prcikk: „Ha valakinek normális, hogy rendszeresen verték, akkor idővel beletörődik, hogy nem tud elmenekülni” – Az egész életünkre kihatnak a gyerekkori traumák | szmo.hu
ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

„Ha valakinek normális, hogy rendszeresen verték, akkor idővel beletörődik, hogy nem tud elmenekülni” – Az egész életünkre kihatnak a gyerekkori traumák

Függőségek, dührohamok, párkapcsolati nehézségek: mindezeknek életünk első néhány évében keresendő az oka.


Függőségek, figyelemzavar, dührohamok, párkapcsolati nehézségek: mindezeknek életünk első néhány évében keresendő az oka. De mi az a komplex gyerekkori trauma? És vajon van reménye egy traumatizált gyerekből lett felnőttnek a javulásra?

Amikor Viola öthónapos lehetett, az apukája az uszodában összeszedett egy különösen durva szemfertőzést. A betegség nemsokára édesanyjára is átragadt. A háziorvos ekkor ultimátumot adott: a babát – tehát az öthónapos Violát – azonnal le kell választani és elkaranténozni a nagymamánál.

„Hogy meddig tartott a szemkrízis, nem tudni, anyám mindenesetre még fél évvel később is csak napszemüvegben tudott utcára menni. Nekem pedig könnyen lehet, hogy a látásomat óvta meg a korai elkülönítés. A család utólag bagatell ügyként kezelte a történteket – végülis nagymama ápolónő volt, tisztességgel ellátott abban a két hónapban, amit az anyám nélkül töltöttem” – emlékezik vissza ma már harmincas nő.

Viola maga sem tulajdonított túl nagy jelentőséget a sztorinak, egészen a közelmúltig, amíg a terápiájában el nem kezdett foglalkozni a gyerekkori traumákkal és eredetükkel. Igaz, nem a családi anekdotaként mesélt történet miatt döntött úgy, hogy pszichológushoz fordul. Szeretett volna szakítani a vásárlás iránti függőségével épp úgy, mint a figyelemzavarával. Na meg a hirtelen, semmiből rátörő dühkitörésekkel, amelyekkel sokszor terhelte a környezetét.

Javítani próbáltam egyúttal a párkapcsolati mintáimon is, mert azzal szembesültem, hogy folyton olyan partner mellett kötök ki, aki idővel elhagy engem. Szerettem volna megérteni, milyen okok húzódhatnak meg ennek a hátterében.”

Viola ma már úgy gondolja: a csecsemőként átvészelt „karantén” sok változást indított útjára a személyiségében. Mint az ő esete is példázza, sokszor a szülő legjobb indulata ellenére vesznek szerencsétlen fordulatot az események.

A gyerekek ugyanis nemcsak a tudatosan bántalmazó, hanyagoló közegben traumatizálódhatnak – akár koraszülés, betegség vagy válás kapcsán is. És akkor még nem is tértünk ki a mostani háborús események miatt menekülő családok ezreire.

De mi is az a trauma? Ijesztő vagy erőszakos esemény, ami veszélyezteti a személy biztonságát. Lehet érzelmi, testi bántalmazás, de “egyszerűen” az is, ha a gyerek olyan esemény – például családon belüli erőszak – szemtanúja, ahol kiszolgáltatott helyzetben érzi magát.

Szinte borítékolhatóan traumát okoz például a hospitalizáció, a szülőtől való rövidebb-hosszabb elkülönítés (lásd fentebb), vagy ha egy gyerek árvaházban nevelkedik fel. Sajnos azonban egy kisgyerek nem csak szélsőségesen rossz körülmények közt szenvedhet traumákat.

Miért is érintik a traumák a gyerekeket annyival érzékenyebben, mint a felnőtteket?

„A felnőttnek jó esetben már van bevált megküzdési módja, amit használni tud, míg a gyerekeknek általában még nincsen. Ilyen szempontból a 0-6 év közti korosztály a leginkább veszélyeztetett. Nagyon fontos például, hogy szavakban ki tudja-e már fejezni az érzéseit, el tudja-e mondani, mi történt vele” – mondja Petrusán-Molnár Dalma, a Mindset tanácsadó szakpszichológusa.

Vannak ugyanis egyszeri traumák, amelyek ugyan megtörténnek az adott személlyel, de a sikeres megküzdési módoknak hála feldolgozhatóvá, az élettörténetbe illeszthetővé válnak. Ezt poszttraumatikus növekedésnek nevezzük.

A valódi gond az, ha egy gyereket folyamatos bántalmazás ér – méghozzá abban a gondozói környezetben, amelynek stabil, megtartó ereje lenne a biztonságos fejlődés záloga. Ilyenkor komplex gyerekkori traumáról beszélünk, amelynek hatásai még felnőttkorban is erőteljesen érezhetők.

„Az ilyen események olyan fejlődési vonalra állíthatják a gyereket, ami magában hordozza a későbbi, újbóli áldozattá válás traumatizáció lehetőségét” – mondja Balázs Dominika, ám hozzáteszi, nem feltétlenül kell szélsőséges dolgokra gondolni.

„Felnőttként sokan egyszerű, hétköznapi problémákkal, apró dolgokkal fordulnak hozzám. Például: ‘nem mennek a párkapcsolataim, ha kötődni kezdenék, kiszállok. Nehezen beszélek emberek előtt, de pár pohár alkohol ezt feloldja. Az ilyen helyzetek mögött lehet valami, amit érdemes felfejteni.”

Ide sorolhatóak még felnőttként az indulatkezelési és érzelemszabályozási problémák, de akár a gyerekkortól észlelhető, esetleg egész életen át fennálló figyelemzavar (ADHD) tünetei is.

„Elképzelhető, hogy az ilyen embernek gyerekként egyszerre több dolgot is monitoroznia kellett, hogy történik-e körülötte valami. Ezért nem tud elmélyülten egy tevékenységet végezni, folyton készenléti állapotban van” – teszi hozzá Petrusán-Molnár Dalma.

Bántottak vagy bántani fogsz?

Milyen testi-lelki következményekkel járhat a gyerekkorban, tartósan elszenvedett trauma? Petrusán-Molnár Dalma szerint felnőttkorban rendkívül változatos tünetek formájában nyilvánulhat meg mindaz, amit gyerekként elszenvedtünk.

Ha valaki a bántalmazás extrém formájának, például rendszeres verésnek volt kitéve, akár lassabb agyi válasszal reagálhat a valós fenyegetettségre, ez pedig kihat a döntéshozatalra is.

Érdemes felidéznünk a tanult tehetetlenség fogalmát is: ha valakinek az a normális, hogy rendszeresen verték, akkor idővel sokszor beletörődik, hogy nem tud elmenekülni. Az ilyen gyerekek gyakran felnőttkorban is extrém módon alkalmazkodóak maradnak, hogy kerüljék a konfliktusokat. Így könnyen kerülhetnek olyan bántalmazó kapcsolatokba, mint korábban a családban is.

De vajon mitől függ, hogy bántalmazó vagy épp meghunyászkodó jellemű ember válik egy korábbi áldozatból?

„Ezt elsősorban a sémái határozzák meg, amelyek segítségével megküzd egy adott helyzettel, amelyek segítik a világban való eligazodást. Ha mindenben engedelmeskedik, és ezzel megelőz egy nagyobb balhét, akkor ez rögzül benne felnőttkorában is.

A viselkedés ezen dinamikája nem tudatos. Például: ha az ő apjának lehetett, úgy érzi, neki is szabad. Sok bántalmazó korábban maga is bántalmazott volt. Nem tudatos választás, hogy inkább ő maga is bántalmazó lesz, semmint bántalmazott” - mondja a szakember.

Ha mindez nem lenne elég, a tartós traumatizáció hatására az agyunk és idegrenszerünk fejlődése is komoly károkat szenvedhet. Az amygdala és a hippokampusz is elmaradhat a fejlődésben, aminek az eredménye kevésbé árnyalt érzelmi szabályozás, az emlékezet zavarai, vagy épp nem megfelelő válaszreakciók is lehetnek.

A komplex trauma rengetegféle klinikai tünetben jelehet meg. A legújabb kutatás szerint az autoimmun -és kardiovaszkuláris betegségek, az egyes függőségek és mentális betegségek is visszavezethetők a lelki tartalmakra, élményekre, amelyek a gyerek első 2 életévében érték őt.

„A függőség szinte mindig a traumára adott válasz, illetve megküzdési mód. Nem betegség, de nem is választás kérdése. A traumát elszenvedők körében nő a függőségek veszélye, amelyeket a megkönnyebbülés érzéséért folytatnak - ez lehet szex, szerencsejáték, evés vagy vásárlás. Így terelik el a saját figyelmüket az érzelmi fájdalomról. Ez tehát nem az elsődleges probléma, inkább csak próbálkozás a megoldásra” - figyelmeztet a szintén pszichológus Balázs Dominika.

Érdemes tehát Violához hasonlóan feltenni a kérdést: miért van olyan érzelmi fájdalmam, amit nem tudok kezelni? Miért élek meg ennyi mindent distressz-eseménynek? Miért keresem máshol az örömöt, ami nélkül nem tudom magamat jól érezni?

Akiket nem szerettek önmagukért

A kiváltó esemény(ek)nél azonban nem kell feltétlenül valami drasztikusra gondolnunk. Éppen elég az is, ha az édesanya nem kellően érzékeny, nem reagál megfelelően a kisbabája jelzéseire. Hiszen ez a kötődés, amelyből a gyerek később a világot tanulja.

„Fontos, hogy ne tegyük felelőssé a szülőt! Van, aki azért nem tud reagálni, mert maga is traumatizált, esetleg több generációra visszavezethető traumák áldozata. Egy depressziós édesanya például nem fog tudni olyan érzékenyen reagálni a kisbabájára, mint azt egy egészséges anya tenné. A gyerek érzelemszabályozása már ezen a ponton sérül. Sokszor erről a szülő sem tehet, ő is hozza magával a korábbi traumatömeget” – mondja Balázs Dominika.

Mivel a gyerekek idegrendszere nagyon érzékeny, és ebben az életkorban még folyamatosan alakul, a tartósan fennálló traumatizáció súlyos következményekkel járhat a további fejlődésükre nézve.

„Ha az anya nem volt kellően szenzitív a gyermek fájdalmára, akkor az idővel elkezdi elfojtani az érzelmeit, és kevesebbet sír majd. Ekkor még nagyon alkalmazkodó. Végtelenségig idealizája a szülőt, és még számára káros helyzetekben is idomul az igényeihez. Ezt a mintát továbbviheti a későbbi párkapcsolataiban is, hiszen ez az ismerős számára” – teszi hozzá Dominika.

A tartós gyerekkori traumatizáció egyik lehetséges következménye az is, ha személyiségzavarok alakulnak ki. Sokat hallunk a nárcizmusról és a borderline-ról, két olyan zavarról, ami nagyban megnehezíti az egyén felnőttkori boldogulását. De vajon ezek is a gyerekkorból indulnak?

„A génjeink is hajlamosíthatnak bizonyos zavarokra. A környezet és a gének viszont folyamatos kölcsönhatásban állnak egymással: ha a gyerekkori fejlődésünk során jó környezetbe kerülünk, bizonyos génjeink nagy valószínűséggel nem aktiválódnak. Ha azonban még “rápakolnak” arra, ami egyébként is jelen van a genetikai csomagunkban, akkor személyiségzavar is keletkezhet” – folytatja a szakember.

A nárcisztikus emberek esetében gyerekkorukban nem önmagukért szerették őket. Ha meg is történt a szeretet kifejezése, nem akkor, amikor arra szükségük lett volna. Habár sok esetben nem veszik figyelembe mások szempontjait és érzéseit, emögött hatalmas belső űr tátong, amelyet folyamatosan próbálnak feltölteni. A korsónak azonban lyukas az alja: hiába gyűjtögetik az emberi kapcsolatokat, nem tudják fogadni a szeretet, hiszen ehhez nincsen mintájuk.

Míg a nárcisztikus teljesen “egyedül van”, a borderline egy elhagyott gyermekmódban ragadt. A zavar alapja lehet, hogy a baba-mama kommunikáció során az anya – még ha másodpercekre is – de kiszáll, a kapcsolat megszakad. A baba élménye ilyenkor, hogy az ő létezésére nincs reakció, így kiakul egy úgynevezett disszociatív szelf-mag, egy belső ürességérzet – magyarázza Dominika.

Mindkét zavar nagyon eredményesen kezelhető sématerápiával, ahol az adott személy sémáin, azaz berögzült viselkedésmódjain lehet változtatni, egyúttal erősíteni a belátásra való képességét is. A gyerekkori hibás sémák forgatókönyvét jellemzően több éves munkával lehet felülírni. Cél ilyenkor a traumatikus eseményeket megfelelő helyre tenni az élettörténeti narratívában. A terápiának nagyon fontos kiegészítői a társas kapcsolatok - barátságok, párkapcsolatok - is, ahol a személy támogató közegben érezheti magát.

Mit tanácsolnak tehát a szakemberek? Üljünk le a szüleinkkel, és rágjuk át a régmúlt eseményeit?

A szülővel közös átdolgozás remek ötlet - már ha ő maga is nyitott rá. Ugyanakkor nem minden szülő alkalmas rá, hogy részt vegyen ebben a folyamatban. Ha a szüleinken érzékeljük, hogy nem tudnak vagy akarnak segíteni, inkább elárasztanak érzelmileg, érdemes felvonni velük szemben a határokat. A valódi szüleink helyett inkább a “belső szülővel”, azzal a képpel dolgozni, amit a szüleik maguk után hagytak a lelkünkben - tanácsolják a szakemberek.

„Milyen lenne az ideális belső szülő? Én milyen szülő lennék majd? Ezeket a kérdéseket érdemes feltenni az önismereti munka során, nem feltétlenül belevonva az igazi szülőt. Ha csak sérülünk általa, újratapasztalva az elutasítást, jobb a tisztelet megtartása mellett elkerülni. Sokan kérdezik azt is, kell-e tartaniuk a gyerekvállalástól, ha ők maguk traumatizált gyerekek voltak. Pedig ha már ennyi tudatosság van valakiben, hogy feltegye ezt a kérdést, ő jó esetben tenni fog azért, hogy ez újra ne történhessen meg” – zárja Balázs Dominika.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Évekig tartó viszony a tanárnővel: Ricsi könnyek között tálalt ki a manipulációról és a kihasználásról
Egy ártatlannak tűnő öleléssel kezdődött minden, ami aztán nyolc évig tartó titkos viszonyba torkollott. Horváth Richárd a Partizánnak mesélt a pokoli évekről.


A Partizánnak adott interjút Horváth Richárd, aki arról beszélt, hogyan használta ki és manipulálta őt gyerekként a középiskolai angoltanára, akivel éveken át viszonya volt. Azzal kezdte a beszélgetést, hogy mivel ő férfi, biztosra veszi az áldozathibáztatást.

„Jönnek a viccesek majd, hogy bárcsak az ő idejükben lettek volna ilyen női tanárok. Ja, mindenki meg akarja dugni a jónő tanárnőt. Aztán én meg megtettem, és itt ülök mégis. És nem hiszem, hogy bármelyik osztálytársam cserélne velem most”

– fogalmazott.

Elmondása szerint a kapcsolat 2012-ben kezdődött, amikor 15 évesen megpillantotta a tanárnőt, akit „a világ legszebb hölgyének” látott. A viszony egy ártatlannak tűnő helyzettel indult: Ricsi egy családi probléma miatt nem készítette el a házi feladatát, és megkérte a tanárnőt, hogy ne csak egyest ne adjon neki, de ne is beszéljen senkinek a dologról. Állítása szerint a tanárnő ezt nem tartotta be, és szólt az osztályfőnökének. Ricsi erre egy bizalomról szóló Facebook-poszttal reagált, amiből a tanárnő tudta, hogy neki szól. Behívta a tanterembe, bocsánatot kért, majd megkérdezte, megölelheti-e. „Az az ölelés nagyon jól esett ott abban az adott pillanatban, és innentől kezdtünk el mi beszélgetni Facebookon, és egyre inkább elmélyültek ezek a beszélgetések” – emlékezett vissza.

Bár egy ponton Ricsi javasolta, hogy hagyják abba a beszélgetéseket, amibe a tanárnő először beleegyezett, pár nap múlva mégis újra megkereste azzal, hogy „szerinte semmi rossz nincs abban, ha mi ketten beszélgetünk, ha lelkizünk, mert hát mindkettőnknek jó”.

A fiú elmondása szerint ettől különlegesnek érezte magát. „Tök megtisztelve, meg különlegesnek éreztem magam. És valójában ez volt a hatalmas csapda ebben az egészben” – mondta. A kapcsolat hamarosan fizikai síkra terelődött, miután a tanárnő egy ajándékátadás ürügyén felhívta a lakására. Először csak ölelések és kézfogások történtek, majd a tanárnő elkezdte csókolgatni a nyakát, amit a fiú viszonzott, de közben végig bűntudata volt. „De mégis ott volt mindig is az a gondolat a fejemben, hogy ez az egész olyan bűnös, hogy ennek nem lenne szabad megtörténnie” – idézte fel.

A tanárnő először a harmadik fiának, majd a kisöccsének nevezte, végül „lelkitársak” lettek. Az első csók a nő lakásán, a kanapén történt meg, ami után a tanárnő azt mondta, legközelebb egy hónap múlva kaphat hasonlót.

Ricsi állítása szerint nem ő volt az, aki ezt a határt átlépte, innentől kezdve rendszeresen csókolóztak a tanteremben, a lakáson vagy az utcán elbújva.

A nő féltékeny lett, amikor Ricsi kortárs lányokkal próbált ismerkedni. „Ő azt szeretné, hogy kizárólag vele randizzak, mert ő szerelmes belém. Sajnos ez is jól esett akkor, és nagyon szupernek gondoltam magam, hogy hát egy felnőtt nő tényleg szerelmes belém”

– mondta Ricsi, aki szerint ezután a kapcsolat egyre inkább testivé vált, az érzelmi beszélgetések pedig eltűntek, ami miatt úgy érezte, kihasználják.

Az első szexuális együttlétre 2014. július 15-én került sor, amikor Ricsi már betöltötte a 17. életévét, a tanárnő pedig 18 évvel volt idősebb nála.

Elmondása szerint a tanárnő ekkor már egy közös jövőt ígért neki. „Elmondta, hogy velem szeretné leélni az életét, hogy nagyon várja, hogy végezzek a sulival, és együtt lehessünk örökké, hogy együtt öregedjünk meg” – emlékezett vissza a férfi, aki szerint a tanárnő már a kapcsolatuk elején manipulálni kezdte, hogy a saját szükségleteit kielégíthesse vele.

A viszonyról Ricsi apja is tudomást szerzett, miután a fia egy egész hetet a tanárnőnél töltött. Bár az apa nagyon kiakadt, végül nem szólt az iskolának.

„Azt mondta, hogy félt, hogy meggyűlölöm egy életre, ha ezt teszi. Értelemszerűen, ha meg is gyűlölöm, érte, egyébként ez lett volna a jó döntés” – mondta Ricsi. A viszonyról állítása szerint a tanárnő egyik kolléganője, egy magyartanár is tudott, aki nemhogy nem szólt, de még az osztályfőnököt is lebeszélte a gyanakvásáról, amikor az aggályait fejezte ki a diák és az angoltanár furcsa kapcsolatáról.

A titkolózás egyre jobban megviselte Ricsit, akinek egy alkalommal dühkitörése volt az osztályban. Ezt követően a tanárnővel közösen mentek el egy pszichiáterhez, aki Ricsi szerint nem mondta ki, hogy a kapcsolatuk nem normális. „Gyakorlatilag arra tanultam itt praktikákat, hogy hogyan ne legyek dühös, és hogyan kezeljem a dühömet” – mondta. A tanárnő manipulációi miatt Ricsi szociális élete beszűkült, elmaradtak a barátai. „Egyszer csak azt vettem észre, hogy basszus, már tényleg csak ő van nekem.”

Egy ponton megpróbált szakítani, letiltotta a tanárnőt mindenhonnan, és nem ment iskolába. Ekkor a tanárnő barátnője és a beavatott kolléganője is keresték telefonon, hogy vegye fel újra a kapcsolatot.

Ricsi ekkor az apjához fordult, hogy segítsen neki iskolát váltani, de ő azt mondta, a maradék két évet már bírja ki. „Az az egy ember, akitől segítséget kértem, ő is azt mondta, hogy bírjam ki” – fogalmazott.

Az érettségi után, 2018-tól Ricsi dolgozni kezdett, hogy a közös életükhöz gyűjtsön, de a tanárnő mindig kifogásokat talált. Végül 2019 decemberében szakított vele, de a nő 2020 márciusában albérletbe költözött, és újra összejöttek.

A kapcsolatnak 2020. április 5-én lett vége, amikor a tanárnő azt mondta, nem bírja nézni a gyerekei fájdalmát, ezért mégsem hagyja el a férjét. „Talán soha nem éreztem még akkora fájdalmat, mint aznap, mert nem tudtam megszólalni, csak ültem egy helyben, és úgy éreztem, hogy most belülről széttörtem”

– mondta.

Ricsi állítja, nem akar bosszút állni. A szakítás után tudatosult benne, hogy ez nem szerelem volt, hanem a lelki kizsákmányolása. „Egyetlen egy felnőtt diszfunkcionális működése sem legitimizálhatja soha azt, hogy egy gyerekkel visszaéljen” – jelentette ki. Terápiára kezdett járni, ahol a kapcsolat hatásai mellett a gyerekkorával is foglalkozott. Elmondása szerint sosem érezte magát eléggé szeretve, apja érzelmileg elérhetetlen volt, és gyerekként végig kellett néznie, ahogy nagyapja bántalmazza a nagymamáját. A terápia segített feldolgozni a traumáit, és rendezni a kapcsolatát a szüleivel, akik elmondása szerint sajnálják, ami történt. „Amit az egyik legnagyobb terápiás eredményemnek gondolok, az pedig az, hogy életemben először sikerült megölelnem úgy az anyukámat, hogy az jó érzés volt” – zárta a beszélgetést.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Ártalmatlan szokásnak tűnik, de tönkreteszi a gyerekedet: a kőkemény igazság a kötelező ovis altatásról
Új kutatások szerint semmi szükségük nincsen rá egyes gyerekeknek, és ha kényszerítik őket, az az idegrendszerüket károsíthatja.


Ha egy ötéves gyerek húsz percig csak a plafont bámulja a sötétített csoportszobában, az nem neveletlenség vagy dac: az idegrendszere üzeni, hogy neki már nincs biológiai szüksége a délutáni alvásra - erről a témáról írt hosszabb, alaposan kifejtett posztot az Anyugi Facebook-oldal szerzője.

Egyre több szülő teszi fel a kérdést, miért ragaszkodik sok óvoda a mindenáron kötelező délutáni alváshoz, ami többet árthat, mint használ.

Bár a szabályozás nem változott, a gyakorlat szerencsére több helyen már igen. Egyre több óvoda ismeri fel, hogy a pihenés és az alvás nem ugyanaz, ezért a házirendjükben már „alvás VAGY csendes pihenő” szerepel, teret engedve a gyerekek egyéni igényeinek. Legalábbis ott, ahol nincsenek merev szabályok és elvárások a kicsikkel kapcsolatban.

A tudomány ugyanis egyértelműen kimondja: az alvásigény nincsen kőbe vésve, az idegrendszer fejlettségétől függ.

A legtöbb gyerek 3 és 5 éves kora között szokik át a nappali alvásról a csak éjszakai pihenésre. Kutatások szerint 5 éves kor felett a gyerekek kevesebb mint 30 százalékának van szüksége a délutáni szunyókálásra.

Ha egy gyereket mégis rákényszerítenek a mozdulatlan fekvésre, az a testének nem pihenés, hanem stressz.

„A gyereket arra kényszeríteni, hogy ébren feküdjön egy sötét szobában, nem relaxáció, hanem tiszta stressz, ami megemeli a kortizolszintjét és garantáltan tönkreteszi az esti elalvást is” – magyarázza egy szakértő a jelenség hátterét. A kényszerített csend nemcsak az aznapi hangulatát teszi tönkre, de felboríthatja az éjszakai alvását is, ami egy ördögi körhöz vezet.

Ezt támasztják alá a Queenslandi Egyetem kutatásai is. Karen Thorpe és csapata kimutatta, hogy 5 éves kor felett a kötelező délutáni alvásnak semmilyen mérhető előnye nincs a gyerekek kognitív fejlődésére vagy egészségére, sőt, negatívan befolyásolhatja az éjszakai pihenés minőségét.

A vizsgálatok szerint a kényszerpihenő a stressz-szintet sem csökkentette megbízhatóan azoknál a gyerekeknél, akik már nem voltak álmosak.

A megoldás szerencsére nem bonyolult, és a pedagógusok leterheltségét sem növeli feltétlenül.

Az egyik bevált módszer a „20 perces szabály”: aki ennyi idő után sem alszik el, halkan felülhet az ágyában, és nézegethet mesekönyvet, rajzolhat vagy játszhat egy csendes logikai játékkal.

Máshol „suttogó sarkot” alakítanak ki, ahol az ébren lévők egy elkülönített részen színezhetnek vagy kirakózhatnak, amíg a többiek alszanak. A nagyobbaknál a fülhallgatós mese- vagy hangoskönyv-hallgatás is bevált, ami leköti a figyelmüket anélkül, hogy a többieket zavarnák. A lényeg, hogy a fektetés lehetőség legyen, nem pedig kényszer.

Természetesen a nagy csoportlétszám és a kevés felnőtt nehezíti a helyzetet, de a differenciált pihenőidő megszervezése nem lehetetlen.

Előre összeállított „csendes tevékenység-listával” és a terem zónákra osztásával a pedagógusok is fellélegezhetnek. A kulcs a szülők és az óvoda közötti nyílt kommunikáció. „A szülő jelezze bátran a pedagógusnak, ha otthon azt tapasztalja, hogy a gyerek a délutáni alvás miatt este tízig pörög. Egy kéthetes próbaidő alatt közösen figyelhetik a változásokat” – tanácsolják a szakemberek.

A felelősség azonban a családoké is. Ha egy gyerek elhagyja a délutáni alvást, kulcsfontosságú a stabil esti rutin, a képernyőidő csökkentése és a korábbi lefekvés, hogy az idegrendszerének legyen ideje regenerálódni. A cél nem az alvás eltörlése, hanem az, hogy a pihenés a gyerekek valódi igényeihez igazodjon. A pihenés maradjon lehetőség, ne pedig parancs.

Via ABC News, Anyugi Facebook-oldal


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Súlyos hibát követsz el, ha ezeket az élelmiszereket és ételmaradékokat lefagyasztod
Sokan hiszik, hogy a fagyasztás mindent megold, és ezzel óriási veszélynek teszik ki a családjukat.
Sz. E. - szmo.hu
2026. március 22.



Sokan hiszik, hogy a fagyasztás egyfajta csodaszer, ami minden maradékot és élelmiszert megment a kidobástól.

A valóság azonban ennél jóval árnyaltabb: ami már romlásnak indult, azt a mélyhűtő sem teszi biztonságossá.

Bár a fagyasztás valóban meghosszabbíthatja az élelmiszerek eltarthatóságát, fontos tudni, mikor biztonságos ez a megoldás, és mikor jelent kockázatot.

A mélyhűtés valójában csak szünetelteti a baktériumok működését, de nem pusztítja el őket.

Erre élelmiszerbiztonsági szakértők is felhívják a figyelmet.

Amint kiolvad a több napos maradék vagy a lejárt szavatosságú élelmiszer, a kórokozók újra aktívvá válnak, folytatják a szaporodást. Te pedig ételmérgezést kaphatsz.

Jobb esetben csak gyomorrontást.

Vagyis a legfontosabb szabály: kizárólag olyan ételt szabad lefagyasztani, ami friss és nem mutatja a romlás jeleit. Ha lejárt a fogyaszhatóság dátuma vagy elszíneződött az étel, akkor kuka.

És ez a mélyhűtésre is vonatkozik!

Ha lejárt fogyaszthatóság dátuma, vagy elszíneződött az étel, azt ne tedd a mélyhűtőbe, hanem dobd ki.

Ha az étel szaga megváltozott, állaga szokatlanul nyálkás, elszíneződött, vagy a csomagolása gázosodott, akkor már nem biztonságos.

Különösen veszélyes, ha a húsokat, halakat kint hagyod órákra a konyhában, főleg a nyári melegben.

A baktériumok ilyenkor már elszaporodhattak benne, ezért akkor se fagyaszd le, ha a dátum szerint még fogyasztható lenne.

Fontos, hogy a fasztó legyen -18 Celsius-fokos vagy annál alacsonyabb hőmérsékleten. A ételeket, élelmiszereket külön dobozban tartsd és légmentesen zárd le. A csomagra írd rá a fagyasztás dátumát.

Mivel a fagyasztás ellenére az élelmiszerek minősége idővel romlik, rendszeresen nézd á a mélyhűtőt, és ha valami elszíneződött, vagy már több mint fél éve van lefagyasztva, inkább dobd ki.

A fagyasztás tehát kiváló eszköz az élelmiszer-pazarlás csökkentésére, de csak akkor, ha betartod az alapvető szabályokat: friss alapanyaggal, helyes tárolási módszerekkel és okos kiolvasztással működik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Jön az óraátállítás: napokig tartó fáradtság, alvászavar, baleseti kockázat – Ezért viseli meg ennyire a szervezetet a vasárnapi átállás
Már egyetlen óra eltolódás is láncreakciót indíthat el, amely felborítja a szervezet működését. A szakértők szerint a hatás akár hónapokig is érezhető maradhat. De van néhány lehetőség, ami csökkentheti a kellemetlenségeket.


Már csak pár nap van hátra a tavaszi óraátállításig.

Most vasárnap, március 29-én hajnalban 2 óráról 3 órára kell előreállítani az órákat, amivel megkezdődik a nyári időszámítás. A váltásnak köszönhetően este tovább lesz világos.

A Time and Date adatai szerint pedig ezen a napon Magyarországon már 19 óra 9 perckor nyugszik le a Nap.

Az európai szinten tervezett óraátállítás eltörléséből egyelőre nem lett semmi, így a jelenlegi uniós szabályozás értelmében a tagállamok továbbra is kötelesek alkalmazni a tavaszi és őszi átállást - írja az RTL.hu.

Az átállás miatt az első nap egy órával kevesebbet alszunk, cserébe a továbbiakban a délutánok és a kora esték érezhetően hosszabbnak tűnnek majd.

Bár a tavaszi óraátállítás szabálya nem változott, azaz mindig március utolsó vasárnapján történik, a naptár miatt a dátum évente eltérő napra esik. Idén a 2025-ös évhez képest egy nappal, 2024-hez viszonyítva pedig két nappal korábban köszönt be a nyári időszámítás. Azaz idén hamarabb jön el az az időszak, amikor munka vagy iskola után még világosban térhetünk haza.

A nyári időszámítás október 25-ig tart. Ezen a vasárnapon hajnalban állunk vissza a télire, amikor 3 óráról 2 órára tekerjük vissza az órát. Ekkor egy órával többet alszunk, viszont a délutánok ismét hamarabb sötétednek.

Az átállásnak azonban vannak kellemetlen velejárói is.

Egyetlen óra eltolódás, és a szervezetünk napokig szenvedhet az alvászavaroktól, a koncentráció csökkenésétől és a megnövekedett baleseti kockázattól, miközben a szívrohamok kockázatáról szóló friss kutatások ellentmondásos eredményeket hoznak. A vasárnapi óraátállítás nem csupán egy apró kellemetlenség, hanem komoly élettani kihívás, amelyre érdemes tudatosan felkészülni.

A szakértők szerint az átállás kifejezetten megterhelő lehet a szervezet számára - írja az nlc.hu. „Hét-tíz napig is eltarthat, mire a belső óránk alkalmazkodik az új ritmushoz” – figyelmeztetett Pintér Ferenc meteogyógyász. A probléma az, hogy biológiai óránk a teljes szervezetünket szabályozza, így már egyetlen óra elcsúszás is láncreakciót indíthat el. Ennek következtében alvászavarok jelentkezhetnek, ingadozhat a vérnyomás, csökkenhet a koncentráció és a munkavégzés hatékonysága, sőt a balesetek kockázata is megnőhet.

Korábbi vizsgálatok azt mutatták, hogy a tavaszi átállást követő napokban akár 5–10 százalékkal is nőhet a szívrohamok és stroke-ok előfordulása, sőt egyes adatok alapján a szívinfarktusok száma bizonyos napokon akár 24 százalékkal is megugorhat. Ugyanakkor a legújabb, nagy adatbázisokon végzett elemzések már árnyalják ezt a képet, és nem találtak minden esetben statisztikailag jelentős emelkedést. A hatás ráadásul nemcsak rövid távú: a szakértők szerint a szervezet akár hónapokig is egyfajta belső eltolódásban működhet, mert a biológiai ritmus nem kerül teljesen összhangba a természetes fényviszonyokkal.

Különösen érintettek azok, akik szigorú napirend szerint élnek, a kisgyerekek és az idősebbek. Bár sokaknál erőteljes tüneteket okoz, az óraátállítás hatása egyénenként eltérő. Vannak, akik szinte észre sem veszik a változást, míg másoknál napokig tartó fáradtság, ingerlékenység és koncentrációs nehézség jelentkezik.

Alváskutatók és egészségügyi szervezetek szerint néhány tudatos lépéssel jelentősen csökkenthetők a kellemetlen hatások.

Már az átállítás előtti 3-4 napban érdemes 10-15 perccel korábban lefeküdni, hogy a belső óra finoman alkalmazkodjon.

A reggeli napfény kulcsfontosságú, mert ez az egyik legerősebb jelzés a szervezet számára a gyorsabb alkalmazkodáshoz. Ezzel szemben az esti képernyőzés (telefon, laptop) kék fénye gátolja a melatonin nevű alváshormon termelődését, ami megnehezíti az elalvást. A szakértők azt is javasolják, hogy az átállás körüli napokban délután már ne fogyasszunk koffeint, és az alkoholt is minimalizáljuk, mert rontja az alvás minőségét. Az étkezések, a mozgás és az esti szokások állandósága segít stabilizálni a bioritmust. Fontos, hogy ne próbáljuk túlkompenzálni a fáradtságot: a túl hosszú nappali alvás vagy a hétvégi visszaalvás csak tovább boríthatja a ritmust.


Link másolása
KÖVESS MINKET: