ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

"Ha akarom, ha nem, a foci az életem részévé válik" – levél kezdő fiús anyukáknak

Kislányt szerettél volna és kisfiad született? Örülj neki és fedezzétek fel együtt a világot! Az Eszti-Téka blog szerzője segíteni fog.

Link másolása

Az Eszti-Téka egy blog az anyaságról, az anyává válásról és az első évek nehézségeiről. Őszinte, belsőséges gondolatokat és jó tanácsokat olvashatsz, amiket talán még a legjobb barátnődtől sem mernél megkérdezni.

Amikor a várandósság 18. hetében kiderült, hogy fiú, még nem sejtettem, mit jelent fiús anyának lenni! Ez akkor tájt kezdett bennem igazán tudatosulni, amikortól önállóan tudott helyet változtatni. Ma már tudom, fel kell nőni a feladathoz! Tanulom őt. Tanulom a világát. Talán most, életemben először tanulom a férfiak világát! Tanulom, milyen kisfiús anyának lenni. Sokszor elszörnyedek azon, amit csinál, a férjem pedig csak nevetve legyint: "Hagyd már, kisfiú!" Pedig még csak 16 hónapos! Ilyenkor kicsit megijedek: mi lesz itt később?

El kell fogadnunk, hogy koszos lesz! Nekem ezzel meg kellett küzdenem.

Most már tolerálom, hogy koszos lesz az udvaron, beletúr a földbe, belenyúl az állott esővízbe. Minden érdekli, és nem zavarja, hogy csupa piszok lesz! Aztán, ha végzett a talaj vagy bármi tisztának nem nevezhető dolog felfedezésével, tartja felém a kis tenyerét, hogy töröljem le.

A sérülések a játék velejárói. Ami számomra egészen hihetetlen, nem sír, ha játék - vagy nevezzük, inkább felfedezésnek - közben megsérül. Én meg rendszerint frászt kapok: nincs komoly baj? De ő már szalad is tovább! Már megvannak az első horzsolások, és az első sebtapasz is felkerült a kezére! Tegnap, az esti fürdés közben fedeztünk fel egy lila foltot a sípcsontján. Nem is tudjuk hol, és mikor szerezte.

Az apja büszke, hogy igazi kisfiú, én meg sajnálom, a kicsikémet, mert azon a sérülésén látszik, hogy az fájhatott.

Csak, ha rácsukja a kezére a fiókot, és nem tudja kihúzni az ujját, akkor sír. De akkor nagyon! Rohanok neki segíteni, de a babusgatásból, vigasztalásból már nem kér, megy tovább a dolgára.

Már nem kellek neki mindenhez. Felméri a helyzeteket, gondolkodik! Ha úgy érzi akadályba ütközött, akkor nyújtja felém a kis kezét, hogy segítsek neki. Ennél többet azonban már nem nagyon igényel. Az már a múlt, amikor arra vágyott, hogy minden percben játsszak vele. A jelenlétemre és az osztatlan figyelmemre vágyik most. Azt nem tűri, hogy közben olyat csináljak, amihez le kell ülni. Jön és felállít. Fontos neki, hogy tudja, érezze, ha szüksége van rám, kéznél vagyok. Erre vágyik most: a jelenlétre. És ő közben egyedül akarja felfedezi a világot!fius2

Mindent tüzetesen megvizsgál, alul felül egyaránt. Mindent kiszed, szétszerel, majd megpróbálja összerakni. A végtelenségig próbálkozik. Van, hogy a kitartó munkának megvan az eredménye, és egyszer csak sikerül neki újra a helyére illeszteni a dolgokat. Ilyenkor nagyon boldog! De ha nem sikerül, akkor sincs semmi baj, másnap képes újra órákon keresztül próbálkozni vele.

Ki kell tágítani az érdeklődési körömet! Őt minden érdekli, ami gurul és berreg.

Legyen az egy teherautó, vagy a porszívó! Sosem gondoltam, hogy valaha kiszaladok az erkélyre, amikor elmegy a ház előtt egy busz, egy teherautó, egy traktor, egy motor, vagy bármi, ami "brüm-brüm"!

A lakáson kívüli idő jelentése gyökeresen megváltozik. Ugyan is ő mindig a szabadba vágyik! Ha esik az eső, ha tűz a nap, nem számít, csak menjünk ki!

Az erőfitogtatást meg kell szoknunk. Már most fontos számára, hogy erősnek érezze magát! Eltolja a bútorokat. Nekifeszül, és eltolja. Majd megpaskolja a bútor tetejét, mintha ezzel fejezné ki elégedettségét, hogy sikerült elmozdítania a helyéről.fius4

Ha akarom, ha nem, a foci az életem részévé válik! Már most el kell kezdenünk megérteni a szabályait! Minden fiú focizik! Most már ezt is tudom. Én azt gondoltam, ő majd nem fog. Majd megyünk úszni, teniszezni, vagy lovagolni. Nekem ezek a sportok tetszenek. A foci nem. Még csak 16 hónapos, de már rúgja a labdát!

Mindegy, hol jön szembe velünk egy labda. Belerúg!

Majd gurgulázva kacagja, ahogy a labda elgurul, és már szalad is utána! Kis ügyetlen még, a kis kezeivel kalimpálva tartja az egyensúlyát, de szalad a labda után, hogy újra belerúghasson, és újra kacaghasson, ahogy a labda elgurul! Rájöttem, hogy ő is focizni fog. Ha akarom, ha nem.fius3

De mégis: anya a menedék! Anya az, akire mindig szüksége van! Ha elfárad, akkor újra igazi kisbaba, újra bújik! Olyankor már nem jó senki sem, csak az anya! Akkor sír utánam keservesen. Akkor igényli a babusgatást, a kényeztetést, a puszikat, az összebújást. Akkor csak én tudom őt megvigasztalni. Akkor újra anya a minden! Akkor a világ már nem érdekes.

Akkor szorítsd magadhoz! Mert egy nap felnő... Hamarabb, mint gondolnánk!

Legyél Te is az Eszti-téka közösség tagja!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
Nagyon a zsebedbe kell nyúlnod, ha a budapesti agglomerációban akarsz ingatlant – mutatjuk, hol a legdrágábbak
Majdnem 20 százalékkal nőtt a négyzetméterár, nincs nagy meglepetés a települések listáján.
MTI/Máthé Zoltán - szmo.hu
2024. április 26.


Link másolása


A Duna House csütörtökön közölte adatait az MTI-vel, amikből kiderül, hogy 2023-hoz képest nőtt az adásvételek száma, az otthonteremtés költsége pedig 10 millió forinttal nőtt a Budapest környéki területek ingatlanpiacán.

Tavaly a gazdasági nehézségek és magas hitelkamatok miatt országosan csökkent az ingatlanvásárlási kedv, ami az agglomerációban is éreztette hatását, 2022-hez képest 18 százalékkal esett vissza a forgalom.

Az ingatlanközvetítő adatai alapján idén is a nyugati szektorba vágyók (Biatorbágy, Budajenő, Budakeszi, Budaörs, Páty, Törökbálint, Zsámbék) fizetik meg a legmagasabb átlagos négyzetméterárat, ami jelenleg 19 százalékkal több, mint tavaly, 824 ezer forint.

12 százalékos emelkedést tapasztaltak a délkeleti szektorban is (Alsónémedi, Gyál, Gyömrő, Maglód, Ócsa, Üllő, Vecsés), ott jelenleg átlagosan 569 ezer fointba kerül egy négyzetméter.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Drága lesz idén a családi nyaralás, akár 30 ezer is lehet csak a strandbelépő
Van olyan strand, ahol a családi jegy is 23.700 forintra jön ki naponta. Ahol pedig nincs ilyen, ott még drágább lesz bejutnia egy családnak.

Link másolása

<

Drága lesz idén strandolni, egy család számára már a belépő is több tízezres kiadást jelent majd – derül ki a Blikk összeállításából. Azt írják:

Van olyan strand, ahol a családi jegy is 23 700 forintra jön ki naponta. Ahol pedig nincs ilyen összevont kedvezményes belépő és két gyerekjegyet is muszáj venni, a számla közelít a 30 ezer forinthoz.

Budapesten a legnépszerűbb a Palatinus a lap szerint, ahol június 15-től 5000-5500 forint lesz a belépő. Az előszezonban egy családi belépő 11 ezer forint, június közepétől már 13 900 illetve 15 300 forintot kell fizetniük, létszámtól és hétköznaptól, hétvégétől függően.

Kiemelkedik az áraival Hajdúszoboszló, ahol 8500-9000 a felnőtt jegy, a gyerekeknek pedig 5500 illetve 6000 forintot kell fizetni. Egy kétgyermekes családnál ez éppen 30 ezer forint, viszont a jegy érvényes lesz a csúszdaparkra is.

Szegeden a legdrágább a szimpla strandbelépő: a felnőtteknek 8300, a diákoknak 4600 forintot kell fizetniük. A családi jegy 23 700 forint.

Az olcsóbbak közé tartozik a Gyulai Várfürdő, felnőtteknek 4300, diákoknak 3900 forintért. Eger strandja pedig most 3800 forintos napi és 9700 illetve 12 100 forintos családi belépővel látogatható.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
Az első babavárósok negyedénél nem született meg a gyerek, és mindjárt lejár a határidő
A kormányhivatal méltányosságból részletfizetést és halasztást is engedélyezhet, vagy akár el is engedhetik a tartozás egy részét.

Link másolása

Remekül kezdett a csok plusz a legfrissebb, márciusi adatok alapján, mondta az Indexnek Hornung Ágnes. A Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára szerint március végéig több mint 3100 igénylést adtak be, vagyis ennyi fiatal házaspár élt a lehetőséggel már az első három hónapban.

A befogadott kérelmek összege 83 milliárd forint, azaz a családok átlagosan 26 millió forint hitelt igényeltek

- mondta az államtitkár. Az interjúból az is kiderül, hogy az egy gyereket tervezők átlagosan 23 millió, a két gyereket tervezők 29 millió, a nagycsaládra vágyók pedig 44 millió forint összegű kölcsönt igényelnek. A családok mintegy háromnegyede első közös otthonának megszerzésére, negyedük pedig másik otthonba való költözéshez igényli a kölcsönt.

Hornung Ágnes az elmaradt gyerekvállalásokkal kapcsolatban elmondta, eddig csak a csok támogatás kapcsán állnak rendelkezésre részleges adatok, hiszen ott az előre vállalt gyermekek esetében a támogatást akkor kell visszafizetni, ha az első gyermek 4 éven belül nem érkezik meg.

Ám még nem tudnak teljes körű adatokkal szolgálni, hiszen ugyan az első gyermek vállalására vonatkozó négyéves határidők az első években igénylőknél elvileg már lejártak, de építkezés vagy bővítés esetén ez a határidő csak a munkák befejezésétől, vagyis akár több évvel később indul; a második gyermekek születésére előírt 8 éves határidők és különösen a három gyermeknél irányadó 10 éves határidők pedig értelemszerűen még nem esedékesek.

Az államtitkár kitért a babaváró hitelre is, ami 2019 júliusában indult. Ott az első gyermek születésére 5 éves intervallumot biztosítottak, így most még senkinek sem járt le ténylegesen, de 2024 második félévében, júliustól már lehetnek ilyenek. A Magyar Államkincstárnál lévő legfrissebb összevetés szerint

a 2019-ben igényelt babavárók esetében az igénylők kevesebb mint negyedénél nem volt igazolva az, hogy megszületett az első gyerek.

Bizonyosan nincs remény a gyermekvállalásra, ahol a gyermeket vállaló pár elvált. Ilyenkor a kamattámogatást a jegybanki alapkamat +5 százalékos büntetőkamattal kell visszafizetni.

Hornung hangsúlyozta: a kormányhivatal méltányossági eljárás keretében a fizetési kötelezettség teljesítésére részletfizetést, vagy legfeljebb 5 évre fizetési halasztást engedélyezhet, illetve a fizetési kötelezettséget részben vagy teljesen el is engedheti.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
Megcsinálták: kiadóvá vált a Fel! című rajzfilm ikonikus repülő háza
Az Airbnb megvalósította a Fel! című rajzfilm ikonikus repülő házát. Azok, akiknek sikerül lefoglalniuk, kapnak egy "ifjú felfedező" jelvényt.
Fotó: Airbnb - szmo.hu
2024. május 02.


Link másolása

A szálláshelyeket kiadó cég, az Airbnb most húzott egy merészet, és megvalósította a Fel! című rajzfilm ikonikus repülő házát az Icons program segítségével.

Ha valaki nem emlékezne rá, a 2009-es Disney-Pixar filmben feltűnik egy ikonikus ház, amely léggömbök segítségével repül az égen.

Az Airbnb most megcsinálta a valóságban ezt az építményt az új-mexikói Abiquiu városában. A házat több mint 8000 léggömb – illetve egy hatalmas daru tartja 50 láb magasan.

Brian Chesky, az Airbnb társalapítója és vezérigazgatója május elsején egy Los Angeles-i rendezvényen mutatta be a különleges házat.

Azok, akiknek sikerül lefoglalniuk az ikonikus lebegő házat, kapnak egy „ifjú felfedező” jelvényt. Aki pedig elvégez bizonyos házimunkát a ház körül, további jelvényeket kaphat, akárcsak Russell, az egyik szereplő a filmben.

Nem árt sietni, ha valaki szállást akar foglalni a repülő házban, ugyanis május 15-ig lehet csak jelentkezni erre a különleges élményre.

(via Unilad)

Link másolása
KÖVESS MINKET: