HÍREK
A Rovatból

Csütörtökön már új munkahelyén kezd a Kölcsey Ferenc Gimnázium egyik kirúgott tanára

Félállásban fog dolgozni és mellette magánórákat ad majd. Így nyugodtabb lesz az élete, nem kell a sok adminisztráció, de a gyerekek miatt nagyon sajnálja, hogy elküldték.


Mi is beszámoltunk róla, hogy polgári engedetlenség miatt elbocsátották állásukból a Kölcsey Ferenc Gimnázium öt tanárát.

Az egyik elbocsátott tanár, Palya Tamás már talált is új munkát magának - írja a Szabad Európa.

A matek–kémia szakos tanár annyit elárult, hogy még nincs aláírva a szerződése, de egy oktatáshoz kapcsolódó weboldalnál fog dolgozni. Most átkerül a másik oldalra, hiszen korábban ő is használta ezt az internetes oldalt. Az ő feladata az lesz, hogy a tanárokat tanítsa meg az oldal használatára - mondta el.

De ez csak félállás lesz, mert délutánonként diákokat tanít majd. Eddig sem volt rossz a fizetése, nettó négyszázezret keresett. Most a félállásból kap majd ennyit, amihez még hozzátesz a magánórákkal.

Így nyugodtabb lesz az élete, nem kell a sok adminisztráció - vélekedett. De a gyerekek miatt nagyon sajnálja, hogy elküldték.

„A végzős osztályomat otthagyni nem olyan jó érzés, és nekik sem esik jól, de tudják, megértik és elfogadják, hogy mit miért tettem. A gyerekeket tanítani, bemenni egy osztályba vagy a tanáriba, a kollégákkal lenni, az nagyon fog hiányozni”

– fogalmazott. Az osztályától a búcsú szoromú volt:

„Négy éve vagyok az osztályfőnökük, nagyon nehéz volt, még én is könnyeztem. Már most mondták, hogy menjünk el valahova, a szalagavatóra persze meghívnak, meg, gondolom, az érettségi bankettre is, azért onnan csak nem fog kitiltani a tankerület” – mondta.

A tankerület figyelmeztető levele után már sejtették, hogy bajok lesznek, de azt nem gondolták, hogy kirúgják őket:

„Jogos lenne, ha már holnap a helyemre állna egy másik matek–kémia szakos, de nem fog. Az a nevetséges, hogy azzal az indokkal rúgtak ki minket, hogy veszélyeztettük a diákok tanuláshoz való jogát. Na most én voltam bent ma is, tegnap is, az óráink ki vannak húzva, nincs, aki megtartsa.

Teljesen jogos volt az igazgató írása, ami megjelent a Facebookon, hogy a tankerület veszélyezteti az oktatást. Azzal, hogy kirúgtak, sokkal több óra marad el, mint ami a polgári engedetlenség miatt elmaradt” – mondta Palya Tamás.

A pedagógus a többi kirúgott tanártársával járt a Helsinki bizottságnál, elképzelhető, hogy közös pert indítanak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Vályi István Sulyok Tamásnak: Szégyellem magam helyetted is. És lassan elnézést kérhetünk a szatyortól
A népszerű autós újságíró kemény hangon szólt be a köztársasági elnöknek, aki korábban kitörölte az „orosz” jelzőt a munkácsi rakétatámadásról szóló posztjából.


[sz]

Ahogy arról korábban hírt adtunk, törölte az „orosz” szót Sulyok Tamás egy korábbi posztjából. A köztársasági elnök az éjjel a kárpátaljai Munkácsot ért rakétatámadás kapcsán először azt írta: „Mély együttérzésemet fejezem ki a Munkácsot ért orosz rakétatámadás sérültjeinek”, majd később törölte a bejegyzésből a támadókra utaló részt.

Az esettel kapcsolatban Török Gábor úgy fogalmazott, hogy „digitális analfabétizmus”. (Az elemző korábban nevezte már az államfőt – és kommunikációs csapatát – politikai analfabétának is.) De Magyar Péter is élesen kritizálta Sulyokot.

Délután az esettel kapcsolatban megszólalt Vályi István autós szakújságíró is, aki az elmúlt időszakban egyre többször ad hangot nemtetszésének közéleti ügyekben – szúrta ki a 24.hu. A népszerű vlogger Facebook-posztjában úgy fogalmazott:

„Ennyire vagy gyáva. Szégyellem magam helyetted is. És lassan elnézést kérhetünk a szatyortól, még arra sem vagy érdemes.”

Ugyan a nap folyamán Szijjártó Péter külügyminiszter is kerülte, hogy orosz támadásról kelljen írnia, Orbán Viktor a délutáni kormányülés után egyértelművé tette a hivatalos álláspontot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Budaházy György inzultálta a tüntető diákokat – Hadházy Ákos szerint a Fidesznek szüksége van „a végletekig hergelhető, erőszakra is hajlandó emberekre”
A független országgyűlési képviselő szerint nem véletlen, hogy – K. Endrével együtt – Novák Katalin kegyelmet adott a terrorizmusért elítélt szélsőjobboldali figurának is.


Kedden folytatódott a Hadházy Ákos által indított keddi tüntetéssorozat, ezúttal is a Ferenciek terén, immár ötödik alkalommal a képviselő távollétében. A demonstrálók nemcsak a „technofasiszta” törvények ellen tiltakoztak, hanem a 14 milliárd forintos augusztus 20-i állami tűzijáték megtartása ellen is – írta korábban az Index.

A civilek által szervezett akción mintegy 100-150 ember vett részt. A szervezők kevesebb beszédet, inkább interaktív programokat – plakátkészítést, újságtépkedést – terveztek. A tiltakozók szerint miközben kórházakban és iskolákban súlyos problémák vannak, az állam milliárdokat költ egyetlen estére látványosságra.

A menet közben a résztvevők forgalmat akadályoztak, énekeltek és skandáltak. „Az elmúlt fél év kormányzásának egyetlen eredménye az volt, hogy több százezren kimentek a Pride-ra” – fogalmazott egy tüntető.

Útjuk során elhaladtak a Budaházy Edda-féle Szkíta kézművesbolt előtt, amelynek tulajdonosa korábban így gúnyolódott róluk, mikor azt írta: „Ezek a szerencsétlenek minden kedden itt mennek el az üzletünk előtt ordibálva: nem hagyjuk abba. Szeretnék mindenkit megnyugtatni, összesen ennyien vannak, és személyi állományukat tekintve kettes alá.”

Ezúttal azonban testvére, Budaházy György várta a tömeget.

Amikor a tüntetők megálltak, vitába keveredett a szervezővel, elvette az egyik „macskás fadíszt”, megpuszilta, majd a tömeg „mocskos Fidesz” skandálására így reagált: „Mocskos Tisza.” A konfliktus végül tettlegességig fajult, Budaházy lelökte az egyik szervezőt az üzlet előtti lépcsőfokról.

Erről csütörtökön posztolt Hadházy Ákos is, aki két következtetést vont le az eseményekből.

„1) A terrorizmusért jogerősen 6 év börtönre ítélt Budaházynak is Novák Katalin kegyelmezett meg. Ez az aktusa legalább olyan szégyenteli, mint a kegyelmi botrányban játszott szerepe.”

2) Nem véletlenül engedte őt ki a Fidesz. Szükségük van a végletekig hergelhető, erőszakra is hajlandó emberekre a békés ellenzéki polgárok megfélemlítéséhez, különösen egy esetlegesen az eddigieknél is nyíltabban elcsalt választás esetén. Ez ellen egyetlen dolgot tehetünk: minél nagyobb létszámban folytatjuk a békés, de nagyon határozott ellenállást.”

Egyben meghirdette a következő tüntetés időpontját is, ami szeptember 2-án lesz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Szijjártó Péter egy kiugrott papot nevezett ki a londoni magyar nagykövet helyettesének
A Válasz Online szerint Németh Norbert püspök szeretett volna lenni, de elöljárói nem támogatták. Ezután a külügyminiszter egy fontos diplomáciai posztra nevezte ki.


Németh Norbert korábban hat éven át vezette a Pápai Magyar Intézetet, majd tavaly lemondott a rektori tisztségről. Ezt követően Székely János megyéspüspök egyéves szabadságot engedélyezett számára olaszországi tanulmányok idejére. A szabadságot azonban végül nem használta ki, hanem arra kérte a püspököt, hogy bocsássa el a papságból.

A korábbi szombathelyi pap teológiai és társadalomtudományi végzettséggel rendelkezik. Diplomáciai tapasztalata annyi, hogy tanácsosi feladatokat látott el a szentszéki magyar nagykövetségen.

A Válasz Online információi szerint

Németh egyházi pályán is folytatni szerette volna a munkáját, és püspök kívánt lenni. A források szerint azonban „esetében magánéleti kockázatok merültek fel, így az elöljárók nem támogatták a püspökké válás felé vezető úton”.

Közben a londoni magyar nagykövetségen betöltetlen maradt a helyettes vezetői poszt, amelyet korábban Palóczi Péter látott el. Ő június végéig dolgozott ezen a poszton, majd kinevezték stockholmi nagykövetnek.

A Válasz Online szerint Szijjártó Péter rövid időn belül Németh Norbertet nevezte ki a londoni magyar nagykövet első beosztottjának.

A lap egyházi körökből származó információi szerint a külügyminiszter és Németh baráti kapcsolatot ápoltak.

A londoni magyar nagykövetség második emberének tisztsége komoly szakmai felkészültséget igényel. A nagykövet, Kumin Ferenc kormányzati, államigazgatási és diplomáciai tapasztalatokkal rendelkezik, a lap szerint azonban ez nem indokolja, hogy a helyettes vezetői posztot diplomáciai tapasztalat nélküli személy kapja meg.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Lakner Zoltán: A nemzetbiztonsági kockázat a várbeli spájzban van – megszólalt az elemző a munkácsi rakétatámadás kormányzati kommunikációjáról
Rakéta csapódott egy munkácsi gyárba, tizenkét sérült kórházban van. Sulyok Tamás először orosz támadásról írt, majd gyorsan módosította bejegyzését.
F. O. - szmo.hu
2025. augusztus 21.



Csütörtök hajnalban rakétatalálat érte a magyar határtól mintegy harminc kilométerre fekvő Munkács egyik elektronikai gyárát. A telephelyen tűz keletkezett, amely még reggel is lángolt. A támadásban közel húsz ember megsérült, közülük tizenkettőt kórházban ápolnak, és van köztük súlyos sérült is. Halálos áldozatról nem érkezett hír.

Az esetre elsőként Sulyok Tamás köztársasági elnök reagált. Együttérzését fejezte ki, majd rövid időn belül módosította posztját: törölte belőle az „orosz” szót, így az esemény már csak „rakétatámadásként” szerepelt a bejegyzésben.

A változtatásról Török Gábor politikai elemző is véleményt mondott. Úgy fogalmazott: „Egy újabb gyöngyszem, amely megmutatja, hogy a politikai mellett a digitális analfabétizmus is létezhet. Amit kiveszel a szövegből, nyilván az lesz a legérdekesebb és a legárulkodóbb.”

Lakner Zoltán politikai elemző szintén értékelte a kormányzati kommunikációt. Azt írta: „Egy biztos,

a magyar kormányzat ma minden eddiginél látványosabban, széltében-hosszában bebizonyítja, meddig tart a szuverenitása Putyinnal szemben: semeddig.”

Lakner szerint a kabinet nem találja a megfelelő szavakat a kárpátaljai orosz rakétatámadás megnevezésére, ezért olyan kifejezéseket használ, mint a „Munkácsot ért rakétatámadás”, az „éjszakai események” vagy az „Ukrajnából érkező hírek”.

A szakértő a közösségi médiában megjelent magyarázatokról is írt. Felidézte, hogy terjedtek olyan bejegyzések, amelyek ukrán önmegtámadásról vagy hadiüzemet érő katonai csapásról szóltak, miközben valójában egy amerikai tulajdonú kávéfőzőgyárat ért találat Munkács mellett.

Lakner hozzátette: „A nemzetbiztonsági kockázat a várbeli spájzban van.”

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET: