Miért lépnek ki olyan nehezen az emberek a pocsék párkapcsolataikból?
Szinte már közhelyszámba megy, hogy sokan akkor is képtelenek kilépni a már nem működő házasságból, párkapcsolatból, ha az szenvedést okoz nekik. Van, aki úgy gondolja, ennek oka az, hogy manapság az emberek nagyobb része társ- vagy kapcsolatfüggő.
A helyzet azonban nem ilyen végletekig egyszerű, már csak azért sem, mert egyrészt ahány párkapcsolat létezik, annyiféle lehet. Másrészt rengeteg élethelyzet árnyalja tovább a képet.
Összegyűjtöttük a legfőbb indokokat, amelyek miatt a férfiak vagy a nők nem tudnak szakítani, és maguk mögött hagyni a rossz párkapcsolatot.
Rosszul értelmezett erkölcsiség
Gyakran előfordul, hogy a házastársak szégyellnék a válást. Úgy gondolják, árnyékot vetne rájuk az, hogy elváltak, esélyük sem lenne másik társat találni, megbélyegeznék őket emiatt a környezetükben stb.
Sajnos a való élet igazolja ezeket a félelmeket, mivel az elvált férfiakra és nőkre időnként úgy tekintenek, mint akik nagyon, de nagyon elszúrtak valamit, nagy baj lehet velük, alkalmatlanok a párkapcsolatra. Túl sok a válással kapcsolatos tévhit.
Azok a párok, akik egyházi ceremóniával szentesítették a kapcsolatot, elképzelhető, hogy jobban félnek a válástól és attól a beismeréstől, hogy a kapcsolat sajnos mégsem működik. Megtörténik az is, hogy a szülők szólnak bele, és például azért nem hagyja ott a nő a bántalmazó férjét, mert az a szülei ebben egyáltalán nem támogatják, csak azt mondják neki, hogy amit Isten egybekötött, azt ember ne válassza szét.
Kényelem
Valóban előfordul, hogy van, aki nem akarja feladni a közös lakást, a megszokott környezetét.
Rettegés a magánytól
Tényleg igaz, hogy van, akinek sokkal nagyobb szenvedést okoz egyedül lenni, egyedül ébredni, üres lakásba hazamenni, mint az, hogy a már kihűlt és nehezen működő, esetleg konfliktusokkal terhelt kapcsolatban maradjon.
Társfüggőség
"Társfüggőnek lenni nem lehet egyedül, mindig kell hozzá a másik fél is, ez egy mindkét felet megbetegítő társasjáték" - írja a Lelkititkaink. "A társfüggőség egy folyamat, melynek kialakulása és fenntartása idején folyamatosan romlik mindkét fél személyisége. S ez végül személyiségzavarhoz vezet.
A társfüggőség a szorongások csoportjába tartozik. A társfüggőség, a kodependencia legjellemzőbb érzései a gondoskodásra való igény, a másikhoz tapadás, és a magánytól való félelem. A társfüggő az örökös lelki kielégületlenség állapotában van, amikor a kívánságai jogosak, de nem ismeri, vagy nem használja azokat a módszereket, amelyekkel csökkenthetné a magánytól való félelmét, és összeszedhetné a bátorságát ahhoz, hogy egy kicsit eltávolodjon a másiktól. Ezzel mindketten levegőhöz jutnának, és a kapcsolat fojtogató légköre megszűnne."
Nem tudnak egyedül megállni a lábukon
Sem anyagi, sem lelki értelemben.
Végig anyagi függőségben tartotta őket a párjuk, és nem tudnak miből újrakezdeni
Az erőszakra és megfélemlítésre épülő párkapcsolatok egyik eleme az anyagi függőség kialakítása. Többnyire kapcsolatra vagy házasságra jellemző, ahol a férfi a domináns, az elnyomó, aki totális kontrollt kíván gyakorolni a nő felett, és ezt a pénzügyeken keresztül is érvényesíti.
Egy ilyen kapcsolatban a férfi ráveszi a nőt arra, hogy ne vállaljon munkát, azzal, hogy eltartja, így a nőnek nincsen önálló keresete, úgy kell pénzt kérnie mindenre a párjától. Egy másik ismert eszköz, amikor a pár közös bankszámlát használ, így a férfi ellenőrizni tudja, mire költ a nő, és szankcionálja a neki nem tetsző költést. Szélsőséges esetben pedig a nőnek nincs is bankkártyája, csak a férfinak, még akkor is, ha a nő fizetése is a közös számlára megy.
Ebben az esetben a nő számára lehetetlennek tűnik kilépni a párkapcsolatból. (Pedig még ilyen élethelyzetből is lehetséges szakszerű segítséggel.)
Pán Péter-szindrómás a férfi
Ez a lelkiállapot olyan 25-40 éves férfiakra jellemző, akik kerülik a nagyobb felelősséggel járó élethelyzeteket, gyakran sokáig halogatják a gyermekvállalást és a házasságot, akkor is, ha régóta vannak párkapcsolatban. Van, aki mindig nála jóval fiatalabb partnert választ, aki feltehetőleg még nem akar gyereket, még tanul, még nem szeretne megállapodni. Vagy éppen 10-15 évvel idősebb nőt, akit egy idő után megpróbál a Pán Péter-szindrómás egyfajta anyaszerepbe kényszeríteni. Ha Wendy-szindrómás (Terézanya-szindrómás) nővel akad össze, együtt a végtelenségig képesek kitartani egy olyan párkapcsolat mellett, amelyről a kívülállók látják, hogy nagyon rosszul működik.
A Pán Péter-szindrómás férfiak számára nehézséget okoz a felelősségteljes munkavállalás, és az előrejutás is nehéz, mivel ehhez is hiányzik belőlük a konfliktusok felvállalása, a problémák megoldására való törekvés. Ez jellemző a párkapcsolataikra is.
Terézanya-, illetve Wendy-szindrómában szenved a nő
Gyakorlatilag gondoskodó anyaszerepbe kényszerül (vagy kényszeríti magát önként) a valószínűleg Pán Péter-szindrómás párja mellett. A kapcsolatban "Teréz anyaként" viselkedő nő a másik fél igényei alá rendeli magát: kiszolgálja, kettejük helyett végzi el a feladatokat, ő vállalja egyedül a felelősséget, az ő vállát nyomja a családi meleg fészek megteremtésének terhe, a gyermeknevelés, gyakran rá sózzák számlák és közüzemi díjak fizetését, a határidők betartását, a szervezési feladatokat.
Tipikus példája ennek, amikor a lakásfelújítástól a bevásárlásig mindent a nőnek kell megszerveznie és irányítania, mert a férfi valahogy úgy intézi, hogy amit ő csinál, ő szervez, abban ne legyen köszönet. (Például nem fizeti be időben a közüzemi díjakt, a bevásárlólistán szereplő tételek felét viszi haza, késik a megbeszélt időpontokról, "elfelejti" a gyereket elvinni az orvoshoz a megbeszélt időpontban stb.) Így egy idő után inkább magára vállal még több plusz feladatot a nő, ha biztosa akar lenni az eredményben.
Ennek a szindrómának az egyik gyakori velejárója, hogy a nő úgy gondolja, a férfi nélküle nem boldogulna, lecsúszna stb., és ezért marad vele. A másik veszély, hogy a nő abba a hamis illúzióba ringatja magát, hogy ez így helyes, rossz társ és rossz anya volna, ha nem lógna a bele a munkától.
Közös gyermekek
Vannak olyan családok, ahol a szülők inkább vállalják, hogy "benneragadnak" a kapcsolatukban, bár nem boldogok, csak hogy ne tegyék ki a válással és szétköltözéssel járó traumának a gyermekeiket. Mivel ma két fizetésből sikeresebben és hatékonyabban lehet felnevelni a gyermekeket, ez érthető gazdasági indoknak tűnik. Ha azonban a gyermekek kifejezetten szenvednek a szüleik kapcsolata miatt, és ezt kommunikálják is, érdemes inkább a különválás mellett dönteni.
Mit gondolsz? Milyen okai lehetnek még annak, hogy két ember akár szenvedés árán is együtt marad?
