Meglepő indokkal nem engedték felszállni őket a repülőgépre
Az amerikai United Airlines légitársaság hatalmas botrányt okozott a hétvégén azzal, hogy nem engedte felszállni egy Denverből Minneapolisba tartó repülőgépre két utasát, akik leggingst viseltek. Az esetről egyik utasuk, egy bizonyos Shannon Watts számolt be a Twitteren. Watts egy Mexikóba tartó repülőgépre várakozott, amikor szemtanúja volt, hogy
a United Airlines egyik munkatársa azért nem engedett felszállni két kamaszlányt, mert cicanadrágot viseltek.
Watts a Twitteren adott hangot felháborodásának, mire pedig földet ért Mexikóban, a fél internet erről beszélt. Beszámolója szerint szemtanúja volt annak, hogy a biztonságiak azért küldték el a lányokat, mert "illetlen" volt a ruházatuk. Sőt, egy 10-11 éves kislányt sem akartak továbbengedni, aki szintén cicanadrágot viselt. Ő a szüleivel utazott, és végül átöltözött, hogy továbbmehessen, a két kamaszlány azonban lemaradt a gépről, és csak a következő járatra szállhattak fel, miután ők is átöltöztek.
Watts szerint a biztonságiak a légitársaság előírásaira hivatkozva tagadták meg tőlük a felszállást, a kislány apukáját azonban nem öltöztették át, pedig olyan rövidnadrágot viselt, ami nem takarta el a térdét. "Ezzel nem volt problémájuk" - írta Watts.
A twitterezők egyből nekiestek a légitársaságnak, szexistának bélyegezve az előírásaikat. A kommentelők mellett foglalt állást több híresség, köztük az Oscar-díjas színésznő, Patricia Arquette is.
Pixabay
A nagy felháborodás miatt a United Airlines sem hagyhatta szó nélkül az esetet. A cég szóvivője, Jonathan Guerin kiállt a biztonságiak álláspontja mellett, de pontosított is a történeten. Mint mondta, az elutasított lányok úgynevezett "pass riderek" voltak, vagyis a vállalat alkalmazottjainak rokonai, akik ingyen utazhattak a repülőgépen. A United Airlines álláspontja szerint ők a vállalatot képviselik, ezért elvárják tőlük, hogy "illően" öltözködjenek, a "jó ízlés" határain belül, ebbe pedig a leggings véleményük szerint nem tartozik bele. Hozzátették: a szabályzatuk szerint bárkitől megtagadhatják a felszállást, ha nem öltöznek megfelelően.
A légitársaság nyilatkozata persze egyáltalán nem nyugtatta meg a vállalat kritikusait, akik továbbra is kiállnak az igazuk mellett.
Címkép: United Airlines