ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

Így teszteld a szakit, mielőtt rábízod a munkát

Alap, hogy referenciát keresünk és utánaolvasunk a neten, de a Jószaki blog szerzője összegyűjtötte, mik azok az intő jelek, amikre figyelni kell, ha szakembert választunk.
Forrás: Jószaki blog - szmo.hu
2017. június 13.



A Jószaki blogon nem csak hasznos tanácsokat találtok építkezéssel, felújítással és javítással kapcsolatban, hanem a legprofibb szakemberek közül - akár mások ajánlása alapján - kiválaszthatjátok a legtutibbat.

Az internet szabadságának köszönhetően nem kell vaktában lövöldöznünk, ha megfelelő szakértőt keresünk, hiszen például véleményeket találunk róluk, ami alapján dönthetünk, mielőtt a lakásunkra hívjuk. Nem mindegy azonban, hogyan olvassuk ezeket a véleményeket, ahogy az is sokat elárul egy szakemberről, hogy mikorra tud időpontot adni. Ezeken kívül is sok minden van, ami segíthet dönteni.

Amikor szakembert keresel, majd megbízod az adott feladattal, akkor a lakáskulccsal -de már az ajtónyitással is-, az előlegen kívül a bizalmadat adod neki. Fontos, hogy ezt kétségek nélkül megtehesd, hiszen beengeded az otthonodba. Mutatjuk, mire figyelj és mit tehetsz, ha a legjobb szakit akarod magadnak!

Bombázd kérdésekkel!

Tegyél fel neki pár kérdést, hogy lásd, mennyire nyitott a közös munkára. Nem feltétlen van adott kérdésnél jó vagy rossz válasz és nem is ez alapján kell, hogy dönts, de elárul a szakiról ezt-azt.

* Mióta dolgozik a szakmájában?

* Tud referenciát felmutatni?

* Vállal garanciát a munkájára?

* Milyen hibák léphetnek fel a munka során?

* Saját maga dolgozik vagy alkalmazottakkal/alvállalkozókkal?

* Hányszor kérhetsz a munkára módosítást?

* Nem lesz gond, ha néha ránézel? (Nyilván ezt egyik szaki sem fogja szeretni -én sem szeretném-, de ha biztos magában és tudja, hogy jól végzi a munkáját, el fogja fogadni, hogy neked ez fontos. És amikor fél óra alatt látod, hogy "wow, ez a szaki tényleg odafigyel és nem maszatos kézzel kapaszkodik a függönybe, stb.", akkor te sem fogsz tovább mögötte állni. Ugye?)

Menj biztosra és a legegyértelműbb, legostobább(nak tűnő) kérdéseket is tedd fel! Pl. van náluk fólia, amivel körbecsomagolják a bútort? Eltakarítanak maguk után? Hidd el, egy jó mesterember még örül is, hogy sok-sok igennel válaszolhat!

Gondolj előre olyanra is pl. hogy egy szobafestőnek mekkora színskálája van és kérdezd meg, nézz utána! Tuti kikeverhető majd pont az a szín, amit te akarsz?

Előleg és nem előre fizetés

Soha ne fizesd ki a teljes munkát, annak teljes elvégzése előtt. Ha tudsz válogatni, olyan mestert válassz, akinek nem kell előre kifizetni, csak maximum az ár 30%-át. Ez bizalmat sugároz és arra utal, hogy

* nem hagy cserben,

* van miből megvennie az anyagot,

* és komolyan vesz.

Jogod van változtatást kérni!

Szükség lehet módosításra, mert lehet, hogy fejben még magad előtt láttad a végeredményt, de amikor készen látod, már mégsem vagy elégedett, nem tetszik igazán. Ezt természetesen kifizeted vagy előre megegyeztek, milyen, mennyi plusz módosítás fér bele. Jó ezt előre megbeszélni, hogy a módosítás ne egy "új kör" legyen, amire majd kérhetsz új időpontot, új árajánlatot.

Tanulj meg véleményt olvasni!

Nem elég átfutni a szavakat ("elégedett vagyok", "elkésett", "minden ok volt", "szar melót végzett", stb.), egyben kell látni, értelmezni az olvasottakat. Sokszor kiderül egy-egy fikázásról, hogy bizony a megrendelőnek is volt vaj a füle mögött: mondjuk a szaki megmondta előre, hogy az adott minőségű cuccal valami nem fog menni, de az elégedetlen megrendelő úgy várt csodát, hogy nem hallgatott rá és hát "olcsó húsnak...".

Ugyanez fordítva is igaz. Ha csak annyit olvasol pozitív értékelésként, hogy "Minden rendben volt, ajánlom!", szerintem azt ne is nagyon vedd figyelembe, vagy mondjuk 5 ilyet tekints egynek. A lényeg, hogy ne csak a csillagok számát nézd, láss a sorok mögé!

szaki_csillagok

Sokat jelent, ha a szaki válaszol, azokat külön érdemes értelmezni és értékelni! Mindenki hibázhat, de az sokat elárul a munkájáról és magáról az emberről is, ha becsületesen reagál és pl. utólag javítja a hibát.

A specializáció jó! Menekülj az ezermesterektől!

Nem az a te embered, aki egyszerre víz, -gáz és -villanyszerelő. Csak a legritkább esetben. Én az irodai gépekben sem szeretem a multifunkcionális, "mindent tud" nyomtató-fax-mosogató típusúakat, de ha szakemberről van szó, akkor semmiképp!

Azért hívják szakembernek, mert a szakmájában jó! Legyen színes egyéniség, mert az menő, de ne akarjon mindenhez érteni, mert úgysem tud. Te sem! Én sem! Nem mondom, hogy nem szuper, ha a villanyszereléshez is ért az asztalos, de amikor a több százezres gardróbomat csináltatom, akkor már nem azon fogok spórolni, hogy profi szakit hívjak a rám szabott világítástechnika kialakításához.

Egyébként is, jobb esetben ritkán van egyszerre több szereltetni, javíttatni való dolog, úgyhogy minden érv amellett szól, hogy olyan szakembert válassz, aki abban a legjobb, ami neked épp most kell! Ha több mindennel foglalkozó céget választasz, akkor is olyan mellett dönts, akinek külön szakembere van a különböző munkafázisokra.

Kérj referenciát!

Ne érezd magad kellemetlenül és ne gondold, hogy ez ciki! A világ legtermészetesebb dolgának kellene lennie, hogy egy (bármilyen) szakember magától bemutatja az eddigi munkáit, amivel bizalmat tud kelteni a leendő megrendelőben.

A legtöbb mesterembernek van is felmutatható munkája, csak talán még nem megszokott, hogy elénk tolja. Kérjük hát, hogy lássuk, mire képes és ő is elbüszkélkedhessen azzal, amit tud. Ha tud. Csak Mekk Elek titkolná a munkáit.

Garancia

A mai versenyhelyzetben az egyik legerősebb meggyőző erő lehet és ezt egy kiváló szakember jól tudja. Az, hogy ad egy nyugtát és azt mondja, hogy félévig hívhatod, mert annyi a gari... az nem garancia. Garancia, ha írásban rögzítve van, mire vonatkozik, mennyi ideig él, milyen határidővel vállalja az esetleges javításokat, hogyan fog kinézni a garanciális javítás (és persze arra újraindul a garancia), stb.

"Ez nincs benne az árban!"

Legyen! Az mindenképp, hogy mi nincs benne. Tehát, ha a szaki munkája során felmerülhet olyan dolog, ami pluszköltséget jelent, akkor arra hívja fel a figyelmemet előre. És nem arra gondolok, hogy mi van, ha kerti tó építése közben vulkánkitörés teszi tönkre a munkáját és újra kell csinálni, de mondja el, milyen kapcsolódó költségek keletkezhetnek és arra is mondjon valami árat (legalább -tól-ig).

Az igazi szakértő figyel

Nem szemkötőben jön be a lakásodba, akkor sem, ha vakon el tudja végezni a munkát. Körülnéz, figyel és felhívja a figyelmedet olyan dolgokra, amik neki a kisujjában vannak, te viszont nem valószínű, hogy gondolsz rá. Szól, ha semmi értelme egy adott helyre rakni egy konnektort vagy elmondja, miért nem ajánlja a csillámos fugát, stb.

szakembervalasztasszakember_1

Naprakész a tudása?

Nekem az önfejlesztés, tanulás a mániám és hiszem, hogy nem lehet elég jó szakember az, aki nem követi a változásokat a szakmájában napról napra és nem tanul folyamatosan. Kérdezd hát meg, hogy képzi-e saját magát és/vagy az embereit. Azért az sokat elárul. (Most volt pl. nemrég a Villanyszerelő konferencia. Tudtad, hogy ilyenek is vannak Magyarországon is? Bizony! És ez jó dolog.)

Intő jelek

* Ha nincs semmilyen kérdése

* Például egy költöztető meg sem kérdezi, hogy mit kell szállítani (pl. nagyon törékeny cuccot vagy zongorát nem mindenki tud szállítani).

* Ha nem hajlandó belemenni a részletekbe

* Ez vonatkozik az előzetes árajánlatkérésnél a plusz költségekre, de ugyanígy igaz arra, ha a garanciáról nem akar beszélni vagy nem tartja fontosnak a feltett laikus -számára pitiáner- kérdéseidet.

* Csak hablatyol

* Fogj gyanút, ha nem akar a szaki semmit leírni és mindenre az a válasz, hogy "Az attól függ..."!

Tehát:

nem az a baj, hogy nincs elég szaki és nincs elég jó szaki, hanem hogy sok embernek nincs bizalma a szakik iránt. Ez azonnal megváltozik, ha jól választasz szakit és megismered az érzést, hogy milyen az, amikor teljes biztonsággal adhatod ki a munkát, minden félelem nélkül. Hajrá, szakik!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
5 hasznos tanács, hogy a pihenés valóban gondtalan legyen - Így óvd meg a pénzügyeidet nyaralás közben
Egy gyanús telefonhívás a bankod nevében, egy hamis fizetési oldal vagy akár egy zsebtolvajlás. Elmondjuk, mit tehetsz, hogy mindezek ne árnyékolják be az utazásodat és felkészülten indulhass útnak.


A nyári utazások idején nemcsak az útvonalat, a szállást és a programokat érdemes előre megtervezni, hanem a pénzügyeink biztonságát is.

Egy óvatlan kattintás vagy egy figyelmetlen pillanat elég ahhoz, hogy illetéktelenek hozzáférjenek érzékeny adatainkhoz, és ez komoly kellemetlenséget okozhat – akár még a pihenésünket is tönkreteheti.

Az OTP Bank és a Visa segítségével most összegyűjtöttünk öt hasznos tanácsot, amelyekkel elkerülheted a leggyakoribb pénzügyi buktatókat a nyaralás alatt. Ezeket nemcsak itt olvashatod, hanem egy videóban is megnézheted, hogy felkészülten, biztonságban élvezhesd a nyári élményeket.

KATTINTS ÉS NÉZD MEG VIDEÓNKAT A TIKTOKON!

@szeretlekmagyarorszag.hu 5 hasznos tanács, hogy a pihenés valóban gondtalan legyen - Így óvd meg a pénzügyeidet nyaralás közben #otpbank #visahun #biztonsagosfizetes #penzugyitippek #reklam ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu

Lássuk, hogy mi is az öt legfontosabb tanács, amit érdemes szem előtt tartanod!

1. Ne kattints gyanús linkekre!

Előfordulhat, hogy akár egy jól ismert szállásfoglaló oldal nevében kapsz üzenetet, amelyben arra kérnek, hogy egy külön linken keresztül intézd a fizetést.

Ez könnyen lehet egy hamis felület, amelyen illetéktelenek megszerezhetik az adataidat.

A biztonság érdekében a szállást mindig az eredeti, hivatalos foglalási felületen vagy a helyszínen fizesd ki és semmiképp ne kattints ismeretlen linkekre.

2. Ellenőrizd, kivel beszélsz telefonon!

Biztos te is hallottál már olyan esetről, amikor valakit telefonon hívtak azzal, hogy most azonnal cselekedniük kell, menekíteni a pénzt a számlájukról. A csalók gyakran a bank nevében telefonálnak, hogy érzékeny adatokat csaljanak ki. Tartsd észben, hogy a bankod soha nem fogja megkérdezni a bankkártyád adatait vagy a netbanki belépésed jelszavát – bárki ilyesmit kér tőled, legjobb, ha nem válaszolsz. Ha gyanús hívást kapsz, ellenőrizheted valós időben az OTP Mobilbank alkalmazásban, hogy valóban ügyintézővel beszélsz-e. Amennyiben kiderül, hogy nem, azonnal szakítsd meg a hívást.

3. Használd a push-értesítéseket és kezeld tudatosan a limiteket!

A MobilBankban bekapcsolt push-értesítések segítségével azonnal értesülhetsz minden tranzakcióról, így a gyanús pénzmozgásokat is gyorsabban kiszűrheted. Érdemes alacsonyabb vásárlási és készpénzfelvételi limiteket beállítani, majd szükség esetén – például egy nagyobb értékű foglalásnál – ideiglenesen megemelni, és utána visszaállítani az eredeti értékeket.

4. Óvatosan a nyaralási fotókkal!

Bár a legszebb pillanatokat sokan szeretnénk megosztani, fontos óvatosnak lenni: egy beszállókártyán, belépőjegyen vagy okmányon megjelenő adat az adathalászok számára is érték lehet. Mielőtt közzéteszel egy képet, gondold át, nem tartalmaz-e ilyen információt.

5. Digitális fizetés: praktikus és biztonságos

Zsúfolt turistalátványosságoknál vagy a strandon jobb elkerülni, hogy a pénztárcánkat magunkkal vigyük. Helyette fizess digitálisan – kártyával, mobiltelefonnal vagy okosórával.

Ha a Visa kártyádat hozzáadod a telefonodhoz, a kártyaadatokat a Visa egy egyedi számsorral helyettesíti, ami csak az adott eszközön érvényes.

Ez pedig a biometrikus azonosítással kiegészítve, extra védelmet nyújt. Ha a telefonod netán eltűnik, elég csak a digitalizált kártyát letiltani – a fizikai kártyád továbbra is használható marad.

Ha ezeket a tanácsokat szem előtt tartod, sokat tehetsz azért, hogy biztonságban tudd a pénzedet, és a nyaralás valóban a feltöltődésről szóljon.

A cikk az OTP Bank és a Visa támogatásával készült.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Jön a nyár leglátványosabb meteorraja, mutatjuk, mikor érdemes az eget kémlelni
A Perseidák meteorraj augusztus 12-én hajnalban éri el maximumát. Ebben az időben óránként akár 100 hullócsillagot is láthatunk.


A Perseidák meteorraj augusztus 12-én hajnalban éri el maximumát, óránként 50-70 hullócsillaggal - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló csütörtökön az MTI-t; az obszervatórium augusztus 9-től több napon át különleges csillagászati programokkal várja a látogatókat.

A közleményben úgy fogalmaztak, hogy bár a telihold fénye idén zavarni fogja a "meteorlest", a meteorzápor megfigyelése így is szép élménynek ígérkezik.

A Perseidák meteorraj a maximum idején óránként akár 100 hullócsillagot is produkál. A rajból származó csillaghullás várhatóan augusztus 12-én hajnalban lesz a legsűrűbb. Hajnali 4-kor a raj radiánsa, azaz a hullócsillagok kisugárzási pontja a Perseus csillagképben, kb. 65 fok magasan helyezkedik majd el, így ideális pozícióban lesz a megfigyeléshez

- írták a szakemberek, hozzátéve, hogy

a Perseidák radiánsa már este 22 órakor is 25 fok magasan jár, így egész éjszaka láthatóak lesznek hullócsillagok.

A sajtóanyag szerint a Perseidák aktivitása július 17-től augusztus 24-ig tart, így az érdeklődők a maximum előtt és után is megfigyelhetnek Perseida meteorokat.

Mivel a hullócsillagok szabad szemmel látszanak, nem szükséges távcső a megfigyelésükhöz. Különösen sötét, fényszennyezéstől mentes helyről nézve szépek. A meteorok az égbolt bármelyik részén feltűnhetnek - olvasható a tájékoztatóban, amelyben arra is kitértek, hogy a Svábhegyi Csillagvizsgáló augusztus 9-től több napon át különleges csillagászati programokkal várja a látogatókat. Az érdeklődők nemcsak hullócsillagokat láthatnak, de távcsővel a nyári este legszebb csillaghalmazait és a hold sugárkrátereit is megfigyelhetik - olvasható a tájékoztatóban.

A szakemberek hozzátették, hogy augusztus 12-én hajnalban a Vénusz és a Jupiter is egészen közel, alig egy fok távolságra kerülnek majd egymástól, az év leglátványosabb bolygóegyüttállását rajzolva az égre. Úgy fogalmaztak, hogy "a két legfényesebb bolygó egy erőteljes fénnyel világító "csillagpárost" formáz majd, közel 15 fokkal a látóhatár felett". Mint írták, a jelenség augusztus 11-én és 13-án is látványos közelségből lesz megfigyelhető.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Ez hogy lehetséges? Kétszer született meg egy csecsemő Texasban
A szükségszerű beavatkozás miatt a babát 23 hetesen kiemelték az anyaméhből, majd a műtétet követően visszahelyezték. Három hónappal később a baba újra megszületett.


A texasi Margaret Boemer ikreket várt, de a terhesség első trimeszterében elvesztette az egyik babát, írja cikkében a CNN. Egy későbbi vizsgálaton az orvosok észrevették, hogy a másik magzat, Lynlee, egy sacrococcygealis teratoma nevű ritka daganatot növesztett. Ez a daganat a magzat vérét vonta el, ami súlyos szívproblémákat okozhatott volna.

A daganat majdnem akkora volt, mint maga a baba, és az orvosok szerint mindössze egy a 30–70 ezer élve születésből fordul elő ilyen eset. Lynlee túlélési esélyét 50 százalékra becsülték.

Margaret a CNN-nek így mesélte a döntést: „A 23. héten a daganat leállította a szívét, és szívelégtelenséget okozott, így választanunk kellett, hogy hagyjuk a daganatot átvenni az uralmat a teste felett, vagy esélyt adunk neki az életre. Könnyű döntés volt számunkra: életet akartunk neki adni.”

A terhesség 23. hetében tehát, amikor Lynlee mindössze 0,53 kilogrammot nyomott, az orvosok kiemelték az anyaméhből, hogy eltávolítsák a daganatot. A műtét közben a szíve majdnem leállt, miközben a levegőben tartották. A daganat nagy részét sikerült eltávolítani. A beavatkozást követően a babát visszahelyezték az anyaméhbe, és a méhet összevarrták.

Margaret a terhesség hátralévő részét ágyban fekve töltötte. Lynlee 13 héttel később, június 6-án, császármetszéssel született meg, 2,4 kilogrammos súllyal. Nyolcnapos korában újabb műtétet végeztek rajta, hogy eltávolítsák a daganat maradékát a keresztcsont környékéről.

Ma, kilenc évvel később, Lynlee egészségesen él.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kétszer érkezik a családi pótlék augusztusban, és az is kiderült, hogy miért
A júliusi összeget augusztus elején, az augusztusit a hónap végén utalják. Szeptemberben ennek okán már nem lesz újabb kifizetés.


Augusztusban kétszer érkezik a családi pótlék. A júliusi hónapra járó összeget augusztus elején, várhatóan 2–4. között utalja a Magyar Államkincstár, míg az augusztusi juttatást már a hónap végén, várhatóan 23–27. között kapják meg a jogosultak – számolt be róla az atv.hu.

Az iskolakezdés sok család számára jelentős kiadással jár a tanszerek és az iskolatáska megvásárlása miatt, ezért a szeptemberre járó családi pótlékot előrehozzák augusztusra.

Az előrehozott utalás következtében szeptemberben már nem érkezik újabb családi pótlék.


Link másolása
KÖVESS MINKET: