HÍREK
A Rovatból

Megállt az albérletek drágulása másfél év után – ennyi most az átlagos bérleti díj Budapesten és vidéken

Az ingatlanpiaci lassulás már az eladó lakásoknál és házaknál is megfigyelhető volt, mert szeptember eleje óta ezeknek az ára sem nőtt.

Link másolása

Országosan mindössze 0,1 százalékkal nőttek, míg Budapesten ugyanennyivel mérséklődtek a kínálati díjak augusztushoz képest - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és az ingatlan.com kedden közzétett lakbérindexéből.

Éves összevetésben ugyanakkor országosan 22, Budapesten 24 százalékkal voltak magasabbak a szeptemberi lakbérek a KSH szerint.

Bár a nominális árak márciustól országosan és Budapesten egyaránt meghaladták a járvány előtti, 2020. januári csúcsot, ám reálértéken számítva továbbra is elmaradtak attól. A fogyasztóiár-indexet figyelembe véve a reállakbérek szeptemberben országosan 7,9, Budapesten 11 százalékkal voltak alacsonyabbak a 2020. januárinál.

Az év első kilenc hónapjában figyelembe vett hirdetések 59 százaléka fővárosi, 27 százaléka megyei jogú, 13 százaléka nem megyei jogú városban lévő lakásra vonatkozott. A hirdetések száma jelentősen csökkent, 2020 első kilenc hónapjához képest 21, a 2021 azonos időszakihoz mérten 23 százalékkal.

Az ingatlan.com kedden az MTI-nek eljutatott közleménye idézte Balogh Lászlót, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértőjét, aki elmondta, hogy a korábbi adatokból már számítani lehetett a havi drágulás megtorpanására, július óta ugyanis egyre kisebb emelkedést mutatott a lakbérindex. Ez több tényezővel is magyarázható: például a megélhetési kiadások növekedésével és a rezsiszabályok változásával. Az ingatlanpiaci lassulás már az eladó lakásoknál és házaknál is megfigyelhető volt, mert szeptember eleje óta ezeknek az ára sem nőtt - tette hozzá a szakértő.

Az ingatlanhirdetési portál szerint

a fővárosban az átlagos bérleti díj 200 ezer forint és továbbra is az V. kerület a legdrágább városrész csaknem 300 ezer forintos átlagos bérleti díjjal.

A legalacsonyabb, 140 ezer forintos átlagos bérleti díjat a XXIII. kerületben mértek. A megyeszékhelyeken az átlagos bérleti díj 120 ezer forint: Békéscsaba 90 ezer forintos összeggel a legolcsóbb, Veszprém és Debrecen 150-150 ezer forinttal pedig a legdrágább.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter feljelenti egy rokonát – unokatestvére volt férje szerinte valótlanságot terjeszt róla
A TISZA Párt politikusa azt is tudni véli, hogy mindez megint az ellene folyó propaganda műve. A rokon a politikus apjáról és nagybátyjáról is súlyos állításokat tett.

Link másolása

Interjút adott a Mandinernek Molnár Miklós, Magyar Péter unokatestvérének volt férje. Molnár egy videóban azt állítja: 10 éve pálinkafőzdét alapított Magyar Józseffel (Magyar Péter édesapjának testvérével), cég jogi tanácsadója pedig a NER-ből februárban kiugrott politikus apja, Magyar István volt.

Molnár Miklós súlyos vádakkal illette a családot. Úgy fogalmazott: „a Magyar család lopott, csalt, sikkasztott és közokiratot is hamisított a családi vállalkozással összefüggésben”. Az ügyben jelenleg nyomozás zajlik. Szerinte:

„A Magyar család egy dologban egységes: agresszívek és hataloméhesek”.

A férfi most az állítja: őt rendszeresen fenyegették, és azzal is vádolja Magyar Pétert, hogy ő mindvégig tudott a vállalkozásban zajló dolgokról, és többször is segített a rokonainak.

Magyar Péter Facebook-posztban reagált a vádakra. Azt írta: „A propaganda szintet lépett. Most épp az unokatestvérem legalább 5 éve nem látott volt férje hazugságait kezdték el terjeszteni.”

„Az illető, Molnár Miklós jó pár éve elhagyta az unokatestvéremet és az akkor még pár éves közös gyereküket. A nagybátyámmal közös cégét pedig ellehetetlenítette. Molnár Miklós ma – nyilván jó pénzért – valótlanságok sorozatát állította a propagandamédiának, és abba engem is belekevert úgy, hogy – amint említettem – legalább 5 éve nem láttuk egymást.”

„A gyalázatos rágalmak miatt természetesen őt és a hazugságokat terjesztő minden sajtóterméket feljelentem”

– közölte a politikus. Molnár Miklósról pedig megjegyezte: „egyébként csak kétes üzleti ügyei voltak, lehet, hogy ezekkel zsarolják éppen. Családon belüli erőszakról meg éppen az unokatestvérem tudna mesélni…”

Magyar Péter nagybátyja, Magyar József kedd este a Facebookon az alábbi közleményt tette:

„Egyes hírportálon megjelent ma egy propaganda cikk+video, amely Magyar Pétert, apját és engem támad. A fő előadó Molnár Miklós monológja hemzseg a hazugságoktól, becsületsértő és nagy nyilvánosság előtt rágalmazó. A "hiteles" újságírás mindezt a hazugságözönt kész tényként közvetíti a választási kampányban. Egyébként az arcképem fotózásához és közzétételéhez, valamint az ingatlan fotózásához és közzétételéhez nem kértek és nem is kaptak hozzájárulást. Ezért is felelni kell majd. Visszautasítjuk a rágalmakat, minden jogi eszközt igénybe veszünk : sajtóeljárást indítunk, személyiségjogi védelmi-, polgári peres eljárást kezdeményezünk-, és büntető feljelentést teszünk.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Meghalt Lindner András
A HVG legendás portré rovatának egykori vezetője 78 éves volt.

Link másolása

Elhunyt Lindner András, a HVG egykori újságírója, a lap portré rovatának szerkesztője – írja a hvg.hu.

„Élete, neve szétszálazhatatlanul fonódik össze a HVG-vel, a lap évtizedeken át legnépszerűbb rovatával, a Portréval. Társszerzőjével, Horváth Zoltánnal ezernél több „arctéri jelentést” készítettek, amíg 2008 nyarán át nem adták utódaiknak a stafétabotot”

– írja róla a lap.

Hozzáteszik: „Munkabírásánál talán csak szakmai alázata volt nagyobb: hétről hétre ő kelt birokra a nyilatkozóval, s ráhárult a csipkelődő riposztokban sem szűkölködő, egyoldalasra tömörített kérdezz-felelek-szöveg elfogadtatása.”

Kollégái egy történet felidézésével is megemlékeznek a legendás rovat szerkesztőjéről.

„Mindössze egyetlen alkalommal fordult elő, hogy ez nem sikerült: sajtótörténeti és HVG-s kuriózum, hogy az 1990. június 9-i számunkból kényszerűen kimaradt a Szabad György-portré. Attól kezdve András nem nyugodott, amíg nem volt a fiókjában legalább egy tartalék”.

„Az 1993-ban indult rovatban, a Szellemben – ha írásai mögé rejtőzve is – immár jobban feltárhatta magát, de legalábbis a hobbijait, s ha úgy tetszik, a félelmeit is. Ez utóbbiak gyakorta ihlették orvosi témájú írásait. Az egykori kórusénekes és vájt fülű komolyzene-rajongó cikkek garmadájában kamatoztatta ez irányú tudását. A sakk szeretetét pedig családi örökségként kapta nemzetközi mesterként jegyzett apjától, s remek stratégaként „csempészte be” a rovat népszerű cikkei közé” – írja a hvg.hu.

Lindner András 78 éves volt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter hajnalig tartó bulizásra hívja a fiatalokat a Békemenet előestéjén – ő is a Margitszigetre
A Fidesz legnagyobb rendezvénye előtt egy nappal a fiatal TISZA-szimpatizánsok vehetik be a szigetet. Nem az lesz az egyetlen rendezvényük az elkövetkező időszakban.

Link másolása

Talpra, fiatalok! címmel rendezvényt szervez Magyar Péter a budapesti Margitszigetre péntek estére – derült ki az esemény meghívójából. A TISZA Párt politikusa valószínűleg nem véletlenül választotta a helyszínt: másnap, június elsején, szombaton a Fidesz is a budapestiek kedvelt helyére szervezi az aktuális békemenetét, amin maga Orbán Viktor is beszédet mond majd.

„Ha már eleged van az írásbeli és szóbeli érettségik közötti stresszből, vagy csak kiszabadulnál a vizsgaidőszak fojtogató légköréből, gyere el május utolsó napján, pénteken a Margitszigeten lévő Wonder Island-be!” – olvasható az esemény bejegyzésében, ami egyben belövi azt a célcsoportot is, akiknek a buli szól.

„Egy olyan napot szervezünk, ahol lazíthatsz és feltöltődhetsz, hogy újult erővel vághass neki a a nyár előtt meg rád váró feladatoknak. Erre számíthatsz ha velünk tartasz: Mozogj, játssz és versenyezz, hogy kiengedhesd a fáradt gőzt! Élvezd a zenét, előadásokat, vegyél részt a tematikus kvízeken. Ismerj meg új embereket, barátkozz, és töltsd velünk ezt a különleges napot!” – áll a leírásban.

A zárt helyszín miatt a résztvevőknek regisztrálniuk kell, csak az első 1000 ember jut be a bulira.

Magyar Péter számos rendezvényt szervez a választások előtti kampány hajrájában: május 30-ra a Várkert Bazár elé várja híveit, ahol ő maga a köztévé kritizált vitáján vesz majd részt. Egy héttel a békemenet után, a szavazás előtti szombaton pedig nagygyűlésre hívta a szimpatizánsokat a budapesti Hősök terére.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Szijjártó Péter az orosz hekkertámadás jelentéséről: Nem tudom, mi van benne, azt sem tudom, valós-e, és nem is különösebben érdekel
Egy lakossági fórumon válaszolt kérdésekre a külügyminiszter, aki szerint azonban továbbra sincs semmi látnivaló abban az ügyben, amiben az oroszok rengeteg adathoz juthattak a minisztérium szervereiről.

Link másolása

„Nem foglalkozom vele, hát nem veszik észre?!” – vágta oda Szijjártó Péter külügyminiszter a 444.hu újságírójának, amikor az orosz hackertámadást bizonyító levélről kérdezte.

A miniszter 15 percet szánt a sajtóra a nagykőrösi lakossági fóruma után, ahol az újságírók az orosz titkosszolgálatok által a külügyminisztérium ellen elkövetett kibertámadásokról is kérdezték.

Szijjártó sérelmezte, hogy a hackerbotrányt feltáró, a Direkt36-on megjelent cikk olyan színben tüntette fel őt és kollégáit, mintha az orosz érdekek szándékos kiszolgálói lennének, és ölbe tett kézzel nézték volna, hogy minden adatukat elvitték. Előzőleg arra utalt, hogy más szolgálat segítségével kerülhetett ki a támadásról szóló levél a 444.hu újságírójához. Ezt a nagykőrösi fórumon újra felhozta, miközben a dokumentum hitelességét a Nemzetbiztonsági Bizottság előtt megjelenő titkosszolgálati vezetők sem tagadták.

Szijjártó megismételte, hogy szerinte bűncselekményt követtek el a lap újságírói azzal, hogy nyilvánosságra hozták Szabó Hedvig, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat akkori főigazgatójának levelét. Majd újra azzal érvelt, hogy titkosszolgálati dolgokról nem szabad a nyilvánosság előtt beszélni.

„Nem tudom pontosan, mi van ebben a levélben, azt sem tudom, hogy ez egy valós levél-e, és nem is különösebben érdekel”

– mondta a miniszter. Hozzátette: ők mindig megtették a szükséges védelmi lépéseket, ha bárki támadást indított valamelyik rendszerük ellen. Ezután már arról beszélt, hogy a külügyminisztérium egyébként nem rendelkezik a szükséges kapacitásokkal.

„Úgy tudom, hogy olyan információ, ami a szuverenitásunkat, működőképességünket veszélyeztette volna, nem került idegen kezekbe” – állította a miniszter, de arra az újságírói kérdésre nem válaszolt, hogy bizalmas információ került-e ki. Elmondta, hogy sok beavatkozási kísérlet van az informatikai rendszereikbe.

Korábban a 444.hu az orosz támadásról szóló levél alapján azt írta: a titkosszolgálatok már akkor javaslatot tettek egy új rendszer felállítására, de ez végül elmaradt. Szijjártó most azt mondta: nem tud róla, hogy készült volna terv a magyar diplomácia teljes informatikai hálózatának megújítására, miközben azt a KKM vezetése rendelte meg.

A miniszter most arra sem válaszolt, hogy miért nem valósították meg a terveket. Hogy miért nem hívatta be az orosz nagykövetet a hackertámadás után, azt azzal indokolta: akkor sem tett ilyet, amikor más irányból érhették „kísérletek” az informatikai hálózataikat.

Korábban mi is írtunk róla, hogy a kiszivárgott dokumentum alapján Szijjártó Péternek tudnia kellett arról, hogy az orosz kormányhoz közeli hackerek 2021-ben feltörték a Külgazdasági és Külügyminisztérium informatikai hálózatát. A hírt a 2022 áprilisi választások előtt még a tárca és több kormánypárti politikus is „kampányhazugságnak” nevezte.


Link másolása
KÖVESS MINKET: