Milyen lenne, ha a szemeid helyett a füleidre kellene hagyatkoznod?
Dr. Sebestyén Kálmán jogászként dolgozik. Egy átlagos munkanapja elmondása szerint hasonló, mint a látó kollégájié: ő is számítógéppel dolgozik, viszont képernyőolvasó program segítségével.
„Ugyanúgy használom a számítógépet, mint bárki más. A képernyőolvasó program mindent felolvas, ami a képernyőn feltűnik – kivéve a grafikus részeket, de arra is van már megoldás" – mondja. Így ha például beszkennelve képként küldenek át számára egy dokumentumot, egy program segítségével azt is át tudja alakítani szöveges formátummá. – "Ami probléma szokott lenni és segítséget szoktam benne kérni, az a korrektúrázott szöveg, mert azzal nem boldogul a program. A weboldalak olvashatósága általában azon múlik, hogy a webfejlesztő mennyire csinálja akadálymentesre az oldalt, de kis hazánkban erre igyekeznek odafigyelni."

Ennek köszönhetően a karácsonyi bevásárlást, a nyaralást és szinte bármit meg tud csinálni online, ám ha hivatalos ügyet kell intéznie, vagy bankba mennie, az már egy fokkal bonyolultabb művelet. A hétköznapokban egyre nagyobb teret hódítanak az érintőképernyős sorszámkérők és a hívás is a legtöbb helyen már a kijelzőkön villogó számok által történik, ám nem látóként ez inkább bosszúság, mint könnyebbség. „Sorszámhúzásnál a biztonsági őr segítségét kell kérni és a másik probléma ott van, hogy abban is segítséget kell kérnem, hogy mikor következem, holott ugye van egy EU-s irányelv, ami szerint a látássérülteket, bármilyen fogyatékossággal élőt, illetve kismamát vagy idős embert előre kell engedni, ez azonban nálunk még nem terjedt el sajnos.” Pedig ahogy mondja, a számítógépén alkalmazott felolvasó program ilyen esetekben is hasznosnak bizonyulna.
Az OTP Bank egyre több fiókjában érhetőek el fogyatékossággal élő emberek banki ügyintézését megkönnyítő fejlesztések. A legnagyobb hazai pénzintézet vakok számára is biztonságosan használható, beszélő bankjegykiadó-automatákkal, siketek nagyothallók ügyintézését segítő videó-tolmácsszolgáltatással és érzékenyített ügyfélhívó rendszerrel szereli föl több száz fiókját. A fejlesztések egy része már elérhető, a bővítés folyamatos. Az OTP Bank a fejlesztések kivitelezésében több civil és szakmai szervezettel működött együtt. További információ az OTP Bank weboldalán.

Persze, az elmúlt évtizedek során a technika rengeteget fejlődött, ami sok esetben számára is könnyebbé tette a hétköznapokat.
„Én kb. 21 évvel ezelőtt kezdtem az egyetemet, akkor a technikai lehetőségek nem voltak ennyire fejlettek. A másik pedig pénz kérdés volt, hogy meg tudta-e pályázni az ember ezeket az eszközöket vagy sem. Én még úgy dolgoztam, hogy diktafonnal felvettem az előadást, majd otthon braille írással lejegyzeteltem – ami dupla idő -, majd számítógéphez jutottam egy pályázat útján. Azzal már szkennelni is tudtam, de így is hétvégéim mentek el azzal, ameddig 800 oldalakat szkennelni be, illetőleg voltak olyan társaim, akik kazettára felolvastak dolgokat, ha szükséges volt. Azóta kicsit felgyorsult a technika, én viszont csak 2002 óta tudok internetet használni, addigra ért el odáig a technológia, hogy lehetett.”
Mára azonban a képernyőolvasó segítségével online szinte bármit el tud intézni és a saját telefonja is érintőképernyős, amibe szintén be van építve a képernyő olvasó program. A hétköznapi közlekedés során nagy segítség, ha a buszokon bemondják a megállókat. Ha ez elmarad, marad a hagyományos módszer, a szóbeli rákérdezés, de ahogy mondja, a telefonban lévő GPS is tökéletesen használható immáron gyalogos funkcióban is.