Függönyből készítette esküvői ruháját a magyar tervező
Katona Dóri Julis etikus ruhákat tervez. Néhány éve indította be vállalkozását, a Renaichance-t, és azt mondja, szeretné elterjeszteni a ezt a szemléletmódot.
Miért pont ruhák, és ha már ruhák, miért pont újrahasznosított ruhák?
Utólag visszagondolva, onnan jött a ruhakészítés iránti érdeklődésem, hogy a nagymamám, aki a József Attila Színház könyvelésén dolgozott, elkezdte hazahozni a jelmezműhelyből a kis anyagmaradékokat. Nagyon izgalmas flitteres, mintás, csipkés darabkákat, amikből babaruhákat gyártottunk. Ez odáig fajult, hogy gimis koromban az összes pénzemet ruhára és ilyen „csinálós dolgokra” költöttem.
„Csinálós dolgok”?
Minden, ami kreatív hobbi. 16 éves lehettem, amikor azt mondtam anyunak, hogy mutasd meg, hogy kell használni a varrógépet, mert már nagyon meg akarom tanulni. Ruhákat összerakni pedig úgy tanultam meg, hogy szétszedtem a ruháimat, és azokat kezdtem el lemásolni és újra összerakni.
A legelső újrahasznosított „alkotás” egy táska volt. Misinek, a férjemnek varrtam egy vászontáskát, de nagyon hamar szétment. Mivel épp nem volt pénzem erősebbet venni, Misi kilyukadt nadrágjából készítetem a táskának új borítást. Nagyon jól sikerült, imádta, és nagyon büszkék voltunk rá mind a ketten.
Azután elkezdtem tanulni a Forrai Művészeti Iskolában divattervezést, és mellette dolgoztam egy ruhaboltban. Ekkor bepillantást nyerhettem abba, hogy mennyire pazarló ez az iparág. Amikor egy három éve működő boltból, amely nem nagyobb száz négyzetméternél, ötezer darab ruhát kell visszaküldenünk, mert az üzletpolitika nem engedi meg, hogy eladjuk, mert túl régiek, akkor az egy nagyon komoly tükör a fogyasztói társadalomnak. Ez volt az a pont, amikor kiléptem, és azt mondtam, hogy megpróbálom másképp.
Úgyhogy most ezzel foglalkozom, mellette asszisztenskedek egy tervezőnél, és a Metropolitan Egyetemen tanulok kézműves tárgykultúra szakon, jövőre pedig reményeim szerint textilművesnek fogok tanulni.
Egyedül csinálod, vagy vannak kollégáid?
Egyetlen egy dologban van segítségem, a kommunikációban. Facebook oldal, Instagram, reklám. Tavaly ősszel kezdtünk közösen dolgozni, és azóta sokkal tudatosabban alakítom a márkát.
Hol találhatnak meg a vevőid?
Korábban kaphatóak voltak a termékeim különböző boltokban, de most épp új helyet keresek. Ezért jelenleg a Facebook oldalamon, az Instagramon és az Etsyn keresztül.
Amikor csak tudok, kihozok egy kollekciót. Volt ősszel egy és tavasszal, és szeretnék nyár végére, az Ördögkatlanra vinni egy frisset. Ezeket is meg lehet vásárolni, vagy lehet belőlük utánrendelni.
Ahol még találkozhatnak velem, azok a workshopok, amelyből havonta egy-kettőt tartok a Pink póniló nevű közösségi helyen, az Astoriánál. Ott nem a termékeimen van a hangsúly, hanem hogy a felhasználó hogyan tud tudatosan öltözködni, hogy a ruházkodás fenntartható legyen, ne pedig megállás nélküli tömegvásárlás.
Tehát próbálod átadni a szemléletet?
Az egész lényege az, hogy ne vegyél fölöslegesen ruhát, ha pedig vásárolsz, akkor ne olyat, amit távol-keleti kisgyerekek készítettek. Ehhez azonban az egyik legfontosabb, hogy értsük, milyenek a ruháink, és ezért meg tudjuk javítani, vagy át tudjuk alakítani, ha stílust váltunk, vagy rájövünk, hogy mégsem jó az a szoknyahossz. Ezzel nagyon sokat növelhetünk egy ruha élettartamán.
Vállalsz egyeid megrendeléseket is?
Persze. Mondjuk most, a vizsgaidőszakban csak viszonylag hosszú határidővel, de amúgy létezik ez a kategória.
Nézegettem a fotókat az oldaladon, és jellemzően csak női ruhákat látok. Ez tudatos, vagy egyszerűen a pasikat nem érdekli, hogy újrahasznosított ruhát hordjanak?
Nekem egyelőre egyszerűbb nőiben gondolkozni. Nem zárkózom el egyébként a férfiruhától, csináltam is már, de csak megrendelésre. Megrendelésre most is nagyon szívesen vállalok, mert szerintem az egy nagyon izgalmas dolog.
Mi volt a legnagyobb kihívás?
Ezen kell egy kicsit gondolkoznom... Például a saját esküvői ruhám az vicces volt. Azt találtam ki, hogy szeretnék egy kék, csipke esküvői ruhát, újrahasznosított anyagokból. Csakhogy kék csipkét viszonylag nehéz akkora mennyiségben találni. Ezért elkezdem befestegetni a csipkedarabokat, de mindegyik más színű lett. Ráadásul titkolni kellett Misi előtt, hogy ne lőjem le a poént előre. Féléven keresztül itt állt a ruha letakarva. Ha ismerősök meg akarták nézni, akkor Misit kiküldtük. Dolgozni is csak akkor tudtam rajta, amikor épp nem volt ott. A csipke rátéteket például kézzel varrtam föl a vonaton, miközben mentem a Balatonra a barátnőmhöz. Már az is kihívás volt benne, hogy kész legyen időben. Ráadásul magamnak tervezni sokkal nehezebb, mert mindig azt gondolom, hogy valami még biztos kell oda.
"A hírhedt kék csipke esküvői ruha. Az alapja függöny, a díszítés pedig mindenféle olyan maradék csipkéből van, amiket mondjuk pólókról mentettem le, vagy a mamám turkálta, vagy tenyérnyi "nippalávalók"-ból."
"Pleszkán Écska fellépőruhája: a bőrmellényéről már meséltem, a szoknya az függöny (sajnos az a mániám), a felső egy régi top, az óriási kapucni pedig egy sál volt."
"Ezek a pólók párnahuzatból készültek."
"Táska-öv a tavaszi kollekcióból, ami egy pár cipőből készült. Az ilyen típusú táskákhoz-kiegészítőkhöz többségében régi bőrkabátokat vagy erősebb anyagú ruhákat használok, itt például egy kordbársony szoknyát."
Alapelv, hogy minden újrahasznosított legyen? Vagy azért előfordul, hogyha nagyon nincs valami, akkor elmész a boltba, és megveszed?
Megrendeléseknél néha előfordul. Bár, akkor is törekszem rá, hogy természetes legyen. Ha nagyon muszáj venni valamit, akkor is inkább körbejárom a turkálókat, meg az adományboltokat. De egyébként csak kellékeket szoktam készen vásárolni.
Pleszkán Écska fellépő ruhájánál például konkrétan tudtuk, hogy bőrt szeretnénk, és hogy milyen színvilágban. Narancssárga bőrmellényt viszonylag nehéz találni azon az áron, amit az ember rászán egy ilyen projektre, úgyhogy ott kimondottan maradék bőröket szedtem össze bőrkellékes üzletekből. Tehát az nem olyan szinten újrahasznosított, mint általában, de a szoknya, a póló és az óriási kapucni az mind az.
Az etikus öltözködéssel lehet spórolni?
Nem kimondottan. Etikusan öltözködni, ha nem csak arról szól, hogy a használt ruháidat felújítod, drága dolog. Terveztetett ruhát vásárolni mindig költségesebb, mintha bemész a plázába megvenni. Ez az árképzésben részben tudatos a tervezőknél, mert ha már veszel valamit, becsüld is meg. De hosszú távon meg tud térülni az ára, mert a varratott ruhák tovább bírják. Ez tulajdonképpen egy befektetés, mert nem tízezres csizmákból veszek évente kettőt, hanem egy negyvenezrest nyúzok öt évig, és így nézve már olcsóbb. Ráadásul a környezetemet sem árasztom el fölösleges szeméttel.
Az ember azt gondolná, hogy az anyagok újrahasznosítása olcsósítja a dolgot...
Annyira nem. Attól, hogy az anyagot esetleg olcsóbban szerzem meg, magát a ruhát nem biztos, hogy olcsóbban tudom adni, mert a belefektetett munka más jellegű. Egy pláza azért tud olcsó lenni, mert tömegesen gyártják, tömegesen árulják, tömegesen kezelik. Olcsó a munkaerő. De mivel minden egyes darabot kézi munkával készítek el, nincs két egyforma, legfeljebb nagyon hasonló. Egyébként azt veszem észre, hogy ha olcsón adom, nem is fogja meg a vásárlót, mert aki olcsón venné, azt többnyire nem érdekli, hogy egyedi, vagy etikus legyen a ruhája.
Ha mondjuk egy családanya elmegy a workshopodra, hogy megtanulja újrahasznosítani a ruhákat, ő sem tud spórolni ezzel?
Amennyiben csak javításról van szó, akkor igen. Ha már ők maguk csinálják a ruháikat, nem feltétlenül, mert akkora energia befektetés kell hozzá. Illetve azzal lehet még spórolni, hogyha tudatosítják magukban, hogy mi az, amit meg kell venni és mi az, amit nem. Mert azért akárhogy nézzük a mai vásárlóközönséget, akiknek fontos a divat, azok nagyon sok fölösleges dolgot megvesznek.
Az, hogy az anyagok innen-onnan vannak összeszedve, nem teszi túlságosan esetlegessé ruha minőségét?
De. Ezért van az, hogy ha veszek alapanyagot, rögtön felmérem az állapotát és tisztítom, illetve sosem a tervezéssel kezdek, hanem az alapanyagok felmérésével. Ritkábban születik úgy új darab, hogy papírra vetem aztán keresem, miből legyen, inkább kiterítem az anyagkészletemet, és megnézem, mik kacsintanak egymásra, na, az lesz az új kollekció. Egyébként ezért is ragadtak meg ennyire a függönyök és lakástextilek az elmúlt években, mert elég nagyok ahhoz, hogy egy kollekció majd minden darabjában megjelenjenek, és így összekapcsolják a darabokat.
Sokan foglalkoznak etikus ruhákkal Magyarországon, vagy magányos harcos vagy?
Van egy közösség, akik kimondottan újrahasznosított ruhával foglalkoznak. Általában nem tekintjük egymást konkurenciának, mert más a stílusunk. Néhány tervezővel már dolgoztam is együtt. Szerveztünk együtt divatbemutatót, vásárt. Aki csinálja, az örül annak, hogy más is ezzel foglalkozik, mert ez inkább egy mozgalom.
