nem véletlen. A hirtelen lehűlés reggeli 4-5 fokos hidege sokakat megvisel, főleg, ha valaki még mindig kora őszi öltözékben indul el otthonról. Ilyenkor könnyű megfázni, de szakértők szerint más is lehet a háttérben.

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ adatai szerint egyre többen fordulnak orvoshoz légúti panaszokkal. Az iskolákban és munkahelyeken gyorsan terjednek a fertőzések, a szakértők pedig arra figyelmeztetnek: ha ez így folytatódik, akár járványhelyzet is kialakulhat.

A mostani megbetegedések mögött a Covid új variánsa állhat, ami már megjelent Magyarországon. Jó hír, hogy ez a változat nem okoz komoly szövődményeket, mint például tüdőgyulladást.

A tünetek viszont kellemetlenek: köhögés, torokfájás, orrdugulás, fejfájás és fáradtság is jelentkezhet – ezek szinte teljesen megegyeznek a nátha tüneteivel.

A védekezés most nem egyszerű. Az oltás csak novembertől lesz elérhető, addig a szakemberek a rendszeres kézmosást és a maszkviselést javasolják zárt térben. A debreceni kórházban már kötelezővé is tették a maszkot: aki nem viseli, nem léphet be az intézménybe.

Kiss Csaba háziorvos a Blikknek is beszélt a helyzetről. Szerinte az egészséges életmód és a mozgás segíthet abban, hogy ellenállóbbak legyünk a fertőzésekkel szemben. Mint mondta: „Nem rosszabb a helyzet, mint máskor, ebben az időszakban rendszerint terjednek a légúti megbetegedések, mert a gyerekek az iskolával közösségbe kerülnek, ha egyikük hordoz magában valamit, zárt térben könnyen átadja másoknak. Kétszázféle olyan vírust ismerünk, ami felső légúti tüneteket okoz, ezek egyike lett az öt éve még igen veszélyes Covid. A praxisomban már elég ritka a súlyos Covid fertőzés, ezért nem is tesztelünk rutinszerűen”.

Kiss doktor kiemelte: vannak, akiknek most is érdemes komolyabban venni a fertőzést.

A legyengült immunrendszerű emberekre, például kemoterápiás vagy immunszupresszív kezelés alatt állókra veszélyesebb lehet a vírus.

Nekik, és a velük élőknek is ajánlott a maszk és az oltás.

Rusvai Miklós virológus szerint a szennyvízvizsgálatok és a kórházi minták alapján most még nincs járvány. Körülbelül 40 ezer fertőzöttet tartanak nyilván, de mint mondta:

„a mostani meredek dinamika alapján két hét múlva, október közepén már nagy valószínűség szerint eléri a lakosság fertőzöttsége a 200 ezres küszöböt”.

Influenza-megbetegedést egyelőre csak elvétve észleltek. A leggyakoribb tünetek most a felső légutakat érintik: erős torokfájás, gyakori rekedtség, gégegyulladás. A betegek sokszor úgy írják le a fájdalmat, mintha „borotvapenge vagy törött üveg” karcolná a torkukat. Bár a vírus nem okoz szövődményeket, az idősebbeknél – különösen, ha más betegségeik is vannak – súlyosabb formában is jelentkezhet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Egy gyerekmolesztálással vádolt pap tartott foglalkozást a Szőlő utcai javítóintézetben
A „csendes szoba” nevű lelki programot még 2012-ben vezették be az intézetben. A foglalkozásokon egyszerre több mint negyven fiatalkorú vett részt.
Malinovszki András - szmo.hu
2025. október 02.



A Budapesti Javítóintézet Szőlő utcai telephelyén 2012-ben indult el a „csendes szoba” elnevezésű program, amelyet a korábbi igazgató, Juhász Péter Pál vezetésével hoztak létre. A kezdeményezés célja az volt, hogy a fiatalok rendszeres elcsendesedéssel, imával és beszélgetésekkel mélyebb önismeretre tegyenek szert, és pozitívabb képet alakítsanak ki magukról és a világról – írja a Magyar Narancs.

A programot Szűcs Balázs atya indította, aki akkoriban a Pázmány Péter Katolikus Egyetem lelkésze volt. A foglalkozásokat egy irodalomtanárral közösen tartották, és alkalmanként 40-45 gyerek vett részt rajtuk. A javítóintézet honlapján úgy fogalmaztak, hogy a kezdeményezés hozzájárult a fiatalok lelki fejlődéséhez és közösségi életéhez.

Szűcs pályája a kétezres évek elején indult, szolgált Szentendrén, a Pázmányon és plébánosként is.

2015-ben azonban belső egyházi vizsgálat indult ellene, miután kiderült, hogy több gyermeket is molesztált. A Vatikán 2016-ban végleg eltiltotta minden papi tevékenységtől és a fiatalokkal való kapcsolattartástól is.

Történetéről először Pető Attila számolt be, előbb névtelenül, majd évekkel később, 2019-ben a Partizánnak adott interjújában már névvel és arccal vállalta, mi történt vele. Bár Szűcs ellen sosem indult büntetőeljárás, több áldozata is nyilvánosan beszélt a sérelmeiről. Petőt később zaklatás miatt elítélték, miután az ügye kapcsán megkereste az esztergomi érsekség két vezetőjét.

A javítóintézet jelenleg más ügy miatt került a figyelem középpontjába. A hatóságok emberkereskedelem, kényszermunka és más bűncselekmények miatt nyomoznak, miután Juhász Péter Pál és élettársa ellen megalapozott gyanú merült fel. A korábbi igazgatót és társát azzal vádolják, hogy fiatal felnőtteket kényszerítettek prostitúcióra, és elvették tőlük az így szerzett pénzt. Letartóztatásukat november 29-ig meghosszabbították.

Az ügy azóta túlmutat a bűnügyi vonalon. A Válasz Online-nak adott interjúban Kuslits Gábor, a Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálatok (TEGYESZ) volt igazgatója azt mondta: „szakmai berkekben emlegetik, hogy a volt igazgatót két magas rangú politikus védte”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Juhász Péter: Tucatnyi visszaélési ügy jutott már el hozzá az elmúlt hetekben
A volt politikus szerint több bejelentés is eltűnt a rendszerben. Egyes ügyekben felfüggesztett vezetőket is visszahelyeztek, bár súlyos vádak merültek fel ellenük.


A hvg.hu podcastjában beszélt először részletesebben Juhász Péter arról a videóról, amelyet szeptember 19-én tett közzé a YouTube-csatornáján. A volt politikus arról számolt be, hogy egy lelkész, aki forrásként szerepel a felvételen, súlyos vádakat fogalmazott meg egy Ózd környéki gyermekotthon kapcsán.

A videóban elhangzik egy „Zsolt bácsi” nevű magas rangú politikus neve is, akit a fiatalok – a forrás szerint – konkrétan megneveztek, vezetéknévvel együtt. Juhász Péter azonban azt mondta: „Ezért lett Zsolt bácsi az illető”, mivel nincs bizonyíték, nem nevezte meg az illetőt. Úgy fogalmazott:

„Kínzások árán is nehéz lesz kiszedni belőlem, mi hangzott el.”

A felvételen szereplő forrás valóban létező személy, akit Juhász leellenőrzött. Azt mondja, elképzelhető, hogy a férfi később arccal, névvel is vállalja a történetet. Úgy látja, az elhangzottak hasonlítanak ahhoz, amit Kuslits Gábor, a gyermekvédelem korábbi szereplője mondott korábban. „Ha belegondolunk, ugyanarról számol be, mint amiről Kuslits Gábor” – fogalmazott Juhász.

A podcast különösen aktuális volt, mivel éppen azon a csütörtökön, amikor adásba került, nyomozók is megjelentek Juhász otthonánál. A Szőlő utcai javítóintézet ügyével összefüggésben keresték fel, tanúként hallgatták ki, és bizonyítékokat foglaltak le. Juhász elmondta, panaszt tett az eljárás miatt.

A politikusból lett vlogger szerint a kormányzat három külön ügyet próbál összemosni: a Szőlő utcait, az Ózd környékén történteket, illetve azt az esetet, amikor Juhász Péter Pál (a Szőlő utcai intézmény igazgatója) még egy másik intézményben követett el állítólagos visszaéléseket.

Semjén Zsolt, a KDNP elnöke egy korábbi nyilatkozatában azt mondta, Ózdon nincs is gyermekotthon. Erre reagálva Juhász közölte: a forrása nem is állította ezt, csupán annyit, hogy Ózdon tartott előadást, ahová a környékről is érkeztek fiatalok.

A videó közzététele óta Juhászt többen is megkeresték – nevelők, érintettek és áldozatok is.

Elmondása szerint több olyan történetről is tud, amikor voltak bizonyítékok, de az eljárások mégsem jutottak semmire.

Egy esetben négyen is tettek bejelentést vezetői visszaélésről, mégis csak egy titoktartási nyilatkozatot írattak alá velük, majd közölték velük, hogy zajlik a vizsgálat. A felfüggesztett vezetőt később visszahelyezték, jelenleg is pozícióban van. Juhász újságírót is bevont az ügyek feltárásába, hogy a bejelentők forrásvédelmet kapjanak.

A Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatója, Juhász Péter Pál, akit fiatalkorúak futtatásával vádolnak, szerinte sokáig dolgozhatott a rendszerben annak ellenére, hogy több helyről is jelezték visszaéléseit. Ezzel kapcsolatban megemlítette, hogy Füssy Angéla egy interjúban szintén olyan információkat hozott nyilvánosságra, amelyek szerint az igazgatóval szemben már korábban is történtek bejelentések.

Kuslits Gábor korábban a Válasz Online-nak adott korábbi interjúban azt mondta: „Két nagyon magas rangú politikust emlegetnek. Az egyiknek állítólag a fiúkat vitték, a másiknak a lányokat.”

Juhász Péter úgy fogalmazott: nem tart attól, hogy megtorlás érné a Kocsis Máté által emlegetett módon. Azt is hangsúlyozta, nem indult összehangolt kampány Semjén Zsolt vagy a gyermekvédelmi intézményrendszer ellen. Szerinte a különböző szereplők azért mozdultak egyszerre, mert a kegyelmi ügy óta sokkoló részletek kerültek napvilágra a gyermekvédelem világából.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Juhász Péter részletesen beszámolt arról, hogyan zajlott nála a házkutatás
A Partizánban elmondta, hogy öt rendőr érkezett hozzá, és minden elektronikus eszközét lefoglalták. Szerinte a Szőlő utcai eljárást azzal kötötték össze a „Zsolt bácsi” szállal, hogy mindkettőnél felmerülhet politikusi érintettség.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 03.



Juhász Péter részletesen elmondta a Partizán csütörtök esti élő adásában, mi történt délelőtt a lakásán tartott rendőri eljárás során. Beszámolója alapján negyed 10 körül öt rendőr érkezett hozzá egy határozattal, amely a Szőlő utcai ügyre hivatkozott, és a lakás átkutatását rendelte el. Juhász azt mondta, erről az esetről korábban nem nyilatkozott, és nem ismer részleteket, írja a beszélgetés összefoglalójában a Telex.

Juhász saját YouTube-csatornáján egy másik témáról beszélgetett korábban: egy névtelenséget kérő forrás állítása szerint áttételes információk jutottak el hozzá egy Ózd környékén működő gyermekotthonban történt abúzusokról. Ebből bontakozott ki a „Zsolt bácsi” szál, amely rövid időn belül a közéletben is visszhangot kapott: Semjén Zsolt a parlamentben felszólalt, a Fidesz pedig szervezett lejárató kampányról beszélt.

Juhász beszámolója alapján

a rendőrök ennek ellenére a Szőlő utcai ügy miatt érkeztek hozzá.

Úgy fogalmazott, azt az indoklást kapta, hogy „mindkét ügyben érintettek lehetnek magas rangú politikusok”, ezért látják köztük az összefüggést. Átadta azt a telefonját, amelyen a „Zsolt bácsis” hangfelvétel volt, mégis minden elektronikus eszközét lefoglalták. Attól tart, hogy így érzékeny adatok is kikerülhetnek. Hozzátette, az intézkedés menetét 5 csillagra értékelné, a rendőrök udvariasan jártak el.

A műsorvezető, Gulyás Márton felvetette, felmerül-e felelősség Juhásznál amiatt, hogy nagy elérésű felületén megszólaltatta az állítólagos lelkészt, aki a Zsolt keresztnevet említette ilyen súlyos vádak kapcsán, miközben ezek lényegében ellenőrizetlen információk. Az ügy ezután gyorsan eszkalálódott: a DK-s Arató Gergely a parlamentben is kérdezett erről Semjén Zsolttól.

Juhász szerint az eddigi pályája alapján jogvédőként járt el: elsődlegesen hitelt adott az áldozatokról szóló beszámolóknak, noha közvetlen kapcsolatba nem került velük, csak olyan személlyel, aki állítása szerint korábban ilyen esetekről hallott.

Úgy véli, a lelkiismerete tiszta, mert műsorában csak a keresztnevet említették, és nem rajta múlt, ha ez egybeesett már korábban keringő pletykákkal, amelyeket ő nem ismert.

Szerinte ha ennek az az ára, hogy nagy figyelmet kapnak a témához kapcsolódó esetek, és a társadalom komolyabban foglalkozik a gyermekvédelmi visszaélésekkel, akkor az megéri.

Később Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a Facebookon megnevezte a Juhász-videó forrását, és több olyan állítást is felsorolt, amelyek szerinte kérdésessé teszik az illető szavahihetőségét. A Partizán adásában Juhász megerősítette, hogy ugyanarról a személyről van szó, akit Kocsis posztolt. Azt is mondta, a forrás korábban sem rejtőzködött, de nem akarta magát előtérbe tolni, mert csak annyit tud, amennyi a videóban is elhangzott nagyjából három percben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk