FELFEDEZŐ
A Rovatból

Játssz és nyerj a Magyarország Újratöltve kampány nyereményjátékán

A kampányban részvevő cégek által felajánlott termékcsomagokból egy nagyértékű ajándékcsomagot állítanak össze, amelyet egy szerencsés most megnyerhet!


A hagyományokhoz híven, idén is nyereményjátékkal kedveskednek a MAGYAR TERMÉK Nonprofit Kft. influencer kampányban részt vevő védjegyhasználó cégek. A nyertes nagyértékű nyereménycsomaggal lesz gazdagabb. A játék november 1 – november 7-ig tart. Aki játszani szeretne, nem kell mást tennie, mint Görbe Palkó facebook oldalára kattintani és követni a játék utasításait.

A MAGYAR TERMÉK Nonprofit Kft. 2021-ben is sikeresen zárta közösségi marketing kampányát. A kampány célja az volt, hogy a fiatalokkal megismertesse és megszerettesse a védjegyes magyar termékeket. Az idei influencer kampányban három cég képviseltette magát: Duna-Dráva Cement Kft., Ceres Zrt. és az Eisberg Magyarország Kft.

A kutatások azt mutatják, hogy a járvány hatására nőtt a hazai termékek népszerűsége, a legjobban éppen a fiatalok körében, akiknél eddig kevésbé volt fontos döntési szempont a vásárolt áruk eredete. Az idei kampányokkal sok olyan gyártót sikerült aktivizálni, melyek még nem voltak védjegyhasználók, de az együttműködés révén megismerhették a csatlakozás előnyeit. Ennek eredményeként 2021 végére elérte a 200-at a Magyar Termék védjegyeit használó cégek száma, ami két évvel ezelőtt még csak egy távolabbi célja lehetett a szervezetnek. A védjegyhasználók között a saját területük piacvezető gyártói ugyanúgy megtalálhatók, mint kisvállalkozások – tájékoztatott bennünket Benedek Eszter, a cég ügyvezetője.

2021-ben a Duna-Dráva Cement Kft. (DDC), hazánk meghatározó építőanyag-gyártója, már hagyományokhoz híven vett részt a programban. Meginvitálták Görbe Palkót az egyik betonüzemükbe, ahol Palkó megnézhette, hogyan is készül a transzportbeton, amit az új házának építkezésénél az alaphoz, illetve a teraszokhoz használtak. A cég stabil munkáltatóként működik két hazai cementgyárában: Beremenden és Vácott. Az elmúlt években a DDC – a cementgyártói piacon elért meghatározó szerepe mellett – tovább erősítette pozícióját a transzportbeton gyártás területén is, betonüzemei országszerte elérhetőek. A folyamat részeként egy új üzleti egységgel, térkőgyártással is bővült a vállalat kínálata. 2014 őszén 7 termékük megkapta a rangos Magyar Termék, 4 cementtermékük pedig a Hazai Termék minősítést.

Kiemelkedő szerepet kapott az idei kampányban a Ceres Zrt., NewLine termékcsaládja is. Palkó isteni finom szendvicseket készített New Line szénhidrátcsökkentett cipókból. A cipóban található magok extra texturát is adtak a szendvicseknek, nagy sikert arattak a barátok körében is. A NewLine termékcsalád az egészségtudatos fogyasztók és a diétázók számára készült ízletes termékekből áll, amelyek hozzájárulnak a kiegyensúlyozott és változatos étrend kialakításához. Januártól tovább bővül a szortiment. A Ceres évek óta a hazai sűtőipar meghatározó szereplője széles körű termékkínálatával.

Nagy sikert aratott a fogyasztók körében az Eisberg Magyarország terméke, a Pink Mix is. A rózsaszín csomagolású zacskóban édes frizé saláta, jégsaláta, radicchio, cékla és szív alakúsárgarépa is megtalálható. Október a mellrák elleni küzdelem hónapja volt világszerte és ebből az alkalomból új salátakeverékkel, és a mixhez kapcsolódó adománygyűjtő kampánnyal állt elő az Eisberg Hungary Kft., a cég ugyanis minden októberben eladott PINK MIX salátakeverék után 5 Ft-ot adományozott a mellrákos betegek gyógyulásáért.

A kampányban részt vevő cégek fontosnak tartják, hogy együtt hívják fel a figyelmet a magyar termékek vásárlásának és a magyar munkahelyek támogatásának a fontosságára, különösen ezekben a nehéz időkben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Melania Trump meglepő menüvel várta III. Károlyt és Kamillát, semmibe vette, mit szeret a férje
Donald Trump szűkszavúan csak annyit mondott, amikor a vacsoráról kérdezték, hogy megettek mindent, amit csak eléjük tettek. Mutatjuk, milyen fogásokkal készültek a brit királyi párnak.


Donald Trump elnök köztudottan a McDonald’s nagy rajongója.

Ám a Fehér Ház nem gyorséttermi menüvel készült III. Károly király és Kamilla királyné tiszteletére.

Tavaszi hangulatú, négyfogásos fine dining vacsorával a brit királyi család tagjait.

Az asztalra többek között velouté, doveri nyelvhal és egy különleges, „méhkaptár” alakú desszert került, utóbbit a Fehér Ház saját mézével koronázták meg.

A keddi díszvacsora menüjét Melania Trump, a first lady állította össze, és a jelek szerint semmibe vette a férje preferenciáit, már ami az evést illeti.

A részletek a Fehér Ház hivatalos közleményéből derültek ki.

Az első fogás egy „selymes és aromás” kerti fűszer-velouté volt,

frissítő pálmaszív-salátával, ropogós salottahagymával és „egy leheletnyi mikromentával” a frissességért.

Ezt egy kézműves, tavaszi fűszeres ravioli követte, amelyet ricottával, kucsmagombával és a Fehér Ház konyhakertjéből származó zöldfűszerekkel töltöttek meg,

majd könnyű parmezánemulzióval tálaltak.

A főétel klasszikus doveri nyelvhal volt meunière módra,

„mesterien elkészítve, diós ízű barnított vajban fürdetve”, köretként pedig tavaszi medvehagyma, cukorborsó, pavé burgonya és petrezselyemolaj került a tányérra.

A desszert központi eleme a Fehér Ház saját méze volt:

a méhkaptár alakú csokoládétortát vaníliás krémmel és mandulás piskótával készítették el, crème fraîche fagylalttal és a kert mézével egészítettek ki.

A borokat úgy válogatták, hogy azok „tükrözzék az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság közös örökségét és tartós barátságát”, valamint ünnepeljék „a mai amerikai borkészítés erejét”. A menühöz egy Hopkins Rieslinget, egy Penner-Ash Pinot Noirt és egy Newton Chardonnay-t szolgáltak fel.

A III. Károly és Kamilla királyné tiszteletére adott vacsorát a hagyományos Állami Étkező helyett a Keleti Teremben tartották, amelyet az angolkertek hangulatát idézve díszítettek fel orgonával, lángvirággal és gyöngyvirággal. A terítékhez a Clinton- és a Bush-kormányzat porcelánkészleteit is felhasználták, ezzel is hangsúlyozva a két ország közötti barátság folytonosságát. Az est zenei aláfestéséről az amerikai hadsereg, a tengerészgyalogság és a légierő zenekarai gondoskodtak.

A gasztronómiai diplomácia már egy nappal korábban megkezdődött, amikor a királyi pár a Brit Nagykövetségen hatalmas kerti partin vett részt.

Craig Harnden, a nagykövetség séfje elárulta, hogy a több mint 600 vendégnek 2500-3000 szendvicset készítettek, többek között skót lazacos, marhasültes-tormás és uborkás változatban. A séf szerint a mennyiség kiszámítása „tapasztalaton és egy kis szerencsén alapul”, és hangsúlyozta, hogy a klasszikus brit scone-okat elengedhetetlen „frissen és melegen” felszolgálni.

Bár a menüt a legnagyobb gondossággal állították össze, a vacsora utóélete azt mutatja, hogy az elnököt nem a kulináris részletek nyűgözték le leginkább.

Amikor egy későbbi interjúban a fogásokról kérdezték, Donald Trump a tőle megszokott szűkszavú választ adta: „mindent megettek, amit csak eléjük raktak”.

Via People


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
A Rovatból
„Nem voltam tisztában azzal, kik laknak az ingatlanban” – elárverezték a körmendi gyerekgyilkos lakrészét
Tánczos Gábor körmendi lakásának felét bűnügyi költségtartozás és adóhátralékok miatt adták el egy online árverésen. A családnak azonban egyelőre mégsem kell kiköltöznie.


Huszonnyolc évvel a körmendi gyermekgyilkosság után elárverezték az ügyben elítélt Tánczos Gábor otthonának rá eső, fele tulajdoni hányadát. A lakásrész több mint 7,5 millió forintért talált vevőre egy budapesti licitálónak köszönhetően – írta a Blikk.

Az árverésre Tánczos Gábor 3,5 millió forintos bűnügyi költségtartozása és egyéb adóhátralékai miatt került sor.

Az új tulajdonos elmondása szerint nem volt tisztában azzal, kik laknak az ingatlanban.

Mivel csak a lakás fele került kalapács alá, és Tánczos édesanyjának haszonélvezeti vagy tulajdonjoga védi a bentlakást, a családnak egyelőre nem kell kiköltöznie.

A végrehajtási folyamat tavaly februárban indult, amikor a Nemzeti Adó- és Vámhivatal online felületén árverésre bocsátották a tulajdonrészt. Akkor a becsértéket 7,56 millió forintban, a minimális ajánlatot pedig 5,67 millió forintban határozták meg.

A körmendi gyermekgyilkosság a magyar kriminalisztika egyik legtöbbet vitatott esete, amelyben a bíróság Tánczos Gábort találta bűnösnek a 11 éves H. Zsófia 1998. április 1-én elkövetett megölésében.

Az ügy a mai napig megosztja a közvéleményt. Tánczos édesanyja és támogatói kitartanak a férfi ártatlansága mellett, és kényszer hatására tett vallomásokról beszélnek.

Ezzel szemben Kovács Lajos nyugalmazott rendőr ezredes, az ügy egykori vizsgálója továbbra is a bűnösség mellett érvel, emlékeztetve arra, hogy Tánczos tizenhat alkalommal ismerte be a tettét, mielőtt visszavonta volna vallomását.

Tánczos Gábort 2002. február 5-én jogerősen 13 év szabadságvesztésre ítélték, amiből jó magaviselete miatt 2008-ban szabadult.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Előkerült egy videó Szájer Józsefről, ahogy 1989-ben beszélt a Fidesz terveiről
Az 1989-es BBC-riport a rendszerváltás előtti magyar fiatalokról szól. A felvételen a Fideszt még egy, a hatóságok által akadályozott nem hivatalos csoportosulásként mutatják be.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. április 26.



Előkerült egy ritka felvétel az ifjú Szájer Józsefről, amin a Fidesz megalakulásáról és céljairól beszél. A BBC Archive YouTube-csatornája pénteken tette közzé azt a részletet, amely a brit közmédia 1989-ben sugárzott, a magyar tinédzserek életét bemutató dokumentumfilmjéből származik.

A Nick Thorpe, a BBC budapesti tudósítója által készített riportban megszólal egyebek mellett egy IX. kerületi lakótelepen élő, R-GO-t hallgató fiú, László, és egy újságírói pályára készülő, KISZ-táborban edződő lány, Gabriella is.

A film legérdekesebb része azonban a frissen alakult Fiatal Demokraták Szövetségét mutatja be. „A Kommunista Ifjúsági Szövetség bírálata arra vezérelt néhány diákot, hogy hozzanak létre egy nem hivatalos csoportosulást, a Fideszt, a Fiatal Demokraták Szövetségét. Eleinte a rendőrség megpróbálta megakadályozni őket, de úgy tűnik, megmaradnak” – hangzik el a narráció, mielőtt feltűnik Szájer József, akit az új, még iroda nélküli szervezet egyik vezetőjeként mutatnak be.

Szájer angolul vázolta fel a céljaikat:

„Olyan Magyarországot akarunk, ahol nincs ellenőrzés fentről minden polgár felett. Szabad polgárokat akarunk, akik (…) szabadon élhetnek, szervezkedhetnek, újságokat adhatnak ki, és azt tehetik, amit akarnak, bármiféle ideológiai korlátozás és ellenőrzés nélkül.”

A felvétel történelmi hátteréhez tartozik, hogy a Fideszt 1988. március 30-án alapították a Bibó István Szakkollégiumban, és az első időszakban 1988 áprilisában a rendőrség több alapítót is figyelmeztetésben részesített.

A teljes dokumentumfilm korábban is elérhető volt már az interneten, de a BBC hivatalos archívuma most külön klipként emelte ki a rendszerváltás előtti hangulatot megidéző részletet – írta a 24.hu vasárnap. Az eredeti adás időpontjáról eltérő adatok keringenek: míg az IMDb 1989. január 12-ét említ, a BBC hivatalos műsorújság-archívuma szerint a filmet január 13-án mutatták be.

A teljes videót itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Megdöbbentő videó: fényes nappal driftelt egy autó a belvárosban, majd megindult a forgalommal szemben – Szujó Zoltán sem hagyta szó nélkül
A sportriporter egyetért azzal, hogy az ilyen eseteket a legszigorúbban kell büntetni. Ugyanakkor néhány ötletet is adott a megoldáshoz.


Elképesztő „produkciót” mutatott be egy autós Budapest belvárosában. A Lánchíd pesti hídfőjénél, a körforgalomban driftelt csikorgó kerekekkel, majd a gyalogátkelőnél visszapördült és elindult szembe a forgalommal, miközben több autó is szabályosan haladt a két sávban.

Végül újabb hangos kerékpörgetéssel visszafordult és hasonló módon, nagy sebességgel távozott.

A videóhoz sokan szóltak hozzá. Többek között Szujó Zoltán is. A sportriporter azt írta:

„Teljes mértékben egyetértek Vitézy Dáviddal abban, hogy ezt a legszigorúbban kell büntetni. Ezzel párhuzamosan kedvező árú pályanapokat kell meghirdetni a 3 »nagy« pályán (Hungaroring, BalatonPark, Pannóniaring), valamint néhány kisebben.

Az ún. »amatőr«, pl. régi reptereken tartott eseményekre pedig biztonsági megfigyelőt/felelőst kell küldeni. Ennek az egésznek az összköltsége elenyésző a sport egészére költött milliárdokhoz képest.”

VIDEÓ: A veszélyes mutatvány


Link másolása
KÖVESS MINKET: