SZTÁRVILÁG

„Nem bírtam a nyomást” – Wayne Rooney bevallotta, attól félt, hogy az ivás halálhoz vezethet

A volt angol labdarúgó már fiatalon sikeres lett. A vele készült dokumentumfilmben beszélt arról is, hogy nehezen viselte a nyomást. Elárulta, hogy bár sokszor megcsalta a feleségét, még mindig szeretik egymást.

Link másolása

Dokumentumfim készült Wayne Rooney-ról, az egykori neves focistáról. A labdarúgó a BBC Breakfastnek beszélt káros szenvedélyéről. De szó esett arról is, hogy a fociban erőszakos volt, és megtörtént, hogy szándékosan okozott sérülést ellenfelének.

A sportoló most a Derby County edzője. Az Amazon Prime Videón megjelent filmben azt is elárulta, hogy a legrosszabb időszakában akár halált is okozhatott volna, akár másoknak, de akár magának is.

Bevallotta, hogy

nem volt a „legkedvesebb gyerek”, már 12 éves korától verekedett, és 13 évesen egy rockkoncerten eltörték az állkapcsát.

Ugyanakkor a fociban tehetséges volt, 16 évesen már olyan volt, mint egy felnőtt sportoló.

A korosztálya legjobbja volt. A gyors sikert viszont nehezen viselte, nem bírta a nagy nyomást,

vagy ha veszített a csapata. 17 évesen már az Everton felnőtt csapatában játszott.

A beszélgetésből kiderült, hogy bár nem ivott folyton, de hamar jelentkeztek az alkoholproblémái. Ha ki akart kicsit engedni, akkor nagyon be tudott rúgni. Végül rájött, hogy segítségre lesz szüksége, mielőtt nagyobb bajt csinálna.

Az egykori focista azt is elárulta, hogy

néha szándékosan szabálytalankodott.

Egyik alkalommal például a világ egyik legkiválóbb védőjét, Lilian Thuramot rúgta állkapcson, de megúszta a kiállítást.

Hirtelen természetét Cristiano Ronaldo jól ismerte. Ezt kihasználva a labdarúgó Eb-n a portugál–angol meccsen úgy felhergelte, hogy Rooney-t kiállították. Ő pedig mérgében az öltözőben összetört "néhány dolgot".

Rooney beismerte, hogy feleségét is rendszeresen megcsalta, pedig a nő sokat segített neki.

A párnak végül négy gyereke született, és bevallásuk szerint még most is szeretik egymást.

A volt világsztár beszélt arról is, hogy a munkát sosem hanyagolta el. Bár előfordult például, hogy a kétnapos pihenőidejét arra használta, hogy ivott, de utána összekapta magát – szemcseppel, rágógumival, szájvízzel – és az edzésen rendben megjelent.

Saját bevallása szerint bár régen sokat ivott, de nem volt alkoholista, most pedig jól van.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
Meghalt Tunyogi Bernadett férje, Soponyai Géza
A Sopi néven ismert üzletember a balatoni vitorlázás szerelmese és ismert alakja, a Magyar Vitorlás Szövetség örökös tiszteletbeli tagja volt.

Link másolása

Hétfő hajnalban meghalt Soponyai Géza „Sopi”, a Balaton és a balatoni vitorlázás ikonja, Tunyogi Bernadett énekesnő-színésznő férje – írja a Blikk.

A család tájékoztatásában az áll:

„Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Soponyai Géza – vagy ahogy a vitorlázás szerelmesei hívták, Sopi – ma hajnalban örökre elvitorlázott...”

Soponyai Gézát sokan úgy ismerték, mint a balatoni vitorlázás megkerülhetetlen alakja. Hajóépítésben és a sportban is kiemelkedőt nyújtott, ezen kívül az üzleti világban is letette a névjegyét. Ma már nincs a Balatonon olyan vitorlásverseny, ahol a legjobbak, a leggyorsabbak, az elsők között ne lennének a Sopi becenéven ismert üzletember műhelyében tervezett és épített hajók – írja méltatásában a Blikk.

Soponyai Géza Tunyogi Bernadett színésznő-énekesnő férje volt. 2018 szeptemberében házasodtak össze, mindketten a vitorlázás szerelmesei. Egy nőknek rendezett vitorlásversenyen ismerték meg egymást, ahol Sopi is komoly részt vállalt a szervezésben.

Soponyai 1985-ben barátjával közösen építette első vitorláshajóját üvegszálas műanyagból. Hajógyártóként és osztálykapitányként az első igazi nagy sikere a balatoni 50-es cirkáló nagy versenyosztállyá fejlesztése volt, amely a mai napig az egyik legnépesebb, és legaktívabb versenyosztály a Balatonon.

A 2000-ben rendezett Kékszalag futamán az óriási viharban, 5 embert mentett ki csapatával félbehagyva a versenyzést, amiért fair play díjat kapott.

A vitorlás közösség fejlesztésébe fektetett eredményes tevékenysége elismeréseként a Magyar Vitorlás Szövetség örökös tiszteletbeli tagságra jelölte.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Palácsik Tímea: egyszer talán megadatik, hogy ne csak három hónapig legyek édesanya
Andy Vajna özvegye az Instagramon vallott arról: érzi, hogy a mostani nehéz időszakban elhunyt nagymamája fentről segíti őt.
FM - szmo.hu
2024. május 06.


Link másolása

Andy Vajna özvegye most a nehéz időszakban tudni véli, hogy nagymamája odafentről segíti őt abban, hogy hosszú idő után végre édesanya lehessen. Palácsik-Ráthonyi Tímea az Instagram-oldalán írt erről:

„Egyszer talán megadatik, hogy ne csak 3 hónapig legyek édesanya. Kicsimama (nagyi) fentről segíteni fog... érzem.”

Mint a Blikk felidézi, Palácsik-Ráthonyi szeretett nagymamája áprilisban hunyt el. A modell hivatalosan tavaly év végén kötötte össze életét Ráthonyi Zoltánnal, akivel már jó ideje szeretnének gyermeket vállalni. Palácsik-Ráthonyi Tímea év elején szomorúan tudatta, hogy elveszítette kisbabáját, és bevallotta, egyre inkább úgy érzi, hogy elveszíti a reményt, ám megannyi sikertelen lombik és vetélés után is erősebb az anyává válás iránti vágya, mint a csalódottsága.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
Itt az új Nagy Ő? A Házasság első látásra legmegosztóbb párjának hölgytagja bevállalná
Dávid Petra szerint nyugodtan lehetne a Nagy Ő egy nő is. Talán elfelejtette már, hogy Molnár Anikó a műsor után milyen pályát futott be..

Link másolása

Egyik párkereső realityből a másikba cseppenne a Házasság első látásra egyik legmegosztóbb párjának hölgytagja. Dávid Petra számára nem volt sétagalopp a műsor. „Fel kellett dolgoznom a történteket, mert amikor Andris ellenem fordította a társaságot, az nagyon nehéz volt. Az igazi nehézség viszont csak a nyaralás után jött. Valahogy nem találtam a helyemet. Örökbe is fogadtam egy kiskutyát, csak ideiglenesen akartam, de azóta is velem van” – nyilatkozta a lány.

A Story.hu azonban kiszúrta, hogy Petra már másik párkereső realityn töri a fejét. Egy posztja tanúsága szerint szívesen kipróbálná magát a Nagy Ő szerepében.

„Igazán nem értem, miért nem terveznek női Nagy Ő-t... Annyira meg is érdemelném, meg szerintem való is lenne nekem a szerep. Mit gondolsz erről? Lehet aztán helyette elég lenne csak Jákob Zoltánt elhívni kutyát sétáltatni”

– fogalmazott az Instagramon Petra.

A kommentszekcióban azért többen felhívták a figyelmét, hogy volt már női Nagy Ő. Méghozzá az a Molnár Anikó, aki azóta meglehetősen izgalmas pályafutást tudhat magáénak, manapság éppen felnőtt tartalmat gyárt az OnlyFans-re.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Megjött az Azahriah-film első előzetese
A filmről eddig nem sokat lehetett tudni, csak azt, hogy „Mi vagyunk Azahriah” lesz a címe. Az énekes is beszélt a filmjéről az előzetesben.

Link másolása

A Telex írta meg, hogy kijött a titokzatos Azahriah-film előzetese.

A filmről eddig nem sokat lehetett tudni, csak azt, hogy „Mi vagyunk Azahriah” lesz a címe, mert néhány hete jelent meg ez a film a Filmforgalmazok.hu oldalon közzétett magyarországi mozis bemutatók friss táblázatában.

„Ha már filmet csinálunk, akkor abban én nem akarok látszódni. Nagyon sokszor érzem magam tehetetlennek, de ez alól egyetlen dolog szabadít fel, az a zene. (…) Nekem nem volt más opció az életben, csak az, hogy ez befusson”

- mondta az előzetesben a májusban tripla Puskás Aréna-koncertet adó énekes.

A film forgalmazója Színfolt Film, ami korábban olyan filmekkel foglalkozott, mint a 2016-os #sohavégetnemérős című zenés játékfilm a Wellhellóból ismert Fluor Tomival és Diazzal, vagy a 2014-es Tankcsapda-dokumentumfilm. 2019-ben pedig Fábián Juliról is készítettek dokumentumfilmet Like a Child címmel.

Itt az Azahriah-film előzetese, amelynek kitűzött premierdátuma november 28.


Link másolása
KÖVESS MINKET: