"Kettős életet élt a férjem" – egy anyuka megdöbbentő vallomása
„Néhány héttel első gyermekem születése után olyan fájdalmaim voltak, hogy alig bírtam mozogni. Az összes energiámra szükségem volt ahhoz, hogy ki tudjak kelni az ágyból. Ennek a fájdalomnak azonban semmi köze nem volt a szülés után kimerültséghez, vagy azokhoz az öltésekhez, amiknek a nyoma még mindig látszott a testemen. Sokkal mélyebbről jött ez a fájdalom, olyan mélyről, hogy azt sem tudtam, hol kezdődik és hol ér véget. Egybefonódtunk, egymás részei voltunk.
Olyan volt, mintha kiszakítottak volna belőlem egy darabot, és csak egy részem maradt volna meg. Addig a pillanatig nem is fogtam fel, hogy a férjem részemmé vált. Most, hogy már nem volt velem, ürességet éreztem csak, és tudtam, hogy soha nem leszek teljes ember többé. Scott Barry Kaufman pszichológus és Carolyn Gregoire író könyvében vannak a következő sorok:
'Minél jobban megrendülünk, annál inkább el kell engednünk korábbi önmagunkat és feltételezéseinket, és a legelejétől kell mindent újrakezdenünk… Iszonyatosan nehéz folyamat lehet az újrakezdés... Fárasztó, gyötrelmes és kimerítő. De új lehetőséget adhat egy új élethez.'
Nem sokkal a szülés után tudtam meg, hogy a férjem kettős életet él. Volt egy barátnője, titkos bankkártyája, utána pedig kiderült, hogy nem is csak egy nőről van szó. Hirtelen egyedül maradtam a kislányommal. Gyászoltam őt, és a jövőt, amit vele közösen képzeltem el. Ezek voltak életem legnehezebb hónapjai, azonban volt abban valami felszabadító is, hogy darabjaimra hullottam és egyesével kellett összetennem ezeket újra. A terapeutámnak azt mondtam, most már mindent világosabban látok. Úgy érzem, hogy az emberi kapcsolataim sokkal hitelesebbé váltak. Régen sokkal felszínesebb beszélgetéseim voltak, ilyenek ma már nincsenek. Nem tudom megmagyarázni jól, de mintha most már tényleg látnám az embereket.
Azt mondta, ez azért lehetséges, mert végre elengedtem azt a sok hülyeséget, amin előtte rágódtam. Tiszta lapot kaptam. Mielőtt átéltem ezt az egészet, nagyon sokat foglalkoztam azzal, mit gondolnak rólam mások. Nehezen hoztam döntéseket, mert mindenkinek szerettem volna megfelelni. Aztán hónapokig kénytelen voltam magamba zárkózni, megélni a fájdalmamat. Amikor pedig azt mondom, hogy megéltem a fájdalmam, nem arra gondolok, hogy rögtön más karjaiba rohantam, leittam magam minden este vagy a munkámba temetkeztem. Azt jelentette, hogy nem menekülhettem el a dolgok elől és tehettem meg bármit, hogy újra 'jól' érezzem magam.
Hajlamosak vagyunk messziről elkerülni a kellemetlen érzéseket, főleg manapság, amikor egy kattintással szinte bármi elérhető. Nem szeretünk csöndben maradni. Érezni. Én azonban próbáltam megélni a fájdalmamat, és ezáltal lassan elkezdtem újra bízni az ösztöneimben. lassan Kialakult az önérzetem. Amikor igazán hinni kezdesz magadban és elfogadod magad, akkor hihetetlen erőssé válsz. Ez az erő mindig is benned volt, de talán sosem tudtad, hol is rejtőzik. Ilyenkor azonban olyan erőt találsz magadban, ami horgonyhoz hasonlítható, segítségével olyan bizonytalanságoktól szabadulhatsz meg, amik korábban fontosnak tűntek.
A fájdalom ellentéte nem a kényelem, az egészség vagy a jólét, hanem az igazság. Amikor rádöbbensz az igazságra, egyszer csak meglátod azokat a védekezési módszereket, amiket korábban használtál. Ezek eltűnnek, és rájössz, hogy minden csak most kezdődik. Elkezded beengedni a napfényt, sőt, vágyni kezdesz a fényre.
Egy reggel felébredtem, és rájöttem valamire. Mintha villámcsapás ért volna. Rájöttem, hogy mindig is egész ember voltam. Nem a férjem másik fele. Ugyan még most is üvöltenék néha a férjemmel, de meg is köszönném neki, amit tett. Szeretném megköszönni neki, hogy arra kényszerített, azzá az emberré váljak, aki legbelül mindig is voltam, hogy megmutatta nekem, igazi harcos vagyok, aki soha nem adja fel. De leginkább azt szeretném megköszönni neki, hogy a segítségével azelőtt válhattam ezzé az emberré, mielőtt a lányom még a régi énemet is megismerte volna.”
