NULL
hirdetés

ÉLET-STÍLUS

Kutatás bizonyítja: minél több időt töltesz az édesanyáddal, annál tovább élhet

Hatalmas segítség lehet a magányos szülőknek, ha gyerekeik néha időt szakítanak rájuk a kirepülésük után is.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2018. július 15.

hirdetés

Amióta csak az eszünket tudjuk, édesanyánk (ideális esetben) a mindennapjaink részét képezi. Gyerekkorunktól kezdve fogja a kezünket, ügyel minden lépésünkre, tanít, óv, vigyáz bennünket, majd a felnőttkor beköszöntével háttérbe vonul, azonban ugyanazzal a szeretettel fordul felénk, mint kicsiként. Saját családot alapítunk és belőlünk is szülő lesz, azonban nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy valaki(k) számára örökké gyerekek maradunk.

A gyerekek kirepülése után sok szülő magára marad.

Lehetséges, hogy édesanyád elvált, rosszabb esetben apa nélkül nőttél fel, elköltözéseddel pedig azt az egy személyt is "elvesztette", aki eddig a társaságát jelentette. Persze ezzel nem azt mondjuk, hogy élj vele az idők végezetéig: az élet rendje, hogy a gyerekek kirepülnek és saját lábukra állnak, azonban ezekben az időszakokban sem feledkezhetünk meg magányosan maradt édesanyánkról.

A kaliforniai egyetem kutatása bebizonyította, hogy a magány kiemelt szerepet játszhat a gyorsabb leépülésben.

Az Elle-ben megjelent felmérésben 1600 71 év körüli személyt vizsgáltak, és bebizonyosodott, hogy az egyedülálló embereknél 23%-kal nagyobb a halálozási arány, mint párban élő társaiknál. A kommunikáció és kontaktus hiánya és az izoláltság érzése akár súlyos egészségügyi következményekhez vezethet, többek között magas vérnyomás, demencia és káros szenvedélyekhez való vonzódás veszélyezteti őket.

hirdetés

A 71 év felettiek közül a férfiak harmada és a nők 46%-a egyedülálló, holott ebben az életkorban épp úgy igényelnék a társaságot, mint fiatalabb éveikben.

Bizony, szüleink időskorára sem feledkezhetünk meg arról, hogy az ember bizony társas lény. És ami azt illeti, nekik csak mi vagyunk, többségük már nem rendelkezik széles baráti körrel és munkahelyi kapcsolatokkal, így akár napok is eltelhetnek anélkül, hogy bárkivel is kommunikálnának. Éppen ezért hatalmas segítség lehet, ha rendszeresen meglátogatjuk őket, közös programokat szervezünk - elsősorban az ő igényeikre szabva, és ha rendszeresen felhívjuk őket telefonon.

Ha édesanyád úgy érzi, a kirepülésed után is fontos szereplője az életednek, rengeteget enyhíthetsz magányérzésén. Itt az idő, hogy most te fogd meg az ő kezét, te segítsd, támogasd és adj hálát mindazért, amit gyermekkorodban kaptál tőle!


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


NULL
hirdetés
ÉLET-STÍLUS

Macska feng shui - avagy így varázsolj cicabarát otthont

Egy puha, doromboló gép az egész otthont egy boldogabb hellyé változtathatja. Azonban ahhoz, hogy valóban a cica és a gazdi is komfortosan érezze magát a lakásban, nem árt odafigyelni pár dologra.
Szponzorált tartalom (X) - szmo.hu
2021. január 22.

hirdetés

A macskák – ahogy a mondás is tartja – szeretik, ha istenként bánnak velük, cserébe azonban nagyon kedves társakra lelhetünk bennük a mindennapokban. Azonban ahhoz, hogy ez az összhang meglegyen, jó ha alaposan felkészülünk az új jövevény érkezésére, azzal, hogy számára és számunkra is kényelmes legyen az otthon és mindenkinek jusson elég élettér… Összeszedtük mi kellhet, ha egy macska kerül újonnan a házhoz.

Ha ezen kívül szeretnél még Otthoni tippekről olvasni, látogass el a Provident blogjára!

Rend a lelke mindennek

Elsőként a legfontosabb, hogy mindennek meglegyen a helye: egy békés zug, ahol ehet és egy másik, ahova az alomtálca kerülhet, valamint egy pont a fekhelyének. A legjobb, ha ezek minél távolabb vannak egymástól, hiszen te sem szívesen ebédelnél a wc mellett… A cicák gyorsan megjegyzik ezeket a helyeket, de nem nagy rajongói a feng shui-nak, azaz nem szeretik, ha gyakran változtatják a helyüket, úgyhogy lehetőleg ezeket úgy találd ki, hogy egy átrendezéskor se kelljen a macskának alkalmazkodnia. Bár rengeteg pihe-puha cicakosár vagy macskaágy van a piacon, már előre készítsd fel magad a lehetséges kudarcra: a macska ott fog aludni, ahol neki kedve tartja. Legyen az egy szabad fotel, az ágy, egy üres kartondoboz, a szekrény teteje vagy éppen az öled…

Reggeli (esti, éjszakai) torna

hirdetés

Bár a nap felét átalusszák, a maradék időben nagyon is aktívak tudnak lenni a cicák. Főleg kicsiként. Ezért ha lakásban éltek, próbálj minél nagyobb teret biztosítani neki, hogy kiélje mozgásvágyát. Tartsd nyitva az ajtókat, hogy nyugodtan szaladgálhasson és figyelj oda arra is, hogyha a bútoraidat ugródeszkának használja, ne kerüljön semmi olyan az útjába, amit sajnálnál, ha lever vagy, ami sérülést okozhat a macskának. Ha megvolt a futó edzés, a legtöbb macska szívesen vált át focizásra, amihez egy sima gumilabda is megteszi, de egy papírgalacsin vagy alufólialabda is eufórikus örömöt tud okozni (ellenben a gazdi nyugalma érdekében jobb elkerülni a csörgős labdákat, nehogy előkerüljenek az éjjeli edzésen). A nagy vadászoknál szuper játék lehet, ha a fiók vagy a szekrényfogantyújára akasztasz egy madzagot, a végére pedig egy játékegeret, amit szabadon pofozgathat. De vadász képességeit remekül tesztelheted egy lézer segítségével is. Sőt, ha ügyes vagy, utóbbi a macska „távirányítására” is tökéletes lehet, ha el akarod őt küldeni a szoba egy másik pontjára.

A gazdi idegeinek megóvása

A macskák az egész lakást felségterületüknek tekintik, ezért szeretnek mindent bejárni, mindenhova odafeküdni és mindenhol játszani. Amiket könnyen eltüntethet (ékszerek, apró tárgyak) vagy eltörhet, azokat érdemes olyan helyre tenni, ahol nem érheti el, illetve már kicsi korától (sok szerencsét!) megtanítani neki, hogy hova teheti mancsait és hova nem. Ebben egyébként segítségedre lehet egy egyszerű vizes spriccelő, így ha a tiltott helyre ugrik, csak spricceld le vízzel, hogy kellemetlen élménnyel kösse össze az ebédlőasztalra ugrálást és az ebéd közelebbi szemrevételezését…

+ Tipp: Mielőtt hazavinnéd kiskedvencedet vizsgáld meg alaposan a növényeidet. Olvass utána mindegyiknek, hogy az adott virág nem mérgező-e macska számára, ha abból támad kedve falatozni (fog) és a veszélyeseket tedd olyan helyre, ahol biztosan nem férhet hozzá vagy végy tőlük könnyes búcsút. Aztán nézd meg a többit is teljes pompájában és reménykedj, hogy a cicád nem szeret majd kertészkedni.

Manikűr-pedikűr

A doromboló szörnyecskék gyakorta kedvelt hobbija a bútorok kaparása is, így miközben ő manikűrszalonnak nézi a nagymama kedvenc foteljét, te hajat tépve ordibálsz a macskával, miközben a fotel egyre rongyosabbá válik. Egyes helyi legendák szólnak olyan macskariasztó spraykről, amelyek sikeresen vették fel a harcot a szőrgombóc kaparási kényszerével, de hasznos lehet, ha valamilyen más anyaggal fedjük be a védeni kívánt felületet (amit már nyugodtan kaparhat) vagy olyan kellemetlen tapintású anyaggal, amihez hozzá sem nyúl szívesen (kérdés, hogy nekünk kényelmes marad-e az annyira védeni óhajtott kedves bútordarab.) Egy jól nevelt cicánál a kellő magasságú kaparófa aranyat érhet, azonban, ha ez sem válik be, még mindig segíthet a karomvágás. A cicák ugyanis azért kaparnak, hogy a túlnőtt, elhasznált karmaikat lekoptassák, erre azonban egy lakásban kevés az esélyük. Ezen segíthet egy direkt a kisállatok részére készített körömvágó csipesz, amivel óvatosan levághatod a karmok végét, de megkérheted erre az állatorvost is. A műveletet ajánlott nagy körültekintéssel és óvatossággal végezni, ugyanis amellett, hogy minden elhibázott lépés komoly karomnyomokat eredményezhetnek a testeden, a macska memóriájában is mély nyomot hagynak és onnantól a pár perces körömvágás egy többszemélyes birkózómutatvánnyá változhat.

Macskaszőr

Ideje a takaróvásárlásnak! Takarj le minden olyan felületet, amit megakarsz óvni a macskaszőrtől: huzat a kanapéra ágytakaró a hálóba, puha pléd a cicaágyba. A ruháidat lehetőleg sose hagyd elől, mert biztos, hogy azon fog legközelebb aludni. Ne hagyd nyitva a szekrényajtódat sem, mert kiváló búvó- és alvóhely (és ameddig erre rájössz, kétségbeesetten fogod felkutatni érte az egész házat) és legyen mindig a kezed ügyében egy szöszhenger, innentől ugyanis az lesz a legkedvesebb háztartási kelléked (vagy csak öltözz a macska színének megfelelően).

További Otthoni Tippekért látogass el a Provident blogjára.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

NULL
hirdetés
ÉLET-STÍLUS

Végre kiderült, hogy mire jók a McDonald's pohárfedőinek tetején található púpok

Néha egy, máskor kettő, olykor pedig akár négy púpot is benyomnak a dolgozók a pohárfedőkön. De vajon miért?
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. január 19.

hirdetés

A Redditen kérdezte meg a Meki dolgozóitól egy vendég, hogy melyik púp benyomása mit jelent az italok műanyag fedőin, írja a Mirror. A kíváncsi vendégnek szerencséje volt, mert a gyorsétterem-hálózat több alkalmazottja is válaszolt, amiből kiderült: ugyan a púpok benyomása mindenhol ugyanazt a célt szolgálja, de jelzések mégsem teljesen azonosak.

Amikor valaki több különböző italt rendel a McDonald's-ban, gyakran úgy kapja meg az üdítőket, hogy a műanyag fedélen található púpok közül némelyiket benyomják az alkalmazottak. Az sem nagy titok, hogy az egyik púpot leginkább akkor szokták benyomni, ha a vásárló valamilyen cukormentes italt vásárol.

De mire jó a többi púp, és mi van akkor, ha egyszerre többet is benyomnak? A válasz egyszerűbb, mint gondolnánk.

A közösségi oldalra írt kommentekból kiderül, hogy a műanyag gombokhoz feliratok is tartoznak, így ha valaki koffeinmentes italt rendel, akkor elvileg a 'No Caff', ha diétás vagy cukormentes üdítőt, akkor a 'Diet/Light' púpot nyomják be, de a pohárfedőn látható egy '1' illetve '2' jelzésű gomb is.

A kíváncsi vendég a posztban leírja, hogy ő konkrétan két üdítőt is rendelt, egy sima és egy diétás kólát. Amikor megkapta a rendelést, csak az egyik fedő volt benyomva, ráadásul nem a várt 'Diet/Light' gomb, hanem az '1'-es.

A válaszokból kiderül, hogy még a dolgozók sem igazán figyelnek a nagy hajtásban a jelzésekre. Amikor a vendég diétás kólát rendel, akkor az éppen kezük ügyébe eső első gombot nyomják be, ha pedig Coke Zerót kér, akkor két vagy négy púpot nyomnak be.

Sokkal gyorsabb ugyanis a véletlenszerű púpnyomkodás, mintha még azzal is időt kellene tölteni, hogy a megfelelő gombot kibogarásszák a pohárfedőn.

hirdetés

Egy másik mekis dolgozó még egyszerűebben fogalmazta meg: az ő éttermükben az a szokás, hogy egy púp benyomása diétás üdítőt jelez, míg bármely két egymás mellett benyomott púp a Zero italokat jelenti.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


NULL
hirdetés
ÉLET-STÍLUS

Pandémiának akarta elnevezni lányát egy pár

Ehhez a névhez nem sikerült engedélyt kapni, de akad számos érdekes hangzású az újak között.
Fotó: Christian Abella / Pixabay (illusztráció) - szmo.hu
2021. január 21.

hirdetés

A 2020-as évben feltűnően sok keresztnevet szerettek volna engedélyeztetni a szülők Magyarországon, majdnem dupla annyi kérelem érkezett a Nyelvtudományi Intézethez, mint a korábbi években - írja a 24.hu.

Dr. Raátz Judit tudományos főmunkatárs tájékoztatása szerint ennek az oka talán az lehetett, hogy a szülők jobban ráértek a neveken gondolkozni a járvány alatt.

„Egy szülőpár a Pandémia nevet szerette volna a kislányának bejegyeztetni. Természetesen a nevet nem javasoltuk anyakönyvezésre”

- mesélte el a legfurcsább esetet a nyelvész.

Raátz szerint a kérelmezett nevek nagy többsége külföldi eredettel bír. „Ezek közt jellemzőek az olyan nevek, amelyek már anyakönyvezhetők, de csak a magyar helyesírásnak megfelelően. A szülők ehelyett az idegen írásmódot szeretnék használni” - tette hozzá.

Pandémia nevű kislánnyal tehát nem futhatunk össze a jövő játszóterein vagy iskoláiban, de elfogadták a kérelmet az Elefteria, Nabila és Szkott nevekre.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


NULL
hirdetés
ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
hirdetés

Farsangi fánk és diéta. Tényleg üti egymást a kettő?

Hogyan lehet „mentes”, de mégis ízletes a fánk?
Szponzorált tartalom (x) - szmo.hu
2021. január 25.

hirdetés

Manapság igen sok embert érint valamilyen ételérzékenység vagy allergia. Egyre többen kényszerülnek gluténmentes, tejmentes, tojásmentes diétára, mások pedig cukorbetegség, inzulinrezisztencia miatt kerülik a cukrot. Természetesen olyan is előfordul, hogy egyesek „csupán” egészségtudatosság vagy környezettudatosság miatt bojkottálnak bizonyos alapanyagokat a konyhájukból, mint a vegánok és a fogyókúrázók.

Amikor a hétköznapokban szóba kerül egy-egy ilyen diéta, a legtöbbünknek azonnal valamilyen iszonyatos, ehetetlen, furcsa ízű, esetleg száraz péksütemény képe ugrik be, vagy furcsa állagú, íztelen főételek. Sokszor előkerül a sajnálat is egy-egy ilyen beszélgetésben, mint: „Uram Isten, én a helyedben kiszaladnék a világból, hát mit eszel te?”. A legtöbben úgy gondolják, hogy ami mentes vagy diétás, az csakis rossz lehet.

Valóban így van ez?

Nem is gondolnák, milyen nagy tévedés a fenti állítás. Annak ellenére, hogy valami esetleg több mindentől is mentes, még lehet szuperfinom és remek étel. Szerencsére az élelmiszeriparban igen sokan alkalmazkodnak már a reform táplálkozáshoz, és kiváló termékeket, remek alternatívákat hoznak létre, hogy ne a lemondásokról szóljon minden egyes nap. Mit szólnál, ha azt mondanánk; lehetséges változatosan, egészségesen finomakat étkezni? Legalábbis az Eden Premium termékei ezt ígérik.

A márka Bake-Free néven futó lisztkeverékei egytől-egyig glutén-,tej-,tojás-,szója- és cukormentesek, valamint a lassú felszívódású szénhidrátok táborát erősítik. Ez így együtt mesésen hangzik, ugye?

hirdetés

A farsang időszaka hagyományosan a mulatságokról és a torkoskodásról szól. Amikor diétázunk valami miatt, akkor általában szomorúan nézzük az asztalon roskadozó finomságokat, és nagyokat nyelve irigykedünk a többiekre. Sokan azért sem fognak bele az ünnepi finomságok elkészítésébe, mert nincsen idejük hosszasan keleszteni, gyúrni, szaggatni. Mostantól ennek nem kell így lennie, mert a Bake-Free lisztkeverékekkel szinte gyerekjáték a mentes sütés-főzés, és az íncsiklandozó ízekből sem kell hiányt szenvedni.

Az ünnepi időszakra való tekintettel kiemelnénk a Lángos-Fánk lisztkeveréket, amiből szuper gluténmentes és cukormentes fánkokat dobhatsz össze percek alatt. Amikor azt írjuk: percek alatt, akkor komolyan gondoljuk. Akár már negyed óra alatt ott illatozhatnak a friss fánkok a tányérodon. Ha gyermekeid vannak, akkor tudod, hogy az idő kincset ér, ezért ez a termék egyszerű elkészítése révén egy igazi csoda alapanyag lehet minden család konyhájában.

Ezt a lisztkeveréket nagyon hamar szívünkbe zártuk, és ezzel nem csupán mi vagyunk így, hiszen a Bake-Free Lángos -Fánk lisztkeverék két egymást követő évben is elnyerte a Mentes-M díjat, mely a minőségi mentes termékek versenye. Ha pedig épp nincs kedved lángosozni vagy fánkozni, semmi baj, hiszen rendkívül sokoldalúan felhasználható. Próbáltuk már melegszendvicsként, nachosként, tortillaként is és minden szerepben kiválóan helytállt.

Kedvcsinálónak hoztunk egy ínycsiklandozó receptet is, mely tuti siker lesz a nem „mentesező” rokonok, barátok körében is.

Hozzávalók:

1 darab alma (hámozva, magtalanítva 100 g)

60 g Bake-Free lángos-fánk lisztkeverék

10 g Eden Premium eritvia

60 g langyos víz

fahéj

pár csepp citromlé

Eden Premium kókuszolaj a sütéshez

Elkészítés:

Hámozzuk meg az almát és reszeljük le nagylyukú reszelőn. Szórjuk meg fahéjjal és keverjük hozzá a többi hozzávalót is. Hagyjuk állni 5 percig, majd olajos kanállal szaggassuk forró olajba és süssük arany barnára. Tálaláskor szórjuk meg fahéjas por eritrittel.

Jó étvágyat!

Linkek:

https://edenpremium.hu/product-category/termekeink/?kategoriak=bake-free-lisztkeverekek

https://edenpremium.hu/blog/langos-fank-lisztkeverek-receptek/almafank

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: