SZEMPONT
A Rovatból

Természetes fejlődést a gyerekeknek, saját igényeik és ütemük szerint – Az AKG-ban jártunk

Az óbudai Alternatív Közgazdasági Gimnázium csak kívülről emlékeztet hagyományos iskolára.


Odabent hatalmas, szabad levegőjű aulájával, színes hangulataival, játékosságával inkább tűnik olyan közösségi térnek, ahol több generáció is jól érezheti magát. Szűcs Tamás ügyvezető igazgatóval beszélgettünk arról, hogy miként működik ez a folyamatosan fejlődő iskola, ahová a tanárok is szívesen járnának, ha visszamehetnének az időben.

- Éppen 30 éve, 1988-ban született meg az Alternatív Közgazdasági Gimnázium. Mi volt az alapkoncepciója, és mennyiben változott az elmúlt három évtized alatt?

- A rendszerváltást megelőző időszakban évekig zajlott egy műhelymunka azoknak a tanároknak a részvételével, akik az akkori iskolarendszert nem tartották megfelelőnek. Keresték az utakat, hogy miként lehetne gyermekközpontúbbá tenni az iskolákat. Pedagógiai vezetőnk, Horn György, aki akkor a II. Rákóczi Ferenc Kereskedelmi Gyakorló Szakközépiskolának volt az igazgatója, koordinálta ezeket a beszélgetéseket. Aztán a közös gondolkodás eljutott a gyakorlati megvalósítás tervéig. 1987-88 táján már egy kicsit szabadabb volt a légkör, és Gazsó Ferenc oktatási minisztere engedélyezte, hogy a minisztérium kísérleti iskolájaként létrejöjjön az AKG.

Az iskola kezdettől fogva nem a pedagógiai elméletekre, hanem a gyakorlati munkára koncentrált, hogy miként lehet a legjobb válaszokat adni azokra a kérdésekre, amelyek feszítették – és azóta is feszítik – az iskolarendszert.

Szűcs TamásSzűcs Tamás, az AKG ügyvezető igazgatója

- Az AGK-nak, „szájhagyomány útján” nagyon hamar híre ment.

- A Műszaki Egyetem előadótermeit kellett kibérelni a felvételikre! Aztán a helyzet konszolidálódott: már nem közel 6000 gyerek jelentkezett, hanem csak 600… Aztán nagyon sok változás következett be, mert a külvilág, a társadalom, a gazdasági élet is óriási változásokon ment keresztül az utóbbi 30 évben, és az AKG mindig tudott ezekhez rugalmasan alkalmazkodni, szem előtt tartva a gyermekközpontúságot, de azt is, hogy a pedagógusok is szeressenek itt tanítani. Az elején már az is kuriózumnak számított, hogy a négyosztályos gimnázium helyett mi négy és fél osztályost indítottunk: a 8. év második félévében vettük át a gyerekeket és itt kapták meg a nyolcadikos bizonyítványukat. Közben részt vettek egy előkészítőn, tanulás-módszertannal, kommunikációval. Azokra a készségekre próbáltunk hangsúlyt fekteti, amelyekkel tapasztalataink szerint az akkori közoktatás nem foglalkozott kellőképpen és azóta sem foglalkozik! A rendszerváltás után az új oktatási törvény lehetőséget biztosított hat- és nyolcosztályos gimnáziumok létrehozására. Nagy dilemma előtt álltunk: nyissunk-e „lefelé”, mert egy 12 éves, a serdülőkor előtt álló tanuló egészen más hozzáállást igényel, mint egy 14 éves kiskamasz. Végül a tantestület úgy döntött: vágjunk bele a hatosztályosba. A következő újítás a „nyelvi év” volt, amit mi a 11.-be illesztettünk be, az első négyéves alapképzés után egy második idegen nyelvvel. Közben elindítottunk, szintén nyelvi évvel, egy párhuzamos négyosztályos művészeti gimnáziumi képzést. Tehát folyamatosan, szerkezetében is változott az iskola. Az utóbbi 1-2 év pedig arról szólt, hogy létrehozzuk az általános iskolánkat. Ha minden rendben megy, szeptemberben a Kiscelli utcai új épületünkben ez is elindul.

- Egyik jelmondatuk: „A gyermek nem az életre készül, hanem él.” Erről egy másik klasszikus mondás jut eszembe: „Nem az iskolának, az életnek tanulunk.” Világszerte probléma, hogy az iskolai tananyagnak kevés a gyakorlati haszna, vagy még inkább: nem tud lépést tartani a világ felgyorsult fejlődésével.

- Ma Magyarországon az a szabály van érvényben, hogy mindenkinek, akár állami, önkormányzati, vagy magániskolába jár, ugyanazt az érettségit kell letennie. Mi annyival vagyunk szabadabbak, hogy az út, amelyen eljuttatjuk a tanulót az érettségiig, nem ugyanaz, mint az állami kerettantervben szereplő. Én úgy gondolom, hogy az iskola, mint intézmény, már évtizedek óta nem találja a helyét a világban.

Az a felfogás, hogy a gyereket beíratják az iskolába és mindenféle tudást tömnek a fejébe, nagyon túlhaladott.

Ha ezt erőltetjük, és azon vitatkozunk, hogy az egyes tantárgyakból mit kell megtanítani és mit nem, akkor nem jó úton haladunk. Ha az életre készítjük fel a gyereket, akkor olyan készségeket, képességeket kell fejleszteni, amelyek később akár a munkaerőpiacon, akár a magánéletében, a társadalmi létében fontosak lehetnek számára. Nem biztos, hogy fejből le kell vezetnie a Thálész-tételt, vagy tudnia kell, hogy X költő hol és mikor született, hanem például legyen képes megfogalmazni egy kérelmet, egy adott helyzetben kommunikálni, tudjon gondolkodni, érvelni; az internet világában tudja az információk forrását felkutatni, értékelni, a különböző helyről érkező adatokat a helyükön kezelni. És sorolhatnám még sokáig azokat a dolgokat, amelyek nélkül valaki nem élheti jól az életét, nem lehet hasznos tagja a társadalomnak. A munkaerőpiac nem elsősorban a lexikális tudást várja, hanem az olyanokat, akik képesek a váratlan problémák megoldására. Nem azt mondom, hogy nincs szükség konkrét ismeretekre, vagy akár a verstanulásra, hanem azt kellene végiggondolni, hogy mire mennyi időt szánunk – miközben azt látjuk, hogy a gyerekek végtelenül túlterheltek, és nem arra fordítódik az energiájuk, az idejük, hogy a saját igényeiknek és ütemüknek megfelelő természetes fejlődésen menjenek keresztül.

Kreative történelem-versenyA kreatív történelem tanulmányi verseny ezüstérmes AKG-csapata

-Csakhogy ehhez több egyénre szabott program kellene…

- Az iskolarendszert kezdettől fogva az átlagteljesítményre találták ki. Ha valaki ebből valamerre kilóg, le kell nyesegetni, mert a rendszer nem tud vele mit kezdeni. Ennek viszont az a következménye, hogy aki valamiben gyengébb, annak kudarcos élete lesz, az iskolát utálni fogja, és az igazi tehetségek sem érzik jól magukat. Említhetnénk híres tudósok példáit…

- Hogyan segítik a gyerekek kreativitását?

- Próbálunk otthonosabb teret biztosítani az idejáró gyerekeknek. Például padlószőnyegeket tettünk fel, elhagytuk a komorrá csempézett folyosókat, az iskolacsengőt, helyettük a diákok alkotásai dekorálják az épületet. Fontos, hogy milyen a gyerekek és a tanárok viszonya, a köztük folyó interakció. Nem egy katedráról osztom az észt, lemegyek közéjük beszélgetni. Nem a katedrától lesz egy tanárnak tekintélye, azt meg kell szerezni. Harminc éve létezik nálunk a patrónus-rendszer: minden diáknak van egy iskolai „szülője”, aki mindenfélével foglalkozik, akihez a gyerek problémáival fordulhat. A személyesség ezen keresztül nagyon át tud jönni.

Ez nem azt jelenti, hogy „haveri viszony” van tanár és diák között, csak próbálunk emberként nézni egymásra.

Ami a szakmai oldalt illeti: alkalmazunk projekt-módszert, kiscsoportos vagy szintenkénti oktatást, és a tananyagot is igyekeznek a kollégáim úgy strukturálni, ami az adott gyereknek, csoportnak a legmegfelelőbb.

- Ez a munka különleges képességet és hozzáállást követel a tanároktól. Kik kerülhetnek be az AKG tanári karába?

- Nem emlékszem, hogy valaha is vettünk volna fel tanárt hirdetés alapján, többségükkel volt előzőleg valami személyes kapcsolatunk, vagy ismertük a pályáját. A legtöbb tanárunk régóta nálunk van, még az induló csapatból is sokan tanítanak, de ők már nyugdíj-körüliek. Olyan még nem fordult elő, hogy nem találtuk meg a megfelelő kollégát, de úgy gondolom, hogy ez azért van, mert van egy hírünk, és a tanárok szeretnének hozzánk jönni.

- Az iskolának milyen kiemelkedő sikereire emlékszik az elmúlt évtizedekből?

- Az egyik legrégebben futó programunk az elsősegély-nyújtás. Egy nagyon elhivatott kollégánk indította el, hogy minél többen tanulják meg az elsősegély, köztük az újraélesztés alapjait. Igen komoly csapatot tudott maga köré építeni, a gyerekek átérzik ennek a fontosságát, az ezzel járó felelősséget. Az AKG-ban végzettek mind képesek arra, hogy újraélesszenek valakit, volt is már rá példa. Rendszeresen jól szereplünk az ilyen versenyeken. Megjegyzem, hogy az AKG elsősorban a csapatversenyekben erős – nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a gyerekek jól tudjanak együtt dolgozni. Manapság a munkahelyek egy része el is várja, hogy valaki képes legyen a csapatmunkára. Ugyancsak híres a robotika-csapatunk, több hazai és nemzetközi versenyen értünk el az elmúlt években kiemelkedő helyezést. Aztán itt vannak a diákvállalkozások. Kezdetben sokan furcsállották, hogy „közgazdasági gimnázium” vagyunk és nem szakközépiskola, de mindig is meggyőződésünk volt, hogy a közgazdaságtan legalább annyira része az általános kultúrának, mint az irodalom, a piacgazdaságban meg különösen, tehát nem árt tudni, hogyan működik. Meg kell tanulni, hogy mi a vállalkozás, a vállalkozói készség. Van nálunk egy diákvállalkozási program, amelyben közgazdasági alapismeretekkel is megismerkednek a gyerekek. Ez eredetileg az angolszász Young Enterprise program volt, amit a Közgazdasági Politechnikum hozott be Magyarországra. Velük közösen hoztuk létre a YE Alapítványt. E területen szép sikereket érnek el a gyerekeink, de az igazi siker az, hogy elsajátítanak, megismernek valamit. És a nálunk végzetteknek gyakorlatilag 100%-a továbbtanul, több diplomát szerez és a munka világában is megállja a helyét. A patrónus-rendszer sajátossága, hogy „csibéink”, „fészekaljunk” sorsát tovább követjük. Az én első „csibéim” 1999-ben végeztek és mindegyiküknek egyenesben van az élete. A tanulóink családi háttere egyébként amúgy is olyan, hogy nem kell őket rábeszélni a továbbtanulásra.

AKG . életmentő -Skáre KrisztiánFotó: Skára Krisztián, AKG

- AKG-be felvételiző gyerekeknek van-e jellemző társadalmi, anyagi háttere?

- Kimondhatjuk, hogy igen, mert e program megvalósításához nem kapunk elég forrást az államtól, ezért a családok hozzájárulását kérjük. Ez már önmagában szelektál, bár van ösztöndíj-programunk. Tehát jellemzően a felső középosztálybeli értelmiségiek gyermekei érkeznek hozzánk.

- Mibe kerül egy év egy gyereknek?

- Nagyon eltérő. Az idei tanévben egy évre 900 ezer forint a költségtérítés összege, ezt különböző bontásokban fizethetik a szülők, illetve lehet hozzá támogatást kérni az alapítványtól. A szociális, tanulmányi ösztöndíjakról első fokon az adott évfolyamok, a „kisiskolák” patrónusai döntenek, aztán a szülők és az iskola képviselőiből alakult bizottság mondja ki a végső szót. Sok-sok milliót elköltünk ezekre a kompenzációkra is.

-Napjainkban korábban elképzelhetetlen mennyiségű tudásanyaghoz juthatunk hozzá az internet segítségével. Hallani már olyan hangokat is, hogy az iskola, mint olyan, feleslegessé válik.

- Az iskola a mai formájában valószínűleg halálra ítélt, de annak, hogy emberek átadják tudásukat, tapasztalatukat a következő generációnak, valahogyan működnie kell.

Nem hiszem, hogy ezt teljesen gépekre lehetne bízni az ember kiiktatásával. De mindenképpen nagyot fog változni az iskola és a tanárok szerepe. Már most is meg kellene, de azért nem tud, mert a tanárképzés nem változik. A tanár a jövőben a „na, majd én megmondom, hogy mi a tuti” szerep helyett koordinátori feladatot lát el, és fel kell vérteznie magát menedzser-szemlélettel is. Az iskola, mint olyan, fizikai térként is megmaradhat, de a tereket, a tantermeket újra kell gondolni. Jelenleg nálunk a digitális iskola épül felmenő rendszerben, az alsó három évfolyam digitális rendszerben tanul: digitális tananyagot kapnak, nem füzetbe, hanem laptoppal jegyzetelnek, a csoportok különvonulhatnak, akár az aulában is dolgozhatnak, de ez azért nem azt jelenti, hogy egymással nem kommunikálnak. A tantermek falait azonban nem tudjuk odébb tolni, kitágítani. És az is felmerül, hogy mi a szerepe egy iskolai könyvtárnak a 21. század második évtizedében? Hogyan lehet kölcsönözni e-könyvet? Nem azt mondom, hogy ki kell dobni a régi könyveket, de el kell fogadni, hogy a világ halad. Az első vonatoknál még attól féltek, hogy az emberek belehalnak a 30 km/órás sebességbe… A legnagyobb probléma, hogy azokra a nagy változásokra, amelyek korábban évszázadok alatt mentek végbe, ma néhány évünk van. És azért nehéz, mert éppen azt nem tanították meg nekünk az iskolában, hogy az ilyen gyors változásokra hogyan kell rugalmasan reagálni…

AKG
Az AKG pedagógiai elveiből

- Az AKG jelenelvű iskola. Az iskola nem háríthatja át tanítványaira saját feladatát, nem terhelheti az egyébként is nehéz, krízisekkel terhelt életszakaszt a tudatos életre készülés – számára különben sem felfogható - terheivel…A jelenelvűség nem azt jelenti, hogy az iskolának szerintünk nincsenek a felnőttkorra kondicionáló funkciói, hanem azt a meggyőződésünket fejezi ki, hogy az ember hétköznapjait - néhány kivételes és rövid időszakot kivéve - nem a távlati célok hatják át, hanem a rövidebb távú sikerekre törekvés, napi apró örömök, a felmerült problémáknak, konfliktusoknak a feloldására irányuló cselekedetek.

- Az AKG érték és normaközvetítő iskola. Az életkorhoz igazodó módon törekszünk erős érzelmi kötődést teremteni, és az intellektuális belátás, megértés indokait biztosítani, a polgári-demokratikus társadalom, így különösen a szabadság, a szolidaritás, az igazságos társadalom értékeinek. Minimumkövetelménynek tekintjük, hogy törvénytisztelő, öntudatos állampolgárként, stabil értékrenddel jussanak el az iskola befejezéséig.

- Az AKG pedagógiai elveinek hátterében az a meggyőződés áll, hogy minden gyerek más. Eltérő adottságokkal, motivációval, adottságokkal, értékekkel rendelkezik, és az iskola minden egyes tanítványának optimális fejlesztésre koncentrál.

- Az AKG szabad iskola. Az iskola valamennyi tanítványát –életkorától, eredményeitől függetlenül – szuverén önálló embernek tekinti. A szabadság a mi értelmezésünkben az információ szabadságát, az adott kérdésben érintetteknek a döntésben való részvétel jogát, és a döntés következményeinek vállalását jelenti. Az egyes döntések, a közösen elfogadott szabályok a folyamatos kommunikáción, az eltérő álláspontok közelítésén, egyeztetésén alapulnak.

Forrás: https://www.akg.hu/pedagogiai-program/


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Rácz András a lengyelországi orosz drónokról: Nem egy NATO-orosz háború kezdetét látjuk éppen, de goromba provokáció, ami történik
A szakértő szerint az oroszok „harccal történő felderítést” végeznek. A céljuk a NATO válaszkészségének felmérése és politikai feszültségkeltés lehet.


Rácz András Oroszország-szakértő szerint nem egy NATO elleni orosz támadás kezdődött el akkor, amikor orosz drónok hatoltak be Lengyelország légterébe, majd azokat a lengyel hadsereg lelőtte. A szakértő a Facebook-oldalán osztotta meg a véleményét az esetről.

Azt írta: az orosz hadsereg jelenleg nem hajt végre semmilyen szokatlan műveletet, nem közelítik meg a NATO határait, és rakétahordozó bombázóikat sem vetik be.

„Nem egy NATO-orosz háború kezdetét látjuk éppen, nincs tehát ok pánikra. Ezzel együtt goromba provokáció, ami történik”

– fogalmazott Rácz.

Szerinte az is világos, hogy az orosz drónok berepülése szándékos volt. Korábban előfordult már, hogy egy-egy drón technikai hiba miatt sértette meg a lengyel vagy a litván légteret, vagy eltért a pályájáról a légvédelem tüze miatt. Most viszont egy több drónnal végrehajtott, mély behatolás történt – ez más lépték.

A szakértő szerint az orosz fél azt teszteli, mennyire képes a NATO megvédeni a saját légterét. Ezt az orosz katonai szlengben „razvedka bojem”-nek nevezik, vagyis harccal történő felderítésnek.

„Harcérintkezést provokálnak ki – jelen esetben drónokkal –, és azt vizsgálják, milyen reakciót ad a lengyel haderő, milyen reakciót ad a NATO”

– írta Rácz.

Szerinte az incidens akár a szeptember 12–18. között zajló orosz–fehérorosz Zapad–2025 hadgyakorlathoz is köthető. A litván, lett és ukrán hírszerzés is arra számít, hogy az orosz fél információs eszközökkel próbálja majd veszélyesebbnek láttatni a gyakorlatot, mint amilyen az valójában.

Rácz András szerint az oroszok célja lehetett az is, hogy éket verjenek Karol Nawrocki lengyel elnök és Donald Tusk miniszterelnök közé. Ha ez volt a terv, akkor úgy tűnik, nem sikerült: a két politikus – bár eltérő politikai oldalon állnak – együtt reagált a támadásra. A hosszabb távú következmények viszont még nem ismertek.

A mostani eset hatására Rácz szerint felgyorsulhatnak a megbeszélések arról, hogy a NATO-tagállamok kiterjesszék a légvédelmüket az Ukrajnával szomszédos megyékre is. Ez leginkább a Lengyelországgal és Romániával határos területeket érintené. Kárpátalját kevésbé, mert ha a többi térséget lefedi a légvédelem, onnan már nem valószínű, hogy bármi átrepülne – véli a szakértő.

Rácz András figyelmeztetett arra is, hogy a drónok roncsai, illetve a lehulló repeszek a földet érés után is veszélyt jelenthetnek.

„Nemcsak azért, mert akár az üzemanyag maradványai, akár a robbanótöltet (ha volt rajtuk) fel tudnak robbanni. Előfordul az is, hogy az oroszok robbanócsapdákat helyeznek a drónokba, azzal a céllal, hogy a földet ért gépeket megvizsgáló tűzszerészeket megöljék”

– tette hozzá Rácz András.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
„Egy kicsit bolondos, de kedves srác volt” – Templomba járó, Trump-rajongó mormon család kiválóan tanuló gyereke Charlie Kirk merénylője
A 22 éves Tyler gyerekkora óta templomba járt, okos volt, kedves és csendes az ismerősei szerint. Most egész Amerika róla beszél – és a különös üzenetekről, amiket a golyókra vésett.


Egészen más jövő várt volna Tyler Robinsonra, ha minden a tervei szerint alakul. Charlie Kirk 22 éves merénylője Utah államban, St. George közelében nőtt fel, és már középiskolásként is kitűnt tanulmányi eredményeivel: a közösségi médiában megosztott posztok szerint nagyon jó tanulmányi átlaggal zárt. A Pine View középiskola elvégzése után a Utah Állami Egyetem négyéves ösztöndíjat ajánlott neki, amit egy videóban büszkén fel is olvasott.

Azonban csak egyetlen félévet töltött az egyetemen. A tanulmányi szünet után már nem tért vissza, ehelyett a Dixie Műszaki Főiskolán tanult tovább, ahol az elektronikai képzés harmadéves hallgatója lett. 2022-ben megszerezte a villanyszerelői engedélyt is. Legutóbb egy st. george-i lakóparkban lakott, ahol szomszédai szerint visszahúzódó, csendes fiatalemberként élt, és nem igazán beszélt politikáról.

Robinson korábban a Utah Technológiai Egyetemen is szerzett kreditpontokat középiskolás évei alatt, 2019 és 2021 között. A Utah Valley Egyetemre, ahol a lövöldözés történt, nem járt.

A nyilvántartások alapján pártonkívüliként regisztrált szavazó volt, de soha nem élt szavazati jogával. Szülei, Matthew és Amber Robinson a Republikánus Párt tagjai, és a helyiek barátságos, segítőkész családként ismerték őket. Az apa konyhapultokat és szekrényeket szerel be, az anya szociális munkás. A család aktív tagja a mormon egyháznak.

Egykori ismerősei szerint Robinson mindig csendes volt, de jó fej, aki főleg a videojátékok világában érezte otthon magát.

Egy volt osztálytársa így emlékezett rá: „Nagyon-nagyon benne volt a videojátékokban”, és érdekelte is a játéktervezés. Elmondása szerint ebédidőben kártyázni szoktak az iskolában, és Robinson „egy kicsit bolondos, de kedves srác volt”.

A szomszédságában élő Kristin Schwiermann – aki iskolai takarítóként és egyházi tagként is ismerte a fiút – így emlékezett vissza: „Azt tudom, hogy [Tyler] mindig rendesen viselkedett. Nagyon kedves volt. Okos volt. Úgy hallottam, teljes ösztöndíjat kapott a főiskolára… Teljesen megdöbbentem, hogy ezt tényleg ő tette.”

A rendőrség szerint Robinson szeptember 11-én lőtte le Charlie Kirket a Utah Valley Egyetem egyik rendezvényén. A konzervatív aktivista épp a mormon egyházról beszélt, amikor a tragédia történt. A rendezvényen többek között ezt mondta: „Imádom, hogy a mormonok misszionáriusokat küldenek a világ minden tájára, imádom, hogy milyen udvariasak... a csapatom fele mormon.” Hozzátette: „A mormonok nagyszerű emberek. Hadd mondjam el, hogy én evangéliumi keresztény vagyok, de nem vagyok olyan, aki gyűlöli a mormonokat.” Tyler Robinson és családja az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza mormon közösség tagjai.

A lövöldözés után a rendőrök egy csavarzáras puskát találtak az egyetem közelében, egy erdős területen. A fegyverben lévő lőszerhüvelyeken több felirat is szerepelt. Az egyiken ez állt: „Hé, fasiszta! Kapd el!” Egy másikon az olasz antifasiszta dal sora: „Oh bella ciao, bella ciao, bella ciao, ciao ciao.” Egy harmadik hüvelyen ez volt olvasható: „Ha ezt olvasod, meleg vagy LOL.” A hatóságok szerint a feliratok videojátékokra és mémekre is utaltak, köztük a Helldivers 2 és a Far Cry 6 játékokra, valamint egy Netflix-sorozatra.

Spencer Cox, Utah kormányzója elmondta, hogy a nyomozók egy családtagot is kihallgattak, aki szerint Robinson az utóbbi években egyre inkább a politika felé fordult. Egy nemrég tartott családi vacsorán szóba hozta Charlie Kirk közelgő rendezvényét, és a családtag elmondása szerint azt is kifejtette, miért nem ért egyet az aktivista nézeteivel. A hozzátartozó szerint „Kirk tele van gyűlölettel, és gyűlöletet terjeszt”.

Robinson egykori iskolatársa arról számolt be, hogy korábban ő és a családja is Donald Trump támogatója volt: „Amikor ismertem őt és a családját, igazi Trump-rajongók voltak. Amikor ez történt, azt se tudtam, mi változott meg.”

Pénteken az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházának vezetői közleményt adtak ki: „Elítélünk minden borzalmas erőszakos cselekedetet világszerte, beleértve a mostani gyilkosságot is Utah államban. Ismételten arra kérünk mindenkit, hogy a különbségek ellenére is a békét és az egységet keressék.” A közlemény zárása így szólt: „Arra buzdítunk mindenkit, hogy utasítsa el az erőszakot, és inkább a megértésre törekedjen. Mindannyian Isten gyermekei vagyunk – ennek tudatában több méltósággal, együttérzéssel és tisztelettel kell bánnunk egymással.”

(via BBC, CNN, New York Post)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina a Charlie Kirk elleni merényletről: Ez az indulat, ez a gyűlölet itt van Magyarországon is
A humoristát nagyon megrázta a konzervatív aktivista szerdai halála. Kirköt egy egyetemi közönségtalálkozó közben lőtték nyakon, esélye sem volt a túlélésre.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 12.



„Végtelenül megrázott Charlie Kirk halála” – írja péntek reggeli posztja elején Pottyondy Edina. A jobboldali influenszert szerdán lőtte le egy eddig ismeretlen merénylő. Kirk éppen a Utah Valley Egyetemen tartott közönségtalálkozót, amikor nem sokkal dél után nyakon lőtték. A 31 éves konzervatív aktivista nem élte túl a merényletet.

„Talán azért, mert politikai tartalmakat gyártó influenszer volt. Talán azért, mert miközben nagyjából semmiben sem értettem vele egyet, a gondolatait kifejezetten kulturált módon adta elő. Talán azért, mert kétgyermekes apuka volt. Talán azért, mert alig 31 éves. Vagy azért, mert az infernális gonoszság, ami a halálát okozta, valószínűleg liberális irányból érkezett” - olvasható a humorista bejegyzésében.

„Az, hogy a közélet hova süllyedt az elmúlt évtizedekben, nyilván sokak felelőssége. Lehet joggal mutogatni a szélsőjobbra, a szélsőbalra, Finkelsteinre, a woke radikalizmusra. Lehet hibáztatni a hagyományos médiát, az algoritmusokat, az influenszereket, a társadalom mentális állapotát, a szociális igazságtalanságokat. Lehet vádolni a korszellemet, a kapitalizmust, a Covid-lezárásokat, a jogrendszert. És mindegyikben akad is némi igazság” - tette hozzá az influenszer, aki ezután a megosztottságról ír.

„Ez a szélsőséges megosztottság, amit a politika és a kultúra közösen zúdít az emberre, az az elképesztő indulat, ami világszerte forrong, számtalan tényezőből ered. Aki tényleg szembe akar nézni a valósággal, felteszi magának a kérdést, hogy a felelősség mennyire terheli a saját politikai közösségét”

– írja Pottyondy Edina, aki ezután a közelmúlt eseményeit is felidézi.

„Az elmúlt években egyre több politikai merényletet követtek el Amerikában. Meglőtték Trumpot. Minnesotában két demokrata törvényhozót és feleségeiket lőttek le, az egyik házaspár meghalt. A Képviselőház elnökének férjét kalapáccsal próbálták szétverni, megöltek egy vállalatigazgatót, és most Charlie Kirköt is.”

Pottondy szerint a Kirk halálához vezető indulat hazánkban is jelen van.

„Ne legyen kétségünk: ez az indulat, ez a gyűlölet itt van Magyarországon is, és egész Európában.

A Ficot megtámadó elmebeteg, a Budapesten garázdálkodó antifák, a Budah*ázy-galeri, vagy éppen az ellenzéki kritikust megtámadó propagandista mind ugyanannak a forrongó erőszaknak a jelei. Nem az a megoldás, hogy egyre hangosabban üvöltjük, hogy a másik a hibás. Ha egyáltalán lehetséges a változás, az csak úgy valósulhat meg, ha jobbak, türelmesebbek, nagyvonalúbbak leszünk, mint a tegnapi önmagunk. Különben a pokolra fogunk jutni mindannyian, még mielőtt meghalnánk.”

„Nyugodjon békében Charlie Kirk! És szégyellje magát mindenki, aki a halálán örömködik. És azok is, akik ezt a tragédiát is arra használják, hogy még több gyűlöletet, még több indulatot öntsenek a világra” – zárja a posztot Pottyondy Edina.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Hatvanpusztán alig van berendezés, ami ne kerülne több millióba – ennyi lehet a teljes összeg
A Telex belsőépítészekkel próbálta meg kiszámolni a „félkész gazdasági épület” összköltségét. Alapnak a Hadházy Ákos által közölt, kiszivárgott fotókat vették.
Malinovszki András - szmo.hu
2025. szeptember 11.



Immár hónapok óta posztol a hatvanpusztai kastélyról Hadházy Ákos, akinek több emlékezetes látogatása is volt a komplexumnál, sőt tüntetést is szervezett oda. Orbán Viktor több interjúban is állította, hogy a területen gazdasági épületek vannak, amik édesapja tulajdonát képezik, kormánypárti szereplők pedig sokszor értékmentésként és műemlékvédelemként hivatkoznak a munkálatokra. A független országgyűlési képviselő szerint azonban több jel utal arra, hogy Hatvanpusztán egy luxuskastély és -birtok építése zajlik, ami ráadásul szorosan a miniszterelnökhöz köthető.

Hadházy legutóbb a „tisztilaknak” vagy „rezidenciának” nevezett épület belsejét mutatta meg. Korábban már posztolt a könyvtárról, az ebédlőről és a társalgóról is. A Telex több belsőépítésszel is végignézte a képeket. A legnagyobb értékű helyiség a könyvtár lehet, amit egykori cselédházból alakítottak ki. A képeken tömörfa könyvespolcok, galéria, kovácsoltvas csigalépcső és kosfejes kandalló is látszik.

A könyvespolcos blokkok darabonként nettó 6,5 millió forintba kerülhettek. A díszes korlát folyóméterenként egymillió forint. Ha négy blokk van mindkét oldalon, az összesen 52 millió forint. A 20 méter hosszú korlát 20 millió, így a teljes könyvtár berendezése elérheti a 91,5 millió forintos bruttó árat. Ha a hátsó falat is beépítették, akkor 116 millió forint lehetett a költség.

A könyvtárban látható kovácsoltvas csigalépcső hasonlít a British Spirals and Castings nevű brit cég SPV1-es típusára. Egy ilyen lépcső ára 8600 és 15 000 font között van, ami körülbelül 4 és 7 millió forint. A cég szerint a fotón szereplő lépcső nagyobb, annak ára 15 000 font, azaz körülbelül 6,8 millió forint.

A könyvtári kandalló betétje legalább egymillió forint. A kéményes munkák másfél millióba kerülhettek, a kőburkolat pedig másfél-kétmillió forintba. A teljes kandalló ára így minimum négy millió forint lehet.

A nyílászárók is drágák lehettek. A fürdőszobai kép alapján a szakértő szerint nem fenyőből, hanem uruguayi eukaliptuszból készültek. Mivel ebből nincs előregyártott fríz, az ablakokat fűrészáruból kellett gyártani. Egy darab eukaliptusz nyílászáró ára bruttó 1,6 millió forint lehetett.

A tetőn lévő manzárdablakokból több mint száz van. Egy ilyen ablak beépítési költsége nagyjából százezer forint.

A padló is sokba kerülhetett. Egyes képeken úgy tűnik, tömörfa parketta van. A négyzetméterár 40–50 ezer forint lehet, lerakással együtt. Hadházy szerint az épületegyüttes 6000 négyzetméteres. Szakértők becslése szerint a burkolatok lakossági áron is több mint 115 millió forintba kerülnek, de itt minimum másfeles szorzóval számoltak, így a teljes burkolás körülbelül 177 millió forint lehetett.

Hadházy egy fürdőszobáról is posztolt képet. A padlón süttői mészkő van, aminek ára lerakással együtt 50–60 ezer forint négyzetméterenként. A falon látható fehér csempét Hadházy szerint már leverették, és színeset raktak helyette.

A mosdó a Globo Paestum PA028BI típusú, ára 120–200 ezer forint, de egy másik forrás szerint jelenleg csak egy lengyel kereskedőnél kapható 330 ezer forintnak megfelelő összegért. A csaptelep Bugnatese LEM típusú, ára 64 ezer forint.

A teljes berendezés költségeiről pontos adat nincs, de a szakértők szerint a birtok belsőépítészete sok százmillió forintba kerülhetett. Korábban egy kertépítő a kertet is több százmilliós beruházásnak becsülte, éves fenntartása 25–50 millió forint lehet.

Orbán Viktor kedden az Öt műsorában Hadházy Ákos hatvanpusztai beszámolóiról úgy nyilatkozott, hogy a független képviselő hálás lehet neki, mert „belőle él”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk