HÍREK
A Rovatból

Két hónapig gáz nélkül maradhat egy zuglói társasház, amit az MVM levágott a hálózatról

Nem tudták visszakötni őket a rendszerbe, mert probléma technikai probléma történt.


Akár két hónapra gáz nélkül maradhat egy zuglói társasház, pedig csak néhány óra kimaradásra számítottak egy felújítás miatt.

Az MVM levágta őket a hálózatról, majd ekkor derült ki, hogy vissza már nem tudják kötni őket, mert probléma van a rendszerrel.

„[Úgy volt, hogy] az új csőre rákötik a házat és mindenki megy tovább. Délben derült ki, hogy ez nem történik meg, azóta sincs gázunk. Az MVM azt mondja, azért, mert nem tömített a gázvezetékrendszer” – mondta el a házban lakó Szabó M. István, aki arról is beszélt, rutinmunkának indult az eset. Az RTL Híradó a helyszínen járt, akkor 15 fok volt az épületben.

Szőcs Andrásék 11 hónapos kislányukkal maradtak fűtés nélkül.

„Hidegzuhanyként ért minket a hír, hogy akár két hónapig is fűtés és melegvíz nélkül maradhatunk. Mi nem engedhetjük meg magunknak, hogy a lakásban ne legyen meleg”

– nyilatkozták a Híradónak.

„Semmilyen szivárgás nem volt sehol. Erről jegyzőkönyv készült. Nem is értjük, hogyan nyilvánították most hirtelen életveszélyessé a hálózatot. Azt akarják, hogy az egészet felújítsuk” – mondta el a ház közös képviselője, Gyarmati Stefánia. „Érdekes módon amikor egy ilyen elzárás történik, rögtön megtalálnak minket vállalkozók az ajánlattal, hogy ők azonnal tudnak jönni, azonnal felmérnek és nagyon, nagyon jó ajánlatot tudnak adni” – tette hozzá.

Az RTL Híradó riportja a fűtés nélkül maradt társasházról


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Piros szívecskével kívánt Orbán Viktornak „végtelen türelmet és humorérzéket a sok szemétség elviseléséhez” egy fideszes képviselő
A debreceni Papp Csaba „a sok szemétség elviseléséhez" kívánt minden jót a miniszterelnöknek egy hétfői Facebook-bejegyzés kommentjei között.


Piros szívecskével kívánt Orbán Viktornak „végtelen türelmet és humorérzéket a sok szemétség elviseléséhez” egy fideszes képviselő a Facebookon.

„Miniszterelnök Úrnak

végtelen türelmet és kellő humorérzéket kívánok ennek a sok szemétségnek az elviseléséhez.

Senkit nem zavar ugye a tény, hogy Horvátországban szokott pihenni. Ahhoz egy olasz villa úgy kell mint egy falat kenyér…” - írta Papp Csaba debreceni országgyűlési képviselő egy kommentben ahhoz a poszthoz, amelyben Orbán Viktor belengette, hogy hamarosan indulnak a sajtóperek az álhírek terjesztői ellen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Meghalt F. Várkonyi Zsuzsa
A pszichológusnő évtizedeken át segítette a hozzá fordulókat és tanította a leendő segítőket. Sikerkönyvéből még film is készült, amely az Oscar-versenybe is bekerült.


Hosszú betegség után, vasárnap este elhunyt F. Várkonyi Zsuzsa. A klinikai pszichológus 76 éves volt. A hírt a Nyitott Akadémia közölte a Facebook-oldalán, amelynek ő is szerzője volt.

F. Várkonyi Zsuzsa Budapesten született 1948. november 21-én. A Gondolat kiadónál kezdte pályáját, ahol pszichológiai könyveket szerkesztett. Később a Békásmegyeri Nevelési Tanácsadónál dolgozott, gyerekekkel foglalkozott pszichoterapeutaként.

Az ELTE Tanárképző Főiskolai Karán is tanított. Fejlődéslélektani szemináriumokat tartott, ahol minden tanítványa azzal a pszichológiai területtel foglalkozhatott, „ami amúgy is érdekelte”.

1987 és 1991 között az Amerikai Egyesült Államokban élt. Itt kétéves kutatómunkát végzett, amely alapján megírta, milyen feltételek mellett lehet a szülésélmény harmonikus, és milyenek mellett traumatikus. Foglalkozott a Nyitott Örökbefogadás és az Önsegítő Csoportok mozgalmával is.

1991-től a Gordon Iskola Egyesület elnöke, vezető trénere és programfejlesztője lett. A Testnevelési Főiskolán posztgraduális mentálhigiénés képzést vezetett segítő foglalkozásúaknak. Emellett segítő-beszélgetés és tevékenységkísérő szemináriumokat is tartott.

Később egy szervezetfejlesztő csapatban dolgozott vezető coach-ként és trénerként. Élete utolsó aktív szakaszában tréner- és coach-képző programokat vezetett.

Több pszichológiai könyvet is írt. Szépirodalmi munkája, a Férfiidők lányregénye című könyv alapján film készült, amely – Akik maradtak címmel – 2020-ban Magyarországot képviselte az Oscar-díj-versenyen, és bekerült a legjobb tíz külföldi alkotás közé. A könyv magyarul, angolul, németül és héberül is megjelent.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Elkezdődött a matekérettségi - ezekkel a feladatokkal küzdenek a diákok
Kedden több mint 81 ezren írásbeliznek matematikából közép- vagy emelt szinten. A diákok 9 órakor kezdtek bele a feladatok megoldásába, a középszintesek összesen 180 percig, az emeltesek pedig 240 percig írhatják a feladatlapokat.


A vizsgakövetelmények ugyanazok, mint tavaly. A 2025-ös vizsgasorban is főleg olyan feladatokra lehet számítani, amelyek hétköznapi, gyakorlati problémákkal foglalkoznak (például a 2024-es vizsgán a szolnoki habos isler került elő a második részben), de lehetnek olyan pénzügyi számításos feladatok is, amelyek csak 2024-ben kerültek le emeltről középszintre.

A matekérettségin olyan számológépet lehet használni, ami nem alkalmas adatok tárolására. Emellett függvénytáblázatot is vihetnek magukkal a diákok, írta az eduline.

A lap szerint az érettségin az alábbi arányokban fordulhatnak elő az egyes témakörök:

• Gondolkodási módszerek, halmazok, logika, kombinatorika, gráfok 20%

• Számelmélet, algebra 25%

• Függvények, az analízis elemei 15%

• Geometria, koordinátageometria, trigonometria 25%

• Valószínűség-számítás, statisztika 15%

Matekból középszinten idén is két feladatlapot kapnak a diákok. Az I. részben 10-12 feladatot kell megoldaniuk, amire összesen 45 percük lesz. Ebben a feladatsorban nagyrészt egyszerű összefüggéseket, alapfogalmakat kérnek számon.

Az időre nagyon kell figyelni, hiszen 45 perc után a felügyelő tanár beszedi a feladatlapokat, így ezekkel a feladatokkal a diákok a későbbiekben már nem tudnak foglalkozni.

Az idei feladatsor első részében halmazok, egyenlet a valós számok halmazán, gráfok és vektorok is szerepelnek, de a diákoknak térfogatot, mértani sorozat összegét is kell számolniuk.

Matekból az első 30 pontos, a második rész pedig 70 pontos.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Zsibbadni kezdett a férfi karja – később kiderült, leprás
Az osztrák idegenvezető két évig járta a világot, mire bécsi orvosok kimondták a diagnózist. A betegséget sokan még mindig nem ismerik fel időben.


Két éve zsibbadást érzett a végtagjaiban egy 60 éves osztrák férfi, aki egy ismert osztrák utazási iroda idegenvezetőjeként dolgozott. A panaszok hátterében ideggyulladást feltételeztek, de sokáig nem sikerült pontos diagnózist felállítani. Végül egy bécsi kórházban azonosították nála a leprás fertőzést, számolt be róla a Blikk.

A lepra Európában, Észak-Amerikában és Ausztráliában már több száz éve nem okozott tömeges megbetegedést.

A lakosság 95 százaléka már eleve immunis a leprára. Az orvosi egyetemi tankönyvek is csak röviden, néhány sorban említik. Emiatt előfordulhat, hogy az orvosok nem ismerik fel időben a betegséget.

Szűcs András nyugdíjas háziorvos szerint a lepra tömeges terjedése nem fenyeget civilizált területeken: „A tömeges fertőzés lehetetlen ilyen területen, ahol megfelelő a higiénia, ahol jól tápláltak az emberek, ahol jó az ivóvíz, ahol megfelelőek a napi tisztálkodási szokások, a civilizált területekről emiatt már évszázadok óta eltűnt a betegség.”

A lepra tünetei között szerepel a bőr elszíneződése, dudorok megjelenése az arcon, orron, szem környékén, valamint izomgyengeség és zsibbadás.

A sebek nehezen gyógyulnak, könnyen begyulladhatnak. A betegség érintkezéssel és cseppfertőzéssel terjed, lappangási ideje pedig legalább öt év.

Bár a lepra ma már gyógyítható, késői felismerés esetén súlyos következményekkel járhat, például idegkárosodással, vaksággal, az orrsövény eltűnésével vagy a bőr súlyos elváltozásaival.

Riskóné Fazekas Márta református lelkész, a Lepramisszió magyarországi vezetője a lapnak hangsúlyozta:

„A lepra, ugyanúgy mint más fertőzés, megelőzhető lenne a mélységes szegénység és nyomor felszámolásával.”

Sokan mégsem mernek időben orvoshoz fordulni, mert tartanak a megbélyegzéstől és a kirekesztéstől.

A nemzetközi Lepramisszió célja, hogy kórházakkal és menedékházakkal segítsék a betegek gyógyulását. Emellett higiéniai és élelmezési tanácsokat nyújtanak a fertőzéssel érintett területek lakosságának. Kiemelt fontosságú a tiszta ivóvíz biztosítása, mivel azokban a közösségekben, ahol megfelelő vezetékes víz áll rendelkezésre, nem fordulnak elő új fertőzések.

A betegség visszaszorítására több országban is sikeres programokat indítottak, például Bhutánban, Dél-Koreában, Ukrajnában és Romániában. Utóbbi helyen már felszámolták a Duna-deltában korábban működő lepratelepeket is.


Link másolása
KÖVESS MINKET: