Januárban kiderül, hogy melyik szálloda lesz az Év Hotele verseny győztese
Az RTL Klubon nyolc hónappal ezelőtt, májusban kezdődött AZ ÉV HOTELE közönségszavazás, aminek adásaiban vasárnaponként minden hónapban különböző régió szállodáit tesztelték egy-egy pár vagy család segítségével.
Minden hónapban a szavazataitokkal választották meg a legjobb hotelt, melyek most indulhatnak AZ ÉV HOTELE 2017 címért.
Januárban kiderül, hogy melyik szálloda lesz AZ ÉV HOTELE
Az év első felében a kiemelt magyarországi régiókat járták végig (Kis-Balaton és környéke, Hajdúszoboszló, Debrecen és környéke, Balaton, Budapest környéke), ősszel pedig a nagyobb országrészek következtek (Dél-Dunántúl, Észak-Dunántúl, Északkelet-Magyarország, Alföld).
Most január 7-én vasárnap 13:05-kor az adás kezdetekor indul a szavazás, ami során a nyolc régió legjobb hotele közül voksolhatsz arra, amelyiket szeretnéd, hogy elnyerje AZ ÉV HOTELE 2017 címet. A szavazás két hétig tart majd és ezalatt az idő alatt egyszer csak egyszer voksolhatsz. Segítségképpen január 7-én az RTL Klubon bemutatják az első négy régió, a január 14-i adásban pedig a második négy régió nyertesét, de a korábbi adásokat is visszanézheted az RTLMost!-on.
Egyhetes pihenést nyerhetsz AZ ÉV HOTELE címet elnyert szállodába
A www.facebook.hu/azevhotele oldalon érdemes lesz ezúttal is szavazni, mert nem csak 2017. legjobb hotelének kiválasztásában vehetsz részt, hanem a voksolók között egy egyhetes pihenést is kisorsolnak abba a szállodába, amelyik elnyeri AZ ÉV HOTELE 2017 címet. AZ ÉV HOTELE szavazás végeredményét 2018. január 28-i adásukban mutatják be, amikor kiderül az is, hogy ki nyerte a szavazók közül a fődíjat.
2017-ben a régiók legjobb hotelei, melyekre szavazhatsz két hétig:
Kis-Balaton és környéke: Kolping Hotel****Spa & Family Resort, Alsópáhok
A családbarát szálloda Alsópáhokon Hévíz és a Balaton szomszédságában fekszik. A vendégek különleges családi apartmanokban szállhatnak meg, ahol bababarát kiegészítők sora segíti a pihenést. A legkisebbek kipróbálhatják többek között a tekerős gokartokat, a kalandjátszóteret és a kötélpályát is. Miközben a gyerekek Bobóországban játszanak, a szülők kikapcsolódására is van mód például a gyógy- és kényeztető szolgáltatások vagy éppen a fürdőben fény- és hangterápia segítségével. További információ ITT!

Hajdúszoboszló, Debrecen és környéke: Hotel Délibáb****, Hajdúszoboszló
A szálloda Hajdúszoboszló belvárosának szívében található, Európa legnagyobb fürdőkomplexuma, a 25 hektáros gyógyfürdő parkjának közvetlen szomszédságában. A három épületrészből álló, felújított szálloda apró részletekig kidolgozott szobái, közösségi terei igazán pihentető és nyugodt atmoszférát árasztanak. További információ ITT!

Balaton: Wellness Hotel Katalin****superior, Gyenesdiás
A szálloda Gyenesdiáson, csendes, nyugodt környezetben, a strandtól, a kikötőtől és a Balaton partjától alig 200 méterre helyezkedik el. A hotel kifejezetten gyermekbarát, hiszen a gyermekeket óriási játszótér, kül- és beltéri medence, négypályás csúszda, illetve négy további élményelem várja. A szolgáltatásokat tudatosan úgy alakították ki, hogy kedvezzenek a gyermekkel érkezőknek, de ezzel egy időben a párok számára is zavartalanná tegyék a pihenést. A vendégek helyben élvezhetik a mini-golfozást, a teniszezést és a kerékpárkölcsönzés révén a Balatoni kerékpárút adta látnivalókat, öt perc sétával pedig akár vitorlázhatnak is a Balatonon a közeli kikötőből vízre szállva.
További információ ITT!

Budapest környéke: Thermal Hotel Visegrád****superior, Visegrád
A szálloda a festői szépségű Dunakanyarban, Visegrád mellett, a Pilisi Parkerdő szomszédságában, Budapest belvárosától mindössze 40 kilométerre található. A szálloda egyik különlegessége a Duna étterem, melynek panorámás terasza Dunakanyarra néz. Visegrád másik különlegessége a természeti látványosságok mellett az 1300 méter mélységből nyert, 39 °C-os, ásványvíz minőségű forrás, mely a hoteltől alig pár méterre tör a felszínre és a wellness központ medencéit is táplálja.
További információ ITT!

Dél-Dunántúl: Hotel Castello****, Siklós
A stílusos eleganciával épült szálloda a Siklósi Vár tövében található, az M6-os autópálya révén a fővárosból is mindössze kétórányi autózással elérhető. A hotel a belvárosától alig 300 méterre helyezkedik el, csendes nyugodt környezetben. A Thermal Spa fürdővel közvetlen összeköttetésben álló négycsillagos szálloda a wellness mellett finom ételekkel és a Villányi borvidék különleges boraival teszi kellemessé az ott töltött napokat. További információ ITT!

Észak Dunántúl: Caramell Premim Resort****superior, Bükfürdő
Az ország első holisztikus gyógy- és wellness szállodája Bükfürdőn található. A hotel célja a hagyományos, elfelejtett, ősi gyógy- és egészségmegőrző eljárások életre keltése, újszerű megoldásokkal kombinálása. Így elsőként itt vehetőek igénybe egyszerre a magas színvonalú gyógyászaton és wellnessen túl, a teljes körű természetgyógyászati, holisztikus és ezoterikus szolgáltatások is. A szálloda a Feng Shui alapelveit figyelembe véve épült, ezáltal meleg színek és barátságos környezetet jellemzi. További információ ITT!

Északkelet-Magyarország: Varázslatos Bambara Hotel****, Felsőtárkány
A szálloda a Bükk kapujában, Eger mellett, Felsőtárkányban az erdőben helyezkedik el. Autentikus afrikai építészeti adottságai és ételei egyedi jelleget kölcsönöznek a hotelnek. A Bambara Spa pedig egy dogon törzsi faluba kalauzolja el vendégeit, ahol a beltéri és kültéri élmény- és gyerekmedencék mellett az országban egyedülálló só rőzse- és afrikai herbárium-kunyhót, só-permetes gőzkabint, uszadék-fából épült szaunát, meditációs lélek oázist és egy misztikus barlangfürdőt használhatnak a szálloda lakói. A szállodát körülvevő erdő vadregényes kalandozásra ad lehetőséget, hiszen a Bükki Rejtélyparkban olyan látványos attrakciók kerültek kialakításra, amelyek különleges élményt nyújtanak a látogatók számára. A hotelben található Mali konferenciaközpont pedig rendezvények helyszíne lehet. További információ ITT!

Alföld: Elixír Medical Wellness Hotel***superior, Mórahalom
A Dél-Alföld legújabb medical wellness szállodája Szegedtől 20 km-re, az M5-ös autópályától 12 km-re, Mórahalmon található. A Szent Erzsébet Gyógyfürdővel összeépült háromcsillagos superior hotel elsősorban az egészségturisztikai szolgáltatásokra fókuszál, saját orvosi rendelőkkel, kezelőhelységekkel, terápiás medencével rendelkezik. Az egészségügyi részleg ötvözi a modern orvostudomány és a wellness szolgáltatásokat: gyógyvíz, hagyományos és alternatív gyógymódok, masszázsok, wellness- és beauty kezelések is megtalálhatóak. A hotel családbarát, elnyerte a Turizmus minőség Díjat és a Zöld Szálloda minősítést is. További információ ITT!

Mondd meg Te, melyik legyen AZ ÉV HOTELE!
AZ ÉV HOTELE közönségszavazás az RTL Klubon és a Facebookon lehetővé teszi, hogy a nézők válasszák meg az egyes magyarországi régiók legjobb hotelét és végül AZ ÉV HOTELÉT. Az elismerés rangját mutatja, hogy AZ ÉV HOTELE díj a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége Év Szállodája szakmai díjának testvérversenye.

AZ ÉV HOTELE közönségszavazáshoz kapcsolódó televízió műsor az RTL Klubon az utazók szemszögéből, személyes élményeken keresztül mutatja be a címért versenybe szálló szállodákat. Minden adásban egy-egy pár vagy család kalandjait láthatjuk, akik elutaznak egy hétvégére két magyarországi hotelbe valamilyen céllal a lánykéréstől a házassági évfordulóig és kipróbálják, illetve értékelik is a bemutatott hoteleket
Szavazz és nyerj hetente wellness hétvégét!
A nézők a www.facebook.com/azevhotele oldalon választhatják meg szavazataikkal az egyes hónapok, azaz az egyes régiók legjobb hoteleit. Majd a sorozat végén ezek a hotelek indulnak AZ ÉV HOTELE címért, amire szintén szavazhatnak majd a nézők. Érdemes lesz hetente voksolni, mert minden héten két wellness hétvégét nyerhetnek, akik szavaznak.
Tippek utazáshoz:
Utazzitthon.hu tipp: Ha SZÉP Kártyával fizetsz, figyelj arra, hogy az előleg befizetési határidő lejárta előtt min. 4–5 nappal utalj, mivel ebben az esetben az átutalási idő hosszabb!
Suzuki tipp: A biztonsági öv életet menthet! Indulás előtt mindig győződj meg róla, hogy saját és utastársaid öve is be legyen kapcsolva.