Háború, erőszak, dühöngés – Miért (kiért) harcolnak a futballhuligánok?
Ha már foci világbajnokság lázában ég a világ (de legalábbis a fele mindenképp), érdemes szót ejteni egy olyan rendszeresen előforduló problémáról, amely manapság szinte már a meccsek részét képezi, a futballhuliganizmusról, azaz az ellenkező szurkolótáborok verekedéseiről, rongálásokról, ránézésre értelmetlen, mégis fékevesztett dühöngésekről. Mi lehet a harcok hátterében? Miért lehet olyan érzésünk tévénézőként, mintha egy komplett, életre-halálra menő, háborús jelenetet látnánk a lelátókon? És mit él meg, aki talán csak szimplán szurkolni ment aznap ki, mégis alig egy órával a mérkőzés kezdete után már egy verekedés közepén találja magát? Persze nem passzív elszenvedőként, hanem mint akit egy belső erő vezérelne, amely nem hagyhatja, hogy az ellenkező szurkolótábor tagjai erősebbnek bizonyuljanak a sajátjánál. Mindössze rajongói túlkapásról van csak szó, vagy valami sokkal többről?
Fotó: wikimedia
A futballhuligánok kihágásai az egyszerű, verbális versengéstől, rivalizálástól egészen a legveszélyesebb, akár halálos áldozatot is követelő esetekig terjednek. Utóbbi szerencsére a legritkább esetben fordul csak elő, mégis a verekedések és rombolások miértjének kutatása ésszerűnek tűnik, mivel ahol foci van (így aztán szinte mindenhol) ott gyakori vendég a szélsőséges, rajongói kihágás is.
A lelátók harcait évtizedeken keresztül abnormális szociális viselkedésnek, agresszív tulajdonságok megnyilvánulásának vagy éppen a férfiak maszkulin erőfitogtatásának tulajdonították. Mégis, a konfliktusok fő esszenciáját egyik elmélet sem volt képes megfogni. Az oxfordi egyetem kognitív és evolúciós antropológiával foglalkozó kutatóinak azonban a szurkolói erőszak érdekes aspektusát sikerült felfedniük, és eredményeiket egy friss, 2018 júniusban megjelent folyóiratban közölték. Martha Newson és kutatótársai szerint a focimeccseken gyakran előforduló verekedések hátterében leginkább a társas kötődés és a közös identitás védelme állhat. Mindez azt jelenti, hogy a sokszor különösen durva viselkedéssé formálódó szurkolás egy evolúciósan hozott reakció lehet, amely során a rajongók ellenséges erőként, betolakodóként élik meg az ellenfél drukkereit, és fizikai erőszakkal védik saját határaikat, csapatukat, egymást. Így nézve az összetűzés minden része háború.
Fotó: wikimedia
A 465 brazil szurkoló közreműködésével végzett kísérlet eredményei azt mutatták, hogy a szurkolók összecsapásai nem feltétlenül a saját csapat miatt, még csak nem is önmaguk miatt történnek, hanem egymásért. Ugyanis a közös szurkolás közös identitást eredményez, amelyet csak az ellenfél szurkolói veszélyeztethetnek, a saját közös identitásuk által. Figyeljük csak meg, hogy micsoda hatása van annak, amikor egy csapat nyer, és a szurkolók mindannyian elmondhatják magukról, "Nyertünk! Mi nyertünk!". Azaz nem a csapat, nem a klub, hanem minden ember nyert, aki a csoport tagja.
Minden ember társas lény. Szükségünk van arra, hogy egy nagyobb csoport részesei lehessünk, akikkel azonos értékrendet vallunk. Ilyenkor érezhetjük magunkat igazán értékesnek, mert nem vagyunk egyedül a véleményünkkel. A csoportunk tagjai úgy ismernek el minket, hogy ugyanazt gondolják dolgokról, mint mi. Még csak hatalmas, közös ideára sincs szükségünk ahhoz, hogy másokkal karöltve azonosulhassunk másokkal, mint például egy politikai demonstráció esetében. Már az is elég lehet, ha egy helyen, egy időben, egy csapatnak szurkolunk. A közös tevékenység, közös érdeklődés azt eredményezi, hogy egy nagy egység részesei lehetünk, és ezáltal nyerünk magunknak egy saját csoportot, egy szerető, elfogadó családot. Az ellenfél tábora pedig pont ezt akarja szétrombolni, szétszedni, megsemmisíteni, hiszen számukra épp a saját táborunk az identitásukat veszélyeztető ellenség.
VIDEÓ: futballhuligánok Marseille-ben
Kétség kívül evolúciós hozomány a saját csoport védelmezésének ösztöne is, ugyanis összetartás és egymás védelmezése nélkül egy faj sem lett volna képes fennmaradni. Ahogyan az állatvilágban az egyedek védik saját territóriumukat és vele együtt a csoport tagjait, ugyanúgy védelmezik a szurkolók saját területüket és egységüket.
Háború, evolúció, ösztönök, agresszió. Ezek a szavak együttesen vannak jelen a futballhuligánok viselkedése mögött álló motivációban. Ha csak megnézzük azt, ahogyan a szurkolók egyenruhában (azonos mez), kifestve (arcon és testen) egymást lelkesítve kiabálnak, nem is olyan nehéz meglátni a harci vetületét a drukkolásnak. Természetesen annak ellenére, hogy egy focimeccs akár meg is jelenítheti a rajongók számára a harc és küzdés érzetét, a vandalizmus továbbra sem egy elfogadható vagy támogatható formája a sportszeretetnek. Szerencsére a sportrajongók többségének nem szükséges fizikai agresszióhoz fordulnia ahhoz, hogy megélje a csapatok nyújtotta, szimbolikus harc élményét, hanem képes kontrollálni a lelkesedését vagy éppen dühét.
